Egy alig ismert "hadművelet": a  gazdasági világválság éveiben Ausztráliában a hadügyminiszter parancsára katonákat vetettek be a kontinens "őslakói" ellen. Bár olyan eszközt is alkalmaztak, amit később  a SAS tett híressé az afrikai harcokban, és napjainkban is használnak a különleges alakulatok, elvesztették a háborút. 

Az emuk háborúja

Az első világháborúban az akkor négy és fél milliós (nyilvántartott) lakosú Ausztrália több mint hatvanezer katonáját veszítette el.

A hazatérő katonák és az új bevándorlók közül sokan próbáltak a mezőgazdaságból megélni, kormányzati  támogatással farmokat építettek, új földeket törtek fel - több mint 90 000 hektárt bocsátott az állam a rendelkezésükre - a legtöbben Nyugat-Ausztrália határvidékein.

Kezdetben minden jól haladt, ezért a kormány arra biztatta ezeket a farmereket, növeljék a megművelt területeket, és termesszenek gabonaféléket, mert úgy tűnt, azok a világpiacon korlátlan mennyiségben eladhatóak.

 De 1929. október 24-én, a "fekete csütörtökön", máig tisztázatlan módon, eladási láz tört ki a New York-i tőzsdén, az árfolyamok rendkívüli mértékben zuhanni kezdtek. Több mint 50 százalékkal zuhant a nemzetközi kereskedelem mértéke, az ipari termelés drasztikusan - néhol a felére - csökkent, mindenhol megugrott a munkanélküliség, bankcsődök következtek be, hitel- és agrárválság alakult ki, egyes társadalmi csoportok pedig rendkívül elszegényedtek.

Ausztráliát különösen érintette a válság, hiszen abban az időben exportbevétele  40%-t a gyapjú, további húsz százalékát pedig a búza adta.

A kormány segítséget ígért, de a pénzhiány miatt ( a költségvetési bevételek ebben az időszakban mintegy harminc százalékkal zuhantak) szinte semmi érdemlegeset nem tudott tenni.

1932-re az ausztrál farmerek közül sokan úgy voltak kénytelenek nekilátni a termés betakarításának, hogy azt sem tudták, lesz-e rá vevő.

A nyugat-ausztráliai gazdákat ekkor még egy csapás sújtotta. Csordákba verődve mintegy húszezer emu özönlötte el a földeket, felfalva, letiporva a termést. 

Járulékos kárként  letaposták a földeket védő kerítéseket is, utat nyitva egy másik, a  farmerok rémálmaiban gyakran felbukkanó állatfajnak, a betelepített és elszaporodott nyulaknak.

Jelenleg az emu a világ második legnagyobb madara. Magassága 150-190 centiméter, súlya 30-60 kilogramm. Nagyobb testméretük dacára könnyebbek, mint a sisakos kazuár.[2][3] A tojók valamivel nagyobbak és sötétebbek a hímeknél. A három ujjban végződő igen erőteljes lábainak és medenceizmainak köszönhetően 50 km/h sebességgel is tud futni.

Nagyon kitartó futómadár:, hatalmas távolságokat képes megtenni fáradhatatlanul. Gyűrűzött példányok akár 500 km-re is elvándoroltak a gyűrűzés helyétől. Emellett kiváló úszók, széles folyók sem jelentenek számukra számottevő akadályt. Az esős időszak kezdetével szárazabb vidékre vonulnak költeni, a költési időszak leteltével pedig visszavándorolnak.

Nappali madár, de a hajnali és a kora esti órákban a legaktívabb. A nap legnagyobb részét táplálkozással tölti. 

Ausztrália legnagyobb olyan állata, amelyik főként növényeken él. . Az őshonos növények mellett a betelepített növényeket is fogyasztja. A táplálék megőrléséhez segítségképpen 40-50 grammos köveket, néha faszenet is lenyelnek. Napjában egyszer isznak, de szükség esetén akár napokat is kibírnak víz nélkül. A bőségesebb táplálékellátottságú hónapokban igyekeznek annyi tápanyagot raktározni zsír formájában, amennyit csak bírnak. Nagy zsírtartalékokat képesek felhalmozni; az ínséges időkben akár a testsúlyuk felét is elveszíthetik. Ha túl kevés a víz vagy a táplálék, akkor tömeges vándorlásba kezdenek, ami az ausztrál farmerek egyik rémálma.

A költő hímeket kivéve az emuk nem kötődnek helyhez, hanem táplálékot keresve vándorolnak. Ha szűkös a táplálék, akkor egyre nagyobb körben keresgélnek, így egyre gyakrabban találnak egymásra. Ha napjában többször is találkoznak egy másik emuval, akkor elindulnak a felhők után, mivel azoktól várják a csapadékot. A nedves föld illata és a villámcsapások hangja és látványa is vonzza őket. A leggyakrabban Nyugat-Ausztráliában indulnak útnak.

Mivel vándorlás közben ugyanabba az irányba vonulnak, ezért egyre többen csatlakoznak a vándorlókhoz.A csapat hét kilométer per órás sebességgel mozog. Nyugat-Ausztráliában akár 70 ezer emu is együtt vonulhat.

A vándorlások az ember által végzett tájátalakítások hatására váltak ilyen méretűvé. A mesterséges vízforrásoknak köszönhetően ott is meg tudnak telepedni, ahol korábban nem tudtak. Ezzel a vonulók száma is megnőtt, ami probléma a mezőgazdaság számára. Ezért pld Délnyugat-Ausztráliában a gabonák vetésterületei több ezer kilométer hosszú sövény védi.

wikipedia

 

A hadsereg ahol tud segít

A farmerek felháborodása egészen az ausztrál parlamentig hallatszott, ezért az ausztrál kormány a katonai erő bevetése mellett döntött. Nem volt nehéz dolga, Kenguruföldön a WWF -World Wide Fund for Nature- Természetvédelmi Világalap, és társai ekkor még sehol sem voltak. A honvédelmi miniszter, Sir George Pearce találkozott a gazdák képviselőivel, akik világháborús tapasztalataikra hivatkozva a géppuskák bevetését javasolták a madarak ellen. A miniszter ebbe beleegyezett, azzal a feltétellel, hogy a gazdák biztosítják  a katonák számára az élelmet és a szállást, illetve kifizetik az államnak a felhasznált lőszer árát.

Néhány katonát két Lewis géppuskával  és tízezer tölténnyel G.P.W. Meredith őrnagy parancsnoksága alá rendeltek. 

A Lewis golyószórót  géppuskát az amerikai hadsereg ezredese, Newton Lewis tervezte 1911-ben. Miután Lewis évekig hiába próbálta eladni a hadseregnek a fegyvert, 1913-ban gondolt egyet és Európába hajózott, egész pontosan Belgiumba. A belgák hamar felismerték a fegyver előnyeit és gyorsan rendszerbe  is állították. A németek először 1914-ben ismerkedtek meg a fegyverrel és csak a „belga csörgőkígyó”-ként emlegették. A háború kitörése után, az angolok is rendszerbe állították 1915-ben. Az amerikaiak is rendszeresítették 1917-ben, de hamar leváltotta a BAR golyószóró. A fegyver csövét egy speciális alumínium borítással vették körbe, ami a torkolattüzet kihasználva hideg levegőt juttatott a szerkezetbe. Mivel a fegyver léghűtéses, ezért aránylag könnyű, egy ember elég volt a mozgatásához és a működtetéséhez is. Előszeretettel alkalmazták repülőkön, ahol a menetszél miatt az alumínium köpenyre sem volt szükség a cső hűtéséhez. A Lewis egy 47 lőszer befogadására alkalmas dobtárral rendelkezett, amit a fegyver tetején helyeztek el. Később bevezettek egy 97 db-os tárat is, repülőfedélzeti használatra.

wikipedia

 

Gondolom ez a fegyver sokaknak ismerősebb innen:

 

  Eredetileg úgy  tervezték, mindennel még októberben végezni fognak, de a nem sokkal a tervezett indulás előtt esett, ezért a madarak szétszórodtak. Meg kellett várni, amíg újra összeállnak a csoportok, ezért a maroknyi katona csak november 2-án indult útnak. Remélték, hogy nagyjából egy hét alatt lezajlik minden. Közben a hadügyminisztérium is  bejelentette az igényét mintegy 100 emu bőrére, hogy a tollakból díszítést készíthessenek a lovassági egyenruha kalapjaira.

A csaták

Már november másodikán megütköztek az ellenséggel. Campion közelében észrevettek egy talán 50 madárból álló csoportot, de túl a géppuskák hatótávolságán. A helyi farmerek megpróbálták a madarakat a géppuskák felé terelni, ám azok szétszóródtak, csak néhányan futottak a fegyverek elé. A katonák tüzet nyitottak, de alig 10-15 madarat sikerült leteríteniük, az ellenség nagyobbik része elmenekült.

Az ausztrálok változtattak a taktikán. November 4-én a  lövészárokharc tapasztalatai alapján tűzelőállást építettek ki egy nagyobb, több mint ezer madarat tartalmazó "ellenséges egység" közelében, megvárták amíg a felriasztott madarak közel érnek, és csak akkor nyitottak tüzet. De a géppuska elakadt, csak tizenkét emut tudtak lelőni, a többiek faképnél hagyták a katonákat.

A következő napokban az egység igyekezett észak fele haladva a madarak nyomában maradni, de erőfeszítéseiket nem koronázta siker, csak néhány futómadárral végeztek.

Meredith őrnagy ekkor  azzal próbálkozott hogy a géppuskát felszereli egy teherautóra, és üldözőbe veszi a madarakat, de ez a terv sem vált be. Igencsak nyomni kellett a gázpedált, hogy a gyorsan szaladó emuk nyomában tudjanak maradni, és az egyenletlen talajon ide-oda pattogó autóban a lövész képtelen volt a géppuskát a célon tartani.

November nyolcadikára több mint 2500 lőszert ellőttek, de legfeljebb 400-500 madarat ejtettek el beleszámolva azokat az emukat is, amik később a sebeikbe haltak bele. (Mások szerint nem sikerült, csak pár tucat madarat kilőniük)

Az akció híre eljutott az ausztrál sajtóhóhoz is, ami gúnyosan csak "emuháborúként" kezdte emlegetni a történteket. Ezért november nyolcadikán, a képviselőház nyomására Pearce  leállította az akciót, és az egységet visszarendelte a laktanyájába.

Az emuk pedig kihasználták a győzelmüket...

Ekkor a  farmerek Nyugat-Ausztrália kormányzójához fordultak, segítségét kérték a sok ezer fosztogató madár ellen. Kérésük meghallgatásra talált, így november 12-én Meredith őrnagy és kis csapata újból harcba indult.

Az első napokban úgy látszott semmi sem változott, alig néhány tucat emu maradt a csatatéren.  De az őrnagy és emberi tanultak a hibákból és a jelentések szerint december tizedikére 986 futómadarat lőttek ki - tízezer géppuskalőszer felhasználásával. ( Az őrnagy saját! becslése szerint 2500 lehet azoknak a madaraknak a száma amik később haltak bele a sebeikbe.) 

Az akció nyilvánvalóan nem hozta a  várt eredményt. Ennek ellenére a farmerek 1934-ben, 1943-ban és 1948-ban ismét a katonák bevetését kérték, de a kormányzat más módszer mellett tört lándzsát. A terepet jól ismerő helyiekre bízták a dolgot: fejpénzt fizettek a madarakért - így pld csak 1934-ben hat hónap alatt több mint  50 000 madarat öltek le.

De a tény tény marad:

Ui:

Az első kép egy amin a géppuskás autó van, kicsit korábbi- 1918-ban készült, a közel-keleti hadszíntéren, Jeruzsálem bevételekor.

Felhasználtam:

http://nowiknow.com/the-great-emu-war/

http://blogs.scientificamerican.com/running-ponies/2014/08/04/the-great-emu-war-in-which-some-large-flightless-birds-unwittingly-foiled-the-australian-army/

http://hvg.hu/gazdasag/20121024_83_eve_kezdodott_a_nagy_gazdasagi_vilagva/

http://press.anu.edu.au/apps/bookworm/view/The+Power+of+Economic+Ideas%3A+The+origins+of+Keynesian+macroeconomic+management+in+interwar+Australia+1929-39/204/upfront.xhtml

képek pedig a netről.