A korábbi részek pozitív fogadtatásának hatására úgy döntöttem, hogy az ágyúkról és kézifegyverekről szóló részt kissé kibővítem és önálló posztként jelenik meg. Fogadjátok szeretettel a sorozat utolsó előtti darabját!

1910-ben, a brabanti Deurne városától nem messze egy Gebbel Smolenaars nevű tőzegfejtő munkás egy aranyozott sisakot talált a tőzegben. Az élelmes Smolenaars megtisztogatta a tárgyat, és a nappalijában kiállította, ahol az érdeklődők 10 cent lefizetése után megtekinthették. A „tárlat” híre hamarosan eljutott a leideni Rijksmuseumba (ókortörténeti múzeum) is, és az intézmény végül megvásárolta a sisakot a tőzegfejtőtől. A műtárgy – amelyről idővel megállapították, hogy egy magas rangú római tiszt viselhette a Kr. u. 4. században – ma is a múzeum gyűjteményét gazdagítja. 

Hasonlóan a véletlennek köszönhetően került napvilágra a középkori fegyvertörténet egyik legjelentősebb leletegyüttesének első darabja. 1905-ben a svédországi Gotland szigeten a helyi veteránkórház egyik altisztje virágültetés közben néhány koponyát fordított ki a földből. A maradványok közül több erősen korrodált sodronycsuklyába volt bújtatva. Egy helyi szakember, bizonyos Oskar Vilhelm Wennersten szinte azonnal tudomást szerzett a felfedezésről, így a feltárás szakszerű keretek között folytatódhatott.

A tudósok kezdettől fogva tisztában voltak azzal, hogy az 1361-es Wisby-i csata tömegsírjait sikerült megtalálni. Az összecsapás IV. Waldemár dán király csapatai és a Wisby-i városi milícia között zajlott. Waldemár teljes győzelmet aratott, harcedzett lovagjai és zsoldosai véres aratást rendeztek a gyakorlatlan polgár-, és parasztkatonák között. A csata július végén zajlott, a nyári melegben pedig hamar oszlani kezdtek a holttestek, amelyek egy részét már nem sikerült a szokásoknak megfelelően levetkőztetni. Jónéhány elesett ruhában és páncélban került a tömegsírba. A feltárások 1905 és 1928 között zajlottak, ez idő alatt több tömegsírból kb. 1180 csontváz került elő, 185 lánccsuklya, 25 többé-kevésbé komplett törzspáncél (zömmel ún. coat of plates), illetve néhány páncélkesztyű maradványával egyetemben.

Hasonlóan impozáns nagyságú páncéllelet került elő 1840-ben a görögországi Euboia szigetén, Khalkisz Chalcis várának romjai közt. Az erősség helyreállítása közben egy omlás nyomán lelték meg az egyik fegyverraktárat, amely kb. 250 tárgyat tartalmazott.

Khalkisz 1470-ig velencei helyőrség volt, a kereskedőváros katonái által használt fegyverek és felszerelések megtalálása pedig igen jelentős felfedezésnek bizonyult. Az eszközök takarékos kiviteléből kiderült, hogy azokat egyszerű katonák, zsoldosok számára készítették. A középkorból fennmaradt páncélok legnagyobb része ugyanis nemesek és előkelők számára készült, épp ezért roppant kevés információval rendelkezünk arra nézve hogy milyen lehetett egy korabeli közkatona védőfelszerelése.

2004-en egy valóságos kincsesbarlang tárult fel a régi lőfegyverek gyűjtői előtt. Egy antik militáriával foglalkozó amerikai cégnek 30 évnyi próbálkozás után sikerült megvásárolni a Nepáli Királyi Hadsereg egyik arzenálját, amit Katmanduban a Lagan Silekhana nevű palotában tároltak 1839 óta. Az épületben 1900 előtt készült lőfegyverek ezrei hevertek, a száraz klímának köszönhetően kiváló állapotban. A cég végül öt hónap alatt 430 tonnányi fegyvert szállított el Nepálból: 170 ágyút, 52000 lőfegyvert, 25000 bajonettet, 600 kardot, 13000 kukrit és rengeteg pótalkatrészt. A kollekció „legújabb” darabjai II. világháborús amerikai M3 „Grease Gun” géppisztolyok voltak. E mellett olyan ritkaságok is előkerültek, mint 20 darab ún. „Bira Gun”, egy a 19. század végén Nepálban gyártott géppuska-típus. 

Figyelemre méltó kincseket rejt Namíbiában az Otjikoto-tó. A mindössze fél hektáros felszínű, ám 45 m átlagos mélységű tóba 1915 júliusában a német Schutztruppe (a gyarmati haderő) katonái számos löveget, géppuskát és muníciót süllyesztettek el megelőzendő, hogy azok a dél-afrikai csapatok kezébe kerüljenek. Ezek közül néhányat már 1916-ben kiemeltek, majd az 1980-as években is több eszközt a felszínre hoztak. Mivel azonban a tó eléggé mély (a helyiek szerint feneketlen, a legmélyebb pontja a feltételezések szerint 100 méternél is mélyebb), több löveg még mindig a víz alatt van. Az Otjikoto egyébként a kincsvadászok fantáziáját is izgatja, ugyanis a történetek szerint 1915-ben nem csak az ágyúk, hanem egy több millió aranymárkát tartalmazó széf, a gyarmati német kormányzat nemesfém-tartaléka is a tóban végezte. 

További képek a tóból kiemelt ágyúkról.