Ismét lehetőséget adunk vendégoldal rovatunkban, ezúttal egy régi olvasónk kért megjelenést a lengyel menekültek magyarországi viszonyainak feltérképezésére, az apropó a mai évforduló, a szovjet csapatok 1939. szeptember 17-ei támadása. Ki volt idősebb Antall József (bal képen) és "három nemzet elfeledett hőse", Henryk Sławik, alias Szlávik Henrik? Milyen szerepet játszottak a lengyelek életében? Elsősorban ezekre a kérdésekre keres választ

Prohászka Zoltán 

első Lemiles írása. 

Ha valaki sétát tesz a varsói Óvárosban, az újjáépített városfalon, a királyi Várhoz közel észreveheti, hogy a lengyel nyelvű emléktáblák között – egyetlen külföldiként – egy magyaré is szerepel: idősebb Antall Józsefé. A felirat tanúsága szerint a táblát 1990-ben állították, annak kiemelt elhelyezésében és avatásában elévülhetetlen érdemei voltak Engelmayer Ákos akkori varsói magyar nagykövetnek.

Idén 75 éve annak, hogy Lengyelország 1939-es német és szovjet lerohanását követően több tíz-, egyes becslések szerint kb. 140–150 ezer lengyel civil és katona lelt menedéket Magyarországon. Ennek elengedhetetlen előfeltétele volt a közös magyar – lengyel határ megléte, amely a Lengyelországot ért német támadás előtt alig fél évvel, 1939. márciusában jött létre. A Csehszlovák állam teljes felszámolásával a cseh és morva területeket a Német Birodalom bekebelezte,

Szlovákia

ugyanakkor névleg független, de erősen németorientált állammá vált. Magyarország számára lehetségessé vált, hogy a Felvidék 1938-as első bécsi döntéssel visszacsatolt déli része után – hallgatólagos német beleegyezéssel – újabb területeket szerezzen vissza. 1939. március 15. és 18. között a magyar honvédség bevonult Kárpátaljára, a magyar alakulatok már március 16-án elérték Vereckénél (képen a rögtönzött emlékmű) a Kárpátok vonulatát

és a lengyel határt.

1939. szeptember 1-jén Németország megtámadta Lengyelországot, majd - ma pont 75 éve - szeptember 17-én, a Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradékának megfelelően a Szovjetunió is megindította csapatait az elkeseredetten harcoló lengyel állam ellen.

{Egy kis zárójeles kiegészítés: Szlovákia 1939. március 14-én független állammá vált, a függetlenségnek azonban kettős ára volt, egyrészt újabb, magyarlakta felvidéki területeket kellett Magyarországnak átengednie. Persze ez - mint ahogy az 1938-as határmódosítás sem - nem ment simán, az 1939. márciusában, pár napig tartó "kis háború" is a határvonalak pontosításáért, a ruténok lakta Ung-völgy birtoklásáért zajlott. A másik árat Szlovákia akkor fizette meg Németországnak, amikor 1939. szeptember elsején, ebben az évben már másodszor hadviselő állammá vált, ugyanis a németekkel együtt megtámadta Lengyelországot.  Igen, jól olvastad, a "Bernolák Hadsereg" elnevezésű szlovák csapatok, amelyek öt gyalogos, három hegyi, két páncélos és egy könnyű hadosztályból álltak, a német Déli Hadseregcsoport 14. hadseregének alárendeltségében harcokat folytattak Zakopane körzetében a lengyel V. és X. gyalogos hadtestekből kialakított Kárpátok hadseregcsoport ellenében. Adolf Hitler annyira hálás volt a Szlovákia nyújtotta teljesítménnyel, hogy vaskereszttel tüntette ki Ferdinand Čatloš tábornokot (itt jobbra, nomen est omen), rajta kívül még kettő magas rangú tisztet is felvaskereszteztek, továbbá jutalmul Szlovákiához csatoltatott Zakopane járásban több települést, 35.000 lakossal. Érdekesség, hogy a szlovákok által lefegyverzett 1.350 lengyel hadifoglyot nem német, hanem szlovák hadifogolytáborban tartották és senki sem tudja a későbbi sorsukat. Illetve még nem tudjuk, majd a kommentelők talán kiderítik. Másik érdekesség, hogy az 1941-es szovjetek elleni háborúban is Ferdinand Čatloš vezette a szlovák hadakat, a harmadik érdekesség, hogy szívesen felajánlotta 1944-ben a szovjetek oldalára történő átállást és a németek elleni küzdelmet. Úgy látszik, nem volt finnyás, vagy túl lelkizős alkat. Kiegészítés: TPU}

