A vallás, a hit az egyik legnagyobb erő, ami képes átsegíteni az ember a legnagyobb nehézségeken is. De amint a történelem szomorú tapasztalatai mutatják: az eltorzult, félreértelmezett vallási parancsolatok, a hittételek kiragadott, kiforgatott értelmezései, a vallások ellentételes tanításai akár emberek millióit képesek maguk mögé állítani, a történelem legvéresebb háborúit és népirtásokat okozva.
Ne feledjük azt sem, hogy az eltorzult, fundamentalista vallási irányzatok napjainkra a nemzetközi terrorizmus legfőbb mozgatórugói lettek.
Terveim szerint a most induló sorozatban olyan eseteket bemutatok be, amikor a terrorcselekmény mozgatórugója a fundamentalista hit volt.
De milyen is egy fundamentalista?
"Nem azért jöttünk, hogy nevessünk vagy sírjunk az élet dolgain, hanem hogy megértsük őket"
Tekintsük át röviden, melyek a fundamentalizmus legfontosabb jellemzői.
Egyiptomban a Muzulmán Testvériség, Iránban Khomeini ajatollah Iszlám Dzsihádja; Izraelben a Gush Emunim (Hívők Gyülekezete); a radikális zsidó lubavicsi mozgalom; az amerikai evangélikusok New Christian Right koalíciója és az ő Moral Majorityjük; az Európa második evangelizációját hirdető, megalkuvást nem ismerő katolikus teológia; az (elsősorban, de nem kizárólagosan protestáns) abortuszellenes Operation Rescue mozgalom Amerikában; a ciellinisták; a túlnyomórészt katolikus Communione e Liberazione mozgalom tagjai Olaszországban - ezek, és a többi hozzájuk hasonló vallási csoport (melyek különösen a hetvenes években szaporodtak el) különféle eszközökkel harcolnak Isten nevében a modern társadalom radikális átalakításáért. Ahogy a múltban a marxista ideológiával áthatott munkásmozgalmak, ugyanúgy a jelenkor fundamentalista mozgalmai is felsőbb kinyilatkoztatáson alapuló univerzális, abszolút és mindenki számára kötelezően előírt receptet kínálnak a társadalmi, kulturális, gazdasági és politikai viszonyok, struktúrák és intézmények gyökeres átalakítására.A fundamentalizmus a jelenkor kihívásaira a szent könyvek abszolút, tévedhetetlen, szó szerinti értelmezésével felel. A fundamentalisták által visszautasított egyik alapvető modern érték éppen az emberi értelem felsőbbrendűsége. Ideológiájuk alaptétele, hogy a transzcendens lélek jelenlétének tagadása támadás az emberi és társadalmi rend ellen.
Habár elméletileg szemben állnak a modernizmus tételeivel, koncepciójával és értékeivel, annak tudományos-technikai eredményeit azonban szívesen fölhasználják a mindennapi életben: a modern orvostudomány vívmányai, az elektromos készülékek, a sugárhajtású repülőgép, a nagy teljesítményű számítógépek, a tömegmédia, a telekommunikáció, vagy épp a modern haditechnika már régóta nem idegen tőlük.Magától értetődik, hogy a fundamentalizmus nem engedi meg a szent szövegek többféle értelmezését. Annak eldöntéséhez, hogy mi képviseli megfelelően a szent iratok igazságát, egy szelektív módon irányított és kisajátított olvasat lesz az uralkodó, amely a vallási hagyomány egészéből csak azokat az alapvető szimbólumokat, értékeket és elveket választja ki, melyek segítségével képes összetartani a kiválasztott csoportot, és ellentmondást nem tűrően eldönteni, hogy isten kit vesz védőszárnyai alá, illetve ki juthat majd be a paradicsomba, és ki nem.
