Hogy túlságosan ne kényelmesedjetek el, mindaddig, amíg az általatok megszavazott meteós poszt el nem készül, egy újabb vitaanyagot szeretnék a rendelkezésetekre bocsátani, melynek előzményeit egy másik blogból másolom át.

A vita központi témája (amit odaát csak egy rövid kommentváltás erejéig folytattunk) az alábbiakban beidézett hozzászólásokon keresztül szerintem érthető lesz:

Úgy kezdődött, hogy én [mármint tiboru] felkaptam a fejem azon, hogy egy apáca „elöljárónak” emlegeti a főapácát (bocsánat a laikus megfogalmazásért), és megjegyeztem, hogy jé, de érdekes, hiszen a katonaságnál is ez a szó illeti meg a főnököt.

Letícia nővér, Carmesina és Csuri/Bariildi a női nemhez tartoznak, ezért kérlek benneteket, vegyétek figyelembe ezt az enyhítő körülményt az érveiteket kísérő jelzők megválogatásakor :-) 

És akkor rövidítve a kommentek:

Letícia nővér: Az egyházi rendek és a hadsereg valóban hasonlítanak egymásra, egyik legfontosabb szabály az elöljárónak való feltétlen engedelmesség...

vén betyár: És ezt a feltétlen engedelmességet, legalábbis a kezdetén, a kiképzés során úgy igyekeznek elérni, hogy megpróbálják teljesen összetörni a durva, darabos, engedetlen, önfejű, gondolkozó civil személyiséget és helyette kialakítani egy finom kis végrehajtó szerkezetet.

A seregben ez addig sikerült is, hogy pattogtunk, mint kecskeszar a padlón..., de hogy közben mit gondoltunk... „Életünket és vérünket!” – hogy történelmi példával is éljek.

tiboru: Van, aki szerint a klasszikus katonai kiképzés egyik alapja (legalábbis a különlegeseknél) az, hogy csak akkor tudok felépíteni valami új minőséget, ha a régit teljesen lerombolom.

Először tehát következetesen meg kell semmisíteni (majdnem) mindent, amit a jelölt az agyában "kintről" magával hozott.

Carmesina: És szerinted ezt meg lehet csinálni? Akivel valóban meg lehet, az fanatikus barom lesz, köz- és önveszélyes. Pl. erkölcsi érzék, önálló döntésképesség, stb.

tiboru: Nanana... Ez nem az a fórum, de azt azért rögzítsük a jegyzőkönyv kedvéért, hogy egy jól kiképzett harcos tud önálló döntést is hozni, ha úgy adódik. Nagyon is.

Ne tévesszük már össze a zombikat a katonákkal...

Carmesina: Senki lelkébe nem akarok taposni, de ha a civil ént összetörik, akkor mi marad helyette? Valóban érdekel a kérdés. Ahogy az is, h pl a német katonadinasztiák miért voltak képesek kiszolgálni a nácikat, noha az értékrendjük teljesen más volt. Tudom, közülük kerültek ki a Hitler elleni merénylők is (sajna terroristának nem voltak elég hatékonyak ...)

A katona szerepe mennyire szerep, és mennyire válik az én részévé?

Csuri/Bariildi: Kézenfekvő a katonaság és az egyház összehasonlítása, ill. a laktanya és a zárda, hogy szűkítsük. De míg a katonaságnál elég, ha csak a külsőségekben alkalmazkodsz, közben gondolhatsz bármit, addig a zárdában nem csak a viselkedésedet, hanem elsősorban a gondolataidat, érzéseidet akarják előírni...

Szóval a hadsereg megelégszik a testeddel, az egyház a lelkedet akarja.

Ezért ráz ki a hideg tőlük.

Carmesina: Tényleg, az őrmesterek leadják vhol a lelküket megőrzésre a kiképzés idejére? És addig kapnak egy eldobhatót kölcsön? Vagy hogy megy ez?

Na, kábé ez volt az alap, amiről eszembe jutott, hogy egy vitaposztot megérne itt, a Lemilen.

Összefoglalva (és a lustább, izé, kényelmesebb olvasók kedvéért, akik nem böngészték át a beidézett kommenteket), Carmesina főként arra vár választ, hogy:

1.) A katona szerepe mennyire szerep, és mennyire válik az én részévé?

2.) Hogyan lehet úgy kiképezni egy különlegest, hogy ne váljon fanatikus ön- és közveszélyes, vérengző vadállattá, akinek sem erkölcsi érzéke, sem pedig önálló döntési képessége nincs?

3.) Hogyan szolgálhatták ki a nácikat a hagyományos német katonadinasztiák, noha értékrendjük egészen más volt, mint Adolféké?
 
És válaszoljunk Csuri/Bariildinek is, aki úgy gondolja, hogy (az egyházzal szemben) a katonaság csak a katona testét akarja :-)

Mondjátok el a véleményeteket, ahogy szoktátok. Ami engem illet, megtisztelőnek  érzem, hogy nők is érdeklődnek hasonló témák iránt.

És tudom, hogy mindenki tudja, de hátha erre bóklásznak újak is:

Ezen a blogon az a szokás, hogy egymás véleményével vitatkozunk, nem a másik személyével. Nem én akarok megütközni a másikkal, hanem az én véleményem akarom ütköztetni az övével.

Hajrá!