Nyár van, punnyadás, meleg, ilyenkor minden tisztességes, szórakoztató célú sajtó- és nettermék a nyaralási szokásokkal, a napozás veszélyeivel, illetve hiányos öltözetű hölgyek fotóival van tele. Úgy gondoltam, kellene valami ilyen kis színes ide is, csak a témát volt nehéz megtalálni hozzá. Az izraeli katonalányok napozási szokásairól persze lehetne egy nagyon látványos cikket kerekíteni, de sajnos nincsenek személyes tapasztalataim. "Gondolkozz, gondolkozz" - mondta Micimackó is, én pedig végül rátaláltam a megfelelő témára, az egyedi repülőgép-festésekre. Persze csak komolyan, történeti- és motívumelemzéssel, ahogy illik.
Az első világháborúban a repülőket valami féle modern lovagokként állította be a sajtó, akik halált megvető bátorsággal, ki-ki alapon vívják párbajaikat az égen, magasan a lövészárkokban rohadó, géppuskatűztől és mustárgáztól szenvedő átlag bakák felett. Nem csoda, hogy a gépeken szinte az első pillanattól megjelentek az egyedi azonosítók. Richthofen báró nemes egyszerűséggel (vagy fantáziátlanul) csak tűzpirosra festette híres Fokker Triplane-ját, egyik fő ellenfele, a francia George Guynemer gépét egy gólya díszítette.
A legtöbb, később használt motívum már ekkor megjelent a gépeken: nemzeti jelképek (pl. Eddie Rickenbacker csillagos-sávos cilindere), rémek és halál, illetve állatok minden mennyiségben. Például a mellékelt, mindenki által ismert fekete paci: a Ferrari lovacsája is eredeti formájában egy vadászgépen, Francesco Baracca gépén ágaskodott. Mivel ez még az úriember pilóták kora volt, a hiányos öltözetű hölgyekre egyelőre várni kellett.
Békeidőben természetesen visszaszorultak az egyéni megoldások, hogy aztán a II. világháború meghozza új reneszánszukat. Kezdetben persze ismét csak szerény méretekben indult, egy pikk ász a kabin alá, a pilóta vagy kedvesének neve a motorburkolaton, vagy Adolf Galland jellegzetes Miki egere - ez még a porosz katonadrillbe is belefért. Az igazi piktor-cunami az Egyesült Államok hadbalépésével vette kezdetét. A két úriember nem repülő, de ebből a cikkből kihagyhatatlanok. A bal oldalit talán többen ismerik, ő Walt Disney, akinek rajzfilm figurái a mai napig feltűnnek a gépeken. A másik egy perui születésű grafikus, Alberto Vargas, akinek lenge öltözetű hölgyeket ábrázoló rajzai 1940-től jelentek meg az Esquire magazinban. Ezek a képek kifogyhatatlan forrásul szolgáltak a hormontúltengésben szenvedő katonák fantáziájának.
Az amerikaiaknál azért is kaphatott ekkora teret a pingálás, mert a háború második felében már álcázófestés nélkül, natúr fémszínűen használták a gépeket, készen kínálva a gyakran több tíz négyzetméteres "vásznat" az alkalmi művészeknek. Nem is fogták vissza magukat, ezt a B-24 Liberator bombázót például az orrától a farkáig kidekorálták. A vietnami háborúban kevésbé volt jellemző a művészkedés, viszont az 1991-es első Öböl-háború idején újra "elszabadultak az ecsetek". Igaz, a szaudi táborokba hónapokra bezárt katonáknak egyéb szórakozásuk aligha lehetett, különösen ami a nőket illeti.
Manapság, az esetenkénti ünnepi festéseket leszámítva, a hagyományt főleg az évente megrendezett NATO Tiger Meet őrzi. Ezen eredetileg a jelvényükben tigrist viselő alakulatok képviselői gyűltek össze, mára egy kicsit lazultak a szabályok, gyakorlatilag bármilyen nagymacskával be lehet kerülni a klubba. Ezekre a rendezvényekre aztán annak rendje és módja szerint kidekorálják a gépeket, álljon itt mutatóba néhány az elmúlt évek érdekesebbjeiből. Ezek az egyedi festések, bár kétségtelenül rendkívül sok munka van velük és nem kevés pénzbe kerülnek, egyben komoly PR értékkel is bírnak. A repülőnapok világszerte nagy népszerűségnek örvendenek és a rendezők mindíg szívesen fogadnak olyanokat, akik szó szerint is színesítik a kínálatot. A látogatást pedig illik viszonozni, így lehet néhány kiló festékkel mondjuk F-15-öst fogni. Mi magyarok is próbálkoztunk néhány extra darabbal az utóbbi években, kár, hogy külföldi bemutatókra kitelepülni már végképp nincs pénz a matrac alatt.