A fundamentalizmus számos formája azon a meggyőződésen alapszik, hogy nem csak a "kiválasztott nép" kilétét ismerik, hanem a történelem értelmét és végső kimenetelét is. Szóhasználatuk eszközei azt a célt szolgálják, hogy segítségükkel éles határvonalat húzzanak önmaguk (a kiválasztottak csoportja) és a többiek (mindenki más) közé. Különbözni vágyásuk megmutatkozik sajátos ruházkodási, nyelvi és erkölcsi szokásaikban is, melyeket a csoport tagjai igen fegyelmezetten betartanak mindennapi életükben.
A fundamentalizmus alapvető célja - taktikájának különböző megnyilvánulási formáitól függetlenül - mindig ugyanaz: újra a közélet középpontjába állítani saját hitét.
A fundamentalista mozgalmak élén mindig néhány karizmatikus, tekintélyes, "teljes munkaidős" elhivatott vezető áll, akik az ún. „belső kört” alkotják. Ennek feladata a vallási doktrína kidolgozása, valamint a mozgalom sokrétű tevékenységének megtervezése és koordinálása. Őket veszi körül a második kör, a teljes jogú szervezett tagok köre; a harmadik, legnépesebb kört pedig a szimpatizánsok és a támogatók alkotják, akik hidat képeznek a szélesebb társadalom irányába.
A modern társadalmi renddel tehát elkerülhetetlenül konfliktusba kerülnek, hiszen a modern életszemlélet - legalábbis elvben, névlegesen - türelmes az egymástól eltérő vallásokhoz, amit a fundamentalisták saját kiválasztottságukhoz ragaszkodva teljes mértékben elutasítanak. 
Az izraeli fundamentalisták
Amikor a cionista mozgalom megalakult, sok ellenfele már a kezdeti időkben az ortodox zsidóság köreiből került ki. Az ő értelmezésük szerint Izraelt az Úrnak kell létrehoznia, és nem másnak. Aki ez ellen tesz, magának Istennek az akarata ellen szegül, és ennek megfelelő büntetést érdemel. Ahogy a cionista mozgalom teret nyert, az ortodox zsidók bevándorlása is megindult, és sorra hozták létre közösségeiket Palesztinában. A neológ-ortodox konfliktusokat jól jellemzi annak a harctéri parancsnoknak az esete a függetlenségi háborúból, aki így írt:
„Kevesebb bajunk volt az arabokkal, mint a saját ortodox katonáinkkal. Volt, hogy csoportosan tagadták meg a lövészárok ásását, mert aznap szombat volt.Az volt a szerencsénk, hogy volt velünk egy tanult rabbi is, aki minden ilyen helyzetre tudott valami idézetet a Talmudból, ami igazolta a tettet.”
Az újonnan létrejött, modern Izraelben ezek a radikális vallási - politikai mozgalmak gomba módra szaporodtak. Tanításaik/követeléseik a legszélesebb skálán mozogtak-mozognak, Izrael azonnali feloszlatásától az Aranymecset lerombolásáig és a Harmadik Templom azonnali felépítéséig, vagy éppen Nagy Izrael fegyveres erővel történő létrehozásáig és minden hitetlen kiűzéséig Erec-Izraelből. Elég csak a Jeruzsálem óvárosában élő kaftános-pajeszos ortodoxok és az izraeli kormány közötti konfliktusokra gondolni, vagy éppen a Gush Emunim-ra (Hívők Gyülekezete).
Ez utóbbi csoport a Jordán folyó nyugati partját megszálló zsidó telepeseket Isten előőrsének tekinti, akik ezért természetesen nem költözhetnek el csak úgy egyszerűen Judea és Szamaria szent földjéről - ahogy a Biblia tanítása szerint a Nyugati partot nevezik. Ezt a térséget a bibliai mítosz Erec-Israel (Izrael állam, Nagy Izrael) néven ismeri.
Így már világos, hogy a telepesek miért akarnak olyan eltökélten kitartani ezen a területen még annak ellenére is, hogy a szerintük áruló Menáhem Begin miniszterelnök szekularizált izraeli kormánya 1979-ben, Camp Davidben politikai egyezményt kötött az arab (egyiptomi) ellenséggel, Anvar el Szadattal. Szemükben bűn az 1994-ben, Oslóban a PFSZ-szel kötött egyezmény is, ami már jogilag is lehetővé tette, hogy a palesztin nép bizonyosfajta autonómiához jusson a Gush Emunim tagjai által szent földnek tartott területeken.
Sajnálatos módon a közel-keleti békefolyamat sorozatos kudarcai és a terrorfenyegetettség egyre több izraelit tett ezen a csoportok szimpatizánsává. Olyannyira, hogy elemzések szerint az izraeli belpolitika egyik legnagyobb problémája rövid időn belül az ortodox-fundamentalista és a modern Izraelt akarók közötti ellentétek lesznek.
Egy esküszegő orvos
Baruch Goldstein 1956. december 9-én született Brooklynban, egy ortodox zsidó családban. A new-yorki Yeshiva University orvosi karán szerzett diplomát. Hamarosan megismerkedett az ultra-nacionalista Meir Kahene rabbival, és tagja lett az általa alapított szélsőséges szervezetnek, a Zsidó Védelmi Ligának.A zsidók mellett haitiak, jamaicaiak és olaszok lakta Crown Heights az ötvenes évek végétől a metropolisz egyik legveszélyesebb részének számított, ezért a középosztálybeli fehérek elköltözése után ottmaradt hászid zsidók körében hamar népszerűvé vált ez az önvédelmi szervezet.
A Liga azonban hamarosan az ultra-ortodox tanok hirdetőjévé vált, s harcot hirdetett mindazok ellen, akik a zsidók érdekeit sértik. Ebbe a harcba – amelyet az izraeli jobboldalon kívül állítólag gazdag amerikai zsidók is támogattak – levélbombák küldése éppúgy beletartozott, mint az USA-ba látogató Bolsoj-balett tagjainak kővel dobálása. Ez utóbbi célja az volt, hogy rávilágítsanak a zsidók sanyarú sorsára az egykori Szovjetunióban, s hogy meggátolják Golda Meir izraeli kormányfő színfalak mögötti erőfeszítéseit az 1967-ben megromlott izraeli-szovjet kapcsolatok javítására.
Egy kongresszusi jelentés szerint a Liga 1980-85 között tizenöt terrortámadást hajtott végre az USA területén belül. Ezért az alapító Kahanét 1971-ben robbanóanyag-készítésben való részvétel miatt börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után Izraelbe emigrált, ahol 1984-ben pártja, a hét évvel korábban alapított Kach színeiben bekerült a Knesszetbe - ahol a cionista szélsőjobboldal szószólójává vált.
Kahane váltig erősködött, hogy nem kívánja az arabok halálát, de ugyanakkor kutyáknak szólította őket, s kitelepítésüket követelte Izrael földjéről. Bár 1988-ban a Knesszet egy bizottsága a Kach-pártot a következő választásokon nem engedte indulni, Kahane addigra hűséges bázist épített ki a Hebron melletti Kirjat Arba zsidó enklávéban, amely így a militáns telepesek fészkévé vált.
Goldstein még Brooklynban lett tagja a Kahane által alapított Zsidó Védelmi Ligának, majd 1983-ban, két évvel orvosi diplomájának megszerzését követően követte szellemi tanítómesterét Kirjat Arbába, ahol 1984-ben Kahane sikeres képviselői kampányát irányította. A feleségével is a rabbi adta össze.
Az amúgy csöndesen élő Goldstein már 1981-ben, a New York Timesnak írt olvasói levelében az arabok kitelepítését sürgette egész Izrael területéről, majd a zsidó államban élve már „korunk nácijainak” minősítette az arabokat. A Jeruzsálemi Egyetemen Ehud Sprinzak professzor így írta le Goldstein és Kahane életfelfogását:
"Azt hiszik, hogy Isten akarata, hogy ők gójok ellen erőszakot kövessenek el."/a "gój" héberül "nem zsidó"-t jelent/
Goldstein az izraeli hadseregben katonaorvosként szolgált. Az 1982-es hadműveletek során vallási törvényekre hivatkozva megtagadta a hadifogoly és sebesült palesztinok ellátását, sőt, a zászlóaljában szolgáló drúzokat sem volt hajlandó megvizsgálni. Goldsteint parancsnoka áthelyeztette egy másik alakulathoz, ahol szintén megtagadta a nem zsidó sebesültek kezelését a Halacha /vallási szöveggyűjtemény/ előírásaira hivatkozva. Így innen is áthelyezték egy tartalékos alakulatba.
Parancsnokai megpróbálták haditörvényszék elé állíttatni, de nem jártak sikerrel. Egyrészt Goldstein, mint az alakulathoz beosztott katonaorvos nem volt „tényleges” tagja a harcoló IDF alakulatnak, tiszti kinevezését is végzettsége miatt kapta - de parancsnoki képzést sosem kapott. Legalábbis a jogi huzavona szerint. Másrészről (s ez volt inkább a valós valós ok), a kormányzat nem akart nyíltan konfrontálódni a hadseregben szolgáló ortodoxokkal és a telepes-mozgalom tagjaival. Az is kiderült az utólagos vizsgálatok során, hogy feletteseik hallgatólagos jóváhagyásával Goldsteinen kívül sok más ortodox vallású doktor is ugyanígy megszegte az orvosi esküjét.
Így Goldstein végül is megtarthatta a tartalékos egységben a tiszti rangját, a hadsereg pedig a libanoni szolgálata után levélben köszönte meg neki az orvosi szakma alapos, hatékony, szakszerű gyakorlását:
"Az Önök elkötelezettsége mentette a sebesültek az életét és mentette az egész világot."/Utalás a talmudi mondásra: Aki egy életet megment a világot menti meg. /
És hamarosan sötétség…
Goldstein ezután visszatért Kirjat Arbába, ahol orvosi praxist folytatott. Természetesen továbbra is megtagadta a palesztin betegek ellátását. Az arabok iránti gyűlöletét egyre jobban felkorbácsolta, hogy az évek során legalább harminc ismerőse vesztette életét a zavargásokban és a palesztin terrorcsoportok merényleteiben.Az amúgy is militáns Goldstein már 1990 novemberében, Meir Kahane meggyilkolásakor bosszút esküdött, ám állítólag akkor határozhatta el végképp magát, amikor 1993 decemberének elején a palesztinok csapdába csalták és meggyilkolták barátját és annak fiát.
Egy nappal tette elkövetése előtt az izraeli hadsereg tájékoztatást adott ki, hogy bizonyítékaik vannak arra, hogy palesztin terrorszervezetek támadást akarnak végrehajtani izraeli célpontok ellen Purimkor, és elrendelte, hogy a zsidó orvosok álljanak készenlétben. Ugyanakkor a vezető izraeli napilap, a Yediot Aharonot már napokkal azelőtt hírt adott róla, hogy a Hamasz hebroni szervezete utasította a lakosságot, hogy töltsék fel otthoni élelmiszerkészleteiket, mert nagy támadást fognak a közeljövőben végrehajtani az izraeliek ellen. Emiatt várható lesz, hogy az izraeli kormány kijárási tilalmat, és más kényszerítő intézkedéseket fog elrendelni.
Emellett a hebroni mecsetet hangszórójából folyamatosan hallani lehetett a harcra uszító szöveget: "Etbach el-Yalud" – Mészároljátok le a zsidókat! Éppúgy, mint az 1929-es hebroni pogrom előtt, ami szintén Purim ünnepére esett.
Goldstein ekkor határozhatta el magát, hogy az ószövetségi elvre hivatkozva – „Ha életedre törnek, jogod van azt megelőzni, és megölni a támadót.” - a maga módján megakadályozza a várható merényleteket. 1994. február 25-én reggel megírta búcsúlevelét, amelyben Izrael iránti szeretetét hangsúlyozta, majd betárazta a szovjet Kalasnyikov mintájára készült Galil rohamfegyverét, felöltötte tartalékos tiszti egyenruháját, és elindult Hebronba, az Ibrahim –mecsethez.
Hogy miért pont oda? A hebroni Ibrahim- /Ábrahám/ mecset a zsidó és mohamedán vallás számára is szent hely, a biblia szerint Ábrahám itt vásárolt sírhelyet a hettitáktól feleségének, Sárának. A sírbarlang héber neve, Machpéla kettős sírkamrát jelent, mert házaspárok számára alakították ki. Később ide temették Ábrahámot is, még később Izsákot, feleségével, Rebekával együtt. Az Egyiptomban elhunyt és bebalzsamozott Jákob ősapát is ide szállították, felesége, Lea mellé temetve. A zsidó legenda úgy véli, itt található egy negyedik házaspár is, az Édenből kiűzött Ádám és Éva sírja is. A Machpéla-barlang nem csupán a zsidó vallás szent helye, hiszen Ábrahámot (ágyasának, Hágárnak fia, Izmael révén) az arabok is ősapjuknak tekintik. Így történhetett meg, hogy a sírbarlang fölé a középkorban iszlám mecsetet emeltek.
Emellett már a húszas-harmincas évek óta a mecsetek voltak a zsidók elleni harc, a pogromok és az erőszak melegágyai. Goldsteint tehát el akarta pusztítani a hite szent helyét megszállókat, másrészt csapást akart mérni a palesztin terroristák egyik fészkére.
Torz világképében mindenki, aki a mecsetben tartózkodott, bűnös volt.
Az egyenruha átsegítette az ellenőrzőpontokon, akadály nélkül jutott el az Ibrahim- mecsethez. Ott aztán a hajnali böjti ájtatosságukat végző arabok között iszonyú pusztítást végzett, közülük legkevesebb huszonkilencet megölt és vagy százat megsebesített. (A pontos szám azóta sem ismert, mivel a palesztinok – mint minden alkalommal – sebbel-lobbal elszállították halottaikat, megelőzendő a boncolással járó hivatalos izraeli eljárást).
Gépfegyverével a szemtanúk szerint legalább tíz percen keresztül tüzelt a pánikba esett hívőkre. Mohamed Szulejman Abu Szaleh, a mecset egyik biztonsági őre azt mesélte, hogy Goldsteinen látszott, hogy arra utazik, hogy minél több embert meg tudjon ölni.
Goldsteint a lövöldözés után holtan találták meg a helyszínen. A rendőrség először arra gyanakodott, hogy a telepes saját magával végzett, később azonban azt közölték, hogy miután a merénylő lőszere elfogyott, fém rudakkal verte őt halálra a felbőszült tömeg.
A lövöldözés után a sérülteket a hebroni Aghli kórházba szállították, ahol palesztinok ezrei gyűltek össze, köztük rokonok, barátok, hogy a sérültek állapotáról érdeklődjenek. Daoud Obeidi, a kórház igazgatója szerint a támadó kézigránátot is használt, mivel a beszállítottak között sok volt az erre utaló sebesülés.A több ezres tömegben hamar elszabadultak az indulatok, és az ezt követő összecsapások során a hadsereg 12 palesztint ölt meg Hebronban.
Eközben a megszállt területek sokkal inkább érzelmüktől, mint a politikai távlatoktól vezérelt palesztinjai szinte folyamatos tüntetéssorozattal tiltakoztak a merénylet ellen. Jeruzsálemben már a vérengzés napján 120 ezren vonultak a Templomhegyre, kővel dobálták meg a Siratófalat; s az izraeli hatóságok hiába léptettek életbe kijárási tilalmat, a rendfenntartók és a tüntetők újabb összecsapásai során legalább tucatnyi arab vesztette életét. Dühüket tovább tüzelte az előző év szeptemberében kötött palesztin autonómia-megállapodást ellenző fundamentalista Hamász és az Irán-barát Hezbollah-csoport bosszúfogadkozása, valamint az, hogy Goldstein az egyhónapos Ramadán-böjt alatt támadt a szent helyükön imádkozó arabokra.
Az izraeli lakosság reakciójára két dolog volt a volt a jellemző: a néma döbbenet, illetve radikális oldalról a tett üdvözlése: voltak, akik az utcán táncolva ünnepelték a mészárlást, és akadtak rabbik, akik egyenesen szentnek nevezték Goldsteint, hogy volt bátorsága tennie a békefolyamat ellen.
Hogy a békefolyamat kisiklását megelőzzék, az izraeli kormányzat mindaddig elképzelhetetlen lépésekre szánta el magát: elrendelte „bizonyos” ciszjordániai telepesek fegyvereinek begyűjtését és fegyverviselési engedélyük bevonását. A sors fintora, hogy két évtizeddel azelőtt az 1967-ben megszállt területek betelepítési politikájának részeként éppen a kormányfői poszton lévő Jichák Rabin volt az, aki – az önvédelmet követelő zsidó csoportok nyomására – engedélyezte a telepesek fegyverviselését.
Az izraeli kormány, szintén példátlan módon, a szélsőségesen fanatikus telepes szervezetek vezetőinek „adminisztratív” – azaz vádemelés és tárgyalás nélküli – őrizetbe vételét is elrendelte, amit mindaddig csaknem kizárólag a palesztinokkal szemben foganatosított. Gesztusként elrendelte továbbá 800-1000 bebörtönzött palesztin néhány héten belüli szabadon bocsátását. Végezetül pedig a február 25-i vérengzés kivizsgálására bizottságot állítottak fel. Ilyen testületet korábban is alakítottak, például az 1973-as Jom Kippur-háború után, valamint a libanoni Szabra és Satila menekülttáborokban 1982-ben elkövetett vérengzést követően.
A Rabin-kabinet az államügyész feladatává tette, hogy vizsgálja meg a szélsőséges Kach és Kahane Chai szervezetek betiltásának lehetőségét, amelyek a militáns telepesek legfőbb gyülekezőhelyei voltak.
Az izraeli kormányok számára azonban napjainkban is intő jel, hogy Goldstein nézeteit az ultra-ortodox telepesek közül sokan osztják ma is: a Kahane Chai (Kahane él) nevű szervezet tagjai hősnek és mártírnak kijáró módon temették el, s „korunk Sámsonjának” nevezték az Ibrahim-mecset mészárosát. Mások „stílusérzékét” dicsérték: azt, hogy cselekedete időpontjául pont a zsidó vallás tél végi örömünnepének, a Purimnak az első napját választotta - amikor arra emlékeznek, hogy Eszter megakadályozta a perzsa birodalomban élő zsidók kiirtását. Bizonyos csoportok - elsősorban szélsőjobboldali telepesek – ma is szentként tisztelik Goldsteint, halála emlékére síremléket is állítottak, amihez az évek alatt alatt több tízezren zarándokoltak el. 
Az izraeli kormány a tiltakozások ellenére eltávolította a síremléket, attól tartottak ugyanis, hogy annak léte bátorítja az extrém nézetű politikai csoportosulásokat.
Az izraeliek nagyobb része viszont ma is terroristának tartja Goldsteint, aki zsidóként az egyik legvéresebb, palesztinok ellen elkövetett merényletért felelős.
Az utolsó 100 komment: