Professor Pizka az elmúlt heteket szorgos kutatómunkával töltötte: orosz kutatóvízumot szerzett, melynek birtokában szabad bejárásra tett szert a Szövetségi Biztonsági Szolgálat és a Külső Hírszerző Szolgálat archívumaiba is. Itt – a Budapestről magával vitt, tetemes mennyiségű fütyülős barackpálinkának köszönhetően – számos olyan aktába is betekinthetett, amelyek lapjait annó érintésre ható, gyors felszívódású méreggel preparálták az egykori szovjet titkok őrzői. Itt alant az útijelentés kivonatos, rövidített változatát olvashatjátok.



Iván Zájec titokzatos élete és élete

Hogy Iván Zájec pontosan hol és milyen családba született, ma már nem tudni. A róla szóló akták nagy része a Ljubjanka mélyén landolt, így ma már csak találgatni lehet. A kevés, már feloldott titkosítású aktát átböngésző kutató véleménye nem egységes. Az biztos, hogy nagyon sok testvére volt és már kisgyerekként megismerte a bezártságot, a nélkülözést, az állandó életveszélyt.

Hamarosan, a sztálini terror idején áthelyezik ukrajnai otthonából Kazahsztánba, a sztyeppére egy kolhozba, amelynek csak a nevére sikerült az aktákban rábukkanni: Lenin kolhoz.

Itt kezdődött Ivánunk hírszerzői karrierje. Először tartótisztjei csak arra figyeltek fel, hogy az ifjú Zájec vegetarianizmusa és a káros szenvedélyek kerülése kiváló kondíciót és úgyszólván korlátlan libidót eredményezett.

Igen, eltaláltad, kedves olvasó: Zajec minden egyéb feladatát félretéve képes volt napját a kéjelgés legmélyebb bugyraiban tölteni, a kifáradás legcsekélyebb jele nélkül. Ez persze állandó fizikai konfliktusokat okozott. Zájec ezekben sem maradt alul, így ellenségei természetesen a politikai tiszthez fordultak. Az felmérte a helyzetet és kiemelte a tehetséges fiatalt a társai közül. Innen indult a villámkarrier, ám ezt az egykor a fúrást elkezdő társak már nem érték meg. Hiába, azok a kőkemény szovjet ötvenes évek.

A politikai tiszt, aki Zájecet kiemeli, korábban a KGB külföldi műveleteket irányító csoportjából került vidékre, így a visszakerülés reményében egyenesen Ovecskin tábornokot, az egység akkori parancsnokát kereste meg, a szolgálati út nagyvonalú mellőzésével.

A fizikailag kitűnő, szexuálisan potens és szorgalmas elvtársban azonnal meglátták a lehetőséget. Két dolog hatott zavaróan. Az elemzők jelentése szerint Zájec fizimiskája egyáltalán nem passzolt a célcsoportok jellegzetességeihez. Ezen gyorsan túltették magukat, akkoriban is már nagy tapasztaltuk volt az emigráns diaszpóra és a Zájechez hasonlók összehozásában.

Az igazi problémát Zájec háttérlegendája jelentette. Nem tudtak olyan tudományos érdeklődést, betegséget, káros szenvedélyt megtanítani az új munkatársnak, ami életszagúvá tette volna az érkezését. Akkoriban még a pornóipar is gyermekcipőben járt, így végképp nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy az újonnan feltűnő szovjet alak valamelyik országban azért van ott, mert vegán és szexmániás.

Végül a fedősztori az lett, hogy egyetemi programokban vett részt, ahol az atlétikai és a szexuális teljesítmény összefüggéseit vizsgálták. Ehhez a Lomonoszov Egyetem Harkovi Testnevelési Főiskolai karán elkezdték futtatni I. M. Zájec (I. M. Zayets) tanársegédet, aki különféle nemzetközi folyóiratokban publikálgatott, aztán különféle konferenciákra hívatta meg magát. Ezeken egyrészt könnyű volt vegyülni, másrészt meg lehetett győzni az elhárítókat, hogy ez az orosz nem veszélyes. Talán mondanunk sem kell, hogy Zájec mivel töltötte a konferenciák nagy részét. Nevezzük szekcióbeszélgetésnek. Aki látta már, hogy az ilyen konferenciákon miként donganak körül snájdig docenseket kellemesen kerek fenekű és fehér blúz alatt ringó keblű tanseg lányok, az tudja, hogy melyik szekcióra gondolok. Zájec tehát megalapozta a jó hírét.

Első küldetése előtt azonban még hátra volt a Szpecnaz alapképzés és az általános kémtanfolyam a festői 823. városában. A jelentések szerint érzékszervi gondjai nem voltak. Kiemelték kitűnő látását, és azt, hogy folyamatosan figyeli az egész környezetét. A baj az volt, hogy túl hamar kezdte el használni impresszív atlétikus képességeit.

I. M. Zájec őrnagy kutatóbiológus 1961 tavaszán érkezett meg a Sorbonne-ra. A francia elhárítás gyakorlatilag folyamatosan követte (így esett, hogy Zájec az összes női ügynöküket gyakorlatilag az első három hétben lerendezte). Reggeli kocogásain is számos futó szaladgált arrafelé a parkban. Zájecet próbálták utolérni. Először itt izzadtak meg, másodszor meg akkor, amikor a követségek útlevélkiadási-, néptáncügyi- , tengerhajózási és más hasonló referatúráin a jelentéseik fölött görnyedtek. Később szokásukká vált, hogy egy kávéház teraszán írták meg ezeket, a futás mellőzésével, kellemesen elbeszélgetve. Erről a magyar szakszolgálat is tudott, a reggelizőhely tulajdonosa ugyanis Kiss Dezsőné őrgy. elvtársnő volt (itt balra).

Zájec közben – mit szépítsük – bekefélte magát a  Sorbonne orvosi karának szinte minden részlegébe, így hamarosan megszerezte annak az irattárnak az anyagait is, ahol a sebesült francia műveleti tisztek kartotékjai voltak. Ebből aztán Moszkvában pontosan követték, hogy melyik helyi csetepatéban merült fel a derék csigazabálók közreműködése. Zájec, miután apró-cseprő szexuális lekötelezések okán nem bukhatott le, teljes biztonságban volt, sőt időközben több kísérleti laborban is talált társadalmi kapcsolatokat.

Moszkvában többet akartak. Összeült az agytröszt. Megjött az ukáz. Amerikai kapcsolatok kellettek.

Mi sem volt egyszerűbb. Zájec ekkor már megismerkedett a Québeci Nemzeti Sporttudományi Intézet kísérleti csoportjánál néhány kolleginával. Zájec olyan volt, mint az AC/DC. Egyféle stílusa volt, de pont emiatt mindenki kedvelte. Gondolhatjuk, nem az orbitális salátapartik miatt…

Amerikában testhezálló feladatot kapott. A tudományos életet kellett nyomonkövetnie, annak is elsősorban a biológiával kapcsolatos részét. Az alternatív hadviselési módok (melyeknek ő is élharcosa volt) kutatását figyelte meg, sőt egy idő után részt vett bennük. Óriási potenciája tette lehetővé, hogy megismerkedjen az Operation Rockhard Prick programmal, mely a külföldön telepített alvó ügynökök segítségére volt. A lényeg az volt, hogy a megerőltető mesterkémi munka bizonyos, khm… aspektusait volt hivatott támogatni gyógyszeres kezelés útján. Zájecet a kísérleti laborból ajánlották be kontrollcsoportbeli tagnak. Hamarosan a Kremlben volt a részletes jelentés, így az amerikai kezdeményezés kudarcba fulladt. Később a kutatási eredményeket piacra dobták, így a korosodó amerikai férfiak felburjánzó indián nyara tulajdonképpen hazafias, mert a bevételekből százalékot kap a CIA.

Zájec lába alatt persze forró lett a talaj, ezért rövid ideig hátravonták, a sasadi téeszben kapott állást, de nem tartott sokáig a pihentetés, mert feladatok vártak rá a festői Olaszhonban. Itt különösen veszélyes munka várt rá, a számos hangulatos kis trattoriát kellett végigjárnia és azonosítani azokat a helyeket, ahol a Vatikán ügynökei találkoztak társadalmi kapcsolataikkal.

A módszer az volt, hogy egy helyi vállalkozó odavitte a helyszínre, majd amíg az alkudozott a tulajjal, addig Zájec körbeszaglászott-fülelt, és aztán futva lelécelt. A vendéglős nemritkán bárddal követte. Ezután viszont a Kremlben elégedetten olvasták az újabb jelentést, és afféle jutalomként áthelyezték újra Sasadra.

Itt egy nap kimenőt kapott. Utoljára a Varga étterem közelében látták, azóta a Kreml hiába kereste dühödten, kémek özönét zúdítva a magyarokra, minden idők egyik legjobb hírszerzője nem lett meg. Az, hogy olyan sok ügynökünket kapcsolták le akkoriban a nagy Szovjetunióban, nagyban köszönhető volt a Zájec feltételezett halála okán kialakult paprikás hangulatnak...

És itt megszakad az útijelentés. Csak remélni tudjuk, hogy a szerző továbbra is jó egészségnek örvend, és jövőre újra megörvendezteti intézményünket jelenlétével.

Üdvözlettel:
Alekszej Szergejevics Brizuhin vezérőrnagy
Az Orosz Állami Levéltár Minősített Dokumentumok Főosztályának vezetője