Amíg Szlovákia fegyveresen harcolt a lengyelek ellen, addig Magyarország megnyitotta kapuit az harcok elől menekülő lengyel tömegek számára. A lengyel állami szervek jelentős része – így kormányával együtt Ignacy Mościcki elnök is – Bukarestbe menekült, a lengyel menekültek egy része Magyarország, másik része Románia felé vette az irányt. Az érkező lengyeleket „Witamy!” („Isten hozott!”) feliratú táblák fogadták a magyar határon. Gróf Teleki Pál miniszterelnök döntése alapján, Horthy Miklós kormányzó és a magyar társadalmi elit szimpátiájával kísérve, 1939. szeptember 18-án Magyarország megnyitotta Lengyelországgal közös határszakaszát a menekülők előtt.

A rendelkezésre álló megbízható források hiánya miatt csak óvatos becslésekbe lehet bocsátkozni az első menekültek számát illetően, Andrzej Przewoźnik, a 2010-ben Szmolenszkben elhunyt lengyel történész – számos kollégájára és magyar forrásokra is hivatkozva – 50–60 ezerre becsüli az 1939. őszén Magyarországra érkezett lengyelek számát. Gergely Jenő és Pritz Pál szerint összesen

130.000–140.000 lengyel

személy lelt menedéket a második világháború alatt magyar földön. A Magyarországra menekülés számos lengyel hazafi számára biztosította a németek elleni harc folytatásának lehetőségét.

A menekültek koordinálására, megfelelő elhelyezésére, ellátására a Teleki-kormány (1939. február–1941. április) kiemelt figyelmet fordított, és rövid idő alatt teremtette meg a befogadás kereteit. A katonai menekültek számára országszerte fogadó-/internálótáborokat József és Henryk Sławik (itt balra) élete és tevékenysége hoztak létre, főleg a Balaton és Kalocsa környékén, illetve Észak-Magyarországon. A civil menekültek többségét magyar családoknál szállásoltak el, de számukra is hoztak létre táborokat.

A Teleki-kormány döntésének értelmében a menekültekkel idősebb Antall József, a Belügyminisztérium IX. Ügyosztályának igazgatója foglalkozott, akit nemsokára a menekültek gondozását szervező kormánybiztossá is kineveztek. Antall József kisnemesi származású birtokos családban született 1896-ban a Veszprém vármegyei Orosziban. Jogi és bölcsész végzettsége nyomán 1923-tól a Vallás- és Közoktatásügyi, majd a Pénzügyminisztériumban dolgozott, 1931-ben társaival együtt megalapítja a Kisgazdapártot. Kormánybiztosi pozíciójára készülve, már a Belügyminisztérium tisztviselőjeként, látogatta végig 1939 szeptemberében a lengyel menekültek táborait, feladata volt a menekültek igényeinek felmérése. Miskolc mellett járva az egyik ilyen ideiglenes gyűjtőponton egy németül kiválóan beszélő férfi kért szót társai nevében is, előadva igényeiket, panaszaikat. Ez az ember

Henryk Sławik

volt.

Sławik elszegényedett, sokgyermekes sziléziai lengyel család sarjaként 1894-ben született a sziléziai Szerokában, amely ma Jastrzębie Zdrój egyik kerülete. Mivel szülei nem engedhették meg, hogy tovább iskolázzák, a sziléziai fiúra rengeteg munka és önművelés várt, de kitartása nyomán sikerült a baloldali Gazeta Robotnicza főszerkesztőjévé válnia, később szakszervezetek, sportegyesületek elnöke és az ugyancsak baloldali Lengyel Szocialista Párt egyik sziléziai vezetője lett. 1939-ben, a német támadást megelőzően feleségét és kislányát katowicei otthonukból Varsóba küldte. Ő maga, mivel tudta: rajta van a bevonuló németek feketelistáján, Franciaországba szándékozott távozni, hogy folytassa a harcot a megszállók ellen. Magyarországra indult, és a Miskolc melletti menekülttáborba került, ahol találkozott későbbi barátjával és munkatársával, Antall Józseffel.

A két férfi (a jobb felső képen együtt) együttműködésüknek köszönhetően számos lengyel civil, köztük üldözött zsidók életét sikerült megmenteniük a vészkorszak idején. „A lengyelek Apója”,

Antall József

kormánybiztosi hivatalával élve mindent megtett, hogy a menekültek számára megfelelő körülményeket biztosítson az újrakezdéshez. A Belügyminisztérium IX. Ügyosztályán 1939 őszén létrehozták a „lengyel szekciót”, amely kifejezetten a menekültek ügyeivel foglalkozott. Az Ügyosztály tevékenysége sikeres volt: számtalan bajba jutott család, gyermek életkörülményein sikerült javítani. 1939. novembertől Sławik ezzel egy időben Antall segítségével megkezdte a lengyel menekültek mindenre kiterjedő ellátásának szervezését. A menekültek gondozásával megbízott Politikai Bizottság elnökeként – ez a szervezet a emigráns lengyel kormány magyarországi képviselőjének számított – munkája minden területre kiterjedt, kapcsolatot ápolt többek között a Magyar Királyságban Internált Lengyel Katonák Képviseletével, a Lengyel Egészségügyi Szolgálattal és a Lengyel Római Katolikus Lelkészi Hivatallal. Segítségük többek között nagyban hozzájárult ahhoz, hogy lengyel katonák ezrei távozhattak Jugoszlávián és Olaszországon keresztül Franciaországba, ahol csatlakoztak Władysław Sikorski (képen jobbra) tábornok emigráns lengyel hadseregéhez. A legnehezebb feladatot a zsidó származású lengyel polgári menekültek jelentették, akik még 1943 folyamán is érkeztek, a gettóba zárás és haláltáborba hurcolás elől menekülve. Számukra Sławik és Antall egész

konspirációs hálózatot

szervezett meg, hogy megfelelő papírokkal, például keresztlevéllel lássák el őket. Akik Antall munkacsoportjánál jelentkeztek, szállást, ellátást, sőt munkavállalási engedélyt is kaptak a magyar államtól. Ők szervezték meg a lengyel gyerekek magyarországi oktatását is, illetve ők osztották el a menekülteket, sokszor nem táborokba, hanem magyar családokhoz, akik lelkesen jelentkeztek vendéglátónak (igaz, ezért juttatást kaptak ezért az államtól). Barbara Czerwińska, aki varsói menekültként id. Antall József munkatársa volt, hálával emlékszik főnökére, aki lelkiismeretesen intézte a menekültek szervezett segítését. A segélyakció egészen 1944. március 19-ig, Magyarország német megszállásáig zavartalanul működhetett. Antall még Sławik feleségének és kislányának is szerzett magyar igazolványt, így biztonságosan Magyarországra érhettek a megszállt Varsóból. Sławik maga és családja számára rendelkezett útlevéllel Svájcba, de felelősségtudata nem engedte, hogy cserbenhagyja a rászorulókat. Lánya, Krystyna visszaemlékezése szerint utolsó találkozásukkor így magyarázta döntését: „nem hagyhattam csak úgy magukra azokat, akiket a sors a gondjaimra bízott”.

A németek bevonulása után Sławiknak bujkálnia kellett, de így is folytatta munkáját. Feleségét a Gestapo júniusban tartóztatta le, lányának sikerült megszöknie, de őt magát pár hónappal később a németek júliusban elfogták. A Gestapo börtönébe vitték, megkínozták, majd szembesítették a szintén elfogott Antall Józseffel. Itt minden vádat magára vállalt, megmentve ezzel Antall életét.

„Lengyelország így fizet”

– súgta oda barátjának a vallatás után Antall visszaemlékezése szerint. Sławikot a Gestapo a mauthausen–guseni koncentrációs táborba hurcolta, ahol 1944 augusztusában kivégezték. Idősebb Antall Józsefet a németek szabadon engedték. A politikus a háború után az újjáépítési minisztérium vezetője lett, és ebbéli minőségében igyekezett felkutatni barátja és megmentője bujdosó családját. Sławik lányát, az akkor 15 éves Krystynát (a képen még csak feleannyi idős) egy tanyán lelte meg, és vette saját gondozásába, s amíg kiderült: a lány édesanyja is túlélte a német fogságot, fogadott lányának tekintette őt. Krystyna 1945 júliusában térhetett haza édesanyjához Katowicébe. Óvatos becslések szerint Antall és Sławik munkájának köszönhetően legalább 5000 ember menekült meg a biztos haláltól. A két ember munkássága a háború után mély feledésbe merült, a kommunista hatalom kényelmetlennek érezte tevékenységüket. Bár 1946-ban Sławikról utcát neveztek el Katowicében, három nappal később az elnevezést megváltoztatták. Idősebb Antall Józsefnek és Henryk Sławiknak 1990-ben a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet embermentő tevékenységük elismeréseként a „Világ Igaza” kitüntetést adományozta.

(Mostanság különös figyelem fordul Sławik életútja felé, szűk pátriájában, Sziléziában a 2014-es évet neki szentelik, Sławik-év lett az idei. A magyar országgyűlés sem felejt, folyamatban van egy határozati javaslat az Antall-Sławik duó közös emlékének megörökítéséről.)

Ma már emléktábla őrzi mindkettejük nevét Budapesten és Varsóban is. Idősebb Antall József budapesti sírkövén pedig máig lengyel - latin felirat hirdeti: POLONIA   SEMPER   FIDELIS. (Lengyelország mindig hű marad.)

F I G Y E L E M!

A második rész, amely a nyugatra szöktetéssel foglalkozik, 2014. szeptember 22-én, hétfőn jelenik meg.

Felhasznált irodalom

Antall, József, id.: Schronienie uchodźców. Fronda, Warszawa, 2009.

Antal László (szerk.): Barátok a bajban. Európa, Budapest, 1985.

Davies, Norman: Lengyelország története. Osiris, Budapest, 2006.

Idősebb Antall József életrajza. In: Országgyűlési Almanach 1947–1949. Magyar

Országgyűlés, Budapest, 2005, 20.

Łubczyk, Grzegorz: Három nemzet elfeledett hőse: Henryk Sławik. Széphalom Könyvműhely,

Budapest, 2009.

Łubczyk, Grzegorz: Lengyelország így fizet! In: Múlt-kor történelmi magazin, II. évf. 2011/2.

szám, 70-75.

Przewoźnik, Andrzej: Polacy w Królestwie Węgier – Lengyel menekültek Magyarország területén 1939–1945. K.n., Budapest, 2006.

Szenyán Erzsébet (szerk.): Menekült-rapszódia. Lengyelek Magyarországon 1939–1945.

Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2000.

Szokolay Katalin: Lengyelország története. Balassi, Budapest, 1996.