A történeti áttekintés után térjünk át a motívumkutatásra. A legegyszerűbb formája a grafitti, vagyis amikor csak valamilyen felirat díszíti a madarat. Ez volt a legelterjedtebb, hiszen pl. egy "Sztálinért" feliratot még a legmerevebb komisszár sem mert levakartatni, így ez a forma még a szovjet hadseregben is létezett. A szövegek tartalma a szimpla becenevektől a történelmi gúnyolódásig terjedt, mint azon a Lancester bombázón, amire a 137 bevetést jelző kis bombasziluett mellé nem átallották Göring szavait felfesteni: "Soha egyetlen ellenséges gép sem fog a Birodalom fölé repülni!" A szövegek sokszor a gép valamilyen jellegzetes tulajdonságára vonatkoztak, mint a kecsesnek jóindulatal sem nevezhető vadászgépet, a P-47 Thunderboltot díszítő Big Ass Bird.
A nemzeti jelképek és az állatok sokszor összefonódnak, tekintettel a heraldikai állatok sokaságára. Így természetesen amerikai sassal hangárt lehet rekeszteni, szintén a különböző kisebb ragadozó madarakkal. A cápafogsor már olyan elcsépelt, hogy önmagában említésre sem méltó, csakúgy, mint a már említett tigrisek és más nagymacskák. A repülő állatkert ritkább lakói között viszonylag szép számmal képviseltetik magukat a vadkanok és a darazsak, de találunk pingvint, békát, jegesmedvét, sőt még egy harciasnak aligha nevezhető malacot is.
Korábban szó volt már Walt Disneyről, az általa alapított rajzfilm-birodalom állandó témát szolgáltat. Az eredetiben is elég hisztis és agresszív Donald állandó kedvenc, Yosemite Sammel, Tapsi Hapsival és a Tasmán Ördöggel együtt. Az újabbak közül Garfield, Obelix, sőt, Bart Simpson is kapott már szárnyakat, kíváncsian várom a South Parkos Gripeneket. (A beach után érdeklődő Garfield az Öbölbe vezényelt angol Hercules orrát díszítette - gondolom a személyzetnek nem kellett sokat keresgélnie.)
Jöjjenek végre a csajok! (Persze, különben senki sem olvasta volna el eddig.) Vargas képei, illetve a Yank pin-up fotói voltak a fő ötletadók, maga a címszereplő Memphis Belle egy Esquire-rajz koppintása. Az anatómiai arányokkal sok művésznek voltak gondjai, de a másodlagos nemi jellegek túlhangsúlyozása miatt a közönség nem nagyon reklamált. Különösen kedveltek voltak a kétértelmű - kétértelmű a fenét - utalásokkal ellátott másolatok, mint ez a Vargas-reinkarnáció egy B-25 orrán.
Az Öböl-háborúban meglepő módon az angolok ereszették el magukat nagyon, a Tornadok és Buccaneer-ek legénysége egész komoly szimbolikát alakított ki. A mellékelt képen a Buccaneerek "kötelező motívumrendszere" látható: a bevetéseket jelző bombák (pirossal a bombázó, feketével a célmegjelölő küldetés), egy megfelően alulöltözött figura, mint központi alak, a repülőgép neve, a parancsnok barátnőjének/feleségének a neve, illetve egy tradícionális (nem blended!) skót whisky - az utóbbi kettő egészen biztosan nagyon hiányzott a katonáknak.
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.07.22. 08:05:46
nem tudom, mi is a baj az anatómiai arányokkal?!
Nagyon szórakoztató cikk, ráadásul egy csomó fehér foltomat is betömködte (pl. Ferrari-ló, Göring-idézet, stb,), köszi!
ekkerjoz 2008.07.22. 08:20:20
SgtPepper 2008.07.22. 08:29:30
Mondjuk ezt:
good-times.webshots.com/photo/2324195070098988140adBgAM
proletair 2008.07.22. 08:34:11
A Walt Disney vonalhoz tartozó érdekesség: Adolf Galland híres német pilóta vadászgépét (Bf-109) is egy Miki egér figura díszítette.
Neoprimitív 2008.07.22. 08:39:57
igyekeztem az esztétikailag elfogadhatóbb részéből válogatni a kínálatnak. Bár ahogy a II. vh-s amerikai gépeket nézegettem, a sorozásnál volt egy olyan külön kérdés, hogy "járt művészeti iskolába?" Ha igen, akkor irány a légierő. (Ha meg ki akartak tolni vele, akkor a haditengerészet - egy korábban tengerjárón szolgált ismerősöm szerint csak akkor nem mázoltak valamit a hajón, ha éppen aludtak.)
