Rövid kiegészítés ide: asszem minden kémes, szörcsögős, titkosszolgálatos, körmönfontan gumitalpas könyv első fejezete hasonló szösszenettel kezdődik. :-)

A légi és űrfelderítés módszerével végzett képi felderítés (IMINT, Imagery Intelligence) fényképfelvételei az ismeretterjesztő szakfolyóiratokon túl a képes magazinokban is gyakran megjelennek. Amatőrök és kevésbé amatőrök is előszeretettel abajgatják a Google Earth-öt. (Példa: a felvétel készítésekor hány tengeralattjáró vesztegelt a Havaii-i flottatámaszponton?)

Ki töltött be e téren úttörő szerepet? Néhány szó arról az emberről, aki lerakta a hazai rádiófelderítés alapjait. Ő Pokorny Hermann, íme. A második képen a Tanácsköztársaság Külügyi Népbiztossága (népbiztos: Kun Béla) által kiállított diplomata útlevél látható - ezidőtájt Pokornyt a Bécsben működő "S" csoport (hírszerző csoport) felállításával és vezetésével bízták meg, ami a követségnek a Bank utcában lévő épületben székelt. De ne menjünk ennyire előre az időben...

A német családból származó Pokorny Hermann 1882. április 7-én született a morvaországi Kremsierben. Szülőföldje kétnyelvű terület volt, ezért gyermekként megtanult németül és csehül. Későbbi tanulmányai során - bécsi Landwehr hadapródiskola, felsőtiszti tanfolyam - elsajátította a lengyel és a bolgár nyelveket, majd egy szibériából szökött forradalmártól tökéletesen megtanult oroszul is.

Nyelvismeretét hasznosítva, 1913-ban mint vezérkari századost Moszkvába vezényelték. Az első világháború kezdetén már az osztrák-magyar hadsereg-parancsnokság hadműveleti irodájában teljesített szolgálatot. Fő feladata az "ellenséges helyzet" nyilvántartása volt. Ez elemző-értékelő munkát jelentett, azaz a beérkező csapatjelentések, katonai attasé és külképviseleti tudósítások, valamint a kémhírek folyamatos rendszerezését.

1914. szeptember 6. jelentős fordulatot hozott Pokorny életében. Ugyanis ezen a napon a Przemyslben (valaki kommentben leírhatná most már a város nevének helyes kiejtését!) lévő, a hadsereg-főparancsnoksághoz tartozó rádióállomás orosz rádiótáviratokat rögzített. Pokorny a hadműveleti iroda vezetőjétől - Metzger tábornoktól azonnal - engedélyt kért és kapott, hogy csak és kizárólag az oroszok lehallgatásával foglalkozzon.

Na innentől kezdve az oroszok jól le voltak hallgatva. :)

Kiderült, hogy az iroda addig csak a nyílt szövegű táviratokat figyelte, ezért utasította a személyzetet a rejtjelzett táviratok rögzítésére is. 1914. szeptember 6. és 1916. március 1. közötti időben sikerült majdnem az összes orosz rejtjelkulcsot megfejtenie, számszerint tizenkilencet. Az így kapott óriási híranyagnak döntő hatása volt az osztrák-magyar hadvezetőség három kimagasló jelentőségű hadműveletének tervezésére. Nevezetesen: az "orosz gőzhenger" megállításánál és "visszagördítésénél" 1914 november-december folyamán, a gorlicei áttörésnél 1915 májusában és Breszt-Litovszk várának elfoglalásánál 1915. augusztus 25-én.

Pokorny: Emlékeim c. könyvének V. fejezet - Magyar szolgálatban (1918-1920) - találtam az alábbi utalást, amely abból az időszakból származik, amikor az alábbi útlevél birtokában tevékenykedett Vrangel vezérkaránál Szevasztopolban, mint "nem hivatalos összekötő".

"Majdnem minden nap megjelentem az orosz vezérkari irodában. Mint összekötő tisztet, Stuhlmann századost, Vrangel egyik segédtisztjét osztották be mellém. Igyekeztem minden réteggel érintkezésbe lépni, és az általános helyzetbe minél mélyebben betekinteni. Magas rangú, Krímbe menekült tábornokok és szenátorok felkértek, hogy tartsak nekik előadást Magyarország viszonyairól. Sok olyan tábornok volt jelen, aki a háborúban kiadott parancsaival akaratlanul segített a sifrekulcsok (rejtjelkulcsok) megfejtésében (mint például Ewerth, gróf Keller - a két "e" betűjével)."

Ebből az utalásból is jól látható, hogy a rejtjelek megfejtésénél alkalmaztak gyakoriság-analízist. A BME jegyzetének 22. oldalán elolvashatják, hogy hogyan?

Érdekes dilemma, hogy a darabjaira hulló Monarchiában az emberek hogyan lettek az utódállamok polgárai. Pokorny erről szintén az V. fejezetben így ír:

Előre látva a Monarchia végét, már 1918 nyara folyamán nehéz elhatározás előtt álltam. Melyik utódállam polgára legyek. Úgy éreztem, Ausztriában mint morva születésű "Zugraster" (Zugereist, bécsi dialektusban - befurakodott), mindig csak másodrangú állampolgár lennék. Cseh állampolgár nem akartam lenni, mert mint német ajkú születésűnek, ellenszenves lett volna most magamat egyszerre csehnek kiadni. Azért választottam a magyar állampolgárság kérését, hogy ott egészen új életet kezdjek, különben is már régen úgy hírlett, hogy Magyarországnak önálló hadserege lesz. Az erre vonatkozó kérvényemet már nyáron előterjesztettem, amikor pedig kitört a forradalom, telefonon és személyesen is érintkezésbe léptem a magyar vezérkariakkal, nevezetesen Stromfelddel és Tomborral, akik készségesen és örömmel fogadtak maguk közé, és még az állampolgárság iránti kérvényem elintézése előtt bevettek a magyar hadseregbe. Így távoztam 1918 novembere elején az osztrák hadseregből, és a Bécsben nyertem ideiglenes beosztást.

Innen már csak egy ugrás volt a Kun Béla Művek diplomáciai futár útlevele - amint azt fent már láttuk.

Pokorny valóban kalandos életébe történő bepillantásra a már hivatkozott könyv valóban kitűnő alapanyag. Mindazonáltal sajnálatunkat fejezzük ki, hogy a kéziratos "A láthatatlan kém" című könyve mindezidáig nem talált hazai kiadóra.

Jegyzet

Pokorny Hermann: Emlékeim - A láthatatlan hírszerző c. könyve a Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok sorozatban az Interneten is olvasható. (Köszönet érte.)