A szabadságharc ”tizennegyedik aradi vértanújáról”, Kazinczy Lajos honvédezredesről igen keveset tudunk, de ezen az állapoton könnyű segítenünk azzal, hogy elolvassuk Titus Pullo Urbino barátunk és szerkesztőtársunk legújabb írását.

A közvélekedéssel ellentétben a haynaui halálgyár 1849. október 6-án nem fejezte be működését; Aradon és szerte az országban más helyeken is nagyüzemben folytatódott a halálos ítéletek végrehajtása. A 13 tábornok és főtiszt hatodikai kivégzése után a hadbíróság újra nekifogott a bebörtönzött honvédek, nemzetőrök és civilek szabadságharcbéli múltja feltárásának, persze prejudikált eljárással. Az ítélet gyorsabban született meg abban az időben, mint a votum informativum és a tényálladék. A tizennegyedik aradiként említett Kazinczy Lajos bűne osztrák szemmel az égre kiáltott, s a honvédezredes többszörös priusszal került a dohos várbörtönbe. Bűne egyrészt szabadságharcos katonai múltja, másrészt származása, mivel kazinci és alsóregmeci Kazinczy Lajos a Himnuszunk költőjének nagy nyelvújítónknak nyolcadik gyermeke volt. Lajos a nagy költő irodalomszervező legkisebb fiaként született meg Széphalmon, 1820. október 20-án. Apja, Kazinczy Ferenc ekkor már 61 éves volt (síremléke itt felül látható), felesége pedig (Lajos édesanyja) gróf Török Sophie (vigyázat, nem a hasonló nevű Török Sophie-ról – Babits Mihály feleségéről – van most szó!) pedig 40.

Férje így ír róla:

„Sophie középszerű termettel bír. Szebb mellyet, szebb kezet, szebb kart, szebb lábat, szebb derekat nem képzelhetsz. Hajai feketék. Képe vonásai nincsenek a regula szerint, talán bizarrak, mert orra Pálffy-orr, de az egész kedves és sokakat bájoló. Nyolc esztendeig neveltetvén az anyja testvéreinek kezei alatt a bécsi főszületésű klastromban, franciául beszél legjobban; németül aszerint beszél, amint közöttünk beszélleni szokás; magyarul és tótul is jól tud, noha néha botol…. Sophie nem a közönséges új tónusú asszonyok közül való. Ő nem ismer affektációt; ő merő természet lánya. Az ő szájából s tollából nem folynak a románok frázisai, s azok a könyv nélkül tanult szentimentális édességek, mellyel mások vonnak figyelmet magokra; ő csak azt mondja, amit érez.”

A család szűkös anyagi helyzete miatt már korán elhatározták, hogy a kis Lajost katonai pályára adják, ezért a sárospataki és újhelyi kollégium elvégzése után 15 évesen utászkadétnak állt az osztrák Tulln kisvárosban. A kadétkiképzés 4 éve lassacskán múlt; egy fejlődő fiatal fiúnak kicsit unalmasan teltek az hónapok, de az iskola végeztével 1839-ben az ifjú Kazinczy előtt is megnyílt a tiszti pálya. A 9., más néven Miklós huszárezredbe rukkolt be, állomáshely szerint a cseh Pardubitz városába. Itt már tiszti fizetést kap, de mégis rászorul gróf Teleki József, a Magyar Tudós Társaság tagjának mecénási pártfogására is, aki már évek óta pénzelte az ifjút. 1842-ben ezredét Bécsbe helyezik, ezzel megszakad a katonai pályafutása. Anyagi gondjai miatt kénytelen tiszti rangjától megválni; ez a kor szokásainak megfelelően úgy történt, hogy egy nemes főúr némi vagyonért cserébe átvette a hadnagyi rangját, Kazinczy pedig hazatér a családjához Széphalomra.

Édesanyja ugyanebben az évben meghal, a méltó temetésről a frissen leszerelt Lajos gondoskodott. A következő 6 év nem sok izgalmat okozott hősünk életében, aki úgy próbálta az egzisztenciális szintet fenntartani, hogy gazdálkodással múlatta az időt. 1846 után bekapcsolódott a reformkori mozgalmakba, bár ebben nem vett olyan súllyal részt, mint neves apja. A szabadságharc lángja Kazinczyt is elkapta, ősei hagyományaihoz méltóan az első napokban jelentkezett a nemzetőrségbe, már a rác betörések idején fegyverrel küzdött Ivánka Imre (itt balra) váci nemzetőr zászlóaljában, mint százados segédtiszt. Jelačić  horvát bán csapatai ellen is harcolt, előbb a dicső pákozdi, majd a bukott schwechati csatában. Az októberi Bécs alóli visszavonulás nem kedvetlenítette el, a nemzetőrségi egyenruhát felcseréli a honvédra. Az ő nevéhez fűződik a honvéd utász fegyvernem létrehozása. Ifjúkori tanulmányait és szervezési képességeit most kamatoztathatja. 

Aki ismeri ezt a fegyvernemet, az tudja, hogy szervezőkészség és logika nélkül nem lehet parancsnokolni ilyen utászfeladatokat ellátó szervezetnél. Kazinczynál nem hiányzott egyik sem. Az első vonalból főszabály szerint mindig kimaradnak az utászok és ezért az előrelépés a szamárlétrán elég nehézkes, így hát lassan ment az csillaggyűjtés a főhadnagy úr számára. 1848 novemberében részt vállalt a győri és a fővárosi védőerődítések építésében, majd a téli visszavonulás után ismét profilt kell váltania, s a következő év januárjától alezredesi rendfokozattal az 1., Császár huszárezred parancsnokává nevezték ki. Fél év alatt így nemzetőrből utász, majd huszárezred parancsnoka lett, sokoldalúságát a vezérkarban így jutalmazták. A dicső szolnoki és ceglédi csatában harcolt, bár egységével csak a csatározások végére érkezett a harctérre, ezért sok kritika is érte.

A ceglédi csatában 2840 fős dandárt vezetett az osztrákok bekerítésére, de balszerencséjére a felderítő járőr eltévedt a ködben, így késve érkezett a bekerítésre. A haditanácsbeli kritikus támadások ellen úgy védekeztek a meghallgatott tisztek, hogy ”az előttünk lépő lovat hallottuk, de a farát már nem láttuk, oly sűrű ködbe futottunk”.  Az ifjú alezredes egy hónap múlva már Tornalján küzd, de itt sem járt sikerrel; Schlik csapatai – túlerőben lévén – visszaverték a hadosztály rohamát. Itt már ténylegesen hadosztályparancsnok, de vezérkari kinevezése még várat magára. Az áprilisi nagysallói ütközetben bátran küzd hadosztályával, így nem csoda, hogy helytállásáért megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát. Április végére nemcsak ténylegesen, de papíron is hadosztályparancsnoki beosztást kap, majd Görgey - felismerve tehetségét és megbízhatóságát – megbízza először a Csallóközben, majd később az Erdélyben felállítandó tartalék hadtest megszervezésével.

Ekkor Kazinczy Lajos már ezredes. A júliusi szervezési feladatokon sikeresen túljutva 1849 júliusában Bem megsegítésére ajánlkozik, de a lengyel tábornok elutasítása miatt nem  indul csatába, hanem tartalékban marad 7000 fős állományával. A sereg kezdetben a 19. hadosztály újraszervezése után hadosztályi méretű volt, majd a nyár végére – Kazinczy szervezési munkájának köszönhetően – két gyalogos és egy lovashadosztályra bővült. A Tisza felső folyásánál Kazinczy ezredesként parancsnokolta ezt a friss és pihent hadtestet, ezt a későbbiekben a terhére rótták - vesztére. Augusztus 6-án érkezett Bem csatlakozásra szólító parancsa, melynek következtében a hadtest Désre vonult; persze létszáma folyamatosan bővült, Nagybányán 1200 szatmári önkéntes, egy egész vadászzászlóalj és 17 löveg is csatlakozott. Gál Sándor ezredes csapataival történt egyesülés után a hadtest 1849. augusztus 20-án már tizenkettőezres nagyságú volt; félelmetes ellenfélt jelentett a cári csapatoknak.

A hadtest – kisebb utóvéd-csatározások után – szinte érintetlenül fejezte be a harcot. Kazinczy katonai pályafutása is véget ért a világosi fegyverletétel hírére, amelyet Görgeytől (itt jobbra), egy személyének szóló levélben tudott meg. A legénység egy része nem engedelmeskedett a megadási parancsnak, főleg a lengyel egységek hagyták el a tábort; nekik különösen rossz óment (azonnali kötelet) jelentett volna egy orosz hadbíróság. Kazinczy és 50 tisztje Grotenhjelm orosz tábornok csapatai előtt augusztus 24-én Zsibónál (itt alul, a két fekete-fehér képen) feltétel nélkül letette a kardot, majd az oroszok átadták Eduard Clamm-Gallas altábornagynak, aki a tiszteket Aradra szállíttatta. A csapat szeptember 8-án érkezett meg, Kazinczyt és 20 törzs- és főtisztjét várta az ”összkomfortos” cella. Pár hét múlva Carl Ernst törzshadbíró és bírósága vette gondjába az ezredest, akinek puhítása és kihallgatása mindennapos tevékenységgé fajult. Kazinczy védekezésében előadta, hogy soha nem volt tábornok, csak egy napig volt hadtestparancsnok és előnyös harcászati helyzetben tette le a fegyvert.

A vádlott a hadbírósági eljárás megindításakor nem is gondolt volna arra, hogy kivégezhetik, de az október 6-án történtek hírére már a legrosszabb ítéletre is számíthatott. Ekkorra ugyanis világossá vált, hogy nemcsak a tábornokok, hanem a hadtestparancsnokok is halálos bűnt követtek el a Birodalom és a császár őfelsége ellen. Lázár Vilmos ezredes (itt balra) felháborító kivégzésének hírét hallva Kazinczy védekezési taktikát változtatott, ezentúl arra hivatkozott, hogy hadtestparancsnoki tisztségét csak arra használta fel, hogy emberéleteket mentsen meg a további vérontások elkerülése érdekében. Védekezett, de nem akart megalkuvóan kibújni felelőssége alól.

„Nem akarom, hogy más sorsban részesüljek, mint a bajtársaim, de egy végzetes tévedésnek az Önök részéről áldozatul esni mégsem akarok.”

Ernst október 10-én kihallgatta Molnár Ferdinánd, Bayer József és Dobay József ezredeseket, akik egybehangzóan vallották, hogy Kazinczy ezredes volt és csak tényleges rangidősként vezette a sereget. Ezt a tényt csak a kegyelmi eljárásban vették figyelembe. A halálos ítéletet Haynau október 18-án felterjesztette a császárhoz, aki jóváhagyta azt, majd a hadbíróság kegyelmi úton a felségsértőkre kirótt akasztást ”kegyelemből” (hadbíróknak is lehet gyenge pillanata) por és golyó általi kivégzésre változtatta.

Kazinczy Lajos ezredest 1849. október 25-én reggel 7 órakor lőtték főbe az aradi vár sáncárkában, ismeretlen körülmények között. Sírját nem ismerjük, nem tudni, hol nyugszik. Az aradi emlékműnél járva gyújtsatok az ő emlékére is gyertyát!