Törzsolvasóink tudják, hogy mi itt a Lemilnél imádjuk a listázást (ebben is hasonlítunk egynémely, sportot kedvelő magyar politikushoz) és az ehhez kapcsolódó szavazóposztokat. Sorozatunkban foglalkoztunk már kiemelkedő hadvezérekkel, a papírformát felrúgó ütközetekkel, történelemformáló fegyverekkel, s arról is megkérdeztünk már benneteket, hogy harcolnátok-e az országotokért, vagy hogy kit szeretnétek Magyarország katonai szövetségeseként látni. Az olvasottsági adatokból úgy láttuk, hogy ti is szeretitek az ilyesmit.

A Lemilbog Közvéleménykutatási Igazgatóságának Hadviseléstörténeti Referatúrája most egy újabb, reményeink szerint az említettekéhez hasonló szakmai érdeklődést kiváltó posztot állított össze. Ebben arra kérünk benneteket, hogy az alábbi listából voksoljatok arra az 5 (öt) tételre, amely szerintetek a leginkább megérdemli a „történelemalakító” jelzőt.

Hogy mire gondolok: melyek azok a szárazföldi ütközetek (a tengeri és a légicsatákkal talán majd máskor foglalkozunk), amelyek végkimenetele jelentősen befolyásolta azt a világot, amelyben élünk? Melyek azok, amelyek esetében igaz az, hogy ha nem úgy végződik, ahogy végződött, ma egy, a maitól – legalábbis részben – különböző szociokulturális és civilizációs közeg (remélem, elég választékosan fejeztem ki magam) venne körül bennünket? Hangsúlyozom: minimum regionális, de még inkább globális következményekre gondolok. Előfeltételként fogadjuk el (már csak a játék kedvéért is), hogy egy-egy csata igenis képes volt alakítani az ezt követő történelmet.

Látni fogjátok, hogy noha törekedtem arra, hogy a nagy történelmi korszakok, régiók és civilizációk jelentős ütközetei kiegyensúlyozottan szerepeljenek a felsorolásban, ez nem igazán jött össze. Kontinensünk hadszínterei sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak, mint a többi földrészé (a húsz helyszínből tíz európai), de sajnos (?) nem tudok elvonatkoztatni Európától. Igen, vállalom: a lista nem nélkülözi a szubjektivitást. És az is tény, hogy ahogy nőtt a hadseregek mobilitása, úgy lettek egyre kevesebben a háborúk sorsdöntő csatái. Ez végül is érthető, hiszen a korszerű nagy háborúk általában többhelyszínesek, elég hosszú ideig tartanak és elég nehéz az ütközetek sorából kiemelni egyet, amelyikre egyértelműen beleégethetjük a roppant kényelmes „na itt dőlt el minden!” bélyeget. Nem véletlen, hogy mostanában a térben és időben szerteágazóbb jelentésű „hadművelet” szót használjuk, s nem a már-már korszerűtlen „csata” vagy „ütközet” kifejezést. És akkor nem is említettem az aszimmetrikus hadviselést, a kiberteret vagy a gazdasági háborút.

Szóval az a dolgotok, hogy az alábbi felsorolást végigolvassátok, agyaljatok egy kicsit, majd a poszt végén található szavazógép segítségével adjátok le a szavazatotokat: jelöljétek be azt az 5 (öt) ütközetet, amelyet a szubjektív listátok elején akartok látni, majd nyomjátok meg a „vote” gombot. Tudom, megint lesznek, akik a böngészőjük beállításai miatt nem látják a szavazógépet, de nem tudok mit tenni; ha szavazni akarsz, kérd hozzáértők segítségét (én nem vagyok az). Hogy senkit ne befolyásoljunk, az aktuális eredményeket elrejtjük. Most is kereken 100 órát adunk nektek (vagyis 2019. június 21., péntek, 15.00 óráig voksolhattok), majd összesítjük a szavazatokat és ha nem jön közbe semmi, a hétvégén egy poszt keretein belül nyilvánosságra hozzuk és értékeljük az eredményeket, amiket aztán jól ki lehet beszélni, ha van hozzá kedvünk.

Mint mindig, most sem csak a gombnyomogatás eredményére vagyunk kíváncsiak, hanem a részletes véleményedre is, amit a hozzászólások között hozhatsz nyilvánosságra (ha akarsz): mely tételekre szavaztál és miért, melyik csatát tetted volna bele a listába, illetve van-e olyan, amelyik szerinted nem érdemli meg, hogy ebben szerepeljen, mégis itt látod.

A helyszíneknél a jelenlegi állam területét jelölöm, tehát elébe megyek az olyan szakszerű kommenteknek, hogy „mekkora lúzer vagy, öcsém, 2000 évvel ezelőtt olyan, hogy Németország nem is létezett!”. A "becsült emberi veszteségek" címszónál igyekeztem a különböző források által megadott számok középarányosát megadni; a kifejezés alatt kifejezetten a két fél halottainak számát értem, a sebesültekkel, eltűntekkel és hadifoglyokkal nem foglalkoztam. És egy utolsó megjegyzés: még mielőtt lehülyézne valaki, gyorsan elmondom, hogy a D-Day szándékosan nem szerepel a listában. Aki elsőnek kitalálja, hogy miért nem, jelentős erkölcsi elégtételt érezhet (mást sajnos nem tudok nyújtani).

Azt hiszem, mindent elmondtam, amit elöljáróban szükségesnek gondoltam, úgyhogy lássunk munkához.

1.) Marathón, Görögország (i.e. 490 nyárutója)

A hadtörténelem egyik legismertebb és legjobban promózott ütközete, a kisebb-nagyobb kihagyásokkal ötven évig tartó görög-perzsa háború emblematikus csatája. Megmutatta, hogy a perzsák nem legyőzhetetlenek, hogy a fegyveres ellenállás is egy valid opció velük szemben, nem csak a behódolás és a vazallusi státusz. Marathón kövezte ki azt az utat, melynek végén a kelet-mediterrán térség a görög kultúra és civilizáció hatása alá került, s ez is közrejátszott abban, hogy ma görög-római és nem perzsa alapokon nyugvó európai kultúrkörről beszélünk.
Becsült emberi veszteségek: 8000 fő.

2.) Gaugaméla, Irak (i.e. 331. október 1.)

159 évvel Marathón után az ekkor alig 25 éves Makedón Nagy Sándor jobban kiképzett és korszerűbb fegyvereket használó, rugalmasabb taktikát alkalmazó hadserege jól elpáholja a mintegy kétszeres létszámfölényben levő, kvázi hazai pályán harcoló perzsákat, akik így végleg búcsút mondhattak nagyratörő, a nyugati terjeszkedést folyamatosan dédelgető terveiknek. Gaugaméla után Sándor diadalmenetét komolyan már semmi sem akadályozta, birodalma hamarosan ötmillió négyzetkilométeresre (ez ötven magyarországnyi terület) nőtt.
Becsült emberi veszteségek: 50000 fő.

3.) Teutoburg, Németország (i.sz. 9 ősze)

A római hadsereg három légiója Varus konzul vezetésével próbálja pacifikálni a lázongó germán törzseket, s ezzel párhuzamosan befolyási övezetévé tenni Germániát. Hát nem jött össze: a jeles alkalomból először szövetséget kötő germánok (egy Rómában felnőtt törzsfőnök, bizonyos Arminius/Herrmann irányítása alatt) gyakorlatilag egyetlen nap alatt lemészárolták a rómaiakat úgy, hogy ők minimális veszteséget szenvedtek. A teutoburgi erdőben történtek (amit történészek sokasága Róma legnagyobb vereségének tekint) elvették a birodalom kedvét a további terjeszkedéstől. Germánia így jórészt kimaradt a latinizáció valamennyi áldásából (és átkából), a római limes errefelé pedig továbbra is a Rajna vonalát jelentette, melynek keleti partjára a légiók már nem nagyon merészkedtek.
Becsült emberi veszteségek: 18000 fő.

4.) Milvius-hídi csata, Olaszország (i.sz. 312. október 28.)

A Róma felé közeledő, egyeduralkodói terveket szövögető Nagy Konstantin légiói itt ütköznek meg a fővárost védő, magát ugyancsak császárnak tartó Maxentius katonáival. A csata „tizenkettő egy tucat” jellegét az kérdőjelezi meg, hogy Konstantin győzelme (legalábbis így, utólag) tényleg globális jelentőségűvé válik. Történt ugyanis, hogy az ütközet előtt Konstantin álmában egy keresztet (vagy valami nagyon hasonlót) vél látni az égen, s alatta a szöveget: in hoc signo vinces, vagyis „e jelben győzni fogsz”. Ébredés után kiadja a parancsot, hogy a kereszt jelét minden katonájának fel kell festenie a pajzsára. A megjósolt és bekövetkezett győzelmet követően felkarolja az addig szűkkörű és üldözött vallási szektaként működő kereszténységet, amely egy év múlva hivatalosan is elismert, sőt a császár által támogatott vallássá, néhány évtized múltán pedig a Római Birodalom kizárólagos államvallásává válik.
Becsült emberi veszteségek: 12000 fő.

5.) Catalaunum, Franciaország (i.sz. 451 júniusa)

A népvándorlás korának legjelentősebb csatájaként számon tartott ütközetben Attila és Aetius, vagyis a hun és a nyugatrómai birodalom mérte össze fegyveres erejét. A legtöbb történész egyetért abban, hogy a végig jó iramú, drámai fordulatoktól sem mentes összecsapás végén (amelyben mindkét fél tisztában volt a téttel és ennek megfelelően mindent kiadott magából) egy, végső soron igazságos döntetlen született, noha a kor kézzel vezérelt, pártbefolyásoktól sem mentes sajtójának bértollnokai később a saját szájízük és ideológiájuk szerinti értékelést tették. Attila hunjai feladták a nyugat-európai kalandozásaikat, s inkább délre koncentráltak (lásd az egy évvel későbbi itáliai hadjáratukat), Aetius belrómai pozíciója pedig megerősödött. A fene se tudja, hogyan alakultak volna a következő évtizedek, évszázadok, ha az egyik vagy a másik fél kiütéses győzelmet arat a másik felett. Vajon mennyivel tovább húzza a nyugatrómai birodalom, ha ők nyernek, illetve milyen lett volna az a hun állam, amelyiknek nincs többé A-kategóriás ellenfele a kontinensen?
Becsült emberi veszteségek: 40000 fő.

6.) Tours, Franciaország (i.sz. 732. október 10.)

A sokaknak talán a poitiers-i csataként ismertebb ütközet a híres frank uralkodót, Martel Károlyt (a Karoling-dinasztia névadóját) és Abd al-Rahman emírt, az andalúziai omajjád kormányzóság parancsnokát állította szembe egymással. Az apropó az volt, hogy az arab (mór) csapatok vérszemet kaptak a hispániai sikereiktől, s úgy gondolták, hogy ha már ott vannak, bekukkantanak a közeli Frankföldre is és holmi területgyarapítási motivációtól vezérelve alaposan körülnéznek. Károlynak az ötlet nem nyerte el a tetszését, s a közép-galliai csatatéren ennek hangot is adott. A csatában a mórok elvesztették fővezérüket, ami nem tett jót a moráljuknak. A frank-burgundi keresztény csapatok fényes győzelmét követően az iszlám európai nyomulása megakadt, s igaz ugyan, hogy még 700 évig jelen voltak az ibériai félszigeten, de a Pireneusoktól északra már nem nagyon merészkedtek. Hogy mi lett volna, ha Tours-nál ők győznek? Hát az nem túl valószínű, hogy most egész Európa Allah dícséretét zengené, de hogy egy kicsit másként alakultak volna a dolgok ott Nyugaton, az majdnem biztos.
Becsült emberi veszteség: 13000 fő.

7.) Hastings, Anglia (i.sz. 1066. október 14.)

Hódító Vilmos ezen a napon nyerte el úgy igazából eposzi jelzőjét, amikor is Normandiából átkelt a Csatornán, s a Hastins melletti Senlac Hillnél lezajlott csatában legyőzte II. Haroldot, az utolsó, ízig-vérig angolszász királyt. Az elmúlt ezer évben ez volt az egyetlen alkalom, amikor külső hódítónak sikerült Angliát bevennie; ez a fegyvertény ezt megelőzően is csak a rómaiaknak sikerült úgy kétezer évvel ezelőtt. A hódításnak a mai napig ható következményei lettek: a szigetország lassanként, de egyre inkább a normannok által képviselt kontinentális európai (politikai és társadalmi) mintákat kezdte követni a szászok és a vikingek leszármazottai által preferált északi (skandináv-germán) mintákkal szemben. Angliát Vilmos normannjai emelték be a perifériáról a majdani európai nagyhatalmak közé.
Becsült emberi veszteségek: 6000 fő.

8.) Manzikert, Törökország (1071. augusztus 26.)

Igaz ugyan, hogy a keletrómai birodalom (Bizánc) bukását Konstantinápoly 1453-as elestéhez szokás kötni, de a manzikerti csata (amelyben a bagdadi kalifa által behívott szeldzsuk törökök először tapasztalták meg, hogy az ezeréves Római Birodalom már csak árnyéka régi önmagának) egy csomó későbbi történésnek volt az előidézője és katalizátora. A manzikerti török győzelem után Bizánc rohamléptekkel vesztette el területei jelentős részét, polgárháborúba sodródott s olyannyira csökkent a regionális befolyása, hogy kénytelen volt a pápa és az európai uralkodók segítségét kérni (ebből a kérésből nőttek ki a húsz évvel később kezdődő keresztes hadjáratok). Ezzel Bizánc gyakorlatilag írásba adta, hogy 1071-től kezdve már nem képes megvédeni a keleti kereszténységet. A szeldzsukok közben megérezték a buli ízét: rátették a kezüket Anatólia jelentős részére és szinte a teljes Közel-Keletre (beleértve Jeruzsálemet is), megteremtve a későbbi, nekünk is ismerős Oszmán Birodalom magját és hátországát.
Becsült emberi veszteségek: 7000 fő.

9.) Tarain, India (i.sz. 1192 eleje)

Nem kell szégyenkezned, ha soha nem hallottál erről a csatáról, én is csak azért tudok mesélni róla egy keveset, mert úgy 20 évvel ezelőtt egy konferencián találkoztam egy brit kollégával, akinek ez volt az egyik kedvenc témája, ami a negyedik sör után mindig előjött belőle. Szóval itt, az Új-Delhitől úgy 150 kilométerre északra elterülő mezőkön csapott össze 827 évvel ezelőtt egy Muhammad Guri nevű, a mai Afganisztán közepén uralkodó helyi érdekű szultán Delhi utolsó hindu királyával, bizonyos Pritivirádzs Csahumanával. Az ütközetet a muszlim fél nyerte, s ennek következtében az akkori India teljes északkeleti régiója Allah követőinek kezébe került. Muhammad kolléga hét évvel később a Taraintól 1300 kilométerre fekvő Bengált is leszakítja Indiáról, tehát a mai muzulmán vallású Pakisztán és Banglades végül is neki köszönheti létét. Hogy mi lett volna, ha Pritivirádzs barátunk akkor megakasztja az iszlám terjedését (lásd a 6. pontban tárgyalt Tours-i csatát), hát tényleg csak találgatni lehet.
Becsült emberi veszteségek: 40000 fő.

10.) Ain-Dzsálút, Izrael (i.sz. 1260. szeptember 3.)

Ez a Názáret melletti észak-izraeli síkság szolgált helyszínéül a Nagymongol Birodalom és az Egyiptomot uraló mamlúk hadsereg összecsapásának. Most nincs se hely, se idő arra, hogy az előzményeket részletesen átvegyük, mindenesetre ez volt az első olyan alkalom a valaha volt legnagyobb, összefüggő területtel rendelkező állam (a mongolokról beszélek) akkor úgy 50 éves történelmében, amikor seregeik elvesztettek egy döntő csatát. A mongolok Egyiptomra is rá akarták tenni a kezüket, de az egyiptomi szunnita állam fegyveres ereje ezt látványos módon megakadályozta. Innen kezdve nyilvánvalóvá vált, hogy bármilyen tökösek lennének is Dzsingisz örökösei (a mongolokat az ő egyik unokája, Hülegü, a későbbi Ilhánida Birodalom megalapítója vezette), errefelé nincs sok keresnivalójuk. Vajon másként alakult volna a Közel-Kelet, Észak-Afrika és esetleg akár még Bizánc és Kelet-Európa sorsa, ha akkor és ott ők győznek?
Becsült emberi veszteségek: 15000 fő.

11.) Orléans, Franciaország (i.sz. 1428 októbere - 1429 májusa)

A százéves háború egyik fordulópontjának is tekintett, közel hét hónapon át tartó városostrom során (akkorra Orléans maradt az egyetlen nagyváros, amely még a franciák kezében volt) a település folyamatosan támadó angolok sokáig nyerésre álltak a várost (és a várat) védő franciákkal szemben, aztán - mint a mesében - néhány századnyi felmentő sereg élén jött egy 17 éves analfabéta parasztlány, aki látomásaira hivatkozva úgy fel tudta tüzelni a franciákat, hogy ezek megfordították a szerencsét és az addigi féléves pöcsölés helyett néhány napon belül elzavarták az angolokat a falak alól. Persze ez ennél egy kicsit összetettebb leírás után kiált, de most nem ez a dolgunk, úgyhogy inkább találgassunk: egyetértünk-e azokkal, akik szerint ha akkor az angolok győznek és beveszik Orléans-t, ez akár azt is jelenthette volna, hogy Franciaország fele még legalább száz (de olyat is olvastam, hogy kétszáz) évig angol uralom alatt marad? Milyen következményei lehettek volna ennek a korszak Európájára, illetve napjainkra?
Becsült emberi veszteségek: 6000 fő.

12.) Cajamarca, Peru (i.sz. 1532. november 16.)

Az az igazság, hogy ez a csata nem is igazi csata volt, hanem inkább egy hirtelen ötlettől vezérelt rajtaütés (vagy kommandós akció, ha úgy tetszik), de következményei szinte kimondhatatlanok. A lényeg: Francisco Pizzaro spanyol konkvisztádor (vagyis kalandorba oltott katona, megspékelve egy kis felfedezői hajlammal) 168 emberével behatol az Inka Birodalomba, majd diplomáciai megbeszélésre hívja ennek uralkodóját, Atahualpát. Amikor az indián király népes kíséretével (8-10 ezer emberről van szó!) megérkezik a randi helyszínére, Pizzaro emberei nemes egyszerűséggel fegyvert rántanak, majd úgy kétezer inka főurat, testőrt, papot és udvaroncot lemészárolnak, a többieket pedig foglyul ejtik, beleértve a királyt is. Ezzel kezdődött az Inka Birodalom széthullása, illetve a földrész jelentős részének spanyol uralom alá kerülése. Azt is mondhatnám (túlozva persze, kicsit bulvárosan): azon a napon dőlt el, hogy ma a spanyol a harmadik "a legtöbb ember anyanyelve" versenyben (460 millióról van szó), s hogy 20 állam hivatalos nyelveként beszélik. De mi lett volna, ha..?
Becsült emberi veszteségek: 2000 fő.

13.) Yorktown, USA (i.sz. 1781. október 19.)

Napjaink egyetlen komplex (gazdasági, katonai és politikai) szuperhatalmának születésnapját 1776. július negyedikében, a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetése napjában szokták meghatározni, de ez inkább a fogantatás napja (ha szabad ezzel az élettani metaforával élnem). A születésnap inkább a fenti dátum. Ekkor történt ugyanis, hogy a Cornwallis altábornagy által vezetett brit (és kisebb részben az őket támogató hesseni és bajor) csapatok letették a fegyvert az amerikai (és az őket támogató francia) sereg előtt. Ez az esemény volt az utolsó csepp a pohárban: az Egyesült Királyság elfogadta az USA létét, elkezdte csapatai kivonását az öt évvel korábban függetlenségét kikiáltó államszövetségből és innen kezdve már semmi komoly akadálya nem volt annak, hogy az Amerikai Egyesült Államok lassacskán azzá váljon, ami. Igen, az USA sikere már elég régen kódolva volt az észak-amerikai történésekben, de a virginiai Yorktown melletti csata (valljuk be: inkább csetepaté) akkor is egy döntő, mélységesen szimbolikus esemény volt.
Becsült emberi veszteségek: 500 fő.

14.) Lipcse, Németország (i.sz. 1813. október 16 - 19.)

Az engem ismerők tudják, hogy az egyik gyengém Napóleon, úgyhogy el bírjátok képzelni, milyen gondban voltam, amikor ki kellett választanom egyet a nagy napóleoni ütközetek közül (Austerlitz, Lipcse, Marengo, Jéna, Borogyinó, Drezda, Waterloo - hogy csak úgy találomra felsoroljak néhányat) és melyiket szerepeltessem ebben a listában. Végül a népek csatájára esett a választásom, noha kedvencem itt elég csúnyán pofára esett az ellene felsorakozó osztrák, porosz, orosz, svéd, szász, württembergi, mecklenburgi (és nyomokban magyarokat is magába foglaló) koalícióval folytatott négynapos küzdelemben. Ez volt az európai hadtörténelem első olyan mozzanata, ahol ennyi és ilyen jelentős szövetséges összeállt a közös ellenséggel szemben. A lipcsei csata sokáig "a legnagyobb tömeget megmozgató ütközet"-ként szerepelt a hadtörténeti munkákban, ahol a szembenálló felek összlétszáma megközelítette a hatszázezer főt. A következmény: Napóleon megbukott és lemondott, fél év múlva Párizst is elfoglalják a szövetségesek, a francia vezetés alatt álló egyesült Európa gondolatát örökre el lehet felejteni.
Becsült emberi veszteségek: 90000 fő.

15.) Gettysburg, USA (i.sz. 1863. július 1 - 3.)

Az amerikai polgárháború legvéresebb (de nem csak ezért emlékezetes és sorsdöntő) csatájában az északiak George Meade vezérőrnagy által vezetett csapatai megfutamodásra kényszerítik a délieket, élükön a híres Robert Lee generálissal, aki az első nap után még nyeregben érezhette magát, mert ők álltak jobban. Aztán megfordult a helyzet, s két további nap elteltével a kékek bonthattak pezsgőt. Noha a polgárháború végéig még közel két év volt hátra, ez a csata mindenkinek megmutatta, aki akár csak egy kicsit is gondolkozott, hogy nagyjából mire lehet számítani az Unió és a Konföderáció párharcában: az északiak gazdasági, ipari és népességbeli fölénye, működő külföldi kapcsolatai és az ezzel összefüggő sokkal jobb nemzetközi sajtója Gettysburg után egyre hangsúlyozottabban az északiak felé billentette azt a bizonyos mutatót. Történészek azóta is vitatkoznak, hogy stratégiai győzelem volt-e az északiak számára (szerintem igen), s noha a déliekben még ezután is működött egyfajta kincstári optimizmus, soha többé nem támadtak meg északi területeket, s a katonai kezdeményezést teljesen átengedték az Uniónak.
Becsült emberi veszteségek: 8000 fő.

16.) Verdun, Franciaország (i.sz. 1916. február 21. - december 18.)

Tudom, hogy egyesek számára talán nehéz egy 300 napig tartó fegyveres összecsapás-sorozatot egy ütközetnek vagy csatának nevezni, de fogadjuk el, a szakirodalom is annak tekinti. Verdun már csak a kuriozitása miatt is szerepel a listán (és remélem, ezzel nem sértettem meg a mintegy 300 ezer halott emlékét): elég nehéz olyan jelentős ütközetet találni a hadtörténelemben, ahol a német-francia szembenállás ez utóbbiak győzelmével végződött volna, ahogy ez Verdunnél történt. A németek gyakorlatilag csak egy vágóhidat szerettek volna felállítani (Verdunből egyetlen irányba lehetett volna menekülni), ahol a franciákat módszeresen és ráérősen le lehet mészárolni, majd továbbhaladni nyugat felé. Nem jött össze. Az ötezer forintos kérdésünk a következő: mi lett volna, ha mégis összejön nekik, és mondjuk 1916 nyarán csapatai élén Erich von Falkenhayn tábornok átmasírozik az innen alig 200 kilométerre található párizsi Diadalív alatt? Mit léptek volna a britek? Ezt a fejleményt látva vajon az USA hamarabb belép az első világháborúba?
Becsült emberi veszteségek: 300 ezer fő.

17.) Sztálingrád, Oroszország (i.sz. 1942. augusztus 23. - 1943. február 2.)

A sztálingrádi csata annyi military-kategóriában tartja a rekordot, hogy ezek felsorolására nem is vállalkozom. Az, hogy az első három hónap tanulságai ellenére Adolf az orosz telet is bevárta a helyszínen, számos stratégiai hibája közül is kiemelkedő balfaszságnak minősült. A sztálingrádi ütközet kétségkívül a keleti front sorsdöntő eseménye volt, s innen már csak egy apró logikai ugrást igényel annak elfogadása, hogy az egész második világháború végső kimenetelére is komoly hatást gyakorolt.
Becsült emberi veszteségek: 800 ezer fő.

18.) Hszu-peng, Kína (i.sz. 1948. november 6. - 1949. január 10.)

Egyes szakmunkákban a „Huai-hai hadművelet” néven szereplő csatáról biztosan kevesen hallottatok, de ez innen Európából nem is olyan meglepő. A kelet-kínai hadszíntéren a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (vagyis a Mao Ce-tung által irányított komancsok) és a Kuomintang (Csang Kaj-sek pártjának fegyveres ereje) csapott össze a világ legnépesebb államának vezető pozíciójáért. A négy évig tartó kínai polgárháború viszonylag kevés konvencionális ütközetének egyike zajlott itt le, melynek végén a Kuomintang végérvényesen és helyrehozhatatlanul meggyengült, a kommunisták pedig három hónap múlva már Nancsingot, Csang Kaj-sek kormányának székhelyét is elfoglalták, majd ősszel kikiáltották a Kínai Népköztársaságot.
Becsült emberi veszteségek: 150 ezer fő.

19.) Dien Bien Phu, Vietnám (i.sz. 1954. március 13. – május 7.)

A franciák és a vietnámiak között 1947-ben kirobbant első indokínai háború befejező, legendás csatája, amely nem csak Francia-Indokína sorsát pecsételte meg (a vereség után a franciák kivonultak a térségből), hanem az amerikaiak másfél évvel később kezdődő, először leplezett, majd nyílt szerepvállalását is előrevetítette és kiváltotta a második indokínai háborút, amelyben az USA és a kommunisták által uralt Észak-Vietnám vett közvetlenül részt, a mindenki által ismert eredménnyel.
Becsült emberi veszteségek: 10000 fő.

20.) Iraki invázió (i.sz. 2003. március 20. - május 1.)

A - mint utólag kiderült, gyakorlatilag nemlétező - iraki tömegpusztító fegyverek megsemmisítése és Szaddám Huszein rezsimjének megdöntése (egyesek szerint kizárólag a kőolajellátás biztosítása) céljából indított, az USA által kezdeményezett és levezényelt hadművelet az addig esetleg még kételkedőknek is megmutatta, hogy mit is ért pontosan a Pentagon „erőkivetítés” (force projection) alatt. Megkockáztatom, hogy ez volt a hadviselés legutolsó, ilyen kiterjedésű, egy helyszínen ennyi katonát és haditechnikát megmozgató csatája. A jövő már nem erről fog szólni. Vagy legalábbis nem így.
Becsült emberi veszteségek: 8000 fő.

xxx XXX xxx

Ezek voltak tehát a (vállaltan és elkerülhetetlenül szubjektív) ütközetlista szereplői. A blogger most hátradől, bont egy sört és átadja a terepet az olvasóknak, szavazóknak, kommentelőknek. Hajrá. És aki ráér most pénteken, jöjjön el a blogtalira, dumálunk egy kicsit.

Ápdét: a szavazás eredményét ebben a posztban olvashatod.