Egy különszám erejéig megszakítjuk a tűzfegyverek fejlődésével foglalkozó poszt-sorozatot. Ez a különszám azokkal a tűzfegyverekkel (meg pár rokon kategóriába sorolható fegyverrel) foglalkozik, amik valahogy kilógnak a sorból, megelőzték a korukat, esetleg igéretes jövőnek néznek elébe, az előzetes kéréseknek megfelelően sok képpel...

Mit várnak egy lőfegyvertől általában? Lőjön sokat, nagyot, messzire, esetleg lövésen kívül legyen más felhasználási területe is. Ezeket a funkciókat próbálták megvalósítani az alábbi konstrukciók.

 
A nagy kaliberű kézifegyverek legérdekesebb mellékhajtása a Felkelő Nap országában jött elő. A japánok hamar átvették a portugáloktól a muskétát, saját szájíz szerint áthangszerelték és teppo néven egészen a Meiji restaurációig használták, lényegében változatlanul (kovaként használható ásvány nem akadt arrafelé, csappantyút nem tudtak sem gyártani, sem importálni).
 

A teppo mérete néhol extrém módon megnőtt, és elérte a kéziágyúét: itt alul látható lnoue Nagayoshi, ahogy méretes teppo-jával éppen valamit kompenzál.

A nagyobb rombolást nagyobb kaliberrel lehet elérni legkézenfekvőbben. A Mons Meg-től és az Ágyúk Cárjától (Cárok Ágyújától) a kaliber folyamatosan csökkent, majd a 20. századtól nőtt. Alul a Schwerer Gustav (800 mm)  - ez minden idők legnagyobb kaliberű, háborúban használt ágyúja:

(Az „Ágyúk Cárja” (Cárok Ágyúja) inkább dekoráció, a 36-hüvelykes (914mm) "Little David mortar" meg egy primitív kísérleti vascső. Futottak még: a Yamato 18.1 inch ( 46 cm), a Bismarck 38 cm (15 inch), az Iowa class 406 mm.)

Verne a növekedési tendenciát egész jól megálmodta:

Átlépve a három ajtó által őrzött bejáratot, most kétszáz vaslépcsőn kellett fölmenniük. Ez a Bika-torony kupolájába vezetett, mely egész Stahlstadt fölöttt kimagaslott.
E gránit-torony épület, melynek szilárdsága minden ostrommal daczolhatott, belülről kerek bástyatermet képezett, több fülkével, melyekből lőrések nyiltak. A terem közepét óriási aczél-ágyú foglalta el.
- Íme! - kiáltott föl Schultze úr, ki az egész idejövetel alatt még egy szót sem szólott.
A legnagyobb ostrom-ágyú volt, minőt Marcel valaha látott. Legalább háromszázezer kilogramm súlya lehetett, s hátul tölthető volt. Szájának átmérője másfél méter volt. Aczél állványon állva aczélkerekeken járt, a a fogaskerékrendszer segítségével oly könnyű volt vele bánni, hogy egy gyermek is megmozdíthatta volna. Elmésen alkalmazott csavar ellensúlyozta a lövés utáni hátralökődést s az ágyút a lövés után magától vitte vissza előbbi állásába.
- S mennyire hord ez az ágyú - kérdezte Marcel, nem állhatva meg, hogy meg ne csodálja e hatalmas hadi műszert.
- Húszezer méterre, teljes erejű töltéssel, oly könnyedén átfúrok vele egy negyven hüvelykni vastag vaslemezt, mint a vajat.

A lőtávot a cső hosszával már a középkortól próbálták növelni (falconette), de az abszolút csúcsot a németek érték el: a “Párizs Ágyú” - vagy hazafiasabb nevén ”Vilmos Császár Ágyú” - a valaha működött legnagyobb lőtávval (130 km) rendelkezett (a V3 és Szaddam Husszein "Project Babylon"-ja nem érték meg, hogy használják is őket).

Lényegében egy kimustrált – megbéléscsövezett – megtoldott 38 cm-es 38 cm SK L/45 "Max" ágyúból barkácsolták, hogy a frontvonal mögött lévő Párizst demoralizálják. A nagy lőtáv annak (is) köszönhető, hogy a lövedék felhatolt a sztatoszférába, ahol a csekély légellenállás lehetővé tette a hatalmas lőtávot. A lövedékek sorszámot kaptak – no nem mintha a német hadvezetés az utókor lelkes gyűjtőire gondolt volna, hanem mert a hatalmas lövedéksebesség – 1600 m/s – erősen koptatta a csövet, így minden egymást követő lövedék kicsit nagyobbra készült. Egy kis konteo-thread: a fegyvert sohasem találták meg a győztes szövetségesek…

Ha már V3: A Bosszú hármas számú fegyvere (Vergeltungswaffe 3 V3:) egy extrém (160 km) lőtávolságú ágyú volt (itt balra), ahol a lövedéket szakaszonként elosztott lőkamrák gyorsítottak fel. Az újításokra érzéketlen szövetségesek még kibontakozása előtt lebombázták.

 

A sörétes puska kis távolságon belül igen hatásos élőerő ellen. Mi lenne, ha ezt a revolverek nagyobb dobkapacitásával és megbízhatóságával kombinálnánk? Eredmények: a Jackhammer rohampuska: 

 

...és egy Hong Kong-ban született házi konstrukció, konfliktusmenedzsmentre:

A revolverekre (amiknek a fejlődését a parázsló taplóstól az egyesített lőszeresig itt balra láthatjuk dióhéjban) rengeteg változat született: építették gyűrűbe, késes boxerbe, még utánfutóba is. A proto-revolvernek tekinthető „borsszórók” („pepperbox”) avagy csőköteges revolverek néha extrém méreteket és tűzerőt értek el. Néhány példa elhajlásra a megszokott konstrukciótól itt lent: 

 

Derringer: önmagában egy kategória a zsebpisztolyokon belül. Letisztult formájában kétlövetű, általában mérsékelten nagykaliberű, billenthető csövű zsebpisztoly – de előfordul előfutáraiban egylövetű kiskaliberű feketelőporos elöltöltőstől a modern .44 Magnumig. A klasszikus időkben (Amerika, 1820+) elterjedt típusok hatásos lőtávolsága a kártyaasztal másik végéig terjedt - de ott még fel is gyújtotta a célt a torkolattüzével. Azóta is népszerűek. Pár példa:

Az előfutár:

És a típus jövője: :-)

Egy, a revolver és az öntöltés elvének kombinációjából született fegyvert az előző részben már láthattunk. Itt a legutolsó fejlesztés a témakörben: a MATEBA cég UNICA “Auto-Revolver”-e: 

Magyar vonatkozású a Frommer Rudolf által gyártott Frommer Stop pisztoly, amely elég ritka módon az inkább ágyúknál alkalmazott hosszú hátrasiklást vette működési alapelvéül. Két megnyerő arcú úrvezetővel reklámozták: 

 
Szép, szép a lőfegyver, de a hidegfegyverek sohasem hagynak cserben. Mi lenne, ha kombinálni lehetne a régit az újjal? Nem, nem a szuronyos puskára gondolok. Inkább szuronyos pisztolyra, A pisztolyok egész fejlődési útját elkíséri az ötlet, egészen a legmodernebb időkig. Pár példa a kivitelezésre: 

A korai, gazdagon megvasalt agyazású puskák ütőfegyvernek sem voltak utolsóak - itt lent egy korai példa, az 1500-as évekből  – ha az összes csövet kilőtték, még bunkósbotnak lehetett használni:

Amúgy a fenti alkalmazásmód sokáig megmaradt. Jókai így ír:

 
A tűzfegyverek torkolati lángcsóvája és égéstermékei önmagukban is jelentős energiát hordoznak. Mi lenne, ha lövedék nélkül próbálnánk ki? Az ötletből megszületett a „Forgószél Ágyú” (Wirbelwind Kanone), ami hidrogén-levegő keverékkel egy lökéshullámot produkált, és ami 200 m-ről egy 25 mm vastag deszkát eltört. Csak hát a Liberátorok szárnya nem csűrajtóból készült, továbbá a fent említett távolságnál valamivel magasabban is repültek...

A klasszikus tűzfegyverek egyik csúcspontját Atom Annus (Atomic Annie) jelentette, ahol a löveg atomot tüzelt [volt még atomtöltetű hordozható aknavető is, Davy Crockett után elnevezve, öngyilkos legénységnek tervezve (a hatásos lőtáv túl kicsi volt a rádioaktív veszélyek elfogadható szintre való csökkentéséhez] - csoda, hogy atomkézigránátot nem terveztek...):

A jövőben valószínűleg új (vagy sokszor egyszerűen újra felfedezett) elveken működő fegyverek is megjelennek. Régi visszatérő álom a „halálsugár” amit a lézerben többé-kevésbé meg is valósítottak: a kémiai lézer működő prototípusa röptében képes rakétákat, sőt állítólag tüzérségi lövedékeket megsemmisíteni (szintén állítólag röptükben, nem a földre állítva, ami elég szép teljesítmény). Tervezik hajóról és repülőről felhaszálni (kézifegyverben még nem...) Jelenlegi szintjén állítólag hatméteres acélréteget képes átolvasztani másodpercenként, feltéve ha van egy erőmű a tápellátására...

A már működő légi változat:

Ahogy a hajólézert megálmodták:

A testvérblogon feldolgozott Tesla-konteó említi az energia irányított továbbítására irányuló korai kutatásokat. Már ez sem tudományos fantasztikum – a Directed Energy (DE) kategória (Tesla „teleforce”-nak nevezte) magába foglalja a koncentrált elektromágneses sugárzáson alapuló, molekuláris, vagy szubatomi részecskékből álló energianyalábbal operáló eszközöket :

Ezen fegyverek közös jellemzője, hogy a célpontot szubatomi részecskékkel / elektromágneses sugárzással bombázzák, mely részecskék, illetve sugárzás fénysebességgel, vagy azt megközelítő sebességgel haladnak céljuk felé. (Ez sem újdonság, gondoljunk csak Archimédész (állitólagos) gyújtótükreire... Az "Állítólag..." sorozat több nekifutásból is próbálkozott rekonstruálni ezeket, eddig átütő eredmény nélkül.)

Aki ismeri a FPS kifejezés jelentését (a blog olvasóiról nem is feltételezem, hogy nem), az emlékszik a „railgun” opcióra a fegyverválasztékból. Nos, játékból valóság lett, a fegyver ("sínágyú") már most 44 MJ torkolati energiával és 130 km hatótávolsággal rendelkezik. Hátránya az, ami a lézernek: a használható railgun nagyon sokat fogyaszt. A fegyver színtisztán elektromos energiával működik (két fémsínen levő vezető lövedéket elektromágneses [Lorentz] erő gyorsít). A fegyver határait még kóstolgatják, a X00 km/sec nagyságrend sem látszik elérhetetlennek.

 Végül egy futuriszikus fegyver alacsony költségvetésű otthoni projektben, rajongóknak: Coilgun. Ez a létező legyegyszerűbb elektromágneses elven működő fegyver, ahol tekercsek tirisztorokkal kontrollált, pontosan időzített  bekapcsolásával gyorsul fel a ferromágneses lövedék.

Coilgun házilag:

Búcsúzóul pár érdekes fegyver kommentár nélkül: