Az előző részt ott hagytuk abba, hogy a csapatok a Szávánál álltak, várva a benyomulási parancsot, amely nem sokat váratott magára. Az általános megszállási terv szerint a XIII. hadtest nagy erőkkel a Bosna völgyén át Szarajevóba nyomul, a 7. gyalogos hadosztálynak Banja Lukán át Travnikban tűzték ki a végállomást, a 20. hadosztály Samacról Dolnja Tuzlán át Zvornikra küzdi fel magát.

A terv nagymértékben igazodott a valósághoz (nem volt elrugaszkodott, mint a sajtós katonazenekari hír), a hadvezetés figyelembe vette a mostoha közlekedési viszonyokat, a zord éghajlati körülményeket, a török csapatokat és a 90.000 főnyi (!)

bosnyák lázadót

egyaránt.  Az utóbbiakat Hadzsi Loja (teljes nevén: Hadzsi Háfiz Szálih Efendi Lojó) vezényelte, titulusa nem egyértelmű, akkoriban forradalmárnak mondták, a mai szóhasználattal élve talán a terrorista jelzőt is megkapná. Loja erejét mutatja, hogy az utolsó török kormányzó, Hafiz pasa is vigyázban állt előtte, híven teljesítette utasításait. Pedig a pasának nem kis haderő állt rendelkezésére, a megszállás előestéjén 40.000 főnyi katonaság (egyötöde lovas) és 77 löveggel rendelkező tüzérség várta parancsát (27 zászlóalj Bosnaban és 16 Hercekben). Ráadásul a gyalogság az akkoriban modernnek számító Henry-Martini ismétlő puskával (alsó képen) volt felszerelve, míg a császári gyalogság 11 mm űrméretű, 1873 mintájú Werndl-puskákkal volt ellátva.  A török csapatok általában nem bocsájtkoztak harcba, de a lesből érkező támadások esetén nem lehetett megállapítani, hogy ki lőtt a takart állásokból? Persze itt-ott az "insurgent"-eknél, a felkelőknél is előfordult, hogy

Henry-Martini ismétlő puskával

voltak felszerelve, de ez nem volt jellemző, általában hideg fegyverekkel támadtak, handzsárral, tőrrel. A 1873 mintájú Werndl-puska (11 mm űrmérettel, alsó képen) már majdnem modernnek mondható (példakép: Zündnagelgewehr), hátultöltős, kapszlis, tabernákulum” zárszerkezettel rendelkezik, de csak egyestöltetű, az ”elsütéskor a lobbantyú kakasának ütőlapja a gyújtószögre csapódik és ennek hegyét a záróhengerből ki, a töltény fenekében megerősített csappantyura taszítja, miáltal a gyujtóanyag s a lőpor meggyullad. A lövedék tombak-bádog-hüvelyben van; a lőportöltet 55 g., az ólomlövedék súlya 278 g.; a teljes töltény súlya 433 g. Tüzelési gyorsaság: ügyes lövészeknél percenkint 14-17 lövés”, írja a Pallas lexikon. A Henry-Martini ismétlőpuska sokkal modernebb, vontcsövű, tűzgyorsasága is jóval magasabb, mint az osztrák fegyveré. A fanatikusoknak itt egy Lemil cikk a korabeli tűzfegyverekről. A modern felszerelés okozta előnyöket nem lehetett kihasználni, a Szultán parancsának Hafiz Pasa engedelmeskedett, szemtől szembe nem szálltak szembe a megszállókkal (egyes hadtörténészi vélemények szerint később mégis

30 zászlóalj

török katona támogatta fegyveres harcával a felkelőket, én ezt eltúlzott nagyságúnak tartom). A Pasa személyesen látogatta meg báró Philippovicot, azt kérve, hogy halasszák el pár héttel a bevonulást, de nem járt sikerrel, illetve annyiban ért el eredményt, hogy egy barátságos hangú parancs ment ki az egységekhez. ”A török császári haderő egységeivel való találkozás esetén meg kell kísérelni azok békés elvonulását, elérni, hivatkozással a magas Porta által aláírt Berlini Szerződésre. Mindenfajta kultusz vallási előírásainak szabad gyakorlását védeni, az iszlám követőinek erkölcseit és szokásait minden módon óvni kell. A mecsetekbe és

háremekbe történő belépés feltétlenül kerülendő.”

A mecset még csak hagyján, de micsoda csapás lehetett egy füstös, vonzó, bujaságra csábító kávészagú hárem elkerülése. A földrajzi adottságokat is figyelembe vették, a célterületet a Száva és az Unna folyók irányába bővülő hosszanti völgyekkel barázdált fennsík teszi ki. Ez egy úttalan hegyvidék, patakok és vizek nélkül, amely nehezen járható terep utásznak, gyalogosnak, lovasnak, szekérnek, tüzérségnek egyaránt. Javában folyt a felkészülés a Száva vonalban, a legénység szép új ruhát kapott, a települések lakóinak nem okozhat csalódást egy toprongyos megszálló sereg. A tüzérség is új felszerelést kapott, a gyalogságnál és a lovasságnál is fegyverellenőrzés volt a sláger, a gyalogságnál a gyalásók, a lovasságnál a szablyák élezésére nagy gondot fordítottak, szintúgy  a lószerszámok karbantartására. Mindeközben az ezredtörzsnél az ellátótiszteknek jutott különösen fontos feladat, Schöndruck és Lichtenstein főhadnagyok négy napra való ellátmányt és tartalékkészletet osztottak, az élelmezést vágóállatok és a nemrégiben kezdődött tömeggyártású

húskonzervek biztosították.

Előrelátólag, időben Bosznia és Hercegovina, Szerbia és Montenegró térképekkel látták el a csapatokat, ezek nem katonai térképek voltak, egyszerű általános rajzok. Nehéz dolga akadt a tüzérségnek amiatt, hogy a magassági jelölések pontatlanok voltak, vagy hiányoztak, de hát mire is való egy jó tüzérségi távbecslő? A pk., báró Philippovic táborszernagy a Száva mentén felvonult 4 csoportnak külön oszlopként történő behatolását parancsolta, az általános megszállási tervhez igazodva. Az I. oszlopnak Gracanica-n és Dolna Tuzla-n át Zvornikra, a II. (fő)oszlopnak Vlasenica-n át a Szarajevóba, a III. oszlopnak (7. hadosztály) Banja Lukára szólt a parancsa,  a IV. oszlopnak pedig a főoszlopot kellett segítenie. 1878. július 26-án 18 órakor érkezett a parancs, hogy a következő napokban át kell kelni a Bosznia határát jelző Száva folyamon. Von Tegethoff altábornagy a július 29-ei partraszállással kapcsolatban az alábbiak szerint rendelkezik:

“Reggel 6 órakor kezdődik a csapatok átkelése mégpedig: a 4/II. sz. utászszázad és a 27. sz. vadászzászlóalj az utászpontonnal, a 4. lovasszázad 1 szakasz huszárjai és ezek lovai a két átkelőtutajjal. Az elsőként átkelt vadászszázad megszállja az átkelőhely közelében lévő házakat, beleértve a török Karaula-t és erős őrjáratokat küld ki Török-Brod és az átkelőhelytől délre fekvő erdőség felé. A utászszázad a Száva jobb partján haladéktalanul kijáratokat létesít a hadi hidak és a berendezendő

gőzkomp

számára az utászezred-parancsnokság utasításai szerint. A huszárszakasz feladatáról külön parancs rendelkezik. A további három vadászszázad az átkelés befejezése után elfoglalja Török-Brod-ot, az előőrsöt 1000 lépésre Siekovac irányába kitolva. Az 1. hegyi dandár zöme délelőtt 10 órakor vonul az átkelőhelyre és a következő rendben halad át a hadi hídon: Három szakasz huszár, az 52. ezred egy zászlóalja, az üteg, az 52. gyalogezred két zászlóalja, ¼ segélyhely, a kis trén, melyből azonban a vágóállatokat a gőzkomppal kell átszállítani. Az 1. hegyidandár a Száva jobb partján, Brod-tól délre tábort üt és előőrsök által biztosítja a Siekovac – Száva-kanyarulat vonalat. A dandár Török-Brod-on történt átvonulása után a három vadászszázad csatlakozik a zömhöz (többiekhez) és a helységet az 52. gyalogezred egy alegysége őrzi tovább. A IV. csapatosztály 1. sz. jelzőalegysége az 1. hegyi dandárral kel át.”

A további csapatok ezt az ukázt kapták: “A 2. és 3. hegyi dandár, valamint a 38. gyalogezred, a hadosztály-lőszerraktár és a 6. ellátóoszlop holnap Brodba menetel. A lovasság és a segélyhely holnap, július 29-én megtartja eddigi állásait.”

A 4. lovasszázad reggel 5 óra 30 perckor Brodba érkezett és az első szakasza reggel 6 órakor a tutajokkal, dereglyékkel és mindennel, ami úszik, átkelt, hibátlanul teljesítve a parancsot. Az átkelést utászok készítették elő, a haditengerészet pedig fedezte azt. Számos gőzkomp is segítette az átkelést, de az igazi biztonságot az Első Magyar Pest-Fiumei Hajógyár Részvénytársaság által nemrégiben (1871) készített

Maros és Leitha

monitorok jelentették (a képen a Lajta néven felújított Leitha). Az akkoriban legmodernebb haditechnikát és nagy tűzerőt jelentő páncélozott monitorok az átkelés fedezésében, a szárazföldi egységek tűztámogatásában, felderítésben és járőrözésben segítették a hadsereg más alakulatainak munkáját. Részt vettek hajózási akadályok eltávolításában és telepítésében is, nem csak az átkelés napjaiban álltak szolgálatban a Száva habjain. A később megépített hadi híd biztosítása is feladatuk közé tartozott. Az átkelt lovasság

nem talált ellenállást,

ülni kényelmetlen, lovagolni érdekes, ezért egy őrjárat egészen a Dervent felé vezető útra, egészen a Luzina fogadó térségéig hatolt, a többiek a svarcgelb zászlót felvonták a török-brodi erődre.  Ennek örömére Őfelsége üdvözlő táviratot küldött báró Philippovic táborszernagynak, “nagy örömének és megelégedésének adván kifejezést a jól előkészített és gyorsan végrehajtott Száva-átkelés alkalmából.”

Ilyen bíztatás után nem lehetett mást tenni: Előre! A sikeresen zajlott átkelés után felsorakoztak a csapatok egy 25 km hosszú menetbe és július 30-án elindultak Drevent felé. Az ivóvíz elfogyott, tartalék nem volt, patak, víz nem volt fellelhető, a gyengébbek közül 3 dandárnál összesen 19 gyalogos

napszúrás következtében meghalt.

Ez volt az első nap első vesztesége. Egy adat: a 22.5 km-es hegyi úttalan utat 10 óra alatt tettek meg a csapatok, gyakorlatilag víz nélkül. Érdekesség, hogy a gyalogos századokat úgy alakították ki, hogy lövészeti tudomány alapján Schiessklasse lövészosztályokat szerveztek, a mesterlövészek vörös, a vadászalakulatok mesterlövészei pedig zöld lövészbojttal díszelegtek. A gyalogos felszereltségi eszköze ekkortól lett a gyalásó, a Linnemann rendszerű 1872 mintájú gyalogsági ásó (a képen egy XX. századi utódja), amely a későbbiekben a handzsár elleni védekezés hathatós eszköze is lett. De ne ugorjunk előre. Szomjazott a gyalogság, szomjaztak a lovasok és a lovak is, kellett volna egy kis csapadék, ha már patak nem volt. A víz utánpótlásról a hirtelen lezúduló zápor gondoskodott, kicsit túlzásba is vitte feladatát az eső, a bűnrossz utak járhatatlanná váltak, az összes műszaki csapatokat ki kellett rendelni azok kijavítására.

Megállj!

Szólt a parancs, a műszaki osztagok kivételével a csapatok számára báró Philippovič táborszernagy július utolsó napjára pihenőnapot rendelt. A megállási parancs az utászokon kívül egy különleges rendeltetésű egységre sem vonatkozott. Az átkelés után Millinkovič vezérkari százados a 7. huszár ezred 5. századával (144 lovas + 1 fő) előnyomult, különleges feladatot kaptak a fővezértől. A bosnavölgyi utak szemrevételezése és felderítése mellett a lakosságot kellett felkészíteniük az osztrák-magyar csapatok ünnepélyes bevonulására. Ezen kívül a kifogyott tartalékok (ellátmány: 4 napi élelem) pótlását kellett biztosítaniuk Dobojban, Maglajban és Zepcében. A hadbiztossághoz beosztott lovag Haydegg főhadnagy is a századdal lovagolt, a készletek beszerzése céljából 20.000 forint készpénz lapult tarsolyában.  Az első kettő településen barátságos, kisarányú keresztény és zömében muszlim lakosság fogadta őket, a rekvirálások is rendben zajlottak. A helyi kádi, (itt balra) a török elöljáró biztosította a rekvirálások törvényességét, sütött a nap, volt ivóvíz, felvirágzott ablakok és integető tömegek fogadták a bevonuló előörsöt. Sima út lesz ez, gondolhatták a szálláscsinálók, de tévedtek. Zepce felé egy keskeny, majdnem derékszögű útvonalú szorosban a guerilla taktikát alkalmazva, lesből, barrikád mögül támadó, nagy túlerővel (cca. 3000 fő) lerohanó bosnyákok okoztak nagy felfordulást, a század a leggyorsabb vágtában tudott csak visszavonulni. Nagy valószínűséggel török egységek is beavatkoztak, mert tüzérségi támadást is kapott a huszárosztag. A tisztek közül csak Milinkovič, Paczona századparancsnok és Decleva Béla főhadnagy menekült csak meg, a többiek

elestek 40 főnyi

legénységgel együtt. Itt esett el gróf Franz Chorinsky főhadnagy és Varga szakaszvezető is, sokakat csak a revolverük mentett meg. A lovassági karabély alkalmatlan volt erre a harcászati módra, a lerohanást választó felkelők handzsárral futamították meg a századot, bezzeg ha gyalogsági ásó lett volna velük! 45-50 fő esett el, ez majdnem egyharmad arányú veszteség, a málhás lovak mindegyike "fogságba került", súlyos csapásként ráadásul a pénztáros, Haydegg főhadnagy a 20.000 forintjával együtt a veszteségi oldalt gyarapította. A rajtaütés izgalmáról Felix Ritter von Heintschel huszár hadnagy így emlékezik:

“Július 31-én a hadosztályparancsnokságra hívattak és azzal bíztak meg, hogy három huszárral és egy zaptieh-vel (török csendőr) Osztrák-Brodba menjünk. Délelőtt 11-kor indultunk el Brodba. Ez az út számomra felejthetetlen. Egyik zivatar a másik után csapott le az égből. Mellékutakon kellett lovagolnunk a sűrű erdőn át, mert a szabadban az ellenség megláthatott volna. Csupán egy huszár lovagolt az erdő szélén és tudott, az utat figyelve, tájékozódni. Nyomasztóan fülledt idő volt, a levegő villamossággal töltve, a lovakat idegesség és nyugtalanság töltötte el, mert néha olyannyira villámlott, hogy visszahőköltek, megfordultak és meg akartak vadulni. Többször kellett patakokat kereszteznünk, az egyik huszár beleesett az egyikbe és sokáig nem találta a csatját, kétszer ránklőttek. Siekovactól valóban a vízben lovagoltunk. Délután 3-kor Brodban voltunk és augusztus 1-jén, reggel 8-kor lovagoltunk vissza egy ulánus lóval a hadtesthez, melyet a végdandárral táborozva találtunk 12 órakor. A jelentések átadása után azt a parancsot kaptam, hogy 3-án az éldandárral vonuljak el és aztán térjek vissza a lovasszázadhoz. Itt megállapítottam, hogy az időközben elvonult 5. lovasszázad a tisztiszolgámat és a málhás lovamat magával vitte; ezáltal arra kényszerültem, hogy a teljesen átnedvesedett ruhákban maradjak. 2-án a 6. lovasszázadhoz, a Kotorsko-nál felütött táborba osztottak be, melyet éjszaka el kellett hagynunk, mert az insurgentek lőtték. Augusztus 3 -án délután 1-kor vonultunk el; 4-kor Bukovac fogadónál pihentünk, néhány lövés is esett, többé-kevésbé felöltözött huszárok rohangáltak fel-alá, egyidejűleg

„Tüzet szüntess“-t

fújtak. Több ember lovagolt felénk, aztán Paczona lovassági százados érkezett huszárokkal és negyed óra múlva már minden kiderült. A lovasszázad maradékának – 56 ember - és nekem a három huszárommal Bukovac fogadónál kellett maradnom és minden minket követő embert ott gyülekeztetni. 4-én este az 5 tisztből és 149 katonából, akik a lovasszázadot 3-án alkották, 4 tiszt és 106 katona már együtt volt. A málhás lovat és a málhatáskákat sosem láttam viszont; a tisztiszolgámnak a kísérlet során, hogy az elbarikádozott úton Maglajnál áthozza ezeket, átlőtték a sapkáját és a köpenyét. ”

A Paczona-század túlélőinek elmondása nagy vihart kavart, von Philippovič táborszernagy főpk. a megszállt összes területekre a nálunk 1848. óta nagyon rossz emlékű rögtönítélő törvénykezést (fegyveres bosnyák = azonnali akasztás) léptette hatályba.

Eredménnyel? Megtudhatjátok a következő részből.

P.S.: kínoz egy kérdés: ha Ti lennétek a vízbe esett huszár helyében, keresgélnétek hosszú ideig a csatot, miközben lőnek rátok?