A háborúk első számú szenvedői mindig is a katonák voltak. A frontokon harcolók mögött azonban ott volt a hátország támogatása, úgy anyagilag, mind lelkileg. Ha a hátország hite megrendült, a fronton harcoló katonák még inkább kiszolgáltatottá váltak. A történelem számos esetet ismer, amikor a hátország elfordult a katonai vezetéstől és ez megpecsételte a háború sorsát. A politikai, katonai vezetésnek tehát elemi érdeke fűződött ahhoz, hogy a nem harcoló civil közvéleményt maga mellett tudhassa. Ez a katonák moráljára jó hatással volt, tudták, hogy ha hazatérnek, nem kell lesütött szemmel járniuk, az elesetteket gyászolók fájdalmát pedig enyhíthette a tudat, hogy fiuk, apjuk nem hiába adta életét. Voltak esetek, amikor egy ilyen mozgalom alulról szerveződött, nem a politika indította el. Ilyen volt az Amerikai Egyesült Államok történetében az elesett katonák anyjait tömörítő Gold Star Mothers Club.

A bevezetőben ott volt, hogy az első számú szenvedői egy háborúnak a katonák. A katonákért odahaza sokan imádkoztak, és kétségtelenül a legnagyobb fájdalom a katona anyját érte, ha fia elesett a háborúban. Az amerikai Gold Star Mothers (továbbiakban GSM) története az első világháború idejére nyúlik vissza, és egy elesett katona édesanyja indította el.

A katonát George Vaughn Seibold-nak hívták, aki 23 évesen önkéntesen lépett be a seregbe 1917-ben, mikor az USA belépett a háborúba. (Seibold nagyapja a polgárháború veteránja volt, Edward Washburn Whitaker dandártábornok, a Medal of Honor kitüntetettje) Mivel pilóta szeretett volna lenni, viszont az USA hadserege ekkor még nem rendelkezett légierővel, vagy bármilyen harci repülő alakulattal a kanadai repülő csapatokhoz jelentkezett, és ott állományba is vették, mint önkéntest. Itt tanult meg repülni. Csakhamar Angliában találta magát, ahol a brit Királyi Repülő Hadtest 148. Légi Századába helyezték. Ez az alakulat amerikai önkéntesekkel volt feltöltve, később ez adta magvát az amerikai légierőnek. A századot az európai frontra vezényelték, a bevetési parancsokat legtöbbször a francia parancsnokság adta. Seibold folyamatosan tartotta a kapcsolatot családjával, főleg édesanyjával, Grace Darling Seibold-al. Grace nem volt az a tipikus otthon csendben imádkozó anya, és elhatározta, hogy amíg fia a fronton harcol, ő a frontról hazatért sebesülteket látogatja a Washington DC-ben lévő kórházakban. Ez a jószolgálati tevékenység egyben segített elterelni a figyelmét, és legalább egy ideig nem a fiáért való aggódás emésztette. 1918 közepétől azonban elmaradtak a levelek, és George édesanyján eluralkodott a kétségbeesés. A helyzetet nehezítette, hogy fia brit alakulatban szolgált, francia parancsnokság alatt, így az amerikai hatóságok nem tudtak segítséget nyújtani, nem tudták kideríteni, mi történt a fiúval. Először George felesége kapott táviratot arról, hogy férje légiharcban meghalt. Ezt megerősítette egy Párizsban élő rokonuk is, bár hivatalosan eltűntként tartották nyilván az ifjú hadnagyot. A szomorú és megmásíthatatlan hír George haláláról 1918 December 15-én jelent meg a Washington Star újságban, és egyben a család is ekkor kapta meg hivatalosan a hírt. Grace Darling Seibold-ot megrázta a hír, de a gyász mellett sem hagyta abba karitatív tevékenységét. Sőt, elhatározta, hogy a hasonló sorsú, fiaikat elvesztett anyákat egy egyesületbe tömöríti, hogy így tudjanak egymás fájdalmán enyhíteni, és támogatni egymást a gyászban. A korházi karitatív tevékenységgel ezután sem hagyott fel, azt immár a többi anyával közösen végezte. Az egyesületnek a Gold Star Mothers nevet adta, vagyis az „Arany Csillagos Anyák” néven lettek bejegyezve . A névválasztásnak egyszerű a magyarázata. Az amerikai családok a hazafiasságtól vezérelve kis zászlókat akasztottak házuk ablakába, jelezvén, hogy abból a házból valamelyik családtag háborúba ment. Ahány sötétkék csillag volt a zászlóra hímezve, annyi családtag volt távol az otthontól. Ha valaki meghalt, a sötétkék csillagot arany színűre cserélték, így tudatva mindenkivel, hogy a család már gyászol egy elesettet.
Az egyesület 1928-ban a legmagasabb politikai szinten is elismertté vált, és hivatalosan is bejegyzett szervezetként folytathatta működését. Lényeges szempont volt, hogy a szervezet anyagilag nem támogatott, nonprofit, politikailag semleges legyen. A GSM népszerűsége nyilvánvaló volt, hiszen a háború után is folytatták tevékenységüket, a taglétszám folyamatosan bővült, és az egész Egyesült Államokra kiterjedő szervezetté vált. Egymás támogatásán túl segítettek a hadirokkantak rehabilitációjában is, és a kórházi tevékenységüket sem hagyták abba.

A 2. világháborúban aztán újfent előtérbe kerültek. A házfalakon, iskolák, templomok ablakaiban megjelentek a kék csillagos zászlócskák, és a háborús veszteségekkel a GSM létszáma ismét bővült, munkájuk ezzel arányosan növekedett. Minden egyes új tag egy fájdalmas tragédiát jelentett. A leghíresebb Arany Csillagos Anya a második világháborúban Aletta Sullivan volt. Mind az öt fia egy időben szolgált az Amerikai Haditengerészet USS Juneau nevű könnyűcirkálóján. 1942 november 13-án egy torpedótámadás következtében hajójuk elsüllyedt, és mind az öten hősi halált haltak. (A testvérek emlékezetét először a USS The Sullivans romboló, majd később a modern, Arleight Burke-osztály egyik tagja, a szintén USS The Sullivans névre keresztelt rakétás romboló vitte tovább. ) A 2. világháború másik nagy tragédiája a Borgstrom családé volt. A tízgyermekes család hat gyereke vonult be, és négy fiát 1944-ben veszítette el. LeRoy Borgstrom a hadsereg állományában esett el június 22-én, Clyde tengerészgyalogosként halt meg március 17-én Rolon augusztus 8-án, Rulon Jay pedig augusztus 26-án esett el, mindketten a légierő tagjaiként. Rulon és Rolon ikrek voltak. A Borgstrom család lett az egyetlen „négy aranycsillagos” család. Gyermekeik elvesztése után a szülők petícióban kérték államuk kormányzóját, hogy hozassa haza a még fronton lévő fiukat. (Az egyikük már az USA-ban volt, tartalék állományban). A Sullivan és a Borgstrom testvérek halála kemény sajtótéma volt az USA-ban. A családok kiemelkedő áldozathozatalát ecsetelték, és példaként állították a közvélemény elé. A háttérben lévő GSM pedig felkarolta a két család ügyét, ezzel is öregbítve a szervezet hírnevét. A Butehorn család négy fia közül a 2. világháborúban három elesett. Az utolsóként elesett testvér halála után a még életben lévő fiút az USA Legfelsőbb Parancsnoksága hazahozatta, és irányelvként szabta meg, hogy olyan esetekben, ahol a testvérek közül már csak egy van életben, azt haza kell hozni. Ez adta a témáját a Ryan közlegény megmentése című mozifilmnek is. 1948-ban az Amerikai Posta bélyeget bocsájtott ki a GSM tiszteletére. Az első darabot Mrs. Sullivan kapta.

A 2. világháború után a koreai és a vietnami háború idején ismét megnőtt a GSM jelentősége. A vietnami háború
ráadásul nehéz helyzetbe hozta a szervezetet, hiszen a GSM a hazafiasság életben tartását is feladatának nevezte meg, és bizony az akkori társadalmi feszültségek, a háborúellenesség, a katonákat megvető megnyilvánulások nem kedveztek a szervezet munkájának. Nekik legyen mondva, hogy tartották magukat a politikai semlegességükhöz, és csak azzal foglalkoztak, amire létrejöttek.
A Gold Star Mothers ma is aktív szervezet. Tagja lehet bármely olyan amerikai állampolgárságú anya, akinek fia vagy lánya katonai szolgálat alatt meghalt. Társult tag lehet az elesett édesapja és testvére. A társult tagoknak tagdíjat kell fizetni, de szavazati joguk nincs. Tiszteletbeli taggá olyan anyákat nyilváníthatnak, akik nem amerikai állampolgárok, de gyerekük az amerikai haderő tagjaként esett el. Nekik nincs tagdíjfizetési kötelezettségük, sem szavazati joguk a szervezetben. Különleges esetben mostohaanyák is lehetnek a GSM tagjai. A GSM tagjai egyenruhával is rendelkeznek, de inkább lehet ezt dresscode-nak hívni, mert hivatalos uniformis nincs. Fehér szoknya (ma már nadrág is), fehér ing és blézer, fehér cipővel, az ing vagy blézer hajtókáján arany csillaggal. Csak nagyon hivatalos eseményre öltöznek ki így. Az Arany Csillagos Anyák hivatalos, elnöki rendeletben meghatározott napja minden év szeptemberének utolsó napja. Egyes államokban lehet kérvényezni Gold Star rendszámtáblát az autóra.

Sok országban létezett kitüntetés az anyák számára a 2. világháború idején. A legismertebb ezek közül a szovjet Hős anya, a német Ehrenkreuz der Deutschen Mutter, és a francia Médaille de la Famille francaise. Közös bennük, hogy jelentősen eltér az amerikai Gold Star Mothers szellemiségétől. Mindhárom kitüntetést államilag hozták létre, tehát nem alulról induló civil kezdeményezés szülöttei, és ezek inkább tényleges kitüntetések. Az adományozás apropója pedig nem a háborús áldozathozatal, hanem a világra hozott gyermekek száma. A szovjetek nem aprózták el, náluk tíz gyermek világra hozatala után járt a Hős Anya kitüntetés. Ez egyenértékű volt a Szovjetunió Hőse és a Szocialista Munka Hőse kitüntetésekkel. Létezett a Dicsőséges Anya rendjel, itt a harmad osztály hét, a másod osztály nyolc, az első osztályú rendjel pedig kilenc gyermek után volt adományozható. A németeknél is három fokozat volt, ott öt gyermek után a bronz fokozat, hét után az ezüst, kilenc után az arany fokozat járt. 1938-tól 1945-ig adományozták. A franciáknál ugyanez a hármas megoldás létezett, azzal a különbséggel, hogy az anya akkor is megkaphatta a bronz fokozatot, ha „csak” három gyermeke született, de az apa háborúban elesett.

Magyarországon 1951-től 1957-ig adományozták az Anyasági Érdemrendet. Négy fokozata volt, az Első fokozat a tizenegy, vagy annál több gyermeket nevelő anyának járt, a Negyedik fokozatot a 6 gyermekes anyák kapták. (A Harmadik és a Második fokozathoz tartozó gyermekszámokat nem sikerült kikutatnom, aki tudja a megfejtést, kommentbe írja be bátran)

Az amerikaiak önkéntes, hazafias szervezetei nagy megbecsültségnek örvendenek országszerte, elég, ha csak a már megírt Civil Air Patrol-ra gondolunk. A Gold Star Mothers egy újabb példája ennek a nemzeti attitűdnek. A GSM mintájára később több hasonló szervezet jött létre: A Gold Star Wives az elesett katonák özvegyeit tömöríti, a Silver Star Families of America pedig a háborúban megsérült, vagy lerokkant katonákat és családjait segíti.
A Blue Star Mothers pedig az összes olyan anya támogatásáért alapítódott, akiknek fia vagy lánya az amerikai fegyveres erőknél szolgál.