Az 51-es körzetről szóló poszt után volt egy szavazógép. Ebben bárki szabadon szavazhatott úgy, hogy nem kellett tartania a FBI-tól vagy a CIA-tól, sőt, még a Szalai-kommandótól sem. A szavazás eredményeként kiderült, hogy az olvasótábor alapvetően három nagy részre bontható. 30% szerint nincs itt semmi humbug, minden úgy van, ahogy leírtam. Ám 30% szerint az egész csak egy sokkal titkosabb létesítmény fedőintézménye, másik 30% pedig még azt is szentül hiszi, hogy az ufók köztünk járnak. Sőt, a maradék 10% is feltételez egy másik –még titkosabb- támaszpontot valahol. Ekkora közönségigény mellett nem mehetek el szó nélkül. Így egy rövid nyári bulvár poszt erejéig nézzük meg, hogy melyek azok a helyek, melyekhez képes az Groom-lake-i támaszpont a nyíltság és az átláthatóság mintapéldája. Ilyen melegben hol is hűsölhetnénk jobban, mint mélyen a föld alatt. Mai –az átlagnál kicsit konteósabb- posztunkban jöjjenek hát a Deep Underground Military Base-ek, tehát a mélyen a föld alatt lévő katonai bázisok!
A földalatti bázisok előnyeit és hátrányait szerintem senkinek sem kell túlragoznom. Jobban elrejthetők, jobban védettek, mint a felszíni társaik. Ha elég mélyen vannak, még észrevenni is nehéz őket, nemhogy lebombázni. Persze, ha az ember repülő izéket próbál fejleszteni, akkor nem túl praktikusak, ráadásul borzasztóan sokba kerülnek. Ennek ellenére rengeteg ilyen bázis épült világszerte, csak az USA területén több, mint 130-at tartanak nyilván (a világon pedig úgy 1500-at).
Ezek jelentős része ma is szigorúan titkos, így pár kivételtől eltekintve igencsak kevés megbízható információ áll rendelkezésre. Annál több –mondjuk úgy- a konteóblogba illő történet kering ezekről a helyekről. Nem is fogok most írni mindről, csak a kedvenceimről. (Akit érdekel a téma, kezdje mondjuk itt.)
Az Egyesült Államok nagy földalatti bázis-építési munkái az 1940-as évek elejéig nyúlnak vissza. Akkor merült fel ugyanis először a US Navynél, hogy optimalizálni kellene a mélytengeri technológiai kutatásokat. Itt a búvárok merülési mélységének kiterjesztésétől kezdődően a mélytengeri járművek és fegyverek fejlesztéséig sok mindennel kísérleteztek, amihez persze olyan támaszpont lett volna az ideális, mely a víz partján, vagy még inkább a víz alatt helyezkedik el. Elég gyorsan meg is születtek az első tervek, melyek a tengerfenékbe fúrt alagutakból összeállított hatalmas bázisokról szóltak. Később a szükséges vizsgálatok, próbák és mérések az egyébként is titkos „Sand Dollar” project alatt futó még titkosabb műveletsor során történtek meg. (A "Sand Dollar" a K-129 kiemelésének előkészítése volt, ami még ma is titkos és rejtélyes ügy.)
Alagutakat persze már igen régen tudunk fúrni (tessék csak megnézni a londoni metróhálózatot!), ám a tengerfenékbe fúrt víz alatti bázishoz akkoriban még nem volt meg a megfelelő és hatékony technológia. Ráadásul ezekben az években a pénz is kevés volt: valami háborúzásra kellett, nem kutatásra. Ennek ellenére a Navy szponzorálni kezdett pár egyetemi kutatót (főleg az MIT-n), valamint a hadsereg saját kutatóbázisait (pl. a Los Alamos-i fiúkat) is ráengedte a problémára. Ennek hamarosan eredménye is lett: különféle kormányhivatalok által jegyzett szabadalmak sora jelezte, hogy az alagútfúrási technológia bizony fejlődik. Az más kérdés, hogy nem kellett sok idő hozzá, és a nyílt szabadalmak helyét a titoktartási szerződések vették át.
A hidegháború elkezdődésével, valamint az ICBM-ek megjelenésével viszont a földalatti támaszpontok mások számára is vonzóvá váltak (itt most tekintsünk el a borospince-fanoktól). Már az ötvenes évek közepén felmerült, hogy gond van az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) antennákkal telezsúfolt téglaépületének színezésével. Ugyanis az épület védhetőségének szempontjából az ábrán látható minta sokkal stílszerűbb lett volna. Ez nem maradhatott így, kellett tehát egy olyan építmény, ami egy atomháború esetén is működőképes marad. Ehhez viszont az optimális hely a föld alatt, egy gránit-hegy gyomrában van. Erre a célra a Colorado államban lévő Cheyenne hegység tűnt ideálisnak, így 1958. május 12-én el is kezdték tervezni a szép új pecót. Az alapkövet 1961-ban rakták le (pontosabban: robbantották ki), ekkor indult az 5km-nyi alagútrendszer elkészítése. A földfelszín alatt 700 méterrel elhelyezett építményt menet közben többször áttervezték, megnagyobbították és módosították. Valamint a szikla vetődései miatt is adódtak technológiai problémák. Ráadásul új antenna rendszereket is kellett telepíteni, meg hát el kellett készíteni az adatfeldolgozó- és kommunikációs rendszereket is. Végül 142.4 millió USD elköltése után, 1967. február 6-án a bázis működésbe állt.
A működése során eddig 21 bázisparancsnokot elfogyasztó létesítmény felelt a közeledő ICBM-ek előrejelzéséért is. Ennek kapcsán több olyan alkalom is volt, amikor az itt dolgozók majdnem kirobbantották a III. Világháborút. A legjelentősebb ilyenek 1979-ben és 1980-ban történtek. (Most nehogy megkérdezze valaki, hogy „és sikerült végül elkerülni?”!).
Persze hamarabb is voltak ilyen esetek.
- 1960-ban a NORAD régi radarjai rakéták közeledését jelezték 4000km-re. Rakéták persze nem voltak, a radarjelek a Holdról jöttek vissza. Csak a rendszer levágott két nullát a durván 400000km-es távolságból.
- 1962-ben (a kubai rakétaválság éve!) több meleg helyzet is volt. A probléma jellemzően műholdakra volt visszavezethető, melyeket a feszült helyzetben rakétáknak néztek.
- 1979 novemberében, már az új kégliben úgy kezdtek szimulációs szalagokat futtatni a fő rendszeren, hogy elfelejtették előzőleg jelezni az érintetteknek, hogy tesztről van szó. Mivel ettől többen idegesek lettek, Később a tesztelésre már külön számítógépeket szereztek be.
- 1980-ban egy időre a közeledő rakéták számát kijelző 0000 helyett 0002 jelent meg. Ez akkor halálra rémített mindenkit, de valójában nem jöttek a rakéták. Aztán 3 nap múlva az eset megismétlődött. A dolog oka egy számítógép hardver-hiba volt, amit ezután kijavítottak.
A 2001-es repülős-WTC-s események után a támaszpont új feladatokkal bővült, 2006-ban pedig a költségcsökkentés érdekében a tényleges munkát visszahelyezték a Peterson légi bázisra. A földalatti bunker ma meleg-tartalékként működik (azaz bármikor újra használatba vehető, fennakadás nélkül). A képen a létesítmény 15 tonnás bejárati ajtaja látható (alatta meg a mindenki által ismert főbejárat).
Amúgy Kanadának is van hasonló bázisa: a Canadian Forces Base (CFB) North Bay Ontarioban van, 200 méterrel a földfelszín alatt. Jelenleg ezt sem használják aktívan, csak meleg-tartalékként üzemel.
Az oroszok az ICBM-ek felügyeletét (és a korai észlelést) az 1963-ban, Lettországban épített Skrunda-1 (földfelszíni) titkos katonai bázisról végezték. Ez egy szupertitkos létesítmény volt, ma pedig szellemváros (kellene már írni egy posztot a világ katonai vonatkozású szellemvárosairól…).
Ám térjünk vissza az ötvenes évekbe, azon belül is 1959-be. Akkor kezdték ugyanis építeni az USA egyik (akkor még) szupertitkos földalatti kormányzati létesítményét. A "Casper" kódnevű bunker Nyugat- Virginiában, White Sulfer Springsben épült, a Greenbriar Resort nevű szálloda alatt. A 93 ezer négyzetméteres komplexum (ez pont kétszer akkora, mint a budapesti Allee „Szénmonoxid” bevásárlóközpont, és fele akkora, mint az Arena „Félkészen átadott” Plaza) erősített vasbetonból készült, és rendeltetése szerint a Kongresszusnak adott volna helyet a „helyzet fokozódása” esetén. Ennek megfelelően van kialakítva és felszerelve.
25 tonnás bejárata (balra, fent) mögött, 250 méteres mélységben 1100 embert tudtak volna elhelyezni egy esetleges háború esetén. A létesítmény tárgyalótermekkel, lakóterekkel, boltokkal és kiszolgáló létesítményekkel is rendelkezik. A fő nagytárgyalón kívül egy 12 ágyas, igen jól felszerelt kórháza, és még egy saját tava is van, melyet hegyi források táplálnak. A létesítmény tele van zsúfolva a működéshez szükséges eszközökkel és biztonsági rendszerekkel. Egészen 1992-ig sikerült a létét teljes titokban tartani (ekkor írt róla először a The Washington Post), 1996 óta látogatható. Bárki megnézheti annak ellenére, hogy mind a mai napig folyamatosan készenlétben áll.
Amúgy a Greenbriar Resort szálló külseje is stílusos: a felszíni épület úgy néz ki, mint a Fehér Ház.
Mielőtt valaki megkérdezné: nem, a bunker magyar megfelelője nem a Fővárosi Nagycirkusz alatt található. Az ismerteken kívül (Sziklakórház, Rákosi atombunkere, Csepeli Atombunker, stb…) még sok van, de ezek helye államtitok.
A képeken a Rákosi-atombunker.
Egyébkény hasonló rendeltetésű bunker a Szovjetunióban is készült. Nem is egy. Már eleve Sztálinnak volt kettő (egy Izmajlovóban, egy meg Szamarában), de van egy Taganka alatt is, a ”Bunker-42”. Ez utóbbit a Taganszkaja metrómegállótól nem messze, 60 méter mélyen építették 1951-ben. Később, 1956-tól kezdődően a NORAD-hoz hasonló feladatkört látott el, parancsnokságként működött. Az 1960-as évektől már atomháború esetére is felkészítették, tehát megkapta az atombunkerek kötelező felszereléseit. A hetvenes években felújították, s egészen 1995-ig használták. Ma hidegháborús múzeumként látogatható a 7000 m2-es építmény.
És mi van a ma is működő titkos katonai támaszpontokkal?
A hidegháború során az USA-ban egyre több pénz jutott a különféle titkos katonai létesítmények létrehozására. Új fejlesztésű fúrópajzsok jelentek meg, melyek egyre gyorsabbak és hatékonyabbak lettek. Így a titkos földalatti bázisok is szaporodni kezdtek. Az alábbi kép például 1982 decemberében készült, Nevadában, a Little Skull Mountains-ben. A 13 millió USD-be kerülő fúrópajzs éppen a Nevada Test Site területén kezdett fúrni egy alagutat (Hol is van az 51-es körzet? Ja, hát pont ott.).
Persze nem csak a légierő indított ilyen vállalkozásokat, hanem a kedvenc partnerei is: a Lockheed Kaliforniában kezdett földalatti bázist fúrni, akárcsak a Northrop Grumman. Ez utóbbi bázisa amúgy az Antelope Völgyben van, és állítólag 42 szinttel rendelkezik – lefelé.
Ugyanakkor a legmélyebb földalatti bunker címét nem ez, hanem a Dulce bázis tartja: ez ugyan csak 7 szintes, de ezek több, mint 3 km mélységben helyezkednek el. Ez a támaszpont a Dulce nevű település alatt/mellett van, Új Mexikóban, és talán a legnagyobb folklórral rendelkező titkos támaszpont. Eredetileg 3 szintesre készült, ekkor még a RAND korporáció építette. A cél a nukleáris sugárzás genetikai hatásainak részletesebb vizsgálata volt (a munkát még Los Alamosban kezdték el).
Az építés során kihasználták a területen lévő természetes barlangrendszert, így a bázis jelentős részben a barlangi termek összekapcsolásával jött létre. Később ugyanezzel a technikával további szinteket építettek. Ma hétről tudunk, de mivel alatta a barlang még tovább folytatódik, így lehet, hogy azóta már tovább terjeszkedett a bázis.
„A sok amatőr az 51-es körzet feltérképezésével és a mindennapjainak tanulmányozásával tölti az időt, miközben nincs ott semmi. Ahelyett, hogy a Dulce-val, a titkos bázisok koronaékszerével foglalkozna!” – írja Dr. Richard Sauder a neten. 
Dr. Richard Sauder a helyi Nemere István / Frei Tamás / Vujity Tvrtko (csak sapka nélkül).
Mindenféle „tényfeltáró” könyveket ír, okot nyomoz, és előadásokat tart, főleg az UFO-konferenciákon. Írt is több remek könyvet a földalatti és vízalatti bázisokról. Elég aktív figura, aki gyakran személyesen ered a titkok nyomába. 2010 áprilisában ezért le is tartóztatták, miután egy Minuteman III atomrakéta-silónál kezdett tiltakozó akcióba (pedig hol van egy ilyen rakéta a Zengő/Tubes vérengző radarállomásához képest!).
Viszont igaz, ami igaz: Dulce környékén rengeteg UFO-észlelés történt az elmúlt 30 évben. Ráadásul ez a környék a hirtelen tömeges állatpusztulások- és csonkolások kapcsán vált igazán hírhedetté. Nem véletlen tehát, hogy az elsők között kereste fel a helyszínt a History Channel „UFO Hunters” című műsora is. Ám az epizód leadása után a szériát teljesen váratlanul elkaszálták, a parancs állítólag a legmagasabb szintekről jött.
A bázisról (főleg az építéséről) több bennfentes írt vagy beszélt már, aránylag egybehangzóan. Ami biztos, hogy igen komoly biztonságtechnikával van felszerelve. A 3000 CCTV kamerán kívül speciális chipkártyás beléptetés van: a védett területre csak meztelenül, súlymérés után lehet bejutni. Bevinni és még inkább kihozni onnan semmit sem szabad. A csomagokat külön kezelik és nézik át, és minden belépő szolgálati egyenruhát kap. Az ellenőrzőpontokon mindenhol mérik a súlyt, és ha az egy adott szintnél jobban eltér a belépési súlytól, akkor motozás és röntgenezés történik. Tehát nem árt meggondolni, mikor megy WC-re az ember…
Csak csendben jegyzem meg, hogy ma már ettől azért nem kell hasra esni. Ennél sokkal komolyabb rendszert is láttam már. Súlymérős beléptető pedig itt, kicsiny hazánkban is működik. A szokásos (arc, kód, ujjlenyomat, kézgeometria, fémvizsgáló kapu, stb.) ellenőrzésen kívül egy egyszemélyes zsilipbe is be kell szállni. Oda ketten már nem nagyon férnek be. Ám a belépés után az áthaladni kívánónak még egy belső „kabátot” is magára kell hajtania, mely így teljesen kizárja, hogy ketten menjenek át a zsilipen; de még a hátizsák és egyéb csomag bevitelét is megakadályozza. Ekkor történik a súlymérés. A vendégeket időkorlátokkal követik az épületben, ha az idő lejár (és nem ér el az illető a következő ellenőrzési pontig időre), akkor minden ajtó lezár számára, és csak az őrség tudja "kiszabadítani". Kifelé szintén súlymérés van, és ennek egyeznie kell a belépési súllyal (különben a zsilip nem nyit). Ez már évek óra működik.
És, hogy min dolgoznak a Dulce-ban? Állítólag ez a fő genetikai- és pszichológiai kutatóközpont. A legfelső két szint a karbantartás, fogadás, átöltözés, stb. Alatta kezdődik a védett rész. A harmadik és negyedik szinten folynak a gondolatolvasási kísérletek, az asztráltest-kísérletek, és minden „nem szokványos” kutatás (telepátia, távolbalátás, teleport, stb.). Tehát minden, ami rendes tudományos helyeken közröhej lenne.
Az alatta lévő szinteken illegális (és valószínűleg merőben etikátlan és gátlástalan) genetikai kísérletek zajlanak. Egyes vélekedések szerint biofegyvereket is készítenek itt, de főleg a nagyobb élőlények mutációját kutatják. Nem véletlenül hívják a 6. szintet „Nightmare Hall”-nak az ott dolgozók. A kísérletek „eredményeit” és a szükséges „alapanyagot” a 7. szinten tárolják, hűtőházakban. Preparált állati- és emberei részek, torzszülöttek, fura kreatúrák, végeláthatatlan sorokban. A 7. szint alatti barlangrendszer nincs feltérképezve.
Fontos megjegyezni, hogy sokak szerint a Dulce az egyik első Idegen-Ember közös fenntartású bázis. Tehát tele van „szürkékkel” és „reptoidokkal” az egész, főleg a 6. szinttől lefelé. Amúgy állítólag ezek nem is földönkívüliek, hanem … na mindegy.
Amúgy szerintem a Dulce ideális helyszín lenne a Big Brother (vagy inkább: Big Uncle) következő szériájának forgatásához. Minden együtt van: rengeteg kamera, zárt környezet, meztelenkedés, és földönkívüli szereplők.... Azért a Való Világban már nem vagyok annyira biztos….
Persze a DUMB-ok túlnyomó része teljesen hétköznapi feladatokkal bír. Nevadában található a poros Henderson falu (nem messze a Halálvölgytől). Unalmas hely, mindössze egy cukorkagyár volt az egyetlen látnivaló. Aztán 1988-ban a fél falu felrobbant. A terület alatt ugyanis egy kormányzati vegyi üzem, egy bomba/fegyvergyár lapult meg, egészen május 4-ig. Akkor ugyanis 4500 tonna ammónium-perklorát a levegőbe repítette az egészet.
Oregonban, Wimerben és Dugwayben is van egy-egy komoly vegyi raktár. Raven Rock Pennsylvaniában a Pentagon egyik tartalék-bázisaként működik. Tulajdonképpen a Mount Weather Emergency Operations Center párja. Salt Lake Cityben, a Mormon Barlangban archívum és irattár üzemel. Madiganben (Washington állam) egy három szintes vészkórház működik. Érdekesség, hogy a US Navy-nek van egy jókora földalatti bázisa Nevada államban, mindössze fél órányira Las Vegastól. A sivatag kellős közepén. Egy tengerészeti bázis.
Csak érdekességként: a következő képek Svédországban, Musköben készültek egy földalatti tengerészeti bázisról. Most képzeljük el ugyanezt a sivatag közepén…
Ezek a képek pedig egy (mára elhagyott) szovjet szupertitkos tengeralattjáró-bázisról készültek, Krímben. A Balaklava bázis atombiztos dokkjaiban 14 különböző tengeralattjáró-osztály állomásozhatott, egész a bázis 1993-as bezárásáig. Most valamennyire felújították, és múzeumként üzemel.
A legtöbb bázisról legfeljebb a létezését tudjuk (vagy azt sem: egyesek infrahang-kutató bázist sejtenek a Saint Helensben, mivel mormogó hangok jönnek a hegyből. Egy aktív tűzhányó esetén ez azért elgondolkodtató…). De azért vannak nyilvánvalóbb furcsaságok is.
Ilyen például a földalatti létesítmény a Denver Nemzetközi Repülőtér (és csatolt részei) alatt.
Ma ez reptér a világ harmadik legnagyobb, és tizedik legforgalmasabb repülőtere. Összesen 140 km2 terültet foglal el, és itt található az USA leghosszabb kifutópályája is. Amikor a repülőtér építésébe 1995-ben belekezdtek, senki sem értette, hogy miért van rá szükség: ugyanis már létezett egy működő Denveri repülőtér. Ráadásul az kisebb terület-igénnyel és több kifutópályával rendelkezett, egy jóval kevésbé szeles területen (szemben az új reptéren, ahol gyakran áll le az élet az erős széllökések miatt).
Az építkezés 8 emelettel a föld alatt kezdődött, meglehetősen titkos körülmények között. Hatalmas mennyiségű földet mozgattak meg, sokkal többet, mint indokolt lett volna.
A munkásokat periodikusan elbocsátották, majd teljesen újakat vettek fel. Így egyben senki sem látta az alagsori építményt. A költségek a tervezett 1.7 milliárd USD helyett 4.8 milliárdra rúgtak (és nem Magyarországon vagyunk!), miközben láthatóan továbbra sem kímélték a pénzt. A létesítmény jelentősen túlméretezett üzemanyag- és kommunikációs rendszerrel rendelkezik, valamint a terminál speciális teflon-bevonata miatt nem nagyon lehet rajta hőkamerával sem átlátni.
A furcsaságok miatt a repülőtérről rengeteg weblap, cikk, könyv született. Akit érdekel, olvasgathat itt, itt, vagy éppen itt.
Abban majdnem mindenki biztos, valamilyen igen fontos, és meglehetősen nagy katonai- vagy kormányzati létesítmény van a reptér alatt. Hogy pontosan mekkora, azt persze nem tudni. Még a helyi tűzoltóknak sincsenek tervrajzaik. Az építők és az üzemeltetők persze tagadják az egészet: a főépítész szerint a repülőtér technikai hátterét helyezték a föld alá, nem valamilyen bázist.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az épületet fura, nyomasztó, egyértelműen a szabadkőműves szimbolikára hajazó képekkel és szobrokkal díszítették. A legismertebb itt balra látható.
A már említett Dr. Richard Sauder (azért írom mindig ki a Dr.-t, mert van egy másik Richard Sauder is, aki szintén hasonló témában utazik) szerint a 7 földalatti szinten nagy valószínűséggel speciális katonai kutatások és tesztelések folynak, valamint CIA-börtönként és titkos parancsnokságként is üzemel. Valószínűleg minden emeletet más „bérel”, tehát ez egy igazi multifunkciós, közös használatú titkos létesítmény. A legelvakultabb hívők szerint ez az Új Világrend (New World Order) leendő főparancsnoksága.
Szóval érdekes hely, ahonnan rengeteg alagút vezet a környékbeli –és nem környékbeli – földalatti bázisokhoz (A NORAD-ba, a Wyomingi Rivertonban lévő bázisba, stb.). Sauder szerint igazából az összes ilyen létesítmény be van kapcsolva egy egész Észak-Amerikára kiterjedő alagúthálózatba (és ebben a véleményében meglepően sokan osztoznak). Ezekben az alagutakban MAGLEV (mágneses lebegtetésű) szerelvények szállítják az utasokat és a szarjét, mégpedig a hangsebességénél kétszer gyorsabban! Bizony! (Na. Ha eddig kibírtad röhögés nélkül, most megihatsz egy sört.) A képen az összekötő alagutak hálózata látszik:
Ennek a pár ezer kilométernyi alagútnak a hatékony kifúrásához azért szükség volt pár apróságra. Először is kellett egy csomó hatékony alagútfúró gép. Aztán el kellett takarítani a törmeléket valahova. Általában kellenek valamilyen gyűrűk az alagút belső falára, valamint persze meg kell építeni a MAGLEV-pályát is. A nagy sebesség eléréséhez vákuumot kell csinálni az alagútban, a vonatokban pedig relatív túlnyomást.
Csak hát a világ leghosszabb alagútja is csak 82 km hosszú (és vizet szállítanak benne, tehát inkább csőnek hívnám). Itt ennél jóval hosszabb létesítményről van szó.
