Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

Összeálltunk páran, hogy kipróbáljuk: lehet-e szórakoztatóan, ugyanakkor informatívan foglalkozni rendvédelem-történeti, valamint katonahistóriai témákkal. Szerintünk igen. *** imélke nekünk: blog.lemil(at)yahoo.co.uk --- BLOGUNK A MAGYAR BLOGGERSZÖVETSÉG TAGJA ---

Megjelent a Kémek krémje!

borito_240.jpg

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Lemil-fészbúk

Olvasóink lobogói

Pillanatnyi olvasólétszám:

website stats

Utolsó öt komment

Fontosabb címkék

1848 49 (46) afganisztán (6) afrika (13) ajánló (88) alagút (7) állat (8) amerikai (102) angolok (8) arabok (16) argentin (5) átirányítás (13) atom (13) ausztrál (6) ázsia (15) balkán (6) betyár (5) biofegyver (5) biztonságpolitika (6) brazil (7) brit (67) buli (6) büntetésvégrehajtás (7) büntetőjog (11) címer (6) csata (9) csatabemutató (9) csendőrség (6) dél amerika (11) ejtőernyős (28) életrajz (41) elmélet (12) erdély (6) erőd (8) értékelőposzt (7) évforduló (53) fegyver (8) ferencjózsef (11) francia (24) gallup (5) görgey (13) görögök (5) háború (6) háborús bűn (8) hadifogoly (5) haditechnika (98) haditengerészet (54) hadsereg (16) hadtörténelem (162) hadtörténet (23) hadvezérek (9) hagyományőrzők (5) hajók (5) harckocsi (23) határőrség (7) hellókarácsony (5) helyi háborúk (17) hidegháború (53) híres bűnözők (8) honvédség (12) horthy (6) humint (24) huszár (10) i. világháború (49) ii világháború (108) izrael (26) japán (22) játék (6) k.u.k. (8) kalóz (6) kamikaze (6) kanada (7) katonazene (10) kelták (5) kémek és hírszerzők (59) kiképzés (7) kína (5) kínai (5) kivégzés (6) könyv (5) könyv ajánló (5) középkor (12) közép amerika (7) kuba (9) különlegesek (71) légierő (56) légvédelem (9) lengyel (17) lengyel magyar barátság (8) lista (5) lovas (7) lovasság (11) lövészárok (5) magyar (157) makett (7) monarchia (13) múzeum (12) német (68) nevezéktan (5) nők (12) ókor (13) olasz (13) önvédelem (5) orosz (31) ostrom (7) osztrák (30) osztrák magyar (28) pestis (6) plakát (12) podcast (9) polgárháború (5) porosz (5) portugál (6) programajánló (10) reform (6) reklám (5) rendőr (7) rendőrség (10) rendvédelem (53) róma (13) román (9) rövidhír (18) sigint (6) skandináv (7) skót (6) sorozat (15) spanyol (5) svájci (5) svéd (7) számítógép (9) szavazás (20) szerb (11) szlovák (5) szolgálati közlemény (39) szovjet (63) sztálin (5) telefonkártya (6) tengeralattjáró (17) tengerészgyalogos (10) terror (25) titkosszolgálat (71) török (15) tűzfegyver (9) ünnep (5) USA (7) usa (54) utánközlés (24) vadászgép (12) várostrom (7) vendégposzt (80) vértanú (11) vicc (7) vietnam (5) vitaposzt (76) wysocki légió (12) zene (11) A többi címke

Közkívánatra: feedek

A Vasdandár skandináv kirándulása

2012.04.26. 06:00 Titus Pullo Urbino

Egy agyonhallgatott háború képeit vetítjük most a Lemilblog vásznaira, kérjük, foglalják el helyeiket, kezdődik az előadás, popcorn, kóla, minden jöhet, földre szotyizni nem ér! Induljon hát a vetítés, jó szórakozást kívánunk, a mozigépész kezdheti a tekercs pörgetését!

Napóleon nyugdíjazása

után kialakított egyensúlyi politika szerint a négy európai nagyhatalomnak (Franciaország, Nagy-Britannia, Ausztria és Oroszország) meg kellett akadályozni, hogy a fiatal és öntudatra ébredő új államok megváltoztassák a külpolitikai erőviszonyokat.

Ezt az elképzelést a dinamikus külpolitikát folytató porosz állam veszélyeztette azáltal, hogy szemet vetett a kieli kikötőre, hogy onnan a létrehozandó hadiflotta birtokában kijárást kapjon a Balti tengerre. Az 1848-as év forradalmi szele elérte a Balti-tengerrel és az Északi-tengerrel is határos területeket, végigsöpört a németajkú tartományokon és Dánia szigetvilágán is. A formálódó dán állam és a déli német államalakulatok között terült el a vegyes lakosságú Schleswig hercegség, amely az 1848-as dán–német háború tétjévé vált. A német egységtörekvések támogatójává a schleswig-holsteini német nemzeti liberális párt vált, ezzel ellentétes céllal alakult (skandináv egység létrehozása) az Ejder (vagy németesen: Eider) párt, amely az egységes skandináv  állam határát az Ejder folyónál látta. Poroszország beavatkozott a fegyveres konfliktusba és katonai segítséget nyújtott a schleswig-holsteini liberális pártnak. A nagyhatalmak nem avatkoztak be a kitört háborúba, Anglia elzárkózott a támogatástól, Viktória királynő semleges maradt német rokonsága okán, Oroszország még nem látta érdekszférájának a skandináv térséget, inkább a keleti és déli területek izgatták fantáziáját. Ausztria a saját államaiban zajló forrongás miatt nem tudott markáns segítséget nyújtani a dánoknak, semlegességet jelentett be. A dán külpolitika a fiatal Francia Köztársasághoz menekült utolsó reményében. A francia diplomácia állást foglalt ugyan a dán törekvések mellett, de a szavakon túl nem nyújtott más segítséget, így a poroszok előtt nyitva állt az út, kisebb nagyobb csetepatékkal megszállták a vitatott területeket, de a hároméves háború utáni béke fenntartotta a vitatott állapotokat. 1852-ben a nagyhatalmak által aláírt londoni jegyzőkönyv biztosította a vitatott területek semlegességét, de fenntartotta a dán királlyal 1460 óta fennálló perszonáluniót. Az északi nemzet leghíresebb királyfia,

Hamlet

óta tudjuk, milyen zűrzavar képes kialakulni egy dán uralkodó halálakor, így történt ez 1863 novemberében is, amikor  az oldenburgi dinasztia utolsó királya, VII. Frigyes kilehelte lelkét. Kijelölt utódja (ide érdemes benézni, a törit tanuló diákok szerencséjére párszáz év óta elég sivár a dán öröklési rend, X. Frigyest Y. Keresztély követi, akinek X+1. Frigyes lesz az utódja, őt pedig Y+1. Keresztély követi és így tovább), a glücksburgi dinasztia nőágon szervezett friss jelöltje, IX. Keresztély első lépésben bekebelezte a kettő vitatott sorsú hercegséget és elindította azok erőszakos dánosítását. A casus belli adott volt, már csak az volt kérdés, kik között zajlik az elkerülhetetlen háború, ki marad semleges és melyik nagyhatalom küld csapatokat? A bécsi katonai és pénzügyi elit képviselői a solferinoi kudarc ellenlépéseként, hangulatjavító intézkedésként követelték, hogy a császár azonnal adjon fegyveres segítséget Schleswig-Holsteinnek. Ausztria ezért előzetes tervként beleegyezett abba, hogy testvéri segítségnyújtás keretében szász és hannoveri egységek Holsteint megszállják. A porosz hadigépezet beindulása előtt a diplomácia dübörgött, a vaskezű Otto von Bismarck cseppet sem udvarias jegyzékben követelte Keresztély királytól a hercegségek függetlenségének tiszteletben tartását.  A taktikus poroszok lenézték a keleti németeknek tartott osztrákokat (tapasztalataikat megerősítette a Szép Ilonka vendéglőben történt találkozó) a Habsburg Birodalom hadseregét ágyútölteléknek szánták, bízva abban, hogy a gesztenyekikaparó osztrákok lenyomják a háborút helyettük, majd Poroszország győztesi megerősödést kihasználva Ausztria fölé magasodik. A beavatkozást megelőzően a porosz és az osztrák katonai vezetés megállapodott abban, hogy a monarchia adja a kisebb szárazföldi haderőt, de ennek ellensúlyozására a haditengerészeti egységeket is. A poroszos stílusú ultimátumra Dánia elutasítólag válaszolt, így hát 1864. január 16-án a szövetségbe forrt osztrák-porosz koalíció megüzente a háborút. A dánok által már várt

