Amikor közel nyolc hónappal ezelőtt Zig Zag aa. megírta blogunk első, titkosszolgálatokkal, illetve kémekkel foglalkozó posztját, elkezdett mocorogni bennem egy elhatározás. Egy olyan sorozat gondolatával kezdtem el játszadozni, amelyben különlegesekről lesz ugyan szó, de olyanokról, akik nem azért emelkedtek ki a szürke átlagemberek közül, mert x idő alat futottak le y kilométert z kilónyi hátizsákkal, és nem is azért, mert harmadmagukkal húsz perc alatt elfoglaltak egy ellenséges főhadiszállást.
Nem, ezek a különlegesek esetenként alkoholisták voltak, a reggelit talán nem müzlivel és bemelegítő futással, hanem egy nagy adag (mondjuk konyakkal vagy whiskyvel feldúsított) kávéval és egy méretes dohányrúddal kezdték, néha pocakosak voltak és bizony olyan is előfordult, hogy szemüveglencséjüknél csak a lúdtalpbetétjük volt vastagabb.
Voltak köztük asztmások és sánták, gerincferdülésesek, nimfomániások és szerencsejáték-függők, katonák és újságírók, táncosnők és férfiszabók. Hazafiak és zsoldosok, művészek és mesteremberek. Egy dolog volt közös bennük: magas hatékonysággal tudtak meg olyan dolgokat, amiket mások nagyon-nagyon szerettek volna titokban tartani. Mindegyikük egy-egy külön világ, egy sajátos mikrokozmosz, senkihez és semmihez nem hasonlító és hasonlítható egyén volt, akire a saját oldaluk (már ha volt olyan…) istenként, az ellenoldal pedig gyűlöletes és elpusztítandó gonoszként tekintett.
Kedves olvasók! Belecsapunk tehát a lecsóba, és elkezdjük a hírszerzőkkel (vagy kémekkel - attól függ, melyik oldal adja a meghatározást) foglalkozó sorozatunkat. Ide-oda fogunk csapongani az időben, és sorrendünk hangsúlyozottan véletlenszerű lesz (a nyitó poszt főszereplőjének kivételével, de erről majd egy-két nap múlva). Igyekszünk minden területről, minden táborból és minden korból kiemelni egy-egy gumitalpú szakembert (innen is ezer köszönet dr. Tóth Sándor alezredesnek, egykori tanárunknak a jelzős szerkezetért), akinek életét és szakmai pályafutását górcső alá véve elétek tárjuk őt (már amit nyílt forrásokból tudni lehet/szabad).
A stílus az általatok már megszokott lesz, amiért eddig is kaptunk hideget-meleget, de amin nem fogunk változtatni. Továbbra is számítunk tevékeny közreműködésetekre a kommentelésben, kritikáitokat meghallgatjuk, s azokat a tanácsokat, amelyeket megfogadhatónak vélünk, megfogadjuk.
Igyekszünk kerülni majd a közhelyeket, s csak olyankor folyamodunk hozzájuk, ha minden más lehetőséget kimerítettünk.
A sorozat darabjai persze nem közvetlenül egymás után érkeznek, hiszen a változatosság nem csak a gasztronómiában és a szexuális életben gyönyörködtet, hanem a blogolásban is.
Reméljük, ízleni fog.
Lucius Flavius Arrianus 2008.10.29. 20:18:11
Hajrá! ;-)
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.10.29. 20:43:18
2008.10.29. 21:36:58
Stupidella 2008.10.29. 21:57:09
superben 2008.10.30. 08:23:03
oatbxl · http://oatbxl.blogspot.com 2008.10.30. 08:46:42
drazsé 2008.10.30. 11:09:43
piszkok :D
az nem ér, hogy meglengetjük a cicit a lelkes olvasó előtt, hé! :D
drc · http://kurvannya.freeblog.hu 2008.10.30. 12:12:28
Oleg Gordievsky és Christopher Andew könyvében sok érdekességet olvastam róla.
ruszkibaka · http://ruszkibaka.blog.hu 2008.11.17. 19:50:57