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.07.22. 10:01:46
MM egy mordályt meg egy baltát tart a kezében :)
www.spitcrazy.com/Trudgian-galland.jpg
proletair 2008.07.22. 10:06:44
Valóban! Csak a mordályra emlékeztem, a baltára nem. De az érdekes, hogy a németekre nem volt jellemző az egyéni pingálás.
ErrorFlynn 2008.07.22. 11:48:29
én meg Gerald Brom-féle ffiakat...
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.07.22. 11:53:17
harci körülmények között egy olyan vadászgép, mint a Me 109-es motorja átlag 20 órát teljesített. No nem azért, mert magától elromlott, hanem azért mert vagy lelőtték a gépet, vagy magát a motort lőtték ki a gépből, esetleg az olajhűtőt érte néhány találat, melyből fakadóan olaj nélkül forgott a motor egy darabig, amit a DB-601-es sem szeret.
Ilyen rövid időre minek kipingálni egy gépet???
proletair 2008.07.22. 12:43:19
Lám erre nem is gondoltam. Bár ez kötözködésnek tűnhet, gondolom a motor kopása után nem dobták ki az egész gépet, csupán csináltak egy röpke motorcserét.
Viszont valóban, még így se sokat repülhetett, köszönhetően az egyre nyomasztóbb angolszász légifölénynek. Én azt hittem, hogy azért nem pingálnak a fritzek, mert az nem katonás. De amit írtál az logikusabb.
bogi82 2008.07.22. 13:09:11
Karlos79 2008.07.22. 13:24:35
beállt motorral ritkán jött le egybe egy gép. Nem igen volt miben motort cserélni. Zig Zag valószínű erre gondolt.
proletair 2008.07.22. 13:32:00
csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.07.22. 13:40:42
Az intrinszek művészi értéket nem az időtállóság adja, hanem az elkészítése közben elfogyasztott italok száma!
csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.07.22. 13:41:28
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.07.22. 14:56:30
de, azért előfordult néhány motor nélküli kényszerleszállás - de motor nélkül nincs se hidraulika, se elektromos hálózat (nem lehetett futót nyitni), ezért ezek a gépek is ripityára törtek a hasraszálláskor.
konrad 2008.07.22. 15:07:54
Karlos79 2008.07.22. 15:24:59
tudom, hogy előfordult azért írtam, hogy általában. Nem is annyira az elektromos rendszer volt a probléma. Vésznyitásra volt lehetőség kurblival, nagy gépeken legalább is biztos (lásd Memphis Belle) de azt hiszem talán a vadászoknál is. Ha a reptérre tudott siklásból leszállni semmi gond nem volt. Ha terepre szálltak meg sok esetben ki sem nyitották a futóművet, ha kitudták volna akkor sem. Elkerülendő, hogy fejre álljanak. Másrászt a hasraszált gépek is sok esetben javíthatóak maradtak.
proletair 2008.07.22. 15:34:03
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.07.22. 15:35:06
habár minden, jövőbeli posztra történő előzetes és konkrét utalás ellenkezik a lemil alapító okiratában foglaltakkal, most az egyszer megsértem a szabályt: igyekszem még a héten összehozni.
Neoprimitív 2008.07.22. 16:16:59
akkor az általam ismert képek egy, még a szaudiak számára is szigorúan titkos bázison készülhettek, mert a hölgyeken lévő ruhadarabokat nyugodtan nevezhetjük statisztikailag értékelhetetlennek. Egyébként tudomásom szerint a koalíciós csapatok meglehetősen elszigetelten, zárt körletekben állomásoztak Szaud-Arábiában, nem nagyon volt módja a helyieknek rácsodálkozni a művekre. Ezeket még a korabeli CNN/Sky News hírekben sem mutatták, a képek nagy része csak később került elő.
A leszállással kapcsolatban: manuális módszer a nagyobb gépek egy részén valóban volt, a kicsiken (ahol a személyzet nem mozoghatott) nem. Volt, hogy sikerült egy beragadt futót orsózással, fel-le rántásokkal kiszabadítani, de ez volt a ritkaság. Ma pl. az A-10 Warthog-nak van olyan futóműve, ami direkt hátrafelé nyílik, így - elvileg - hidraulika nélkül, pusztán a menetszél légellenállása segítségével is ki lehet ereszteni. Mivel az A-10 ugyebár alacsonytámadó gép, nem volt indokolatlan az óvatosság.
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.07.22. 18:06:51
dr. askovics 2008.07.22. 18:30:00
proletair 2008.07.23. 08:17:24
Volt a kezemben egy könyv, amit makettezőknek adtak ki, és csak nose-art-ok voltak benne, gépekként csoportosítva. Ott volt két kép, ami egy gép kabalacsaját mutatta pucéran, és átfestés után. Gondolom, hogy nem volt általános. (egyébként béna könyv volt)
(az A-10 behúzott főfutói félig kilógnak, így egy hasraszállásnál is kerékre száll le. Az orrát viszont ezután lehet kalapálni mert az orrfutó nem lóg ki)
proletair 2008.07.23. 08:20:00
parentseyes.arizona.edu/militarynoseart/gulf3.htm
sóskatáska 2008.07.23. 12:38:33
sóskatáska 2008.07.23. 12:56:34
WW2
parentseyes.arizona.edu/militarynoseart/images/ashiyafield3-400.jpg
Korea
parentseyes.arizona.edu/militarynoseart/images/tigersharktooth440.jpg
Vietnam
sóskatáska 2008.07.23. 13:10:47
Neoprimitív 2008.07.23. 13:33:08
nem vonom kétségbe, hogy volt ilyen, de az inkább kuriózum lehetett a képek alapján.
Az A-10-nél nem arra gondoltam, hogy alapból félig kilóg a főfutó kereke, hanem arra, hogy az összes futószár hátrafelé nyílik, ami ritkaság. Így, ha az aknaajtók nyithatók és a kireteszelés megoldható, akkor a saját súlyuknál fogva kibillennek, a légellenállás pedig - elvileg! - képes rögzített helyzetbe nyomni őket.
proletair 2008.07.23. 14:04:31
Hát igen, én is csak kurriózumnként említettem. Végül is nem szokványos a harcigépek pingálása, pláne azok cenzúrája:)
(külön cikket érdemelne a 60-as 70-es évekbeli jenki gépek papagájszerű festése, főleg a NAVY-nál, ami mellőzött minden álcázási szempontot)
Nos az A-10 igen ügyesen lett kitalálva, csak azért említettem a behúzott futós megoldást, mert asszem ilyennel más gép nem rendelkezik.
Condottiere 2008.07.23. 14:25:42
Condottiere 2008.07.23. 14:32:43
A mai indexről:
"Az európai ünneplők közül a holland kormány mutatott csak óvatos visszafogottságot. A hollandok már az ingyenes vízumot is Karadzsics elfogásához kötötték volna, és az ország Európa-ügyi minisztere kijelentette, hogy amíg a jugoszláv polgárháború ügyeit vizsgáló hágai törvényszék főügyésze nem mondja ki, hogy a szerb hatóságok teljesen együttműködőek, addig megvétózzák a szerbekkel tervezett szabadkereskedelmi egyezményt."
Csak én tartom arcpirítónak, hogy pont a hollandok jártatják a szájukat. Hol volt, ez a karakán hozzáállás 1995-ben Srebrenicában?
Ez egy csöppet leverte nálam az ékszíjat.
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.07.23. 22:10:57
Láttam egyszer egy zárt terjesztésű, mintegy egyórás filmet az eseményekről...
Egyszer összedobnék egy posztot róla, de attól tartok, túl kemény a téma és nagyon nem illene a lemil könnyed hangvételéhez.
:-(((
Karlos79 2008.07.24. 08:35:38
Sheriff · http://www.pumaszallas.hu 2008.07.26. 20:36:28
Ez a 20 óra nem tudom honnan jött, de semmi köze a festésekhez, főleg a háború elején nem. Annak már inkább, hogy pl. 1944 jan. és máj. között a Luftwaffe vadászpilótáinak 99% meghalt vagy megsebesült...
Ezen az oldalon a Luftwaffe által használt jelvények vannak felsorolva, van egy pár:
chrito.users1.50megs.com/_data/divemblems/emblems2main.htm
gargoyle 2008.07.30. 17:54:24
zimmerferi 2008.08.01. 16:41:57
A legismertebb és leghíresebb a "Puma" század vörös pumafeje, a "Vezérünk a bátorság - kísérőnk a szerencse" körfelirattal, de a többi is igen figyelemre méltó (Lucifer, Bomba Matyi és társaik).
(Ezekről nincs cikk valahol?)
nick: 2008.11.27. 01:55:55
sokan azt mondják, ronda - de őket nem tudom megérteni
csak ránézek és kész!
olvadok...
minden pont olyan és pont ott van, ahol kell
ráadásul killer is...
ha ilyen lenne nőben is!... :-)
ll 2015.02.06. 22:12:37
www.vintagewings.ca/VintageNews/Stories/tabid/116/articleType/ArticleView/articleId/477/Polka-Dot-Warriors.aspx
ll 2015.02.06. 22:13:45
Az már olyan ronda, hogy szép..