Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

Összeálltunk páran, hogy kipróbáljuk: lehet-e szórakoztatóan, ugyanakkor informatívan foglalkozni rendvédelem-történeti, valamint katonahistóriai témákkal. Szerintünk igen. *** imélke nekünk: blog.lemil(at)yahoo.co.uk --- BLOGUNK A MAGYAR BLOGGERSZÖVETSÉG TAGJA ---

Megjelent a Kémek krémje!

borito_240.jpg

Naptár

augusztus 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Lemil-fészbúk

Olvasóink lobogói

Pillanatnyi olvasólétszám:

website stats

Utolsó öt komment

Fontosabb címkék

1848 49 (46) afganisztán (6) afrika (13) ajánló (88) alagút (7) állat (8) amerikai (102) angolok (8) arabok (16) argentin (5) átirányítás (13) atom (13) ausztrál (6) ázsia (15) balkán (6) betyár (5) biofegyver (5) biztonságpolitika (6) brazil (7) brit (67) buli (6) büntetésvégrehajtás (7) büntetőjog (11) címer (6) csata (9) csatabemutató (9) csendőrség (6) dél amerika (11) ejtőernyős (28) életrajz (41) elmélet (12) erdély (6) erőd (8) értékelőposzt (7) évforduló (53) fegyver (8) ferencjózsef (11) francia (24) gallup (5) görgey (13) görögök (5) háború (6) háborús bűn (8) hadifogoly (5) haditechnika (98) haditengerészet (54) hadsereg (16) hadtörténelem (162) hadtörténet (23) hadvezérek (9) hagyományőrzők (5) hajók (5) harckocsi (23) határőrség (7) hellókarácsony (5) helyi háborúk (17) hidegháború (53) híres bűnözők (8) honvédség (12) horthy (6) humint (24) huszár (10) i. világháború (49) ii világháború (108) izrael (26) japán (22) játék (6) k.u.k. (8) kalóz (6) kamikaze (6) kanada (7) katonazene (10) kelták (5) kémek és hírszerzők (59) kiképzés (7) kína (5) kínai (5) kivégzés (6) könyv (5) könyv ajánló (5) középkor (12) közép amerika (7) kuba (9) különlegesek (71) légierő (56) légvédelem (9) lengyel (17) lengyel magyar barátság (8) lista (5) lovas (7) lovasság (11) lövészárok (5) magyar (158) makett (7) monarchia (13) múzeum (12) német (68) nevezéktan (5) nők (12) ókor (13) olasz (13) önvédelem (5) orosz (31) ostrom (7) osztrák (30) osztrák magyar (28) pestis (6) plakát (12) podcast (9) polgárháború (5) porosz (5) portugál (6) programajánló (10) reform (6) reklám (5) rendőr (7) rendőrség (11) rendvédelem (54) róma (13) román (9) rövidhír (18) sigint (6) skandináv (7) skót (6) sorozat (15) spanyol (5) svájci (5) svéd (7) számítógép (9) szavazás (20) szerb (11) szlovák (5) szolgálati közlemény (39) szovjet (63) sztálin (5) telefonkártya (6) tengeralattjáró (17) tengerészgyalogos (10) terror (25) titkosszolgálat (71) török (15) tűzfegyver (9) ünnep (5) USA (7) usa (54) utánközlés (24) vadászgép (12) várostrom (7) vendégposzt (80) vértanú (11) vicc (7) vietnam (5) vitaposzt (76) wysocki légió (12) zene (11) A többi címke

Közkívánatra: feedek

Bűntelen bűnhődés: A portugál inkvizíció 2.0

2010.10.13. 08:00 Gloria Mundi

Az első részre érkezett, 300-at is meghaladó komment alapján bátran állíthatom, hogy darázsfészekbe nyúltam a témával, noha érzésem szerint túlságosan provokatív megjegyzéseket nem tettem. A poszt témája nem az Egyház 2000 éves történelmének megítélése volt, de ilyenkor persze a kommentekben a hívők-hívek és antiklerikálisok vitája erre éleződik ki előbb-utóbb. Remélem, a második rész olvasása nyomán újra bőséggel érkeznek tőletek reakciók. Köszönöm a cseppet sem közömbös fogadtatást, és elsősorban a biztató, pozitív, a tárgyhoz érdemben hozzászóló kommenteket, de az értő és nem személyeskedő, nem kötekedő kritikát is, természetesen.

A következőkben az inkvizíció struktúrájába, működési szabályzataiba, személyzeti politikájába, bűnüldözői gyakorlatába, és persze börtöneibe bonyolódunk bele.

Az inkvizítorok esti olvasmányai: a mindenkori szmsz-ek

Egyetlen intézmény sem vegetálhat sokáig szervezeti és működési szabályzat nélkül, ezt pedig újra és újra át kell fogalmazni és ki kell igazítani, ha nem is olyan gyakorisággal, mint mostanság szokás. Az Inkvizítorok kézikönyvének (Directorium Inquisitorum) első verzióját, amely 1376-ban látott napvilágot, a katalán domonkos atyának, Nicolau Eymerichnek köszönhetik minden idők vallási ügyekben megbízott katolikus vizsgálói és ítészei. (Az inkvizíció teoretikusai mindig is az Isten kutyáinak becézett domonkosok maradtak, noha egy-egy jezsuita is fellelhető köztük.) A Directorium javított kiadása csak 1578-ban jelent meg, spanyol Francisco de la Peña tollából: a rendkívül aprólékos, részletekbe menő, szépen felépített szmsz 744 oldalas volt, hogy a 240 további oldalt kitevő függelékekről már ne is beszéljünk. (Portugáliában még ma is ekkora méretűek a doktori disszertációk, de elolvasni ugyanúgy nem olvassa őket senki, mint a hazaiakat.)

Amint látjuk, az Egyház spórolt akkoriban a megbízási szerződésekkel, minek teljesen újat írni, ha van talonban egy 200 éves anyagunk, nem ettünk meszet … Jó lesz az, csak kicsit le kell porolni. Mivel a XVI. században igencsak nagy kereslet mutatkozott egy komoly, megbízható szmsz iránt inkvizítori körökben, 1506-ban az első nyomtatott könyvek között volt a Directorium,
amelyeket a Biblián kívül publikálásra érdemesnek tartottak. Ha bestsellernek nem is nevezhetjük, biztosan az egyik legnagyobb hatású kötet volt abban az időben, pedig nem egy Dan Brown-regény...

Az első portugál szmsz, vagyis a Regimento do Santo Ofício [ejtsd: rezsimentu du szántu ofíszju] 1552-ben jelent meg, III. János király megrendelésére, Henrik bíboros és a jezsuita Leão Henriques együttműködésének köszönhetően. Ez, az 1552-es portugál szabályzat közvetlenül nem az Eymerich-féle változatból merítette legjobb ötleteit, hanem a Torquemada-féle, 1484-es spanyol kézikönyvből. Torquemada (itt balra) egyébként a saját szabályzatát is többször bővítette, átalakította, igazította a kor elvárásaihoz. Nagyon fontos volt a perrendtartás és az egész inkvizíciós eljárás központi, egységes szabályozása, ugyanis a kezdetekben a rendes, világos parancsok, rendelkezések híján az inkvizítorok úgy dolgoztak, ahogy éppen kedvük vagy habitusuk diktálta, vagyis volt némi hasonló fejetlenség, mint közalkalmazottak között kormányváltáskor.

1570-ben ugyancsak Henrik bíborosnak köszönhetően megszületett az Inkvizíció Felügyelőbizottságáról szóló szabályzat a
Regimento do Conselho Geral [ejtsd: rezsimentu do konszelju zseral], amely elsősorban az intézmény dolgozóinak jogállásával és feladataival, valamint a munkaszervezés módjával foglalkozott, szisztematikus ellenőrzést vezetett be az inkvizíciós központokban. A foglyokkal való megfelelő bánásmód volt a legkevésbé érdekes szempont a számukra, a három, esetleg több tagú felügyelőbizottság inkább másutt szőrszálhasogatott nagy előszeretettel, például azt vizsgálta, hogy az egyébként elég rosszul fizetett alkalmazottak megjelennek-e a munkahelyükön rendes időben, nem végeznek-e munkaidőben más feladatokat (a másodállás fizetéskiegészítésként akkor is divatban volt), illetve nem kvaterkáznak-e újkeresztényekkel, ami ugye egy inkvizíciós melóshoz méltatlan foglalatosság. Iratrendezési és egyéb, munkaszervezési problémákat is ez a bizottság volt hivatott feltárni.

Ugyanez az szmsz szabályozta az átvilágítási procedúrát: nem lehetett ilyen bizalmi állásokat a vértisztaság szempontjából kétes elemekre bízni, magyarul, a megbízhatóság mellett a jelöltek felmenőit is több generációra visszamenőleg megvizsgálták, nehogy újkeresztény, ill. zsidó, vagy bármi más eretnekséggel gyanúsítható elem akadjon köztük. (A portugál Szent Hivatal ellenségei a judaizáló újkeresztényeken kívül későbbi századokban mindenekelőtt a felvilágosodás eszméjének hívei voltak, ez is eretnekségnek számított, és komolyan üldözték.)

A felügyelőbizottság tevékenysége nem korlátozódott a kontinentális Portugália területére; úgynevezett vizitációkat a tengerentúlon is végrehajtottak, expatként szaglászva Brazíliától Angolán keresztül Goáig mindenütt (igaz, utóbbiban aztán „önálló” szervezetet hoztak létre). A baj csak az volt ezzel, hogy eszméletlen összegeket emésztett fel az utazgatás, és akármennyit is konfiskáltak, azért nem dúskáltak éppen a javakban, úgyhogy erről a pénznyelő foglalatosságról legnagyobb sajnálatukra le is kellett mondaniuk. Mivel a gyarmatokon, főleg Dél-Amerikában (spanyol és portugál területeken egyaránt) csak úgy hemzsegtek a marránusok (judaizáló újkeresztények), feladat lett volna bőven, csak emberanyag és
pénz nem volt elég. A represszió a gyarmatokon tehát soha nem érte el az anyaországi szintet, de azért időről időre lecsapott.

1581-ben Portugália és Spanyolország között perszonálunió jött létre (miután az itt balra látható, elmebeteg fantaszta Sebestyén király 1578-ban sikeresen lefejezte a portugál elitet egy tökéletesen értelmetlen, mórok elleni csatában, Alcácer-Quibirben vagy Ksar-el-Kebirben ahogy tetszik), és ez természetesen a luzitán inkvizíció működésére is erősen kihatott, mondhatjuk úgy, hogy a spanyolok „jó tapasztalatait” érdemes, mitöbb erősen ajánlott volt átvenni. Ténykérdés, hogy a spanyol „uralom” évei alatt a portugál szervezet alaposan megizmosodott, és elkezdte profi módon gyakorolni a terrort (az autodafék számának megugrása erre az időszakra tehető). Érdekes adalék, hogy az inkvizíció mindig közvetlenül a királynak tartozott beszámolással,
tehát ebben az időszakban, amikor Portugáliában csak alkirály működött, a spanyol udvarba kellett az atyáknak elzarándokolniuk ahhoz, hogy ügyeikben tárgyalni tudjanak.

Az 1613-ban megjelent új szmsz Pedro de Castilho nevéhez fűződik, a Portugália újbóli függetlenségét jelentő 1640-es évben publikált Regimentót pedig Francisco de Castro jegyezte. A XVIII. században, pontosabban 1774-ben Cunha bíboros még egyszer nekifutott az újraszabályozásnak, ezt követően már csak projektszinten maradt egy kezdeményezés, amely az update-olást célozta.

Az inkvizíció mint munkahely: ügyészség, rendőrség, bíróság, börtön

Egy-egy inkvizíciós központ összetett feladatokat látott el, ennek megfelelően az ott dolgozók is sokféle tisztséget töltöttek be. Nem különültek el a feladatok oly mértékben, mint manapság (a bűnüldözés, vádemelés, védelem, ítélkezés, büntetés-végrehajtás gyakorlatilag egy kézben koncentrálódott), a vádlottak érdekei úgyse izgattak szinte senkit, bár az tény, hogy formálisan joguk volt védőügyvédhez. Ezúttal a legrangosabbtól a legkevésbé rangos alkalmazottig tekintjük át az inkvizíciós központok szervezeti felépítését, az 1552-es Regimento alapján.

Minden központot két inkvizítor (inquisidor) vezetett, akik természetesen felszentelt papok, és szerzetesek voltak (általában domonkosrendiek). Olykor nyomozóként (vizsgálóbíróként), olykor kihallgatótisztként, olykor vallásügyi szakértőként funkcionáltak. Bár a XIV. századi Provence-i inkvizíció szervezetileg sokmindenben különbözött az általunk tárgyalttól, érdekes felidézni, hogy a kathar eretnekség ellen fellépő főinkvizítort, Jacques Fourniert a Montaillou c. könyv szerzője, Emmanuel Le Roy Ladurie egyenesen Maigret felügyelőhöz hasonlítja, olyan részletességgel és lelkiismeretességgel, és olyan buldog türelemmel vezette a kihallgatásokat a későbbi XII. Benedek pápa (jobbra lent). Minden inkvizítor persze nem rendelkezhetett hasonló kvalitásokkal, és valószínűleg olyan elkötelezett sem volt a „jó ügy” érdekében, mint ő: Fournier egy igenis létező eretnekség ellen próbált harcolni, és viszonylag kevés kínzás árán
derítette ki az igazságot, míg a portugál inkvizítorok nagyon sokszor árnyékra vetődtek, kínzásokat pedig előszeretettel alkalmaztak.

Visszatérve a XVI. századra, az inkvizítori feladatok közé tartozott a kórházi nagyvizithez hasonló körút is, de az atyáknak csak kéthetente kellett rávenniük magukat, hogy elviseljék a mérhetetlen bűzt, amely a cellák végiglátogatásával járt: ilyenkor hallgatták meg a foglyok panaszait, sőt, nyújtottak szükség esetén minden bizonnyal rendkívül hatásos lelki vigaszt.


Érdekes felállás lehetett annak benyújtani a panaszt (egyáltalán mire? Hogy ritkán ürítik a küblit?), aki másnap esetleg a legnagyobb lelki nyugalommal kínpadra vonta az embert, de meglehet, hogy a Stockholm-szindróma már akkor is létezett, csak még nem találtak rá szót. Vizitáció, vagyis más településre való kedélyes látogatás alkalmával egyik inkvizítor ment, a másik maradt, tehát a központ elvileg sose maradt felügyelet nélkül. (A vizitációról később beszélek részletesebben.)

A vádat az összes perben az egy szem „ügyész” (promotor) képviselte, az épületben két írnok (notário) dolgozott (ezeknek a macskakaparását volt alkalmam böngészni, némelyiknek nem ártott volna szépírásra beiratkozni), ezen kívül egy bírósági alkalmazott (meirinho), egy börtönparancsnok (alcaide do cárcere), egy, vagy szükség esetén több védőügyvéd (solicitador), meg egy portás (porteiro) számított az alaplétszámba. Utóbbi nem csak portaszolgálatra
volt hitelesítve, vizitációk alkalmával gyakran elhagyta a kaput, sőt, a házat magát is. Egyébiránt a többi, inkvizítorok alatti beosztás is egymással cserélhető volt többé-kevésbé.

Az alaplétszámon túl az intézményen belül dolgoztak még további börtönőrök, és egyéb kiszolgáló személyzet
is, említést tesznek például egy helyütt arról, hogy nem az inkvizíció udvarán kellene ruhát teregetni, vagyis egy mosónő szolgálatait is igénybe vették, de ő nyilvánvalóan külsősként, külön szerződéssel dolgozott. Másutt egy fekete rabszolga alkalmazásáról esik szó, és valaki biztosan a konyhát is ellátta, tehát a Regimentóban felsorolt személyi állomány csak az alaptevékenységhez kapcsolódó tisztségekre vonatkozik.

A szabályzat külön hangsúlyt fektet az összeférhetetlenségre, vagyis elviekben tiltja, hogy az inkvizítorok és a többi tisztségviselő rokonságban álljanak egymással, sőt, még az atyák szolgái (criado) se lehettek rokonai senki másnak az intézményen belül. Nagyon valószínű, hogy ezt se tartották be mindig száz százalékig: megbízható embert találni korántsem volt egyszerű, a sógorság-komaság akkoriban legalább akkora kohéziós erő lehetett, mint manapság, és munkaügyi központok sem léteztek.

Büntetés-végrehajtás ítélet előtt: hétköznapok a terror házában

Nézzünk be most a falak mögé. Példánk a dél-portugáliai Évora városának Szent Hivatala, illetve annak bírósági és palotaépülete lesz (tribunal e palácio do Santo Ofício). Mint az első részben említettem, a mára kisebb jelentőségű Évora (amelybe egyébként igazán megéri ellátogatni, például az egész szépen megmaradt, és közvetlenül a Szent Hivatal épülete mellett található római kori Diána-templom miatt is, amelynek képét alább láthatjátok), a portugál inkvizíció létrejöttekor a királyság fővárosaként funkcionált. Kisebb-nagyobb eltérésekkel az alább következő leírás a hasonszőrű luzitán intézményekre is igaz.

Az épület két részből állt, az egyik szárnyban kaptak helyet a cellák, az ún. casas de despacho (kihallgató vagy hivatalos helyiségek), valamint az alcaide (börtönparancsnok) lakása, a másik szárnyban maguk az inkvizítorok, egy-egy központban ketten vagy hárman laktak. Az első szárnyban kapott még helyet a kincstár, a konyha és az ebédlő, két kihallgató helyiség (egy nyilvános és egy titkos), a kápolna, illetve a titokterem (casa do secreto).

A két casa de despacho alapvetően különbözött egymástól, az egyik, a titkos volt az igazi kihallgató szoba. A másikban könnyebb bűnökért elítélt foglyok nem nyilvános büntetése és ezt követő elbocsátása történt. (Itt cáfolom újfent azt a téves elképzelést, hogy az inkvizíció mindenkit halálra ítélt volna. Mindenkit elítélt,
valamilyen büntetésre, de a legtöbben azért megúszhatták élve.)

A titkos kihallgatószobában elhangzott minden szót bizalmasan kellett kezelnie nem csak az inkvizítornak, az írnoknak és az egyéb személyzetnek, hanem magának a vádlottnak is, csak úgy bocsátottak el bárkit a falak közül, ha az előbb esküt tett arra, hogy hallgatni fog mindarról, ami vele azon falak között történt. Amint látjuk, ez elég egyértelműen az erőszakszervezet malmára hajtotta a vizet, és a történtek pszichológiai feldolgozását se segítette feltétlen, de az ilyesmivel akkoriban persze nem foglalkozott senki. Az információáramlást minden más módon is igyekeztek korlátozni, nem csupán a foglyok (lásd alább a börtönben való elszállásolás logikáját), hanem az alkalmazottak tekintetében is.

Azt készségszinten tudja minden iskolás gyerek, hogy a kínzóterem (casa da tortura) elidegeníthetetlen része egy inkvizíciós intézetnek. Ennek leltárkor ellenőrizendő alapfelszereléséhez tartozott az Újszövetség (itt nem volt indexen, de sűrűn azért biztos nem forgathatták, nehogy valami olyan passzusra bukkanjanak, amelyben megbocsátásról esik szó), és néhány rendkívül visszataszító, a fogorvosi eszközökre távolról emlékeztető szerszám. Utóbbiak nem diszkrét fiókokban pihentek, hanem a falakra voltak aggatva, hogy belépéskor senkinek ne legyen kétsége a helyiség rendeltetésével kapcsolatban.

A kínzáshoz egyébként nem fogtak hozzá csak úgy, minden előzetes figyelmeztetés nélkül, megvolt ennek a szépen kidolgozott koreográfiája, és a
vádlott bármikor úgy dönthetett, hogy mindent bevall. Tagadni teljesen felesleges volt, mint már említettük. A nehézséget csak az jelentette, hogy a vádlott soha nem tudhatta, mivel vádolják és kik. Tehát heteket, sőt, hónapokat tölthetett azzal, hogy megpróbálja kitalálni, ki az ő jóakarója, és mit beszélt álmában évekkel korábban. Ha pedig egyszer elkezdett gyónni, természetesen sokkal több mindent bevallott, mint amiről a besúgók, illetve más nyomorult letartóztatottak tájékoztatták az inkvizíciót, vagyis súlyosbította a saját helyzetét, arról nem is beszélve, hogy kénytelen volt másokra is vallani, akár tudott valamit, akár nem. Vallatói vérszemet kapva még több vallomást kívántak, mert valamit biztos elhallgatott, és csak az ő rossz- vagy jóindulatuktól függött, hogy milyen hosszan játszották valakivel ezt a macska-egér játékot. A legszerencsétlenebbek tán azok voltak, akiknek semmilyen „vétek” nem nyomta a lelkét, és nem is vallottak be semmit, mert komolyan hitték, hogy eskü alatt igazat kell mondaniuk. Ezeket kínozták meg leginkább, és ezek végezték nagyrészt a máglyán is.

Visszatérve az épületre, a casa do secreto, vagyis titokterem ugyancsak érdekes helyiségnek számított: ez szolgált irattárként, itt őriztek minden dokumentumot, jegyzőkönyvet, ítéletet, rendeletet. A helyiségnek egyetlen ajtaja volt (ezt stílusosan titokajtónak nevezték), azt is három lakat zárta, mind a háromnak kulcsa más embernél, az ügyésznél, illetve a két rangidős írnoknál, de ahhoz, hogy az ajtót kinyissák, feltétlen jelen kellett lennie egy inkvizítornak is. (A biztonság mindenek felett, akár egy bankszéf esetében.) A titokteremben minden egyes inkvizítor külön őrizte a saját hatáskörébe eső iratokat, úgy mint a feljelentéseket, a peranyagokat, és a helyi, valamint más inkvizíciós központ által rendezett autodafék jegyzőkönyveit. Az autodafé egyébként nem spanyol, hanem portugál szakszó, auto-da-fé, vagyis hitaktus, a Magyar Katolikus Lexikon szerint hitvallás (latinul actus fidei). Érdekes, hogy az auto portugálul színdarabot, komédiát is jelent, de az inkvizíciós jegyzőkönyvekben
akta jelentésben is szerepel, és még véletlenül sincs köze a személygépkocsihoz, bár a busz autocarro, bizonyítandó, hogy a portugálok se teljesen reménytelen népség.

A titokterem iratai között helyet kaptak még az inkvizíció hatáskörébe tartozó telekkönyvek is, és a személyzet teljes névsora, valamint pénzügyi dokumentumok, számlák, könyvelés. Ezen kívül két, bőrrel bevont láda, amelyekben a már lezárt perek iratait, illetve az autodafén elégetendő könyveket őrizték. Egy másik, még érdekesebb tartalmú láda is itt bújt meg: abban gyűjtögették a piszkos anyagiakat. Az összképet egy kápolna egészítette ki, nehogy a munkavállalók híján legyenek a lelki támasznak. A munkáltató részéről igen nagy előzékenység volt, hogy dolgozóikat a fáradságos és időrabló gyaloglásoktól
megkímélendő, helyben biztosították a napi misehallgatás és áldozás, valamint a mély lelkiismeret-vizsgálat tartásának lehetőségét. (Micsoda cafeteria-rendszer!)

Végeztünk az épület egyik szárnyával, nézzünk  be a másikba, a tulajdonképpeni büntetés-végrehajtás
színhelyére. Bár mai fogalmaink szerint a foglyok valójában inkább előzetes letartóztatásukat töltötték itt, mert még ítélethirdetés előtt húztak le itt sokszor hosszú éveket. A cellák kialakításakor ergonómiai szempontokat nemigen vettek figyelembe, vagy, ha igen, a cél az volt, hogy a foglyok minél rosszabbul érezzék magukat. Ez viszont maximálisan sikerült is.

Ha belépnénk egy ilyen helyiségbe, az első benyomásunk az lenne, hogy nagyon sötét van. Igaz, minden cella rendelkezett ablakkal, vagyis inkább egy-egy réssel, de a rés jó magasan volt kiképezve, a rabok a nappali fényt csak úgy élvezhették, ha felálltak. Egyébként a cellák 15*12 arasz alapterületűek voltak (egy arasz kb. 22 cm), vagyis egy 3,3 m*2,64 m-es, 8,7 m2-es helyiséget kell elképzelnünk. Ha a rabok leültek, szinte tökéletes sötétségben maradnak, így is ettek. Csak este járt egy kis világítás, egyetlen, olívaolajjal táplált mécses fénye. Egy-egy, durván 9 m2-es cellán négy-öt, olykor több ember osztozott (bár előfordult az is, hogy kevesebb, illetve léteztek magánzárkák), hetente egy korsó ivóvizet kaptak összesen, egy másik
korsóba pedig a vizeletüket gyűjtögethették. A vizelet és az ürülék nyolc napig bűzlött a cellákban.

Nyaranta a humanoid piócákon kívül mindenféle kistermetű vérszívók is boldogították a foglyokat, önkéntes szolidaritást vállalva sorsukkal. A korban ehhez persze nem kellett feltétlen börtönben ücsörögni, a higiéniás viszonyok egyébként se nevezhetők ideálisnak, noha tény, hogy a zsidók-újkeresztények a „normál” keresztényekhez képest gyakrabban mosakodtak, ami ugyancsak gyanúra adott okot. Kissé talán meglepő, de a rabok egy dologban azért gyakorolhatták kreativitásukat: maguk főzték az ételüket, a kellemetlen ebben főleg az volt, hogy szagelszívó meg kémény híján a füst istentelenül csípte a szemüket.
Az építtetők nem nagyon törték a fejüket a szellőzés profi megoldásán.

Az ágyak igen szűkek voltak, egy-egy rabra nem jutott annyi hely, hogy ki tudjon
nyújtózkodni; volt, aki emiatt inkább a puszta téglán aludt. Az elfogatási parancsban egyébként azt is mindig elrendelték, hogy a fogollyal együtt pénzt, az ágyát és az ételkészletét (konyhai felszerelést, illetve alapanyagokat) is konfiskálni kell, hiszen a raboknak maguknak kellett biztosítaniuk börtönbeli eltartásukat, nehogy már pénzbe kerüljenek az intézménynek. Akinek nem volt mit a tejbe aprítania, az éhezett, vagy a rabtársai segítségére szorult, bár tény, hogy a szegényebbeket az inkvizíciónak se nagyon volt érdemes zaklatnia. Ilyen szempontból a halmozottan hátrányos helyzet, kispénzűség és falvakban lakozás kifejezetten életmentő hatással lehetett, ezt bizonyítja az a tény is, hogy a legtöbb marránus szokásmaradványt az észak-kelet portugáliai Trás-os-Montes tartományban lehet megtalálni.

A cellát a foglyok csakis kihallgatás céljából hagyták el, vagyis nem létezett egészségügyi séta, mozgás, bármi, amivel elfoglalhatták volna magukat. Nem beszélhettek hangosan, nem kommunikálhattak a szomszédos cellák lakóival, nem írhattak (kivéve persze, ha a vallomásukhoz akartak jegyzeteket készíteni, akkor kaptak papírt és írószerszámot), nem olvashattak, és nem játszhattak semmiféle társasjátékot (utóbbit megtiltani nekem eszembe se jutott volna, de az atyák mindenre gondoltak).

A tiltások dacára persze, mint minden börtönben, ebben is megpróbáltak a rabok minden elérhető információhoz és könnyebbséghez hozzájutni. Kódolt üzeneteket küldözgettek a falon keresztül, az új foglyok friss híreket hoztak kívülről, egyik cellából másikba áthelyezett rabok elmesélték, kivel laktak együtt, mi mindent tudtak meg. A Regimento külön kitér arra, hogy se egy családból/faluból származó embereket, se olyanokat nem szabad egy cellába tenni, akik azonos státuszban vannak, vagyis tagadókat
tagadókkal, visszaesőket visszaesőkkel, bűnbánókat bűnbánókkal összezárni nem látták célszerűnek. Nem kis fejtörést jelenthetett, főleg helyszűke esetén, hogyan szervezzék meg a luxuslakosztályokban való elhelyezést úgy, hogy egyetlen elv se sérüljön.

Nők és férfiak természetesen külön traktusban laktak, és nem kommunikálhattak egymással. Ami a női foglyokat illeti, ha valamelyiket el kellett különíteni, mert másképp nem lehetett megakadályozni, hogy az inkvizíció számára kellemetlen információk birtokába jusson vagy azokat továbbadja, az erkölcseire azért nagyon figyeltek, tekintve persze, ha fiatal, szemrevaló teremtésről volt szó. Ilyenkor egy megbízható asszonyt adtak a rabnő mellé, és az kísérgette a kihallgatásokra. (Maga a rendelkezés, hogy így kell eljárni, valószínűsíti, hogy azért voltak visszaélések, bár ez az elkövető számára sem lehetett veszélytelen. A gardedám nyilván csak régi keresztény lehetett, és valószínűleg ő se ingyen végezte kellemes feladatát.)


Látogatókat a foglyok nem fogadhattak, ez alól csak egyházi személyek jelentettek kivételt. Papokat tehát szíves örömest engedtek a közelükbe, hogy
teletömjék a fejüket mindenfélével, sőt, egyenest az intézmény bízott meg különféle szerzetesrendekből való jámbor atyákat azzal, hogy a makacs tagadókat zaklassák.

A fent leírtak szerint nem csoda, ha sokan csak úgy, természetes módon hullottak el az Inkvizíció börtöneiben: vagy azért, mert elkaptak valami fertőzést, vagy azért, mert túl öregek, gyengék voltak a megpróbáltatások elviseléséhez. Akiket szabadon engedtek, azok nagy része is valamilyen betegségben szenvedett, megsüketült, megvakult, lebénult (főleg, ha kínozták is), emberi roncsok kerültek ki a falak közül, akik a nulláról kezdhették el újra az életüket, ha volt bennük elég erő, vagy akadt rokonuk, aki befogadja őket. De sokszor egész családokat hurcoltak el, volt, hogy kisgyerekes szülőket, akiknek a gyerekeiről senki nem gondoskodott.

Nyilván nem csoda, hogy előfordultak gyilkosságok és öngyilkosságok is, mint minden börtönben. Azok, akik már nem bírták tovább, felkötötték magukat valamire, ami éppen adódott, az ablakrácsra, vagy egy falba szerelt tartóra. Volt, aki szénnel írt búcsúüzenetet is hagyott a falon. Az öngyilkosok magukkal ugyan végezhettek, de a Szent Hivatallal még holtukban is volt elrendezni-valójuk: post mortem folytatták a perüket, és annak rendje és módja szerint el is ítélték őket (ártatlanság pedig nincs), helyettük pedig, ahogy idő előtti elhalálozás, illetve szökés esetén mindig, egy bábut égettek el a máglyán, csak, hogy a létszám meglegyen.

Rendőrségi módszerek és meglepő engedékenység

Mivel egyfajta bűnüldöző szervről beszélünk, ha a „bűn” számunkra (vagyis remélhetőleg az olvasók nagy része számára) ma nagyon mást is jelent, természetesen felmerül a kérdés, hogy a ma ismert bűnüldözői módszerek közül vajon alkalmaztak-e néhányat, és milyen hatékonysággal.


Tisztában kell lennünk valamivel: az inkvizíció elsősorban nem tettekre, hanem szavakra, vagyis gondolatokra volt kíváncsi. A tárgyi bizonyítékok gyűjtése természetesen nem kizárt, de nem is igazán jellemző. A letartóztatással egyidejű házkutatás alkalmával nyilván lefoglalhattak eretnekségre utaló tárgyakat, főleg könyveket, de az esetek nagy részében a vádat tanúvallomásokra alapozták. Ezek igazságtartalmát persze nehéz volt ellenőrizni, ezért a lehető legnagyobb számú tanú meghallgatása módszerével éltek. Szavahihető tanúnak csak régi keresztények számítottak, minél magasabb társadalmi rangot viseltek, annál jobban hittek nekik (egyházi személyek és
nemesek előnyben). A nyomozás során a vádlott korábbi lakóhelyét, lakóhelyeit is felkeresték, hogy információkat gyűjtsenek be ismerőseitől, üzlettársaitól. Ez volt a mai KT-nak (környezettanulmánynak) az őse.


Rendőrségi és titkosszolgálati módszerek alkalmazására is akad példa: az inkvizítorok beépített embereket, téglákat is bevetettek. Ezek csak színlelték, hogy rabok, feladatuk az volt, hogy a valódi foglyok bizalmába férkőzzenek, és vallomásra bírják őket. (A gyakorlat máig él és virul, természetesen.) Az ellenőrzés másik módszere a 24 órás megfigyelés volt, mely célra speciális cellák álltak rendelkezésre. A cellák falában vagy tetején elrejtett nyílásokon át tudták az ezzel a feladattal megbízott familiárisok figyelemmel követni, hogy mi folyik az egyébként magánzárkaként funkcionáló helyiségben, pedig mit megadtak volna egy rendes kameráért és képernyőért, hogy kényelmesen ücsöröghessenek előtte egy kóla társaságában!

Isabel Álvares, Spinozának, a filozófusnak (balra lent) egyik távoli nőrokona az évorai inkvizíció vendégszeretetét élvezve egy ilyen speciális zárkában tengette napjait. A megfigyelők akkurátusan feljegyezték, hogy miket művelt a jóasszony, mikor kelt fel, mit főzött, hányszor vágta le a
körmeit, mikor mosdott és mikor hajlongott furcsán, vagyis mikor imádkozott, és miket mondott (azért könyörgött, hogy Isten engedje már meghalni). A megfigyelések alapján persze kiderül, hogy Isabel Álvares böjtölt, mégpedig nem feltétlen akkor, amikor a katolikusok szoktak. A szomszédos cellák lakóival a falon át kommunikált is.

Ilyen alapos rendőrségi/vizsgálóbírói munka alapján az inkvizítorok szükségképpen olyan információkhoz is hozzájutottak, amelyek nem tartoztak a kompetenciájukba. Vagyis előfordult, hogy köztörvényes bűnök nyomára bukkantak. Kézenfekvő lett volna, hogy ezeket az információkat a világi hatóságoknak továbbítsák. Csakhogy nem tették. Legalábbis nem minden esetben, főleg akkor nem, ha egyébként az adott vádlott az ő szemszögükből nézve nem követett el súlyos kihágást. A példa, amelyet hozok, magáért beszél:

1589-ben egy Rodrigo Ferreira nevezetű személyt azért tettek hűvösre, mert jogtalanul papnak adta ki magát, és mindenféle, ezzel a hivatással kapcsolatos tevékenységet végzett. De ez valójában kismiska egyéb viselt dolgaihoz képest. Rodrigo ugyanis többszörös gyilkos volt. Legalább két természetes gyerekét ölte meg, abortuszra kényszerítette az egyik ágyasát, és megmérgezett egy férfit, hogy elszeresse a feleségét.

Az inkvizíció mindezt példás alapossággal kiderítette. Mi érdekelte őket belőle? Csak a papi hivatás jogellenes gyakorlása. Nem izgatták őket a gyilkosságok, de még a keresztény erkölcsbe ütköző szexuális magatartás sem. Az abban az esetben izgatta volna őket, ha a jóember kijelenti, hogy nem tartja bűnnek. Mivel az elvárások szerint szánta-bánta tettét, mindjárt sokkal kegyesebben tekintettek rá, főleg, mert  mégiscsak az ő kutyájuk kölyke volt, csak nem jutott el a papszentelésig.

Ezzel az elgondolkodtató példával fejezem be a mai posztot, de lesz még folytatás, csak győzzétek elolvasni. Legközelebb arról lesz szó, hogy miként zajlott egy inkvizíciós eljárás a vizitációtól az autódaféig, illetve milyen büntetési tételeket lehetett kiszabni.

64 komment

Címkék: portugál inkvizíció büntetésvégrehajtás

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.10.13. 08:11:26

Szándékosan provokálok, vigyázat!

És akkor Rodrigo Ferreira esetében még nem dőlt el, hogy természeti, vagy ipari katasztrófa ügyében lehet bűnös, de felsőbb utasításra és mert a nép példás büntetést kívánt, azért jól őrizetbe vették?

;-)

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.10.13. 08:12:11

Bocs az OFF-ért, egyébként jól sikerült ez a poszt is, gratula.

vén betyár 2010.10.13. 08:50:25

Nagyon alapos, tartalmas, elemző dolgozat, kész doktori értekezés lebilincselő, humoros előadásban.
Köszönet és gratula !

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.13. 09:55:30

@Zig Zag: Asszem, a nép az esetében nem nagyon zavartatta magát ... :)

@vén betyár: És mi lesz a kritikával? Vagy ez még később következik? :)

Murderface 2010.10.13. 10:02:24

Nagyon tetszett az írás, köszönöm szépen!
A "hétköznapok a terror házában" rész különösen érdekes, hihetetlen a hasonlóság a GULAG-Szigetvilágban Szolzsenyicin által leírt vizsgálati fogsággal :S

spájdernecc 2010.10.13. 10:15:23

remek írás
SzMSz nélkül minden szervezet félkarú óriás

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.10.13. 10:15:37

@Gloria Mundi: Igazság szerint nehéz megfikázni egy ilyen dolgozatot, mert ugye könnyen jöhet a kritikus hangvétel után a nagy fekete autó, aztán nem marad más, csak az önfeljelentés :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.13. 10:27:25

@Murderface: Mire gondolsz? Milyen konkrét hasonlóságra?

@Zig Zag: 1 hónapja ez még senkit nem tartott vissza a kritikától :) De a vallási vita most tényleg nem indokolt, azt már letudták a népek múltkor. Gondolom én ...

M65od 2010.10.13. 10:33:51

Jaj de tömény disszertáció ez, ellenben szép munka és köszönet érte. Én személy szerint ebből a részből nem azt vettem ki, hogy kifejezetten a keresztény értékrend és anyaszentegyház ellen fenekedne, de általánosságban megjegyzendő, hogy manapság ezek - a nyilvánvaló történelmi tényekkel együtt is - méltatlanul sok támadásnak, illetőleg "alapos és pártatlan" kutakodásnak vannak kitéve, természetesen pusztán a tolerancia, szólásszabadság és más "alapértékek" nevében. Ha pedig ez manapság ilyen mértékben megtörténhet, akkor lehet következtetni arra, hogy honnan és miből is ered a mai szabadságunk...?

sztupi 2010.10.13. 10:56:54

@Gloria Mundi: Na ja, de azokat a kritikusokat már elvitte a nagy fekete auto. S most már nincs ki kritikat gyakoroljon :-)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.13. 11:18:42

@M65od: Valszeg ebben a témában nem lehet pártatlannak maradni. Ahogy a nácizmussal kapcsolatban is nehéz tárgyilagosan beszélni, bár egy kutatótól ezt várják. Hát, láttam én már elszoruló torkokat akadémiai előadáson is. Emberek vagyunk, és nem gépek.
Az én célom nem az egyház elleni uszítás, egyszerűen meg akarom mutatni, milyen volt ez a korszak.

@sztupi: Hát, sztem most nem azok kezében vannak ezek az autók, akiket zavar, ha engem kritizálnak :P

Ronald 2010.10.13. 11:29:33

Végigolvasva az írást - hát mer itt már bárki, bármit is kritizálni? :-)))

teddybear01 2010.10.13. 11:36:57

Az írás kiváló, nem is vártam mást.

Ami a megholtak büntetését illeti, én tudok olyan esetről, amikor az inkvizíciós atyák nem átallották kiásatni az eljárás közben megboldogult bűnös holttestét, és aztán annak rendje és módja szerint máglyán megégettették. Persze az anyagiak sem maradtak el, a vagyonelkobzást is végrehajtották, előírás szerint.

Everyl 2010.10.13. 11:38:17

Szerintem, ez nagyon tömény lett, kifolyt az agyam a fülemen. Ez eddig egyetlen Lemil cikknek a megemésztése sem okozott gondot. Ez a cikk kilóg a sorból, talán a hossza miatt, bár megvannak benne a Lemmilre jellemző szófordulatok, könnyed részek, de talán a téma miatt, nagyon nyomasztó és sűrű, bár elképzelni sem tudom, hogy lehetne erről a témáról emészthetőbb, "lágyabb" stílusban írni. Szóval, Ha létezik, hülye kritika, akkor az enyém az: túl tömény, aprólékos. :-)

A két cikket elolvasva számomra a szerző pártállása és vagy etnikai hovatartozása érezhető az értekezésen, de ez semmit nem von le a profizmusból, sőt, képes volt úgy bemutatni egy állami szervezetett, hogy nem bánt meg sem vallást, sem népcsoportot. Én máskor szívesen olvasnék Tőled, csak könyörgöm, válasz egy kevésbé nyomasztó, rövidebb témát. :-)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.13. 11:41:42

@teddybear01: Erre mondják, h nincs bocsánat. Jézus meg mehet a búsba a világjobbító naivitásával.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.13. 11:43:19

@Everyl: Köszi :) Ha nem vagyok aprólékos, akkor semmi újat nem mondok. Igen, tom, h tömény, bár még így is alig mentem bele :)

Az etnikai hovatartozásom? Ha arra gondolsz, h zsidó vagyok, ebben tévedsz. Max tiszteletbeli. :)

Everyl 2010.10.13. 11:52:06

@Gloria Mundi:

Igen, valahogy az jött át, hogy a tárgyilagosság mellett mintha húzna arrafelé a szíved (szóhasználat, azok érzelmi töltöttsége). Ezzel nem megbánatani akarlak, sőt, bóknak szántam. Bár tudom, hogy pont a Lemilen nem kell túlmagyarázni az ilyen dolgokat, de még szoknom kell, hogy az azon ritka blogok egyike, ahol érvényesül a "Nem az a fontos, hogy egy véleményen, hanem, hogy egy szinvonalon legyünk" elv. :-)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.13. 11:56:14

@Everyl: Nem lehet vele megbántani, mert nem tartanám gondnak, ha az lennék :) Húz a szívem, de nem személyes érintettség miatt. Egyszerűen szimpatizálok az akkori áldozatokkal. És sztem megérdemlik, h emlékezzünk rájuk. Főleg, mert a zsidóság nem igazán tartja őket hozzájuk tartozónak, mivel már kitértek voltak, nem követték a vallási szabályokat, sokuk valóban katolikusként akart élni. Vhogy sehová nem tartoztak, gyökértelenné váltak.

Iustizmord 2010.10.13. 11:58:03

a gondolataimat még magam előtt sem merem megvallani, nehohgy elvigyen a fekete börtönbatár :o))))

Iustizmord 2010.10.13. 12:13:10

@Gloria Mundi: lehet hogy jézus már eljött egyszer, valamikor a középkorban, de eretnekség miatt máglyán végezte.

legalábbis sanszos lett volna...

Iustizmord 2010.10.13. 12:14:37

@Gloria Mundi: Egyszerűen szimpatizálok az akkori áldozatokkal.

co-dependenciának hívják.

vagy megfordított stockholm-szindrómának.

:o)))

limbekcs 2010.10.13. 12:37:33

az Isten kutyái eredetileg tényleg szójáték? (Domini cani)

juditmanó 2010.10.13. 13:04:01

Gloria, gratulálok, nagyon jól sikerült ismét. Hosszú, de nem unalmas, pedig én nem minden hosszú posztot olvasok végig, lévén elég türelmetlen vagyok:)). De ezt az utolsó betüig. Isabel Álvareshez lenne kérdésem, amikor észrevették, h. mondjuk Hosszú Napra böjtöl, akkor szigorúbb büntetést kapott? vagy akkor már mindegy volt, egyszer bent vagy a börtönben és kész?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.13. 13:39:00

@limbekcs: Tkp Domini canes. Nem tökéletes szójáték :)

@Iustizmord: Sztem nem csak sanszos lett volna (hogy Jézus máglyán végezze), hanem tutibiztos. De ezt is kitalálta már a jó öreg Dosztojevszkij :)

@juditmanó: Ez persze beleszámított a büntetésbe, egyértelműen bizonyított judaizálás. Ha jól emlékszem, tényleg máglyán végezte. Azt most nem tudom pontosan, melyik kategória volt, de még utánanézek. A büntetésekről a 3. részben lesz szó. A vallatás nem számított büntetésnek, ha erre gondolsz, az "csak" az igazság kiderítését célozta. De aki judaizált, azt megpróbálták téríteni, újabb és újabb papok látogatták meg, és győzködték, h mentse meg a lelkét. Az egész filozófiája arra épült, h a lélek megmentése érdekében kínozzák a testet minden lehetséges módon. Tehát, ha ki is végezték, amennyiben az utolsó pillanatban megbánta bűneit, és jó katolikusként halt meg (ezt már csak Istennel tudta elszámolni), akkor nem volt hiába az egész - már az inkvizíció szempontjából. Merthogy ők a lelkét akarták megmenteni az örök üdvösség számára.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.13. 13:43:02

@Everyl: "Én máskor szívesen olvasnék Tőled, csak könyörgöm, válasz egy kevésbé nyomasztó, rövidebb témát. :-)"
Szívesen látlak a saját blogomon, a szexcsatákon :)

Egyébként nem vagyok hadtörténész, tehát elég korlátozottan írhatok ide olyasmit, amihez valóban értek :)

-JzK- 2010.10.13. 14:10:57

Had idézzem az egyébként nem túl "középkorbarát" Mezey Barna (ELTE rektor) 'Magyar jogtörténet' c. könyvét, amelyben néhány fontos és elgondolkodtató megjegyzést tesz:

„A középkort az ököljog uralmának szokták tekinteni. A jog és igazság leggyakrabban az erősebb mellett állott, érthetően érdeke fűződött tehát mindenkinek a győzelemhez, mely itt és ekkor fegyveres diadalt tételezett. Az egymással háborúzó kiskirályok, hadban álló szomszédvárak, véres trónharcok, dinasztiák és tartományurak vetélkedése jellemzik a kort. A jobbágy pedig, akinek nap mint nap keményen meg kellett küzdenie megélhetéséért a földdel, viselte a fölötte áthullámzó háború minden terhét, újra és újra „hont foglalt” telkén, elölről kezdte életét. Ő az, aki igazán érezte a fegyveres társadalom súlyát, az ő földjét égették föl a stratégák, őt telepítették ki, az ő családját koncolták föl a martalócok, az ő asszonyát erőszakolták meg, az ő gyermekeit hurcolták janicsársorba a törökök. Az urak más szinten ugyancsak megélték a fegyveres barbárság mindennapjait. Ok a hatalomért, a befolyásért, családi becsületükért, birtokukért küzdöttek, s ezek a harcok vérre menők voltak.

Jobbágyot, nemest egyaránt tizedelő események is jellemzik a kort. Városok, tartományok pusztultak el a fekete haláltól, a pestisjárványoktól; országok néptelenedtek el egy-egy nagyobb európai háború nyomán, tízezrek veszítették életüket keresztes hadjáratokban. A könyörtelen élet szívóssá és kíméletlenné tette a középkor emberét, megszokottá a vért és szenvedést. Ebben a környezetben ítélt a bíró, s itt kell megvalósítania elképzelését: „megfelelő” szankcióval visszariasztani a bűnözéstől a társadalmat. Természetes, hogy a bűnhődésnek keményebbnek kell lennie a „megszokottan” kijutó szenvedésnél, így természetes, hogy a könyörtelen véres mindennapok könyörtelen, véres végrehajtást követeltek. Leírhatjuk, hogy a Constitutio Criminalis Carolina hány és hány esetre mond halálbüntetést, ám ez önmagában semmit sem fejez ki. Az abban foglaltaknál sokkal kisebb dolgokért s főleg sokkal oktalanabbul osztották a büntetőjogon kívüli halált.”

Everyl 2010.10.13. 14:12:30

@Gloria Mundi:

Köszönöm az invitálást, miután visszagyömöszölöm az agyamat a füleim közé, menten átnézek, és természetesen ott is véleményezni fogom az írásaidat. :-)

Gildor Inglorion · http://gildorblog.blogspot.com 2010.10.13. 16:49:11

lesz valami ilyesmi valóságsó? :) a titokszobánál jutott eszembe...
amúgy tényleg lehangoló. amik talán még ennél is rosszabb irányba vitte a történelmet, azok a keresztesháborúk.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.10.13. 17:03:29

a tömeges lemil-olvasás a lemming?

Pretoryan 2010.10.13. 17:55:45

Szuper volt, köszi. Szerintem ahhoz képest amennyire ez a téma nyomasztó lehet elég színesen fogalmaztál, és nem találtam száraznak, bár mondjuk az is igaz imádom a történelem kis részleteit, az egyén/szervezet történetét. (személyes kedvencem Amerigo Vespucci, akiről a többség annyit tud hogy róla nevezték el az egyik kontinensünket, de a valóságban sokkal szórakoztatóbb alak, igazi gazember volt, lehet írok egyet hátha szívesen fogadja a lemil, mert van benne erős rendvédelmi történet is :-) )

tucano 2010.10.13. 18:19:06

ez is nagyon érdekes volt. Igazán lélekemelő feladat lehet inkvizíciós jegyzőkönyveket olvasgatni, gondolom ritka a happy end. Ha esetleg ismét forrásközelben jársz, kérlek szólj, mert nagyon megnéznék egy ilyet ha lehet.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.13. 21:59:13

@-JzK-: Már az 1. résznél is feltűntek ilyen vélemények, h az más kor volt, másképp illik értékelni a büntetési tételeket is. De nem kell messzire menni, biz. iszlám országokban ma is ilyen jellegű az igazságszolgáltatás, l. a megkövezésre ítélt asszony esete. Akit házasságtörőnek neveznek, de ha jól tudom, a férje halála után törte azt a már nemlétező házasságot. Ráadásul most megbotozták, mert a fotója megjelent nyugati újságokban. Az emberi hülyeség intézményesített formája a legnagyobb barbárságokra képes, mindegy, milyen évszámot írunk. Max örülhetünk itt és most, h nekünk nem kell börtönben csücsülnünk, mert leírjuk, amit gondolunk. :)

@tucano: Nézd, a hátam mögötti polcon van kb 10 kg belőle. Mármint mikrofilmről fénymásolva. Hogy néznéd meg Brazíliából? :)

@Pretoryan: Köszi :) Én is élvezem a részleteket, a hétköznapok történelmét, meg a szervezetek működésébe való betekintést. Amerigo is biztos izgalmas pasi lehetett :)

tucano 2010.10.13. 22:44:15

@Gloria Mundi: most éppen Portugáliában vagyok:)
Ha már portugálok, nemcsak saját fajtájukkal voltak ilyen kedvesek. Ez a bahiai Mercado Modelo alatti pince, ahol az eladásra váró rabszolgákat tartották. A képen jól láthatóan csillog a víz, dagálykor felmegy mellkas magasságig:
farm4.static.flickr.com/3236/3137596625_6ed77924a6_z.jpg

killercsiga 2010.10.13. 23:37:17

Még csak úgy a negyedénél járok, de már van amit nem értek.
Mit jelent az a szó, hogy ténykérdés?
Ami tény, az nem kérdés. Vagy igen?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.13. 23:37:44

@tucano: Akkor ott vagy tűzközelben, a Torre do Tombóban őriznek egy csomó inkviz jegyzőkönyvet.
A portugálok nem személyválogatók, mindenkit szívesen kínoznak, fajra és bőrszínre való tekintet nélkül ...

Kentaur67 2010.10.13. 23:47:04

OFF

egy pillanatra lehidaltam. Beütöttem a lemil-t, erre feljön valami egészen más. Döbbenet, aztán rájöttem, egy helyen elgépeltem a címet:

lemil.hblog.hu/

Gőzöm nincs, hogy milyen indittatásból használ ilyen címet az úriember, nem sikerült megfejtenem.

ON

Kentaur67 2010.10.14. 00:03:55

”A kínzáshoz egyébként nem fogtak hozzá csak úgy, minden előzetes figyelmeztetés nélkül, megvolt ennek a szépen kidolgozott koreográfiája, és a vádlott bármikor úgy dönthetett, hogy mindent bevall. Tagadni teljesen felesleges volt, mint már említettük.„

Erről egy vicc jut eszembe, talán Fábrytól hallottam:

Kohn egy éjszaka elviszi a nagy fekete autó, és azon melegében, ahogy beérnek, el is kezdik vallatni:
— Mondjon el mindent Grünről, de most rögtön!
— Elnézést, de nem ismerek semmiféle Grünt.
— Rendben van, adod te még ezt alább is. Akkor nézzük Weiszt…
— Elnézést, ha lehetne, akkor még is inkább maradnék a Grünnél.

Kentaur67 2010.10.14. 00:11:27

@-JzK-:

Köszönet a — tőled megszokott — vége-nincs idézetért.

Hadd hívjam fel a figyelmed egy apróságra: az általad bemásoltaknak nem sok köze van a fenti írás témájához. Azon egyszerű oknál fogva, hogy Mezey jogrendszerről és büntetésről beszél, az írás meg egy elmebeteg rendszerről, amely bűnök nélkül büntetett ezreket, amely még annyira sem volt igazságos és átlátható, mint az egyébként e téren nem túl erős középkori igazságszolgáltatási rendszerek.

Kéretik nem keverni a szezont meg a fazont.

Köszönöm.

Kazimír 2010.10.14. 08:56:08

@Gloria Mundi:
Részben emberi hülyeség, részben vallási fanatizmus. Ezek külön-külön is borzasztó dolgokra képesek, hát még együtt...

Az írásod felkeltette érdeklődésemet, ezért el fogom olvasni a könyvet a spanyol inkvizícióról, amit otthon leltem (1865-ös lipcsei kiadás).

hazitroll 2010.10.14. 11:17:23

Nem akarok már megint dícsérni, de mást akkor sem lehet mondani: parádés írás (értekezés - tudjafene).

hazitroll 2010.10.14. 11:22:57

@Gloria Mundi: Tulajdonképp a lélek megmentésével nem feltétlen modottak ellent Jézus tanainak. Vagyis nyilván meg lehet minden érvelést nyakteerni, de a földi porhüvelyt érő szenvedések ugye eltörpülnek ahhoz képest, amit a túlvilági szenvedés hoz majd a bűnös lelkekre, tehát a saján belső logikájuk szerint ők valóban segítő, jobbító szándékkal léptek-léphettek fel. Nyilván ez most belemagyarázás és erőltetés, de valahogy azt gondolom, ilyen olvasata is lehetett a dolognak.
Felteszem olyan könyv sosem íródott, hogy egy inkvizítor emlékiratai, visszaemlékezései, önéletrajza. Érdekelne, mit gondolhatott, ő maga miként vélekedhetett.

LouiS 2010.10.14. 12:18:18

Nagyon jó és tanulságos olvasmány! Évora pedig gyönyörű hely, néhány éve jártunk ott - és most már értem azt is, hogy miért üzemelt itt ilyen börtön: nyáron valami istentelen forróság uralkodik a tájon, nem vénnek való vidék, az biztos :)

Kismy 2010.10.14. 12:41:23

@Professor Pizka: au! :)))

@Gloria Mundi: remek, reggelihez illő olvasmány :) ja, és igyekezz azzal a harmadik résszel!

Iustizmord 2010.10.14. 15:37:37

megjegyzem, hogy az 1.0-nál annyira kitombolta magát a sok.... ultramontán, hogy ide már nem jut belőlük.

hi-hr-tet-len.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.10.14. 19:07:57

@Kentaur67:

No, ez meglepett...

A Lemilblog szerkesztősége semmiféle közösséget nem vállal a belinkelt oldallal.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.14. 19:55:02

@Kentaur67: Igazad van, bár a bűnfogalom meglehetősen képlékeny ... Vannak dolgok, amelyek elvileg minden társadalomban bűnnek számítanak - kivéve persze, ha maga az állam, vagy annak képviselői követik el, ill. bizonyos körülmények között történik ...

@Kazimír: Hát, ez valódi lelet :) Azért kissé elavult, biztos, de ettől még nyilván nagyon jó :) Szórakoztatónak, gondolom, túlzás lenne mondani.

Ha már régi könyvek, volt egyszer egy rabbi, aki Pesten tevékenykedett, és a portugál zsidóságról írt, németül. Az MTA Keleti Könyvtárában találtam a műveire.
Kaiserling, Mayer, Geschichte der Juden in Spanien und Portugal, vol. II: Geschichte der Juden in Portugal, Berlin, Julius Springer, 1867

@hazitroll: Pontosan erre hivatkoztak ők is. Nekem abszurd, és szemforgató, de ez volt a logikája. De maga az Evangélium is egymásnak ellentmondó kijelentéseket tartalmaz, hol végtelen megbocsátás és türelem, hol sírás leszen és fogcsikorgatás ... Nehéz összeegyeztetni a kettőt. Mindenki azt mazsolázza ki, ami éppen érdekében áll.

LaLinea 2010.10.14. 22:59:02

Régóta szeretem ezt a blogot a vidám hangvételű ám mindig tartalmas írásokért.

De ennyire töményen okosat és jó értelemben tudósat és jól szerkesztettet még nem olvastam itt.

Ne sértődjön meg senki. (Úgyse fog.)

zum trucc 2010.10.14. 23:43:23

@limbekcs: Én úgy ismerem, hogy "Dominicanes sunt domini canes". Így egész jó szójáték.
@Gloria Mundi: először is őszinte elismerés, egy végigdolgozott nap fénypontja volt az a néhány perc, amit valójában habkönnyű, esti mese helyett is kiváló írásod olvasásával töltöttem. Engem az ragadott meg egyébként, hogy az inkvizíciót tkp. mint bürokratikus szervezetet mutatod be.SzVSz, státuszelőírás, minden stimmel. Elkezdtem a bürokrácia ismertetését és mire a végére értél, az olvasót átjárta a kínzások iszonyata. Nem is szeretjük a bürokráciát...
Amúgy meg arra is szép példa ez az írás, hogy lehet úgy objektívnak lenni, hogy az ember nem tagadja meg az empátiát az áldozatoktól, szóval le a kalapot. Azt pedig, hogy lezsidóztak, egész finoman, tekintsd nyugodtan dicséretnek, csak azt akarta mondani a kommentelő, hogy érző ember vagy.
Szóval várom a folytatást, meg más, lemilre illő témákon is agyalhatnál, persze csak azért, mert a fel nem vonulók kérik.
Szóval: somos todos portugueses, legalábbis egy kicsit, legalábbis amióta téged olvasgatunk.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.15. 09:26:09

@LaLinea: Jaj, tényleg remélem, h senki nem fog megsértődni :) Biztos vagyok benne, h másutt a többiek is töményen okosat írnak, de itt lazábbak :)

@zum trucc: Agyalok más témán, de az se vmi vidám ... Viszont nagyon izgalmas, sztem. A "zsidózáson" nem sértődtem meg, a kontextus a helyén volt :) És köszi a szép szavakat.

Harald Blåtand 2010.10.15. 12:49:50

Kiváló írás.
Egyébként sok dominikánus (gondolom már csak dacból is) büszkén használta a gúnynevet. Voltak pl. agárszimbólumokkal díszített kolostori tárgyaik.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.10.17. 15:47:33

Tévedtem, ez semmivel sem volt jobb, mint a világi börtönök.

Mellesleg nem is gondoltam volna, hogy ennyire eltér a spanyol és a portugál kiejtés :o

tucano 2010.10.19. 13:12:29

lazán kapcsolódik: a portugál határtól északra elterülő egyik spanyol kisvárosban, az állatvédők betiltottak egy bohókás népszokást. Ott nem paradicsomot dobáltak, meg bika elől futottak, hanem a nép rendes cefreelemzés után felmászott a templomtoronyba, ahonnan kihajítottak egy, az ördög jelképének tekintett kecskét. A népszokás még az inkvizíció működésével párhuzamos időszakból ered, kicsit a kacsa-boszorkány hasonlatra utalva. Ha tud repülni, akkor bozzorgány, ha nem, akkor bizonyította ártatlanságát.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.10.19. 17:44:04

Diego Ricardo Önreklamaó Edmilson Menendez Garral Joao Pinto Ibuzurraeta(a baszk ősök miatt) Dietrich Buxtehude (hallo Opa!) Constellacao Concepcao Immaculado Varga Béla Ronaldreagan Lima Echo Joe Ronaldo Gomez y Azevedo,

művésznevén Professor Pizka

legújabb írása, (kissé) katonai témában:

raerunk.blog.hu/2010/10/19/urjegyzosegi_hivatal

Karma17 2010.10.20. 10:51:51

Nem kapcsolódik szorosan a témához, csak egy kis irodalmi kitérő. A kitértekről lehet némi érdekességet olvasni Robert Merle: Csikóéveink című regényében, ahol a Siorac fiúk egy újkeresztény, Spanyolhonból kivándorolt patikusnál laknak, aki mesél az otthoni dolgokról, és általában a kitértekről :)

Nem egy történelmi forrásmunka, de olvasmányossága folytán máig emlékszem rá, pedig több, mint 20 éve olvastam :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.20. 13:48:47

@Lord_Valdez: Azokról nem mesélsz vmit? Vagy írtál vhol?

@Karma17: Ha már könyvajánló, konkrétan a portugál conversókhoz 2 regény:

Richard Zimler: Az utolsó lisszaboni kabbalista
webshop.animare.hu/az_utolso_lisszaboni_kabbalista+41789.html

David Liss: Egy kufár bosszúja
www.libri.hu/konyv/egy-kufar-bosszuja.html

Mindkettő nagyon tetszett.

vén betyár 2010.10.20. 15:13:29

@Gloria Mundi: Nagyon örülök, hogy belinkelted a Zimler könyvet, napok óta töröm a fejem a címén.Rendkívül izgalmas, fordulatos, cselekményes, olvasmányos és tartalmas, én is mindenkinek ajánlom.
Sajnos a másikat még nem olvastam, kösz.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.10.20. 21:21:50

@Gloria Mundi:
Ja, nem. Az én ismereteim nem elég mélyek ahhoz, hogy érdemes legyen publikálni őket.
Amennyire én tudom, a börtönök elég változatosak voltak, de többnyire pont ugyanilyen sötét, büdös lyukak. A tipikus városi börtönben egy nagyobb terembe gyűjtöttek jó sok embert, volt tűzhely, a halottakat is elvitték gyakran. Hozzátartozók látogathatták. A kajáról nem tudok nyilatkozni, de gondolom max. maradék lehetett, illetve amit kívülről kapott.
A politikailag fontos foglyokat inkább egyéni cellákban tartották.
Biztos vagyok benne, hogy sokkal többet tudsz róluk. Én csak egy kíváncsi ember vagyok.

pgyp 2010.11.03. 13:57:22

OFF
lemil.hblog.hu
Bármit is írtok a hblog.hu elé ugyanaz az oldal jön be:-)

stokkür 2010.11.15. 15:46:03

@tiboru: mindig tudtam, hogy jó helyen járok :
@Gloria Mundi: nagyon szeretem a saját blogodat. Nem kis kíváncsisággal olvastam az itt közölt tanulmányodat. Főhajtás és köszönet a nagyon igényes munkáért. (Az első részben belinkelt cikk valóban bicskanyitogató volt)