Professor Pizka lendületből folytatja a kivégzésekről írt posztsorozatát az első rész után, s immáron a huszadik század kapuján kopogtat, amikor is eljutottunk odáig, hogy (legalábbis a nyugati világban) mindenütt arra törekedtek, hogy az elítéltnek gyorsan, minél kevesebb fájdalommal vége legyen. Megmaradt viszont a hóhér intézménye.
És hogy ebből mi következik? Megtudjátok a "tovább" linkre történő kattintás után.
Még hóhérabb a köteled
Az előző rész tartalmából: Jenny beleszeret... izé... na.
Ha megnézzük a három elterjedt kivégzési módot a XX. század első felében (lövés, akasztás, nyakazás) azt találjuk, hogy mindegyiknek az eredménye egy erősen vérző (vagy másképpen undorító módon sérült) ember, akinek a megölése és hullájának eltakarítása mocsokkal, esetleg további vérrel jár. Ahogy a közhelyes szófordulat is mondja: „vér tapad a kezéhez” annak, aki ilyesmit csinál.
A hóhérszakma a modern időkre megváltozott. Megszűntek a pallosjoggal bíró városok és az Egyesült Államokban sem volt már minden falu szélén bitófa. Következésképpen a hóhér kikopott a minden városban megtalálható mesteremberek sorából. Ráadásul, amikor az orvostudomány áttöri a középkori vajákolás gátjait, már nem a hóhér az egyetlen ember, aki látott vala eret, májat, szívet, csontot. A XIX. század nagy és véres tömegháborúi és csatái lökést adnak a sebészetnek. Jenner, Pasteur, Semmelweis munkássága is erre a korszakra esik. Ha ez az írás az orvostudomány történetével foglalkozna (tényleg, lehet majd egyszer írok katonaorvosost is), akkor sorolni lehetne a XIX. századi áttöréseket. Lényeg az, hogy a hóhér lassan kiszorul az egészségügyből is.
Marad a börtönudvar, az országonkénti egy-két (de maximum tucatnyi) ítélet-végrehajtó és az egyre alaposabb technika. Az előző részben leírt technológia odáig tökéletesedik, hogy a kivégzések jelentős százaléka gyorsan lejátszódik. Persze ezzel senkit sem akarok arra buzdítani, hogy időgéppel utazzon vissza és akasztassa fel magát a San Quentin börtönben vagy a Gyűjtő Kisfogháza előtt. Főleg, mert kivételek mindig vannak, és a legjobb hóhérnak is lehet rossz napja. Ezért is létezett az a szép intézmény, hogy a gyors (és hatékony) szakmunka reményében a hóhérnak szokás volt borravalót adni.
Ezen a ponton a szerző Baker street-i bérleményének öltözőfülkéjébe siet és néhány perc múlva Hankiss Elemérnek álcázva lép elő. Kopottas kardigánját megigazítja, majd a fotelbe ülve, cérnavékonyra változtatott hangon magyarázni kezd.
De a modernizmus szakmaiságát és technokratizmusát hamarosan a posztmodern áramvonalas világa, a szexuális forradalom és Ortega y Gasset munkásságának hatására megmutatkozó alapvető szocio-lingvisztikai folyamatok változtatják meg. Ezzel a világgal nem egyeztethető össze a szenvedéssel, hosszas bürokratikus eljárással, a vérrel, mocsokkal járó kivégzések világa. A hóhérral nagyobb tragédia történik, mintha akasztanák: kimegy a divatból. Ebből vezetem le jelen írásom tételmondatát [ezt majd abba a szürke keretbe tegye, kedves Watsonom]:
Az új és humánus kivégzések elsősorban nem azért születtek, hogy az elítéltnek jobb legyen (bár ezt mondják), hanem mert kihagyható belőlük a csuklyás vagy keménykalapos hóhér, az embert ölő ember.
[A szerző, miután a lesben álló Watson kincstári Eley revolverének agyával fejbe kólintotta a filozofálásra a lakásba osonó, magát mindössze egy Steiger-féle szöveggyűjteménnyel filozófusnak álcázni akaró Moriarty professzort, kényelmesen hátradőlt, pipára gyújtott és hosszas magyarázatba fogott.]
Itt van mindjárt a villanyszék. 1887-ben New York államban bizottság ült össze.
Álljunk meg egy szóra, professzor úr!
Mi, akik a magyar belpolitikát éberen követjük, tudjuk, hogy azon a ponton, amikor bárminek a megoldására összeül egy bizottság, megette a fene az egészet.
A tevés-lovas közhelyet kihagyom.
