Ha jól tudom, akkor nem lett még Lemil posztból kötet. Ezen sürgősen változtatnom kellett, ezért “Útlevelet vegyenek”(2010)című és nektek köszönhetően nagysikerű posztomból írtam egy könyvet.

Akkor még nem tudtam, hogy a téma körül ekkora botrányok robbannak majd ki, hiszen az első kiadás megírásakor még nem született meg a Magyar Letelepedési Államkötvény Program, Welsz Tamás kezét szorongatta párttól függetlenül minden politikus és celeb, az EU még nem kapta meg a Máltai Egyéni Befektetői Bevándorlási Program tervezetét és persze magyar útlevelet sem árultak az interneten óccsóér’.

A könyv első változata végül 2012-ben készült el*, a címe “Második útlevél vásárlás és üzleti letelepedés” lett. Szakkönyv, a különböző lehetőségek rövid filozófiai bemutatása szerepel benne, meg 2014. nyaráig az összes állampolgársági program részletes és szinte az összes letelepedési program szintén részletes bemutatása, meg a klasszikus csalások. Amióta megírtam, folyamatosan át kell írni, de erről mindjárt. Megrendelni itt kéretik.
Érdekes módon a könyv megírásakor nem is sejtettem, hogy a téma Magyarországon még túl forró, mintha a Terrorista Kézikönyv 2. részét alkottam volna meg. De ezzel nem is untatnálak titeket. Még érdekes lehet, hogy végül a magánkiadás mellett döntöttem, illetve nem könyvet adok el, hanem egy bérletet. A különféle üzleti letelepedési programok ugyanis szinte hetetente változnak, én pedig nem voltam képes olyan írást eladni, amely esetleg elavul, mire az olvasó kezébe jut. Ezért évente javítom és bővítem, az új változatot meg elküldöm a korábbi vevőknek ingyér. Kritikai sikerre számítok, azaz 10 rendőrnek, talán ugyanennyi ügyvédnek és érdeklődőnek tudom küldeni, hiszen szakkönyv, ráadásul csak és kizárólag e-book, aránylag kevés lírai töltelékkel. Mondjuk, miután az első változatot elküldtem pár ismerősnek, alig egy hónap múlva már vissza is jutott a hír, hogy nálam élelmesebbek fejezetekre szedve, saját műként árulják tehetős ügyfeleknek sok-sok pénzért. Van még mit tanulnom a műfajban az biztos. Majd elfelejtettem, a könyv ajánlásait Tiborunak és Bodoky Tamásnak köszönhetem.

Hogy ne csak reklámot olvassátok, gondoltam megosztok veletek egy klasszikus és az utolsó részletig valódi történetet az eladó útlevelek világából. Ez a szakma egyébként a legunalmasabbak közé tartozik, talán a legizgalmasabb része az, amikor az állandó hivatali sorbaállás közben olvasott regény legjobb részénél hívják be az embert az 1278/2014/7 űrlap 9. számú alcsatolmányának újrascannelésére.

Az útlevél és állampolgársági programok közül jelenleg a St. Kitts és Nevis programja a legismertebb, valószínűleg azért, mert már 1984 óta működik. A program messze nem a legolcsóbb, de kitűnően működik. Lehet állampolgárságot és útlevelet venni 400k dollárnyi ingatlan befektetésért+apró, illetve a cukoripari diverzifikációs alapítványnak történő 250k dollárnyi adománnyal. Majd olyan négy hónapnyi szorgos ügyintézés után már lehet is villogtatni az új papírt, ráadásul mindez otthonról elintézhető, nem szükséges meglátogatni a trópusi szigetet. Persze ott sem kell lakni, de akinek van esze, néha azért csak odalátogat. A karibi szigetállam tisztségviselői nem is korruptak igazán (mihez képest mondhatnánk, de a magyar közügyek is páratlanok a maguk kategóriájában), pont ezért volt olyan meglepő az amerikai külügyminisztérium figyelmeztetése tavaly májusában, hogy nagyon komoly biztonsági rések kerültek elő a st. kitts-i programban. A botrány kirobbanásának valódi oka tulajdonképpen akkor még nem derült ki, de iparági értesülések szerint (elmondta egy konferencia előadója) már akkor lehetett tudni, hogy némi iráni szál került elő. A jenkik jól megfenyítették a karibiakat, akiknél nem kicsit lett szoros a nyakkendő, ugyanis a szigeten tapasztalható általános jókedv és mindig elég rum fedezete pont az állampolgársági program, immáron jó ideje. Utoljára a szintén karibi Grenada szigetének feszült neki az amerikai diplomácia hasonló ügyben, lehet hogy túl könnyen kiadott útlevelek elő kerültek 9/11 környékén. Mindenestre a programot akkor be kellett csukni, de nagyon gyorsan, Vanuatu kitűnő állampolgárgyára is így tűnt el. Tizenkét évvel később került újra a grenadai üzleti bevándorlási program. Apróbb változás volt a rendszerben, hogy korábban negyvenezerért árulták az állampolgárságokat, míg 2013-től már 250.000 jó amerikai dollárt kóstál a világoskék füzetecske.
Szóval iráni-st. kittsi állampolgárok miatt volt a baj. Mint később nyilvánosságra hozták, az irániak új útlevelük és az azokkal alapított cégek segítségével játszották ki az Irán elleni embargót és sikeresen vittek be oda mindenféle csúcstechnológiájú terméket. A struktúra annyira sikeresen működött, hogy egész kis vállalkozás-csokrot hoztak létre. Egy Szaúd Arábiában bejegyzett bevándorlási tanácsadó intézte az irániak állampolgársági pályázatait a különféle országokba. Nem minden üzleti célpontjuknak volt állampolgársági programja, így párszor mezei letelepedési engedélyekkel is beérték. Aztán elkezdtek helyi cégeket alapítani, amelyek ugye már igen megbízható országban bejegyzett vállalkozásként minden további nélkül vásárolhattak vagy eladhattak. Vaaaagy ezekkel lehetett olyan országban céget alapítani, ahol viszont bevándorlási engedélyt sem lehetett program újtán szerezni. Azonban helyi cég simán vehet fel külföldi alkalmazottat, aki már nem is iráni állampolgár és már nem is Ali Ahmed, hanem Alvin Alstair, ha a nüanszokra is odafigyelünk. És Mr. Alstair miért ne vehetne mondjuk Európában, az Egyesült Államokban vagy Kanadában olyan terméket, amilyet csak akar? Szép kis botrány kerekedett a végére. Érdekes módon még egy banális, sőt komédiába illő sztori is segített bizonyítani, hogy St. Kitts és Nevis bevándorlási hivatalnokainak nem csak jobban oda kellene figyelniük arra, hogy kinek adnak állampolgárságot a törvényes üzleti bevándorlási folyamat során, de tényleg magukba is nézhetnének egy picit.

2013. novemberében egy ex-iráni állampolgár, névszerint Alizera Moghadam, kezében a St. Kitts és Nevis által kiállított diplomata útlevéllel jelentkezett belépésre Kanadába. Az hagyján, hogy a felelőtlen úriember nem változtatta meg a nevét, ráadásul annyira feltűnően viselkedett, hogy sikerült felhívnia magára a kanadai határőrök figyelmét. Meg is kérdezték tőle, hogy diplomáciai küldetésben van-e? Mire a túlművelt diplomata gőgösen rávágta, hogy Stephen Harper miniszterelnökhöz jött titkos ügyben megbeszélésre. Mire felhívták a miniszterelnöki hivatalt, akik persze megerősítették a most már megalapozott gyanút, hogy szó sincs semmilyen hivatalos látogatásról. Egy év kínos feszengés után végül Kanada vízumkényszert vezetett be St. Kitts állampolgáraival szemben. Mindezt annak ellenére, hogy kiderült természetesen nem kapott az iráni diplomata útlevelet, hanem korrupcióval szerezte, de akkor már ez sem segített. Jut eszembe, ha már kínos ügyeknél tartunk, nemrég tartóztatták le egy hasonló botrány miatt Portugália Bevándorlási Hivatalának vezetőjét és a Közjegyzői Kamara elnökét. Ők kínaiaknak segítettek állandó tartózkodási engedélyhez jutni, a “Golden Visa”, azaz aranyvízum program keretében, némileg olcsóbban, mint a hivatalos félmillió eurós befektetés. Pozíció alapján, nem is értem, hogyan tudtak megbukni, ki mer ilyen potentátokat letartóztatni? Ezekkel az esetekkel csak azt akartam megmutatni, hogy egyre virágzóbb iparág az állampolgársági és letelepedési programok piaca, amely még sok érdekességet tartogat számunkra…

*Brazíliában, ahol annyira közelről tanulmányoztam a BOPE-t, hogy évekre elment a kedvem a poszt folytatásától, de mivel még most is eszébe jut pár kedves kommentelőnek, ezért nekik küldeném ezt a pokoli kalandfilmet. Meg persze egyszer a poszt második részét is :) A 3 perces realista alkotáson nem egy hájas kisvárosi rendőr karaokézik a járőrautóban édesen, hanem a halálfejesek egyik páncélozott-szállítójárművén ütnek rajta banditák, lövöldözés+ dráma egyenesen Rio de Janeiróból: