Biztonsági őrök (azaz élőerős őrzés-védelem) sok területen teljesítenek szolgálatot. Gyakran látnak el a védelem mellett portaszolgálatot, és sok esetben ők kezelik a különféle technikai védelmi berendezéseket is. Rendezvényeket biztosítanak, rendet tartanak és segítik a védett objektumba való ki- és bejutást. Mármint normális esetben. Sajnos ez a szakma is felhígult, és a jól képzett szakemberek között mára egyre több a gyengébb képességű dolgozó.
A biológiai fegyverek nyomasztása után most egy kicsit könnyedebb -nyári- poszt jön:
pár való életből vett történetet mesélek el a kívülálló szemével, pro- és kontra.
Jó szórakozást!
1. Navigáció
Veszélyesanyag-tároló logisztikai központ. Az üzemeltető a speciális körülmények miatt különösen magasan képzett őrszemélyzetet kért. Ám akik érkeztek… szóval az üzemeltető gyanakodott, így rendezett egy komoly tűzvédelmi gyakorlatot. Ott volt a tűzvédelmi megbízott, egy tűzoltó, a logisztikai bázis tulajdonosának képviselője, és az épületben működő tűzjelző- és gázzaloltó rendszer szakemberei. Szándékosan nem a legmagasabb szintű őrség volt akkor szolgálatban.

Szóval megkezdődött a gyakorlat. Az oltó rendszert karbantartás módba tettük, és lemondtuk a tűzoltóság kivonuló szolgálatát. Ezután az őrházban, a két őr előtt jó hangosan megbeszéltük, hogy akkor most egy megfigyelő ott marad, a többiek meg elmennek, és tüzet raknak (az éppen üres)
5-ös (azaz ÖTÖS) raktárban. A tűzjelző jelezni fog, megindul az oltás 1 perces késleltetése, és az őrnek a szabályzat alapján kell eljárnia.
Én voltam a megfigyelő, a többiek pedig elmentek a 6-os (azaz HATOS) raktárba, mely szintén üres volt, és raktak benne egy hatalmas benzintüzet.
A tűzjelző bejelzett, és kiírta nagy betűkkel, hogy a hatos raktárban tűz van, oda kell menni. Őrünk érezte, hogy eljött az ő ideje. Leolvasta, hogy mit ír ki a tűzjelző, de nem foglalkozott vele, hisz tudta jól: az ötös raktárba kell mennie. Felpattant a bicajára, elkerekezett az ötös raktárig, majd konstatálta, hogy ott nincs senki. Ez furcsa. Akkor hol lehetnek? És lám, az IQ azért mégiscsak győzött: a hatos raktár előtt állt 4 autó (mert 4 ember persze 4 külön autóval megy a helyszínre…).
„És még esek az alakok a híres főnökök meg mérnökök, miközben azt sem tudják önállóan, hogy melyik az ötös raktár!” – gondolta, és átbiciklizett. Az ottaniak már elunták közben az agyukat is, a hangulaton persze az üvöltő sziréna sem javított. Az oltórendszer képzeletben már régen elárasztotta gázzal a raktárat, mikorra őrünk végre betoppant.
„Hol a tűz? Mindenki jól van?”- üvöltötte a szabályzat szerint. Megnézte az oltó vezérlőpaneljét (bár fogalma sem volt róla, mit lát, de hát ez volt előírva), majd berobogott a gázzal „elárasztott” raktárba. Ezzel a gyakorlatnak vége is volt: a raktárat az életvédelmi szintnél jóval töményebben kell elgázosítani a sikeres oltáshoz, tehát éles helyzetben most egy őrrel kevesebb lenne.
2. A kinyithatatlan gyorskapu
Megismételtük a próbát egy másik őrrel. Ezúttal nem én voltam a megfigyelő. Egy működő raktárban füstöltünk, és vártuk az őr érkezését. Eltelt 1 perc, 5 perc, 10. Már épp telefonálgatni kezdtünk, hogy mi van már, mikor az egyik ajtónál mozogni kezdett a kilincs. Ez az ajtó történetesen fixen be volt zárva, és bár lehetett volna, az őrnél valamiért nem volt kulcs. Jódarabig szenvedett ott, majd kikiabáltunk neki, hogy inkább használja a főbejáratot a szomszéd raktárnál, 30 méterrel odébb. Újabb 2 perc múlva meg is jelent az őr…. és legnagyobb megdöbbenésünkre elakadt a gyorskapun.

Gyorskaput mindenki látott már, aki volt valaha raktáráruházban. Az ilyet a mennyezetről lelógó zsinórral kell nyitni (így nem kell a targoncáról leszállni). Igazából nem volt túl nehéz fejtörő, de őrünknek jó 5 perc kétségbeesett szenvedés után sem sikerült megoldania. Végül nekem kellett kinyitnom belülről a kaput, mert nem volt képes rájönni, hogy a háta mögötti zsinórt kell meghúzni.
Ezzel a tűzvédelmi próbát lezártnak tekintettük. Csak csendben jegyzem meg, hogy a raktárban elég komoly anyagokat tároltak; egyszer egy raklapnyi valami majdnem felrobbant, mert megindult benne egy öngerjesztő láncreakció. A gázérzékelő jelzett, külön vegyvédelmi osztag jött hatástalanítani a raklapot. Máskor véletlenül leesett egy kis üveg valamilyen vegyszer, targoncázás közben. A földre esett, összetört az üveg, a tartalma pedig szétmarta a saválló padlót majd alatta betont is….
3. Téves tűzjelzés
Építkezés, a félkész épületet

(és a benne található javakat) őrizni kell. Míg nappal zajlik az élet, az éjszaka nyugalmasabb. Kivéve, ha üvölt a tűzjelző. A tűzjelzős cég ügyeleti telefonjába egy érces hang szól: "b…. meg! Ez a k…. tűzjelző magától jelez! Nemtom mé’! B…. meg! Kussoltassák má’ el ezt a sz..rt!"
Telefonon reménytelen megoldani, úgyhogy tűzjelzős kolléga autóba pattan és siet a helyszínre. Úgy 140 km autózás után a következő kép tárul a szeme elé: vágni lehet a füstöt, a tűzjelző üvölt, a tűzjelző központ szétverve. A biztonsági őr teljesen részegen a félkész épület aulájának márványpadlóján (!) rakott tábortüzet, azon sütöget épp szalonnát, pont egy füstérzékelő alatt…
4. Oké!
Telefon éjszaka, vagyonvédelmi rendszer ügyelet felveszi. A túloldalon éktelen lárma és egy borízű hang:
- Jó estét, XY vagyok a Z-művektől. Üvölt a riasztó, és nem tudom, hogy miként tudnám elhallgattatni!

Az ügyeletesnek szerencsére ismert volt a helyszín, mert járt már arra párszor. Vagyonvédelmi rendszer, a kezelőegység felett kézzel írt A4-es lap volt kiragasztva:
„Riasztó hatástalanítása:
Kódot beírni. A Kód: 1234
Megnyomni az OK gombot!”
- Jó estét! – köszön vissza az ügyeletes. Semmi gond, akkor segítek. Ott van a kezelő mellett?
- Igen…
- Akkor nyomja le a következő gombokat szép sorban egymás után: egyes, kettes, hármas, négyes, és utána oké!
- Nem történik semmi!
- Akkor ismételjük meg megint, ezúttal jobban odafigyelve: 1, 2, 3, 4, és végül OK!
- Most sem történik semmi!
- Az nem lehet. Mit ír ki a riasztó?
- Nem tudom. Valami izé… intrúzion. És villog is.
- Értem. Megtenné, hogy beírja megint: 1,2,3,4 és OK.
- Jó, de értse már meg: hiába írom be, hogy egy, kettő, három, négy, sehogy sem lesz tőle oké a rendszer!
5. Igazán jó leírás

Bejelentés érkezik a tűzjelző-rendszer szerviz ügyeletére.
- Kérem szépen, az a gond, hogy a rendszerben csiporog a kézike.
- Ööö.. bocsánat, nem teljesen értem. A micsoda mit csinál? – döbben le az ügyeletes. Régi motoros már a szakmában, de ezzel a bejelentéssel nem tud mit kezdeni.
- Hát csiporog a kézike.
- Sajnos most sem teljesen értem, hogy melyik részegységről van szó. Valahogy le tudná esetleg írni, hogy néz ki?
- Megpróbálom - jön a válasz, majd utána néma csend. Csak a papír és a toll sercegése hallatszik a telefonban….
6. Fényképezés
Építkezés, az építési területre csak fényképes belépőkártyával lehet bemenni. A fényképet ott helyben, az őrkonténerben készítik: le van téve egy webkamera, elé kell állni, egy gombnyomás, és a nyomtatóból már jön is ki az igazolvány. Az ügyeletes őr, egy fiatal nő kezeli a rendszert, mikor megáll egy kisbusz a sorompó előtt. A kisbuszban 4-5 ember ül.
- Voltak már itt? – kérdi a nő a sofőrtől.
- Még nem.
- Akkor mindenki egyenként jöjjön be fényképezkedni!

Be is állít az első ember. Hát, addig a napig én mérnökként mindig csak nevettem, amikor valaki a fekete izzólámpáról beszélt: tudniillik ha felkapcsolják, fekete fénnyel ég, így sötét lesz a szobában. Persze-persze… Ám mikor ez a manus belépett, jól érezhetően sötétebb lett odabent. Pedig nem is volt fekete.
- Álljon oda a kamera elé! – mondta az őr.
- Hö..?
- Oda, a falhoz!
- Hö..?
- Látja azt a kamerát ott a polcon? Na, az elé!
A manus lépett egyet, de rossz irányba. Az őr nem volt elégedett. Így irányítani kezdte a jóembert, több-kevesebb sikerrel…
- Forduljon el 90 fokkal! – Neeeem!! Ne forduljon hátra, csak oldalra! – A másik oldalra, így háttal áll a kamerának! – Na, most majdnem jó, de lépjen kicsit balra! – Neeem. A másik balra! – Abba a kamerába kell belenézni! Igen, az egy kamera! – Na most végre jó. Máris…. - héé, még várjon, nincs még kész a kép!!

Figyeltem a nőt, és csodáltam a kitartását, türelmét. Főleg, hogy a kisbuszban ülő többi munkás sem volt okosabb. 5 ember, fél óra. Katasztrófa volt, alig bírtam ki röhögés nélkül. Egyedül a brigádvezetőnél ment kicsi olajozottabban a dolog. Mikor végre minden igazolvány elkészült, a sorompó kinyílt, a kisbusz beléphetett; az oldalán hatalmas felirat hirdette, hogy ők bizony erősáramú villanyszerelést fognak bent végezni. Az őr nő felsóhajtott:
- Atya ég! Ha ezek szerelik itt a villanyt, én hozzá nem nyúlok a kapcsolóhoz…!
7. A bajkeverő
Kiemelt rendezvény egy hatalmas sportcsarnokban. Tömeg, tömeg és tömeg. A küzdőtér felett lévő csúcsminőségű mozgatható kamerával keresték a rendezvény biztosítói a közönség soraiban a potenciális problémákat. Én más okból kifolyólag voltam ott, de nem volt teendőm, így figyeltem, hogy mi történik.
Hamarosan fel is tűnt egy bajkeverőnek látszó alak. Már pusztán vizuális megtekintés alapján is simán ki lehetett volna osztani neki pár évet. Ittasnak látszok, és a széksorok közötti egyik lépcsősoron kezdett belekötni egy útjába eső – nálánál jóval kisebb termetű - srácba. A hangokat nem hallottuk, de a metakommunikációból azért jól lehetett reprodukálni a beszélgetést („Hát te mit bámulsz?!”, „Namivanmivanmivan?!?!”, stb.). Már éppen intézkedni kezdtünk volna, amikor az események felgyorsultak: a nagydarab bajkeverő ütésre lendítette a kezét.

Az általunk használt kamera másodpercenként 25 képkockát továbbított a monitorunkra. Ám ebben az esetben ez kevésnek bizonyult. Csak pár elmosódott mozdulatot és villanást láttunk, és mire ismét sikerült megértenünk, hogy mit is látunk, már teljesen új helyzettel találtuk szembe magunkat. A bajkeverő is. A földön feküdt hason, kezei és a lábai gyorskötözővel hátrakötve, a hátán térdelt a srác, és épp a rádiójáért nyúlt; takarítást kért.
- Na igen. - Mondta a megfigyelő ember mellettem. - Elfelejtettem említeni, hogy a rendezvény biztosításában besegít a Hortobágy Kommandó is….
8. A nagyfőnök
Termelő üzem, irodaépület. Valamilyen okból arra járok, és mit látok: a vagyonvédelmi rendszer lelkesen villog és csipog, próbálja a tudtunkra adni, hogy itt bizony betörés állapota áll fent. Előtte ül az őrszemélyzet, és barátságosan kérdik, miben segíthetnének.

Elmondom, hogy mit akarok, majd hozzá teszem:
- Jelez a riasztó. Nem kellene csinálni vele valamit?
- Igen tudjuk, hogy jelez. – jön a válasz – csak a nagyfőnök irodája az. Ő úgy sem tudja kezelni a riasztót, és nem is akarja! Ezért mindig riaszt a rendszer. De végülis jó ez így, nem is erőltetjük a dolgot.
- Miért?
- Hát mert így legalább mindig tudjuk, hogy mikor van bent a vezér az irodájában.
9. Mariska
Vannak olyan létesítmények, melyeket kifejezetten bérbeadás céljából építettek. Ilyenkor az őrzést általában az üzemeltető biztosítja, az, aki a bérbeadásért is felel.
Egy ilyen létesítményben egy szép derűs őszi napon a járőröző biztonsági szolgálat talált egy elhagyott hátizsákot. Egy darabig keresték a gazdáját, de sehol sem találtak senkit: még az ajtók is be voltak zárva. Végül a szabályzatnak megfelelően visszavitték a hátizsákot az őrházba, hátha jelentkezik előbb-utóbb a tulajdonosa.
Az őrcsapatot egy volt rendőr vezette. Értelmes, egyenes, és tisztességes fazon volt, az a fajta, aki a szívében akkor is rendőr marad, ha már leszerelt. Unottan konstatálta a hátizsák érkezését, ám hamar felcsillant a szeme.
- Érzitek? Érzitek? Nagyon jellegzetes szag! – azzal fel-alá rohangált az értetlen ottartózkodók között, és mindenkinek az orra alá dugta a hátizsákot. Ám senki sem értette, hogy mi a gond.
- Marihuána! Tutira az! – szinte izzott a tekintete, a vérszag ugye, a vérszag…
A biztonsági őr ugyan nem nyitogathat idegen hátizsákokat, de ezúttal óvatosan belenéztek: és valóban, volt ott minden, ami csak kell: a mariska, a papír a spanglihoz, a szükséges eszközök és szerszámok, szépen akkurátusan.
Ezzel viszont az a kérdés is megfogant, hogy akkor most hogyan tovább? Több probléma is van:

1. Az őr nem rendőr, nem hatóság, tehát nem is kutakodhat és nem is vizsgálódhat.
2. A marihuána birtoklása törvénytelen.
3. Mindenki, aki 10 percnél tovább utána olvasott tudja, hogy a Mariska nem egy igazán veszélyes dolog: orvosilag még csak nem is kábítószer (nem okoz fizikai függést), még az (orvosilag amúgy kábítószernek minősülő) alkohol is veszélyesebb nála – pedig az legális.
4. Hogy a dolog még bonyolultabb legyen, ekkor megjelent egy pirospozsgás, vidám fiatalember, miszerint elveszett a hátizsákja…. Na ő volt a teljes létesítmény fő-fő bérlője, akitől ugye a pénz jön.
Itt most mindenki álljon meg 30 másodpercre, és találja ki: mi az adott helyzetben a helyes teendő?
Némi telefonálgatás után embereink végül a szabályzat merev betűje szerint jártak el. Pedáns leltári átadás-átvételi jegyzőkönyvet vettek fel:
„ … hiánytalanul átvette az alábbiakat:
1. Egy hátizsák, ilyen-meg-olyan márkájú
2. Egy doboz marihuána és spangli-készítő készlet
3. stb.”
Ezt a tulaj szépen aláírta, és mehetett is a dolgára. A hangulat pedig utánozhatatlan volt.
