A  Lemilblogon a vallásról eddig csak egy-két katonaszent és hadisten képében emlékeztünk meg, no és az inkvizíció kapcsán. Mai posztunk egy vallási ünnepről, a John Frum Day-ről fog szólni, amelyet ma ünnepelnek Vanuatun, korábbi nevén az Új-Hebridákon. Hogy mi köze ennek a had- és/vagy rendvédelemhez? Ki az az ismeretlen katona, akinek nem sírja van, hanem kultusza?

Kattints és megtudod.

A John Frum kultusz úgynevezett cargo cult. Így nevezzük azt a jelenséget, amikor egy alacsonyabb fejlettségi színvonalú nép találkozik egy fejlettebbel (első találkozás: first contact) és két dolog történik:

1.) A fejletlenebb nép a jövevényeket (megjelenésük, sosem látott eszközei vagy egy korábbi jóslat miatt) isteneknek vagy isteni eredetű lényeknek véli (lásd még Hernán Cortés esetét Moktezumával, akit igen, én is Montezuma néven tanultam az iskolában, de közben úgy tűnik, magyarosította a nevét.)

2.) Az “isteni lények” szokásait, gesztusait, eszközeit utánozva ugyanolyan képességekhez akarnak jutni, mint a jövevények.

A mikronéz és melanéz szigetvilág (nem is beszélve a polinézekről) elég későn került kapcsolatba a gyarmatosító Európával, később az érdekszféráját kiterjesztő USA-val. Harminc-negyven éves térképekre nézve láthatjuk, hogy minden kicsi, nyomdahibának tűnő szigetecske és atoll mellett ott van valamelyik nagyhatalom nevének a rövidítése, de egy-két jelentősebb kivételtől eltekintve ezeket a szigeteket a gyarmatosítóik nem használták semmi különösebbre. Egyes kisebb szigeteken (noha névleg már régen elfoglalt és pacifikált területek voltak) az igazi first contact egészen a huszadik századig váratott magára.

Az áramvonalas harmincas években (ahogyan arról Rejtő is megemlékezett) a nyüzsgés egyre nagyobb lett a távol-keleti és óceániai gyarmatok körül. Rejtő nyilván viccnek szánta a kazánfűtőt, aki otthon törzsfőnök lett, de olyan nagyon távol azért nem járt az igazságtól.

Vanuatu akkoriban Új-Hebridák néven létezett és már 1606 óta rajta volt a térképeken; akkoriban fedezte fel ugyanis egy arra járó portugál hajós, aki a spanyol korona “Kereszténység terjesztése alacsony déli szélességeken operatív program” KTADSZOP 1.6.135.3 kiírása keretében Ausztráliát kereste. Vanuatut megtalálva rögtön el is nevezte a Szentlélekről Nevezett Déli Földnek (La Austrialia del Espíritu Santo), majd hazafinanszírozott, izé...vitorlázott.

Legközelebb (több mint száz év elteltével) egy Louis Antoine Bougainville nevű hajóskapitány (és admirális, az első francia, aki körülhajózta a földet, majd megírom őt is egyszer) járt arra, míg végül befutott James Cook, és elnevezte a helyet Új-Hebridáknak.

Hogy az igazi Hebridák meg az új között vannak bizonyos éghajlati különbségek... nos, ez úgy tűnik, senkit sem érdekelt.

A Brit Impériumhoz (illetve társbérletben a franciához) tartozó szigeteken ültetvényeket alapítottak, s mindenfélét termeltek; főleg koprát és gyapotot. A melanéz helybéliek és a néhány szigetvilággal odébbról odahozott polinézek dolgoztak, fehér vászonruhás gyarmatosítók teáztak a tornácokon, s a lakájt Louis-nak hívták. Az időnkénti lázadásokat pár puskalövéssel helyre tették.

Tanna szigete 40 x 19 km méretű; természeti szépségein kívül arról nevezetes, hogy a késő harmincas – korai negyvenes években feltűnt az őslakosok között egy férfi, aki az ősi szokások (customs, a helyi pidgin nyelvben kastom) követésére, a gyarmatosítók által hozott dolgok elutasítására buzdított. Egyes beszámolók szerint egy Manehivi nevű ember nevezte magát először John Frumnak, és őt a nép Keraperamun, a helyi főisten egyik megtestesülésének tartotta. Mások ezt a Manehivit kihagyják, és a nép közé leszállt Keraperamunról beszélnek.

A kastom követése egyébként a “nambas” nevű seprűszerű péniszfedő és a fűszoknya viselését is magában foglalja.

A kis sziget – a fűszoknyás, farokseprűs falvaival, csendes ültetvényeivel –  hirtelen a világ legnagyobb bújócskájának helyszínévé vált. Amerikai, ausztrál, brit, kanadai katonák és tengerészek üldözték egymást a nem kevésbé elszánt japánokkal. Semmibe se vett kis ferdeszeműek léptek fel egyszercsak, csatahajókkal és nagy hatótávolságú bombázókkal. A gyarmattartó hatalmak (kiegészülve az USA-val) minden erejüket bevetették ellenük. Természetesen ezen a blogon és másutt is szó volt már a hadviselő fél hőstetteiről, de a mellékszereplők itt is ugyanolyan fontosak. Most nem a hatvanas években a dzsungelben fellelt ádáz szamurájokra gondolok, hanem arra az óriási logisztikai gépezetre, amelyet hónapok alatt kellett telepíteni a már említett, térképen szereplő nyomdahibákra.

Így került katonai repülőtér és logisztika Tanna szigetére.

John Frum, a megjövendölt, az eljövendő, személyesen megjelent.

Az őslakosok álldogáltak a kerítésnél, dolgoztak a jövevényeknek. Addig csak egy-két angol és francia katonatiszt meg ültetvényi intéző otthonában voltak többé-kevésbé modern dolgok, bár az ilyen távoli gyarmatokra sokszor csak az elmaradottabb felszerelés jutott. Aztán a semmiből megjelent az amerikai hadigépezet, (hölgyolvasóink kedvéért) izzadó, félmeztelen amerikai katonákkal. A jövevények nem voltak olyan karót nyeltek, mint az angolok és a franciák.

Ahogyan az egyik beszámoló leírja John Frumot:

„'E look like you. 'E got white face. 'E tall man. 'E live 'long South America.” (magyarul: úgy néz ki, mint te; fehér az arca; magas ember; Dél-Amerikában él).

Ezeket a mondatokat David Attenboroughnak mondta az egyik hívő. Ismerve az amerikai Dél és Középnyugat lengyel, német és ír gyökerekkel bíró lakóit, laza modorukat, és a feketékkel szembeni közvetlen (talán kicsit lekezelő) hozzáállásukat, talán érthető, hogyan alakulhatott ki ilyen közvetlen viszony a jövevényekkel. Felteszem, hogy John Frum a fiatal Attenborough-hoz hasonlított. Apró kedvességként, hölgyolvasóinknak a blog szerkesztőségétől: aki megcsókolja David kezén a békát és utána megnyomja a PageUp gombot, az visszajut a népviseletben feszítő melanézhez.

A repülőgépeken pedig jött a gyógyszer, az élelmiszer, elvitték a sebesülteket, időnként meg  hoztak sose látott fehér, nagymellű, fehér hajú nőket, akik borízű hangon énekeltek a katonáknak. A sziget partjain a mai napig találni egy-egy Allison vagy P&W repülőgépmotort, gépágyú-csöveket, az egykor ott járt istenek rozsdás emlékeit.

Amilyen hirtelen jöttek, olyan hirtelen a katonák elmentek haza. Mit is mondhattak volna helyi barátaiknak? Egyszer majd visszajönnek, egyszer majd Tanna szigetén is lesz minden olyan jó, mint a messzi Amerikában?  Ezt mondták. Azóta imádkoznak hozzájuk és várják a "Coca Colát, hűtőgpeket és más csodás dolgokat" .Talán ha a tannaiak tudták volna, hogy a messzi Amerikában harminc-negyven év múlva Tannát és a hasonló szigeteket fogják mennyországnak tartani, és John Frum leszármazottai majd sok pénzt fizetnek egy-két ott töltött hétért...

Van a szigeteken egy másik cargo cult is: a Fülöp herceg kultusz. Ez onnan jön, hogy a fent említett Keraperamun istennek (vagy egy másik szellemnek, ezt nem tudtam egészen biztosan kihámozni) volt egy fia, aki a helyi mitológiában fontos szerepet töltött be. A helyiek, látván, hogy a gyarmattartók hivatalának a falain egy hölgy képe jelent meg, akit uralkodójukként tiszteltek, megállapították, hogy ezen hölgy férje azonos ezzel a szellemmel, aki a helyi mitológia szerint John Frum testvére. Fülöp herceg születésnapját minden évben megünneplik. 2007-ben egy valóságshow elhozott öt hívőt Angliába, akik személyesen találkozhattak a herceggel. Gondoljuk csak meg, a keresztények több mint 2000 éve várnak egy ilyen pillanatra, a zsidók még sokkal régebben. És akkor öt ember, találkozhat azzal a lénnyel, akit kicsi gyerekkora óta a főisteneként tisztel. Ő az a lény, akihez imádkozott, hogy a szomszéd kislány viszonozza a szerelmét, hogy Beckham lője be huszonötről is, hogy keljen ki a vetemény...

Mióta elmentek a katonák, a John Frum hívők építettek reptér-, kórház- és raktár-imitációkat. Kint van a zászlórúd, rajta a tábor zászlói és várják vissza a jótevőt. Hadsereg is alakult, amelyik sorakozik, dísszemlézik. A Tanna Army nem támad meg senkit, mindössze várja (minden évben február 15-én), hogy John Frum visszatérjen. 

Amikor ezt az posztot elkezdtem írni, döntenem kellett, hogy ungabungáék vicces szokásáról írjak, vagy komolyan számoljak be ezekről az emberekről és a hitükről. Aztán rájöttem, hogy semmi okom sincs kinevetni őket. Nincs okom, mert senkinek a hite nem lehet nevetség tárgya még akkor sem, ha a szárnyas kenyérpirítókban vagy a beszélő babzsákokban hisz. Ha elolvassuk Erich von Däniken műveit, (a koraiakat, amikor nem nézte még a feleségét is űrhajónak) akkor a saját vallásunkat is könnyen láthatjuk cargo kultuszként. Ezek az emberek ráadásul olyasvalakiben hisznek, aki ott járt, jót tett velük.

Ugyan nem jártam egyetlen kastom village-ben sem, de felteszem, régóta tudják a racionális magyarázatot John Frum kilétére, hogy ugyanúgy lehetett John Frum Bobby Sratzkowski, mint Steve McAllister, vagy Jack Szabo. Az, hogy a mai napig hisznek benne, az valószínűleg azt jelenti, hogy John Frum, foglalkozása és kiléte mára már pont olyan mellékes, mint hogy valaki esetleg egy József nevű ács fia volt.

Ezen kívül nem nagyon jut most hirtelen eszembe más olyan ország és nép, akiknek a második világháború kellemes élmény volt, akik gazdagabb lettek a világháború miatt a jobb világba vetett hittel –és egy istennel, akit azóta is visszavárnak...

Az írás végén tehát nem is marad más teendőnk, mint az, hogy a Lemilblog szerkesztősége nevében köszöntsük a Tanna Army tagjait és a John Frum - hívőket a John Frum Day alkalmából!