Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

Összeálltunk páran, hogy kipróbáljuk: lehet-e szórakoztatóan, ugyanakkor informatívan foglalkozni rendvédelem-történeti, valamint katonahistóriai témákkal. Szerintünk igen. *** imélke nekünk: blog.lemil(at)yahoo.co.uk --- BLOGUNK A MAGYAR BLOGGERSZÖVETSÉG TAGJA ---

Megjelent a Kémek krémje!

borito_240.jpg

Naptár

november 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Lemil-fészbúk

Olvasóink lobogói

Pillanatnyi olvasólétszám:

website stats

Utolsó öt komment

Fontosabb címkék

1848 49 (46) afganisztán (6) afrika (13) ajánló (88) alagút (7) állat (8) amerikai (102) angolok (8) arabok (16) argentin (5) átirányítás (13) atom (13) ausztrál (6) ázsia (15) balkán (6) betyár (5) biofegyver (5) biztonságpolitika (6) brazil (7) brit (67) buli (6) büntetésvégrehajtás (7) büntetőjog (11) címer (6) csata (9) csatabemutató (9) csendőrség (6) dél amerika (11) ejtőernyős (28) életrajz (41) elmélet (12) erdély (6) erőd (8) értékelőposzt (7) évforduló (53) fegyver (8) ferencjózsef (11) francia (24) gallup (5) görgey (13) görögök (5) háború (6) háborús bűn (8) hadifogoly (5) haditechnika (98) haditengerészet (54) hadsereg (16) hadtörténelem (162) hadtörténet (23) hadvezérek (9) hagyományőrzők (5) hajók (5) harckocsi (23) határőrség (7) hellókarácsony (5) helyi háborúk (17) hidegháború (53) híres bűnözők (8) honvédség (12) horthy (6) humint (24) huszár (10) i. világháború (49) ii világháború (108) izrael (26) japán (22) játék (6) k.u.k. (8) kalóz (6) kamikaze (6) kanada (7) katonazene (10) kelták (5) kémek és hírszerzők (59) kiképzés (7) kína (5) kínai (5) kivégzés (6) könyv (5) könyv ajánló (5) középkor (12) közép amerika (7) kuba (9) különlegesek (71) légierő (56) légvédelem (9) lengyel (17) lengyel magyar barátság (8) lista (5) lovas (7) lovasság (11) lövészárok (5) magyar (157) makett (7) monarchia (13) múzeum (12) német (68) nevezéktan (5) nők (12) ókor (13) olasz (13) önvédelem (5) orosz (31) ostrom (7) osztrák (30) osztrák magyar (28) pestis (6) plakát (12) podcast (9) polgárháború (5) porosz (5) portugál (6) programajánló (10) reform (6) reklám (5) rendőr (7) rendőrség (10) rendvédelem (53) róma (13) román (9) rövidhír (18) sigint (6) skandináv (7) skót (6) sorozat (15) spanyol (5) svájci (5) svéd (7) számítógép (9) szavazás (20) szerb (11) szlovák (5) szolgálati közlemény (39) szovjet (63) sztálin (5) telefonkártya (6) tengeralattjáró (17) tengerészgyalogos (10) terror (25) titkosszolgálat (71) török (15) tűzfegyver (9) ünnep (5) USA (7) usa (54) utánközlés (24) vadászgép (12) várostrom (7) vendégposzt (80) vértanú (11) vicc (7) vietnam (5) vitaposzt (76) wysocki légió (12) zene (11) A többi címke

Közkívánatra: feedek

Vendégposzt - A legnagyobb testvér

2011.01.21. 08:00 Lemilblog

Ez az írás nem a partraszállásról, nem a 101. Légiszállítású Hadosztályról és nem a Band of Brothers (Elit alakulat) által bemutatott Easy Company-ról szól. Nem akarom, mert nem is lehet egy ilyen cikkben bemutatni mindezen alakulatok életét, történetét. Bármilyen utalás vagy hivatkozás rájuk csak azért szerepel, hogy az írás főszereplőjét jobban megismertessem.

Grg kolléga posztját olvassátok, aki itt áll a szerkesztői státusz ajtajában.

Vannak emberek, akik nem akarnak vezetők lenni, akik nem akarnak másokat irányítani és a legkevésbé sem akarnak hősök lenni, de a személyiségük és a körülmények hatására azzá válnak és sokak életét, vagy akár a történelem menetét is befolyásolni képesek. Ők azok, akik – amint tehetik – visszatérnek a rivaldafényből a csendes, békés hétköznapjaikba. A mai írás hőse élete nagy részét Pennsylvania állam (PA) Lancester megyéjében élte, egy alig 35 km-s sugarú körön belül. De amikor kimozdult otthonról, arról a történelem lapjai piros betűkkel írnak.

1918. január 21: Budapesten bemutatják Az élet királyát Lugosi Bélával, a britek Thionville és Metz közelében, valamint belga repülőtereken bombázták a németeket és mire Európában a nap lemegy, a távoli Egyesült Államokban, New Hollandban (PA) felsírt egy újszülött. Édesapja után ő is megkapta a Richard „Dick” Winters nevet.

A kis Ricsit szülei szigorú elvek szerint nevelték. A vallásos családban sem a csúnya beszéd, sem a rendetlenség bármilyen formája nem volt megengedett. Édesanyja hamar megtanította neki, hogy csak a tökéletes az elfogadható. A csendes, már-már mulya gyerek csak évek alatt tudott alkalmazkodni, amikor a család a közeli, 4000 lakosú Ephrate-be költözik. Így aztán  vezetői képességei is csak kora tinédzserként tűntek fel környezetének. A középiskolában már mind a sport, mind a tanulmányok terén kiválóan szerepel (és lányoknál csak azért nem, mert  neveltetése és elvei nem engedték). A szerénységhez és kiváló észhez szőke haj, kék szem, sportos alkat társult – a holland bevándorló ősök örökségéből. A főiskola befejezését követően, hogy hadkötelezettségét mennél hamarabb letudja, jelentkezik a hadseregbe. 1941. augusztus 25-ét írnak ekkor, és ugyan Európában már háború tombolt, de ebből az Egyesült Államokban semmit nem lehetett érezni.

Nem akart katona lenni, nem akart háborúba menni, legkevésbé az éppen tomboló európai mészárszékre vágyott; egyszerűen csak túl akart lenni a hadseregen. Későbbi írásában is elismeri, hogy be nem avatkozás párti volt.

Ekkoriban az Egyesült Államokban a békebeli kiképzés folyt, a maga kényelmes, mondhatni lassú ütemében és precizitásában, az ehhez illő tisztikarral. Dicket viszont nem arra nevelték, hogy csak ellébecoljon a többiek mögött. Ha már csinált valamit, akkor a maximumot próbálta kihozni magából. Ez (mondhatnánk meglepő módon) és vezetői képességei feltűntek a feletteseinek, akik javasolták neki, hogy a kiképzés után is maradjon itt (Camp Croft, Dél-Karolina) és a továbbiakban az újonckiképzés gyötrelmeiből vállaljon részt.

Szegény újoncokat már akkor sem kérdezte meg senki, hogy katonáskodni vagy lébecolni akarnak-e inkább; jaj volt annak, aki hozzá került!

Nem sokkal később beüt a menykő, Pearl Harbor képében. A megnövekedett igények elé menve kibővítik a tisztképzést, és Winters-t – meglepetésére – parancsnoka tisztképzőre küldi. Csoporttársai nagyrészt altisztek és tisztesek (NCO) közül kerülnek ki, de sok külön tanulással, fegyelemmel behozza a lemaradását. A tisztképzőből hadnagyi ranggal (second lieutenant) és egy életre szóló jóbaráttal távozik.

Érdekes barátság volt ez: egy New Jersey-i gazdag, Yale-t végzett, ivós, bulizós, „enyhén” alkoholista városi juppie (Nixon) és a vidéki, nem ivós, visszahúzódó, istenhívő, középosztálybeli Winters között.
De nem csak a csatatéren osztották meg a sátrat/fedezéket/szobát, hanem a háború után Winters Nixon apjának üzemében lett HR-vezető és a Nixon halála napjáig jóban maradtak. Amikor Berchtesgadenben felfedezik Göring tisztiklubjának borospincéjét (ahol nem csak bor, de mindenféle egyéb finomság is volt), Winters elsőként Nixont engedi be, és rábízza, hogy a saját (i.e. Nixon) igényeinek kielégítése után a többi egység közti szétosztást megoldja (aznap este Nixon a földön megtapasztalhatta a mennyországot).

Frissen végzett tisztként látva a sorozottak minőségét, egy dolog egyértelmű a számára: nem akar egy sima, sebtében felállított hadosztályban gyalogos tisztként harcba menni. Ez – véleménye szerint – egyenlő lenne a halállal. Jól kiképzett emberek társaságát keresve (és persze a megemelt zsoldot sem elfelejtve) jelentkezik ejtőernyősnek. Pár hét várakozás után felvételt nyer az Egyesült Államok hadseregének 506. Ejtőernyős Gyalogos Ezredének (PIR - Parachute Infantry Regiment) a második zászlóalj, E (Easy) századába szakaszparancsnoknak.

Persze jelentkezni könnyebb volt, mint bent maradni.

Pedig az ejtőernyős fegyvernem már akkor is az elmebetegek gyűjtőhelye volt a legtöbbek számára. Ne felejtsük el, hogy ekkoriban sok újonc még sose ült repülőn, ehhez képest itt már az első felszállás sem leszállással, hanem földtéréssel végződött. A híres rejtői mondat, hogy a kiképzésbe többen belehaltak, itt fokozottan igaz volt. A ki nem nyíló ejtőernyőtől a repülőgép-katasztrófáig sokféle veszély leselkedett az újoncokra a tiszteken túl is.

Hmm...

Eddigre, a háború negyedik évére már szinte minden ország kivérzett; legjobb fiait elvesztette és alig bírta feltölteni foghíjas századait. És ekkor az USA hadserege megengedhette magának egy ilyen szintű elit hadosztály éveken át tartó kiképzését.

Hmm...

Végül a kiképzés végére az 500 tisztből, aki jelentkezett, alig 148 marad és alattuk 1800 közlegény szolgált (akiket 5300 közül választottak ki). Közben Winters sem unatkozott és egy előléptetés után megbízott századtörzstisztnek századparancsnok-helyettesnek (executive officer) nevezik ki. A század parancsnoka Sobel hadnagy (később százados).

Az 506-ost az Egyesült Államok hadvezetése kísérleti egységnek szánta. Egy olyan egységnek, amely a kiképzés elejétől kezdve együtt van, és nem a kiképzés után kerül feltöltésre. Az elképzelés, hogy így egy nagyobb harcértékű, összetartóbb csapatot kapnak, azt hiszem elég bizonyításra került az ezred történelmével a háború alatt. Magát az ezredet 1943 júniusában a 101. Légiszállítású Hadosztályba olvasztják, majd – nem sokkal később – kihajózzák a napfényes Angliába (Aldbourne, Wiltshire). A fiúk persze sok napfénnyel nem találkoznak, az átkelésre egy ócska teknőn kerül sor, állandó tengeralattjáró-veszélyben, és ködös Angliában a kiképzés az erdőkben, mezőkön folytatódik.

Mivel Angliában nem volt elég laktanya (sem), ezért magánházaknál szállásolták el a tiszteket. Winters a Barnes családhoz került, akik az angliai légi csatában vesztették el fiukat. Ennél jobb döntése nem is lehetett volna: a család számára részben pótolta elveszett gyermeküket, ő pedig nyert egy otthont, egy szerető családot, társakat a  lelki békéjének megteremtéséhez. Esténként a családdal hallgatta a híreket, közösen imádkoztak, és a hétvégéken a családdal együtt ment templomba. Nem az a tipikus elvadult ejtőernyős stílus, amit a filmek sugallnak az átlag amerikai katonáról.

Ahogy haladt a kiképzés (előbb szakasz-, majd századszintű manőverekkel), úgy nőtt a feszültség az állományban. Egyrészt megindultak a találgatások hogy hol és mikor vetik be az egységet, másrészt kezdett kiderülni, hogy ki az a tiszt, aki a terepen is megállja a helyét és ki az, aki nem. Az Easy század parancsnoka, Sobel egyértelműen ez utóbbi csoportba tartozott. Sem térképolvasásban, sem taktikai szinten nem ugrotta meg a mércét. És bár
Winters kifejezte, hogy nem akar századparancsok lenni, a konfrontáció elkerülhetetlen volt. Amikor kettőjük közt kirobbant a nyílt vita, a század addigi fegyelme is felbomlott. Az altisztek lázadtak fel, és nyújtották be lemondásukat, ha Sobellel kell harcba menni.

Sink ezredes (az ezredparancsnok, itt balra) nehéz helyzetbe került. A katonai fegyelem alapvetően a magasabb rendű tisztnek ad igazat, és az altisztek ilyetén lázadása egy elit alakulatnál (bármi is legyen az oka) példa nélküli volt. Több altisztet lefokozott és eltávolított az egységből, de a század szerencséjére Sobelt is hátraküldte egy ejtőernyős kiképző iskola vezetésére. A Winters elleni hadbírósági tárgyalás ezután elmaradt és szakaszparancsnokként lefokozva várta a nagy napot.

Sobel százados megítélése a filmben és a visszaemlékezésekben elég negatív. De azt mindenki elismeri, hogy az Easy kiképzésénél tökéletes munkát végzett, úgy a fizikai felkészítésben, mind a csapat összekovácsolásában.

1944. június 6. D-Day.

Az amerikai ejtőernyősöket elsősorban az Omaha és Utah partszakaszokból kivezető utak biztosítására dobták le, illetve a partszakaszok elleni esetleges német támadások megzavarására, megakadályozására. A terv többszörös túlbiztosításra épült, végül is az ejtőernyősök a kitűzött célok alig 20 (húsz!!!) százalékát valósították meg. Ezzel együtt a partraszállás, mint tudjuk, sikeres volt és a legforróbb pillanatai sem az ejtőernyősökhöz kapcsolódnak. Az ejtőernyősök hozzáállását jól mutatja, hogy Winters szerint a gépen mindenki azon gondolkozott, hogy hogyan fog viselkedni tűz alatt (nehogy kudarcot valljon), és nem azon, hogy meghalhat. A 2 éves közös kiképzés megtette a hatását.
Winters szakaszával sikeresen földet ért Sainte-Mère-Église közelében. Természetesen nem a kitűzött ledobási övezetben (mint ahogy szinte senki sem), valamint fegyver nélkül.

Az ejtőernyősök a fegyverek nagy részét lábzsákokban vitték magukkal, amelyek az ejtőernyős alatt lógtak az ugrás közben, és halk puffanással jelezték a földet érés pillanatát.

Elméletben.
A gyakorlatban úgy nézett ki, hogy ezek a zsákok már a gépelhagyásnál, de legkésőbb az ernyőnyitásnál leszakadtak és a katona egyetlen fegyvere az éles kése maradt.

Winters nem esett kétségbe; az összes szembejövő katonát maga mellé csoportosítva elindult a gyülekezőhelyre. Ott kiderült, hogy a századparancsnok még nem került elő, ezért – mint a század rangidőse – Winters kapta a megtisztelő feladatot, hogy a közeli mezőn lévő német üteget elhallgattassa. A parancs szó szerint így hangzott: There's fire along that hedgerow there. Take care of it.

A Brécourt tanya melletti német üteget közel 50-60 német védte, futóárkokban beásva, miközben az üteg az Utah partszakaszon partraszállókat lőtte. Winters a támadáshoz 13 emberre számíthatott, akik ráadásul több egys
égből kerültek ki. Egy gyors felderítés után (t.i. a bozótos között belesett a területre) géppuskatűz fedezete mellett egy gyors átkarolással bevette az első ágyút, majd sorban a másik kettőt. Az utolsót a négyből Speirs hadnagy és egysége intézte el. A támadás sikere és Winters zsenialitása nem csak abban nyilvánult meg, hogy az ágyúk elhallgattak, hanem abban is, hogy mindezt egyetlen halott és egy sebesült árán hajtotta végre.

Ráadásul a támadás közben egy német térképet talált, amin az Utah-part teljes német védelme rajta volt. Este a naplójába azt írta be, hogy ha élve hazakerül, akkor keres egy csendes farmot, és oda költözik. A Brecourt tanyai támadás tökéletesen kombinációja volt a megfelelő felderítésnek és a meglepetésszerű támadásnak. Ugyanakkor hozzátartozik az is, hogy a támadás sikerében sokat segített az is,
hogy teljesen újonc, zöldfülű alakulat volt, akik még nem féltek sokat kockáztatni. Ahogy a csata egyik résztvevője, Lipton őrmester (aki sokak szerint az világ legjobb őrmestere volt) fogalmazott: a háború későbbi részében már ilyen kockázatot nem vállaltak; akkor ugyanis már tudták, mit veszíthetnek...

Winterst – bár a Congress Medal of Honour-ra terjesztették fel – végül „csak” a Distinguished Service Cross-szal tüntették ki. Azt hiszem, kevés olyan parancsnok van, aki az első éles bevetésén, nem posztumusz a második legmagasabb katonai kitüntetést nyeri el.

Mivel a századparancsnok (Meeham hadnagy) továbbra sem került elő, Winters a teljes normandiai hadjáratban megbízott századparancsnokként vezényelte az Easy-t, július elsejétől századosként.

Meeham hadnagy és a gépe csak később került elő, légvédelmi tűz végzett a géppel és az 3 kilométerre
Sainte-Mère-Église-től lezuhant. Emlékül álljon itt utolsó levele, amelyet a gépre felszállva, az ajtóból küldött feleségének:

June 5th, 1944

Dearest Anne:

In a few hours I'm going to take the best company of men in the world into France. We'll give the bastards hell. Strangely I'm not particularly scared, but in my heart is a terrific longing to hold you in my arms. I love you Sweetheart – forever.

Your Tom

Nem sokkal később az ejtőernyősöket visszavonták pihenésre és feltöltésre a jó öreg Aldbourne-be. Itt a Winters először szembesült azzal a kihívással, hogy ellenség és csata hiányában az emberei nem tudják a hadsereg által elfogadott módon levezetni felesleges energiáikat. A londoni látogatások rendszeresen vér- és alkoholfürdőbe torkoltak. A jól fizetett, csatát nyert ejtőernyősök a bárok, kocsmák és az angol anyák/apák/férjek rémei lettek.

A kiképzés mellett (ami egyben az utánpótlás beillesztését is szolgálta) különböző bajnokságok szervezésével próbálta lekötni az embereit. A kiképzéshez felhasználta a Normandiából visszahozott éleslőszert is, aminek a segítségével élethű környezetet tudott az újoncok számára biztosítani. Az igazi megváltást Montgomery marsall és az elvetélt Market Garden hadművelet hozta. Ezúttal fényes nappal ugrott a hadosztály és gyors menetben felszabadította Eindhovent, majd a Sziget névre hallgató terület kitakarítását kapták feladatul.

Winters szerint a hollandok voltak a legbarátságosabbak az összes európai náció közül. Eindhovenben felejthetetlen utcabál fogadta a felszabadítókat, és csak komoly küzdelem árán sikerült továbbhaladni az ünneplő tömegben.

Azt, hogy a hálás hollandokban is megmaradt a nap emléke jól mutatja, hogy később Winters Eindhoven díszpolgára lett.

A Szigeten a század (aktuális létszám 130 fő) egy másfél mérföldes (közel 3 kilométeres) arcvonalat védett. Winters két szakaszt helyezett el a főbb kereszteződések és gátak védelmére, egy szakaszt pedig tartalékban tartott. Két napja voltak a Szigeten, amikor egy nagyobb német csapattestről érkezett jelentés a század főhadiszállására. A tartalék egyik rajával saját maga indult az ellenség felderítésére. A felderítés közben további német csapatokkal találkozott, így végül az egész tartalék szakaszt bevetette. Az ellenség üldözése közben, egy gát tetején átfutva egy teljes német századot talált a mezőn. Winters először egymaga nyitott tűzet a németekre M-1 Garandjával, a többiek – lassabb futók lévén – csak később csatlakoztak hozzá. A közben beérkező másik német századot a szakasz géppuskásai lepték meg oldaltűzzel. A németek szervezett védekezés nélkül menekültek az amerikaiak tüzében. A mezőt halott és haldokló németek borították a „pulykavadászat" után.

Az eset ismét jó példája a Winters-féle “Lead by Example” hozzáállásnak. Tisztként és vezetőként a példamutatást tartotta a legfontosabbnak, messze fölérendelve saját biztonságának. Az elismerés nem várat sokat magára, és századosként zászlóalj-törzstisztnek nevezik ki. Maga az akció is elég kockázatos volt és könnyen lehetett volna erősen káros Winters egészségére, de az elismerés fő oka a Winters által tökéletesen kivitelezett taktika (aktív védelem) volt. Mivel tudta, hogy ekkora területet 130 emberrel, nem lehet szemmel tartani, ezért a védelmet folyamatos, szakasz-szintű támadásokkal biztosította.

A magasabb beosztás azzal is járt, hogy elkerült az első vonalból és innentől kezdve (elvben) íróasztal mögül, tollal és rádióval harcolt. A háború további részében már nem használta fegyverét, és a hírek szerint életében ekkor sütött el utoljára fegyvert. A harcok irányításában való részvétel azonban a vérében marad, és amikor január elején az egyik tisztje éles helyzetben leblokkol a nyílt mezőn, csak Sink ezredes parancsa tartja vissza attól, hogy ütközet közben átvegye az Easy század parancsnokságát.

A hosszú hollandiai hónapok után november 25-én vonták ki az egységet a frontvonalból és Mourmelon-Le-Grand-ba helyezték feltöltésre, reorganizációra és pihenésre. Azt, hogy mekkora szükség volt erre, jól mutatja, hogy Winters emlékei szerint éjszakai álmainak 80%-a harccal volt kapcsolatos, és csak 10%-a volt vidám és békés.
A pihenés sokkal hamarabb véget ért, mint az bárki is gondolta volna, mivel december 16-án hajnalban megindult a németek ardenneki offenzívája. Az alakulatot 17-én riadóztatták és 19-én már úton volt egy ismeretlen belga kisváros, Bastogne felé. A németek legnagyobb pechjére, az általuk körülzárt Bastogne parancsnoka a megadást nem ismerő McAuliffe és a város körül beásva a 101. légiszállításúak, akik pedig kimondottan megszokták azt, hogy el vannak vágva mindenkitől. Az ejtőernyősökre nehéz 30 nap várt. Se téli ruha, se elegendő lőszer nem állt rendelkezésükre. A németek jelentős túlerőben voltak, és az időjárás miatt a légierő sem tudott a csata első felében érdemben beavatkozni (a tüzérség pedig a lőszerhiány miatt). A rettenetes hideg, a havazás a gyilkos német tüzérség nélkül is jelentős veszteségeket okozott (a veszteség egyharmada fagyásból adódott).

Winters (és az alakulat minden tagja) ezt a 30 napot tartja a háború legnehezebb időszakának, ami még 50-60 évvel később is előjön az álmokban, és amihez képest minden nap egy ajándék. Ebben a 30 napban Winters nem csak kiváló harctéri parancsnok volt, aki nem egy embere életét
megmentette ügyes taktikai megoldásaival, hanem emberismeretével segített azoknak is átvészelni a földi poklot, akik a megtörés/összeomlás közelébe kerültek. Különösen igaz volt ez az Easy-re, akik egy nagyon rossz (de nagy hátszéllel rendelkező) századparancsnok alatt harcolták végig a hónap nagyobbik részét. Amikor valakinél az összeomlás jeleit látta, egy pár napra a törzshöz vezényelte, ahol a csatazajtól picit messzebb lehetősége volt újra előre kapni. És Winters látta az embereket és látta, miként változnak meg, mert sok magasabb parancsnoktól eltérően rendszeresen járt az emberek között (nem csak itt, hanem a kiképzés és a háború teljes ideje alatt mindvégig).

A Band of Brothers című filmben szerepel egy jelenet, amiben Winters egy pléhdobozban feltöri a jeget, hogy a vízzel megborotválkozzon. Amikor ezt a jelenetet látja valaki, arra gondol, na megint egy hollywoodi túlzás, de nem az, hanem a példamutató vezetés Winters módra. Egyszerűen nem várhatta volna el másként az embereitől a maximumot, ha ő nem teszi ugyanezt. Ráadásul az, hogy az emberek látták a parancsnokukat (igazából a volt parancsnokukat), az első vonaltól alig 75 méterre, amint minden reggel megmosdik és megborotválkozik, erőt adott nekik is a szenvedések elviselésére.

A jelenet jól mutatja a Band of Brothers valóságtartalmát: Winters igenis minden reggel borotválkozott; akkor is, ha be volt fagyva a víz. Tényleg elkaptak egy németet, aki eltévedt a vonalak között a ködben. De semmi nyoma annak, hogy ez a két esemény ténylegesen is összekapcsolódott volna.

De egyszer minden rossz véget ért, és a kevés szerencsés túlélő (a század 63 főre olvadt az egy hónappal korábbi 145-ről; a többiek elestek, megsebesültek, vagy a hideg és a kimerültség miatt kerültek a veszteséglistára) január 17-én elhagyja Belgiumot. Február eleje a Moder-parti Hagenau városában találja őket. A szokásos zaklatós hadmodorral, éjszaka kelnek át a folyón nyelvet (hadifoglyot értékes információval) fogni, felderíteni az ellenséges erőket és zaklatni a németeket. Ez alkalommal a rövidke pihenő oka az volt, hogy az október-novemberi támadó hadjáratok és az ardenneki német áttörés miatt 1945 elejére már az amerikaiak is fogytán vannak a pihent csapatoknak. A háború utolsó hónapjai jönnek, nincsenek tartalékok, és nincs is mire tartalékolni (ráadásul a januári nagy szovjet offenzíva eredményeként megindul a versenyfutás az oroszokkal Németország felosztására). Hasonlóan a tábornokokhoz, a katonák is érzik, hogy közeleg a béke, és mind többen gondolnak arra, hogy esetleg túlélik.

Winters - zászlóalj-törzstisztként - már nem nagyon kerül kockázatos helyzetbe. Ha nem is a hátországból, de általában fedezékből irányítja embereit, és a támadó hadműveltek eredményeként alapvetően biztonságban van. Mégis, a háború egyik legnagyobb kockázatát vállalja fel az egyik este. Nem azzal, amikor a február 15-én az éjszakai őrjáratot egy folyóparti ház emeletéről figyeli, kitéve magát az esetleges mesterlövész-tűznek, csak azért, hogy szükség esetén gyorsabban közbeavatkozzon, hanem azzal, hogy a másnapi őrjáratot NEM küldi ki.

A 15-i őrjárat rendkívül sikeres volt, ezért Sink ezredes a következő éjszakára egy újabb őrjáratot rendelt el. Winters szerint a németek – az előző napi őrjáratról értesülve – ezen  az estén már csapdával várhatták volna az embereit. Ezért az őrjáratra kijelölteket tájékoztatja arról, hogy az ezredes által elrendelt őrjáratot nem küldi ki, de a jelentést úgy fogja megírni, mintha az őrjáratot kiküldte volna, és az sikertelenül zárult volna (természetesen a nem létező őrjárat fedezésére a tüzérséggel meglövette a zárótüzet).