10. Szilánkok
Mi voltunk a karbantartók egy automatika rendszernél, melyet PC-ről lehetett vezérelni - ám egy napon jelezték, hogy gond van vele. Mikor a kollégák a helyszínre értek, azt látták, hogy a billentyűzet szét van verve, lényegében darabokban hever. Kérdezték a helyi őröket, hogy mi történt. A válasz:
- Há, ki vót írva a képernyőre, hogy "Üssön le egy billentyűt"...!
Igazából ez volt a jobbik eset, mert volt, ahol az érintőképernyőt boxerrel nyomogatták, hátha úgy jobban elfogadja a kódot...
10. A szakember
Kolléga tűzjelző rendszert tesztel. Ez általában zajjal jár, amit nem nagyon szeretnek, ezért több olyan rendszer is van, mely csöndben is tesztelhető. Ám ekkor valakinek figyelnie kell a központon a lámpák (LED-ek) színét, míg egy másik valaki füstöl vagy nyomogat az épület túloldalán. Kollégám nem akart nagy zajt, de hát egyedül volt. Megkérte hát a helyi biztonsági őrt, hogy segítsen neki. Megmutatta, hogy mit kell nézni, majd átment az épület túloldalára. Megnyomott egy kézi tűz-jelzésadót, majd felhívta telefonon az őrt:
- Jó napot, én vagyok az! Meg tudná nézni, hogy akkor piros lett-e a megbeszélt lámpa a központon?
Válasz:
- Öööö, a mi? Lassabban mondja, mert nem vagyok szakember!
11. Az ezermester
Egy napon az őrhelyen összeomlott az egyik szekrény. Normál pozdorja bútor volt, aminek kidőlt az oldala. Épp a helyszínen tartózkodott a kollégám, aki ugyan a tűz- és vagyonvédelmi rendszer karbantartását végezte, de szívesen segített másban is, ha tudott. Jó is volt a viszony az őrrel, aki így fordult hozzá:
- Képzeld, kidőlt a szekrényem oldala, és sehogy sem tudom helyre tenni. Visszakalapácsoltam ugyan a spirálszegeket, de nem tartanak. Tudnál segíteni?
Kollégám megnézte a szekrényt, majd jobb híján a csavarokat pár centivel odébb ismét becsavarozta. Így már tartottak.
12. Bónusz történet – Tűzoltók
Mindenki, akinek valaha volt kapcsolata a lánglovagokkal, tudja: a tűzoltók egy egészen egyedi fajt alkotnak. Nagyon tisztelem őket, és ahol csak tudom, segítem – de ettől még az alábbi történet meglehetősen jellemző.
Egy szeles őszi napon épp a munkahelyem dolgoztam, amikor furcsa zajra lettem figyelmes. Kinéztem az ablakon a zaj irányába, így premier plánban nézhettem végig, amint egy hatalmas faág letörik, lezuhan, és részben kabrióvá alakítja az ott parkoló autókat.
Kimentünk megnézni, hogy mi a helyzet, majd telefonálgatni kezdtünk. Kiderült, hogy a biztosítás intézése miatt hivatalos jegyzőkönyvet kell felvenni, amit a tűzoltók szoktak megtenni. Ki kellett hát hívnunk a tűzoltókat. Elég jó viszonyban voltunk velük, nem is volt messze a laktanya, és ismertük is a parancsnokot. Sima ügy. Áttelefonáltunk, és elmondtuk, hogy szél, faág, reccs, autó, kampec, jegyzőkönyv, stb. Mondták, hogy értik, átszaladnak kitölteni a papírokat.
5 perc múlva a következő látvány tárult elém: kék villogóval, szirénával és csikorgó gumikkal bedriftel két tűzoltóautó az utcába. A cégtől 10 méternyire satufék, keresztben megállnak az út kellős közepén, teljesen eltorlaszolva azt. Ezután leugrál a két autóról vagy 5-6 tűzoltó tetőtől talpig védőruhában, teljes felszerelésben, majd szép nyugisan nézegetni kezdik a két formatervezett autót:
- Hát igen, tényleg jól összetörtek… Na, akkor töltsük ki a papírokat és fényképezzünk párat!
rognork 2011.06.23. 07:58:48
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.06.23. 08:22:16
Flankerr 2011.06.23. 08:30:30
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.06.23. 08:33:04
1. Az illető egy nyugdíjas rendőr, aki a nyugdíj mellé keresi a kiegészítést, plusz nem unatkozik otthon. Itt persze nem Tiboru-szintű emberekről van szó, de legalább van valamennyi szakértelmük, hivatástudatuk, fegyelmük és persze IQ-juk.
2. Az illető másra nem alkalmas. Nagydarab, erős fickó, negatív IQ-val. Tökéletes. Vagy nem?
A szakma a kialakult helyzetért a rendőrök korkedvezményes nyugdíját tartja felelősnek, mert a piaci árakat a nyugdíj miatt fizetés-érzéketlen rendőrök nyomták le ennyire. De szerintem benne van a dologban a váláság miatti költségcsökkentés, és a piaci árverseny minőség-erodáló hatása is.
Egyébként rengeteg helyről hallom mostanában, hogy a megrendelő elégedetlen az őrrel: az orra előtt törnek be a főpénztárba, és nem veszi észre; de cseszegeti a betévedő ügyfeleket....
teddybear01 2011.06.23. 08:33:06
Ami pedig szegénykéimet illeti, hát az eredetileg lóvakaró mezőgazdasági segédmunkás muszájból lett biztonsági szakértő...mert munka vidéken nincs.
Nálunk is Nógrádból járnak az őrök, van aki 120 kilométert utazik egyik irányba.
Valandil 2011.06.23. 08:33:18
teddybear01 2011.06.23. 08:37:19
Például a Teszko 1500 Ft körül fizet a fővállalkozóknak, akik alatt van még két másik réteg. A talpas meg tényleg ennyit kap, a különbség eltűnik.
A nyugdíjas rendőrök meg tényleg csak időtöltésből járnak őrködni, anyagi szükségük nincs rá.
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.06.23. 08:44:36
Amúgy nem csak a talpasnak rossz a helyzet: a fővállalkozó cég eredményeit elnézve (egy elég nagy cégről beszélek) ott sem kolbászból van a kerítés. Sőt, nincs is kolbász. Nem véletlen, hogy ezek egymást jelentgetik fel....
vén betyár 2011.06.23. 08:45:03
Itt meg égtelen vihánc!:D:D:D
teddybear01 2011.06.23. 08:56:56
És ott van pár kirívó eset is, amikor egyesek magánhadseregnek nézik a céget.
Különben meg nem kellene szegényeket lenézni. Amilyen pocsék a gazdasági helyzet mostanában, bármikor közéjük kerülhetünk, ha szerencsénk lesz.
teddybear01 2011.06.23. 08:58:27
Valandil 2011.06.23. 09:18:27
vén betyár 2011.06.23. 09:27:54
A partra vetett bálnák, zsidó bányászok és cigány atomtudósok mellett, helyett a valóságban a biztonságiak az egyik legkiszolgáltatottabb munkavállalói réteg.
Elsősorban nem a nyugdijas rendőrök, hanem a legkevésbé sem nyugdijas al- és fölévállalkozók miatt, akik ügyeskedve, szinte minden létező munkaügyi előirást kijátszva az ő bőrükre gazdálkodnak.
Nem szekurity, de biztonsági kérdés?Tegnap olvashattuk a hirt, hogy több hónapra itéltek egy kamionsofőrt, mert saját és mások életét, biztonságát veszélyeztetve alaposan túllépte a vezetési időt, nem tartotta be a pihenőidő előirásait.Kiszolgáltatott munkavállalóként le is fogja ülni.Átvállalja helyette a főnöke, a cége?Ugyan.
Sokszor a biztonságiak is hasonló helyzetben a cégük, munkáltatóik, főnökeik helyett bűnhődnek - és féltik jó állásukat.
A helyzet nem édeni - és meg sem lehet védeni.
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.06.23. 09:37:46
Hát lebukott. Sok országnak elege lett a szabálytalankodó sofőrökből, és különféle kamerás (rendszám-azonosítós) megoldásokkal valós időben méricskéli, hogy mennyit ment a kamion. Persze csak a durva túllépést lehet így megfogni, de cserébe a bírságok sem kicsik: emberünknél több millára rúgott az összeg (és ez még csak a kezdet!). A főnöke meg közölte: nem fizet, perkálja ki zsebből. Na ez lett a kamionos karrierje vége, így lett biztonsági őr.
Tehát a helyzet tényleg sok helyen sz*r, de ezt a posztot én inkább a biofegyverek-sokk levezetésére írtam, szórakoztatásul. Nem lenézésből vagy probléma-feltárásból. Persze kommentezni ettől még lehet róla....
sztupi 2011.06.23. 09:49:28
Na de nem az a fontos. Valamikor egy munkagép, vmilyen kővágó izé leégett az épület mellet meglehetősen sűrű füstöt kibocsátva melyet a klíma rendszer befújt a belső térbe. A tűzjelző tette a dolgát és elkezdett vadul sívítani , nyitotta az ajtókat.
Mi azért mivel ,hogy eléggé büdös füst szag volt a házban kezdtünk kiszivárogni az IT-ről , ahogy felnéztem az emeletre az összes kollégánk nyugodtan ült az asztalánál és tovább verte a gépét.
Basszus legalább az életösztön működött volna de nem !
Mi szóltunk ,h jöjjenek már ki.
cyd 2011.06.23. 09:49:33
Mondjuk nekem nem volt sokk csak éredkesen informatív, de a jelen szórakoztatás sikerült. Köszönöm :)
Höbörgő 2011.06.23. 10:09:16
Nagyon jó a cikk, jó lenne még ilyen a biofegyverek cikket -bár az is nagyon informatív volt - ellensúlyozni kell.
vén betyár 2011.06.23. 10:35:41
Értem a szándékot és értékelem is!Levezettünk, jót röhögtünk!:)
Rendszeresen olvasom a szekuriti.blog.hu/-t, elmélyedni, elszomorodni tág teret ad.
Az a "baj" /:D/ a témáiddal, hogy ha belegondol az ember, csak beleszomorodni lehet, irigyellek, hogy józanul mérlegelve és mégis vidáman tudsz róluk irni.
Igaz, mi az amibe nem szomorodsz bele, ha belegondolsz?
Talán a vegyes kisüsti, az igen, azt lehet józanul, mégis vidáman elemezgetni.
Egészségedre!:)
Titus Pullo Urbino 2011.06.23. 10:40:14
Köszi a cikket pzs, üdítőleg hatott ebben a nagy fülledtségebn.
rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2011.06.23. 11:01:40
www.portfolio.hu/gazdasag/azt_kapjuk-e_ami_jar_egy_pszeudo-versenygazdasag_margojara.150712.html
Kicsit hosszú, de megéri elolvasni. Akit később is érdekel mentse, mert portfólio.hu archívuma fizetős!
Saját magyarázatom egyszerűbb. Azok ma nálunk a menedzserek, akik az átkosban komisszárok voltak (függetlenített munkahelyi párt titkárok). Tisztelet a kevés kivételnek, ahogy a cucializmust nem értették, úgy a piacost sem :-(
xstranger 2011.06.23. 11:27:24
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.06.23. 11:35:25
hiryu2,0 2011.06.23. 12:03:25
szép új jövő..... megvalósulása esetén kigyúrt bölcsészdoktorok között válogathat a cégfőnök...
Minden rosszban valami jó.
Ja mellesleg. Ilyen sztorik mellett ne kávézzatok, mert az enyém a képernyőre ment részben!
Kismy 2011.06.23. 12:59:43
pzs pedig lassan megkapja a "lemil sztahanovistája" címet :)
nabazzmeg 2011.06.23. 13:12:22
Ismételten meghivatkozva egy magára valamit is adó megbízót, szerződés dolga, de ki lehet kötni, hogy a bruttó vállalási díjból a vagyonőr/lét. tüo stb. mennyi pénzt kell, hogy kapjon. Ezt ugyancsak le lehet ellenőrizni.
Törvény tiltja régóta azt is, hogy 1 telephelyen folymatosan nem lehet senkit sem vállalkozói minőségben foglalkoztatni alkalmazoti munkakörben.
Tény, hogy sók a kókler vagyonőr cég, viszont a megbízói oldal sokat tehet azért, hogy ne szellemi nudisták süssenek szalonnát a fogadótér márvány padlóján...:-)
Talán nem véletlen mindemelltt, hogy míg itthon kb. 120.000 bejegyzett vagyonőr van, addig a 80 mio.-s Németországban pedig 170.000.
Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.06.23. 13:33:53
-Há nem vót ződ-sárga amikó csináttuk, és időre keeletett, úgyhogy a ződsárgát mindenhó lilávaa helyettesíttük!
A hatóságok meghagyták, hogy az egész épületben cserélni kell a lilát zöldsárgára, ami sztem jogos is. A munkások megkérdeztek:
-Te Laci, esz biztos hogy jól fordítottad??
Úghyogy rákérdeztem még egyszer, és: igen :)
Egy másik alkalommal meg, egy irodánkban helyettesítettem, az asztalon találtam egy kulcstartót, rajta egy gombbal... megnyomtam... hát, mivel a helység utcai iroda volt és volt kassza is, minden asztalnál volt egy pánikriasztó, és én azt nyomtam meg, ráadásul be voltunk kötve a rendőrségre... :) Kezdődhetett a versenyfutás az idővel, hogy még lemondjuk, mielőtt kiérnek :) (megbízhatóan megszokott minőségű a rendőrség szolgáltatása, mert 14 perc alatt találtuk meg a lemondókódot, mert az a széfben volt, a széfnek meg nem tudtuk a kódját, a kollega, aki tudta, betegácsiban, volt, és alig bírtuk elérni telefonon), szóval eltelt 14 perc amikor jeleztük hogy csak falriasztás volt, mire:
-Jó, a kollegák még nem indultak el, riasztás törölve..
Szóval HA igazi lett volna: akkor a rabló kényelmesen kirabol, utána megebédel, megerőszakolja a lányokat és még simán van ideje távozni.
A fenti posztban nekem NAGGYON tetszik az egérfogós villanykapcsoló :)
teddybear01 2011.06.23. 13:47:55
stoppos76 2011.06.23. 13:54:04
Megnyomom a lefele gombot, megjön a lift. Kiszáll a biztonsági őr, elállja az egész utat, bambán néz körül. Majd olyan 10 mp után leesik neki, hogy az elsőn van és ő a földszintre akar menni, úgyhogy visszaszáll a liftbe. Én meg a poszt hatása alatt bőszen elkezdek vigyorogni.
Gyakran előfordul, hogy az emberek kiszállnak az elsőn a földszint helyett, mert bitagyúak és nem bírják megnézni a kijelzőt, hogy hanyadikon van a lift, de ilyen reakcióidőt még nem láttam.
teddybear01 2011.06.23. 13:55:22
Hajnali fél négykor belődörgött két zsebrevágott kezű, ásítozó zsaru.
Közben kirámolták a számítástechnikai kabinetet, meg nyelvlabort. Elvittek vagy egy tucat komplett PC-t, tucatnyi mikrofont+fejhallgatót, magnókat, tévéket.
Valandil 2011.06.23. 14:03:14
leha 2011.06.23. 14:13:20
Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.06.23. 14:23:23
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.06.23. 14:24:55
teddybear01 2011.06.23. 14:47:37
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.06.23. 15:12:03
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.06.23. 15:12:48
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.06.23. 15:17:59
Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.06.23. 15:20:36
Apafarkas 2011.06.23. 15:27:16
Czelder Orbán 2011.06.23. 15:31:22
teddybear01 2011.06.23. 15:31:54
Egy férfi éves fejadagja (az 1950-es évekbeli adatokra alapozva):
300 kg kenyérbúza
Két tucat tyúk
Egy fél hasított sertés (40-50kg)
12 kiló marhahús
60 kg krumpli
18 kg vöröshagyma
1.5 kg fokhagyma
12 kg sárgarépa
6 kg petrezselyemgyökér
2 kg zeller
12 kg káposzta savanyítva
24 kg cukor
12 kg só
4 liter ecet
8 liter olaj (napraforgó, vagy repce)
8 liter paradicsomlé (befőzve)
4 liter lecsó (befőzve)
A nők, gyerekek és nyugdíjasok ennek a háromnegyedét kapják.@molnibalage:
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.06.23. 15:32:01
"akkor a rabló kényelmesen kirabol, utána megebédel, megerőszakolja a lányokat és még simán van ideje távozni. "
Korgó gyomorral nehéz vinni a szajrét. :)
teddybear01 2011.06.23. 15:32:46
Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.06.23. 15:38:52
@teddybear01: férfifejadagból a pálinkát kihagytad. Főbenjáró bűn.
teddybear01 2011.06.23. 16:02:09
stoppos76 2011.06.23. 16:21:59
Ha látnád ezt az irodát, nem csodálkoznál. A lépcső opciót használva egy labirintusba jutsz, ahol 6 olyan ajtón kell keresztülmenni, ahol használnod kell a belépőkártyádat. Az óránkénti bagózáshoz, meg ez marha körülményes. :)
stoppos76 2011.06.23. 16:32:27
Üldögélüng az irodában, mindenki vadul csapkodja a gépet, amikor egyszercsak beviharzik egy Brünhilda alkatú menedzsertanonc és elkezd fejhangon kiabálni az egyik kollégával, aki útvonalakat tervez.
- Már többször telefonáltam, hogy nem tudok belépni a windowsba, azonnal csináljatok valamit.
Kolléga felnéz és nyugodtan megszólal:
- A helpdesk itt van mellettünk balra.
Csaj odanéz, majd vissza és újra elkezd fejhangon sipítozni.
- De ott csak ketten vannak, ti meg itt ültök hatan.
Kolléga felhúzza az egyik szemöldökét és újra megszólal nyugodtan.
- Oké, akkor menj el jobbra, ott vannak a pénzügyesek, ők még többen vannak.
tudi 2011.06.23. 17:19:02
Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2011.06.23. 17:45:33
xstranger 2011.06.23. 17:56:28
A spiralszeg meg egesz egyszeruen epic, hasznalni fogom.
Kullancs1983 2011.06.23. 17:59:02
Ja, és @teddybear01 sztorijához hasonló is volt, (megintcsak az éjszakai) portás kihívta a rendőrséget, mert a szomszédasszony kicsit bolond, és éppen dühöngött. Fél óra múlva már minden csendes, egyszercsak kopognak. Akkor ért ki a két éjszakás járőr, gyalog. Kocsi a szerelőnél...
milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.06.23. 18:06:22
a hármasban a 140 km-ről tüzetoltunk az most hogy? mire odaér, már leégett minden, és a tűzoltók meg csicsikálnak bőszen???
Minorkavidor 2011.06.23. 18:09:13
Minorkavidor 2011.06.23. 18:18:22
stoppos76 2011.06.23. 18:48:27
milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.06.23. 19:15:20
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.06.23. 19:24:11
Amúgy jobb, ha nem tudod, hogy az építők miket művelnek a félig kész épületekben/épületekkel. Amikor telepítenünk kell valamit, akkor gyakori, hogy egyes helyekre be sem tudunk menni a bűz miatt...tehát szerintem nem akkor rakott először tábortüzet az őr, csak addig nem volt bekapcsolva a tűzjelző.
penelope garcia 2011.06.23. 19:25:31
Megjegyeztelek. ;)
PTerr 2011.06.23. 19:30:45
Egyszer én is szembetalálkoztam egy nem éppen "kiművelt elméjű" biztonsági őrrel (bár a történetemet a jelenlegi világban a vicces mellett bizarrként is lehetne nyugodtan jellemezni). A helyszín a Zöld Pardon, tavaly nyáron, hőségben. Nekem meg van egy olyan hülye szokásom, hogy nagyjából mindenhova hátizsákkal járok, bármit is kell beletenni, találok valamit (noha a paprikaspray állandó lakója).
Hát akkor éppen a nyár okán egy literes flaskányi ásványvíz volt benne vendégként.
A biztonsági őr -ahogy azt szépen meg van írva- kiöntette velem az ásványvizet... már csak az ásványvíz mellett láthatóan ott levő paprikaspray kerülte el tökéletesen a figyelmét.
Egyszerűen ignorálta/ nem vette észre. Noha a jámborság mintaképe vagyok, és csak a nyeszlettségem miatt hordom magamnál sprayt, nem tudom, hogy mi lett volna, hogyha valaki nem ilyen szándékkal tartja magánál...
Vagy én nem látom át nagyszerű emberismeretét, hogy előre leszűrte rólam (cca 10 mp alatt), hogy úgyis bevihetem, mivel semmiféle ordas gondolat nem is lehet bennem? :-) Máig sem bírom eldönteni.
Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2011.06.23. 19:34:16
Reptéri biztonsági szolgálat a portákon megállítja az autókat, és át is nézi. Ez úgye így rendben is van. Mondjuk még 9/11 előtti eset, de a reptéren már akkor is rendszámleolvasós kamera volt meg hasonlók.
Valami úgy főfütyit vettek fel, aki korábban nem dolgozott ott és úgy gondolta, hogy van ő akkora fejes, hogy nem vonatkoznak rá az ilyen mókák. Az őr szokásos módon köszönt, majd megkérte, hogy nyissa ki a csomagtartót. Azt a választ kapta, hogy nem nyitja. Megkérte még egyszer, de megint ez volt a válasz. A következő másodperc folyamán az őr az utasítások szerint eljárva kinyitotta a vezetőoldali ajtót, kiemelte a sofőrt, és szakszerűen hátrabilincselte a kezét.
Negyed óra múlva jött valaki, aki iszonyatos sok elnézéskérés után elérte, hogy levegyék a bilincset és ne indítsanak eljárást.
A másik még ennél is régebbi. Állami gazdaság portása Ludovikát végzett. Nyilván nem azért, hogy portás legyen, de gondolom nem kell magyarázni hogyan alakult az élete. (Olyanokat tanult, mint például ceruzacsonkkal zsebben jegyzetelni gyorsírással németül.) Szintén megjelent egy új főmérnök, aki kiszólt, hogy "Nyissa ki!" Mire a portás mondta neki, hogy "Jó napot kívánok, XY vagyok a telep portása, kérem igazolja magát, és mondja meg, hogy kit keres." A főmérnök azért volt annyira intelligens, hogy elszégyellte magát. Majd pár hónap múlva áttelefonált, hogy szeretné kölcsönkérni azt a portást, mert a másik telephelyen is rendet kéne rakni.
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.06.23. 19:41:45
nandras01 2011.06.23. 19:43:21
elképzeltem a csaj arcát, amikor megértette (megértette?) a beszólást...
viszonzásul:
nyári délutános műszak, még az átkosban. a gyár teljes tmk- s csapata az esztergályosműhelyben sziesztázik, a termelés rendben megy, szóval punnyadás.
egyszercsak bejön egy sofőrkinézetű sofőr, és panaszos hangon kérdi, hogy melyikünk a targoncás, mert a targoncától nem tud elmenni a kocsijával.
senki nem jelentkezik- a targoncás azért nem, mert semmi kedve felállni, a többiek, meg azért, mert nem ők a targoncások.
a sofőrkinézetű sofőr részéről a kérdés megismételve- a reakció ugyanaz.
szegény, teljesen elkenődik, fordulna kifelé az ajtón, amikor az egyik szerelő megszánja és ellátja jótanáccsal:
- tolass vissza és próbáld meg nagyobb gázzal...
még a sofőr is percekig röhögött...
flimo13 2011.06.23. 19:45:20
stoppos76 2011.06.23. 20:26:46
hiryu2,0 2011.06.23. 21:06:29
Később azért a harckocsiakadályokat divatosabb alumínium szerkezetekre cserélték. Valamely rejtélyes okból az érkező tehergépkocsik közül időnként valaki mindig megpróbált behajtani ha zárva is volt a sorompó.... Ilyenkor felvonult a TMK, lefűrészelték az elgörbült részt, maradék vissza. Fél év múlva nem kellett sorompózni, kamion is elfért a maradékok között...
cso zsi 2011.06.23. 21:33:03
Szakemberekre nincs már szükség, a hozzáértők jórészt munkanélküliek. Mert "van villanyszerelőm, az megcsinálja". Avagy neves munkaerőközvetítő cég szintén villanyászokat keres alkalmi hálózatépítő melóra.
Nincs a villanyszerelő szakemberekkel semmi baj, az értelmesebbje látja a különbséget, és még képes is megcsinálni előírásszerűen a munkát.
De a "mikrobuszos" csapattagok tépik a kábelt, testsúllyal rácsimpaszkodva, munkavédelmi cipővel agyontaposva, beletoldva-összeszigszalagozva, az aljzatba bicskával/csavarhúzóval "bekötött" erek, melyek kb. találomra követik a színsorrendet. Láttak már többeres telefonkábelt.
Spirálszeg? Klassz.
Bár a gyors műanyagcsatorna szereléshez hasonló, "beütős tiplit" érdemes használni. abban a csavar közelebb áll a "spirálszeghez", kalapáccsal kell behajtani, kitekerni viszont csavarhúzóval lehet.
Már ha a kilós kalapács után megmaradt benne a nút. :)))
cso zsi 2011.06.23. 21:35:36
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.06.23. 21:41:05
OkoskaTo:rp 2011.06.23. 21:58:40
@stoppos76: 9 perc alatt ennyit inflálódott a forint.
hehe64 (törölt) 2011.06.23. 22:30:11
teddybear01 2011.06.23. 22:38:39
Különben szs mester valami 1350 kalóriáról beszélt naponta...Ami kb. 3 teszkós tésztaleves, az a kicsi, zacskós.
michhuli · http://kerdesek.hu 2011.06.23. 22:49:17
yerico1 2011.06.23. 22:57:00
teddybear01 2011.06.23. 23:13:32
Színsorrend? No és? Kicsengette, jónak kell lenni!
civil polip 2011.06.23. 23:15:33
Ez az egyetlen negatív észrevételem, a többi dicséret, várom a folytatást.
Tucsko1 2011.06.23. 23:19:57
@hehe64: A "pánik riasztásra" KI KELL MENNI! Ha nem, akkor suhintás az ügyeletesnek, kapitánynak, még jaj ki sem merem mondani... Olyan nincsen, hogy lemondott pánikriasztás, mert mi van, ha késel a torkán mondja le?!
Aki ezt meg meri tenni, az valóban Taigetosz + .
Link Elek 2011.06.23. 23:20:10
:)
Johann Landa 2011.06.23. 23:24:24
-Bálás papírt Kunságba...xD
cso zsi 2011.06.23. 23:31:16
8 drótot nagyon össze lehet keverni, még akkor is, ha kétféle szabvány van rá.
Kodomo 2011.06.24. 00:12:42
Szakemberekre nincs már szükség, a hozzáértők jórészt munkanélküliek. Mert "van villanyszerelőm, az megcsinálja". Avagy neves munkaerőközvetítő cég szintén villanyászokat keres alkalmi hálózatépítő melóra. "
Iroda felújítást követően költöznénk be. Jön a meglepetés: a gépeket nincs hova bedugni, mert az összes UTP-s vezeték helyett koax van. Az sem 50, hanem 75 ohm-os antenna-kábel, nagyobb helyiségekben mindkét, mindhárom csatlakozóhelyen.
Máig nem értem, hogy mire gondolt a villanyszerelő, mert amúgy jó szaki.
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.06.24. 06:41:45
Gersz 2011.06.24. 07:52:20
mindennapiember.blog.hu/2011/06/23/szekuriti_4
okleveles naiv 2011.06.24. 08:16:53
Valandil 2011.06.24. 08:20:25
manager2008 2011.06.24. 08:55:54
Egyik közeli ország nagykövetsége feladott éjszaka faxon egy levelet, (lefordítva) amit az ottani miniszterelnök írt a mienknek.
Ezt persze a sajtó is tudta ,hogy a levél elindult, még délután.Késő estére lefordították a követségen és indult a fax (akkor az volt a menő).
Ügyeletesként épp nekem küldték, telefonáltak is hogy elindult a gépezet,majd egy darabig nézegették gondolom és elmentek haza (talán egy takarító lehetett még ott, mert vele beszéltem de minek.
A lényeg hogy színes papírra gépelték le, amit a lelkiismeretes faxgép képpontonként továbbított, és az sok oldalnál picit lassú. Kb hajnalban 4 körül már majdnem át is jött, az izgatott emberek telefonálgattak hogy mi van stb., de a küldőt már nem lehetett elérni hogy kezdje újra fehér papírral.
De miközben nézem a reggeli tévét ott már be is mondták hogy itt a levél, amikor még ki sem jött a faxból a vége.
rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2011.06.24. 08:56:05
Tudom, kicsit Off, de a sofőrök, őrzővédők mértéktelen kizsákmányolása kommentek között szerepelt. Mi az oka? Hacsak nem ez:
tenytar.blog.hu/2011/06/22/allamadosag_szammisztika_avagy_hogyan_novelte_az_orban_kormany_az_allamadossagot?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_06_23&utm_campaign=index&token=fa27980d2d234ce80f6e4c034b2ddd8e
teddybear01 2011.06.24. 08:59:39
teddybear01 2011.06.24. 09:02:16
Cr 2011.06.24. 09:08:05
teddybear01 2011.06.24. 09:48:52
Santinó 2011.06.24. 09:52:49
Amikor elkezdtem ezt a "szakmát"akkor MINDENHOL úgy foglalkoztattak,hogy nem jelentettek be,és soha nem volt időben fizetés.Már ha azt a pénzt,amit adtak,fizetésnek lehet nevezni.
6 évvel ezelőtt,beleuntam ebbe az egészbe,és alakítottam egy céget,abban bízva,hogy majd megpróbálok a magam ura lenni,ebben a káoszban,amit vagyonvédelemnek hívunk.
Szereztem EGY munkát(távfelügyelet,riasztó szerelés,karbantartás,kivonuló járőrszolgálat),és a következőket érzem 6 ÉVE!!!!
-Az ügyfél nem szeret fizetni
-Az ügyfél nem tudja kezelni,még évek múltán sem,a saját riasztórendszerét
-Az ügyfél,megrendeli a kültéri sorompót,aztán kiengedi a macskát,nem tartja rendben a kertjét.
-A havidíjunk,nevetségesen alacsony,mégis sokallják.(Bruttó 4200 Ft)
Egyszóval:Elvárások,azok magas szinten vannak,teljesítés pedig sehol....
És ehez adjuk hozzá azokat a tényeket,amiket az erre a szakmára parazita módjára rátelepülő szervek okoznak.Pl Szakmai Kamara......
Amíg létezni fognak olyan cégek,Mint az In-Kal,a Civil,a Pajzs,és még sorolhatnám,addig maradni is fog az a helyzet,hogy Ők bevállalják a melót nettó 3000 Ft+áfa összegért,aztán leadják 800 Ft+áfáért...
És mi a végeredmény?
Lepusztult,kivénhedt alkoholista szakadt Őrszemélyzet.....
Tegyük fel magunknak ezt a kérdést:
ELMENNÉNK ÓRÁNKÉNT 500 FT-ÉRT ŐRKÖDNI,HAVI 300 ÓRÁBAN,ENNYI PÉNZÉRT?
A választ mindenki tudja.....
Cr 2011.06.24. 10:01:46
teddybear01 2011.06.24. 10:05:52
Az általad említett cégek meg "közel állnak a tűzhöz", messze jobb pozícióban vannak, mint te, aki csak meg akar élni.
A havi 300 óra meg kissé sok, bár nem tudom mennyi a törvényes plafon.
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.06.24. 10:17:04
1. Van a személyzet ellenőrzése. Sok helyen a piros gombos megoldás van, ami a véletlen kiválasztás egyik változata. Megnyomod a gombot, és ha sípol, az ottani őr teljesen átvizsgál és megmotoz. Ma már inkább a beléptető rendszerek felé húznak a cégek, mert akkor a munkaidő is mérhető lenne. De a véletlen kiválasztás akkor is marad.
2. Vannak a vásárlók. A legtöbb áruházban nagyteljesítményű mozgatható kamerákkal pásztáznak, és keresik a gyanús alakokat. Végignézik, ahogy az illető elteszi a szajrét, majd a pénztár túloldalán feltartóztatják. Ha nem fizette ki, gondba kerül. Persze videófelvétel is készül, hogy bizonyítható legyen. A régi törvények mellett ez annyival volt bonyolultabb, hogy több ilyen esetet kellett összeszedni, hogy végre átlépje az okozott kár a büntethetőségi határt. Most már egyszerűbb a dolog. A kamera kezelői persze értik a dolgukat: elsősorban a bolti lopást megrendelésre, iparszerűen végzőkre vadásznak, és ma már gyakran át is adják az áruházak egymásnak az infót az ilyen személyekről.
Amúgy velem is megtörtént már, hogy célirányosan feltartóztattak egy OBI áruházban, és átnézték a csomagjaimat és a pénztártól kapott blokkot. Minden rendben volt. Mint kiderült, rosszul kommunikáltak a rádión, és összekevertek egy másik manussal. Elnézést kértek, én meg mentem tovább. Hibáztak. És akkor mi van...?
teddybear01 2011.06.24. 10:17:15
Amennyiben a bejáratnál nézik, és nem nyitod ki, akkor mehet máshova. Joguk van kizárni, mert a terület az övék, ők határozzák meg a működési feltételeket.
Ha kifele kérik, és nem teszed, akkor jogalapjuk van azt feltételezni, hogy esetleg lopott dolog van nálad, azt titkolod. Ebben az esetben viszont feltartóztathatnak, és jegyzőkönyv felvételével alaposabban is átvizsgálhatnak. Ha ellenkezel, kényszert is alkalmazhatnak, vagy rendőrt is hívhatnak, és a rendőr kiérkezéséig feltartóztathatnak.
camelus 2011.06.24. 10:25:39
Egy nagyobbacska (kb300-350e fős) magyarországi fesztiválon ültünk a VIP sátorban a technikai vezetővel. Mivel már elég sötét volt, mi sem voltunk szárazak és egy óvatlan pillanatban lenyúltam a nyakbaakasztóját (fotós all pass, meg minden). Majd odamentem a bejáratnál álló őrhöz és közöltem vele, hogy ott a sarokban ül egy kopasz, akinek nem hogy nincs joga ide bejönni, de se karszalag, se belépő. Az őr rendes gyerek volt meg is indult egy átlagos tigris kedvességével (és tempójával) a friss vadra. Kérdezi a kopaszt (haverom), merre hogyan, de amikor meglátta nála a rádiót (és persze, hogy azon leigazoltatta magát) elszomorodott. de csak azért, hogy felvíduljon, amikor közölték vele, hogy akkor én vagyok a régóta keresett tolvaj a VIP sátorból. Na b*zdmeg az nem volt tréfa, ahogy megindult felém. Úgy futott utána a haver egy sőrrel, hogy csak szívatás....
Egyébként azt tanultam tőlük, hogy örrel mindig a legegyszerűbb nyelven kell kommunikálni, mert ha nem ért valamit, azt azonnal támadásnak veszi. Ez egy irodaházban jó, este egy kocsmában veszélyes...
camelus 2011.06.24. 10:28:32
Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.06.24. 10:28:35
Sorry.
@cso zsi: hátigen, "ezek" ilyenek :) Az a baj hogy a szakképzett munkaerőt marhára nem fizetik meg, mindenért szart fizetnek, azt meg csak "ilyenek" vállalják el. Olcsó munkának szar a gyümölcse. Nem a suttyó szakképzetlen munkavállalót hibáztatnám, hanem azt, aki ILYEN munkásal végeztet szaktudást és igényességet igénylő munkákat, hogy több haszna maradjon.
teddybear01 2011.06.24. 10:40:24
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.06.24. 10:44:14
teddybear01 2011.06.24. 11:01:45
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.06.24. 11:21:42
A fővállalkozót ugyanis nem érdekli a minőség. Egyáltalán nem, csak az átadás alatt működjön valahogy. Amúgy pedig csak és kizárólag az ára a fontos. Tehát ha munkát akarunk szerezni, akkor az X helyett olcsóbb kell. Elsőként eldobjuk az extrákat, lecsupaszítva a tenderig a megoldást. Ettől kezdve szar lesz üzemeltetni, de ez már nem fontos. Utána még mindig túl drága, hát csökkenteni kezdjük szakmaiságot. A rendszer egyre pocsékabb lesz, de még éppencsak átadható. Már csak 75% X-nél tartunk, de ez még mindig túl drága, hát az anyagokon is spórolni kell. A leggagyibb cucc fér csak bele. Hogy az fél évet bír csak ki? Kit érdekel? Ezt fizetik meg. A munkaerő is túl drága: elég lesz egy brigádba egy hozzáértő, a többit csak az adott munkára vesszük, aki épp akkor jön. 60% X-nél járunk. Általában a határidő is túl szűk, szándékosan: így lehetetlen tartani, tehát lehet kötbérezni. A munkát így már csak összecsapva lehet megcsinálni. Van, hogy úgy szerelünk biztonságtechnikát, hogy még nincs fal! Lóg a tűzjelző a szoba közepén... de át kell adni. A kötbér persze a generálnak jó, a minőség meg nem érdekli. Igazából akkor is kötbéreznek, ha tartottad a határidőt. Persze perelhetsz, de akkor nem lesz a jövőben munkád. Inkább be kell előre tervezni a kötbért, így már csak 50% X-nél járunk. Szóval ilyenkor a szerelési minőség katasztrófa. Aztán valahogy átadjuk, és akkor lehetne rendbe tenni a rendszereket, de akkor meg már nem fizeti meg senki.
Beszéltem egy megrendelővel. Úgy örült, hogy a válság miatt 10-20%-al olcsóbban tudja a beruházást megcsináltatni! Azt hitte, ez neki jó. Amíg meg nem látta az eredményt, a végén.
Mivel az építő ipar padlón van, így mindenki áron alul vállal, gyakran bukóba, tehát amit leírtam, az általános. Kivéve ott, ahol a generál és az üzemeltető ugyanaz, vagy valamilyen egyéb okból fontos a minőség (pl. nyugat-európai cég a megrendelő) Na ott lehet normális munkát végezni. Ilyenkor tudunk is.
ludens (törölt) 2011.06.24. 11:45:20
teddybear01 2011.06.24. 11:50:43
Ami pedig az olcsójános megrendelőket illeti, megérdemlik!
teddybear01 2011.06.24. 12:05:53
Minorkavidor 2011.06.24. 12:11:36
449 FT a kötelező minimálbér egy órára.
sirarcheer 2011.06.24. 12:14:38
Szia!
Sajnos ez a válságtól független.
Én 2000-2001 és 2006-2007-ben dolgoztam biztonságtechnikai cégeknél mint telepítő/szervizes. Ekkor még ügye nem volt válság, az autókat is "0Ft-ért" vitték.
Mindig a riasztókon és a kamerákon spórolnak.
A megrendelő hibája is hogy szerinte egy ötemeletes épület riasztója/tűzjelzője/megfigyelő rendszere egyben 50.000 Ftból megoldható. Mert látta a Tesc@-ban hogy egy riasztó 10.000 ft. A legrosszabb amikor szervizelni kellett menni mert Nekem panaszkodtak hogy milyen szar és nem működik.
A határidők miatt mindig fejetlenség volt, mert sokszor előbb festettek ki mint minden szerelést elvégeztek volna.
Egyik esetben festés után végeztek márvány csiszolást. Ezért derék magasságig ragasztottak védő fóliát. Viszont mikor leszedték jött a festék plusz vakolat egyben. Azt mondanom sem kell hogy azt a festék színt a megrendelő előtt keverte ki a festő és ugye azt nehéz reprodukálni.
Az őrökkel kapcsolatban amikor az egész országba jártunk karbantartani akkor mondták hogy Velük mindig jóban kell lenni. :) Jó sztorikat tudtak mesélni a hétvégi munkájukról (sokan kidobó emberek) Azóta is mindig köszönök Nekik amikor belépek egy áruházba/boltba, de tudom hogy ez nem szokás. :(
Minorkavidor 2011.06.24. 12:18:02
Ja, csak melyik, zömmel 8 általánost végzett őr mer perelni? Az ismerősőmnek van ugyan érettségije, de már nyugdíj mellett hívják.
Na igen, közben a svájci frank 227-re emelkedett! De jó, hogy nincs devízahitelem!Ddd
Cr 2011.06.24. 13:23:42
Ő meg közölte, hogy nem nyitja ki, a srácnak kellett volna. Ő meg erre mondta, hogy nem nyitja ki, fölajánlotta, ha nem akarja, akkor ennyi. És elsétált... :D
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.06.24. 14:20:18
www.mydirtreport.com/mydirtreport/wp-content/uploads/2009/09/2mp7.jpg
GrG 2011.06.24. 14:59:21
anno a Matávnál volt egy jó kis balhé még 99-ben. A Petőfi S. utcai központban volt az Axelero központi szerverterme és azt pakolta ki egy pár emberke egy éjjel, megkötözve az éjjeli mászakos rendszergazdákat. Kicsit elszámolták magukat, mert nem vették figyelembe a kocsibeálló felett lévő kamerát, ami arcot és rendszámot szolgáltatott a forrónyomosoknak. Az egyik csókát a saját lakása előtt várták:-) Ja az elkövetők nagyrésze ott volt őr.... Majdnem ugyanakkor volt, hogy a Duna Pláza irodaházrészében lévő Matávos irodákban szedték ki a számítógépek belét (vinyo, proci, memória, aprólék). Elég sok macera volt vele és elég hamar meglett az elkövető (belépőkártya, őrnyilvántartás és kamera alapján), mert persze megint az őrség volt. Szerintetek ezek után lecserélték az őrző-védő céget?
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.06.24. 16:09:58
GrG 2011.06.24. 16:14:08
GrG 2011.06.24. 16:17:46
Ahogy egy volt tanárom mondta a becsületnek és a becsületességnek is ára van....
flimo13 2011.06.24. 17:38:09
flimo13 2011.06.24. 17:46:46
flimo13 2011.06.24. 18:02:32
Volt már, hogy csak úgy meg akarták nézni, mikor nem vettem semmit, mert a méretem közelében sem volt ruhájuk. A hátizsákban meg ott volt a bolttal azonos márkájú dzsekim, hülye lettem volna megmutatni, mert még kitalálják onnét loptam. Először hőbörgött, aztán kérdeztem, hogy látta, hogy lopok? Nem. Felvétel van? Nincs. Mondom csak úgy tartóztathat fel, ha bűncselekménnyel gyanúsít, ha ezek nélkül teszi, az rágalmazás. Ha gyanúsítás nélkül tart fenn, az személyi szabadság korlátozása, mindkét esetben én hívok rendőrt. Közben azt a fejet megérte volna felvenni, a két fejjel kisebb őr struccpózban, keze a rádión, és a homlokon a ráncok, ahogy próbálta feldolgozni az információt :) Aztán lefagyott, otthagytam.
De legtöbbször csak egy sima nemmel felelek a kérdésre, felfogják, azt' megyek a dolgomra.
teddybear01 2011.06.24. 19:05:27
teddybear01 2011.06.24. 19:18:51
Ha aztán meg szívózol, pláne kibasznak veled, vagy ha kissé erőszakosabb társaság, akkor jól meg is raknak.
A jogszabályok meg amit mondasz, ebben az esetben nem fognak bejönni. Ha bűncselekményre utaló magatartást produkálsz, a következményekért is te felelsz. Joguk van feltartóztatni, és akár testi kényszert is igénybe venni ellened, ha te erőszakosan viselkedsz. Fogva is tarthatnak, egészen a rendőrség kiérkezéséig, meg még addig, amíg a rendőrök el nem engednek.
Perelhetsz később ugyan, de ahogy egy ismerősöm mondta: "Addigra takarosan pofán lett vágva az ipse!" Azaz amit kapsz az a tied lesz. Az ilyen okoskodókat szokták még pluszban megszégyeníteni, de legalább kiröhögni.
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.06.24. 19:54:49
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.06.24. 19:56:19
Ha ennyi a balfasz kókler, akkor egy kellően nagy cég saját költségén küldjön tanfolyamra nem IQnuku embereket és alkalmazza őket.
flimo13 2011.06.24. 19:56:59
teddybear01 2011.06.24. 20:41:13
Viszont, ha egy olyan őrző-védő orkkal kerülsz szembe, mint amilyenek a posztban is szerepeltek, megkeserülted volna a hülyeséged.
flimo13 2011.06.24. 21:42:53
teddybear01 2011.06.24. 22:54:00
Ha belépsz egy akármilyen magánterületre, hallgatólagosan elfogadod annak működési szabályait.
Elárusító helyeknél ez azt jelenti, hogy csak azokat a dolgokat veheted magadhoz végleg, amiért fizettél, vagy a bolt tulajdonosa, vagy annak megbízottja térítés nélkül neked ad.
Szintén elfogadtad azt is, hogy a tulajdonosnak( vagy megbízottjának) joga van ellenőrizni téged, abból az okból, hogy betartottad-e az előző szabályt. Erre a magántulajdon védelme ad neki felhatalmazást.
A hangnemem meg olyan amilyen.
flimo13 2011.06.24. 23:00:11
teddybear01 2011.06.25. 00:13:03
Ennek semmi köze ahhoz amiket itt összehordasz. A magántulajdonjog az egyik alapvető emberi jog, épp úgy mint az életjog, és a szabadsághoz való jog.
A magántulajdonhoz való jogot a kommunizmusban részben felülírta a többség joga, de most már ez nem így van.
A személyiségi jogaid pedig hátrébb jönnek, mint a magántulajdon.
Egy normálisan szocializált ember ezt tudja, ha nem is fogalmazza meg így.
Remélem, legalább nem vagy jogász.
flimo13 2011.06.25. 01:25:18
Nem, nem vagyok jogász, azt hiszem ettől mindketten megnyugszunk :)
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.06.25. 12:07:52
Mi a frászkarikáért kell áramszünet esetén bekacspolnia...?
Kullancs1983 2011.06.25. 13:48:32
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.06.25. 14:16:12
Csakhogy az akkukat adott időnként cserélni kellene, de az pénzbe kerül. Tehát nem teszik. Az akkuk elöregednek, kipurcannak. Vagy simán csak kispórolják a riasztó oldalit. Így áramszünetnél a riasztó elhasal, az elektronika leáll, ezért a kültéri hangjelző áram nélkül marad. Ekkor, -ha nem is túl hangosan- de automatikusan üvölteni kezd. A kipurcant akku zavarja a riasztó újraindulását mikor visszajön az áram, ezért néha fagyva marad. Máskor a riasztó ezt az egészet atrocitásnak veszi, és még rá is tesz egy lapáttal. A gond amúgy az, hogy normálisan a szirénázást abbahagyná pár perc után, de ha áramszünet miatt szólal meg a kültéri, akkor nem...
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.06.25. 14:21:17
Egy időben divat volt úgy autót lopni, hogy szétrúgták az egyik index lámpát. A riasztó megszólalt, az izzó villogni kezdett. Izzó kiszerel, 230V bevezet a helyére. Riasztó szénné ég, lehet vinni az autót. Csak vissza kell tenni előtte az izzót...
teddybear01 2011.06.25. 16:08:27
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.06.26. 00:02:33
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.06.26. 00:04:19
teddybear01 2011.06.26. 04:16:06
Johann Landa 2011.06.26. 04:46:11
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.06.26. 09:18:18
Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2011.06.26. 10:02:47
katpol.blog.hu/2011/06/26/vitaposzt_atlanti_elvtarsaink_1_resz
Johann Landa 2011.06.26. 11:19:51
Csak egy előírás, mely az idegeket borzolja.
Az utas felvihet bármilyen űrtartalmú (lehet az félliteres is) öngyújtót, de más folyékony halmazállapotú személyi tárgyat (pl.:folyékony szappan, sampon, üdítő, zselé, ömlesztett sajt, méz) csak 100 milliliterig. És akkor döntsük el, mi a veszélyesebb 125 ml fogkrém vagy 300 ml folyékony gázzal megtöltött öngyújtó! Az IATA szabályzata szerint három darabot az utas magánál tarthat.
EU rendelet:2010/297
Szalacsi_Dezső 2011.06.27. 10:55:02
Valamelyik kabaréban hangzott el, hogy a biztonsági őrrel két dolgot lehet. Viccelni vagy kötekedni. De inkább az utóbbit, mert az előbbit nem érti.
Bár speckó nálunk az irodaházban jófejek a szekuritisek. :-)
3006 2011.07.13. 11:50:15
Volt szakértelem, fegyelem meg minden.
Aztán kiderült, hogy a megrendelők jelentős részének
csak alibi biztonsági őr kell a biztosítás miatt.
Nem számított sem a megjelenés, sem a szakértelem sem semmi,illetve egy igen. A vállalási díj.
10 évig bírtuk önállóan, aztán szépen bedarálták a céget a nagyok.
Perillustris 2011.09.30. 20:45:58
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.09.30. 21:40:56