támadás

megindultakor a svarcgelb sereg mintegy 30 ezer fős kontingenst alkotott, a poroszok ennek másfélszeresét adták, de azt csak szárazföldi, elsősorban gyalogsági egységekben, így a 75 ezres egyesült sereg a később kegyvesztettsége miatt elcsapott Friedrich von Wrangel porosz vezértábornagy parancsnoksága alatt rázúdult a dán 30 ezres védőseregre. A nem túl modern fegyverzetű dánok Meza tábornok vezetésével az ezeréves Dybbol-sáncok (Ejder folyó és a Schlei fjord közötti 75 km K-Ny irányú mesterséges erődvonal) és a Fredericia erőd fedezékében várták a rohamot. A sánc fedezékében dán gyalogság és 96 tábori és 181 várágyúból álló tüzérség (valamint mélységben tagolva pár dragonyos egység) fogadta a támadókat, akik a porosz udvarias előreengedés miatt császári csapatokból álltak, a grazi 6. Hadtest (K.u.k. 6. Armeekorps) (nincs még K.u.K., köszi Albu!) alakulataiból. A hadtest nemzetiségi összetétele vegyes képet mutatott, a monarchiai paletta minden színe képviseltette magát, osztrák, magyar, lengyel, cseh, olasz, horvát, szerb és szlovák katonák adták a legénységet. Gróf Gondrecourt Lipót tábornok parancsnoksága alatt állt az 1. gyalogdandár részeként a kassai I. Vilmos porosz király 34., a Dormus tábornok parancsnoksága alatt állt a 2. gyalogdandár részeként a pozsonyi 72. Ramming gyalogezred, a Tomas tábornok vezette 4. gyalogdandárhoz pedig az újvidéki 6. Coronini gyalogezred lett beosztva,  Dobrzensky tábornok vezette lovasdandárhoz a 9. Lichtenstein-huszárezred 5 százada tartozott. A hadtörténészek egységes véleménye szerint a magyar királyság területéről származó hadtest állománya mintegy 19 ezer gyalogost, cca 1500 lovast és 45-48 löveget tett ki. Ludvig von Gablenz báró császári parancsnok nem túl sokat bíbelődött a haditerv elkészítésével, megbízta gróf Gondrecourt dandárját, hogy február 3-án frontális támadással, átkelve az Ejderen nyomuljon be az országba.  A poroszok  röhögve figyelték az erőlködő keleti rokonokat nem erőltették az előrenyomulást, az osztrákok pedig a magyar alakulatokat bízták meg a legvéresebb feladatokkal, igazi internacionalizmus, kicsit előrevetítette a világháborús hangulatot, porosz érdekekért lelkesedő császári oldalon jórészt a mi vérünk hullott. Hullott bizony rendesen, nem az eredeti elképzelések szerint zajlott a háború, a majdnem háromszoros túlerő nem rémítette meg a dánokat, akik körömszakadtáig védekeztek. A Königsberg mellett zajló sikeres áttörést így írja meg a krónika a Pilch által kiadott A magyar Katona:

„A hadműveletek folyamán a magyar ezredek közül a kassai 34. gyalogezred tüntette ki magát a legtöbb alkalommal. Az ezred az Eider folyón való átkelésre vonatkozó parancsot a február 1-ére virradó éjszakán kapta meg Gondrecourt tábornok dandárparancsnoktól; a kis szelet papíron írott kurta és furcsa parancs így hangzott: „Az Úristen nevében rajta!” Ez a parancs lett később az ezred jelmondata. Másnap este a

dandár elérte 

az erősen kiépített és megszállt ellenséges sáncvonal lábát. Az ezred a „Danewerk”-nek nevezett megerősített vonal legnehezebb és legmagasabb pontja, a „Königsberg” előtt állott meg, ahonnan február 3.-án délelőtt két oszlopban előre nyomult. Az I. zászlóalj egy huszárszakasszal Jagel falu felé támadott. Ezt az oszlopot maga az ezredparancsnok, Benedek Sándor ezredes vezette. A Sztranszky őrnagytól vezetett II. zászlóalj pedig a dandár többi osztagával Oberselk falu és a „Königsberg” felé nyomult elő. Benedek ezredes zászlóaljával haláltmegvető bátorsággal berohant a faluba és másfél órai harc után délben kiverte onnan a dánokat, akiknek sorából egy tisztet és 173 embert foglyul ejtettek. E harc közben különösen kitűnt Marcinfalvi Dobos Miklós alhadnagy, aki szakaszával azt az ellenséges zászlóaljat rohamozta meg és verte széjjel, amely a mieinket át akarta karolni. Ezalatt a II. zászlóalj rövid, de véres kézitusa után elfoglalta Oberselket. A „Königsberg” elleni roham délután 3 órakor kezdődött. A hegy rendkívül meredek lejtőjét hó és jég borította, tetejéről pedig a dán ütegek és a lövészárkokban elhelyezett ellenséges gyalogosok ugyancsak hevesen tüzeltek az előnyomulókra, akiknek élén nemcsak a 34. gyalogezred II, zászlóaljának parancsnoka, hanem maga Gondrecourt tábornok és ennek vezérkari tisztje is kivont karddal rohant előre, a Königsbergre. A nyilt terepen, térdig érő hóban feltörtető magyar bakákat gyilkos tűz fogadta, de lendületes támadásukat semmi sem tudta fékezni, úgyhogy a dandárparancsnoknak ismételten figyelmeztetnie kellett a századokat: „Ne oly hevesen fiuk!” Már az esti szürkületben, délután 4 órakor ért a zászlóalj a hegy tetejére, ahol heves harc után elfoglalta a dánok állásait. Késő este volt már, amikor az ezred két zászlóalja megint egyesült és gyér tábortüzeknél megpihent a becsületesen elvégzett katonamunka után. Lelkesen adták kézről-kézre azt az üzenetet, amelyet vitéz dandárparancsnokuk, Gondrecourt tábornok előjegyzési könyvecskéjéből kiszakított lapra sajátkezűleg írt meg: „Vitézül viseltétek magatokat. Köszönöm.” A küzdelem után 3 arany, 9 nagyezüst és 43 kisezüst vitézségi érmet és 30 porosz kitüntetést osztottak szét. Az aranyéremmel kitüntettek között volt Mihajlovits őrmester is, aki 4 emberrel megrohanta az egyik megerősített sáncot és el is foglalta.”

A csillaghullás mellékhatásaként kiosztott 85 darab kitüntetés (!) után kapta Gondrecourt tábornok a csapatjai élén végrehajtott kiváló haditettéért a Mária Terézia rend lovagkeresztjét, a magyar alakulat pedig a ”Vasdandár” nevet, amelyet később is büszkén viselt. Az áttörés után a dán sereg fejvesztve menekült visszavonult a sáncok mögül, ekkor jött el a huszárság bevetésének ideje, a gyorsra tervezett felmorzsolás. A szokatlanul kemény

februári hideg

megkínozta az üldöző huszárokat, ráadásul a pillanatnyi dán erőfölény is kellemetlen helyzetet teremtett Flensburgnál, ahol a jéggé fagyott mezőn három század huszár egy dragonyos századdal és nagyszámú, tüzérséggel megerősített gyalogsággal találta szembe magát. A dán szemtanú így írja le a rácsapást: „Egy dán dragonyososztag az egyik magaslaton találkozott az ellenséggel. A magyar huszárok nagy ordítással, vágtatva száguldottak és rontottak a dragonyosokra, csöppet sem törődve azzal, hogy a dán gyalogság folytonosan tüzelt rájuk. Bátorságuk bámulatra méltó. Mialatt katonáink kardjukkal egy vágást tettek, azalatt a zömök termetű, ügyes magyarok fürge lovaikon vágtatva tízszer is odacsaptak." A magyar krónika is feljegyezte a napi történéseket, a Lichtenstein (9.) huszárezred tevékenységéről így ír Pilch: „Az ezred részei nemcsak sikeresen portyáztak és vettek részt a felderítő szolgálatban, hanem az Översee körüli harcokban többször megrohamozták az ellenséges gyalogságot és tüzérséget is. A magyar huszár bajtársiasságára igen jellemző apróbb hadi tettet is olvashatunk az ezred történetében. Amikor április első napjaiban csapataink Fridericia városát körülzárták, az ezred 4. századából Süttő káplár és Kovács közhuszár egy gyalogos járőrrel együtt az ellenség kémlelésére indult. Igum faluban 30 dán gyalogos körülfogta a járőrt, de a két huszár karddal kezében keresztülvágta magát. A falu mögött azonban egy ellenséges golyó Kovács lovát leterítette, mire Süttő káplár visszafordult és még a kellő pillanatban érkezett Kovács segítségére, akit a dánok már el akartak hurcolni. Süttő nyergéből lenyúlva megfogta Kovács kezét, maga után vonszolta őt és kimentette a dánok kezéből. De Kovács, aki esés közben megsérült, a futásban teljesen kimerült. Ekkor Süttő, nem törődvén az üldöző dán gyalogosokkal, leszállt nyergéből, lovára segítette Kovácsot s ő maga a kengyelszíjba fogódzva addig futott a ló mellett, amíg biztonságba nem helyezte sérült bajtársát.” Az áttörést követően, három nappal később, február hatodikán a császári gyalogság is utolérte a Jütland területére visszavonuló dán csapatokat, rövid felderítés után az oeverseei nyílt mezőn lerohanta és felmorzsolta a dán utóvédet.  Mivel a Jütland- félsziget felett véget ér a szárazföld és  400 kisebb-nagyobb dán sziget található (háromnegyede lakatlan, ivóvíz nélküli pusztaság), ezért a dán egységek menekülése kizárólag tengeri úton történhetett. Itt kapott szerepet a dán flotta éke, a

Rolf Krake páncélos csatahajó

amelynek feladat a dán egységek átkelésének biztosítása és a császári hajók elfogása lett volna. Mivel erős porosz hadiflotta még nem létezett, ezért a császári hadiflottáé lett a tengeri ütközet megvívásának feladata. A különítményt Tegetthoff sorhajókapitány vezette (képünkön), a hajóegység tagjai a SWARZENBERG (tüzértisztje Gyulai Gaál Jenő Béla) és a RADETZKY gőzfregatt, valamint a SEEHUND ágyúnaszád. A Helgoland sziget melletti május 9-ei csata érdekesen indult, a dán kötelék (Savanyujóska pontosítása szerint: a 42 ágyús Niels Juel, a 44 ágyús Jylland, és a 16 ágyús Hejmdal, a Rolf Krake nem vett részt jelen eseményekben) Swenson kapitány vezetésével tűz alá vette a Swarzenberget, amelyet csak a tüzértiszt és Kalmár Sándor őrtiszt együttes hősies bátorsága mentett meg a felrobbanástól (főárbóc és a szerelék is lángokban állt), e kettő magyar tiszt később kitüntetésben is részesült. A papírforma az ellenségnek kedvezett, a számbeli és tüzérségi fölényben lévő dán hajóhadnak 102 ágyúja volt, míg az császári egység néhány kisebb porosz hajóval együttvéve csak 82 ágyúval rendelkezett. A páncélozás miatti minőségi osztrák fölény meghozta gyümölcsét tengeri ütközet végülis későbbi értékelés szerint osztrák győzelemmel végződött. Bekövetkezett az összeomlás, a megtépázott dán sereg mindenhol visszavonulásban menekült. A sorhajókapitány élete diadalát aratta, 37 évesen ellentengernagyi kinevezést nyert, ami ebben a korban bámulatos karrier. A szövetségesi osztrák rohamozós, szuronyharcos és kilökős harcmodor, a porosz tüzérségi fölényes kihasználós és gyútűs puskatűz fölényt kihasználós taktika bevált, itt már sejteni lehetett, hogy már közeleg a

dán kapituláció.

A tengeri ütközet után a semleges Anglia kezdeményezésére május 12-én fegyverszünet jött létre, de kisebb csend után feléledtek az ellenségeskedések, mire a poroszok július 29-én az Alsen szigetre átdobtak pár gyalogos egységet, az osztrák tengerészgyalogság (inkább partra szállt tengerészek) pedig a friesi szigeteken hajtott végre partraszállási manővert. Ez volt a matt, ezután már a politikusoké lett a főszerep, előkészítendő az októberi bécsi békét, amelyben Dánia elindult a semlegesség útján, ennek az árát pedig úgy fizette meg, hogy Lauenburg, Holstein és Schleswig hercegségekről Ausztria és Poroszország javára lemondott. A nyereségnek vélt koncon nehezen tudtak megosztozni a szövetségesek, a poroszok hadi ereje és étvágya nőtt, ezzel szemben az osztrákoké csökkent, évekkel később pedig a zsákmányért való torz viaskodással a győztesek beteljesítették a hamleti véget: Egy csőcselék, elszánt hadat toborza, mely, puszta étiért, kész nyaktörő nagy vállalatra; és ez nem kisebb (hisz kormányunk előtt már nem titok), mint visszavenni tőlünk fegyver által az apja elvesztette földeket. Ez inditója mind e készületnek, úgy sejtem én, ez őrségünk oka, s az országos hű-hónak kútfeje.”

 

30 komment

Címkék: magyar monarchia skandináv dánia dán osztrák hadtörténelem porosz tengerészgyalogos huszár bismarck ferencjózsef

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Titus Pullo Urbino 2012.04.26. 06:30:22

A szerzői jogok tiszteletben tartásával készült a poszt, az írásban található idézetek mellett feltüntettem, hogy kitől származik, az utolsó idézet W. Shakespeare: Hamlet című drámájából való (Arany János fordításában). Az írás során felhasználtam Bánlaky József munkáit, a képek a netről vannak. Jó szórakozást!

savanyujóska 2012.04.26. 07:31:06

A helgolandi csatában a Schwarzenbergen kiütött tűz miatt az osztrák kötelék kénytelen volt félbeszakítani az ütközetet, és visszavonulni az ekkor még angol kézen levő szigethez. A dánok üldözőbe vették őket, a megfigyelőként a közelben tartózkodó angol Aurora fregatt miatt azonban az angol felségvizekre nem merték követni őket. A dánok ezt követően a nyílt vizeken cirkálva várták, hogy az osztrák kötelék másnap ismét kifusson, azok azonban az éjszaka "rugalmasan elszakadtak" az ellenségtől, és Cuxhavenbe hajóztak. Két nappal később megkötötték a fegyverszünetet, és a dán hajókat visszarendelték Koppenhágába, ahol a győzteseknek kijáró nagy ünnepléssel fogadták őket. A csatát német területeken kívül mindenhol dán győzelemként tartják számon.
A Rolf Krake egyébként a közelben sem volt, a dán flotta főerőivel együtt a Balti-tengeren tartózodott. A csatában dán részről a 42 ágyús Niels Juel, a 44 ágyús Jylland, és a 16 ágyús Hejmdal vett részt. A Jylland fregatt ma is megvan, múzeumhajóként Ebeltoft kikötőjében van kiállítva.
Gyulai Gaál Béla 1861-ben meghalt, a csatában öccse, Gyulai Gaál Jenő vett részt, a Schwarzenberg tüzértisztjeként.

Titus Pullo Urbino 2012.04.26. 08:41:57

@savanyujóska: rendben, köszi! Úgy látszik, a Jütland melletti májusi csatákat hagyományosan úgy vívják, hogy az adott napon mindkettő fél győzelemként ünnepli a történteket és csak hetek múlva derül ki, hogyki is aratta a stratégiai győzelmet. Valahogy így történt ez 1916 májusában is, amikor a német és a brit fotta is győztesként értékelte a történteket. Egyébként a tengeri csatát a britek véleménye szerint hosszútávon az osztrák hajóhad nyerte, három nappal később ezért is kezdeményezték a tűzszünetet, ami a szövetségeseknek kedvezett. A Béla - Jenő kérdésben igazad van, mint ahogy a Rolf Krake tartózkodásában is, rögtön korrigálok is, köszi az észrevételt!

gatsy 2012.04.26. 09:08:27

Szemléletes, részletes poszt ismét egy olyan témáról, ami éppen csak érintőlegesen jelenik meg a történelem órákon! Köszönöm!

bocage 2012.04.26. 12:57:13

gratula! kiváló poszt!

savanyujóska 2012.04.26. 16:27:12

@Titus Pullo Urbino: A csata lefolyása és a veszteségadatok alapján -dánok 17 halott, 37 sebesült, osztrákok 37 halott, 93 sebesült- szerintem elég egyértelmű, ha nem is elsöprő dán győzelem volt. Ugyanakkor az osztrák flotta az ellenség túlereje dacára is jól megállta a helyét, és csak a Schwarzenbergen kiütött tűz miatt voltak kénytelenek visszavonulni. A tűzszünetet a dánok a szárazföldi vereségek miatt kötötték meg. A tűzszüneti megállapodás miatt rendelték vissza a blokádból a hajóikat is, nem az osztrák flotta megjelenése miatt. A fegyverszüneti tárgyalások egyébként már két héttel a helgolandi csata előtt megkezdődtek Londonban. Hogy hosszú távon az osztrák flotta mit tudott volna elérni, az elég bizonytalan, mivel a dán flotta azért jóval erősebb volt.

tucano 2012.04.26. 17:01:31

@Titus Pullo Urbino: Gratula, nagyon jó poszt volt így reggelről!Még egy része a magyar történelemnek, amiről semmit sem tudtam.

Minorkavidor 2012.04.26. 18:12:56

A schleswig-holstein konfliktus diplomáciai előzményeinél érdemes egy kicsit elidőzni. E konfliktusról mondta az öreg Lord Palmerston, hogy ez a konfliktus olyan bonyolult, hogy csak 3-an érette: közülük is az egyik személy már meghalt, a dán túdos már megőrült, és ő (mármint maga Palmerston) már elfelejtette az egészet.
Hosszabban és egyáltalán nem frappánsan:
Ezen hercegségek státusza a középkorból itt maradt dinasztikus jogrend pókhálójában volt.
A 2 hercegség az Oldenburgi-dinasztia révén perszonálúnióban volt Dániával, Holsten emellett még a Német Szövetség tagja is volt. A 2 hercegség a perszonálúniót csak férfiági öröklés esetén ismerte el, a dánok viszont nőági öröklés esetén us. A német lakosság már 48-ban is próbálkozott a Nagy Tesóval történő egyesesülésre, de a dán haderő leverte a lázongásokat. A németek pechjére az 1852. évi londoni szerződés garantálta Dániaintegritását és a női ág perszonálúniós jogát, a női ágat egyébként Glüdsburgi-háznak hívták.
Mikor 1863 végén megtörtént a váltás, a hercegségek elitje Augstenburgi Frici személyében önálló uralkodót választott. Ettől még nem lett volna háború, mert IX. Keresztély maga mögött tudhatta a londoni szerződést garantáló Anglia, Franciaország és Oroszország támogatását. Azonban elkövetett egy kapitális hibát: saját nacionalistái nyomásának engedve annektálta a 2 hercegséget. Bismarck -abban a biztos tudatban, hogy visszautasítják- tett egy ajánlatott: vagy visszavonjátok az annexiót, vagy háborúzonk.
A Ddánok az utóbbit választották. Reményeik a jegyzőkönyv megsértése ellenére nem voltak alaptalanok. Az orosz dinasztiát közeli rokoni szálak fűzték a dánhoz, a britek nem nézték jó szemmel, hogy a poroszok megeresősődjenek a Balti-tengeren, a franciák meg hát... szeretjük mi a dajcsokat... minél gyengébbnek tudni. A segítség azért maradt el, mert az orosz Sanyi háláas volt Bismarcknak a lengyel felkelés idején nyújtott támogatásért, Anglia ugyan kész volt flottáját bevetni, de a francia szárazföldi erők támogatása is kellett volna, Napoleon azonban jól emlékezett a britek a lengyel felkelés idején, hogy hagyták cserben. Röviden: Napóleon -a nemzeti ügyek védelmezője- beszélt a lengyel autonómia sőt önállóság szükségességéről. 63 áprilisiában jegyzékben követelte a lengyel autonómia helyreállítását, ezt a francia jegyzéket egy erélyesebb angol is támogatta. Gorcsakov külügyér válasza: autonómia nem, annesztia igen, többet a nagyhatalmi presztízs miatt nem adhat. De "nappy" májusban újabb jegyzéket küldött, a tét emelés nem sikerült: ezúttal a cár válaszolt határozott nemmel. Palmerston kényes helyzetbe került,ő nem akart harcolni, csak a francia tervek mérséklése miatt csatlakozott a francia császárhoz. Anglia így kihátrált. A másik ok amiatt a franciák húzodoztak épp a nemzeti ügyek védőjének szerepe: kényes lett volne még a németek esetében is a nemzeti egység ellen fellépni.
A sógorok egyrészt kényszerből csatlakoztak: nem engedhették meg a poroszoknask, hogy egyedül védjék meg a német érdekeket. Másrészt Recberg külügyminiszter -diplomáciai értelemben véve- őszinte együttműködés szándéka vezérelte. Ő a belnémet politikában a mettermichi felfogást képviselte: konzerválni a Német Szövetséget, ezáltal fenntartani az osztrák-német dualizmust.
Már 1862-ben vámúniót javasolt a Zollverein és a Habsburg Birodalom között, a háború után pedig területcserét javasolt: az osztrákoknak jutó Holstein helyett hasonló nagyságú területet Sziléziában (ez a Nagy Frigyes által megszerzett területek visszaszerzését jelentette volnaDDd). Végül mindkét állam területének kölcsönös biztosítására tett javaslatot. Ez Poroszország Rajna-vidéki, Ausztria itáliai területének biztosítását jelentette volna. Bismarck mindhárom esetben kikosarazta. Ráadásul, azzal, hogy Ausztria Poroszország fegyvertársává vált, így az általa megkapott Holstein Erisz almájává vált. Bismarck bármikor háborút provokálhatott, már a dán békekötéskor is mindenki biztos volt Bécsben, hogy háború lesz a poroszokkal.
Összegzésképpen: I. napóleonnal szólva, Ausztria mindig késésben van, vagy egy háborúval, vagy egy békekötéssel. Ekkor is ez történt.

Minorkavidor 2012.04.26. 18:18:49

Javítás: még a németek esetében is a nemzeti egység ellen NYILTAN fellépni. (burkoltan az más kérdésDdd)

Titus Pullo Urbino 2012.04.26. 18:25:43

@Minorkavidor: bölcs gondolatok, főleg a lengyel szabadságtörekvések tükrében érdekes meglátás. Köszi!

Valandil 2012.04.27. 08:26:31

Érdekes, eddig csak az amerikai Vasdandár(ok)ról hallottam.

Monarch (törölt) 2012.04.27. 11:25:41

Mi történt a Szép Ilonka vendéglőben?

Amúgy jó a poszt.

Titus Pullo Urbino 2012.04.27. 12:27:32

@Monarch: Bismarck első nagyobb közjogi státusza a porosz nagykövetség volt, ebben a rangjában egyik feladata volt a német és a csatlakozó kisebb államok közötti kereskedelmi unió (vámunió) létrehozása, ellensúlyozva Ausztria gazdasági erősödését. Ferenc József személyes találkozóra hívta Ottót, hogy meggyőzze, Ausztria is becsatlakozhat a vámunióba, de a dölyfös porosz diplomatákat nem lehetett meggyőzni, így kudarcba fulladt az osztrák terv. A lenézés és az udvariatlanság feltűnő a diplomatáknál, a poroszok még ezt mégis megengedhették maguknak, persze megvolt a gazdasági erejük is ahhoz, hogy nagy legyen az arcuk. A császár és a nagykövet Budán találkoztak, a Szép Ilonka (vagy Szép Juhászné, nem emlékszem, valamelyik a kettő közül) vendéglőben, ahol közös ebéd alatt kosarazta ki a porosz diplomácia az osztrákot. Arról nem szól a fáma, hogy mit ettek és ittak, de furcsaság, hogy nem egy kastélyban, vagy vadászaton próbálta őket a császár meggyőzni, hanem egy vendéglőben. Szerintem már a helyválasztás is borítékolta a kudarcot, ha valakit meg akartak akkoriban győzni, akkor egy hétig tartó ivászatos vadászat volt a célravezető.

Monarch (törölt) 2012.04.27. 12:29:43

@Titus Pullo Urbino: Köszi, ez érdekes volt, és nem tudtam.

Monarch (törölt) 2012.04.27. 12:51:11

@Titus Pullo Urbino: De a végén nem olyan vámunió jött létre, amiben pont Poroszország kivételével az összes többi német állam részt vett?

Titus Pullo Urbino 2012.04.27. 12:59:03

@Valandil: magyar alakulatban sem egyedül ők voltak ilyen névvel, létezik egy első vhs Vasdandár is.

@Monarch: nem, Poroszország kezdettől tagja volt, ő volt a kezdeményezője és a legerősebb tagja. Bővebben így írja le a Wikipédia:

"Német Vámunió, Zollverein 1834–1871 között állt fenn. Az 1815–1866 között fennállott Német Szövetség északi és nyugati fejedelemségeit közös vámterületbe foglaló szervezet neve volt. 1866–1871 között az Észak-német Szövetség államait foglalta magába.

Története [szerkesztés]A Porosz Királyság kezdeményezésére jött létre. Elődje a Porosz Vámunió volt. Bajorország és Württemberg 1828-ig saját külön vámuniót alkotott. Hannover, Türingia, Hessen és Szászország 1828–1831 között ugyancsak saját, közös vámszövetségbe tömörültek.

1828–1834 között a Porosz Vámunióhoz csatlakozott több közép- és dél-német állam (Türingia, Szászország, Bajorország) és Rajna–Pfalz (a „Rajnai Bajorország”). Ez lehetővé tette, hogy 1834 januárjában megalakuljon a Német Vámunió (Zollverein). A külföld felé közös vámtarifa lépett életbe, a szövetség területén belül pedig teljes kereskedelmi és közlekedési szabadság jött létre.

1854-ig további államok csatakoztak: Hannover, Nassau, Luxemburg, a Badeni Nagyhercegség és a kis Hohenzollern Hercegség.

1866-ban, a porosz-osztrák háborúban elszenvedett osztrák vereség nyomán az Osztrák Császárság befolyása megszűnt, Ausztria német tartományai kiszorultak a Német Szövetségből, létrejött az Ausztria nélküli Észak-német Szövetség. A Zollverein szervezete lényegesen módosult, teljesen porosz dominancia alá került. 1867-ben Poroszország bekényszerítette a vámunióba Schleswiget, Holsteint és Mecklenburgot.

Az 1870–1871-es porosz–francia háború és a Német Birodalom kikiáltása után, az egységes összbirodalmi intézmények kialakulásával a Zollverein (mint önálló államok közös vámszervezete) meg is szűnt. A Birodalom területe kibővült a háborúban kb. 50 évre visszaszerzett Elzásszal és Lotaringiával, e tartományokat 1872-ben vonták be birodalom vámrendszerébe.

Az Osztrák Császárság német tartományai – bár 1866-ig tagjai voltak a Német Szövetségnek – sohasem tartoztak a Zollvereinbe."

Monarch (törölt) 2012.04.27. 13:50:25

@Titus Pullo Urbino: Na ezt meg rosszul tudtam ezek szerint. :)

Titus Pullo Urbino 2012.04.27. 13:54:41

@Monarch: ez azért még nem tragédia, tudod, "az a tragédia, ha döglenek a nyulak..."

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2012.04.27. 13:59:30

Nagyszerű poszt! A Szép Ilonkát én se értem, bár lehet, hogy később ezért is tűnt praktikusnak Gödöllő felfuttatása.

Titus Pullo Urbino 2012.05.19. 08:22:15

@Silcon: királyság a cikk és a blogod is! Gratulálok!

Silcon 2012.05.19. 14:59:59

@Titus Pullo Urbino: a blog nem az enyém, csak felhívtam rá a figyelmet. Manapság vigyázni kell az idegen tollakkal :)

Titus Pullo Urbino 2012.05.20. 06:46:58

@Silcon: jól tetted, élmény volt olvasni.

Albu 2016.12.21. 04:52:37

Apróság: 1864-ben k. u. k.?

Amúgy ajánló: pangea.blog.hu/2013/12/27/kie_lesz_schleswig_avagy_nepszavazas_dan_modra (hivatkozik erre a cikkre)

Titus Pullo Urbino 2016.12.22. 14:41:49

@Albu: köszönöm, javítom

Ez másik cikk nagyon korrekt, bő, kifejtős, szeretem.

Mag Ányos 2017.07.19. 22:40:28

"...az osztrák tengerészgyalogság(inkább partra szállt tengerészek)..."
Az illusztrációkén használt kép a cikkben írt eseményeknél későbbi állapotot tükröz és valóban tengerészeket ábrázol, tábori felszereléssel/hátizsák,lábszárvédő,ásó/ellátva.
A dán háború idején még létezett osztrák tengerészgyalogság, a polai Marine-Infanterie Regiment, amely csak 1869-ben szűnt meg.Feladatát ezután a tengerészek látták el, akik a Matrosencorps depot-iban szárazföldi kiképzést is kaptak.

Mag Ányos 2017.07.19. 23:05:03

Az előbb említett kép a Zentáról szóló írásban is szerepel.
Fél évszázad differencia!!!
süti beállítások módosítása