A békefenntartásról és a béketeremtésről számtalan jótollú irodakukac írt már tanulmány-hegyeket Anchorage-től Wellingtonig, a ZMNE kópipészt-bajnokairól nem is beszélve – nem áll szándékunkban megmérkőzni velük. A különféle – általában jóindulatú – nemzetközi civil szervezetek béke, barátság és egyetértés melletti szánalmas görcsölésére sem szeretnénk pikírt megjegyzéseket tenni; azért javasolnám meghallgatni mondjuk azon – humanitárius célból például Irakba vagy Afganisztánba érkezett – egészségügyi alkalmazottak vagy újságírók hozzátartozóinak véleményét a témáról, akiket az őslakosok olykor elrabolnak, majd a fejük konyhakéssel történő levágását diadalüvöltések közepette videóra veszik, így tiltakozva az életükbe és országukba történő méltánytalan külföldi beavatkozás, az ingyen gyógyszer és az idegen élelmiszerszállítmányok ellen.


Mondom: eszem ágában sincs dolgozatot rittyenteni a preventív diplomácia és a békefenntartás közötti különbségekről; nem fogok azon lamentálni, hogy az ENSZ Alapokmányának 42. szakaszában előrevetített, de igazságtalanul és felháborító módon keveset alkalmazott lehetőséggel (a béke-kikényszerítéssel) még mindig alig-alig élnek az illetékesek, folytatván az eddigi szemforgató, leginkább az Üdvhadseregre hajazó hozzáállásukat, esetenként inkább végignézve, hogy a kéksisakosokat lemészárolják, de visszalőni csak NAGYON-NAGYON indokolt esetben lehet... 

Ha a Biztonsági Tanács úgy találja, hogy a 41. Cikkben említett rendszabályok elégtelenek, vagy elégteleneknek bizonyulnak, úgy légi, tengeri és szárazföldi fegyveres erők felhasználásával olyan műveleteket foganatosíthat, amelyeket a nemzetközi béke és biztonság fenntartásához, vagy helyreállításához szükségeseknek ítél. Ezek a műveletek az Egyesült Nemzetek tagjainak légi, tengeri és szárazföldi hadereje által foganatosított tüntető felvonulásból, zárlatból (blokád) vagy egyéb műveletekből is állhatnak.

(ENSZ Alapokmány, 42. szakasz)

(Kiemelés tőlem - tiboru)

Na, ezeket az egyéb műveleteket hiányolom én sokszor... Lehet kommentelni; Greenpeace-esek és Amnesty International-osok kérem, kíméljenek.

Szóval mai témánk tiboru aa. telefonkártya-gyűjteményének további négy darabja, amelyek a különféle békemissziókban rendszeresen részt vevő államokat, illetve ezek hadseregét népszerűsítik.

Csak emlékeztetőül: eddig volt már Stasi-kártya, valamint brit börtönkártya.





Az első mai képen egy húszegységes brazil telefonkártya látható, rajta a brazil szárazföldi hadsereg őrmestere, amint a jellegzetes kék sisakban éppen békét tart fenn, valahol a nagyvilágban. A távcsöve egy kicsit operettes, de végül is egy latin nyelvű nemzet katonájáról van szó, nem egy viking harcosról.

A földkerekség ötödik legnagyobb (és ugyancsak ötödik legnépesebb) államaként a jómellű félvér csajok, a szamba és Pelé hazája évtizedek óta hagyományos résztvevője az ENSZ katonai műveleteinek.

A brazilok mellesleg nagyon pengék katonai témájú telefonkártyákban; előbb-utóbb ebből az apropóból róluk még lesz szó blogunk oldalain.

(Amúgy meg felhívnám a figyelmet arra, hogy egy olyan országban, ahol Lulának hívják az elnököt, mégiscsak van katonaság...)

Második képünkön régi barátaink, az írek láthatók, egy ötven egységes, mikrocsipes ír kártyán. A Zöld Sziget déli fertálya (vagyis a Köztársaság) 1955-ben lesz tagja az ENSZ-nek, és 1958 óta nem volt olyan év, hogy ír katonák ne szolgáltak volna valahol a világon abban a kék sisakban, illetve barettben.

A nyüzsgésnek sajnos ára van: az elmúlt ötven évben közel száz ír katona vesztette életét nemzetközi missziókban, főleg a fegyverhasználatra vonatkozó, nagyon hülye ENSZ-előírások miatt. A kártyához személyes emlék is fűz: Dublinban, egy ír hírszerző katonai rendész-főhadnagytól kaptam 1998-ban, egy különösen unalmas konferencia zárófogadásán, a negyedik és az ötödik Guinness között, miután egy nappal korábban a cigiszünetben rájöttünk, hogy mindketten tematikus kártyagyűjtők vagyunk. Én egy Zsaru-magazinos magyarral viszonoztam, hogy nehogy azt higgyétek: bunkó vagyok.


Mai harmadik fotónk az olasz hadsereg egyik elitalakulata, a Garibaldiról elnevezett bersaglieri-dandár boszniai IFOR-os tevékenységének állít emléket, egy hívókártya formájában (tudjátok, ez olyan, hogy nem kell bedugni a készülékbe, hanem van egy lekaparandó számkód, amit egy ingyenes szám felhívása után be kell pötyögnöd és máris kezdheted a monológot).

Minden, a latin katonákkal szemben táplált ellenérzésünk és előítéletünk dacára róluk, a bersaglierikről szintúgy tervezünk egy posztot, még az első félévben. Már csak azért is, mert vagy öt éve találkoztam egy bersaglieri alezredessel és igen jó benyomást tettünk egymásra (egyikünk sem értette, hogy mit keresünk azon a puccos rendezvényen és délutánra mindketten értelmesebb elfoglaltságot találtunk magunknak egy barátságos brüsszeli kocsma képében).


Negyedik felvételünk a nemzetközi  katonai békefenntartás másik hagyományos országának hadseregét ábrázolja.

Nem más, mint a dicsőséges Malájföld (azaz a Maláj Államszövetség) Uniphone nevű távközlési cége érezte szent kötelességének, hogy hazája kék zászló alatt szolgáló lövészegységeinek ily módon állítson emléket.

Az emlék egy mágnescsíkos, tíz ringgit (kábé 500 forint) értékű kártya, amelyen – kicsit furcsa módon – a maláj hadfiak havas táj előtt, fehérre mázolt, elég izmosnak tűnő PSZH (CVR vagy mi a franc) társaságában dacolnak a fényképezőgéppel, valamint az otthoni fizetésük háromszorosát jelentő ENSZ-napidíjjal (ha esetleg valaki megkérdezné, hogy mi a fenéért tolonganak a malájok hasonló missziókba...)

Zárásként egy tippet szeretnék adni (ingyen!) a Magyar Honvédség, illetve az M-Telekom PR-illetékeseinek: mi lenne, ha az Afganisztánban szolgáló magyar katonák is kapnának egy nekik szóló, őket ábrázoló, korlátozott példányszámú magyar telefonkártyát? A gyűjtők nagyon bírnák ám értékelni...

Aki hallja, adja át!!