A Földnek azon a részein, ahol hisznek az ilyesmiben és nem bolondultak bele a vásárlásba, Karácsonykor megünneplik, hogy a Seregek Ura a Béke Hercegét küldte el teremtményeinek, hogy… de ez nem szentbeszéd, hanem egy hadászati-rendvédelmi blog karácsonyi bejegyzése.

Sajnos a keresztény hit sem mentes  attól az általános hibától, hogy az ember bármilyen indokkal képes a másikat bántani. Így a kereszt (akárcsak a félhold) megszokott látvány pajzsokon, hadizászlókon. Mégis, karácsonykor elő-előfordul, hogy a hadviselő felek megállnak és kitör a Treuga Dei, az Isten békéje, amikor legalább arra az egy napra szünetel az öldöklés.

 

Ezt már számos szerző sok helyen megörökíté; emlékszem például világűrös-harcolós filmre, ahol a billiárdkréta alakú űrhajók szenteste nem háborúztak a gúla alakúakkal. A pápa és más keresztény főpapok gyakran szólítnak fel fegyverszünetre. A legnagyobb, legismertebb eset 1914 karácsonyán azonban spontán legénységi kezdeményezés volt, ahol a vezérkartól jövő parancsot figyelmen kívül hagyták. A lemilblog ezt a történetet meséli most el, a szokásosnál talán sekélyesebb tényfeltárással, de a szerzőtől megszokott módon a végén zenével.

Tehát 1914 karácsonyán az angol-német fronton vagyunk, Ypres körzetében (katt a lenti térképvázlatra a nagyobb változatért); A három testőrben is előfordul (itt volt apáca Constance), ha jól emlékszem, Armentieres városka mellett. Szenteste a német csapatok elkezdik feldíszíteni a lövészárkaikat, és énekelni a Stille Nacht-ot.

A szemközti angol árkokban szintén karácsonyi énekekbe kezdenek, majd hamarosan a senki földjén összegyűlnek, kicserélik az ellátmányt, barátkoznak, karácsonyoznak. Szomorú dolog is történik persze: az egy héttel korábbi heves tűzharc után most van alkalom öszeszedni a halottakat. Az egyik beszámoló szerint mindkét oldalon sietve sírásásba kezdenek. A német tisztek átmennek tisztelegni a brit hadisírhoz, és az angol tábori lelkész imát mond a német halottak felett. Aztán mindenki elénekli a saját énekeit, katonanótáit, az egyik árokból a németek kiabálva követlelik a Long Way to Tipperary-t amit egy hangos Whoop! kiáltás után az egyik ír század el is énekel.

H. Scrutton közlegény az Essex Regiment-ből erre a párbeszédre emlékszik:
 

-Jó reggelt Fritz!

-(nincs válasz)

-Jó reggelt Fritz!

-(semmi)

-JÓ REGGELT FRITZ!

-F: Jó reggelt!

-Hogy vagytok?

-F: All right!

-Gyere át Fritz!

-F:Nem megyek, le fogtok lőni!

-Nem fogunk, ne félj, gyere át, adunk cigit!

-F: Nem megyek, gyertek ki félútig és ott találkozunk!

-All right!

Ilyen egyszerű. Felülemelkednek háborún, parancson. Meggyőződésem, hogy akkor, ott, a világ legkeresztényebb embere volt az a pár ezrednyi katona (a Royal Welsh Fusiliers és a 134. Szász Gyalogezred, a történeti hűség kedvéért.

Futballmeccs volt, továbbá a németek kipróbálták az angol virginia-dohányt, az angolok meg a németek török dohányát (talán abból a Kaiserliche pipából, amelyet a császár a legénységi állomány között osztatott ki karácsonyra.) Az énekekhez - Gerald Blake brit közkatona emlékei szerint - csatlakozik két német trombitával és harmonikával.

A „frontbarátkozás” híre hamar eljut a főhadiszállásra. Sir John French és Sir Horace Smith Dorrien, a két brit parancsnok közbelép és elrendeli, hogy az eset nem ismétlődhet meg. A német lapok szintén elítélik a dolgot és közlik hogy a jövőben súlyos büntetésre számíthat az, akit ilyesmin kapnak.

A brit vonalakról nem is maradt fenn ilyen eseményről több hír. Egy évvel később, a Vogézekben a franciák az eddigre már jóval fejlettebb árok- és alagútrendszeren átszivárognak a németekhez (vagy fordítva, teljesen mindegy). Francia konyakot és bort cserélnek német fekete kenyérre és sonkára, dohányoznak, beszélgetnek, énekelnek…

Richard Schirrmann német baka ekkor azon kezd gondolkodni, hogy milyen jó is lenne, ha a fiatalok, akik ilyen értelmesen el tudnak egymással beszélgetni, találkozhatnának bárhol a világon. Tanáremberként már ekkor is volt egy Jugendherberge-je otthon az iskolában, de ekkor pattan ki a fejéből az, amit ma úgy ismerünk, hogy Hostelling International, amelynek logója minden világjáró számára alvási, gatya-kimosási, olcsó sör, és ismerkedési lehetőséget jelez szerte a világon. Itt a német parancsnokok léptek közbe…

A további frontkarácsonyokat megakadályozta, hogy a „hibákból” tanult parancsnokságok (karácsony előtt) áthelyezték a csapatokat a szokott helyekről és szentestére rendszerint általános tüzérségi támadást rendeltek el, folytatva a reménytelen állóháborút.

Nagyjából ennyi a dolog története. Nem nagy dolog. Semmi hadmozdulat, semmi vitézkedés, semmi technika. Emberség. Sajnos nem minden nap karácsony, pedig talán akkor nem lennének lövészárkok, és nem kellene ezt az írást úgy lezárni, hogy az olvasókon túl azoknak is Boldog Karácsonyt kívánunk, akik a ma estét őrségben, szolgálatban, járőrben, a körletben töltik, higgyenek akármiben és bízzanak akárkiben.

Most pedig örvendezz Sion leánya, mert Fiút szülsz…