Winters soha nem akart tiszt lenni, soha nem akart katonai karriert befutni és az őt ismerők szerint mindig tudta, mi a helyes (és ha csak tehette, azt is cselekedte). Ezzel együtt, szerintem katonai pályafutása egyik legnehezebb és sok szempontból legszebb döntését hozta meg ezen az estén. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy olyan embernek kellett hazudnia, akit őszintén tisztelt és akivel nagyon jó kapcsolata alakult ki az évek alatt.

1945. március 8-án Winters őrnagyi rangot kap, miután előtte lévő nap zászlóalj-parancsnokká nevezték ki. Két és fél évvel a tisztképző után őrnagy, ráadásul azon kevesek egyike (ha egyáltalán van még ilyen), akik szakaszparancsnokból zászlóalj-parancsnokká váltak ugyanazon zászlóaljon belül 9 (!) hónap alatt.

A háború utolsó heteiben Winters (és természetesen az 506-osok) megjárták a II. világháború két végpontját. A visszavonuló német erőket üldözve Landsberg mellett az erdőben egy munkatábort találnak, amelyet az őrség korábban elhagyott. A halálra éhezett és szenvedett rabok látványa még a sokat tapasztalt veteránokat is meglepte. Winters (hasonlóan másokhoz) itt értette meg igazán, miért is harcolt. És hogy teljes legyen a kép, május 4-én utasítást kap, hogy foglalja el Berchtesgadent, a Sasfészket. Eddigre a német ellenállás teljesen szétesett, egy-egy elszigetelt ponton védekeztek már csak az SS egységei. Az egység veszteség nélkül éri el a kitűzött célt és Bertchesgadenben a háború véget ért.

Az amerikai csapatok – nincs rá jobb szó – lerabolják a fényűző villákat, Winters Hitler evőeszközeinek egy részét veszi magához, mások fotóalbumot és egyéb relikviákat gyűjtenek.

Mindenki azt gondol róluk, amit akar; szerintem ezek a csapatok és ezek az emberek, azok után amit végigcsináltak, megérdemelték.

1946. január 22-én szerelt le, 1 nappal a 28. születésnapja után, a toccoaiak közül szinte legutolsóként. Saját elmondása szerint a legfontosabb változás a személyiségében az volt (a háború eredményeként), hogy sokkal jobb emberismerő lett. Ránézésre meg tudta mondani, hogy ki képes megcsinálni a feladatot és ki képes vezetővé válni. Egyszerűen csak belenézett az emberek szemébe.

Amikor a cikkhez gyűjtöttem anyagot, megkérdeztem Cole Kingseed-et (Ret. Col.), aki a Winters életrajzot írta (és azóta is folyamatosan kapcsolatban van vele), hogy mit tud mondani Winters-ről, ami nincs benne a könyveiben. Azt írta, Winters, amikor valakivel először találkozik mélyen a szemébe néz, és onnantól tudja, hogy mit várhat el az illetőtől.

Először Nixon apjának az üzemében dolgozott HR-vezetőként, közben megismerte leendő feleségét, Ethelt, akivel hamarosan összeházasodtak. 1951-ben a koreai háború alatt ismét behívták, ezúttal kiképzőnek. Megpróbálja kihagyni, mert úgy érzi, ez nem az ő háborúja, de aztán régi Bastogne-i ismerőse, McAuliffe tábornok (aki ekkor már az egész hadesereg személyzeti főnöke) megérteti vele, hogy nincs választása: a hadsereg nem tud lemondani egy ilyen tapasztalt tisztről. A tiszti iskolára megy tanítani. de olyan gyengének találta az állományt, hogy átkéreti magát a Rangerekhez (tisztára, mint 1942-ben). Áthelyezés közben éri a parancs, amely Koreába küldi. Már a behajózásra vár, amikor egy újabb parancsot ad ki a hadsereg, amely megengedi a behívott (nem önként jelentkezett) tiszteknek, hogy leszereljenek. Élt a lehetőséggel, és katonai pályája végleg befejeződik.

Nem tér vissza a Nixon Művekhez, hanem egy másik cégnél folytatja karrierjét, és közben megveszi azt a farmot Pennsylvaniában, amit még a partraszállás napján megfogadott. A régi farmházat bérbe adja, és saját kezével építi fel az újat, amely 1960-ra lesz teljesen kész. Ekkor – megunva a vándorlásokat – a család (a két gyerekkel) végleg ideköltözik. Agráriparban helyezkedik el, először  vetőmag-gyártó és -forgalmazó cégeknél, majd saját céget alapít, ami állateledelt gyárt. Innen megy nyugdíjba 1997-ben. Közben a 70-es években elkezd előadásokat/képzéseket tartani vezetői módszertanról, ahol jól ötvözi a katonai (harctéri) és üzleti tapasztalatokat. Ekkor írja “A vezetés a bajonettel; a siker 10 titka” listájának utolsó pontjaként: ”Hang Tough - Never, ever give up!”.

Hát igen; vannak közös dolgok az üzletben és háborúban (no meg a szerelemben).

Álljon itt akkor a fentiekben már említett tízes lista; a siker 10 titka, Richard D. Winters szerint:

1. Strive to be a leader of character, competence, and courage.
2. Lead from the front. Say, “Follow me!” and then lead the way.
3. Stay in top physical shape--physical stamina is the root of mental toughness.
4. Develop your team. If you know your people, are fair in setting realistic goals and expectations, and lead by example, you will develop teamwork.
5. Delegate responsibility to your subordinates and let them do their job. You can’t do a good job if you don’t have a chance to use your imagination and creativity.
6. Anticipate problems and prepare to overcome obstacles. Don’t wait until you get to the top of the ridge and then make up your mi
nd.
7. Remain humble. Don’t worry about who receives the c
redit. Never let power or authority go to your head.
8. Take a moment of self-reflection. Look at yourself in the mirror every night and ask yourself if you did your best.
9. True satisfaction comes from getting the job done. The key to a successful leader is to earn respect--not because of rank or position, but because you are a leader of character.
10. Hang Tough!--Never, ever, give up.


Mindez magyarul:
 
1. Törekedj arra, hogy jellemes, hozzáértő és bátor vezető legyél.
2. Elölről vezess!  Mondd azt: „Utánam!", majd mutasd az utat.
3. Légy jó erőnlétben - a fizikai állóképesség a mentális erő alapja.
4. Fejleszd a csapatodat. Ha ismered az embereidet, ha reális célokat és elvárásokat tűzöl ki nekik, és példát mutatva vezetsz, akkor ki fogod alakítani a jó csapatmunkát.
5. Ruházz át felelősséget a beosztottakra is, és hagyd, hogy végezzék a munkájukat. Nem lehet jó munkát végezni, ha nem használhatod a fantáziádat és kreativitásodat.
6. Előzd meg a problémákat és készülj fel az akadályok leküzdésére. Ne várd meg, amíg a csúcsra érsz, hogy aztán ott kezdj el gondolkozni.
7. Maradj szerény. Ne aggódj azon, hogy ki kapja a dicséretet. Soha ne hagyd, hogy a hatalom és a tekintély a fejedbe szálljon.
8. Állj meg egy percre, hogy magadba nézz. Minden este nézz bele a tükörbe és kérdezd meg magadtól, hogy a sikerült-e a legjobbat kihoznod magadból.
9. Az igazi elégedettség az elvégzett munkából származik. A sikeres vezetővé válás kulcsa, hogy kiérdemeld a megbecsülést - nem a rangod vagy pozíciód által, hanem vezetői karaktered miatt.
10. Légy kemény! - Soha, soha ne add fel!

Bár tartja a kapcsolatot a többiekkel, de csak 1980-tól vett részt a találkozókon; azt mondja, előtte nem volt rá ideje. (Az Easy Company veteránja évről-évre találkoznak egymással, utoljára 2010 őszén, de ezen már csak nagyon kevesen voltak ott, ma már csak 36 egykori veterán él.) 1987-ben tér vissza először Európába, de utána többször is ellátogat a normandiai helyszínekre. Különösen a Brecourt tanya gazdáihoz köti szoros kötelék.

1988-ban kezdi el Steven E. Ambrose a kutatómunkát az Elit alakulat című könyvhöz, és Winters a saját naplójával, jegyzeteivel sokat segít neki. A munka közben ismét megtapasztalja azt a végtelen szeretetet és tiszteletet, ami a korábbi katonái között övezi, ahogy Ambrose-zal végiglátogatja a volt bajtársait, rendezi a beérkező leveleket.

A könyv első kiadása épp csak egy aprócska kavics hullámait kelti 1992-ben, a nagy robbanás 2001-ben a sorozat hatása. Tom Hanks és Steven Spielberg nagyon jól ragadja meg a karaktereket és történetet, valamint az egész világ számára elérhetővé teszi az Easy-t.

Winters (a maga visszahúzódó módján) örül a sikernek, örül
neki, hogy ilyen sok emberhez eljuthat az, amit fontosnak tart, ugyanakkor zavarta, hogy hősként kezelik, hogy hirtelen ilyen fontos ember lett.

Bár viszonylag öregen került a rivaldafénybe, de nagyon jól és ügyesen tudta kezelni azt. Több könyv jelent meg vele, több fellépést is vállalt, mondott beszédet Annapolistól Washingtonig, tanévnyitótól az 109. Army/Navy meccsig. Különösen szerette az iskolákat, ahol a diákoknak, a jövő nemzedékének tudta átadni értékeit, gondolatait.