Ebben a bizottságban Dr. Alfred P. Southwick fogorvos volt az, akinek a fejéből kipattant a szikra. Később (találmányának köszönhetően) még elítéltek százainak fejéből pattogott szikra; igaz, generátor segítségével. Southwick doktor ötlete onnan származott, hogy szemtanúja volt, ahogyan egy részeg ember megfogott egy generátort és azonnal meghalt.
Southwick doktor (itt balra) tehát rájött, hogy elektromosan kell megoldani a kivégzést. Miután ő fogorvos volt, úgy gondolta, hogy az elítéltet székbe kell ültetni. Miként a rendelőjében. Na. Mindenki ellazul, hátradől, és elképzeli, hogy mi lett volna, ha Southwick nem fogorvos, hanem karmester, postás, vagy könyvtáros. Villany-pálca, villany-tértivevény, villany-olvasótermi-példány vigye-vissza-de-rögtön. A székkel még aránylag jól jártunk. Izé, jártak az elítéltek.
A baj az volt, hogy akkoriban ugyan már túl voltak azon a korszakon, amikor Jókai Mór még negyven oldalt írt egy villanydelej-kísérlet spektákulumról, de azért még voltak tisztázandó apróságok. Többek között folyt a War of Currents, vagyis az Edison és a Westinghouse cég harca. Előbbi az egyenáramot, utóbbi a váltóáramot alkalmazta. A Westinghouse alkalmazottja volt például Nikola Tesla.
Az első villanyszéket végül Edisonék fejlesztették ki, Harold P. Brown és Arthur Kennelly vezetésével. Persze, hogy váltóáramot használtak, hogy lehessen propagálni annak halálosságát, a „veszélytelen” Edison-féle egyenáram mellett. Az új eljárás neve „electrocution” lett (az electronic-executionból), habár Edison azért megpróbálkozott a „to westinghouse” ige bedobásával a köztudatba.
Az üzleti etikát később találták fel, és széles körben azóta sem terjedt el.
Aztán az első elítélt, bizonyos William Kemmler elvesztette ugyan eszméletét az első áramütéstől, ám nem halt meg. A jelenlevő orvosok azonnal újabb és nagyobb sokkot rendeltek el. 2000 V feszültséget kapcsoltak Kemmlerre, akinek ettől szétrobbantak a véredényei, majd kigyulladt. Westinghouse szerint egy bárddal jobb lett volna...
Hóhér, az nem volt, helyette egy state electrician kapcsolta rá a feszültséget. Talán állami villanyásznak lehetne fordítani, mielőtt valamelyik ismeretterjesztő tévécsatornán állami villanyszerelő lenne belőle. Hogy mosolyogva a „Kapcsoltam!” felkiáltást hallatta volna, az csak egy - Magyarországon terjengő - legenda.
A cél tehát nem valósult meg. Egészen kicsi nyomozással további undorító részleteket lehet találni. Felrobbanó szemgolyók, görcsös székletürítés, a szétrobbanó véredényekből orron-szájon dőlő vér, égett szag, szenesedés, könyörgő, káromkodó elítéltek. Mégis Amerika-szerte elterjedt (főleg a keleti parton). Állítólag Churchill is villanyszéket szánt Hitlernek, az amerikai lend-lease keret számlájára.
Aztán ott van a hibaszázalék. 1946-ban például Willie Francis elítéltet (a rosszul felszerelt hordozható szék miatt) nem sikerült kivégezni és szerencsétlen üvöltözött, hogy engedjék el. A kivégzést nem lehetett befejezni, Francist visszavitték a siralomházba. Ügyvédei azzal érveltek, hogy végrehajtották rajta a kivégzést, ezért az újabb kivégzése a „double jeopardy” tilalma alá esne. Ez magyarul kettős értékelést (pontosabban annak tilalmát) jelent, vagyis hogy egy cselekménynek egy jogcímen csak egy jogkövetkezménye lehet. Ha most (kicsit sántító) analógiát használunk, akkor az ismételt kivégzés ugyanazért a cselekményért már a második büntetés lenne. A bíróság a Francis v. Resweber esetben arra az álláspontra helyezkedett, hogy az elítéltet halálra, és nem kivégzésre ítélték, s ennek folyományaként Mr. Francist 1947-ben kivégezték.
Menjünk át a nyugati partra, ahol szélesek az autópályák, olcsók a motelek és chili van a hamburgerben!
Az amerikai nyugati part államaiban a jó öreg akasztófát nem a mindenféle beceneveken (Old Sparky, Gruesome Betty, stb.) futó villanyszék, hanem a gázkamra váltotta fel.
