Entebbe, Mogadishu, a londoni nagykövetség. Túszmentő akciók, ahol a speciális egységek sikerrel jártak, amelyekről újságcikkek százai, könyvek és filmek tucatjai születtek. De ott vannak azok az akciók is, ahol a különleges alakulatok bevetése kudarccal végződött, ártatlanok életének tucatjait követelve. Az egyik első ilyen eset volt az egyiptomi antiterrorista csoport, a 777-es alakulat máltai repülőgép-ostroma.
 

                        A 777-es egység

1973-as háború után Egyiptom hivatalosan is békét kötött Izraellel. Lépése vihart kavart az arab világban, mert a békekötéssel és Izrael Állam elismerésével az akkori /össz/arab politikai-katonai doktrína egyik alapelvét rúgta fel. Nem csoda, hogy az általuk árulónak tartott Egyiptom rövid időn belül /az államilag támogatott/ terrorcsoportok célpontja lett. Ezért Egyiptom is megalakította saját terroristaellenes alakulatát, a 777-es egységet. /وحدة 777 قتال/ Pontosabban: újra létrehozta. Amikor, még 1972-ben Szadat elnök kiutasította a több tízezer szovjet tanácsadót, Líbia azonnal úgy érezte, itt az idő, hogy rendezze számláit a piramisok országával: egy elfelejtett háború vette kezdetét a sivatagban.  Ekkor hozták létre az alakulat elődjét, még szovjet mintára, szovjet fegyverekkel felszerelve. Ám ez az egység szinte teljesen felmorzsolódott a harcokban. Így 1977-ben egy elnöki rendelet hozta újra létre az alakulatot: feladatuk a terroristaellenes és túszmentő akciók végrehajtása volt belföldön, illetve egyiptomi repülőgépeken, hajókon a Földközi- és a Vörös tenger térségében. Az alapegységbe 3 tiszt, 4 tiszthelyettes és kb. 40 katona tartozott. A kiképzést először „saját kútfőből” oldották meg, de ez az utólagos elemzések szerint nem felelt meg a nemzetközi normáknak. Első vihart kavaró bevetésükre 1978-ban került sor, Ciprus szigetén. Február 18-án a nicoisai Hilton szállóban a terroristák meggyilkolták Youssef Sebai-t, egy ismert egyiptomi újság szerkesztőjét, Anver Szadat barátját. Túszaikkal a Larnaca reptérre hajtottak, és repülőgépet követeltek a ciprusi kormánytól. Ezt megkapták, de egy ország sem adta meg számukra a leszállási engedélyt, ezért visszatértek Ciprusra.

Közben az egyiptomi kormány elrendelte a 777-es egység bevetését, de erről nem adott pontos tájékoztatást a ciprusiaknak; csak annyit közölt velük: ”embereink úton vannak, hogy segítsenek kiszabadítani a túszokat”. Ezért aztán az egység érkező Herculesét a helyi biztonsági erők a terroristáknak szánt erősítésnek nézték, és tüzet nyitottak a gépből kiszállókra. A kialakuló tűzharcban, amiben páncéltörő rakétákat, lövegeket is bevetettek, megsemmisült az egyiptomiak szállítógépe, és legalább 58 /más források szerint 74/ egyiptomi kommandós vesztette életét.

1981-től az amerikai különleges egységek is részt vettek az egység kiképzésében. Ők is megállapították, hogy sem az egység felkészültsége, sem s felszerelése nem éri el a kívánatos szintet. Ráadásul komoly problémát jelentett az alakulat tagjainak folyamatos cserélődése. Ennek az volt az oka, hogy rendszeresen bevetették őket az iszlamista ellenzék, a Muzulmán Testvériség tagjai ellen. /Igazából ez volt az elsődleges feladatuk./ A letartóztatások, rajtaütések, nem egyszer utcai harcok során az egység tagjai rendszeresen sebesültek- vagy haltak meg. Ráadásul a parancsnokság többször is innen vezényelt át katonákat a ”forró” területekre. /líbiai, gázai határ, Dél-Egyiptom/

                        A 648-as járat

1985. november 23. Az egyiptomi légitársaság Boeing 737-ese, fedélzetén 98 utassal és a hatfőnyi személyzettel felszállásra készül az athéni repülőtéren. Az utasok nem is tudják, hogy a gép története már korábban összefonódott a terrorizmussal: ez volt az a repülőgép, amit hetekkel azelőtt az amerikai repülőgépek eltérítettek útjáról és leszállásra kényszerítettek egy olaszországi támaszponton, hogy elfoghassanak egy palesztin terroristát, aki korábban az Achille Laurot kirándulóhajó ellen követett el támadást.

Még a reptéren megjelent a líbiai nagykövetség néhány munkatársa. Diplomata-útlevelüket felmutatva vizsgálat nélkül haladhattak át az ellenőrzőpontokon. Csomagokat adtak át néhány utasnak, majd elhagyták a repülőteret. Így jutottak a terroristák fegyverekhez és gránátokhoz.

A felszállás rendben megy, de amikor a gép eléri az utazómagasságot, a géprablók vezetője,   Omar Rezaq, az Abu Nidal terrorszervezet tagja, és két társa fegyvert ránt.

-          - Repülőgép-eltérítés! Senki se mozduljon!

A géprablók a szokottnál is idegesebbek, mert tudják, hogy az egyiptomi légitársaság is légimarsallokat, felfegyverzett civil ruhás biztonsági személyzetet alkalmaz járatain, akiknek a feladata épp a terrortámadások megakadályozása.

Rezaq átkutatja az egyenruhás személyzetet, és egyiküknél, Ashraf Ibrahimnál fegyvert talál. Begyűjtik az utasok útlevelét is: átnézve azokat rájönnek, hogy a másik biztonsági ember nem más, mint Hassan el-Sherstavi. Őt is megbilincselik.  Két légimarsallt viszont nem sikerült leleplezniük a géprablóknak. Egyikük, Medhat Kamel elveszti önuralmát, és tüzet nyit a géprablókra. Lelövi ugyan a 25 éves Selim Hakore-t, de a többi lövése csak két utaskísérőt talál el, végül Rezaqnak sikerül hátba lőnie.Társa halálát látva a negyedik légimarsall, Nabil Farouk megadja magát. A tűzharcban a gépen legalább huszonhét lövést adtak le, nem egy golyó csak centiméterekkel került el létfontosságú vezetékeket. Hani Galal, a gép kapitánya, hogy elkerülje a dekompressziót, a sérült géppel háromezer méteres magasságra ereszkedik. A terroristák azt követelik tőle, hogy repüljön Líbiába, vagy Tunéziába. A kapitány ezt a parancsot megtagadja arra hivatkozva, hogy ebben a magasságban a gép üzemanyaga erre nem elegendő, mert a lövöldözés közben megsérült az a kapcsolórendszer, ami az üzemanyagtartályok kifogyását vezérli, a hajtóművek számára csak az épp használt tartály elérhető.A gépeltérítők erre úgy határoznak, hogy visszatérnek Máltára.  A legénység közben átállítja a gép transzponderét a 7700-as kódra /Mayday – vészhelyzet a fedélzeten/, ennek ellenére a máltai hatóságok megtagadják a géptől a leszállási engedélyt, sőt a közelítő gép előtt még a kifutópálya fényeit is lekapcsolják.  Galal kapitány közli a toronnyal, hogy ennek ellenére meg fogja próbálni a leszállást, így amikor a gép alig két kilométerre van a küszöbtől, visszakapcsolják a fényeket.  A pilóta szándékosan elrontja a landolást, az orrfutóra száll le, megdobva a gépet, remélve hogy sikerül tönkretennie a futóművet, de az működőképes marad.  A Boeinget a hatóságok a 4-es parkolóállásba irányítják és körülveszik a helyi biztonsági erők járművei. Értesítik a máltai miniszterelnököt, és az egyiptomi nagykövetet, akik azonnal a helyszínre sietnek.  Értesítik az egyiptomi hatóságokat is, akik riasztják a 777-eseket. A helyiek pedig felkészülnek az alkudozásra, amiben már van némi tapasztalatuk: korábban már sikerült így megoldaniuk egy Máltán eltérített gép esetét. Az első események őket igazolják: a géprablók elengedik a két sebesült utaskísérőt, és tizenegy női utast. A máltaiak azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy az üzemanyagért cserébe valamennyi utast engedjék szabadon. A gépeltérítők ekkor azzal fenyegetőznek, hogy negyedóránként kivégeznek egy túszt, ha követelésüket nem teljesítik. Miután továbbra sem kapnak üzemanyagot, a huszonnégy éves izraeli nőt, Tamar Artzi-t a gép lépcsőjéhez vezetik, azt ígérve neki, hogy szabadon elmehet. Amikor  lefele lépdel az utaslépcsőn, tüzet nyitnak rá. Negyedóra múlva a másik izraeli túsz, Nitzan Mendelsohn következik. A fiatal lány minden erejével védekezik, de hiába. A helyiek mégsem teljesítik a követeléseiket.

A géprablók ekkor kiválasztanak három amerikai túszt: a 38 éves Scarlett Rogenkampfot, a 28 éves Scott Bakert, és a 30 éves Jackie Nink-Pflugot.  Sorban a gép ajtajához vezetik őket, és tüzet nyitnak rájuk. Csodával határos módon csak Rogenkampf sérülése halálos. Baker, aki csak könnyebb sérüléseket szenved, órákig halottnak tetteti magát, majd bekúszik a gép törzse alá. Jackie Nink-Pflug súlyos koponya és agysérülést szenved, de az orvosoknak sikerül őt később megmenteniük.  Tamar Artzi is életben marad, súlyos sérülésekkel.

                     Az ostrom

Patthelyzet áll be, a gépeltérítők egyelőre leállnak a gyilkolással.  A máltai miniszterelnök kutyaszorítóba kerül: megérkezik az amerikai és az izraeli felajánlás is, hogy különleges egységeiket rendelkezésére bocsátják, de gondolnia kell országa kényes politikai helyzetére: ha segítséget fogad el tőlük, az csak olaj lesz a tűzre az arab országok számára. Málta pedig politikailag, gazdaságilag jelentősen függ ezektől az országoktól.  De a miniszterelnök, Mifsud Bonnici azt is tudja: kötelessége mindent megtennie a túszok megmentéséért. Ezért amikor az egyiptomi nagykövet tájékoztatja, hogy országának rendelkezésére áll egy a Delta Force által kiképzett túszmentő alakulat, elfogadja a felajánlást. Kairóban felszáll a 777-esek Herculese, és elindul Málta felé, ahová november 24-én 10 órakor érkezik meg. A helyiek a legtávolabbi állásba vezetik a Herculest, elrejtik a terroristák szeme elől. Az egyiptomiak rendelkezésére bocsátanak egy Boeinget, hogy ha kell, gyakorolhassák a behatolást.  Az alakulat hírszerzői megkezdik a szabadon bocsátott túszok kihallgatását, de ők még mindig az események hatása alatt állnak. Nem sikerül pontos információt szerezni sem a gépeltérítők létszámáról, sem elhelyezkedésükről, fegyverzetükről. Ennek ellenére az egyiptomiak gyorsan kidolgozzák a behatolási tervet: egy csoport utat robbant magának gép csomagtere felől, míg a másik a vészkijáraton keresztül hatol be. A támadással megvárják, míg a túszok és a gépeltérítők vacsorázni kezdenek, a támadás tervezett időpontja 20:15. Az egység tagjai egyforma farmert, garbót és fehér Adidas tornacipőt vesznek fel, hogy felismerjék egymást. Este hét órakor elkezdődik az akció. Az első csoportnak sikerül észrevétlenül eljutnia a géphez, kinyitják a csomagtér ajtaját. Óvatosan kiadogatják az utasok csomagjait, majd a plasztiktöltetet az általuk megfelelőnek vélt helyre rögzítik, és kezükben a gyújtószerkezettel visszahúzódnak a gép futóműve mögé.

A robbanószerkezetet alaposan túlméretezték: egyes források szerint súlya elérte a 2,5 kilogrammot! A gép típusváltozata is más volt, mint amin gyakoroltak, ezért nem tudják, hogy ott helyezték el a robbanóanyagot, ahol nyolc utas, köztük egy terhes asszony foglal helyet az ülésekben.19:50-kor újabb váratlan esemény történik: a radar nem azonosított gépet jelez a légtérben, ezért a máltaiak biztonsági okokból lekapcsolják a repülőtér világítását. Komoly kommunikációs zavarok lépnek fel, így az a hír sem jut el az egyiptomiakhoz, hogy a sigonella-i NATO támaszpontról elindult a Delta Force helikoptere, fedélzetén azokkal a fegyverekkel, robbanóanyagokkal és felszerelésekkel, amelyekre a gép ostromához szükség lehet. A fények lekapcsolása a terroristákat is riasztja, rájönnek, hogy valami készül.

20:15. Az első osztag támadásba lendül. Felkapaszkodnak a gép szárnyára, a 14. sor magasságában betörik az ablakokat, majd vaktában tüzet nyitnak géppisztolyaikból, anélkül hogy pontosan tudnák, kire is lőnek. Galal kapitányt egy ilyen eltévedt lövedék találja fejen. Az utasok között vannak, akik a földre vetik magukat, vannak, akik menekülni próbálnak, teljes a zűrzavar. A kommandósok második hulláma is benyomul a vészkijáraton, és azonnal tüzet nyit, anélkül hogy pontosan tudnák, kire is lőnek. Támadásba lendülne a harmadik csoport is, ők az utaslépcsőn hatolnának be a gépbe, de Rezaq észreveszi őket, és egy kézigránátot hajít közéjük, így négyen súlyosan megsebesülnek. Rezaq kiugrik a gépből, és menekülni próbál, de egy lövés megsebesíti. A gépen teljes a káosz. Az egyik egyiptomi, hogy fedezze társait, elhajít egy füstgránátot. A füst másodpercek alatt megtölti a gépet, semmit sem látni, de a katonák folytatják a tüzelést.  A gránát töltetétől pedig kigyullad a repülőgép. Ekkor robbantja fel a harmadik csoport a túlméretezett töltetet a csomagtérben: a robbanás hat üléssort kitép a helyéről, megölve, vagy súlyosan megsebesítve az ott ülőket. A padló beomlik és a gép végében is felcsapnak  a lángok. Az utasok hiába próbálnak menekülni: vagy a tűz, vagy a kommandósok vaktában leadott lövései végeznek velük. Voltak utasok, akiknek sikerült kinyitni a másik vészkijáratot, és kiugrani a gépből. A kommandósok a pánikba esett, menekülő embereket is terroristáknak nézték, és azonnal tüzet nyitottak rájuk, többüket megölve. Az eszmélő máltai hatóságok körbefogják, lefegyverzik az egyiptomiakat, megkezdik a gép oltását, az utasok menekítését.

De a mérleg tragikus: a gépből 56 utas, /közöttük nyolc gyerek/ a legénység két tagjának és egy gépeltérítőnek a holttestét emelik ki, egy részük teljesen elszenesedett. Egy terrorista maradt életben: Rezaq, a gépeltérítők vezére.

Az egyiptomi rádió és TV első híreiben arról számol be, adását megszakítva: a túszmentés sikeres volt, az összes túsz sértetlenül kiszabadult. Később már csak az egység tagjainak sértetlenségéről tudósítanak.  A hazatérő kommandót ünnepi külsőségek közepette fogadja a honvédelmi miniszter, és ígéretet tesz, hogy a hősiességükért kitünteti őket.

Más a helyzet a máltai reptéren: John Lyon, az egyik ausztrál utas így nyilatkozott: „A kommandósok válogatás nélkül mindenkire tüzeltek. Csak az volt a szerencsénk, hogy kiskaliberű fegyvereket használtak, és pontatlanul tüzeltek. A gép hátsó feléből a tűz miatt senki sem tudott kimenekülni. Csak annak volt némi esélye, aki az első sorokban kapott helyet. „

Valószínűleg az egyiptomi mentőakció több utassal végzett, mint a túszejtők.

A tragikus sorsú gépet leselejtezték, darabokra vágták. Állítólag a géptörzs egy darabját egy gazdag gyűjtő vásárolta meg.

      Hibák sorozata

 A lefolytatott vizsgálat és a későbbi elemzések hibák sorozatát állapította meg mind máltai, mind egyiptomi részről. A máltaiak súlyos hibát követtek el a tárgyalás során. Egyensúlyozni próbáltak a gépeltérítők akarata, és a politikai követelmények között.  Rosszul mérték fel a terroristák várható lépéseit, követeléseik komolyságát. Mereven elzárkóztak a tárgyalástól ahelyett, hogy megpróbáltak volna időt nyerni, kifárasztani a géprablókat. 
Pedig épp pár nappal azelőtt tartottak amerikai szakértők egy tanfolyamot a máltai hatóságoknak a témában… Túlságosan tartottak a külföldi /arab/ reakcióktól, ezért elutasították az amerikai, izraeli segítséget.  

Az egyiptomi kommandó a lehető legsúlyosabb hibát követte el: elsődleges prioritásuk a géprablók megölése, elfogása volt a túszok életének megmentése helyett.  Rosszul mérték fel a helyzetet, rosszul készítették elő, és rosszul hajtották végre az akciót. Nem rendelkeztek megfelelő felszereléssel /pld. lehallgatókészülékek, precíziós mesterlövészfegyverek, flashbang gránátok/, pedig pár órával később ezek is megérkeztek volna Máltára, a Delta Force embereivel együtt. A csomagtérben a töltetet a gép egyik legsebezhetőbb pontjára helyezték el: egy oxigéntartály közelében, ami a robbanás során megsemmisült, csak fokozva a töltet hatását és felerősítve a tüzet. A behatoló csoportok pontatlan kereszttüze több veszélyt jelentett a saját emberekre, a pánikba esett utasokra, mint a géprablókra. Súlyos hibák, amelyekért több tucat ártatlan – közöttük nyolc gyermek - életével kellett fizetni.

                       Évekkel később

Az egyetlen életben marat terrorista Rezaq, egy máltai kórházból kerül elő. Sebesült túsznak adta ki magát, de felismerik és letartóztatják. Máltán kerül bíróság elé, 25 évre ítélik, de nem géprablás és terrorizmus, hanem más vádpontok alapján. Nyolc év múlva szabadul, az USA kéri kiadatását, de a máltai kormány ezt megtagadja, mert jogrendjük szerint senkit sem lehet egy bűncselekmény elkövetéséért kétszer elítélni. Kiutasítják az országból, Nigériába távozik. Ott fogják el amerikai ügynökök és az Államokba szállítják. Bíróság elé kerül, amely 1996-ban életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéli, a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.

A bíróságon tört angolsággal bocsánatot kért a tanúként megjelent Jackie Pflug-tól. A hölgy, akit már a mentők is halottnak hittek, csodálatos módon felépült súlyos koponya és agysérüléséből. Bár látása és rövidtávú memóriája sérült, visszatért munkájához. Később könyvet írt az átéltekről „Miles to Go Before I Sleep" címmel.

2005-ben a túlélők egy csoportja keresetet nyújtott be a líbiai kormány ellen a bíróságon.  Döntés -tudtommal- a mai napig nem született.