Haynau nevét meghallva szinte mindenkinek az aradi vértanúk, és a kivégzett miniszterelnök jut először eszébe. Beszélgetve ismerősökkel, mostani diákokkal, úgy tűnik az a kép él a fejekben, mintha 1849-ben német(!) részről egyfajta doktor Hannibál kapott volna teljhatalmat Magyarországon, aki itt tombolta ki magát. Pedig a szálak ennél messzebbre vezettek. Ebben a rövid írásban két kevéssé ismert vértanú sorsán keresztül szeretném bemutatni a Haynau-féle megtorlássorozat lényegét.
Ez a tábornok ugyan alaposan ismeri a szolgálatot, de dicsőségét keresi a szabályok kihegyezésében azért, hogy olyan egyének ellen, akik neki nem tetszenek, vádpontokat találhasson, hogy ezeket kiszámított gyűlölséggel gyötörhesse vagy üldözhesse... Egyébiránt a katonai tudományban nagy rátermettséggel és szilárd ismeretekkel bír, azonban igen szenvedélyes, s a katonai tisztességét majdnem sértő fösvénység jellemzi, olyannyira, hogy mindeddig egyetlen lovat sem tart... Erkölcsi tulajdonságai miatt mindenki azt szeretné, ha eltávolítanák, mert senki sem szeret érintkezni vele; talán legjobb volna nyugalomba helyezni.”
A Hiéna és gazdái
V. Ferdinánd király az 1848. október 3-án kibocsátott rendelettel feloszlatta a magyar országgyűlést, Jellasics bárót teljhatalmú császári és királyi biztossá nevezte ki, Magyarországot pedig hadi törvények alá vetette. A hatóságok szerint mindenki, aki ezt követően (Magyarországon 1848. október 8., Erdélyben 1848. október 18.) engedelmeskedett a magyar hatóságoknak, pártütő és hazaáruló volt. Bár a megtorlások már a szabadságharc alatt megkezdődtek, a honvédség fegyverletételét követő tömeges megtorlás alapjait Haynau , mint a magyarországi császári csapatok főparancsnoka 1849. július 1-jén Győrött kiadott kiáltványa fektette le. Ez olyan rögtönítélő haditörvényszékek felállításáról rendelkezett, amelyeknek hatásköre a katonákra és a civilekre egyaránt kiterjedt. A proklamáció szerint: Rögtönítélő eljárásnak kell alávetni azt, aki „... a népet lázadásra csábítja, ... a pártütő kormánytól vagy az általa kinevezett biztosoktól még parancsot elfogad, vagy annak engedelmeskedik, ...a hozzája bocsátott proklamációit vagy egyéb rendeléseit a cs. kir. polgári és katonai hatóságoknak, melyeket közhírré tenni hivatalos állásánál fogva köteles, kihirdetni elmulasztja, vagy azokat elsikkasztja, ... a népfelkelést a cs. kir. ausztriai vagy cs. orosz seregek ellen felhívja, rendezi vagy vezérli. „
Meghatározta azok körét, akikkel szemben eljárást kellett kezdeményezni, oly módon, hogy szinte mindenki, aki nem támogatta a császári erőket, és azok szövetségeseit, büntethetővé vált. Az elrendelt megtorlás alapelveit az osztrák minisztertanács is megtárgyalta, és 1849. június 28-án jóváhagyta.
Az első vértanú
Mednyánszky László báró 1819. június 26-án a Trencsén megyei Beckón született „ősi magyar nemesi családból”. Más vagyonuk nem is nagyon volt, így az akkor megszokott utat választották a szülők gyermekeiknek: lépjenek az állam és az egyház szolgálatába, ott előrejutva próbáljanak meg javítani a család helyzetén. A legidősebb fiúra a sereg vár. Az ulmi tiszti akadémia elvégzése után a 1838-ban a nemesi testőrséghez kerül, ahol megismerkedik Görgey Artúrral, akivel két évig egy szobában laknak. Mikor 1842-ben letelik szolgálati ideje a testőrségnél, a gyakorlattal ellentétben nem kérvényezi áthelyezését valamelyik ezredbe, hanem rangjáról lemondva hazatér.
Megnősül, politikai pályára lép, ellenzéki programmal Bars megye egyik országgyűlési követévé választják. 1848 tavaszán már jól ismert tagja, vezére a reformpártnak.
Amikor a Batthyányi-kormány elrendeli az első honvédzászlóaljak felállítását, Mednyánszky az elsők között ajánlja fel szolgálatát az Országos Nemzeti Haditanácsnak.
Július 7-én megkapja főhadnagyi kinevezését, az 5. honvédzászlóaljhoz vezénylik. Itt rövid ideig ismét együtt szolgál Görgeyvel. A Győrben és Komáromban szervezett zászlóaljjal augusztusban a Délvidékre indul. A zászlóalj részt vesz a Verbász és a Szenttamás körüli harcokban, később Pétervárad várát fedezi a Duna túlpartjáról, Cserevicből áttörést megkísérlő szerb erők ellen, ahol Mednyánszky könnyebben meg is sebesül.
1848. szeptember végén, október elején döntő fordulat jön el a forradalom menetében: a bécsi udvar és a magyar országgyűlés szakítása. Batthyány gróf ezért lemond miniszterelnöki posztjáról, de távozása előtt szeptember végén még elrendeli a honvédsorozás azonnali megindítását. 27-én még az újonnan szerveződő zászlóaljak első tisztjeit is kinevezi: köztük Mednyánszky Lászlót, aki a debreceni 28. honvédzászlóalj századosa lenne. De Kossuth utasítására a hadügyminisztérium október végén őrnaggyá és a Vág vonalát védő Lipótvár várának erődítési munkálatainak parancsnokává lépteti elő. A döntés hátterében régi ismerőse, Görgey, akkor Kossuth legfontosabb katonai tanácsadója állhatott, aki tudta, hogy Mednyánszky László a környékre való, jó helyismerettel bíró képzett hadmérnök.
.jpeg)
Az október végén Lipótvárra érkező Mednyánszkyra nem kis feladatok vártak. Egy elhanyagolt, leromlott állapotban levő várat kellett védhető állapotba hoznia. A még I. Lipót korában kiépült erődnek ekkoriban már nem volt stratégiai jelentősége, és így az osztrák hadügyminisztérium korábban nem sok gondot fordított rá. De most, magyar kézre kerülve gyors helyreállítását, megerősítését több tényező is sürgette: fekvése, a magyar határhoz való közelsége, valamint harcászati jelentősége, ha a Vág folyó vonalának védelmére sor kerül. Végül területvédő, azaz a környék védelmében játszott szerepe sem volt elhanyagolható. De feladatoknak a vár csak Görgei feldunai hadseregének támogatásával felelhetett meg – e nélkül huzamosabb ideig nem volt védhető. A kor jelentős erődítményeivel szemben, mint például Komárom, Temesvár, Araddal is ellentétben –amik falait több méter vastag földréteg támasztotta, s melyek kiépített sáncrendszerükkel és kazamatáikkal a korban szinte bevehetetlen erősséget jelentettek – Lipótvár bombabiztos építménnyel nem rendelkezett. Egy pár napos, folyamatos tüzérségi bombázás elég ahhoz, hogy falai összedőljenek. Mednyánszky érkezése után azonnal megkezdődött a falak és a bástyák kijavítása, a várat körülölelő árkok tisztítása és kimélyítése, és a vártüzérség kilövését akadályozó terepakadályok eltávolítása. Mednyánszky terveket dolgozott ki néhány bombabiztos létesítmény építésére is. De erre már nem maradt idő: a várat 1848. december végén Windisch-Grätz 
tábornok Magyarországra nyomuló seregének balszárnyán vonuló Simunich tábornok vezette 6000 főnyi hadosztálya ostromzár alá vette. A magyar várparancsnok, Ordódy Kálmán őrnagy mintegy 1500 katona, 19 vár- és 12 tábori löveg felett rendelkezik, az élelmiszerkészlet fél évre elegendő. Simunich majdnem egész hadosztályát a vár alá vezényli, ostromlövegei azonban még nincsenek. Ezért császári tábornok többször is követet küld a várba, annak feladását és az őrségnek az „őfelsége hűségére való visszatérését” követelve. A válasz azonban a december 17-i, majd 30-i alkalommal is tagadó. A vár ágyúi élénk tüzeléssel hátráltatják a Bécsből már útnak indított ostromlövegek számára épülő sáncok kiépítését, és hasonló céllal Mednyánszky is több kitörést vezet. Az egyre inkább elbizonytalanodó Ordódyval szemben is ő válik az ellenállás lelkévé. Két legfőbb segítőtársa Gruber Fülöp százados, a tüzérség parancsnoka, és segédtisztje, Aleksander Schubert főhadnagy.December 30-ra a császári nehéztüzérségnek végül mégiscsak sikerül felvonulnia. Megkezdődik a falak bombázása, de ez csak néhány óráig tart, mert a felhalmozott lőszerkészletük ismeretlen okból felrobban. De Buda elestének híre, melyet január elején Simunich legújabb követe hoz meg, leverően hat a külvilág eseményeitől elzárt őrség hangulatára. Ordódy elnökletével haditanács ül össze. Ezen Mednyánszkynak és társainak sikerül elérniük, hogy ne adják fel azonnal a várat, hanem azt a magyar hadügyminisztérium beleegyezésétől tegyék függővé, de ehhez Windisch-Grätz nem járul hozzá. Mednyánszkyék erre széles körű agitációba kezdenek a legénység és a tisztek körében, mire a többség – elsősorban az olaszokból álló Frangepán-csapat katonái – a védelem folytatása mellett döntenek.
Január 12-én a falakra kiállított őrök meglepődve tapasztalják, hogy az ostromló had nagy része elvonul a vár alól. Simunich tábornok ugyanis azt a hírt kapja, hogy Görgei serege Léváról Lipótvár felé tart, hogy azt felmentse, ezért csapatainak zömével Nyitrára, majd Szeredre vonult. De a január 2-i pesti haditanács döntése értelmében Lipótvár felé nyomuló Görgeinek, ha nem akart maga is veszélyes helyzetbe kerülni seregével, le kellett mondani a vár felmentéséről. A minden irányból ellene vonuló császári csapatok elől a feldunai hadtest így Léváról végül is Selmec felé fordult, hogy a bányavárosok irányában még idejében kicsússzon a gyűrűből. Lipótvár sorsa ezzel végleg eldőlt. Simunich hadosztálya visszatér Lipótvár alá, és az időközben megérkezett nagy számú ostromágyúval megkezdi a vár lövetését. A február 2-án kora reggel meginduló második bombázás eredményeként a vár bástyáin néhány óra múlva megjelentek a megadást jelző fehér zászlók.
Ordódy rövid tárgyalás után, az őrséget „Őfelsége kegyelmébe” ajánlva, feltétel nélkül letette a fegyvert. Az ígéretet a kegyelemre meg is kapják, azzal a feltétellel a lefegyverzett legénységet és tisztek zömét besorozzák a császári ezredekbe. A volt császári-királyi tisztekből lett honvédtisztekre más sors várt: gondos mérlegelés után két csoportra osztották őket. Azt nézve, hogy ki, milyen funkciót töltött be, illetve hogyan viszonyult a vár feladásához, öt főt hadbíróság elé állítottak, a többieket pedig a császári-királyi hadseregben viselt rendfokozatuktól történt megfosztásuk után szabadon engedték.
A hadbíróság előtt az elsőrendű vádlott – akit e tisztében a per folyamán azonban Mednyánszky váltott föl – Ordódy volt. De volt várparancsnok csak 3 évi várfogságot kapott. Az enyhe ítéletet leginkább gyáva magatartásának volt köszönhette. Félreértés ne essék, nem az volt a vétke, az első komolyabb bombázás hatására átadta a várat a császáriaknak. Katonai szempontból további kitartásnak csak akkor lett volna értelme, ha célja is van: például egy felmentő sereg közeledik, amely 3–4 napon belül meg is érkezik. Ordódy akkor nem felelt meg rendfokozatának és pozíciójának, amikor már a nála járt hadikövetek előtt célozgatott rá, majd a bíróság előtt is azt vallotta, hogy csak Mednyánszky és társai „terrorjának” engedve nem kapitulált már korábban is.
Ez pedig perdöntőnek bizonyult. Ordódy, a követek, és két, az ostrom alatt a várban rekedt császári hivatalnok terhelő vallomása alapján bebizonyosodott, hogy Mednyánszky és Gruber még az utolsó, február 2-án reggel tartott haditanácson is a vár feladása ellen volt, ezért mindkettőjüket halálra ítélték. Az 1849. április 11-én Pozsonyt kelt ítéletet azonban sem Windisch-Grätz, sem pedig Welden – az előbbit követő új főparancsnok – nem erősítette meg. Haynau, viszont, aki mint a magyarországi császári csapatok frissen kinevezett főparancsnoka, június 4-én Pozsonyba érkezett, és még aznap aláírta a két halálos ítéletet. A „varsói születésű, 25 éves” Schubert főhadnagy, „a metzi hadmérnöki akadémia volt hallgatója”, ugyanakkor 8 évi várfogságot kapott. Az ítéletet már másnap hajnalban végrehajtották . A két tiszt felakasztásával Haynau megkezdte a „rendteremtést” Magyarországon, világossá téve, a „lázadók” számára már nincs irgalom
Hittel a halálig
A jozefinista kormányzati elv szerint az egyházi személyek, lelkészek szerepe az állam feltétlen támogatása. Haynau egy kiáltványában már a megtorlások kezdete előtt így fogalmazott:
„Őket teszem tehát mindenek felett felelősekké a csendért és a rendért az országban, és számot tartok igyekezetükre, visszaterelni községeiket a törvényes fejedelmük iránti engedelmességre és hívségre, a törvények tiszteletére s a véres lázadástóli méltó irtózatra.”
Haynau első egyházi áldozata Rázga Pál evangélikus lelkész volt, akit 1849. június 18-án akasztottak fel Pozsonyban. Rázga Bazinban született egyszerű, szlovák polgári családban 1798. december 10-én. Szülővárosában kezdte tanulmányait, majd Modorban algimnáziumba, Pozsonyban pedig főgimnáziumba, illetve a pozsonyi evangélikus líceumba járt. A Blaskovich János által alapított híres nevelőintézetben, az alsó-ausztriai Blankenbergben néhány évig tanítóskodott, majd az ott összegyűjtött pénzzel, illetve a Szeleczky-ösztöndíjjal Bécsbe ment, hogy teológiai és orvosi ismereteit az ottani egyetemen tökéletesítse 1839-ben Prágába hívták lelkésznek. Itt sikeres gyűjtést szervezett a lelkészház és az iskolaépület felépítése költségeinek fedezésére.
1846 tavaszán költözik át Pozsonyba. Ott elmondott beköszöntő beszédének néhány sora már előrevetítette későbbi sorsát: „Erőm, tehetségem a tied szeretett gyülekezet; életem a hazáé! Az egyháznak örömmel adom meg, amit adhatok, hazámtól el nem vonom soha, amivel tartozom."
Mint lelkész örömmel üdvözölte az 1848-as európai forradalmakat. „Három szó járja be a világot – hangoztatta egyik prédikációjában – igen, ismeritek az egyenlőség, testvériség és szabadság igéinek szent csengését, amelyeknek ítélete oly eldöntő hazánk jelene és jövője, egy új, jobb korszak, a népek és uralkodók jutalma szempontjából”. Nem feledhetjük, hogy a konzervatív vallási személyek, beleértve az egyháznak az udvarhoz ezer szállal kötődő vezetését, a forradalomban káoszt, a fennálló, öröknek szánt, eleve elrendelt társadalmi rend elleni támadást, anarchiát láttak. Rázga a forradalmat önmagában erkölcsileg semlegesnek látta: „Ha a revolutio által egy elnyomott nép jogait törekszik kivívni, ha jelszava egyenlőség, testvériség, szabadság, ha tiszteli a vagyonbátorságot és a vagyon szentségét, az ily forradalom Isten és ember előtt igazságos, s így tőle félnünk nem lehet, nem kell.”
A Pressburger Zeitungban 1848 novemberében hosszasan próbálta cáfolni azt a széles körben elterjedt nézetet, hogy az alapos keresztény meggyőződés a politikai liberalizmussal összeegyeztethetetlen. A papság felelősségét abban látta, hogy az igazhitűséget ne kössék az önkényuralmi rendszerek támogatásához. A lelkészek feladata – amint azt katolikus és református lelkésztársai is hangsúlyozták – a nép felvilágosítása, méghozzá nem csupán jogairól, hanem kötelességeiről is. „Ezt az áldozatkészséget kell a népben felkelteni és megerősíteni azért, hogy a szabadság, nemzeti egység és függetlenség igaz ügye győzelmet arasson, és nehogy az elvakított nép a nemzeti szeparatizmus, avagy a tulajdonellenes kommunizmus üdvprófétáinak a kezébe kerüljön.”
Véleménye szerint az egyik legnagyobb veszély a nemzeti sovinizmus és a szeparatizmus volt. A szabadságharc szerinte nem lehet csupán a magyar nemzet küzdelme, Isten csak akkor támogatja, ha az egyúttal az itt élő nemzeti kisebbségek felemelkedéséért, sorsuk javításáért is folyik: „Mit kell értenünk e kifejezés, „haza” alatt? Egy országot, amelyben a magyar nemzetiség uralma érvényesül, vagy egy olyan országot, amelyben magyarok, szlovákok és németek nemzeti egyenjogúságukra való tekintettel szabadon és boldogan élhetnek. „
Alapító tagja Pozsonyban egy patrióta egyesületnek, aminek Rága hamarosan egyik vezetője alakja lesz. Az egyesület 132 főből áll, akik arra törekednek, hogy mindenki csak a törvényes magyar kormánytól fogadjon el utasításokat.
Gyűjtést indítottak egy ágyú felszerelése érdekében, megkezdték egy tüzérosztály szervezését is. Követelték, hogy nemzetőrség a városon kívül is viselhessen fegyvert. Rázga október 18-án a nemzetőrség és az összesereglett pozsonyiak lelkesítésére beszédet mondott , és beszédében a kormány politikája ellen,és Magyarország függetlensége mellett szállt síkra. Maga is csatlakozik a Henrik Justi parancsnoksága alatt kivonult nemzetőrökhöz, és Köpcsényben újabb beszédet intézett az ott összegyűlt honvédekhez, amiben sürgette, hogy valamennyi jelenlevő vonuljon Ausztria ellen és harcoljon hősiesen. Követelte a Bécs környékén állomásozó császári seregek megtámadását és a magyar nemzet ellenségeinek megsemmisítését. A pozsonyi nemzetőrség tábori lelkészeként elkísérte őket a vesztes schwechati csatába is. Pozsonyba visszatérve létrehoz egy bizottságot, mely a postai küldeményeket ellenőrzi, kiszűrve a forradalom számára nemkívánatosakat. Amikor 1848. decemberében megindul az osztrák támadás, ő barátai figyelmeztetése ellenére is a helyén marad. Egyike lesz a legelső letartóztatottaknak.
A hadbírósági eljárás hamar lezajlik, Rága azzal védekezik, hogy az egyesület nem volt az államra nézve veszélyes. Tagadta, hogy részt vett volna az egyesület programjának összeállításában, illetve azt állította, hogy a pesti országgyűlésnek elküldött hódoló nyilatkozat ellen szavazott. A vádpontok között szereplő illegális toborzást, illetve lázító újságcikkek publikálását sem ismerte el. Szerinte csak a Hurban vezette szlovák felkelők ellen prédikált, és nem volt tudomása a császári házat fenyegető veszélyekről. Arra is hivatkozott, hogy beszédeit Újházi utasítására mondta el, a leveleket pedig pecsétjük feltörését követően rögtön átadta a kormánybiztosnak. „Isten és a lelkiismeretem előtt tiszta vagyok” – fejezte be vallomását. Az ellene szóló egyértelmű bizonyítékok és tanúvallomások alapján védekezését elutasítják. 1849. június 16-án kötél általi halálra ítélik, és az ítéletet az altábornagy még aznap jóváhagyta. Amikor Haynaut a pozsonyi prímási palotában egy asszonyokból álló küldöttség kereste fel, hogy kegyelemért könyörögjenek, Magyarország teljhatalmú ura állítólag csak ennyit mondott: „Lógnia kell, elrettentő példa gyanánt valamennyi lázadó számára!” A június 17-ről 18-ra virradó éjszaka az ötgyermekes evangélikus lelkészt a várba kísérték, majd hajnali négy órakor a Szamárhegyen felakasztották.
...egész Európának példát fogok mutatni, hogyan kell bánni a lázadókkal, és hogyan kell a rendet, nyugalmat és békességet egy évszázadra biztosítani. A magyarok háromszáz éve mindig lázadók, csaknem valamennyi Habsburg király idején törtek ki forradalmak. Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak.”
Koncepciós perek?
Bár a hadbíróságok megtorlás engedelmes eszközei voltak, néhány esetet kivéve (a legkirívóbb ezek közül Batthyányé, illetve azoké, akiket azzal vádoltak meg, hogy katonákat próbáltak rávenni az átállásra) a maguk logikája értelmében korrekt eljárásokat folytattak le: nem vádoltak senkit olyasmivel, amit nem követett el, s ha felmerült mentő körülmény, figyelembe vették. Ez nem jelenti viszont azt, hogy ezek az ítéletek minden szempontból törvényesek lettek volna. Már az ostromállapot 1848. október 3-i meghirdetése is törvénytelen volt a császár részéről. Ugyanígy nem lehetett volna esküszegéssel vádolni az elfogott honvédtiszteket /sem/. Tudni kell, ők esküt tettek a magyar alkotmányra, s amikor választaniuk kellett az uralkodóházra s a magyar alkotmányra tett esküjük között, ez utóbbit választották. Nem ők, hanem az uralkodó szegte meg azt az esküt, amit a magyar alkotmány megtartására tett. Ferenc Józseffel szemben pedig végképp nem voltak esküszegőnek tekinthetőek, mert ő jogi értelemben 1867-ig nem volt Magyarország királya.
De Ferenc József, ki korlátlan bizalommal viseltetett hadserege iránt, személyesen érezte sértve magát tisztjeinek hűtlensége miatt. Ezt csak tetézte az a tény, hogy Görgei tudatosan az oroszok előtt tette le a fegyvert, ezzel a megbánásnak még a látszatát is kerülve. Egy korabeli anekdota szerint, midőn Schwarzenberg miniszterelnököt arra figyelmeztették, hogy a magyarok érzelmeit kegyelemmel kellene megnyerni, állítólag a következőket mondta: „Ez így igaz, azonban még előtte akasztunk egy kicsit.”
Ferenc József minden bizonnyal tisztában volt későbbi főparancsnoka kegyetlenségével, és nem véletlenül jelölte erre a feladatra. Az sem lehetett véletlen, hogy augusztus végén Bécs lemondott azon jogáról, hogy felülbírálja Haynau döntéseit. Mindehhez hozzátehetjük, hogy Ferenc József dolgozószobájában egészen haláláig őrzött egy képet, mely az aradi kivégzéseket ábrázolta.
Hány áldozata lehetett a megtorlássorozatnak? Pontos ismereteink 145 kivégzettről vannak, beleértve azokat is, akik Bécsben illetve osztrák területen kerültek a hóhér kezére. De máig sincsenek megbízható adataink a bebörtönzöttek pontos számáról: 550 honvédtiszt szenvedett hosszabb-rövidebb vár-, illetve vizsgálati fogságot, 800 és 1800 közé teszik az egyes kutatók az összes rács mögé került meghurcolt számát.
Haynau elvégezte feladatát: megsemmisítette mindazokat, akik egy későbbi Habsburgok elleni lázadás/felkelés vezetői lehettek volna, akár az emigrációból is. Ezzel az ószövetségi időket idéző megtorlássorozattal megfélemlítette azokat, akik fejében esetleg megfordult, hogy így-vagy úgy folytassák, újrakezdjék a nemzet szabadságáért folytatott harcot. Hosszú időre biztosította, hogy semmilyen komolyan vehető, az udvar elleni politikát folytató párt vagy politikai mozgalom ne létezzen Magyarországon. Jutalmul az ifjú császár a Szent István Rend nagykeresztjével tüntette ki.:
„Drága gyermekeim, – írta családjának 1849. augusztus 27-én – „igazán boldog vagyok, hogy törődésemet, gondomat és megingott tetterőmet a császár elismerte; példátlan, hogy egy tábornok 14 hónap alatt megkapja az összes osztrák érdemrendet. (…) boldog vagyok, hogy a szükségben megmentő lehettem. Merthogy nélkülem a háború nem ilyen, a trón és a hadsereg számára becsületteli módon ért volna véget – amit én értem el energiám és személyes bátorságom révén.” A mór elmehet…
Lassan–lassan a Hiéna vállalhatatlan lett az udvar számára. Április elején a minisztertanács utasította Bachot, hogy kezdjen tárgyalásokat Haynauval a perek mielőbbi befejezése érdekében, s nem csupán a még folyamatban lévő perek befejezése, hanem a már letárgyalt perek csöndes felülvizsgálata érdekében is. A kormány ugyanis úgy ítélte meg, néhány túlzottan szigorú ítélet született. Elkészült egy előterjesztés, amelyben a debreceni országgyűlés néhány tagjával kapcsolatban teljes pertörlést javasoltak. Ráadásul a hivatalnokok pereinek, igazolási eljárásainak elhúzódása akadályozta az közigazgatás működését. Schwarzenberg július 5-én figyelmeztette Haynaut, nehogy az ügyben az uralkodó végső határozatát megelőző intézkedést hozzon. A figyelmeztetés azonban elkésett. Haynau a levél keltének napján halálra ítélt 34 vádlottat, köztük 23 olyan képviselőt, akik a vád szerint részt vettek az uralkodóház 1849. április 14-i trónfosztásában. Ám az ítéleteket azonnal kegyelmi záradékkal látta el, s a képviselőket szabadon bocsátotta, a többiek ítéletét pedig börtönbüntetésre enyhítette. Ez a kegyelmezési aktus Haynau azonnali nyugalmaztatását eredményezte. 1850. július 8-án hívta vissza Ferenc József osztrák császár Julius Jakob von Haynaut-t az országban állomásozó császári csapatok éléről, és érdemei elismerése mellett elbocsátotta.
A táborszernagy a szatmár - megyei Kisgécpusztán, az osztrák kormánytól kapott 200 000 pengő forintnyi jutalompénzből-vérdíjból vásárolt kastélyt és birtokot magának, de a távolabbi Kisszekeresen is volt földbirtoka. Haynau nyugodtan sétálgathatott Szatmár utcáin, egyáltalán nem félt attól, hogy itt valaki tetteiért bosszút áll rajta. Szemben azzal, hogy külföldet járva többször is majdnem megverik, rákiabálnak, őrizet nélkül Nyugat - Európába nem is teheti a lábát, kivéve persze a hálás osztrák és német területeket. /Bécs például díszpolgárává avatta./
Utóirat: Az érem másik oldala?
Találtam egy cikket, miszerint még hivatalban volt, amikor 1849. december 10-én "alapítvány hagyományozó hirdetményben" éppolyan falragaszon, mint korábban a kivégzéseket közhírré tette: 321 879 forintot és 38 krajcárt adott arra a célra, /hmm, ez túl nagy összegnek tűnik...H./ hogy annak kamataiból az 1848-49. évi háború rokkantjai segélyben részesüljenek. Mégpedig felerészben a cs. kir. hadsereg, felerészben a magyar honvédsereg legénységi állományú tagjai. A Soroksári úti Honvédmenház utolsó parancsnoka meg is jegyezte: lám csak, az aradi gyilkos többre becsüli a negyvennyolcas rokkant honvédeket, mint a magyar állam, amely mindösszesen öt krajcárban állapította meg napi segélyüket.
Utóirat 2
Mikor befejeztem bejegyzést, épp egy japán yakuzadalt hallgattam. Szabad fordításban: "Kinek nincs becsülete, nem ember." Azt, hogy ezek a sorok a cikkben szereplők közül kire illenek leginkább, döntsék el az olvasók.
Még egy kérés: ha tehetitek, most az ünnepen emlékezzetek meg a szabadságharc hőseiről, és áldozatairól. Köszönöm.
Felhasznált irodalom:
Hermann Róbert: Megtorlás Heves és Külső-Szolnok vármegyében, 1849-1851. Mátrai tanulmányok. Szerkesztette Horváth László. Gyöngyös, 1995.
http://www.tankonyvtar.hu/historia-1983-04/historia-1983-04-haynau
http://www.c3.hu/~mester/T365/tux02255.htm
http://epa.oszk.hu/00800/00861/00014/2000-1-2-03.html
2012.03.13. 08:37:24
Füredi 3.0 2012.03.13. 08:53:05
2012.03.13. 09:00:04
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.03.13. 09:02:58
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2012.03.13. 09:49:30
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.03.13. 10:27:22
ld grafika.
Itt Magyarországon birtokot vesz magának,és köszöni,jól elvan.
Arra kíváncsi lennék, ha Breslau mellett vesz birtokot, ott meddig élt volna,ha esténként az utcán sétálgat....
Petrus Augustinus · http://monarchista.blogspot.com 2012.03.13. 11:12:34
Ez egész egyszerűen nem igaz. Pont, hogy törvényesen 1848. dec. 2. és 1867. jún. 8. közt Magyarország örökös királya volt. Azután haláláig apostoli királya.
Sváb 2012.03.13. 11:31:37
Haynau tette a dolgát - ez volt a kötelessége.
Az elöbbiek mi vagyunk, az utóbbi az ellenség. Emezt szeretjük, amazt nem.
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.03.13. 11:46:09
mögé akar elbújni.
Haynau szó szerint is fejlövéses volt.
Gúnynevét, a Breslaui Hiénát az ottani nők megkorbácsoltatásáért kapta. Vagy ez is a kötelessége volt?
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.03.13. 11:49:22
Addig csak osztrák császár.
erenc József egy szigorúan centralizált, központilag Bécsből irányított egységállamot (Gesamtstaat) igyekezett létrehozni, amely vezető szerepet tölthet be Európában. Magyarországot egy 17. századi elképzeléssel, az ún. jogeljátszás elméletével be kívánta olvasztani az összbirodalomba (Gesamtmonarchie). Az elmélet lényege az, hogy az uralkodó ellen fegyvert ragadott magyarság minden jogát elvesztette, így az uralkodó sem köteles a magyar alkotmányt figyelembe venni.
wiki
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.03.13. 11:54:43
www.rubicon.hu/magyar/oldalak/az_1867_es_kiegyezes/
Sváb 2012.03.13. 12:25:12
Ezt csak a győztesek mondják, és csak 1945 óta, eléggé speciális esetekben.
Aki így védekezik, az csak egyel több hibát követett el, mint az,aki elítéli; nevezetesen elveztette azt az adott háborút...
Titus Pullo Urbino 2012.03.13. 13:27:37
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.03.13. 13:46:05
Ui.ferecjóska monnyon le!
Cecco Beppe 2012.03.13. 15:09:49
Kullancs1983 2012.03.13. 15:30:59
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.03.13. 15:45:01
(Bár lehet, Haynau már akkor előre látta a jövőt, és csak specforce módra gondolkodott: "hogy kinyírjuk a tenoristákat, le kell másznunk utánuk a mocsokba.)
Szóval F.J. nagyon jól tudta, kit és miért tesz ide gauleiternek... Ha már a horvát bán nem volt megfelelő, bár ő sem a Délszláv-magyar Baráti Kör elnöke volt...
Más kívánxsi vagyok az a 200 000 forintnyi jutalom,amit ma kapott, hány mai pénz lehet. Valakinek van erről valami tippje?
Piszlicsáré 2012.03.13. 16:01:40
Cecco Beppe 2012.03.13. 16:17:09
Nahát, én meg azt nem tudtam, hogy Bresciának van német neve, ami épp Breslau. Bár nem túl elterjedt, ahogy utánakerestem.
Ez az európai közvélemény szintén érdekes egy dolog. Utánanézett, hogy jelen esetben ez miket, kiket takart? (kaján vigyor)
A bresciai felkeléshez meg annyit, hogy kórházban fekvő betegeket legyilkolni sem túl civilizált módja az ellenállásnak. Szerintem érthető(oder megérthető) a császáriak reakciója. Főleg úgy, hogy a gyakran emlegetett megkorbácsolt nők fegyvert fogtak a katonákra.
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.03.13. 16:43:44
@Cecco Beppe: Az akkori brit, francia, és természetesen olasz sajtót. Ráadásul én úgy tudom, azokat a nőket korbácsoltatta meg,akik a sebesültek felkoncolásában részt sem vettek, hanem csak elvezették a tetteseket a sebesültekhez.
milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.03.13. 17:17:39
2,3386 tonna pedig ennek megfelelően kb 565 millió forint, ez Haynau pénze. (remélem nem számoltam el sehol, másrészt ez nem egy komoly összeg. ma szűk kétmillió eurót egy topmenedzser egy-két hónap alatt megkeres. :)
milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.03.13. 17:20:02
Gbacsi 2012.03.13. 21:48:11
Ettől függetlenül Haynau-t nem tartom sokra, sőt.. biztos volt némi - nem kevés - szadista hajlama, s remélem Londonban tényleg jól szájon vágták.
Az igaz, hogy Kiss Ernőnek lógott nem kevés pénzzel még az itáliai szolgálati időkből?
Gbacsi 2012.03.13. 21:50:39
ace22 2012.03.14. 07:01:06
Rosszindulatú Vászka 2012.03.14. 09:39:28
Kegyetlenkedés ügyben meg be kell látni, hogy az abszolútizmus korától idegen a zendülőkkel szembeni métányos elbánás, illetve a szeretve féltő, kicsit dorgálós gondoskodás, kivéve a lányregényekben. Ezügyben a posztban említett ószövetségi hasonlat korrekt. Végeztek ki legitim uralkodók kisebb vélt vagy valós sérelemért is sokakat.
Ellenben a nemzeti sérelmek ápolgatása szép hobbi és identítás ügyben erős koháziós eszköz :)
Az európai sajtó rokonszenve ill. Haynau-ellenes hangvétele kapcsán hadd fejezzem ki erős kételkedésemet, hiszen erről emlékünk csak a liberálisabb felfogású írók munkáiban, illetve a kor bulvársajtójából megmaradt írott maardványok vannak, amik nem tekinthetők sem elfogulatlan, sem megbízható forrásnak, úgy vélem. Nem igen hiszem, hogy a londoni újságolvasókat jobban felzaklatta volna az aradi mészárlás, mint minket egy kínai bányaszerencsétlenség. Ez talán leszűrhető a forradalmak illetve felkelések kapcsán a magyaroknak juttatott konkrét tárgyi javak és eszközök sokaságának totális és teljes hiánya.
Amúgy aradi ügyben az én kedvenc hősöm a fojtogatós kivégzés - merthogy még csak rendes akasztás sem volt, hanem csak amatőr fojtogatós kínzásos gyilkosság (ez nemtom hol olvastam, leeht, hogy sak annyira igaz, mint haynau élveboncolása) előtt a gyógyszereit követelő nemzeti hősünk.
2012.03.14. 10:52:17
Jó a cikk amúgy, de legközelebb kicsit több kritikával kell kezelni a forrásokat: eléggé a kurucos történelemszemlélet uralkodik bennük, pl.: a trónfosztás jogosságának megítélésénél.
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.03.14. 11:17:34
hmm,,akasztás.... fotó érthető módon,nem készült.
Egy két útolag készült festményt találtam a neten, azokon pl Aradon nem szabályos akasztófák vannak, hanem beásott gerendák, beleverve szög, azokra rákötve egy rövid hurok... Az biztos nemtörte el a nyakcsigolyát..
egy link:A kivégzést követően az elítélteket elrettentésül közszemlére tették ki, majd este az agyonlőtteket a sáncárokban, a felakasztottakat a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottakat levetkőztetve helyezték hol a bitófa elé, hol mögé, majd melléjük döntötték az akasztófa- oszlopokat is.
www.sulinet.hu/tori/idhir/arad/aradivt1.htm
...illetve felkelések kapcsán a magyaroknak juttatott konkrét tárgyi javak és eszközök sokaságának totális és teljes hiánya.
/Most eszembe jutott egy filmjelenet, amikor a kivégzés után visszik vissza a gazdának a gerendákat, akitől kölcsönvették, az leszórják elé az udvarra, ő meg csak nézi őket...
illetve felkelések kapcsán a magyaroknak juttatott konkrét tárgyi javak és eszközök sokaságának totális és teljes hiánya.
Egyrészt a hogyan juttasssuk el, másrészt épp akkor verték le az európai forradalmakat..
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.03.14. 11:26:28
khmm
Miért olyan furcsa, ha a "magyar rendek" ősi jogainak érdekében lép fel?
Mert az egy működésképtelen rendszer volt... /látom politikusaink azóta sem tanultak ebből./
Ld még :
Hitel, Világ, Stádium.
Az ő saját becsületkódexe sértetlen maradt
khmm..akadt ott olyan főtiszt, akinek a becsületkódexébe ez nem fért bele. Le is váltották.
A cár levele:
Kedves barátom!
Elküldöm hozzád magam helyett fiamat, Sándort, hogy egy olyan hírt vigyen meg neked, ami – remélem – örömet fog okozni. Görgey, akit diktátornak neveztek ki, hadseregével letette a fegyvert, és kegyelemre megadta magát neked. Adjunk hálát Istennek, kedves barátom, ezért a kedvező eredményért, adjunk hálát neki, hogy megelégelte alattvalóink drága vérének hullását, és alkalmat ad neked, hogy uralkodói jogaink legszebbikét, a helyesen értelmezett kegyelmet gyakorolhasd. Ismerem szívedet, kedves barátom, tudom, hogy nem tagadod meg magadtól ezt az örömet. Kegyelmet a megtévedteknek, barátod kéri ezt számukra; és érdemük szerint kell bánni a felbujtókkal, az országot nyomasztó bajok okozóival.
Megbíztam fiamat, hogy különböző komoly kérdésekről beszéljen veled – felhívom rájuk a figyelmedet, és fogadd meg, amit mond.
Szívvel-lélekkel maradok örökre, kedves barátom
hűséges és ragaszkodó
Miklósod
Ez pedig egy Haynau levél:
„… tegnapelőtt megkezdődött a dolog, felakasztattam egy Auffenberg nevű egyént, aki valamikor hadnagy volt a Mazzuchelli-ezredben, aztán ezredes és Kossuth segédtisztje. – Kiss, Leiningen, Poeltenberg, Vécsey stb. is követni fogja, mihelyst megérkezik. Az eljárás a lehető legrövidebb lesz, megállapítjuk az illetőről, hogy tisztként szolgált nálunk, és fegyveres szolgálatot teljesített a lázadó hadseregben. Ekképp az eljárásokat a legrövidebb időn belül befejezzük… Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon, ha kell, a fejemmel szavatolok érte, mert gyökerestől irtom ki a gazt.”
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.03.14. 11:36:42
lemil.blog.hu/2010/10/08/a_sogorok_bosszuja
Rosszindulatú Vászka 2012.03.14. 11:48:51
"Egyrészt a hogyan juttasssuk el, másrészt épp akkor verték le az európai forradalmakat.. "
No igen, ezek kemény érvek. Most, hogy így belegondoltam, talán csak Spanyol polgárháború sarkallt sok szabadgondolkodót tettlegességre, persze egy lényegesen gyorsabban reagálható világrendben.
Most ez megint a kedvencem lesz, az utólag megnyerni fejben a háborút játék, de vélhetően nagy támogatottság esetén például pénzt gyűjteni lehetett volna, vagy hadianyagot vagy mittomén, persze a logisztikába akkor is belebicsaklik a gondolatkísérlet. Asszem ezügyben inkább visszavonulok. Azt hiszem ez is olyan dolog, hogyha számítógépes játékban csinálnám, mindig a honvédek aláznák a császáriakat, pont, mint amikor a MOHAA-ban vagy COD-ban egyedül elgfolalom Berlint :)
Talán az akkori informáciáramlási sebességek mellett nem is várható el több, mint ami történt akülvilág részéről.
Ha arra gondolok hogy pár évtizeddel késöbb a sokkal fejlettebb polgári öntudattal rendelkező művelt világ is tehetetlen volt a Dreyfus ügyben, valóban nem lehetnek elvárásaim.
2012.03.14. 12:21:57
Széchenyi műveit pedig hiba ide keverni művének olyan részeit, amely valós jelenségekre reflektál, ők is elfogadták, de más megoldást kínáltak rá. Amúgy éppen ez a kurucos történelemszemlélet maradványa, hogy nem fogadja el, hogy a reformkorban több, egymással versenyző politikai eszmei irányzat volt, amelyek mindegyike a Magyar Királyság modernizációját és reformok bevezetését akarta megvalósítani.
Megjegyzem, hogy 1849 után az ókonzervatív csoportok, amelyek tagja Haynau is volt, éppen a birodalomban a "történelmi hagyományokkal" rendelkező tartományok (ami nem jelentette a korábbi rendszer visszaállítását, csak a tartományok régi jogainak visszaadását!) visszaállítását akarta elérni a központosítás ellenében.
A cár levele:
Kedvenc hivatkozási alap, de értékelésénél ne felejtsük el, hogy a cári birodalomban hogyan bántak mind a dekabristákkal és a 1830-as lengyel felkelésben résztvevőkkel. Más kérdés, hogy a magyar felkelőket - egy idegen birodalom lakóit! - ők nem tekintették - ennek vizsgálata eddig kevés hangsúlyt kapott - egyértelműen lázadóknak, árulóknak, míg az osztrák kormányzat pedig egyértelműen igen.
Mindig is csodálkoztam az eseményeknek olyan formában való interpretációján, amelyek csodálkozásukat fejezték ki mondjuk Haynau esetében, hogy például támogatta a volt honvédeket, vagy Szatmár megye politikai életében részt vett. (amúgy a Szatmár megyei nyugodt életre: khm, eléggé eltúlozzák az 1848-49-es szabadságharc és forradalom társadalmi támogatottságát, illetve a résztvevők indokai között - főleg a népfölkelők egyes elemeinél - nem biztos, hogy a magasztos célok voltak csak uralkodók, hanem mondjuk a szomszédsági sérelmek megtorlása stb. - amúgy ez magyarázza meg mindkét oldalon a nemzetiségi területeken az atrocitásokat).
Mindkét jelenség személyiségéből fakadó része volt.
Becsületkódex: nem mondom, hogy egyetértek Haynau felfogásával, de saját maga betartotta ezt.
ace22 2012.03.14. 12:36:49
2012.03.14. 14:23:05
Rosszindulatú Vászka 2012.03.14. 15:43:42
2012.03.14. 16:01:16
A magyar álláspont ezzel szemben az, hogy - főleg a király eltávolítása után - Ferenc Józsefnek nem volt joga Magyarországon királyi jogait gyakorolni, mivel az országgyűlés nem iktatta be (bár ez az örökös királyság törvényi bevezetése miatt eléggé formalitás volt csak), éppen ezért a császári-királyi seregben szolgálók nem szegték meg ezzel az esküjüket.
Természetesen ez nem volt annyira egyszerű, mint ahogy a cikkben be lett mutatva vagy ahogy fentebb leírtam. Nincs kellőképpen hangsúlyozva, hogy milyen erkölcsi dilemmát jelentett - a többség számára - a Magyar Királyság lakói számára, hogy melyik oldalra álljanak, attól függetlenül, hogy végül is hogyan döntöttek. (Pont ezért céloztam a kurucos történelemszemléletre, amely elsősorban a Kossuthot támogatók körét és ideológiáját állítja a középpontban, miközben nem ír róla, hogy őket is - az emigrációban írt későbbi visszaemlékezések helyett a korabeli dokumentumokra alapozva - eléggé kínozta a tudat, hogy az egyes lépések milyen következménnyel járnak.)
Rosszindulatú Vászka 2012.03.14. 16:31:20
Vélhetően nem egyszerű feldolgozni ennyire radikális rendszerváltást, mégha szükségszerű és logikus lépés is. Csak meg kell nézni korunkat, hogy a polgárság nagyobbik része még mindig valahol kb. 30-40 évvel ezelötti időutazás részese mentálisan és erkölcsileg, erősen szelektív és "kelemesen" cenzúrázott történelmi tudattal, mégha nem is tud róla feltétlenül, pedig lényegesen könnyebb információhoz jutni, mint a XIX. században.
2012.03.14. 16:49:39
limbekcs 2012.03.14. 17:55:33
Találtam hozzá utóhangot, magától a szerzőtől (tehát nem az agit. prop. osztály jegyzi 53-ból :)
mek.niif.hu/05600/05695/html/jokaiujfoldesur0020.html
Ja és kösz a cikket, és sebaj, ha tényleg kissé kurucos... :)
ui. a kurucosról jut eszembe: hát az Új földesúr "egyéb erényei" között elsősorban a passzív rezisztencia érzékletes leírását értem, amit ugye az iskolában tanítottak nekünk, hogy az volt, meg hogy mi az, hogy passzív és mi a rezisztencia, de ahogy Jókai szemlélteti a "vén kuruc" táblabíró példáján, hat az valahogy sokkal ütősebb... :)
Rosszindulatú Vászka 2012.03.14. 18:17:39
Naugye :)
2012.03.14. 18:34:57
A passzív rezisztenciáról pedig csak ennyit:
epa.oszk.hu/00800/00861/00026/2003_3-4-17.html
limbekcs 2012.03.15. 04:13:39
na de nem sokkal érthetőbb ez? (na jó nem sokkal, de legalább egy kicsit? :)
mek.niif.hu/00600/00693/html/01.htm#1
arra még holnap visszatérünk, hogy az implikáció negálását szerintem nettó elkefélte a drága mester (miközben attól tartok, nem vagyok elég friss, hogy felelősségteljes nyilatkozat tehessek az ügyben... :)
na jó, nem olyan nagy dolog ez, helyesen így tagadjuk a Cartesianus mondat: HA non sum, AKKOR non cogito, ezt tán még ezen a kései (korai) órán is ki merem jelenteni... érdekes, akkoriban a jogászokat nem tornáztatták formális logikából? Vagy olyan kései mű ez, hogy belefért már, Mór? Mér?
(bocsi, senkit nem akart bántani a kései bagolynak fennmaradt szóviccbuzi jókaiolvasó matematikus)
Rosszindulatú Vászka 2012.03.15. 10:24:18
És én kértem elnézést :)
ace22 2012.03.15. 11:42:03
limbekcs 2012.03.15. 14:08:57
persze aztán pontosítja is:
"Ez azonban csak az eszmét költötte; az alak, ki Ankerschmidt tábornokban van személyesítve, nem ennek a históriai személynek a képmása: több hasonló ismerősből van az összetéve, ámbár egy-egy erős vonás, mint a tromfból jóltevés az üldözöttel, ennél is megvolt."
2012.03.15. 14:08:58
A fenti vitához hozzátartozik, hogy Haynau viselkedése - amely korabeli írott forrásokon (a Szatmár megyei politikai élet és az újkonzervatív mozgalommal kapcsolatos források) nyugszik - többé-kevésbé megegyezik Ankerschmidt lovag alakjával. (ettől még ez nem lesz hitelesebb forrás, mint a századelőn gyűjtött folklór-szövegek a Szatmár megyei életéről)
Amúgy Jókai nemcsak itt emlékszik meg róla többé-kevésbé pontosan róla, hanem a fentebb idézett Kőszívű ember fiaiban is. Valószínűleg korabeli pletykák alapján dolgozott (főfájását naplója és levelezése alapján sajnos nem tudjuk hitelt érdemlően bizonyítani, de sebesülését igen). A lemondatása előtt az is igaz, hogy sok olyan embert kegyelemben részesített, akit - lásd a blog cikkét - korábban kivégeztek volna.
Megjegyzendő, hogy a későbbi magyarországi megtorlásoktól attól tért el a Haynau vezette hadbíróságok tevékenysége, hogy a korabeli jogállami és erkölcsi normákat és jogszabályi előírásokat végig megtartották (nem születtek olyan ítéletek, amilyeneket a Tanú című filmben láthattunk, illetve védekezésre is volt lehetőség). Akkor is, ha ezt felsőbb körökben - közéjük tartozott Haynau is - jóval szigorúbb ítélkezést követelt meg. (ezért is érdekes Haynau levelezése, aki amúgy jó családapa és szerető férj volt).
killercsiga 2012.03.15. 14:33:29
limbekcs 2012.03.15. 14:49:15
limbekcs 2012.03.16. 01:21:11
NAR 2012.03.16. 15:04:56
Minorkavidor 2012.03.16. 19:17:35
Petrus Augustinus · monarchista.blogspot.com 2012.03.13. 11:12:34
"Ferenc Józseffel szemben pedig végképp nem voltak esküszegőnek tekinthetőek, mert ő jogi értelemben 1867-ig nem volt Magyarország királya."
Ez egész egyszerűen nem igaz. Pont, hogy törvényesen 1848. dec. 2. és 1867. jún. 8. közt Magyarország örökös királya volt. Azután haláláig apostoli királya.
Válasz erre
De igaz. Az akkor érvényes szabályok szerint az érvényes koronázásnak 3 együttes feltétele volt:
1. a koronázásnak a „szentistváni” koronával kell megtörténnie.
2. a koronát csak az esztergomi érsek rakhatja (a nádor segítségével) a király fejére.
3. a koronázáskor letett királyi eskü és kibocsátott királyi hitlevél.
A koronázás ekkor hatályos rendjét az 1791. évi III. törvénycikk állapította meg
Minorkavidor 2012.03.16. 19:17:36
Petrus Augustinus · monarchista.blogspot.com 2012.03.13. 11:12:34
"Ferenc Józseffel szemben pedig végképp nem voltak esküszegőnek tekinthetőek, mert ő jogi értelemben 1867-ig nem volt Magyarország királya."
Ez egész egyszerűen nem igaz. Pont, hogy törvényesen 1848. dec. 2. és 1867. jún. 8. közt Magyarország örökös királya volt. Azután haláláig apostoli királya.
Válasz erre
De igaz. Az akkor érvényes szabályok szerint az érvényes koronázásnak 3 együttes feltétele volt:
1. a koronázásnak a „szentistváni” koronával kell megtörténnie.
2. a koronát csak az esztergomi érsek rakhatja (a nádor segítségével) a király fejére.
3. a koronázáskor letett királyi eskü és kibocsátott királyi hitlevél.
A koronázás ekkor hatályos rendjét az 1791. évi III. törvénycikk állapította meg
Petrus Augustinus · http://monarchista.blogspot.com 2012.03.16. 19:35:43
johnibyg 2012.03.16. 21:17:46
Gratulálok az 1 milliomodik magyar olvasáshoz!
ON
johnibyg 2012.03.16. 21:21:06
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.03.16. 21:21:25
2012.03.16. 22:10:48
1. Jelentős - és katonailag értékesebb - részük korábban már szolgált a birodalmi hadseregben. Lényegében a harcokban résztvevők (re)integrálása volt az (egyedül) hivatalos haderőbe (alacsonyabb beosztásban). Lényegében ugyanaz a módszer, amelyet minden polgárháborús területen kísérleteznek a "hadurak" leszerelésével. (Mégis mit tehettek volna, engedjék neki a világnak a fegyverrel rendelkező, elkeseredett embereket? Az, hogy milyen következményekkel járhat ez, példázza az 1918-as magyar események).
2. (Legfontosabb) A Magyar Királyság a birodalom teljes jogú része volt, amelyet a Habsburg-ház trónfosztásáig Magyarországon sem tagadtak (az egészen más tészta, hogy milyen formában nyilvánul meg, és hogy pontosan mi a viszony a király, a Magyar Királyság, ezen belül az egyes tagországok és területek, illetve a birodalom többi része között; és éppen ezért minősültek lázadóknak), nem egy szatellit- és bábállam, mint 1956-ban. Ahogy a cikkből és kommentekből is kitűnik, éppen ez okozta azokat az eltéréseket 1849 után - 1956-hoz képest - a bánásmódban: a kivégzések jogi alapja, de a Haynau által a honvédok számára tett alapítvány éppen ezért egyazon felfogás két megnyilvánulási formája volt.
Igazából amin meg kell lepődni, hogy Kádár miért nem adott nyugdíjat az 1956-os felkelőknek azért, mert harcoltak ellene.
2012.03.16. 22:20:00
1854-es házassága miatt éppen ezért a birodalmi parlamenthez kellett fordulnia kölcsönért.
1867-től került jobb anyagi helyzetbe, mert ekkortól használhatta fel azokat a jövedelmeket, amelyek mint magyar királyt illették meg.
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.03.17. 08:23:23
Az, hogy milyen következményekkel járhat ez, példázza az 1918-as magyar események).
Hmm..sajnos első vhval elég keveset foglalkoztunk it, de: ahhoz is kellett vhol egy háború előtti elcseszett gazdaság- , bel-, kül-, etc politika /katonapolitikát nem is említem/, az államilag generált/engedélyezett sovinizmus, ++ négy év háború.
És khmmm .... mi let volna ha az elkeseredett emberek.... Háááát 1849: itt azért ne a frontról szerelvény és százezerszámra érkező, modern fegyverekkel rendelkező katonatömegekről van szó.
na és ne felejtsük el azt a Habsbug alaptételt, miszerint "A birodalon nem létezhet a msgyar területek nélkül".
/Megjegyzem:a Xix. század második felére, ezek az "örökös egyetlen szent uralkodódós" működésképtelenné váltak.... pápai állam, cár atyuska usw...
A Magyar Királyság a birodalom teljes jogú része volt...
Hááát, anno a jobbágy is a rendszer teljes jogú része volt...Az ő jogaival...
2012.03.17. 10:12:55
A birodalom részei között pedig nem volt alá- vagy fölé rendeltségi viszony, sőt a Lajtán túli részekhez képest még a Magyar Királyság is jelentős önállósággal rendelkezett.
Se nem jobbágya, se nem gyarmata nem volt a Magyar Királyság ekkor. (Ennek hangoztatása, és az összes forrás figyelmen kívül hagyása éppen hogy a kuruc történetírás leegyszerűsített formájára volt jellemző, amelyet különben 1945 után a kommunista történetírás használt fel, leöntve az osztályharcos szemlélettel. Lehet vitatkozni, hogy ebből az együttműködésből mikor és mennyi előnye vagy hátránya keletkezett Magyarországnak, de ne felejtsük el, hogy mindvégig olyan különállást élvezett, amelyet a 19. században már semmilyen más európai országban sem: Írország, felosztott Lengyelország stb.)
Katonatömeg: ez viszonyítás - lakosságszám, népsűrűség stb. - kérdése, a lényeg, hogy jelentős rendészeti kérdést jelentett, hogy nagy mennyiségű lőfegyver jutott a civil lakosság kezébe. Az I. világháború természetesen nem volt jó példa, de éppen ennek kezelésének sikertelensége mutat rá, hogy ez is fontos szempont (amúgy 1849 után másodvirágzását élték a betyárok kb. az 1860-as évekig, többek között éppen emiatt).
2012.03.17. 10:20:34
A jogilag egységes jobbágyság - így, egységes egészként - nem is létezett a Magyar Királyságban, mert nem alkotott egy külön rendet, mint mondjuk Skandináviában (de itt is csak a szabad parasztok), bár kötelezettségeit többé-kevésbé a Mária Terézia-féle urbárium alapján szabták meg (de még ezután is jelentős és vidékenként más eltérések voltak köztük). A történészi szakirodalomban éppen ezért megy a vita, hogy miképpen lehetne valamiféleképpen egységesen leírni, vagy legalábbis vagyoni vagy más alapon rétegeket, csoportokat elkülöníteni egymástól.
A reformkor fő törekvéseinek egyike éppen az volt, hogy - korabeli szófordulattal élve - "beemeljék a törvény sáncai közé" őket.
Minorkavidor 2012.03.17. 16:26:55
Petrus Augustinus · monarchista.blogspot.com 2012.03.16. 19:35:43
Szerintem , Te összekevered a trónörökösödés rendjét szabályozó törvényeket, az érvényességet szabályozó törvénnyel. Az örökösödés rendjét szabályozó 1687.évi II.tc. és az 1723. évi I.,II. és III. tc. (ismertebb néven a Pragmatica Sanctio) szabályozta, kimondva, hogy az uralkodó csak a Habsburg (később Habsburg-Lotharingiai) házból származhat, azaz a lengyel gyakorlattal ellentétben nincs szabad királyválasztás. Az 1791. évi III. tc. pedig a trónralépés érvényességei kellékeit szabályozta, ezúttal írásban. Erre II. József miatt volt szükség, aki haláláig nem koronáztatta meg magát. Ezáltal intézkedéseinek törvényessége vitatható volt. Halálos ágyán 3 kivételével az összes törvényét visszavonta.
Történeti érdekesség, hogy az érvényességi kellékek viszonylag hamar kialakultak. Pl. III. Béla (úr.1172-1196) uralmát sokáig azért kérdőjelezték meg, mert nem Lukács esztergomi érsek tette a fejére a koronát. A koronázást a kalocsai érsek végezte a Szent Koronával, Székesfehérváron (a másik 2 kellék rendben volt). Lukács bizánci neveltetése miatt (Bélát eredetileg Mánuel örökösének szánták, de a császárnak fia született) nem bízott Bélában.
Az érvényesség 3 kelléke már az Árpád-korban kialakult. Amikor Károly Róbert hatalomra került csak a 3-dik koronázása volt teljesen szabályos és törvényes. Az első koronázás még 1301.május 13-án történt Esztergomban (a király később innét számolta uralkodási éveit). A koronát Bicskei Gergely választott esztergomi érsek tette a 12 éves Károly Róbert fejére. Csakhogy a szertartás nem a székesfehérvári bazilikában történt és nem a Szent Koronával. A második koronázás 1309. június 13-án a budai Nagyboldogasszony templomban történt, noha a hó elején még Székesfehérvár volt a tervezett helyszín. A döntést máig nem ismert okokból megváltoztatták. A Szent Korona ekkor még Kán László erdélyi tartományúr kezén volt. Tőle Gentilis bíboros, pápai követ szerezte vissza, 1309. karácsonyán kiközösítette az egyházból, 1310. február 2-át jelölte meg a korona visszaadási határidejeként. Ezt Kán László még megtagadta, de április 8-án törvényes urául ismerte el Károly Róbertet. A korona visszaadásának új határideje július 1. ezt teljesítette és 1310. augusztus 27-én Székesfehérváron sor került a minden szempontból szabályos koronázásra.
I. Mátyásnak is gondot okozott, hogy 1464-ig a Szent Korona Frigyes birtokában volt. Ekkor 80.000 ezer aranyforintért és azon ígéret fejében, mely szerint, ha Mátyás fiú utód nélkül halna úgy Fricire száll a királyság, visszakapta a Szent Koronát, amely után meg lehetett rendezni a minden szempontból szabályos koronázás. Mátyás ezután számított minden szempontból legitim uralkodónak.
Székesfehérvár, mint érvényességi kellék 1543 után a város török kézre kerülése miatt szűnik meg. Helyét fokozatosan a királyi hitlevél veszi át.
Piere de La Croix 2012.03.16. 22:20:00
Az érdekelne, hogy a félkegyelmű V.Fedinánd, hogy tett be Ferenc Józsefnek ui. egyedül még az eléje tett okmányokat sem tudta értelmezni rendesen. Nevelői rengeteg munkával csak egy elég minimális bürokratikus gyakorlatot tudtak beléverni.
1859-ig teljes abszolutizmus jegyében kormányozták a birodalom mindkét felét, így birodalmi parlament sem működhetett. Az 1860. évi októberi diploma állította részlegesen helyre az alkotmányosságot, ekkor hívták először össze az országgyűlést (1860-61 évi országgyűlés). 1867-g is felhasználta azokat a jövedelmeket, amelyek a Magyar Korona Országaiból származtak, csak 1867. június 8-a után alkotmányosan tette ezt.
2012.03.17. 18:15:58
2.A parlament emlegetéséért mea culpa, mea maxima culpa. Összekevertem az 1951-ben megszüntetett Reichstagot az alsó-ausztriai (amelyhez Bécs is tartozott) tartományi gyűléssel.
3. Magyar királyi jövedelmek: Nem azokat a jövedelmeket értettem ezalatt, amelyek a Magyar Korona országából királyi jogon származtak, hanem a Habsburg családnak azoknak a Magyarországon lévő birtokait, amelyet magyar királyként bírt.
Minorkavidor 2012.03.18. 19:26:27
Tekintve, hogy Haynau 1853 március 14-én Bécsben halt meg, így nem támogathatta a honvédeket. Összekeverted I.Ferenc Józseffek, aki 1867. június 8-i koronázásra kapott koronázási ajándék összegét ajánlotta fel honvédmenhelyek alapítására és müködtetésére.
Minorkavidor 2012.03.18. 20:01:02
Az 1849.április 14-i trónfosztásról tudni kell, hogy fent nevezett eseményt megelőzte az ún. olmützi oktrojált alkotmány kihírdetése 1849. március 4-án.
Ez a Franz Stadion belügyér és Felix zu Schwarzenberg miniszterelnök által szült dokumentum érdekessége, hogy egyszerre hatja át egy erős központosítás és egy kényszerszülte alkotmányosság szelleme.
A polgári átalakulás eredményeiből megtartották a népképviseletet, a jogegyenlőség elvét és a jobbágy felszabadítást, ám ezeket nem védték alkotmányos garanciák.
A központosítási elem dominált. Az alkotmány szerint az ausztriai császárság koronatartományokból állt. Ez hazánkban úgy nézet volna ki, hogy egy koronatartománnyá szervezték volna Horvátországot, Szlavőniát, Dalmáciát, a Tengermelléket és Fiumét (ez bennünket kevésbbé érintett), másodikként Bácskából és Temesközből létrejön a Szerb Vajdaság, 3-dikként Erdély a Részekkel, illetve a határörvidék. Ezek a Magyar Királyságtól teljesen függetlenül alkotnák a birodalomrészeit. A maradék lenne a Magyar Koronatartomány.
Ezek a tarományok belügyeiket is csak korlátozott önállósággal intéznék. Az természetes, hogy a hadügy külügy, vámügy is pénzügy központi kezelésben lenne, de ezenkívül az ipar, a kereskedelem, a felsőoktatás, középítkezés, földművelés, szociális intézmények és adózás is központosítva lenne. A tartományok csak a községi, egyházi és iskolai ügyekkel, illetve a katonaság szállításával, élwlmezésével foglalkozhattak volna.
Te mit válaszoltál volna? Csak azért kérdem, mert a megegyezéshez mindkét fél kell.
Ezt az alkotmányt már korábban elkészítették, csak Windischgratz döntőnek vélt kápolnai győzelme után hozták nyilvánosságra. Tévedtek.
Minorkavidor 2012.03.18. 20:18:07
Hááát, Battyhány pere mindennek volt nevezhető, csak jogállaminak nem!
Az AKKOR hatályban lévő 1848. évi III.TC. az alábbiakat mondja ki:
"32. § A ministerek feleletre vonathatnak:
a) Minden oly tettért, vagy rendeletért, melly az ország függetlenségét, az alkotmány biztosítékait, a fenálló törvények rendeletét, az egyéni szabadságot, vagy a tulajdon szentségét sérti, s általuk hivatalos minőségükben követtetik el, vagy illetőleg adatik ki.
b) A kezeikre bízott pénz, s egyéb értékek elsikkasztásáért, vagy törvényellenes alkalmazásaért.
c) A törvények végrehajtásában, vagy a közcsend és bátorság fentartásában elkövetett mulasztásokért, a mennyiben ezek a törvény által rendelkezésükre bízott végrehajtási eszközökkel elháríthatók valának.
33. § A ministereknek vád alá helyeztetését az alsó tábla szavazatainak általános többségével rendeli el.
34. § A biráskodást a felső tábla által, saját tagjai közül titkos szavazással választandó biróság, nyilvános eljárás mellett gyakorlandja, és a büntetést a vétséghez aránylag határozandja meg.
Választatik pedig összesen 36 tag, kik közül azonban tizenkettőt az alsó tábla által a vádpör elévitelére kiküldött biztosok, tizenkettőt pedig a vád alá vont ministerek vethetnek vissza. Az eként alakított, és tizenkét személyből álló biróság fog fölöttök itéletet mondani.
35. § Az elmarasztalt ministerre nézve a királyi kegyelmezési jog csak általános közbocsánat esetében gyakorolható."
Ami pedig a katonákat illeti lásd Petrus Augustinusnak írt válaszaimat a koronázás érvényességét illetően pl. ezt:
Minorkavidor 2012.03.17. 16:26:55
Ennek a felségárulási vád miatt van jelentősége.
Minorkavidor 2012.03.18. 20:30:31
Nemcsak a45 utáni komcsi történetírás. Ez visszanyulik a reformkor kezdetére. Ennek kiváltó oka az 1754-es Mária Terézia által kiadott vámszabályozás(mely 1850-ig maradt hatályban). Ez a szabályozás a 18.században még megfelelt, de a reformkorra, a tőkés fejlődés akadályozása miatt teljesen elavult, ami nem lett volna probléma, ha módosítják a szabályozást, de nem tették. Még József nádor is sokszor interveniált, hogy necsak az osztrák-cfseh tartományok érdekeit nézzék, hanem segítség Magyarország gazdasági fejlődését is.
A gyarmatosítás kifejezés ma meg harmadvirágzását éli.
2012.03.18. 21:40:19
1. kurucos történetírás: Teljesen jó dolgokat írsz róla, én csak azért emeltem ki az 1945 utáni történetírást, mert ennek - leegyszerűsített - formája ekkor válik egyeduralkodóvá.
2. Haynau alapítványa: bár nem én hoztam fel először, de válaszolok rá: 1849. december 10-én megjelentette egy hivatalos hirdetményben, hogy 321 879 forintot és 38 krajcárt adott arra a célra, hogy annak kamataiból az 1848-49-es háború rokkantjai segélyben részesüljenek. Mégpedig felerészben a császári-királyi hadsereg tagjai, felerészben a magyar honvédsereg legénységi állományú tagjai. (A továbbiakban tessék Hermann Róbertnél reklamálni ez ügyben, mert ő közölte ezt az adatot először).
3. Batthányi kivégzése: igazad van, és én is ezzel értenék egyet, de mit tegyünk akkor, ha Ferenc József és az udvar ebben a kérdésben máshogy gondolkodott, és a felségsértést tényként kezelték. Másrészt felhívnám a figyelmedet arra, hogy az április 11-i törvények csak kereteket adtak meg, részletes végrehajtási utasításokat nem csatoltak hozzá, épp ezért tág tere volt az értelmezésnek és sok kérdésről nem is nyilatkoztak, ami tág teret nyitott mindkét oldalnak az improvizálásra. Az általad idézet szövegrészletet lehet úgy is értelmezni, hogy csak ezekért a bűnökért lehet a minisztereket felelősségre vonni, de úgy is, hogy ezekért a bűnökért csak így lehet felelősségre vonni a minisztereket.
4. A trónfosztás és az olmützi alkotmány kérdése: Na, a központosítás éppen amiatt bukott meg, amit te is felsoroltál. Kár, hogy a 19. század legtöbb esetben éppen hogy a centralizáló tendenciák virágzását jelentette az államszervezés területén (az volt a "modern", a "Zeitgeist"). Kár, hogy ami működött Nagy-Britannia (az ír olvasók és szimpatizánsaik ennek hallatára élénk tiltakozásban törnének ki) és Franciaország esetében, az nem működött egy olyan birodalom esetében, amely a Habsburg birodalom volt. A korabeli magyar elit - élén Kossuthal (hogy Petőfiről és köréről ne is szóljak) - is éppen egy központosítást akartak a birodalmon belül megvalósítani, igaz, Béccsel szemben. Igaz, az olmützi alkotmányban meghúzott tartományok határai sem lettek volna állandóak. Az 1849 után létrehozott Szerb Vajdaság és Temesi Bánságban azért lett a német a hivatali nyelv, mert egyik nemzetiség sem volt abszolút többségben, ezért ez volt a legegyszerűbb megoldás.
Hogy a fentiek következtében én melyik megoldást választottam volna? Hmm, ha lehet ilyet, akkor egyiket sem.
2012.03.18. 21:50:27
Ha jól emlékszek, a trónfosztás eddig elsősorban V. Ferdinánd lemondatása és Ferenc Józseffel kapcsolatban merült fel (tii. hogy Ferenc József magyar királynak volt-e tekinthető).
2012.03.18. 22:05:34
axioart.com/index.php?op=live_item&id=473561
A kivégzések és azok jogosságának megállapításához:
www.lib.jgytf.u-szeged.hu/folyoiratok/aetas/2000_1-2/2000-1-2-04.htm
(Amúgy én a szerzőkkel értek egyet abban, hogy kétféle jogértelmezés volt a vádak jogosságának megállapításakor. Tehát ha valaki meg akar győzni arról, hogy mégse voltak "jogosak", annak tessék Ferenc Józsefhez fáradnia.)
BISMARCK 2012.03.19. 14:55:30
Azért az nem rossz, hogy így pikk-pakk elintézel egy olyan kérdést amit a maga korában Deák Ferenc sem tudott megoldani ill. most a korszak egyik jeles kutatója Gergely András sem. Ha találkozom vele feltétlenül a figyelmébe fogom ajánlani az eszmefuttatásodat.
Minorkavidor 2012.03.19. 16:30:42
Kegyelmes Úr! Megtisztelsz.DDDdd
BISMARCK 2012.03.19. 19:23:21
Nos, ma megkérdeztem egy másik, szintén a korszakkal foglalkozó történészt ő pedig neked adott igazat. Igaz, nem ilyen bonyolultan vezette le, hanem csak annyiban, hogy V.Ferdinánd lemondását nem ellenjegyezte egyetlen miniszter sem, így az érvénytelen.
Minorkavidor 2012.03.20. 16:30:32
A válaszod felvet egy félig-meddig tréfás kérdést. Nem-e attól függ az illető történész válasza, hogy a Habsburg Intézetben dolgozik-e vagy sem?
Egyáltalán mi van a Habsburg Intézettel? Működik-e még? Csak a megalakuláskor hallottam róluk, azóta semmi nyüzsi. A hadtörisektól legalább van jónéhány könyvem, évente legalább egy, de Habsburg Intézetis nincs.
Lehet, hogy bennem van a hiba, mert nem látogatom a honlapjukat, de a hadtöriseknél sem nagyon, mégis vannak tőlük könyveim. Őket az internet nélkül is könnyebben megtalálom.
Rosszindulatú Vászka 2012.03.20. 19:33:35
Furore Carcosa 2012.03.21. 04:00:20
Maderspach Ferenc, nyugalmazott cs. kir. százados, Fehértemplom védője, később a bánáti hadtest parancsnoka, honvéd alezredesi rangban hunyt el tüdőgyulladásban 1849. január 20-án Zsombolyán; katonai tiszteletadás mellett temették el. Haynau valóban parancsot adott a holtteste kihantolására és nyilvános meggyalázására, ezt azonban a helyi német lakosság ellenállása miatt nem lehetett végrehajtani. Amin egyébként nincs mit csodálkozni, hiszen a bánáti svábok - akiket a délvidéki szerb felkelés ugyanúgy sújtott, mint az ottani magyarokat - kezdettől fogva a szabadságharc ügye mellett foglaltak állást. Különben maga Maderspach is tiroli eredetű bevándorló családból származott.
Haynau nem Maderspach Ferenc feleségét vesszőztette meg, hanem a sógornőjét, és nem Zsombolyán, a polgárok ellenállását megtorlandó, hanem 1849. augusztus 22-én Ruszkabányán. Maderspach Károlyné Buchwald Franciska ellen az volt az abszurd vád (névtelen feljelentésre), hogy márciusban egy ünnepség alkalmával egyenruhás szalmabábut készített a császár képmására, és azt gúnyversek kíséretében, az egyházi szertartás kifigurázásával eltemette a szabadságfa alá. Az asszonyról Ruszkabánya főterén nyilvánosan letépték a ruhát, tárgyalás és ítélet nélkül megvesszőzték, majd börtönbe zárták, Haynau egyenes utasítására.
A valódi bűne persze az volt, hogy a Maderspach család vasműve a szabadságharcban a honvédsereg szolgálatára állt; hogy Buchwald Franciska szamélyesen is sokat tett a szerveződő ruszkabányai nemzetőrség ügyéért; és hogy a világosi fegyverletétel után szállást adott a menekülő Bemnek, Kmetynek és Guyonnak.
Maderspach Károly felesége megvesszőzése után kivitt a gyárából Ruszkabánya határába egy mozsárágyút, a csöve elé hajtotta a fejét, és elsütötte. A család tragédiájáról 2002-ben dokumentumfilm is készült "Végtelen napló" címmel.
Aki bővebben is szeretne olvasni az esetről (és a megalázott asszony hasztalan próbálkozásairól, hogy jóval később, már a kiegyezés után elégtételt szolgáltassanak neki):
tortenelemportal.hu/2009/08/a-maderspach-csalad-1849-es-kalvariaja/
Nyomtatott források:
Függetlenség 1885:319. sz. (Kmetty és Bem tábornok menekülése)
Maderspach Károly: Maderspach Károlyné tragédiája és adatok Ruszkabánya tört-éhez. Zólyom, 1909.
Ráth-Végh István: A zsombolyai hiéna. In: Magyar kuriózumok. Bp, 1955.
@Piere de La Croix:
A kurucos történelemszemlélet tőlem is idegen, de azt azért szeretném látni, hogyan illeszted be a fenti tényeket Haynau táborszernagy ókonzervatív becsületkódexébe. Kérlek, ezt ne piszkálásnak vedd, csak torokköszörülésnek; elvégre egy másik (most sajnos ideiglenesen szünetelő) blogon mondhatni családi rokonok vagyunk. :)
BISMARCK 2012.03.21. 10:15:29
Nem hiszem, mert nem H. intézetes.
Gerőtől meg nem fogom megkérdezni, mert vele nem vagyunk puszi pajtások.
Én tényleg nagyon kíváncsi lennék a korabeli császári jogi érvekre.
2012.03.21. 11:48:27
1. Nem végezte ki. (A 20. században már ezért kivégezték a női nem tagjait.) Na jó, ez a megjegyzés sérti a blog illemkódexét (A lenini vicc jut róla eszembe a labdázó kisfiúról). De a nők ilyetén való megkülönböztetése - amelyért egy férfit kivégzett volna - igenis egy konzervatív viselkedési kódexet tételez fel.
2. Ne feledjük, hogy Haynau azon katonatisztek közé tartozott (Windisch-Graetz-zel együtt, aki öregebb volt, de jobban alkalmazkodott a "modernebb világhoz") akiket még a 18. századi katonai elvek szerint tanult, és részt vett a napóleoni háborúkban. Az ott tapasztaltak igen eltértek a korábbi hadviseléstől, főleg, ami a civil lakosság anyagi és katonai mozgósítását illeti. Elmosódott a különbség a civilek és a katonaság között. Nem vagyok teljesen képben a korabeli Habsburg Birodalomban folyó fegyvergyártásban - a kedves kommentelőtársak lesznek majd szívesek remélem pontosítani - de a "civil" gyárak "hadigazdálkodásra" való átállítása korábban például szokatlan volt.
Éppen azért konzervatív a becsületkódexe, mert mindenkit, aki fegyvert fogott, vagy más módon támogatta a felkelőket, katonai ellenségnek kezelt.
Ennek része volt az alapítvány, de a kivégzések is.(Tudniillik: aki fegyvert fogott - átvitt értelemben is - az katona volt, akit a 18. században megszokott bánásmód illetett meg). Tehát úgy is kezelte őket (hadbírósági tárgyalás)
3. Egy bloggal arrébb sokat írtak a COIN-hadműveletről. Na, Haynau ennek vezetésére sokkal alkalmatlanabb volt, mint mondjuk Windisch-Graetz. Volt császári-királyi katona, civil népfölkelő, nemzetőr stb. között semmilyen formában nem tett különbséget, számára mind egy (lázadó)ellenséges hadsereg tagjai voltak. Más bánásmódot nem is érdemeltek volna meg szerinte, mint amelyben részesítette őket.
Ez a bánásmód pedig a 18. században kialakított etikai normáknak megfelelt. (Más kérdés, hogy ez a 19. század közepének viszonyai között alkalmazhatatlan volt. Lehet, hogy kardra volt szükség, de az igen csak rozsdás és csorba volt arra a feladatra, amelyre alkalmazni akarták).
4. Ugyanazon generáció tagja volt, mint például a szevasztopoli lovasrohamot vezető brit katonatisztek. Mindegyikük a napóleoni háborúkat akarta újra vívni.
5. Nem, nem veszem piszkálásnak.
Furore Carcosa 2012.03.21. 13:18:00
1. A halott ellenfél földi maradványainak kihantolása és demonstratív meggyalázása a 18. században már bajosan képezte részét a bevett etikai normáknak, sokkal inkább középkori szokás. Konzervatív részről az utolsó ilyen eset, ami így hirtelen eszembe jut, Cromwell kiásott tetemének közszemlére tétele 1662-ben (a lányáéval együtt). Utána ilyet csak a forradalmi és / vagy népfölkelő mozgalmak műveltek, például Franciaországban, de még esetükben is kirívó jelenségnek számított. Haynau tehát itt éppen hogy nem a 18. századi hadbíráskodás gyakorlatát követte, hanem a feltüzelt, bosszúszomjas, kontrollvesztett néptömegekét.
2. Buchwald Franciska azért adott szállást a dél felé menekülő honvédtiszteknek, hogy orvosi ápolásban részesítse a sebesültjeiket, köztük Bem Józsefet. Háborúban ez tradicionális női szerep, a 18. századi katonai erkölcs semmi kivetnivalót nem látott benne. (Világoson például senkinek nem jutott eszébe lefogatni Bohus Jánosné Szőgyény Antóniát, aki százágyas tábori kórházat tartott fenn a sebesült honvédeknek, és a saját fedele alatt látta vendégül a szabadságharc szinte teljes katonai és polgári vezetését.) Az ilyen viselkedés erőszakos megtorlása ismét csak a forradalmi / népfölkelő sajátosság volt, és még ott is rendkívül szélsőséges.
3. A Maderspach Károlyné elleni groteszk vádban csupán annyi igazság volt, hogy valóban részt vett a szabadságfa ünnepélyes felállításában, amelyre egyébként Ruszkabánya szinte teljes lakossága kisereglett. A megvesszőzésre - újfent nyilvánvaló demonstratív célzattal - a még álló szabadságfa előtt került sor.
4. A ruszkabányai bevonulás után Haynau először a vasműben tartózkodó Maderspach Károlyt akarta elfogatni, ezt azonban megakadályozta a vasgyári munkások és a környékbeli bányászok fellépése. Ezt követően hurcoltatta el a házukból a feleségét, és rendelte el mindenféle tárgyalás nélkül, szembeszökően koholt vád alapján a nyilvános megkínzását. Maderspach Károly öngyilkosságát a férfiúi megalázottságon túl vélhetőleg az is motiválta, hogy elejét vegye a további megtorlásoknak. Mivel azonban már sem a férjre, sem a férj testvérére nem tehette rá a kezét, Haynau a teljesen ártatlan asszonyt vetette börtönbe Karánsebesen.
5. A tényeket tekintve számomra nem tűnik úgy, mintha Haynau eljárása összhangban állt volna a hagyományos tiszti becsületkódexszel. Sokkal inkább a frusztrált személyes bosszúvágy megnyilvánulását látom benne, amely a források szerint egyébként sem állt távol Haynau jellemétől: a legapróbb vélt vagy valós egyéni sérelmeket is éveken, évtizedeken át dédelgette, majd az első alkalommal kamatostul fizetett vissza értük.
Furore Carcosa 2012.03.21. 13:36:21
2012.03.21. 14:23:41
Amint fentebb utaltam rá, egy békétlen ország lecsendesítésére nem Haynau volt a legjobb megoldás.
Hadik András: itt jön be a napóleoni háborúk hatása, amit fentebb kifejtettem. A 18. századi erkölcskódex nem tudott mit kezdeni azzal, hogy a társadalom nagy részét, akik korábban nem voltak katonák, mozgósíthatni lehet egy háború esetén.
2012.03.21. 15:18:33
1. Az idézet jogszabály nem tartalmazott végrehajtási utasítást. Nem szabályozta, hogy mik a formai (Az olyan kardinális kérdésektől, hogy a miniszternek csak aláírási joga van, vagy ellenjegyezhet, megtagadhatja-e az aláírást, hány napig kell aláírnia stb. az olyan kevésbé fontos, de szimbolikus dolgokig, hogy hol írhatja alá, Bécsben, Pozsonyban vagy Budán, vagy mindegy, az olyan lényegtelen dolgokig, mint például a tinta színe) és tartalmi (meg kell-e neveznie rögtön az utódot, hogy jelölheti, mik a kötelességei a lemondó királynak, az utódnak és a miniszternek, meddig kell beiktatni az új uralkodót, kivel kell ez ügyben egyeztetni stb).
Mai napig úgy van, ha a törvényhozó hatalom (legyen az az országgyűlés, önkormányzat vagy önálló jogszabály-alkotási joggal rendelkező egyéb személy) vagy a végrehajtó hatalom (pl.: kormány) nem csatol az adott jogszabályhoz végrehajtási utasítást (pl.: megszegése esetén büntetés, érvényesség, ki hajthatja végre a jogszabályban foglaltakat, hogyan hajtsák végre stb.) akkor azt az igazságszolgáltató hatalom nem kérheti számon. Azért fontos a végrehajtási utasítás, mert ezáltal válik a jogszabály betűje átültethetővé a valós világra.
Ezzel szoktak trükközni például az építési szabályzatok, amikor előírnak környezetvédelmi feltételeket, de azt nem szankcionálják vagy olyan valakire bízzák, akinek nincs meg hozzá a szakértelme (lásd: vörösiszap-katasztrófa).
Tehát a trónfosztás teljesen jogszerű volt, mert tiszteletben tartotta a fenti előírást (mert amihez nincs végrehajtási utasítás, azt nem is lehet megsérteni). A Honvédelmi Bizottmány azonban a jog alapelveit sértette meg a trónfosztással (mivel a végrehajtási szabályozás hiányzott, olyan jogszabályt szankcionáltak, amely még nem is "létezett", lépett érvényre).
2. V. Ferdinánd lemondott, nem lemondatták. Az, hogy erre mi vitte rá, a Habsburg-ház családi belügye, amelyhez az egyik tartomány minisztere, aki jó szándékkal is csak kb. a birodalom felén rendelkezik joghatósággal, semmi köze. (Mai példa: Lemondása után pedig a Habsburg-házra vonatkozó örökösödési törvények lépnek életbe.
3. A Habsburg-ház uralkodásának végéig megőrzött valamit abból a viselkedésformából, amely azokat a középkori földesurakat jellemezte, amilyenek kezdetben ők is voltak. Jó szándékkal és paternalistán uralkodtak (Írország 19. századi történelme a példa arra, hogy mi lett volna a Magyar Királyság sorsa, ha mondjuk az angol felfogást tették volna magukévá) az egyes tartományok élén, amelyek között az össze kötő kapcsot éppen hogy a dinasztia képezte. Egy kivétellel nem az állam feje voltak, hanem "urai" (földesúri értelemben), akik felette álltak az egyes tartományokban dúló politikai viharokon. Tiszteletben tartották - szintén egy tartomány kivételével (Cseh Királyság) - az ott uralkodó jogszokásokat és hagyományokat (mint minden jó földesúr), de Istentől eredeztetett hatalmuknak egy kisebb tartomány nem szólhatott bele még kevésbé utasíthatta, hogyan kormányozzák a birodalom egészét. Nem volt az ország "első polgára", amellyé a francia forradalom első szakasza a királyt helyezni akarja, sem angol király, aki ekkor az egyik parlamenti párt feje és vezetője volt ( éppen ezért az angolok fele utálta ekkor), és éppen a 19. század közepén kezdett eltávolodni a politikától és töltött be már csak ceremoniális szerepet. Megjegyzendő, hogy a gyarmatokon lakóitól az angol király sem tűrt el beleszólást a kormányzásba, ennek következtében lett független a 13 gyarmat.
Az osztrák császár, magyar király stb. tehát fölötte áll, és nem vonható bele (csak saját akaratából), a belpolitikai csatározásoknak, és ezért nem korlátozhatja egy tartomány jogszabálya.
BISMARCK 2012.03.21. 15:41:13
Azért az áprilisi törvények arról rendelkeztek, hogy a Buda-Pesten székelő miniszterek egyikének kell aláírnia (tehát Esterházy nem írhatta vna alá, igaz ekkor már nem is volt miniszter)
Ami a végrehajtási rendeletet illeti.
Olyan akkor még ha jól tudom nem volt. Most újra elolvasva a törvény szövegét, hajlok arra, hogy ez a kor embere számára teljesen egyértelmű volt.
"Ő Felsége, s az Ő távollétében a nádor s királyi helytartó a végrehajtó hatalmat a törvények értelmében független magyar ministerium által gyakorolják, s bármelly rendeleteik, parancsolataik, határozataik, kinevezéseik csak ugy érvényesek, ha a Buda-Pesten székelő ministerek egyike által is aláiratnak."
2012.03.21. 15:44:48
4. A Magyar Királyság helyzete (abba ne menjünk bele most, hogy ebben az udvarnak mekkora szerepe volt), megkövetelte V. Ferdinánd lemondását, és új uralkodó kinevezését. Alkalmatlanságát és lemondatása praktikusságát a korabeli magyar elit sem tagadta, csak a miniszteri aláírását hiányolta.
Azonban a zűrzavaros helyzet, amelyben a birodalom lakosai egymást irtották, megkövetelte ennek figyelmen kívül hagyását. Más, régebbi és/vagy a jogi hierarchiában magasabban álló törvények, amelyek az uralkodó beavatkozását kívánták meg ebben a helyzetben, nem lettek volna alkalmazva ebben az esetben.
Az előző, 3. érvhez kapcsolódóan egy tartomány jogi szabályozása nem írhatja felül az egész birodalomra vonatkozó jogszabályokat. Azaz a részletes szabályozás nem írhatja felül az általánost. Ha ez mégis előfordul a magasabb hierarchiájú/régebbi szabályt kell alkalmazni (Az előző jogszabály hatályon kívül helyezését a végrehajtási utasításnak tartalmaznia kell éppen ezért). Ez ma is általános jogelv (A 2006-os rendőri intézkedést éppen ezért érte kritika, mert egy belső utasítás felülírt egy magasabb rendű jogszabályt).
5.A fentiekből következik, hogy a birodalom lakosainak alapvető jogait (amelyet nem írtak le külön, de benne volt az "íratlan alkotmányban"), vagyis az élethez, biztonsághoz és tulajdonhoz való jogokat nagy sérelem (lásd az idézett Bácskát, de Erdély is jó példa) érte. Az egyes tartományok vezetése a rendelkezésre álló törvényi keretek között ezt nem tudta biztosítani, sőt a helyzet egyre súlyosbodott (Lamberg meglincselése).
Elfogadható, ha egyes, más jogokat biztosító, jogszabályokat ideiglenesen figyelmen kívül hagy a különleges helyzetre való tekintettel a jogalkalmazó (pl.: Napjainkban nagy a vita a szólásszabadság korlátozása, ha az az emberi méltóságot sérti), ha azzal az alapvető emberi jogok érvényesülését elősegíti.
Ne legyen illúziónk,a bácskai esetek megmutatják, hogy a császári és cári beavatkozás nélkül, ismerve a korabeli politikai elit, különösen Kossuth hozzáállását egyes kérdésekhez (pl.: nemzetiségi kérdés), és a "márciusi ifjak", a hivatásos forradalmárok bujtogatása - lásd Petőfi tevékenységét március 15. után - az erőszakos forrongás, az elfojtott indulatok kitörése mindenképp bekövetkezik.
2012.03.21. 15:50:29
Nem lehet a két kérdésben igazságot tenni, mert amíg a Habsburg-család és támogatói a pozitív jogértelmezés talaján álltak, és a királl/császár hatalmát nem a "néptől" eredeztették, addig a Kossuth-hívek a természetes jogfejlődésben hittek, azaz abban, hogy a király hatalma egy "társadalmi szerződésen" (az, hogy ez egy aktus - vérszerződés, Aranybulla stb. - vagy csak egy lassú folyamat végkifejlete volt, lehetett eltérés) alapul. Azaz a "nép" (pontosabban választott képviselői) felülírhatják az együttműködést a királlyal, köthetnek új megállapodást, amely után minden újból, tiszta lappal indulhat.
A két felfogás összebékíthetetlen.
2012.03.21. 15:56:23
(Persze, hogy nem volt végrehajtási záradék, mert a Bach-korszakban születnek meg ezek hozzá. Kellettek, de a magyar országgyűlés fontosabbnak tartotta ezek meghozatalát. A hiányosságot később akarták pótolni, de erre már nem volt lehetőségük. Mindenképpen kell egy törvényhez végrehajtási záradék, ez Európában a modern államok kialakulásától kezdve evidencia, de például a magyar országgyűlések határozatai is mind már tartalmazzák ezeket. Megjegyzés: Lemondó nyilatkozat volt, nem határozat, rendelet stb. Ezt az idézett szöveghely nem tartalmazza).
2012.03.21. 15:58:17
Rosszindulatú Vászka 2012.03.21. 19:21:47
Azért nagy kaland volna, ha mondjuk utólagos jogorvoslatként újfent csatlakoznánk a sógorékhoz, legalább fiskális és közigazgatási ügyekben :)
Furore Carcosa 2012.03.21. 21:58:51
Ennek dacára továbbra is az a meglátásom, hogy a konkrét intézkedései gyakorta bizony ellentétben voltak a régi vágású katonai etikával, amelynek a keretein belül te értelmezni próbálod őket. A zsombolyaihoz és a ruszkabányaihoz hasonló esetek nem véletlenül keltettek széles (és nem csupán magyarbarát) körökben osztatlan megbotránkozást. Az este kicsit utánaolvastam a témának, de nők megvesszőzésére 1849-ből egyetlen másik magyarországi példát találtam, és a szóban forgó hölgy a seggét mutogatta a Győrbe bevonuló császári seregeknek - szóval egészen más kategória, mint a szerencsétlen Buchwald Franciska. Hadd hívjam föl arra is a figyelmet, hogy 1848-49-ben számos más ókonzervatív értékrendű császári katonatiszt kapott közhatalmi jogkört "rebellis" területek pacifikálására - Puchner, Radetzky, Windisch-Graetz, Welden, Wohlgemuth -, mégsem fűződnek a nevükhöz ilyen atrocitások.
Ami a trónfosztást illeti, az elvi jogalapjáról szerintem nincs sok értelme vitatkozni, hiszen a gyakorlatban a parlamentarizmus követelményeinek sem felelt meg. A debreceni országgyűlés eleve csonka volt, és a függetlenségi nyilatkozatot nem szavazással, hanem közfelkiáltással fogadta el, az oratórium helyett a Nagytemplomban, nyilvános ülésen, ahová szabad bejárása volt a Kossuth-párti propaganda által feltüzelt tömegeknek. A kurucos nemzeti romantika perspektívájából nézve kétségkívül impozáns kép, de ne ringassuk magunkat abba a tévhitbe, hogy ilyen körülmények között a képviselők mind szabad akaratukból és legjobb lelkiismeretük szerint cselekedtek. Elvégre a magyar történelemben és közjogban jártas emberek voltak; végig ott lebeghetett a szemük előtt az ominózus ónodi példa.
Furore Carcosa 2012.03.21. 22:31:42
Hajszál híján agyonverték 1850-ben egy sörfőzdében, mégpedig elsősorban éppen a Maderspach-ügy híre miatt. Íme, egy angol nyelvű összefoglaló az eseményről 1864-ből:
----------------------
In no country perhaps are women more cruelly used than among the poorer classes of England, while in no country under the sun is greater sympathy expressed for the weaker sex; a paradox which was strikingly exemplified in 1850. The Austrian General Haynau in that year paid a visit to this country. Some time before he had earned unenviable notoriety by his treatment of the wives and daughters of Hungarian insurgents who fell into his hands, and it was reported, probably with much exaggeration, that regardless of sex and condition he had subjected these hapless fugitives to the indignity of corporal punishment. The rising had been however some time repressed, and there was every reason to believe that in this country at least the rumour had been forgotten. Among the sights the General had been recommended to visit in London was the celebrated brewery of Messrs. Barclay & Perkins, and no sooner was his presence discovered, than he was simultaneously attacked by the draymen, and narrowly escaped with his life.
www.gutenberg.org/files/31195/31195-h/31195-h.htm
----------------------
Haynau londoni támadóit sohasem vonták felelősségre. Az osztrák diplomácia természetesen követelte a megbüntetésüket, ám angol kormány (konkrétan maga Lord Palmerston, a miniszterelnök) kurtán és ridegen elzárkózott tőle: "az angol törvények erre nem adnak módot". Ellenlépésként Ferenc József 1852-ben nem küldött hivatalos képviselőt Wellington herceg temetésére.
Ha már a verésnél tartunk, még egy adalék a Buchwald Franciska-esethez. A vesszőztetést egy Gröber nevű százados vezényelte le, aki később őrnagyi rangban vonult nyugalomba és Versecen telepedett le. Itt kereste meg őt egy kávéházban Maderspach János, a tragikus sorsú házaspár időközben férfivá nőtt fia, és addig verte egy biliárddákóval, amíg az darabokra tört. Szép példa a magyar virtusra, bár szegény Gröbertől nem lehet megtagadni némi részvétet, hiszen annak idején kutyaszorítóban volt: ha megtagadja a parancs végrehajtását, Haynau alighanem főbe lövette volna.
Furore Carcosa 2012.03.22. 07:22:47
----------------------------------
Annyi ember, annyi hírlap, mint e pillanatban, még nem foglalkozott soha Haynau nevével, még akkor sem, midőn hatalma tetőpontján állott. Végzete Londonba hozta, s mielőtt a világváros bármi nevezetességét látta volna, a City-Rotschild-háznál tett látogatást, úgy mondják, pénzügyeit rendezendő; itt ajánlottak a tábornoknak belépti jegyet a nagy sörgyárba, s ő azonnal oda is hajtott.
Szeptember 4-én reggeli tizenegy- és fél órakor lépte át Haynau Barclay és Perkins küszöbét, s elémutatva ajánlólevelét, két társával egy hivatalnok kísérete mellett megindult, szemre veendő a világ legnagyobb sörfőzését, melynek egyik nevezetessége az, hogy itt minden rendkívüli, minden, még a szenny s az undorító bűz is óriási mérvekben van képviselve. Ki tudja, nem volt-e Haynau az első idegen, ki Londonban legelőször is ezt a nevezetességet tisztelte meg látogatásával?
A tábornokot vezetőjén kívül nem ismerte senki, de azért a munkások csoportozataiban volt elég bámulója, mert itt a legügyefogyottab bajusz is figyelmet gerjeszt, hát még oly összetoldott, vállig érő, európai hírű bajusz, minőt Haynau viselt; de a munkások bámulata legföljebb csendes vigyorgásra adott alkalmat, mosolyogni ezek az emberek nem tudnak.
A látogatás már-már befejezéséhez közeledett, midőn az idegeneket a vendégkönyvhöz vezették, hogy nevüket feljegyezzék. Haynau olvasható nagy betűkkel odaírta a nevét és címét, melynek olvastára egy közelálló clerk azonnal az ácsorgó munkásokhoz sietett, s elmondta fölfedezését, mely szájról szájra járt…; az izgatottság nőttön-nőtt, s ha a vezető vagy maga Haynau erre figyel vala, könnyen a hivatalszobákba menekülhetett volna; de a munkások szokatlan élénkségére nem ügyelt senki; a tábornok továbbhaladott, s azon pillanatban, midőn az udvarra lépett, a harmadik emeletből egy jókora csomó szalmát vetettek a magas látogató fejére. Ez volt a jeladás, a azonnal az izmos karok egész hada emelkedett fenyegetőleg, s a legsértőbb kifejezések egész özöne zúdult fel ellene, és űzőbe vették tépve, taszigálva…; mit volt mit tennie, szaladásnak eredt, ki a kapun, s megkerülve a ház szögletét, végig a Thames-parti házak mentében…; itt már a munkásokhoz az utcai nép is csatlakozott, s a futamlónak porral, sárral… mindenütt nyomában voltak, ostoraikat, mint mondják, seprűiket sem kímélve… Így jutott ingadozva, roskadozva s elrongyolva, a legalább ezer lépésnyire eső, Mrs. Benfield csapszékébe, hol sok dúlás után a ház egyik zugában menedéket talált… Végre megérkezett nagyobb erőben a rendőrség, s a halálsápadt, alig ismerhető tábornokot, nem a közeleső hídon, itt még mindig tartottak a felhevült tömeg támadásától, hanem csónakon szállították keresztül a Thamesén, a csak a túlsó parton ültek bérkocsiba, hogy szállásán (Trafalgar Square) biztonságba helyezzék. A tábornok nem mutatta magát többé Londonban, s bár nem lehet kételkedni, hogy óhajtott volna balsorsa színhelyétől mielőbb és mindenkorra búcsúzni, kénytelen volt testben-lélekben megtörve két napig időzni, s csak szeptember 6-án fordított hátat a világvárosnak, s ment vissza a kontinensre.
--------------------------------------------------
Szóval Haynaut nem csak szimplán szájon vágták: hajszálon múlt, hogy meg nem lincselték.
Furore Carcosa 2012.03.22. 07:24:31
----------------------------------------------
London nagy életerén, a várost keletről nyugatra keresztül hasító Oxford Streeten első meglepetésünk az volt, hogy egy hordókkal megrakott hosszú szekérrel találkozánk; a roppant kocsis s a Küklopsz segéd fövege és a kolosszális lovak kantára magyar nemzetiszínű szalagokkal volt feldíszítve… Mi ez, hát magyar restauráció vagy követválasztás van Londonban? – mondá Bihar megye volt főispánja! A Barclay and Perkins egyik sörhordó szekere volt ez, a nép ujjongva üdvözölte a szalagos óriásokat, s mi árva magyarok, tán az egyedüliek, kik a tömegben felismertük a szalagok színét, szép csendben továbbhaladtunk.
Közelebb érve az esemény színhelyéhez, itt-ott az utcaszögleteken nyomtatott falragaszok: „Marshal Haynau in London!”, „Haynau and Retribution!” … címek alatt hirdették a tegnapi eseményt, felsorolva a tábornok viselt dolgait, melyekért a nép elégtételt vett magának; míg a London utcáin annyira ismeretes hírhordárok tele torokkal kiáltanak: „A desperate attack!” – „Haynau, Barclay and Perkins!” – „The terrible Tyrant!”, s árulták néhány pennyért haynau életrajzát s a sörházi jelenetek leírását. Az angol tud mindenből üzletet csinálni.
A sörház kapuit rendőrök állták el, kik a környező utcákon is sűrűn jelentkeztek, őrködve a közbiztonság fölött, s szemmel tartva a tolongó népet, mely kisebb-nagyobb csoportozatokban özönlött végig a Thames-parton, s a Southwark-híd tövében azon csapszékbe tért, hol Hazynau menedéket talált. Mrs. Benfield, a szerény üzlet özvegy tulajdonosnéja alig győzte a történteket kövér ujjaira szedni, s vendégeinek a sörkancsókat osztogatni. Szerencséje meg volt alapítva, mert aki csak hozzáférhetett, ürített egy-egy poharat a tegnapi események emlékére.
------------------------------------------
Furore Carcosa 2012.03.22. 07:27:14
Johann Franz Kempen báró a magyarországi megtorlások során Haynau leghidegvérűbb és legkönyörtelenebb ítéletvégrehajtója volt; ha úgy vesszük, élő megtestesítője annak a kíméletlen katonai értékrendnek, amit Haynau kapcsán gyakran fölemlegetsz. Ha mai szemmel olvassuk a naplóját, bizony meg-megborzong a hátunk. Szinte embertelen az a rideg szakszerűség, ahogy megemlékezik az egymást követő halálos ítéletekről; az ingerült lenézés, ahogy a kegyelemért közbenjáró civileket kezeli; a száraz szigor, ahogy elkoboztatja az utolsó leveleket, amelyeket a kivégzésre várók próbálnak kicsempészni a szeretteiknek. Időnként mégis átcsillan a feljegyzésein valamiféle elismerés, például amikor a poszt által bemutatott egyik vértanúról ír: „Rázga evangélikus papot, aki lázadást szított, reggel 4-kor kivégezték, miután keményen tartva magát még szép beszédet mondott.” Nem volt sem humánus, sem méltányos ember, de a bátorságot tisztelte.
Pest városparancsnokaként Kempen felelt a Batthyány Lajosra kiszabott halálos ítélet végrehajtásáért. Mint ismeretes, Batthyány az utolsó éjszakáján öngyilkosságot kísérelt meg a felesége által becsempészett tőrrel, de nem járt sikerrel: felvágta ugyan a nyaki verőerét, de észrevették és bekötözték, mielőtt elvérzett volna. Kempen ekkor a kötél általi halált saját hatáskörében golyó általira változtatta, és az első felelős magyar miniszterelnököt október 6-án este agyonlövette.
Amikor Haynau erről értesült, felháborodott hangú levélben támadt Kempenre: hogy merte az általa kiszabott ítéletet önhatalmúlag felülbírálni? Ehhez nem volt joga! Batthyány grófot úgy, ahogy volt, sebesülten, vérző nyakkal kellett volna felakasztani…
Ez volt az a pillanat, amikor még Kempennél is elszakadt a cérna. A naplójában általában szárazon és szabatosan fogalmaz, itt azonban keserű indulattal fakad ki Haynau ellen; és míg korábban zavartalan volt köztük az összhang, október 6-ától kezdetét veszi rohamos elhidegülésük.
Hosszan idézhetném a Haynauról alkotott véleményeket a legreakciósabb, legudvarhűbb magyar főuraktól, akik mindent elkövettek az utolsó rendi országgyűlésen a reformtörvények elgáncsolására, és a szabadságharc kitörésekor császári fennhatóság alá menekültek. Egy sincs közöttük, aki ne a leglesújtóbb elítélés hangján emlékezne meg róla. Szőgyény-Marich László féleszűnek, kegyetlennek és vérszomjasnak nevezi. Fiáth Ferenc így ír róla:
-------------------------------------
Haynau és Susan bosszút leheltek. Nem azt nézték, ki a bűnös, saját törvénytelenül rögtönzött büntető eljárásuk szerint, hanem azt gyilkolták, kit hatalmukba keríthetének. Bekövetkezett a bosszú, embertelen szívtelenség, kegyetlenség és borzadály zenitje, az 1849. október 6.
A bécsi forradalmárok kegyetlenségeiért a magyarokon álltak nemtelen bosszút, meg nem gondolva, hogy minden egyes, a bősz szenvedély által aláírt halálos ítélet folytáni hóhérpalloscsapás, mely egy már ártatlan főt gördít a bakó lábaihoz, mélyen sújtja a legitimitást is.
---------------------------------------
Tény: a kurucos történelemfelfogás nemzedékek perspektíváját torzította el, a kommunista rendszerben és azelőtt is. A Habsburgok nem voltak ördögök, és Haynau nem volt sem megszállott magyargyűlölő, sem a világ leggonoszabb embere. De igenis egy halálosan frusztrált, hiú, kegyetlen, önkényes, agresszív és bosszúálló hajlamú férfi volt, aki teljes joggal került az egyik legsötétebb helyre a magyar história arcképcsarnokában.
A relativizálásnak is van határa. Ne akarjuk már kimosdatni Haynaut dicstelen történelmi szerepéből a konzervatív katonai becsületkódexre való hivatkozással! Ezzel ugyanis azoknak a régi katonáknak az emlékét sértjük meg, akik – bármelyik oldalon is küzdöttek a szabadságharcban – valóban tartották magukat hozzá.
[OFF: Bocs a floodolásért!]
2012.03.22. 08:16:57
Az tény, hogy nem éppen az az ember volt, akire olyan feladatot kellett volna bízni, mint a megtorlás levezénylése.
Furore Carcosa 2012.03.22. 08:21:45
Őrültteknos 2012.03.22. 09:15:46
Haynau-n nincs mint mentegetni, egy sérült lelkületű ember volt aki kegyetlenségeket követet el.
De a felelősség éppúgy Ferencz Józsefé és az osztrák vezetésé, aki ezt lehetővé tette számára.
Az, hogy egyes lépések korabeli jogszerűségét, vagy az egyik fél szempontjából nézve hatékonyságáról vitatkozzunk az ne homályosítsa el azt, hogy igazságtalanságról van szó! Nekem pedig, mint magyar embernek engedtessék meg a jog, hogy nyilvánvaló igazságtalanságnak és gaztettnek tekintsem.
A Habsburgok részemről be*****ák! :-)
Hiryu2,01 2018.10.06. 20:43:10
HajdúB 2021.05.10. 22:25:00