Akik még a fegyverletétel után is kitartottak - volt hogy csak véletlenül.

Götterdummerung

Hitler ugyan ezeréves Birodalmat vizionált, de a tízenöt évet sem kapta meg. A Nagyvezér pedig 1944 végére már totál becsavarodott, ahogy ez már  az Adolf hiányzó genitáliáit is tárgyaló bejegyzés kommentjeiben is szóba került, más furcsaságaival egyetemben:

..Más téren is meglehetősen fogékony volt a babonákra. Közismert, hogy vegetáriánus volt, az már viszont kevésbé, hogy étkezési szokásai megváltoztatásának kiváltó oka unokahúga öngyilkossága volt. A húsmentes táplálkozás emésztési zavarokat okozott nála, amelyek orvosai gyógyszeres kezelései ellenére sem enyhültek. A sokféle gyógyszer egyre súlyosabb mellékhatása viszont, egészségi állapotát drasztikusan lerontotta. Ekkorra már egy, speciálisan a Führer számára összeállított gyógyszert kezdett szedni, ami magas pervitin és coffein tartalommal rendelkezett. (A pervitin éberség és agresszivitás fokozó szer, ma „speed” néven ismeretes.) Eldugult orrának tisztán tartásához pedig kokaint használt, amelyhez rövid időn belül hozzá is szokott és ragaszkodott a rendszeres adagolásához. Az említett tudatmódosító szerek szedésének tünetei, kezdeti eufória utáni ingerültség, depresszió, paranoia, görcsök, természetesen idővel jelentkeztek Hitlernél is."

 

Megjegyzem, egy 1943-ban összeállított,  a brit titkosszolgálat által megrendelt tanulmány komplett paranoiásnak írta le a kancellárt, a gyógyszereknek tehát nem volt nehéz dolguk.

Nem tudom a Vezér tényleg elhitte-e amit a német propaganda terjesztett: jönnek a csodafegyverek, Amerika hirtelen hadba száll Sztálin ellen, és Adolfék lesznek felkérve szövetségnek etc, vagy csak attól félt hogy simán fellógatják az első fára, mint Mussolinit, ha megpróbál lelépni?

Egy idő múlva minden mindegy is volt: a szövetségesek Jaltában bejelentették, Németország részéről csak a feltétel nélküli megadást fogadják el, a komplett vezetőség pedig bíróság elé kerül. Lesz egy gyors és igazságos tárgyalás, aztán akasztás.

 Ekkorra már  Adolfot új ötlet kerítette hatalmába: ha már pusztulnia kell, pusztuljon  vele együtt egész Németország. Terveiben a saját "Istenek alkonya" szerepelt. Ő meghal ugyan, de a nép és az ország követni fogja őt: harcolni fognak az utolsó utáni töltényig, aztán ha az is elfogyott, puszta fogukkal fogják szétrágni az előtörő szövetséges páncélosokat. Hűséges Werefoljai pedig mint megannyi SzásaGünther, a partizánként fogják támadni a országot elfoglaló katonákat.

Volkssturm, Hitlerjugend, hulladék fegyverek...

De semmi nem segített. Elesett Berlin, elnyerve azt a véget amit Hitler szánt neki, ő pedig öngyilkos lett.

De a teljes  Apokalipszis-re Wagnerrel, a lovagló valkűrökkel, és a reggeli napalm szagával még várni kellett.

"...április 30-án reggel Helmuth Weidling tábornok, a város parancsnoka bejelentette, hogy estére várhatóan elfogy a Berlint védő német csapatok lőszere. Nem maradt tehát vesztegetni való idő: a diktátor megebédelt, búcsút vett a bunkerben kitartó katonai és politikai vezetőktől – köztük helyettesétől, Martin Bormanntól és a Goebbels családtól –, majd délután fél 3 körül Eva Braunnal együtt visszavonult a szobájába. Egy órával később lövés hallatszott a lakosztály felől, az odaérkező Bormann és Heinz Linge, Hitler komornyikja pedig már mindkét személyt holtan találta. A vallomások szerint Eva Braun ciánkapszulával, míg a Führer pisztolyával vetett véget életének.

 

A diktátor előzetes rendelkezése nyomán a holttesteket kiszállították a bunkerből, majd benzinnel lelocsolták és elégették őket. A náci Németország vezérét és annak feleségét a kora esti órákban, egy bombatölcsérben temették el. Karl Dönitz admirális, Hitler kijelölt utódja május 1-jén jelentette be, hogy „a Führer hősi halált halt a Reich fővárosában”, és a végrendelet értelmében átvette az államfői szerepkört. A kancellári pozíciót Joseph Goebbels örökölte meg, a berlini bunkerban tartózkodó propagandaminiszter azonban még aznap megmérgezte családját, és követte Hitler példáját.

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1945_aprilis_30_hitler_ongyilkossaga_a_fuhrerbunkerban

 

Ha Adolf azzal a gondolattal lőtte is szét a fejét, hogy egész Németország a lángok martaléka lesz mint Berlin,  a "hozzá méltatlan" német nép pedig elpusztul a végsőkig harcolva, hatalmasat tévedett.

A náci vezetés, a katonák és a lakosság?  Menekült, aki csak tudott. Érthető módon nem akartak találkozni a  keleti nyitás következményeképpen beözönlő Vörös Hadsereg csapataival. Legfőbb vágyukat a Village People (is) megénekelte, évtizedekkel később:  GO WEST!

Adolf teteme még ki sem hűlt igazán, amikor

1945. május 7. A reimsi főhadiszálláson Alfred Jodl vezérezredes, Hitler vezető katonai tanácsadója, Hans-Georg Friedeburg tengernagy és Wilhelm Oxenius vezérőrnagy aláírt egy fegyverletételi dokumentumot. Eisenhower és angol légimarsall helyettese távol maradt a fegyverletétel reimsi aláírásától.

A német erők keleten még folytatták hadműveleteiket, de a nyugati szövetségesek tevékenységi sávjában minden német erő letette a fegyvert. Ezért a szovjetek ezt a dokumentumot nem fogadták el kapitulációnak.

Egy nappal később, 1945. május 8-án Berlinben éjfél után pár perccel írták alá a végleges fegyverletételi okmányt. Az aláírás helyszíne a karlshorsti katonai műszaki iskola nagyterme volt.

A győztes nagyhatalmakat Dwight Eisenhower tábornok helyettese, Carl Spaatz tábornok, az Egyesült Államok hadászati légi erejének parancsnoka, Arthur Tedder, a brit légierő marsallja, J. de Lattre de Tassigny tábornok, a francia hadsereg főparancsnoka és Georgij Zsukov marsall, a szovjet fegyveres erők legfelsőbb főparancsnokának helyettese írta alá.^[1

 

Nem igazán harc a végsőkig.

De a voltak akik később tették le a fegyvert, hűségből, félelemből, vagy épp egy technikai malőrnek köszönhetően.

Egy nappal

a hivatalos fegyverletétel után ezrek  adta meg magukat a szövetségeseknek:

-  a szovjetek megszállta Danzig közelében a partmenti állásokban elszigetelt német egységek 9-én estig harcoltak a Vörös Hadsereggel,

- a német  4. hadsereg maradványai Kelet--Poroszországban a heiligenbeil-i katlanban is kitartottak estig, és hivatalosan az égei-tengeri görög szigetek helyőrsége is csak aznap tette le a fegyvert.

Öt nappal  

a megadás után, 13-án a Csehszlovákiában még harcoló Wehrmacht és SS alakulatok is rájöttek, hogy mennyire csehül állnak, és bejezték a harcokat.

A lengyel Hel-félszigetre szorult alakulatok is majdnem egy hétig kitartottak: az utolsó katonákat a szovjetek 13-án és14-én piszkálták ki a lövészárkokból és bunkereikből. Jugoszláviában is dörögtek aznap a fegyverek, az ott rekedt, Ausztria felé menekülő németbarát horvátokból, csetnikekből,  az 1943-óta Jugoszláviában állomásozó 15. SS lovas hadosztályból aki csak tehette, megpróbált átjutni Ausztriába. Poljana közelében a jugoszlávok megpróbálták lezárni az utat, a menekülők pedig harcolva akartak áttörni. Az ütközetnek, amiben tüzérséget is bevetettek, jugoszláv részről nagyjából száz, a menekülők oldaláról legalább 350-400 áldozata volt.

Végül becslések szerint legalább 90 000-en jutottak át brit megszállás alatti területre, de legnagyobb részüket a britek erőszakkal visszaküldték Sztálinnak és Tito marsallnak. Sorsuk közismert.

Az XB típusú U-234-es tengeralattjáró

az Atlanti-óceán közepén hajózott, amikor a háború hivatalosan véget ért. A nagyhatótávolságú  szállítóeszköznek átépített tengeralattjáró április 16-án futott ki  a norvég Kristiansand kikötőjéből Johann-Heinrich Fehler Kapitänlieutenant parancsnoksága alatt, azzal az utasítással, hogy hajózzon Japánba.

Szállítmánya az volt, amiről azt gondolták, hogy a japánok még hasznukat vehetik: stratégiai nyersanyagok, (pld. cink, tallium, higany, speciális torzításmentes üveg, etc.) A  szállítmány része volt még több tonna diplomáciai irat a tokiói nagykövetségnek, és Me-262 tervrajzok, szerszámgéptervek, utasítások,  mérnökök, stb, amik azt szolgálták volna, hogy a japánok (legalábbis saját reményeik szerint) a közelgő invázióra készülve több száz példányt építhessenek a német csúcsvadász helyi változatából.

A rakomány legtitkosabb része 560 kilogramm uránium-oxid volt, a náci atomprogram sovány végeredménye, és két 1943. óta Németországba akkreditált tiszt a japán tengerészettől.

Fehler kapitány nem akarta azt a hibát elkövetni, hogy  angol, vagy kanadai erőknek adja magát, ezért a tengeralattjáró az USA partjai felé vette az irányt. (Vonakodása érthető, még ha mást nem is hasonlítunk össze, mint az amerikai és brit fogolytáborok életkörülményeit.)  A tengeralattjáró legénysége május 16-án adta meg magát az USS Sutton  rombolónak. A lenti képen a tengeralattjáró kapitánya a fehér tányérsapkában épp a romboló fedélzetére lép, hogy elintézze az elintéznivalókat:

 A két japán tiszt ekkor öngyilkos lett. A Sutton a tengeralattjárót portsmouth-i haditengerészeti bázisra kísérte, ahol az amerikai hatóságok lefoglalták a szállítmányt - és gondolom megnyugodva dőltek hátra, látva hogy a németek milyen messze voltak a működőképes atomfegyver elkészítésétől. A tengeralattjárót végül 1947 november 20-án süllyesztette el az USS Greenfish.

A Csatorna - szigeteket 

a németek 1940-ben megszállták. (Tudtommal ez volt az egyetlen brit földdarab, amit sikerült elfoglalniuk.) A szigeteken helyőrségeket állítottak fel, amelyek végül az U-234 legénységével egy napon adták meg magukat.

Azok akik 

az alvómacijukra is Vaskeresztet aggatnak, ne olvassák tovább. Ugyanis azok a harcoló  német egységek, akik utoljára letették a fegyvert Európában, nem németek voltak. (Igaz, a németek ellen harcoltak) 

A grúz egységek felkelése a holland Texel-szigeten a németek ellen április 5-én robbant ki, és csak  április május huszadikán tették le a fegyvert a szövetségesek előtt, ez volt a európai háború utolsó ütközete.

Texel szigete részét képezte az Atlanti Falnak, a háború végén a szigeten német és grúz katonák állomásoztak, a Wehrmacht részeként hadifoglyokból felállított Grúz Légió 882.Tamara királynő zászlóaljának (800 grúz, 400 német ) katonái.

A grúz "önkéntesekből " álló alakulatot 1943-ban állították fel Lengyelországban, több más hasonló egységgel együtt. A szovjet hadifoglyoknak  felajánlották, hogy vagy maradnak a fogolytáborokban, és szinte biztosan meghalnak, vagy vállalják hogy a németek oldalán harcolnak.  A grúz légió és több hasonló alakulat azokból a hadifoglyokból állt fel, akik a második lehetőséget választották. Az alakulat Hollandiában állomásozott, 1945 februárjában szállították át őket Texel szigetére.

Március végen parancsot kaptak, az alakulat készüljön fel: átszállítják őket a szárazföldre, hogy Hollandiában bevessék őket a szövetségesek ellen. Ez vezetett az alakulat a lázadáshoz. 

Április 6-án, nem sokkal éjfél után a grúzok rátámadtak a német csapattársaikra, és több mint négyszázat lemészároltak belőlük, legtöbbjüket  alvás közben ölték meg a szálláshelyeken, késeikkel,  (és igen, baltákkal is).

A lázadást a holland ellenállás is támogatta, abban a hitben, hogy egy szövetséges partraszálló művelet várható a szigeten, de ez téves információ volt. A grúzoknak nem sikerült elfoglalniuk az egész szigetet: a sziget északi és déli részére telepített haditengerészeti ütegek német kézen maradtak (az ütegek legénysége csak németekből állt).

Pár napon belül a németek a 163. tengerész-lövészezred mintegy kétezer katonáját dobták át a szigetre, és a következő öt hétben a haditengerészeti ütegek támogatásával megkísérelték felszámolni a lázadást.

A lázadás során feljegyzések szerint 565 grúz, legkevesebb 812 német, és legkevesebb 120 holland lakos vesztette életét. A harcok a fegyverletétel után is zajlottak, egészen addig, amíg az április  május 18-án beérkező kanadaiak szét nem választották a küzdő feleket,  és azok le nem tették a fegyvert -utoljára a grúz egység maradéka.

A német alakulatokat átszállították a szárazföldre, a grúzokat a szigeten őrizték, június közepéig.

Ekkor megérkeztek a szovjetek is, a katonai rendőrség és a kémelhárítás alakulatai. Összeterelték a "hazaárulókat", vagonba rakták őket és irány "Oroszország anyácska." A nagyjából 250 grúz túlélő  szovjet hadbíróság elé került (futószalagon),  a vádpont hazaárulás, az ítélet halál vagy életfogytig tartó kényszermunka volt.

(Jaltában abban is megegyeztek a "nagyok" hogy a német fegyveres erőkben szolgálatot teljesítő ex-hadifoglyokat, önkénteseket visszaadják származási országuknak)

Később a hatvanas években a hivatalos szovjet politika fordult száznyolcvan fokot, és a lázadás mint "antifasiszta felkelés" szerepelt a cirillbetűs történelemkönyvekben.

A felkelés grúz áldozatainak azóta emlékműve áll a szigeten,  ahol  a "szovjet években" a hollandiai szovjet  nagykövet vagy attasé  rendszeresen  megemlékezett az elesettekről. A szovjet birodalom összeomlása után ez abbamaradt,  De 2005-ben a grúz elnök, Mihail Szakasvili hivatalos látogatása során újra  koszorúzta.

(A helyi lakosok viszont évente megemlékeznek az elesettekről -pártállástól függetlenül, és a grúz történelemnek is egyik kiemelt pontja lett a Texel-szigeti felkelés.

Alig egy héttel

az összeomlás előtt, május másodikán futott ki a tengerre az U-977 a norvég Kristiansdand kikötőjéből, az első bevetésére - egy újonc kapitánnyal, Heinz Shaffer-el a parancsnoki hídon.

Utasításai szerint be kellett volna hatolnia Portsmouth kikötőjébe, és a lehető legtöbbet elsüllyesztenie az ott horgonyzó hadihajókból. A 24 éves kapitánynak azonban nem állt szándékában öngyilkosságot elkövetni, ezért egy hosszabb útra vállalkozott: 107 nap után, amiből 66-t töltöttek a víz alá merülve, a tengeralattjáró befutott Mar del Plata kikötőjébe, ahol az argentín hatóságoktól hivatalosan menedékjogot kértek, 101 nappal a fegyverletétel után. Igaz, átadták őket az amerikai haditengerészetenek, de gond nélkül hazajutottak, és Schaffer később könyvet írt útjáról  U-977 – 66 Tage unter Wasser azaz U-977 - 66 nap a felszín alatt címmel.

Legvégül  119 nappal 

a V-nap után norvég fókavadászoknak adták meg magukat németek 1945 szeptember 4-én a Barents-tengeri Medve szigeten.  A kis meteorológiai alakulatnak tönkrement a rádiókészüléke, így nem volt tudomásuk arról, hogy a háború már négy hónapja véget ért.  Amikor a 11 fős alakulat halomba dobálta fegyvereit a norvégok előtt, az utolsó német alakulat is letette a fegyvert. 

 Más források szerint  május nyolcadikán a rádióból értesültek Hitler haláláról, ekkor felszerelésük egy részét megsemmisítették, félárbócra engedték a lobogót, és várni kezdték hogy értük jöjjenek. A munkájukat is folytatták, de az adásokat immár kódolatlanul küldték. Augusztus végén a  térségbe érkezett a Blaasel fókavadászhajó, ennek a kapitányának adta meg magát az alakulat parancsnoka, Wilhelm Dege hadnagy.

 Felhasználtam:

http://www.history.com/news/history-lists/6-soldiers-who-refused-to-surrender

http://militaryhistorynow.com/2014/04/30/hitlers-holdouts-meet-the-last-german-troops-to-surrender-in-ww2/

 http://uboat.net/boats/u234.htm

http://uboat.net/allies/warships/ship/3097.html

 http://militaryhistorynow.com/2013/10/09/poljana-the-ww2-battle-that-was-fought-a-week-after-ve-day/

http://www.taringa.net/posts/ciencia-educacion/18733009/Operacion-Haudegen-Svalbard-Spitzbergen-1944.html

 http://7grad.org/Exkursionen/Atlantikwall/Niederlande/Texel/texel.html