Mérgesgáz-kivégzésből van többféle. A náci gázkamrák Zyklon-B gáza érdekes karriert futott be. Az 1920-as években Amerikában vagonok kártevőmentesítésére és mexikói bevándorlók ruháinak tetvetlenítésére használták. Még nemrégiben is gyártásban volt Csehországban Uragan néven, rágcsálóirtásra. Rendszerint valamilyen büdös anyagot kevertek hozzá, hogy figyelmeztesse a gyanútlan használót a méregre. A koncentrációs táborokba szállított méreg 95%-a tartalmazta a szagosító anyagot. A másik 5% volt „különleges” célra. A Zyklon-B levegővel érintkezve hidrogén-cianid gázzá alakult és ez mérgezett.
A cián a sejtek oxigénfelvételét akadályozza meg, a mérgezett levegőért kapkod, szívrohama van, tüdőödéma alakul ki, s ha szerencséje van, akkor néhány pillanat után már eszméletlen. A halál perceken belül beáll.
Az amerikai módszer alapjaiban hasonló. A zárt kamrába beviszik az elítéltet, beszíjazzák a székbe, a szék alatt egy kis mozgatható kosárba kálium-cianid darabkákat tesznek. Légmentesen zárják a kamrát, az ablakai elől (mert ez egy ilyen komfortos helyiség, ettől kisebbeket is neveznek „fiatalos garzonnak” fővárosi albérlet-hirdetésekben) elhúzzák a függönyt és kénsavat vezetnek (kívülről, csövön át) egy tálba, amely a szék alatt van. A tanúk innentől kezdve látják az elítéltet. Utolsó szavait elmondhatja, a szokásos eljárási cafrangok után (az ezúttal semmilyen különös névvel nem bíró) bévések egy kar meghúzásával a szék alatti kosárkában levő kálium cianidot beleborítják a kénsavba. Hidrogén-cianid gáz és kálium-szulfát keletkezik. A gáz elkezd felfele terjengeni (mandulaillata van), és ezt az elítélt látja. Valamelyik barokkos humorú hivatalnok kitalálta, hogy ilyenkor az elítéltnek tanácsolni kell, hogy lélegezzen mélyeket. Én úgy kipróbáltatnám vele...
A problémák: nem mindenki reagál egyformán. Ha nem tudja elég gyorsan belélegezni (összeugrik a légcsöve, lassan szívódik fel, stb.) akkor a két-három percből lehet tíz is... A legismertebb eset 1983-ban történt. Jimmy Lee Gray (kétszeres kéjgyilkos, egy 16 és egy 3 éves kislány az áldozat) kivégzéséről nyolc perccel a gáz elindítása után kivezették a tanúkat. A szék mögött egy rúd volt, amihez nem rögzítették előírásszerűen a fejét. A gáz belégzése után a fejét ehhez a rúdhoz csapkodta, hörgött (tizenegyszer, a tudósítók megszámolták). Szájhabzás, elszíneződő bőr, satöbbi. Az elítélt még javában hörgött, amikor kiterelték a tanúkat. Később kiderült, hogy a gondatlan ítéletvégrehajtás a részeg személyzet miatt volt.
Voltak alternatív javaslatok szén-monoxiddal vagy tiszta nitrogénnel elárasztott kamrákkal, de hivatalosan sehol sem használtak ilyesmit. Az első gázzal kivégzett illető Amerikában 1924-ben egy Gee Jon nevű kínai volt, eddig az utolsó pedig egy Walter LaGrand nevű német 1999-ben.
Beláthatjuk, ez se jobb módszer a hagyományosaknál. Ha mosópor lenne, a gázkamra még az olcsó árfekvésű hagyományost se verné meg a gigamosógéppel mosott, helikopterrel kiteregetett életszerű lepedők versenyén.
A méreginjekció
A megmérgezés igen régi metódus, már Szókratész is a büröknek lett áldozata. A modern megmérgezős kivégzés injekcióval történik, de nem ám egyszerűen. Persze nem kell ármánykodó hercegnőkre, meg ilyenekre gondolni, de azért bonyolult.
Természetesen az orvos- és vegytudomány ismer hatékony módszereket, de BV célokra más eljárást kellett kitalálni. Nem kis részben azért, mert a hippokratészi eskü miatt az orvosok nem végeznek ki senkit. Legalábbis kórházon kívül. (Kivétel a kivételek, ahogyan azt egyik angoltanárom mondta mindig, de ez most nem Mengele-poszt.)
Manapság két országban használatos ez a módszer, a Kínai Népköztársaságban és az Amerikai Egyesült Államokban. A két módszer azonban nem egyezik.
Az amerikai méreginjekció három lépcsős. Először nátrium-penthotált (másnéven tiopentál nátrium, Sodium Thiopenthal... komolyan, ennyi neve a boroskólának sincs, összegképlete: C11H17N2NaO2S) fecskendeznek az elítélt vénájába. Ettől eszméletét veszti, jöhet a pankurónium (Pavulon néven is ismerik), amely izombénító hatású. Leáll minden izom, a rekeszizom is, amitől az elítélt megfulladna, ha nem kapna egy kis kálium-kloridot, amitől leáll a szíve is. Elvileg végig eszméletlen. Eddig az elmélet, gyakorlatilag...
Gyakorlatilag ez a leghosszabb processzussal járó módszer. Onnantól kezdve, hogy az elítéált belép a kivégzés helyszínére, jobb esetben is eltelik húsz perc, míg megindul a méreg. De volt olyan, amikor drogos vagy túl kövér volt az elítélt és háromnegyed óráig keresték a vénát. Bogár főhadnagy ennyi idő alatt négyet akasztott és még sietnie sem kellett...
Ezután jön az a probléma, amelyet a módszer feltalálója, Oklahoma állam vezető hatósági orvosszakértője, Jay Chapman így fogalmazott meg egy BBC-nek adott interjúban: "It never occurred to me when we set this up that we’d have complete idiots administering the drugs." vagyis: Amikor kitaláltuk ezt az egészet, nem gondoltam, hogy komplett idióták adják majd be a mérget. Volt ugyanis olyan, akinek átszúrták a vénáját és izomba kapta meg a mérget, másoknak meg úgy szúrták be a tűt, hogy az a kézfej felé mutatott.
A soknevű első méreg nagyon gyorsan okoz eszméletvesztést, de ugyanilyen gyorsan magához is térhet az elítélt. Egy hölgy, aki a már említett BBC-műsorban nyilatkozik (How To Kill A Human Being, a Youtube-on megnézhető), egy (elkefélt) szemműtét alkalmával ébren volt a túl gyorsan kiürülő első anyag miatt, és átélte a második hatását. Az ereibe fecskendezett égő kerozinhoz hasonlította. Szakvélemények szerint több elítélt is ébren van... csak nem tud mozdulni a bénítótól.
A kínai módszer egyetlen anyaggal, az állatok elaltatásánál is használatos pentobarbitállal operál. Hogy ez jobb módszer, vagy nem, arról lehet mindenfélét olvasni a neten. Az elítéltnek semmiképp sem jó, csak meghal itt is. Sokkal érdekesebb azonban a végrehajtás módja. Ugyanis túl drága volt Pekingbe, vagy más tartományi székhelyekre küldözgetni az elítélteket, akiket őrizni kell, hiszen mégiscsak halálra ítélt nehéz (na jó, legyen kemény) fiúkról van szó.
Ezért feltalálták a kivégzőbuszt. Ez egy teljesen szokványos külsejű rendőrségi csapatszállító furgon, ahol azonban belül egy falra szerelt, lehajtható ágy van, meg az infúzióhoz való felszerelés. Kamera, monitorok, és már kész is van. Reggel kimegy vidékre, letud három helyszínen hat melót, estére otthon van.
A kivégzés fájdalmasságával kapcsolatban nem sokat tudni. Más miatt van gond. Ahogyan a régi magyar jogban, a testet nem adják ki a hozzátartozóknak. Nem is temetik jeltelen sírba, hanem nagyon hamar kremálják. Emberi jogi szervezetek szerint azonban csak azután, hogy minden használható szervét eladták. Hivatalosan ezt mindenki cáfolja.
No, hát ennyit a modern módszerekről. Amint azt fent már leírtam, tökéletes megoldás nincsen. A korszerű metódusokkal elérték, hogy nincs hóhér, nincs jeltelen sír, nincs megszégyenítés. A kivégzés azonban senkinek sem lett sem jobb, sem kellemesebb dolog.
Meggyőződésem, hogy ha a sokak által propagált tiszta nitrogénes megoldásra térnének át, annak is kiderülnek majd hátulütői. Sokak szerint egyáltalán nem kell fájdalommentessé tenni a dolgot. Mások szerint egyáltalán nem kell kivégezni senkit. Én, ahogy az elején is írtam, nem akarok állást foglalni. Csak azért írtam ezt az egészet, hogy lássuk: attól, hogy nincsen csuklyás pasas baltával, a kivégzés még nem lett, és nem is lesz humánus dolog.
Ha karakteres véleményed van a halálbüntetésről, de soha nem merted elmondani, mert féltél, hogy környezeted beszari fráternek, esetleg vérszomjas vadállatnak fog tartani, itt az alkalom!
SENKINEK nem áruljuk el az IP-címed, a véleményed, a nicked és a valódi neved közötti összefüggéseket, hacsak nem ígérnek többet az információért, mint te ennek titokban tartásért.
Az ajánlatokat a szerkesztőségbe kérjük; ugyanott olcsó kolbász eladó.
Az utolsó 100 komment: