A Maderspach család

A mai gyásznapon az egész Kárpát-medencében számos megemlékezést tartanak az aradi vértanúk kivégzésére emlékezve, emléküket persze mi is tiszteletben tartjuk, de a mai (és a sorozatban következő) poszt elsősorban a méltatlanul elfelejtett mártírok emléke előtt tiszteleg. E szomorú történetünk még a szabadságharc előtti időkben kezdődik, amikor is a Modersbacher nevet viselő család 1720 környékén kivándorolt a festői szépségű bőrnadrágok hazájából, Tirolból és letelepedett Selmecbánya környékén. A bevándorolt telepesek a vas- és bányaiparban tevékenykedtek, utódjaik az apák hagyományait folytatták. Katiburgi Maderspach (névtorzulás következtében ekkorra már így anyakönyvezték) Károly sem szakította meg a családi hagyományt, így a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémiára iratkozott be. Őt látjuk itt balra.

A tanulmányok végeztével Oravicán vegyészkedett, majd a Hoffmann Testvérek és Maderspach Károly Bánya- és Vasmű Társulat egyik tulajdonosává vált. Ekkorra már négyezer munkást foglalkoztatott a cége, Erdély egyik legnagyobb ipari üzeme. Nemzetközileg is elismerték tehetségét és tudását, a róla elnevezett Maderspach-féle, íven függő vonórudas vashíd az ő elképzelése alapján valósult meg. Először patakok feletti hidakat épített, majd a Temes feletti karánsebesi híd hirdette a mérnöki tehetségét.

Az 1840-es évek elején megismerkedett Széchenyi Istvánnal és ő is pályázatot nyújtott be az állandó pestbudai hídra, amelyet Clark nyert el (Lánchíd).

HOFFMANN ÉS MADERSPACH: A BUDA-PESTI ÁLLANDÓ HID TERVE. KŐNYOMAT

A negyvenes évek gondolkodásbeli változást is hoztak a mérnök családjának, büszkén vállalták a tiroli gyökerek mellett a magyarságukat is, Széchenyi Naplójában így írja le a fiatal mérnök hitvallását: "Igen, a magyar nyelv használata, az tesz magyarrá…" Így nem is csoda, hogy Maderspach Károly 1848–ban saját kezével lobogózta fel a vasgyárát. Családja is elszánt híve volt a magyar ügynek, öccse honvéd alezredességig vitte, a bánáti hadtest parancsnoki tisztségét is elnyerte. A forradalmi események lenyűgözték a családot, a vasgyár katonai megrendeléseket teljesített, ágyúkat, golyókat és húszezer lándzsát is szállított Bem seregének.

1849 nyaráig vígan lengett a magyar trikolór a vasgyár felett, de augusztustól hideg szelek kezdtek fújdogálni. De a mérnök úr és felesége, Buchwald Franciska a vereségek után is kitartott a magyar forradalmi ügy mellett. A menekülőket támogatták, házukba fogadták, pénzzel és élelemmel is segítségükre álltak. 1849 augusztusában, a menekülések idején megfordult házukban Bem József, Kmety György, Guyon Richárd és Stein Miksa is, állítólag maga Kossuth Lajos is megszállt a Maderspach házban. A házaspár a vereségek és az emigráció láttának ellenére hős kitartással fogadták sorsukat, mígnem 1849. augusztus 22-én a „feketesárga” Gröber százados és legényei megszállták a vasgyárat.

Ez után borzasztó dolgok következtek, az általunk nagyonis ismert szadista Haynau parancsára Gröber százados a falu főterére vezette Maderspach Károlynét, Buchwald Franciskát. Haynau és a százados koholt vádja szerint az asszony korábban egy szalmabábut felöltöztetett császári egyenruhába és gúnyversek kíséretében elföldelte azt. A százados gyorsan kimondta a verdiktet és bírósági tárgyalás, ítélet nélkül két katona félmeztelenre vetkőztette és másik négy megbotozta a 45 éves mártír asszonyt, majd az alélt testet Karánsebesen börtönbe vettette.

A férj, látván az iszonyú szenvedést és megaláztatást a vasgyár belsejébe futva egy jelzőmozsár elé állva öngyilkos lett. Persze a „schwarzgelb” bosszúhadjárat még nem állt le, a mérnök öccsét is meg kellett alázni a honvédtiszti kiállása miatt. Maderspach Ferenc honvédtiszt Damjanich mellett harcolva a határőrvidék területén álló Fehértemplom védelmét irányította a harcbalépő szerbek ellen.

Egy ízben 5000 felfegyverzett szerb felkelőből álló egységet futamítottak meg honvédei egy jól levezényelt szuronyrohammal. E tette egyrészt őrnagyi kinevezést ért, másrészt bátorsága és kitartása miatt rászolgált a császáriak dühére. E hős katona mégse golyótól, vagy dzsidától halt meg, az északi irányú visszavonulás közben szerzett tüdőgyulladás végzett vele egy lőszeres szekéren fekve 1849 januárjában. Haynau eltökélt volt, nem jelentett neki gondot egy halott megbüntetése sem, pár órás kreatív meditáció után ez az emberhez külsőleg (na jó, a brutális bajuszt leszámítva) hasonlító állat kifundálta, hogy a 8 hónapos holttestet ki kell ásni és felakasztani. Persze ezt is bírósági tárgyalás és ítélet nélkül vitték véghez Ferenc József császár legnagyobb dicséretére.

Maderspachné a börtönből való szabadulása után évekig próbálkozott elégtételt kapni a családját ért gyalázatért, persze eredménytelenül. A hazai újságok a cenzúra miatt nem hirdették a család mártírságát, ám a nemzetközi (főleg angol) sajtó kiemelten foglalkozott Haynau „hősiességével”. A mártír asszony története és más hírhedt tettei miatt Haynau nem örvendett külhonban népszerűségnek, 1850-ben állítólag a bajuszáról (megint a bajusz) felismerték és Londonban nagyon megverték a feldühödött sörgyári munkások. A meghurcolt asszony öt árván maradt gyermekét felnevelve 1880-ban hunyt el. Emlékét Ruszkabányán és Budapesten is tiszteletben tartják, hisz' mindkét helyen emlékművel állítottak a Maderspach család tiszteletére, hajtsunk fejet mi is előttük!