Winters egész életében nagyon szerencsés volt. Jókor volt jó helyen és szerencsésen úszta meg azokat a pillanatokat, amelyek az életébe kerülhettek volna. Ha ő lett volna a D-napon a századparancsnok, ha egy picit jobban céloznak a Brecourtnál/Carentanon/Hollandiában a németek… számtalan „ha”, ahol végig a szerencse kegyeltje volt. De mindez semmit nem ért volna, ha ő nem állt volna erősen, hittel telve, képességeinek birtokában az ajtókon, hogy belépjen. Az a tény, hogy katonai (és az ezt követő civil) pályafutása alatt végig újabb és újabb megbízásokat, nagy felelősséggel járó feladatokat és bizalmat kapott feletteseitől, nem lehet pusztán a véletlen és a szerencse műve. Azt gondolom, mindent megadott, amit vártak tőle és mindent elért, amire csak vágyott.

Jelenleg is folyik a gyűjtés (amerikai kezdeményezésre), hogy szobrot állítsanak neki (és rajta keresztül minden amerikai tisztnek) Normandiában. A szobor tervezett felavatása 2012. június 6-án lesz (Richard Winters Leadership Project).

Winters kapcsán rendszeresen felidéznek egy levelet, ami Mike Ranney őrmestertől kapott, illő ezzel zárni a róla szóló írást.

Van egy kedves emlékem, amikor egy unokám megkérdezte: „Nagypapa, te egy hős voltál a háborúban?”  És én azt válaszoltam, hogy „Nem, de hősök társaságában szolgáltam”.



Eddig tartott volna ez az írás, amikor január 3-án jeleztem tiborunak, hogy az őrnagy 93. születésnapjára megírnám.

Aztán január 9-én bejárta a világot a hír, hogy Richard D. Winters január másodikán megtért rég nem látott bajtársaihoz: Nixonhoz, Liptonhoz, Meeham hadnagyhoz és a többiekhez. Az utolsó akarata az volt, hogy szűk családi körben legyen a temetése, ezért nem hozták korábban nyilvánosságra a hírt.
Nagyon sokat lehetne írni még róla, nagyon hosszan tudnám idézni a társait, akik végigcsinálták vele Toccoa-tól Berchtesgadenig, vagy azokat, akik találkoztak vele, vagy azokat, akikre hatással volt. És persze oldalakon át tudnám idemásolni azokat a kommenteket, amik a halálhírére bejárták a netet.

Miben rejlik ennek a szeretetnek és tiszteletnek a titka? Szerintem abban, hogy Winters az volt, akivé mindannyian szívesen váltunk volna, ha ilyen helyzet(ek)be kerülünk, akinek szeretjük magunkat elképzelni. Aki tudja, hogy mikor mi a helyes, és képes azt meg is tenni. Legyen ez háborúban vagy békében, munka közben vagy akár egy beszélgetésen.


Nyugodj békében, Richard D. Winters őrnagy!

Ha valaki el tud menni, a nyilvános búcsúztatója március 19-én lesz 14.00 órakor, a Hershey Színházban (Hershey, PA.)

114 komment

Címkék: film amerikai hadtörténelem különlegesek ii világháború vendégposzt

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sys_64738 2011.01.21. 10:12:28

Remek írás!
Egy kutató munkát megérne Speirs százados életútja is. Elég kalandos lehetett az Easy-t legtovább vezető parancsnoki poszttól, a Spandau-i börtönparancsnoki posztig...

GrG 2011.01.21. 10:15:33

Nagyon köszönöm mindenkinek a kedves szavakat.

proletair · http://lemil.blog.hu 2011.01.21. 10:16:09

Mindenki figyelmébe ajánlom a főszereplő kitüntetéseinek szalagsávjait. Tisztként, háborúban ennyit szedett össze. Ma egy tiszthelyettesnek van ennyi békeidőben. Rendkívüli módon "inflálódott" az amerikai kitüntetések értéke.

teddybear01 2011.01.21. 10:18:02

@tiboru: Mégis, melyik normális repülős ugrana ki egy darab selyembe bízva, egy többé-kevésbé hibátlan gépből?

Ennél csak az gázabb, ha a bombával és a géppel együtt csapódsz be a célba...

teddybear01 2011.01.21. 10:18:59

@GrG: Bocs, én még nem gratuláltam, de GRATULÁLOK!

GrG 2011.01.21. 10:19:01

@Keresztény szellemiségű luxuskurva: Volt olyan (látni a Leghosszabb nap című filmben is,), akiek a fegyvere nem abzsákban volt, hanem elől keresztben a mentőernyő alatt (M1 Carbine általában), illetve ahogy a többiek is írták, néhol a lábzsák is meglett (vagy a saját vagy másé) és bizony a németek is "adakoztak". Wintersnél, ahoyg szedte össze a többieket, köztük volt olyan akinél volt fegyver, majd rajtaütöttek egy német járőrön.

GrG 2011.01.21. 10:20:39

@tiboru: nem tudom mire alapozod a véleményed:-) Nálunk vitorlásoknál azt mondták, hogy épp ésszel épp gépből nem ugrunk ki.

teddybear01 2011.01.21. 10:22:13

@proletair: Azért kétlem, hogy az először említett érmet még életében megkapná, és ha meg mégis, akad ott egyéb ritkán látott csingilingi is.

Egy konzervatív orosz tábornok is sárga irigységet kapna egy ilyen gyűjtemény láttán.

szigor 2011.01.21. 10:22:25

Kedvenc blogom egyre jobb és jobb! Itt a közeli RAF bázison már töltik a macska-exkrétumot a cirkálórakétába Grg kinevezésének elmaradása esetére ;)

vén betyár 2011.01.21. 10:33:08

Nyugodjék békében!
Köszönet és óriási gratula a cikk írójának!
@Apafarkas: Minden ejtőernyősnek és a magyar ejtőernyősök II. világháborús harcai iránt érdeklődőnek javaslom az alábbi érdekfeszítő, olvasmányos, történelmi igényességű alapművet:
Bárczy János
Zuhanóugrás
Magvető, Budapest l98l
/Tények és tanúk sorozat/

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.01.21. 10:41:00

@proletair: Ez nekem is feltűnt. A háború sűrűjében volt benne és lényegében 2-3 sávja van.

Mire adják békeidőben azt a sok medált...?

GrG 2011.01.21. 10:49:49

@Apafarkas: ezen én is sokat gondolkozom. Szerintem itt nem a vesztes oldal a fő gond. Hanem, ha mondjuk a II hds példáját veszed. A háború alatt nem lehetett megírni a katasztrófa méretét, hogy ne riasszanak meg senkit a veszteségek, a háború után nem lehetett megírni, mert "rossz rendszerért" haltak meg. Ha az egyénről akarsz olvasni, akkor ott vannak a repülők (pl. Tobak Tibor fantasztikus írásai), de a gyalogságnál sokkal nehezebb a helyzet. Pedig én is szivesen olvasnék ilyet.

GrG 2011.01.21. 10:56:09

@molnibalage: Igazuk van uraim, de kéretik nem elfelejteni, hogy összen 9-10 hónapot harcolt, és háborúban a kiképzésidő alatt sokkal kevesebb plecsnit adnak, mint békében. Az biztos, hogy a háború alatt sokkal nagyobb tettet kell véghez vinni ugyan azért a medálért, mert a tettek száma/súlya nagyobb (hogy mondjam hősökből kinálati piac van), ma meg inkább medálokból. na csak előjött a közgazdász -sorry...

Ritana 2011.01.21. 10:58:07

És milyen jóképű fickó volt ez a Winters.
Jobb, mint a filmben.
(Csak mert a plecsnikhez nem tudok érdemben hozzászólni..)

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.01.21. 11:22:02

@GrG: de, itt a győztes-vesztes dichotómiáról van szó. ha hollywood rácuppanna, a hitler elleni merényletekből egy évtizedig élhetne csak. igaz, hogy ekkor részben nácikból kéne minimum pozitív szereplőt, esetleg hőst csinálni, az meg hogy nézne ki? vagy remek filmeket lehetne nürnbergről csinálni, hogy a német egyenruhást ugyanazért elítélik, amiért az angol egyenruhás irodalmi nobelt kap. vagy ugye a sztálin a mi hős bajtársunk, segített a gonosz népirtó diktátort legyőzni. (az amerikai filmekben, ha a szu volt a gonosz ellenfél, döntően nem a sztálin-éráról van szó, holott egyértelmű, mikor volt ex-baráti ex-testvérünk a legszarabb hely.)

Jockey11 2011.01.21. 11:24:08

Szívből jövő gratula!
Csípem az olyan fickókat, aki nem úgy leszek hősök, hogy "én akkor most valami hősieset fogok végrehajtani", hanem csak azt teszik, amit helyesnek és szükségesnek éreznek, de azt akkor is, ha a kénköves poklon kell érte átverekedniük magukat.

Atrox 2011.01.21. 11:34:54

Komoly írás.
És persze Winters még az írásnál is komolyabb.

vred kid 2011.01.21. 11:38:45

Kiváló írás! Nagyon jó volt olvasni, grat!

Yeto 2011.01.21. 11:39:06

Gratulálok az íráshoz, nagyon tetszett.

Yeto 2011.01.21. 11:43:57

Megpróbáltam megállni de nem ment, elnézést:

az executive officer nem-e lenne inkább századparancsnok-helyettes, legalábbis a szárazföldieknél és századnál?

Pretoryan 2011.01.21. 11:45:24

@tiboru: Úgy el tom képzelni hogy Tiboru szobájában néhány vörös szemű ejtőernyős éles fegyverekkel követelőzik... De lehet hogy csak túl sok konteot olvasok mostanság, mondjuk ez is fent nevezett hibája! :-D (abba ne hagyd)

Apafarkas 2011.01.21. 11:45:43

@GrG: Tobaknak a Pumás könyveit ismerem, gyerekkorom kedvencei között vannak. Volt bennük egy-két meredek történet.

E@milliliteratura: egy német barátom mondta erre, hogy ők (a németek) csak két nagy hibát vétettek a múlt században. Nem nyerték meg a két világháborút...
Akkor valszeg pl Bomber Harrist akasztották volna fel egy csendes hajnalon valahol London külvárosában...

Rigghead 2011.01.21. 11:50:28

remek olvasmány volt, köszi!

ilyenkor mindíg azt érzem, hogy az emberi faj háborúra teremtetett, és az lényének minden pozitívumát és erősségét kihozza...

persze ez nem igaz, nem kell vitatkozni, de ezek az élethelyzetek mindenestere heroikus állóképességet igényelnek, amit ő a kisujjából rázott ki..

Rigghead 2011.01.21. 11:55:57

ez a grandpa idézet igazi férfiembert rígató keménység, emlékszem mikor a sorozat utolsó jeleneteként láttam...

nyugodjék békében!

GrG 2011.01.21. 12:16:33

@Yeto: Sorry, lehet hogy jogos a komment, nem vagyok 100%-ig képben a magyar megfelelőkkel (részben a magyar honvédség laza személyzeti politikája miatt).

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.01.21. 12:17:48

@Apafarkas: elég lett volna az elsőt megnyerni, akkor nem így nézett volna ki a második :) pl. adolf barátunk egy alkalmi munkákból éldegélő elcseszett kispolgár maradt volna.

vizipipa 2011.01.21. 12:24:22

Gratulálok a cikkhez!
Ezek szerint a film minden lényegi momentuma igaz.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.01.21. 12:28:14

@Yeto:

Javítva, kösz a helyesbítést.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.01.21. 12:29:12

@Pretoryan:

Az ejék tényleg bírnak nagyon morcosan is nézni :-)

Szalacsi_Dezső 2011.01.21. 12:54:53

Húh, felborzolta az idegeimet. nagyon tetszett az írás. Steven A. Ambrosnak van egy másik könyve csak a D napról. Érdekes az is.

GrG 2011.01.21. 13:04:42

@Szalacsi_Dezső: Az milyen jó egy könyv. Tavaly mielőtt lementem volna Normandiába elolvastam. Szívem szerint lefordítanám magyarra, csak nem tudom, hogy lenne-e elég olvasó egy ilyen könyvhöz.

stoppos76 2011.01.21. 13:07:44

Nagyszerű írás egy fantasztikus emberről. A hideg futkározott a hátamon, amikor olvastam. :)

Tungus 2011.01.21. 13:16:23

Ez nagyon szép és nagyon jó írás. Ezért érdemes idejárni.

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2011.01.21. 13:19:16

nagyon jo a cikk, Winterst már a sorozatban is megkedveltem, mondjuk nem is volt nehez, csodas az egesz tortenet

M65od 2011.01.21. 13:21:30

Köszönet a Szerzőnek, ha ilyen jó témákat tud így feldolgozni akkor hajrá a szerkesztőségért!
Egyébként teljesen jó a témafelfogás megközelítése, hiszen Wintersben tényleg a vele született szerénységgel együtt jelen lévő kiváló kötelességtudat és teljesítőképesség, valamint ezeknek a külvilág felé történő kivételes kezelése (akár alárendeletekről, akár az idősebb korára a sorozat folytán elért sikere miatti rajongó későbbi generációkról lévén szó) az ami igazán naggyá tette őt.
Érdemes azt is megfigyelni, hogy ilyen emberek élatútjainak hatására minden egyből kultikus színezetet kap (pl: Camp Toccoa helyszíne amit ők maguk is biztosan legszívesebben leromboltak volna, de így is bezárták azt hiszem már 1946-ban, mert olyan rossz volt a klíma arrafelé, vagy akár a felszerelésük keltette gyűjtői és divathullám stb.) és közelebb is hozza - méghozzá amennyire ez egyáltalán lehetséges emberi példával - az eseményeket az eseményektől távolabbi generációk számára is.
Azt hiszem nem hallottam még a gyászhírt, de ezesetben nyugodjék békében!

vén betyár 2011.01.21. 13:22:08

@Szalacsi_Dezső: @GrG:
Stephen E. Ambrose
D-Nap
1944. június 6.
A partraszállás hiteles története
Aquila Könyvkiadó
1997
www.masodikvh.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1274&Itemid=437

sztrelnyikov 2011.01.21. 14:08:08

@Apafarkas: Persze, hogy voltak! Pl Ugron István eje százados.

Szivar 2011.01.21. 14:21:57

@Apafarkas: @GrG: Ajánlom figyelmetekbe a Magyar Arany Vitézségi Érem tulajdonosait. A legénységivel kezdjetek. Nekem sajna nem mindíg működik a link, de ha rákerestek legjobb barátunkkal akkor be szokott jönni: akm.jjsoft.hu/rendjel/adatok/mave.htm

Aki nem lesz libabőrös a történetek olvasásakor az híjján van a katonai erényeknek. :)

Az írás nagyon jó! Igényes, összeszedett szép munka. Örömmel olvastam, köszönöm!

assasin 2011.01.21. 15:07:46

Igazi hagyományos értelemben vett katonai hős volt.
Jó parancsnok, jó vezető, ma már nem is tudjuk milyen nehéz lehetett akkor, ott szolgálni.
Remélem megkapja a Medal Of Honort...megérdemelné.
R.I.P.

jack o'neill 2011.01.21. 15:15:20

Nyugodjon békében! Nem semmi fickó lehetett.
Kalapom - sapkám - emelem a poszíró előtt is, nagyon jó lett!
@Rigghead: Azt hiszem azt a pillanatot soha nem felejtem el. Rengeteg sorozatot követtem/daráltam eddig, de az egyik legszebb és legfelemelőbb befejezés volt.
@sys_64738: Az igaz, Speirs is megérne egy posztot, a másik kedvenc szereplőm volt a sztoriban.

GrG 2011.01.21. 15:40:55

@Szivar: csodáaltos a link, de jó lenne őket is megírni...
G

GeoThrasher 2011.01.21. 17:24:11

Az egyébként érdekes kérdés, hogy mi tesz hőssé egy katonát. Kevésbé hősies egy Waffen SS páncélgránátos, aki túlélt 4 évnyi tömény poklot és kiválóan harcolt, csak mert az egységét en block háborús bűnössé nyilvánították? Vagy egy Wehrmacht katona, esetleg magyar honvéd vagy lett önkéntes?
Nyilván a mai világban nem polkorrekt hősként tisztelni őket, de akkor mikor lesz az? Mert Ők is megérdemelnék. Bocs, ha OFF lettem volna. Az írás egyébként párját ritkítóan alapos és élvezetes. Grat hozzá!

tucano 2011.01.21. 17:54:28

Nagyon jó írás, köszi szépen!

@Szivar: Nagyon rendben van a link, nagyon jó munkát végzett, aki összegyűjtötte.

@assasin: Ha nem is kapja meg a Medal of Honort (pedig megérdemelné), nos mi akkor is végigjátszhatjuk vele, amiért ő mindenféle kitüntetést kapott, ott engem emlékszem 100x szitává lőttek, semmi esélyem sem volt a tanyánál normális nehézségen.

tudi 2011.01.21. 18:44:58

Nyugodjon békében, megérdemli, nekem már a sorozatot nézve szimpatikus volt, de így, hogy megismertem az életútját még inkább. Nem egy tipikus Rambo, csak egy vidéki srác, aki mikor az helyzet úgy hozta kiváló vezető lett és emellett végig szerény is maradt. Nagyon jó írás.

MTi 2011.01.21. 19:26:30

Minden elismerés Winters őrnagynak, a katonának és az EMBERNEK is!
És persze a szerzőnek is nagy-nagy gratula!

teddybear01 2011.01.21. 19:46:52

@GeoThrasher: Nézd, az SS-szel nem a harci képességek hiánya volt a probléma. Kemény harcosok voltak az arcvonalon többnyire.

A baj a hozzájuk fűződő háborús bűnökkel van, meg azzal, hogy hozzájuk tartozott jópár hírhedt egység is. Például a haláltáborok őrsége, a megszállt területeken a polgári lakosságot terrorizáló bandák és még sok más.

De, a "jó hírét" már a Hosszú Kések Éjszakáján elvesztette az alakulat. Akkor, amikor Hitler politikai bérgyilkosává süllyedtek le.

Minorkavidor 2011.01.21. 20:52:30

@GrG:

Békési Varga Sándor: A különleges járőr
Persze ez csak fikció és nem valós szereplőkről szól, de jó!

A poszthoz hadd gratuláljak én is! A képek mindig nagyon tetszenek! Honnét szedítek ezeket!
Profi munka!

GeoThrasher 2011.01.21. 22:28:30

@teddybear01:
Persze, értem én az indokokat, költői kérdés ez.
Csak tudod, amikor az USA reguláris haderejének tagjait azért tüntették ki, anno, mert lemészároltak ki tudja hány ártatlan őslakost, az azért arcpirító. Igazság nincs, sajnos. "Vae Victis"-a kedvenc idézetem...:)

assasin 2011.01.21. 23:13:28

@GeoThrasher: De jó, hogy itt is felbukkannak, a naagy német hadsereg védői, meg az USA katonáit lefikázók...már hiányoltam egyet.
Ez itt egy hős katona megemlékezéséről szól..csak erről, fikarcnyi tisztelet lehetne benned.

Ja,és ha nem tudod miről írok, akkor olvasgass utána pl: a Vörös Bárónak...aki németként is megadta az ellenfelének a tiszteletet, mert akkor még ez is benne volt a háborúban.

GeoThrasher 2011.01.22. 00:34:59

@assasin:
Azt gondolom, hogy nem fikáztam senkit, nem is állt szándékomban. Véleményem szerint, ennyi belefér a véleménynyilvánításba.
Egyébként meg maximálisan elismerem azt, amit a 101-esek és a 82-esek letettek az asztalra a világháborúban. Elit katonák voltak, csakúgy, mint a többi ejtőernyős, legyen az magyar, orosz vagy épp német.

Monty H. 2011.01.22. 09:01:54

Egyrészt nagyon köszönöm az összefoglalót. Részletes és méltó. És szomorúan olvastam a halálhírét, mert személyes "hősöm" ő, és azt hiszem, az is marad.

Pár éve a neten közzétett egy felhívást, hogy "Kedves emberek, nagyon jó érzés, hogy ennyien kérnek tőlem levélben autogramot, de most már szeretnék nyugalomban élni, ezért több ilyen levélre nem válaszolok..." Szerintem nem a kora miatt kérte, egyszerűen csak nyugalomra vágyott, és ebből leszűrhető, hogy vajon hányan meg hányan írtak neki...

A sorozatról pedig a D-nap 65. évfordulóján én is megemlékeztem.
monty.blog.hu/2009/06/06/film_az_elit_alakulat_hbo

Monty H. 2011.01.22. 09:04:48

Itt a kommenteket és a szöveget olvasva, Lipton és Speirs életrajza is jó téma lehetne... :-)

Persze van még jó pár katona, német, magyar, angol, amerikai, stb. akik megérnének LEGALÁBB EGY POSZTOT. De hát itt végül is ezen dolgoznak, dolgozunk... :-)

Kíváncsi vagyok, magyarul kiadják-e valaha Winters személyes visszaemlékezését. Kevés a hadtörténeti munka, de túlnyomórészt második világháborús - vagyis némi esély van rá...

NagyMG 2011.01.22. 12:36:44

Gratula az írásért!

@Monty H.: Pontosan nem emlékszem, de olvastam egy könyvet, egy amerikai pilóta visszaemlékezései, amikor Angliából jártak bevetésre vadásszal. Az is megérne egy posztot.

Barman's Choice · http://scotchwhiskyblog.wordpress.com 2011.01.22. 13:02:52

Gratulálok a poszthoz!
És tisztelet R.Wintersnek.

Én is szívesen olvasnék magyar vonatkozású,hasonló írásokat.
Az én hősöm Sebő Ödön határvadász főhadnagy..

off:
(ps:kérdezném,tud valaki olyan könyvről,kiadványról vagy csak tanulmányról,cikkről ami a magyar határvédelem,határvadász alakulatok történetét dolgozza fel?köszönöm)

hazitroll 2011.01.22. 15:41:00

Még a lemilen is a legkiválóbb írások között van, gratulálok és köszönöm!

GrG 2011.01.22. 17:48:06

@NagyMG:Ilyen mondjuk az Isten veled Mickey Mouse, de az amazon-on van még vagy másik 10 (a múlthavi dvd vásárlás óta az asszony gyanakvóvá vált - befigyelt tizenx akciós dvd, ráadásul 3 egymást követő nap csak jöttek a csomagok)...

GrG 2011.01.22. 17:48:46

@Barman's Choice: Nagyon szívesen írnék magyar vonatkozásukat is csak sokkal nehezebben kutatható.

GrG 2011.01.22. 17:49:31

@hazitroll: Nagyon köszönöm neked és mindenki másnak a kedves szavakat, próbálok majd nem alább adni a színvonalból a jövőben sem.
G

pisces 2011.01.22. 19:31:49

Ember volt, amikor nehéz volt embernek maradni.
RIP.

Magyar hősökről:
"Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor. A többi lárifári."

Egy másik kor, de rokon lelkek Mr Winters-el.
Az illető, aki a fentieket mondta nem más, mint Görgey Artúr 1848-49-es honvédtábornok, hadügyminiszter, a szabadságharc idején több alkalommal a honvédsereg fővezére.
Sajnos mai napig (szerintem méltatlanul) ellentmondásos a megítélése.
Somogyváry Gyula A Tűzoszlop, Katonacsillag megfordul, A hadtest hű marad c. regényekben állít méltó emléket a tábornoknak.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.01.22. 21:25:45

Ez jó volt!
Winters megérdemli,hogy megemlékezzünk róla,ez az irás pedig méltó erre--szerintem.
Azért,aki azt irta,hogy nem kéne a német és magyar katonákkal itt foglakozni,erösen vitába szállnék--"hösök",kiemelkedöen jó katonák voltak mindkét oldalon és pusztán katonai szempontból--minden politikát félretéve--megemlékezni róluk,szerintem több,mint szükséges!

Combat Gear Admin · http://combatgear.blog.hu 2011.01.23. 01:20:40

@proletair: Azért ez így nem teljesen igaz. Esetleg azért lehet több szallag sávja ma egy NCO-nak, mivel sokkal több helyre juthat el, ugyanannyi szolgálati idő alatt.

Hullafotós 2011.01.23. 10:42:02

GrG kolléga, ha netán legközelebb lemilbuliba látogatnál, egy kis pohárka jut a te kezedbe is.

Egy kérdés azonban nem hagy nyugodni.
"Winters emlékei szerint éjszakai álmainak 80%-a harccal volt kapcsolatos, és csak 10%-a volt vidám és békés"

Ez a kiváló katona, harcedzett parancsnok, a maradék 10%-ban miről álmodhatot...?

Michael Collins 2011.01.23. 12:03:28

@tiboru: Kedves Tiboru! Épp ember, épp ésszel, épp gépből NEM ugrik ki!
Bár én csak hadtápos voltam, de sosem értettem a mélységisek vonzódását az ugráláshoz :)!

1116001 2011.01.23. 16:56:33

Gratula a cikkért! Ronald Speirs-ről én is szívesen olvasnék:)

cynara 2011.01.23. 18:54:13

Nagyon érdekes cikk, jól megírva.
Ambrose könyveit én is nagyon szeretem, de tény, hogy egy kissé a heroizáló stílus jellemzi őket. Ugyanazokról a témákról érdemes elolvasni Antony Beevort is, aki kicsit összetettebben, az ellenség és a lakosság szempontjait is vizsgálva ír az eseményekről.
Kicsit off: tényleg nagyon kevés a jó hadtörténeti, hadtudományi mű. A múltkor döbbenten konstatáltam, hogy a teljes magyar Clausewitzért 25.000 HUF-t kérnek a Bookline-on.

Kismy 2011.01.23. 20:00:12

végre sikerült elolvasnom a posztot. megérte!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.01.24. 08:22:36

@cynara: Akkor te még nem olvastál valami igazi seggnyalós könyvet. A szerző és cím nem ugrik be, de fatertól kaptam az atlanti-óceáni konvojcsatáról. Ha minden 3. oldalon nem heroziálja a jenki (!) szerző az angolokat, akkor egyen sem... :)

von Piers 2011.01.24. 11:47:44

Gratula a cikkhez!
Már régóta olvasom a lemilt, de ez a cikk kihozta belőlem, hogy beírjak.

Nagyon jó volt olvasni.

Magyar vonatkozású könyvben pedig vannak nagyon jók. pl. Vitéz Erdély Bélától a Vér és Acél című könyv.

von Piers 2011.01.24. 11:50:45

@huneuphonium: * Vitéz Erdélyi Béla
előbb elírtam

Szivar 2011.01.24. 12:46:05

@GrG: Szívet melengető érzés olvasni a történeteket. Voltak keménytökű magyar gyerekek és vannak is! Egyik rokonomat is kitüntették a Donnál a németek vaskereszttel, itthon a "felszabadulás" után meg is lett a jutalma amíg élt. Meg kéne nézni él-e még a kitüntetettek közül még valaki. Ha igen megírhatná valaki.
Más.
A Bokor Péter: Krónika - a II. magyar hadsereg a Donnál című sorozatában is vannak válogatott szép történetek.

Gumi 2011.01.24. 13:01:38

Magyar viszonylatban talán Szokolay Tamás a "magyar Winters". Ő a magyar katonai ejtőernyőzés történetének kulcsfigurája.
Az ő élete is kitöltene egy mozifilmet.

Mr. Rocketfinger 2011.01.24. 17:02:08

nagyon jó írás, köszi.
sajnos én is csak ebből a posztból tudom, hogy elhunyt, R.I.P. Dick Winters.
Ambrose könyve nagyon jó, a sorozat jól visszaadja a történteket. szerintem Damien Lewis hibátlanul hozta a figurát.

cynara 2011.01.24. 18:34:28

@molnibalage: Rémlik, mintha én is olvastam volna azt a könyvet. De nem ezt akartam mondani, én nagyon is nagyra becsülöm Ambrose-t, kiváló történész, egyszerűen különféle stílusokban lehet írni ugyanarról a dologról, és amikor ő az Eisenhower Center igazgatója volt, akkor inkább az ilyen heroizáló szemlélet volt a divat. Nincs is ezzel semmi baj. Beevor egyszerűen újabb, modernebb, más a stílusa.

bet-li, kínai játékos 2011.01.25. 02:38:13

@GrG: Sztem az NCO (Non-Comissioned Officer) helyes magyar megfelelője a tiszthelyettes.

A kitüntetésekhez pedig hozzátartozik, hogy nem csak az egyént ismerik el erkölcsileg, hanem az alakulatokat is. Így az ott szolgálók jogosultak azt a kitüntetést is viselni (szalagsávon). Pl: a USCENCOM-ot tavaly októberben tüntették ki a Joint Meritorious Unit-al, a 2008. június 30-december 31. közötti időszakra vonatkozóan. Így aki (akár egy napot is) ott szolgált abban az időszakban, egy újabb kitüntetést vehet magának az egyenruházati boltban.

kószák egyike 2011.01.25. 06:28:00

Egyszerűen nem találok szavakat! Ez egy elképesztően remek írás!

Grgt tessék szépen belökni a szerkesztői státusz ajtaján mert ezzel a cikkel beírta magát a lemil történelmébe! Köszönöm!

kószák egyike 2011.01.25. 06:37:01

Remélem össze jön az a szobor. Ha valaki megérdemli akkor az ő. Csalódnék ha nem lenne meg.

balage 2011.01.25. 08:26:15

Széles Tamás sokat tett hozzá Winters karakteréhez, az egyik legjobb szinkronos manapság.

1116001 2011.01.26. 11:45:46

Sajnos az angol nyelvvel hadilábon állok (könnyen lehet, hogy valamit félrefordítottam:) ), de úgy olvastam, hogy Winters-t felterjesztették posztumusz Medal of Honor-ra.

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.01.27. 11:34:00

Van egy kérdésem számotokra. Ha valaki érdeklődik a hadtörténet iránt, akkor feltételezhető róla, hogy szereti a maketteket, modelleket?
Esetleg van is gyűjteménye? Csak kérdem, nincs semmi célom ezzel.

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.01.27. 12:06:12

Majd elfelejtettem megdicsérni az írást. Szép munka!
He ez a Winters becsvágyóbb ember lett volna, akkor meg sem állt volna az elnöki székig. Nagy ember!

Egyébként olyan gyönyörű időszak lett volna a 30-as, 40-es évek Földje. Zene, ruhák, színes emberek, autók, kultúra minden része, a stílus annyira izgalmas. Csak ez a rohadt világháború.

xstranger 2011.01.27. 12:20:26

@(त्वष्टृ): Elotte utana meg gazdasagi valsagok. Az egesz 1929-1950 idoszakot el lehetne nyugodtan felejteni.

Öcsielvtárs 2011.01.27. 12:26:24

@NagyMG: Esetleg erre gondoltál:

Szerzõ: Richard Hillary
Cím: Az utolsó ellenség
( még gimis koromban kiolvastam kb. 3 könyvtár összes elérhető háborús regényét... )

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.01.27. 19:50:17

@xstranger: Nem is tudnék vitatkozni veled.
De nézd el nekem szentimentális kommentemet! Ugyanis én főleg kultúrtörténetben vagyok otthon. És az általad említett 29-50-es években is rengeteg pozitív fantasztikus dolgot alkotott az ember.
És a stílusa a koroknak olyan erős, hogy minden nosztalgia nélkül állítom, mellette még a mai tömegfogyasztói társadalom is elhalványul bizonyos tekintetekben.
Persze itt csak úgy csöpög a szubjektivitás, de én előbb ennek a kornak a napos oldaláról áradoztam.
Persze igazad van a válságban. Talán csak abban nem értek egyet, hogy el kéne felejteni ezt az időszakot, mert nagyon tanulságos.

ferko030 2011.01.28. 02:00:04

Nagyon szép ez az össze foglaló
Én nagyon sokszor megnéztem a filmet
Azt hiszem az sokak nevébe mondhatom hogy egy nagyszerű embert vesztetünk el
Nyugodjon békében

"Currahee "

GrG 2011.01.28. 10:20:27

@Öcsielvtárs: Szia
Arra biztos nem, mert Richard Hillary Oxford-i diák volt (amúgy Ausztrál származású). A könyv egyébként zseniális.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.01.28. 11:09:31

@(त्वष्टृ):

Nincs statisztikám, de azt hiszem, a hadtörténet iránt érdeklődők között a makettezés-modellezés népszerűbb, mint egy semleges kontrollcsoportban...

És ha netán diorámát is szeretnél építeni:

www.harvar-d.hu/index.html

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2011.01.28. 11:45:00

Mindamellett, hogy egy nagyon jó post az egyik kedvenc témámban, csak hogy blog szerkesztői tudják, milyen hatással (is) vannak megjegyzem: Emiatt a bejegyzés miatt rendeltem meg Ambrose összes könyvét az Elit alakulat mellé, amit viszont már ronggyá olvastam. :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.01.28. 11:49:51

@Szántó Gábor:

:-)

Akkor Ambrose kiadója jön nekünk egy körrel.

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.01.28. 17:04:17

@tiboru: Köszönöm tiboru, a linket is.
Bár tényleg csak úgy felvetődött az agyamban a kérdés,
nem azért mert építkezni akarok.

Öcsielvtárs 2011.01.28. 17:49:21

@GrG: Szia, OK. Bocs, csak nekem ez a könyv ugrott be. Ő is elég bátor volt ahhoz, hogy legyőzze a félelmet.

Közöd???? 2011.01.30. 10:21:14

ÉLJEN A HÁBORÚ! ÉLJENEK A HŐSÖK!

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2011.02.01. 01:40:39

Kiváló írás és csatlakozom: posztot Speirs-ről is! :)

Johnny336 2011.02.08. 13:43:47

Azt hiszem újra végignézem a sorozatot, megjött hozzá a kedvem.

***NIX*** 2011.03.07. 22:03:32

Kalapom (rohamsisakom?) emelem a cikk írója előtt!
Nagyon jó látni, hogy nem felejtődtek el azok a srácok, ma már nagypapák, akik az USA "legnagyobb nemzedékéhez" tartoztak.
Félreértés ne essék, nem csak az usákokért vagyok oda meg vissza, de a katonai és emberi erények mindig megdobogtatják a szívemet.

Az én nagy kedvencem vitéz Bertalan Árpád őrnagy, de az összes "esernyős" fiát a szívembe zártam azért amit és ahogyan csináltak a háború előtt és alatt.

KalAmona 2011.03.21. 13:09:04

Udv mindenkinek!
A poszt zsenialis lett,gratula!
Gondolom sokan olvastatok az Otos szamu vagohid c. konyvet Vonnegut-tol,aki szinten MVH-s veteran volt.Szerinte kicsit mas volt az amerikai katonak megitelese a haboru alatt(nem igazan szelesallkapcsu,ragozo heroszokkent irta le a tobbseget...).Ez persze nem csokkenti az IGAZI hosok erdemeit,akikbol szvsz sokkal kevesebb szolgalt barmelyik fronton mint amennyi kozszajon forog.

Tiszteletem minden szerkesztonek es olvasonak!

Lick-Nick 2013.07.29. 21:59:16

Sziasztok,

Kicsit megkésve de talán nem annyira későn szeretnek 1-2 extra adalékkal szolgálni a poszthoz.
Volt szerencsém és lehetőségem 2011-ben eltölteni néhány napot Bastogne-ban. Hát maga a város egy igazi kis gyöngyszem! Minden túlzás nélkül állíthatom. Történelmi adalékként még 1-2 tény a film és a valóság fényében:
Rene: a francia ( francia nyelvű, belga ) ápoló leány tényleg létezett. Az, hogy az amerikai katonak mennyire tisztelték egy tény: a leányzó szeretett volna egy selyem eskükői ruhát de pénze és lehetősége sem volt rá. Ama bizonyos bombázásban ami a filmben is benne van, sajnos meghal. De az amerikai ejtőernyősök varratnak neki egy selyem esküvői ruhát az ernyőikből és abban temetik el.
Anna a fekete lány: Túléli a háborút és a bombázást. Visszatér Bastogne-ba és a mai napig látható a fényképe a helyi múzeumban.
Foy: Na ez érdekes mert városnak említik a filmben de nekünk inkább egy 3 tanából álló település igazából. Bastogne és Foy távolság nem több mint pár kilométer (3-6 Km).
Fox Hole: Van egy erdőrészlet ami meg van hagyva olyannak ami. De a filmben sokkal ritkásabb erdő.

Aki nem hiszi járjon utána maga. 3 napot megér a dolog. A helyiek kedvesek, a környék szép és nem utolsó sorban ez is egy olyan hely amit látni kell minden WWII-t szerető, érdeklődő embernek.
süti beállítások módosítása