Szerencsére még a negyvenes években Los Alamosban és az MIT-n kidolgozták a megoldást a gyors és hatékony alagútfúráshoz. Igaz, hogy akkor még teljesen megvalósíthatatlan volt, de a nyolcvanas-kilencvenes évekre már meglett a technikai háttér ahhoz, hogy nagyon nagy teljesítményű alagútfúró gépeket építsenek. A projectet egy bizonyos Philip Schneider vezette.
Philip Schneider nevezetes figura. 1947-ben született, és mivel apja, Oscar Scheider a Navynél dolgozott, ő is ott folytatta. Az apja (még 1943-ban) részt vett a Philadelpia-kísérletben, és dolgozott a HAARP-on. Így Philip sem esett messze a fától, és különféle kitérők után a titkos földalatti bázisok egyik mérnöke lett. Ekkor kapta feladatul (13 földalatti bázis megépítésén túl) a fúrógépek továbbfejlesztését és vizsgálatát. 1979-től a Morrison-Knudsen Inc. munkatársaként ő folytatta a Dulce bázis mélyítését a 4.-től a 7. szintig. Egy talajminőségi próbafúrás során viszont sikerült befúrni egy idegen (értsd: szürke emberke) bázisra, amiből lövöldözés lett. 66 Delta-kommandós halt meg akkor, Schneider csak megsérült – ám később a sebesülés rákot okozott nála. Ezután az EG&G-hez került, és az 51-es körzetben dolgozott mérnökként. Ott találkozott azzal a bizonyos Bob Lazarral is, akiről korábban már írtam. 1994 után kezdett az interneten mesélni a kalandjairól, de nem jutott sokáig: 1996. január 17-én váratlanul holtan találták a kocsijában. Állítólag szívrohamot kapott.
Több lehetőség is adódott a hatékony alagútfúrásra. Az első a hagyományos technológia továbbfejlesztett változata. Ez tehát mechanikai fúrást jelent, jelentős vibrációval, törmelékkel, betonnal. A második változat a Krupp cég által fejlesztett nagyteljesítményű lézeres megoldás, ahol a lézersugár részben elporlasztja, részben megolvasztja a kőzetet. Az olvadékot a falakba sajtolják, így nincs szükség betongyűrűkre. A maradék port egyszerű feltűnésmentesen eltávolítani. A harmadik verzió pedig a Los Alamos-i kutatólabor szabadalma (U.S. Patent No. 3,693,731 dated Sept. 26, 1972), az olvasztás. Ekkor 1100 fokra hevített lítiummal adják át a hőt a kőzetnek, ami ettől megolvad. Az olvadt kőzetet (lávát) szintén a falakba, repedésekbe, vetődésekbe préselik. Így betongyűrű és eltávolítandó törmelék nincs. A falakat üvegszerű, vízzáró, légzáró és nagyon kemény bevonat fedi. Ez a megoldás is, akár csak a lézeres gép, hordozható atomreaktorból nyeri az energiát.
Egy véletlenül nyilvánosságra került tanulmány (itt olvasható pdf-ben) többek között azt elemzi, hogy milyen alagútméret és kőzetanyag mellett melyik módszer a leggazdaságosabb. Később több hasonló tanulmány született, de a tanulság mindig ugyanaz volt: a különböző módszerek fúrási költsége nagyjából hasonló, tehát mindháromnak létjogosultsága lehet. Minden esetre a legjobb katonai alagútfúró pajzsok állítólag napi 7 mérföld (11 km) alagút elkészítésére is képesek, ami ha belegondolunk, egy igen lassú sétatempónak felel meg (még fél km/h sincs, kb. 12 cm másodpercenként).
Csak az összehasonlítás (és a reális képalkotás) kedvéért: az 1986-tól kezdődő Csalagút-fúrásnál az angol oldalon (szinte ideális talajviszonyok között) mészmárgában dolgozó TBM-ek csúcsteljesítménye napi 75 méter alagút volt. Ha a budapesti négyes metrót a katonai gépek fúrnák, akkor a 12.7 km-es vonal két alagútját nagyjából két (az kettő!) nap alatt le is tudná egyetlen gép. Még két nap, és az állomások is meglennének. Újabb egy hét után pedig már az ötös metró (észak-déli irányú) alagútja is készen állna. Nem is értem, mit tököl ezzel ennyit a Bamco konzorcium.
(Az alábbi képen a US Navy egyik hagyományos fúrógépe látható.)
Még egy kérdést azét tisztázni kell. Miből finanszírozzák mindezt? Rettenetes mennyiségű pénzről beszélünk, dr. Richard Sauder szerint a teljes büdzsé eléri az évi 1300 milliárd (!) dollárt. (Magyarország GDP-je olyan 130 milliárd USD körül van, az USA olyan 14000 milliárdot termel.) Ezt egy másik bennfentes is megerősíti: Steven J. Smith szerint az elmúlt 40 évben eddig 40000 milliárd dollárt költöttek el feketén, csak a fedett létesítményekre (és a bennük zajló tevékenységekre).
Természetesen ennyi pénzt nem lehet a Kongresszus felhatalmazásával begyűjteni és elkölteni, így a kiadások nagyobbik részét (állítólag 68%-át) így-vagy-úgy a fekete büdzséből fedezik. De honnan jön a fekete büdzsébe a pénz?
Magyarországon szocializálódott olvasóknak azért bizonyára vannak ötleteik, csak itthon a pártok kampányfinanszírozásánál találhatunk hasonló megoldásokat. Dr. Richard Sauder több forrást is felsorol a könyvében.
- Jelenetős tétel az Elnök védelmére, illetve az elnöki- és állami létesítmények védelmére, fenntartására fordított összeg. Az világos, hogy ilyen ojjektumból az USA-ban rengeteg van (földfelszíni is földalatti egyaránt – államonként átlagosan 3), de a fenntartásra szánt pénz még így is túl sok. A pontos összeg amúgy államtitok.
- Vannak állami cégek és alapítványok, melyeket az állam bőkezűen támogat különböző nemes célok elérése érdekében. Az már más kérdés, hogy a pénzeket végülis mire használják fel. Ilyen a NASA, vagy a Native American Trust Fund. Mindkettőnél vannak „eltűnt” pénzek.
- Egyes vélemények szerint a Egyesült Államokban eladott kábítószerből származó haszon 90%-a előbb-utóbb a fekete büdzsében köt ki. Ezt úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a szervezett bűnözés végső soron az állam kezében van. Ha belegondolunk, ennek rengeteg komoly előnye van/lenne, túl azon, hogy nagyon-nagyon jövedelmező a dolog....
- Már a Paperclip-hadművelet után (ami ugye a náci tudósok lenyúlására irányult) felmerült, hogy a kormányzat védelme alatt esetleg különféle titkos szerveződések működhetnek. Egy náci csoport, a Szabadkőművesek (gondoljunk csak a Denveri reptérre), az Illuminátusok, különféle egyházi szerveződések, stb. használhatják a titkos földalatti létesítményeket, és a kormány megvédi őket. Persze nem ingyen….
- Vannak nemzetközi projectek, melyeket az USA teljes mellszélességgel támogat. Ilyen volt például a szovjet nukleáris leszerelés támogatása, melyet anyagilag is segített. Ám a közvetett, akár csak lobbi-tevékenységben megnyilvánuló segítség sok magáncég számára is temérdek pénzt termelt. Itt felsorolhatjuk a Morrison and Knudson (most már Washington Group), az EG&G, a Westinghouse, a McDonnell Douglas, vagy a Wackenhut Security Systems cégeket, de a lista még hosszú. Ebből a támogatásból, ebből a haszonból csurgatnak vissza a fekete büdzsébe a támogatottak.
Ám a legnagyobb titok még hátra van. Most kapaszkodjon meg mindenki, mert ehhez képssdkf , hanex aisd sdf
aaa daa fsaíz qsa ajjaj asn help
a aaf .. a aa aaaaa
a a a a a a a
Az utolsó 100 komment: