A lemilblogtól megszokott könnyed, olykor tréfálkozó hangvétel most egy egynapos, rendkívüli kimenőt kap, mert mai témánk meglehetősen komor.

Szerkesztőink, szerzőink és olvasóink egy része hivatásszerűen vagy műkedvelő módon bár, de foglalkozik kül-, biztonság- és/vagy katonapolitikával. Lehet, hogy ez semmi mást nem jelent (legalábbis blogszinten), csak azt, hogy az átlagnál nyitottabbak vagyunk az ilyen-olyan vonatkozó hírekre, érzékenyebben reagálunk bizonyos történésekre, s talán a véleményünk is markánsabb ezekben az esetekben.

A 14 évvel ezelőtti srebrenicai eseményekről és azok előzményeiről röviden itt olvashattok, bővebben meg ezer és egy más helyen.

Vitaindítóként nem szeretnénk átcsapni moralizálásba, na meg a pártatlanság bűnébe sem akarunk esni, ezért szárazon csak annyit mondunk: a délszláv háborúkban minden fél többször és súlyosan megsértette ugyan a hadviselés írott szabályait (az íratlanokról most ne is beszéljünk), az első adandó alkalomtól kezdve a konfliktusok végéig mindenki lábbal tiporta ugyan az ellenség katonáinak és főleg civiljeinek emberi méltóságát, de ami 1995 júniusának második hetében a kelet-boszniai kisvárosban és környékén történt, az a hitleráj óta tényleg előzmények nélküli esemény Európa történelmében.

Az érintettek (és a műértő közönség) utólag aztán elég sokat vitatkoztak például Karremans alezredes (és a holland kontingens) viselkedésén, illetve azon az ominózus koccintáson, amelyre Mladić tábornok és a holland parancsnok között kerül sor, mialatt tőlük talán pár száz méterre a kivégzések javában folytak. Sokan értetlenkedtek, miért nem jött a légitámogatás; ki mit adott vagy mit ígért a másiknak, milyen érdekek vezettek oda, hogy a „nemzetközi közösség” (fúj, de útálom ezt a szóösszetételt…) karba tett kézzel nézte végig, ahogy tíz nap alatt több, mint nyolcezer védtelen és zömében ártalmatlan, megfélemlített, menekülni szándékozó civilt mészároltak le a (szerbiai és boszniai) szerb katonák, illetve félkatonai szervezetek tagjai.

Ha van kedvetek, mondjátok el a véleményeteket, hiszen biztos vagyok abban, hogy számos olvasónk rendelkezik olyan információkkal (is) az eseményekről (és azok történelmi, politikai és más kontextusairól), amelyekkel mi, az átlagos halandók nem. Vitassuk meg a hollandok szerepét; hibázott-e Thomas Karremans (itt balra) vagy csak a józan eszére hallgatott? Terheli-e bármiféle felelősség a francia Bernard Janvier tábornokot (itt jobbra fent), aki addig-addig halogatta a szerbek elleni légicsapás elrendelését, amíg az okafogyottá nem vált? Az USA miért nem hallatta  a hangját? Hol voltak az oroszok, akik talán lecsillapíthatták volna a szerbeket?

És a konkrét eseten túlmutató kérdés: hol tart ma az ENSz-békeműveletek hatásfoka és a kéksisakosok tekintélye? Mi a jövő?

Egyesek talán emlékeznek, hogy 15 hónappal ezelőtt, holmi telefonkártyák kapcsán már beszélgettünk erről a témáról (mármint a békeműveletekről) annak a posztnak a kommentjei között.

És mielőtt még más tenné szóvá: tudjuk, hogy a bosnyákok is elkövettek elképesztő kegyetlenségeket a védtelen szerb civilekkel szemben – különösen erős  gyomrúak ezekről az eseményekről ugyanúgy találnak képeket az interneten, mint a másik oldaléról, a Srebrenica környéki erdőkben a szerbek által végrehajtott olyan cselekményekről, amelyek még a kora középkorban is rendkívülinek minősültek volna.

Egy biztos: nyolcezer civil módszeres és válogatott eszközökkel történő megsemmisítését semmiféle bosszú, vélt vagy valós sérelem fölött érzett felháborodás, egyetlen katonai, politikai vagy biztonsági érdek sem magyarázhatja, nem indokolhatja. Akik erre utasítást adtak, és akik elkövették, nem nevezendők és nem tekintendők katonának. Szerintem legalábbis [tiboru magánvéleménye].

Hajlamosak vagyunk Srebrenicát valami nagyon távoli helynek elképzelni. Akkor most ajánlok egy kísérletet: anélkül, hogy tovább olvasnátok, hunyjátok be a szemeteket és saccoljátok meg, milyen távol van mondjuk a magyar határtól, teszem azt Szegedtől?

Nos?

Hát kérem, Szegedtől légvonalban kettőszázötven kilométer. Másként mondva: Sopron messzebb van Szegedtől, mint Srebrenica. 

Ma van a Srebrenicai Áldozatok Európai Emléknapja. Nyugodjanak békében.

Arra kérem blogunk ezer-ezerkétszáz fős állandó olvasótáborát, hogy fejtse ki véleményét a posztban feltett kérdésekről, és minden másról, ami Srebrenicáról, illetve a kéksapkások jelenéről és jövőjéről szól.