Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

Összeálltunk páran, hogy kipróbáljuk: lehet-e szórakoztatóan, ugyanakkor informatívan foglalkozni rendvédelem-történeti, valamint katonahistóriai témákkal. Szerintünk igen. *** imélke nekünk: blog.lemil(at)yahoo.co.uk --- BLOGUNK A MAGYAR BLOGGERSZÖVETSÉG TAGJA ---

Megjelent a Kémek krémje!

borito_240.jpg

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Lemil-fészbúk

Olvasóink lobogói

Pillanatnyi olvasólétszám:

website stats

Utolsó öt komment

Fontosabb címkék

1848 49 (46) afganisztán (6) afrika (13) ajánló (88) alagút (7) állat (8) amerikai (102) angolok (8) arabok (16) argentin (5) átirányítás (13) atom (13) ausztrál (6) ázsia (15) balkán (6) betyár (5) biofegyver (5) biztonságpolitika (6) brazil (7) brit (67) buli (6) büntetésvégrehajtás (7) büntetőjog (11) címer (6) csata (9) csatabemutató (9) csendőrség (6) dél amerika (11) ejtőernyős (28) életrajz (41) elmélet (12) erdély (6) erőd (8) értékelőposzt (7) évforduló (53) fegyver (8) ferencjózsef (11) francia (24) gallup (5) görgey (13) görögök (5) háború (6) háborús bűn (8) hadifogoly (5) haditechnika (98) haditengerészet (54) hadsereg (16) hadtörténelem (162) hadtörténet (23) hadvezérek (9) hagyományőrzők (5) hajók (5) harckocsi (23) határőrség (7) hellókarácsony (5) helyi háborúk (17) hidegháború (53) híres bűnözők (8) honvédség (12) horthy (6) humint (24) huszár (10) i. világháború (49) ii világháború (108) izrael (26) japán (22) játék (6) k.u.k. (8) kalóz (6) kamikaze (6) kanada (7) katonazene (10) kelták (5) kémek és hírszerzők (59) kiképzés (7) kína (5) kínai (5) kivégzés (6) könyv (5) könyv ajánló (5) középkor (12) közép amerika (7) kuba (9) különlegesek (71) légierő (56) légvédelem (9) lengyel (17) lengyel magyar barátság (8) lista (5) lovas (7) lovasság (11) lövészárok (5) magyar (157) makett (7) monarchia (13) múzeum (12) német (68) nevezéktan (5) nők (12) ókor (13) olasz (13) önvédelem (5) orosz (31) ostrom (7) osztrák (30) osztrák magyar (28) pestis (6) plakát (12) podcast (9) polgárháború (5) porosz (5) portugál (6) programajánló (10) reform (6) reklám (5) rendőr (7) rendőrség (10) rendvédelem (53) róma (13) román (9) rövidhír (18) sigint (6) skandináv (7) skót (6) sorozat (15) spanyol (5) svájci (5) svéd (7) számítógép (9) szavazás (20) szerb (11) szlovák (5) szolgálati közlemény (39) szovjet (63) sztálin (5) telefonkártya (6) tengeralattjáró (17) tengerészgyalogos (10) terror (25) titkosszolgálat (71) török (15) tűzfegyver (9) ünnep (5) USA (7) usa (54) utánközlés (24) vadászgép (12) várostrom (7) vendégposzt (80) vértanú (11) vicc (7) vietnam (5) vitaposzt (76) wysocki légió (12) zene (11) A többi címke

Közkívánatra: feedek

Tűzfegyverek - A Második Világháború II.

2016.12.22. 16:00 ace22

 
wwii_20.JPGA tavaly decemberi első részt most követő másodikban Németországról és a német tűzfegyverekről esik szó. Ebben a részben is igyekszem a kevésbé ismert fegyverekre koncentrálni, a kisebb kalibertől indul az ismertető, az egyre nagyobbak felé haladva.

Németország, korlátolt anyagi és természeti erőforrásai miatt a minőségileg fejlettebb fegyverektől, később a "csodafegyverektől" remélte a végső győzelmet. A német gyárakban, laboratóriumokban valóban készültek meglepően fejlett, szellemes és hatásos fegyverek, sokszor messze megelőzve korukat. A legtöbbjük azonban vagy túl későn és/vagy túl alacsony számban jött ki, és csak a győztesek fejlesztették tovább őket a háború után, a fejlesztő gárdát is magukhoz "invitálva". A különleges fegyverek és tervek számos konteót és scifit ihlettek, azonban a posztban csupán a valóban létező vagy a megvalósításhoz közel álló fegyvereket mutatom be.

A képanyagban helyenként megjelenő önkényuralmi jelképek kizárólag a történelmi hűség kedvéért fordulnak elő.

 

.22LR Övcsat Special

Az SS magas rangú tisztjeinek tervezte Louis Marquis ezt a kevésbé ismert fegyvert, teljes nevén a SS-Waffenakademie Koppelschloßpistole-t. Az alapötlet egy övcsatba rejtett, .22LR kaliberű, négycsövű pisztoly(szerűség), amit utolsó aduként lehet bevetni.  

buckle_gun.jpg

A "Koppelschloßpistole" hordva és tűzkész állapotban

Pisztolyok

Itt aligha van meglepetés - Walther PP/PPK, Luger P08, Walther P38 és a régi "seprűnyelű" Mauser, amiket a győztes szövetségesek előszeretettel vittek haza szuvenírként. Ez nem mindig volt veszélytelen dolog, ahogy az alábbi brossúra figyelmeztet. A háború későbbi szakaszában kényszermunkások által gyártott fegyverek tartalmazhattak szándékosan hibás alkatrészeket, ami a fegyvert veszélyessé tehette a használója számára:

 

axis_pistols.JPG

 

Dióverők

A népszerű mozifilmekkel szemben, ahol mindenki csodafegyverekkel van állig felfegyverkezve, a katonák jelentős részének csupán a jó öreg forgó-tolózáras puska jutott, ami általában Mauser Gewehr 98 (M98) volt, vagy a kurtább Karabiner 98 verzió. Azért az ismétlőpuska sem lejárt lemez, a kreatív mérnöki elme a régi dióverőkre is meg tudta álmodni a mai modern gépkarabélyoknál megtalálható gránátvetőt:

mannlicher-carcano_grenade_launcher.JPG

  Gránátvető forgó-tolózáras Mannlicher puskához

Az M98 kis szórású példányai a mesterlövészeknél kötöttek kis, ahol a robusztus, megbízható kivitel és a pontosság számított legfontosabbnak. 

A régebbi ismétlőpuskák a háború végéig szolgálatban maradtak, egyszerű, könnyen karbantartható szerkezetük, nagyobb hatásos lőtávolságuk és szerény lőszerigényük miatt.

lofegyverek_egyutt.jpg

Egy képen az MP40, M98 és az MG42 

Full Auto

Németországban a géppisztolyoknak az első világháborús MP 18 óta hagyománya volt. Az MP 38 (később a tömeggyártásra optimált verziója az MP 40) a második világháborús filmek kötelező tartozéka. A népszerű 9×19mm Parabellum (mai nevén 9 mm Luger) lőszerrel tüzelő 'Schmeisser' géppisztoly (pedig éppen ezen fegyver tervezéséhez semmi köze nem volt Hugo Schmeissernek) annak ellenére képes volt egyes lövésre, hogy sorozatlövésre tervezték (fürge ujjak kellettek a trükkhöz). A háború után is hosszú ideig használták világszerte. A lenti változatot épületharcra és harckocsizók számára álmodták meg, hogy a lövész saját maga veszélyeztetése nélkül sarok mögül lőhessen a vakvilágba az ellenségre.

  mp40_krummlauf.jpg

MP40 "Krummlauf" kanyarlövő toldattal

 A géppisztolyból lett karabély, a Vámpír és a kanyarlövés

Az MP44 fejlesztése kis kanyarral indult: az MP jelzés ellenére nem géppisztoly, hanem ún. köztes lőszerre, vagyis a 7.92 x 33 mm-es 7.92 Kurz-ra tervezett gépkarabély (assault weapon/rifle) lett, amely ötletet azóta a világ legtöbb országa átvett. Az ötlet alapja, hogy a tűzharc szokásos távolságán (100-300 m) belül a gyengécske pisztolylőszer nem elégséges, a puskalőszer pedig feleslegesen erős - a karabélylőszer viszont  kisebb és könnyebb volta miatt pont megfelelő. A német vezetés azonban a géppisztolyokat favorizálta, ezért trükkösen géppisztolyként szerepelt a fejlesztési projekt, amíg a kész példányok sikere lehetővé tette a comingout-ot. A Sturmgewehr 44 külsejében emlékeztet az nagy klasszikus AK47-esre, de utóbbit nem az előbbiről mintázták (noha sok német fegyverkonstruktőr, köztük Hugo Schmeisser is a háború után a Szovjetunióban vendégszerepelt),  belsőleg más műszaki megoldásokat alkalmaztak.

wwii_night_vision.jpg

ZG 1229 'Vampir' éjjellátó készülék StG 44-re applikálva

Az Stg 44-nek létezett két alig ismert változata. A fenti "Vampir" a korát messze megelőző éjjellátó képességgel rendelkezett. Csak az a hatalmas akku a kezelő hátán ne lett volna...

sturmgewehr_44_curved.jpgsturmgewehr_44_curved_2_1.jpg

Kanyarlövésre alkalmas toldattal ellátott StG 44-ek

A sarok mögül lövő fegyverek szellemisége (épületharcra, illetve páncélosok küzdőterében való használatra szánták) a StG 44-et sem kerülték el. Az fenti képek ilyen görbült csőtoldatos verziók láthatóak.

Hitler fűrésze

Az első háborút lezáró békeszerződés nem különösebben bátorította  Németországot automata gépfegyverek fejlesztésére, ezért a német Rheinmetall-Borsig bevásárolta magát a svájci Solothurn konszernbe, és megszületett a 7.92 mm-es Solothurn Modell 30 géppuska, amiből a sok innovációt tartalmazó MG15-öt fejleszették ki (75 lőszert befogadó csigatár, in-line dizájn, forgózáras késleltetett zár, gyorsan cserélhető cső). Ez még inkább repülőgépekre volt szánva, de némi továbbfejlesztéssel (csigatár vagy 250 lőszeres heveder, 900 lövés/perc) megszületett egy általános célú géppuska, a Machinengewehr (MG) 34. Tripodra szerelve, hosszú távú irányzékkal folyamatos tűztámogatásra vagy légelhárító szerepben is megállta a helyét, támasztóvillával (bipod) könnyű (léghűtéses lévén könnyű volt cipelni) gyalogsági támogató szerepben tündökölt. Egyedüli problémája az előállítás körülményessége és1944_nemet_nehezgeppuskas_mg42_cikk.jpg költsége volt, no meg az étvágya és a léghűtésből fakadó túlmelegedésre való hajlandósága.

A gyártási folyamat optimálása (süllyesztékes kovácsolás, hajlítás, kivágás, hegesztés a drága fémtömbből való forgácsolás helyet) és egy új görgős késleltetőmechanizmus bevezetése meghozta a MG42-t (ez már a  Mauser-Werke zászlója alatt jött ki), ami nagyobb tűzgyorsasága (1200/perc elméleti, nagy volt az étvágya) mellett megbízhatóbb is lett elődjénél, a fenntartható nagy tűzerőt a 10 másodperc alatt cserélhető cső garantálta. A beceneve egyedi, recsegő hangja miatt német oldalról "Hitlersäge" (Hitler fűrésze) lett, a szövetségesek "linóleumvágó" néven emlegették, az angolok inkább "Spandau"-nak becézték (nem összetévesztendő a Nebelwerfer "ködvető"-vel, amit a katonahumor "Hitlerfurulyának" vagy "Gyalogstukának" keresztelt jellegzetes hangja miatt).

Mintegy 750.000 darabot gyártottak le belőle, a világháború után 1953-ig szolgálatban állt, 1950-től 7,62 mm NATO kaliberrel. Utóda az MG53 lett, amit az MG1 és az MG3 követett, ami jelenleg is szolgállatban áll a Bundeswehr-ben. A fegyver tervezési megoldásaiból sokan merítettek ihletet, néhány hadseregben pedig a mai napig szolgál.

balra fent: MG42 géppuska bevetésen

Az MG42 egyértelműen a legjobb volt a maga kategóriájában ("nehéz" géppuskák nem szerepeltek a második világháborús német repertoárban). A Japán Type 99, a brit Bren könnyűgéppuska, az amerikai M1918A2 Browning Automatic Rifle (BAR), az olasz Breda 30 és az orosz Degtyarjov gyalogsági géppuska (no meg az elpusztíthatatlan Schwarzlose és Maxim veterán géppuskák) mindegyike egy vagy több technológiai paraméterében elmaradt az MG42-től.

A brit Alastair Borthwick így emlékezik vissza az MG42-re:

"A Spandauban volt valami nagyon is személyes. Nem egy területre célzott. Rád célzott, és a tűzgyorsasága bámulatos volt. Mindegyik sorozat egy csuklással kezdődött, aztán belejött, szóval az első lövés egyedi volt, a többi meg csak jött, mintha durva szövetet szakítanának szét".

Diótörő(k)

Az első világégésben feltűnt tankok ellen még úgy-ahogy működtek a rögtönzött megoldások (lángszóró, kötegelt kézigránát), és a rendszeresített fegyverek felnagyított változatai (Mauser 1918 Tankgewehr páncéltörő puska), de az ezek által átlőhető páncélvastagság erősen korlátozott volt (a mai .50 BMG romboló/mesterlövész puskák API lőszer 30 mm RHS @ 100 m teljesítmény alattiak voltak tipikusan). Kellett valami hatásos fegyver a gyalogságnak a páncélosok ellen. A nagy ötlet a kumulatív (a.k.a. Monroe) hatás elvén működő fegyverek lettek - az Adidas által gyártott Panzerschreck (nagyon hasonlított az amerikai 'Bazooka'-ra) és nagyobb testvére, a Panzerfaust, ami már komoly 200 mm-es páncélátütéssel rendelkezett.


panzerschreckfaust.jpg

 Panzerschreck és Panzerfaust

A Panzerfaust tervezésénél komoly szempont volt az egyszerű kezelhetőség, amint az a rendkívül leegyszerűsített kezelési útmutatóból is kiviláglik.

mg42_stg44_pfaust.jpg

Együtt az MG 42, az StG 44 és a Panzerfaust

Kinek nagyobb (a lövege)?

A németek már az első világháborúban megmutatták nagy ágyúk iránti vonzódásukat a Párizs-ágyúval és a Krupp-örökösnőnek örök emléket állító Kövér Bertával. A második világháborúban sem kispályáztak, létrehozva a világ legnagyobb tüzérségi egységeit (a középkori rekorderek, mint a Mons Meg és a Cár Ágyú/Ágyúk Cárja más kategória). A Schwerer Gustav 1350 tonnás össztömegével 47 kilométerre repítette el 7 tonnás lövedékét.

karl-gerat_uteg_a_loszerszallito_tankokkal.jpg

Karl-Gerat üteg a lőszerszállító tankokkal

A 60 cm-es Karl önjáró mozsarak egész kiszolgálócirkuszt igényeltek: daru, szállításra átalakított tankok, személyzet. Szevasztopolnál valóban kivételes eredményt hoztak egy mélyen víz alatt levő lőszerraktár kiiktatásával. A hét legyártott mozsárból egy vészelte át a háborút.

40_6_cm-es_adolfkanone.jpg

A La Manche csatornán át tüzelő 40.6 cm-es löveg

A La Manche mindkét oldalán felállított lövegek leginkább egymást lőtték, csekély eredménnyel, inkább csak propagandát fejtve ki. Ahhoz, hogy gyakorlati hasznuk is legyen, kellett volna egy gáláns ellenfél, aki pont ott száll partra, ahol a brutális partvédő lövegek cafatokra lőhetik. Ilyen stratéga nem akadt, a parti lövegeket a D-Day után elhagyták, a szövetségesek utászai robbantották fel a legtöbbjüket. 

schwerer_gustav_1.jpg

Schwerer Gustav

A Schwerer Gustav (Nehéz Gusztáv) a legnehezebb és 80 cm-el a legnagyobb kaliberű (huzagolt) fegyver a történelemben (később egy Dora nevű második példány is épült). Erődítmények lerombolására készült, a Maginot-vonal ellen szánták, később a Barbarossa hadműveletben használták is. A vezérgondolatot továbbvive, a hatalmas kaliberű ágyúkat egy "földi csatahajón" képzelték el; ez lett volna a Landkreuzer P-1000 Ratte tank, ill. a Landkreuzer P-1500 Monster.

landkreuzer_p-1000_ratte.jpg  

Az elképzelt Landkreuzer P-1500

"88"

A híres "88 mm-es" löveg, teljes nevén a Flugabwehrkanone 88 külön bekezdést kap. Eredete a Versailles-i szerződésig nyúlik vissza, amely tiltotta az ilyen fegyverek fejlesztését, ezér a Krupp Svédországban a Bofors leple alatt tervezett egy 75 mm-es légvédelmi löveget (Flak 18). Sorozatos fejlesztések, csiszolások, újítások (Flak 36, Flak 37) után egy sokoldalú, nagyon eltalált [elnézést a képzavarért] fegyver született. Kezdetben légelhárításra használták, de a líbiai hadjáratban 1941-től a szövetséges tankok ellen bevetve is jelentős sikereket ért el - 1000 méteren 110 mm páncélátütés, maximális lőtáv pedig 14.185 m volt. Versenytársai, a brit 3.7" Mk 3 és az amerikai 90 mm M1 sacc/kb. hozták a teljesítménymutatóit, de a Flak 88 sokoldalúsága (Flak 41 légelhárító üteg, PAK 43 tankelhárító löveg) kiérdemeltek neki egy említést a posztban.

flak_88_el_alamein_october_23_1942.jpg

Flak 88 bevetés közben, El-Alamein, 1942 október 23

Rocket Science

A Harmadik Birodalom a nagy hatótávolságok ígérő rakétákra nagy súlyt fektetett. A kontinensről Londont is elérő V1 (régebben "szárnyasbomba" néven futott, mostanában korai cirkálórakétának szokás titulálni, bár valójában rezgőszelepes gázsugárhajtóműve volt) pontossága sok kívánnivalót hagyott maga után (Londont az indított 9250 V1-ből kb. 2500 érte el), pláne manőverezőképesség nélkül nemcsak a légvédelem és a RAF le tudta szedni, hanem még a ballonzárba is beleakadt. Megoldás: ültessünk pilótát bele! Így jött létre a Fieseler Fi 103R.

fieseler_fi_103r.jpg

 Fieseler Fi 103R

A Fieseler Fi 103R elvileg nem öngyilkos pilótáknak készült (ellentétben a róla koppintott japán Baka repülő izével), a pilóta ejtőernyővel kiugrott (volna), közvetlenül a beszívónyílás előtti pilótafülkéből. Ezt annyira kockázatosnak ítélték, hogy a gépet végül is nem vetették be élesben. Egy 70 önkéntesből álló, Leonidász-szakasznak keresztelt egység ugyan a háború utolsó napjaiban az Odera folyó szovjetek által elfoglalt hídjait akarta lerombolni, csekély sikerrel (A Luftwaffe szerint 35 pilóta 17 hidat rombolt le, a történészek egy vasúti hídról tudnak).

A Bosszú kettes számú fegyvere, a V-2 (leánykori nevén Aggregat-4, A-4) már igazi rakéta volt, figyelemreméltó paraméterekkel. Első ember készítette eszköz, amelyik az űr határát átlépte (talán ez ihlette az Iron Sky típusú űrnáci konteókat), 200 mérföldes hatótáv, 2150 fontos hasznos teher, 2500 mérföldes óránkénti (azaz Mach 1 feletti) sebesség . A mintegy 3000 V2, amit kilőttek, mintegy 7000 embert ölt meg (Mármint főleg civileket, a szövetségesek oldalán. A kényszermunkában gyártott rakéták föld alá költöztetett rakétaüzemeiben nagy volt a halandóság, ezért legalább ennyi hadifogoly is a V-2 áldozatának tekinthető).

ww2_bruce_minney3.jpg

Mauser C96, Tommy gun, MP40, M98 és Fieseler Fi 103R együtt

A V-2 nagyon költséges fegyver volt - egyes becslések a Manhattan Projektnél is drágábbra becsülik a teljes német rakétaprogram költségeit, ennek ellenére a szövetségesek a háború végén egyetlen szőnyegbombázással több robbanóanyagot juttattak célba, mint az összes V2 valaha. A "mi lett volna, ha" kezdetű mondatokat nem szeretik a történészek, de a V-2 esetében némi fejlesztéssel nagyon is használható, halálos fegyvert lehetett volna eszkábálni. A háború vége felé szarin, tabun vagy szomán ideggáz már állt a németek rendelkezésére, "piszkos" atombomba is kitelt volna a készletekből, szerencsére egyik sem került bevetésre.

 1945_v-2_raketa_kilovesre_keszen_cuxhavenben.jpg

 V-2 rakéta kilövésre készen Cuxhavenben

A V-2 hatótávolsága nem tette lehetővé Amerika elérését, ezért a különösen nagy hatótávú bombázó (Messerschmitt Me 264 V1 / Focke-Wulf Fw 300 / Junkers Ju 390 később a Silbervogel rakétabombázó) tervei merültek fel)  projekt mellett ("Amerika-Bomber") egy ritkán említett projekt, a V-9 transzatlanti rakéta terve (A9/A10 Amerika-Rakete) illetve egyes források szerint prototípusa született meg. Ez a fegyver 35 perc alatt ért volna Európából Amerikába, egytonnás hasznos teherrel, az ionoszféra és a sztratoszféra határán ugrándozva, mint egy lapos kődarab a víz felszínén. Amint a képen is látszik, az irányítást emberi pilótával oldották volna meg, aki természetesen a cél előtt kiugrott volna, hogy egy pont arra járó U-Boot felszedje. 

a9_rocket.jpg

Az Amerikát is elérő V9 rakéta elképzelt működési módja

 

A nagy méretű rakéták mellett a kisebbek is kaptak helyet a palettán. A D-Day után a fokozódó szövetséges légifölény miatt egyre fontosabbá vált a légelhárítás. A V2 is kapott ilyen szerepet (Wasserfall), de az igazi újítás az előbb irányítatlan, később kísérleti optikai közelségi gyújtóval felszerelt Taifun rakéta volt. 

taifun_german_rocket.jpg

Több fejlett rakétarendszer jutott még el a majdnem-bevethetőség határáig (Schmetterling, Wasserfall, Rheintöchter, Enzian), olyan figyelemreméltó képességekkel, mint például a rádiós/radaros/huzalos célravezetés, és az optikai/akusztikus/infravörös/mágneses közelségi gyújtó, TV-kamerás célravezetés. A rakétahajtómű mellett előfordult torlósugár-hajtómű, gázturbina és rezgőszelepes gázsugárhajtómű is.

Egy szerényebb kivitelű típus, a mai vállról indítható légvédelmi rakéták előfutárának tűnő Fliegerfaust alacsonyan támadó repülők számára jelenthetett (volna) meglepetést (ha elegendő számban került volna bevetésre).

fliegerfaust.jpeg

Fliegerfaust (itt jobbra)

Futottak még...

A háború vége felé egyre kétségbeesettebb ötletet vettek elő.

Nem minden német tervezésű fegyver volt korszakalkotó és zseniális, ahogy ezt korábban egy hasonló tematikájú blogban is megjelent (itt és itt). Néhány elképzelés viszont nem volt alapvetően rossz, legalábbis nem rosszabb, mint más hadbanálló felek által tervezett vagy be is vetett ötletek: tankelhárító kutya (Szovjetunió), bombahordozó léggömb (Fu-Go, Japán), széntorpedó (Nagy-Britannia), gyújtódenevér (USA), robbanó patkány (Franciaország, USA), postagalamb-elhárító sólyom (többen).

A robbanóanyagokkal akadnak alapvető gondok: veszélyesek, költségesek, speciális szaktudást igényelnek. A legtöbb robbanóanyag sok oxigént tartalmaz, ezért az égéshőjük messze alulmúlja akár a kukoricacsutkáét. Adódik az ötlet: olcsó, magas égéshőjű anyagot kellene a levegőben ingyen található oxigénnel összehozni, és máris itt az olcsó, biztonságos, nagy hatóerejű robbanószer - ezzel megszületett a tüzelőanyag-levegő bomba ötlete, ami egy kis taktikai atomtöltethez hasonló rombolásra képes.

liquid_air_bomb.gif

A korai kísérletek még szénpor levegőbe porlasztásával és késleltetett gyújtásából álltak; ez inkább hangos, mint romboló volt. 1944-ben, amikor az atombomba létrehozására irányuló erőfeszítések nem jártak sikerrel, a folyékonylevegős bombákra koncentráltak. A 60% száraz barnaszén és 40% folyékony levegő keverékéből álló eszközt dr. Mario Zippermayr fejlesztette ki.(az ő nevéhez fűződik a Wirbelwind Kanone (forgószél ágyú) és a Turbulenz Kanone (örvényágyú) terve is.) A Berlin melletti Doberitz lőtéren egy 8 kg porított szénre folyékony levegőt adagoltak, és:

"Egy 500 és 600 méterig terjedő sugárban a fák stb. teljesen elpusztultak. Ezután a lökéshullám emelkedni kezdett, és csupán a fák csúcsait érte a hatása, noha az erőteljes robbanás 2 km-es körzetet érintett. Zippermayr-nak az az ötlete támadt, hogy jobb hatást lehetne elérni, ha a port előzőleg felhőszerűen szétporlaszaná. [...] Starbergersee mellett 25 és 50 kg-os bombákat dobtak le és fotózták a robbanást.Standartenführer Klumm bemutatta a képeket Brandt-nek (Himmler tanácsadója). A robbanás egy 4 és 4.5 km-es sugáron belül igen erőteljes volt, és még 12.5 km-en is érzékelték."

Hasonlóan előremutató, de túl korai ötlet volt (az amúgy nem rossz alapötletű) a napsugarat koncentráló űrben keringő tükör (Archimédésztől az SDI-ig rendszeresen visszaköszönő ötlet):

the_sun_gun.jpg

A nap fényének koncentrálásával pusztító tükör terve

Egy másik "kicsiben megy, nagyban nem" ötlet volt a forgószél-ágyú (Wirbelwind-kanone, Whirlwind gun), amit a korábban a blogon megcsodálhattunk. Ennek egy továbbfejlesztett változata zárt csőben létrehozott hidrogénrobbanás által keltett (majdnem) veszteségmentes lökéshullámot tervezett ellenséges repülőgépek ellen használni. Az már nem a tervezőn múlt, hogy a repülőgépek nem jöttek le elég alacsonyra ahhoz, hogy a készülék hatásos lehessen...

 

whirlwind_canon.jpg

Hanghullámok farostlemezek ellen

A "visszavonuláskor aláaknázni mindent" taktika furcsa ötleteket szült. Nem csak az eldobált felszerelést látták el babráláskor robbanó töltettel, de a csokoládészeletek sem jelentettek kivételt (sőt az egykorú amerikai oktató rajzfilmek szerint a német (gumi)nők mellei is veszélyt rejtettek a katonákra):

booby_trap_bomb.jpg

Álcázott robbanóeszközökre figyelmeztető táblák

 

Irodalom:

Col. Donald T. Putt, Army Air Forces Intelligence: German Developments in the Field of Guided Missiles

Chris McNab: A History of the World in 100 Weapons

Dark Roasted Blend - Wonder Weapons of World War Two

Loren K. Wiseman: Infatry Weapons of the World

David Westwood: Rifles An Illustrated History of Their Impact

http://blog.modernmechanix.com/

http://www.ibiblio.org/hyperwar/USN/ref/MG/I/index.html#contents

http://www.wwiivehicles.com/

http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/

67 komment

Címkék: haditechnika hadtörténelem ii világháború

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Titus Pullo Urbino 2016.12.23. 12:55:15

Kitűnő munka, de ez már az első részben is látszott. A V rakéták igazán kidolgozott rész, nagyon sok új információt találtam benne.

Folyékonylevegős bombák, örvényágyú, nekem ez most új volt, eddig soha, sehol...

Köszönöm!

OkoskaTo:rp 2016.12.23. 15:35:40

A Mauser, Tommy Gun, etc. képen az igazi fenyegetést a hölgy mellbősége jelentette. :-)

ezneménvagyok 2016.12.23. 15:52:46

Baszki, az a kanyarlövő "MP-40" amcsi M3... olvasok tovább...

Skunkworks 2016.12.23. 17:24:41

Szuper írás! Ez a szénpor+folyékony levegő dolog nekem új.

for-avar 2016.12.23. 19:20:08

egy apró hiba...
Szevasztopol ostromakor nem a Karl 600/540mm mozsarakból valamelyik lötte be magát az öböl alatti lőszerraktárba. hanem az egyik a Gustav/Dora párosból. De az igaz hogy ami nehéz volt az lőtte szevasztopolt. még a régi Gammák és Skodák is

Allesmor Obranna 2016.12.23. 19:35:14

"...A robbanóanyagokkal akadnak alapvető gondok: veszélyesek, költségesek, speciális szaktudást igényelnek. A legtöbb robbanóanyag sok oxigént tartalmaz, ezért az égéshőjük messze alulmúlja akár a kukoricacsutkáét. ..."

Ez a mondat nekem minimum furcsa. A robbanóanyagok nem oxigén tartalmaznak, hanem oxidálószert, amiben kötött formában van jelen az oxigén. És ez nem a hátrányuk, hanem az előnyük. Azonban oxidáló komponens nélkül az adott robbanóanyag csak lassú lángon, a nyílt levegő oxigénjével csak a felületén reakcióba lépve tudna elműködni. Az sok minden lenne, csak nem robbanás.

Másképp fogalmazva: A legtöbb szilárd robbanóanyag problémája, hogy bár égési sebességük nagy, azonban a robbanás pillanatában a térfogatuk kicsi, így a robbanás során felszabaduló energia átadása csak egy kis felületen történik meg. Ezért az ilyen robbanóanyagok (mennyiségtől függően) elsősorban a célpont közvetlen közelében tudják kifejteni hatásukat.Ezzel szemben a tüzelőanyag-levegő robbanóanyagok aeroszolként a berobbantásuk előtt nagy térfogatot töltenek be és bár égési sebességük a hagyományos robbanóanyagokénál nagyságrenddel kisebb, az energiaátadás jókora felületen megy végbe, így a velük létrehozható lökéshullám pusztító ereje is nagyobb. További előnyük, hogy zárt terekben robbantva a térkitöltés miatt a rombolóerő is nagyobb. Hátrányuk, hogy külön oxidálószer hiányában levegőmentes (víz alatt) vagy légritka (nagyobb magasságokon) helyen nem használhatók.

Fruka1 2016.12.23. 19:53:06

Komoly aprólékos munka, köszönöm, nagyon érdekes volt.

proletair · http://lemil.blog.hu 2016.12.23. 21:12:10

@Szalay Miklós:

És ez hogyan kapcsolódik a jelenlegi iráshoz? Csak azért kérdem, mert erősen önreklámszagot érzek.

2016.12.23. 21:53:44

Szép munka, NAGYON ritka az ilyen igényes írás.

Medgar 2016.12.23. 23:08:53

@proletair: Csak egy idióta troll...

Circus 2016.12.23. 23:29:06

@proletair: sehogy, random beírja egy csomó helyre, akár törölhetitek is.

Dr_utcai_arcos 2016.12.23. 23:30:23

@proletair: neki minden szarra van egy elemzése, nem is értem, mi a f**ért nem tiltották még ki minden blogról...

polgári kór 2016.12.24. 00:28:55

Nemtom miért volt szükség 'gránátvetőre' a K98-hoz, ugyanezzel a puskával már az 1. VH-ban is lőttek ki puskagránátokat (ahol maga a normál lőszer v. vaktöltény veti ki a gránátot amit a csőre illesztenek), primitiv de müködő megoldás.

Különben túl rossz puska nem lehetett, mert az 1., 2. VH-ban is rendszeresitve volt ma is ez a Bundeswehr diszőrségi puskája, rengeteg ma is megvásárolható vadászfegyver változata és replikája van, a lőszere is kifejezetten hatásos volt.

ace22 2016.12.24. 06:32:52

@for-avar: Köszönöm a korrekciót. Ha másért nem, ezért talán megérte megépíteni.

@Allesmor Obranna: Köszönöm a korrekciót, amit ki is egészítenék. :-) Az eredeti koncepció az oxigént közvetlenül használta fel előbb folyékony levegő, később folyékony oxigén formájában. (a leghatásosabb konvencionális robbanóanyagnak az amorf szilícium - folyékony oxigén kombót tartják, de a porózus faszén is nagyot üt). Abban teljesen igazad van, hogy a robbanóanyagok általában kötött formában tartalmazzák az oxigént.

A tüzelőanyag-levegő (Fuel Air Explosives, FAE, Thermobaric Weapons) fegyverek valóban a lökéshullámuk miatt ilyen hatásosak (meg a gyorsan lehűlő égéstermékek miatt jelentkező alacsony nyomás ("vákum bomba") miatt, de az újabb generációnál nem a lángfront terjedési sebessége határozza meg a robbanás időbeli lefutását, a gyujtáshoz használt töltet által keltett lökéshullám által kiváltott adiabatikus kompresszió sokkal gyorsabban "indítja" a levegővel kevert permetet. De ez már túlmutat a második világháború német oldali fejlesztésein...

@polgári kór: Talán mert spéci vaktöltény és pálca kellett akkoriban a puskagránát pálcás indításához az I. VH-ban, de még a "golyófogóval" ellátott éles lőszeres megoldás visszarúgása is diszkomfort érzést keltett a kezelőben. A külön vetőcsőnek lehettek előnyei, amiért ma is használják.

Titus Pullo Urbino 2016.12.24. 08:14:45

@ace22: vállba támasztva lőtték ki a puskagránátot? Én úgy tudom, hogy a földre tették a tusát, aztán betámasztották és meredek röppályán küldték ki a gránátot.

2016.12.24. 09:14:54

Jó a cikk, köszönjük.

"A képanyagban helyenként megjelenő önkényuralmi jelképek kizárólag a történelmi hűség kedvéért fordulnak elő. "

Ezért nem kell aggódnod, másképpen elég nehéz megjeleníteni ezeket a fegyvereket.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2016.12.24. 09:17:29

A Flak 88 mm-t bemutató rész nagyon gyenge. Hemzseg a hibáktól. Pl. 1. Először a spanyol polgárháborúban használták. 2. A páncétörő képessége sokkal jobb volt. stb.
Gyenge az egész írás. Összecsapott. Ennél a szerző sokkal jobbakat szokott írni.

teddybear01 2016.12.24. 10:36:13

@Titus Pullo Urbino: Az hogy hogyan lőtték ki, elsősorban a harchelyzettől függött.
Lövészárok-harcban letámasztva, mert baromi nagyot ütött a puska, de pl. gyalogos-roham közben egy ajtó felrobbantásához a puskát vízszintesen tartva kellett kilőni. Persze ilyenkor úgy kellett tartani, hogy a rúgást valahogy elviselje a lövész.

teddybear01 2016.12.24. 10:40:04

@proletair: jól tetted. Ez a troll minden kommentelési lehetőséget megragad, hogy a saját irományait reklámozza, pedig eléggé fura nézetei vannak.

ace22 2016.12.24. 14:17:15

@Fuxos (ex bömis): A korai Flak 18-at valóban a spanyol polgárháborúban tesztelték élesben. A Flak 88-ból viszont 1939-ben is még csak 139 db készült, főleg légelhárító feladtra. A líbiai csatatéren használták nagyobb számban páncélelhárító szerepben, ahogy ezt leírtam.

Páncéltörés: Nem tudok leugrani a kertbe tesztelni, ezért csak erre a forrásra tudok hivatkozni: "With its high muzzle velocity, and equipped with appropriate anti-tank
rounds, the Flak 88 could achieve penetration of around 4.3in (110mm) at 1,095yds (1,000m), and could engage and hit ground targets out to a maximum range of 16,202yds
(14,815m)." Chris McNab: A History of the World in 100 Weapons

HHa megbízható forrásból van ettől eltérő informácíód, kérlek, hogy oszd meg velünk.

Untermensch4 2016.12.24. 20:51:07

@Fuxos (ex bömis): @ace22: Az nem lehet hogy ez a páncéltörés-dolog a lőszertől is függ?

ace22 2016.12.25. 05:03:52

@Untermensch4: Természetesen más lövedék járta repülőgépek és élőerő ellen ("high explosive ammunition") és más a páncéltörésre ("armour piercing" ill. "high-explosive anti-tank" vagy HEAT).

Utánakerestem a páncélátütésre, más forrás (en.wikipedia.org/wiki/8.8_cm_Flak_18/36/37/41) 84 mm átütést ad meg 2 km távolságról, ezért azt gondolom, hogy a cikkben szereplő érték (1000 méteren 110 mm) korrekt lehet.

Untermensch4 2016.12.25. 21:33:00

@ace22: Úgy értettem hogy többféle páncéltörő lőszer is volt, nem? Tehát a "88-as" mondjuk három különféle lőszerrel akár három " X méteren Y mm" is lehet. Másoknál szintén.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2016.12.26. 13:11:22

Azért a robbanó csoki nem kicsit görénység :P

Fredddy 2016.12.26. 15:06:58

Érdekes cikk, de néhány kiegészítés:

-a kanyarlövő MP40-es képen szerintem inkább egy amerikai M3 van, ahogy valaki írta is

-a svájci Solothurn fegyvergyár a két háború között konkrétan a német fegyveripar kesztyűbábja volt, ott gyártatták azt, amit otthon a békeszerződés korlátozásai miatt nem gyárthattak

-nehézgéppuskaként a németek általában kiszerelt repülőgépfedélzeti fegyvereket használtak, de ezek persze csak szükségmegoldások voltak.

-ha már német kézifegyverek, az FG-42-t kár volt kihagyni, van, aki szerint ez tekinthető a modern gépkarabélyok igazi elődjének, bár az igaz, hogy még nem köztes lőszert lőtt: en.wikipedia.org/wiki/FG_42
-már a Flak 18-as is 88mm-es volt. Olyan, hogy ,,Flak 88", nem létezett soha, ez olyan utólag csinált kifejezés, mint a ,,panzergrau". Falk 18/36/37/41 volt a továbbfejődés útja, a 88mm az az űrméret.

@polgári kór: a puskagránáttal sok baj van, a speciális töltényzől kezdve addig, hogy a stabilizáló pálcája tönkreteszi a huzagolást. Nem véletlenül tekinthető mára szinte kihaltnak.
Egyébként igen, a Mauser (és a Mannlicher) vadászpuskaként ma is él&virul, csak hadifegyverként értelmetlen, mert a tűzgyorsasága kicsi, a lőszere viszont feleslegesen erős a hadipuskáktól elvárt lőtávolsághoz.

Főgebra 2016.12.26. 19:02:05

@vacsad:
A robbanó töltőtoll se kutya! A srác találta az állomás alatt(Pécs), behozta a suliba, az óra alatt a padban tekergette, egészen addig, amíg fel nem robbant, mindkét kézfejét szétroncsolta, a békebeli 1/2"-os tölgyfa iskolapadból pedig elvitt kb egy A/5-ös darabot!

Trónkövetelő 2016.12.26. 23:55:53

A Schwerer Gustavnak még az is gondja volt, hogy 40-50 lövés után elhasználódott a cső, amit szintén egyedileg kellett legyártani Essenben. Szóval teljesen értelmetlen fegyver volt, csak az anyagából kijött volna tán egy teljes harckocsidandár :)
A kanyarított csövű puskáknak/géppisztolyoknak/gépkarabélyoknak egy kései inkarnációja az amerikai-izraeli fejlesztésű CornerShot. Az persze igaz, hogy az alapelgondoláson túl (mármint, hogy lövéskor is fedezékben maradjunk) nem sok köze van a II. világháborús német megfelelőihez. Nem görbítik meg barbár módon a csövet, hanem az egész fegyver két részből áll, és a két rész egymáshoz képest elfordítható:
www.tacticalimports.ca/images/large/cornershot_LRG.jpg
Továbbá tartozik hozzá egy digitális kamera és egy kis színes képernyő, hogy célzott lövést is lehessen vele leadni, ilyesmiről a németek a második világháborúban nem is álmodhattak.

David Bowman 2016.12.27. 13:00:06

"Ahhoz, hogy gyakorlati hasznuk is legyen, kellett volna egy gáláns ellenfél, aki pont ott száll partra, ahol a brutális partvédő lövegek cafatokra lőhetik."
Ez nem fordított logika? Ott nem tudtak partra szállni, ahol ezek voltak.

David Bowman 2016.12.27. 13:22:18

@vacsad: Nem hiszem, hogy igaz lenne. Mi ugyanezt tanultuk osztályfőnöki órán az amerikaiakról 1976ban. Hogy ilyenekkel szórták be Magyarországot.

Főgebra 2016.12.27. 14:35:39

@David Bowman:
Amit én írtam(robbanó töltőtoll), az viszont megtörtént, bőven a háború után, gondolom 55-56 körül volt. A fiúra a pécsiek emlékezhetnek, ő volt a "Madaras" Géza. Két csonkolt kézzel élte le az életét!

Gordiusz 2016.12.27. 15:00:21

@Trónkövetelő: a Schwerer Gustav esetében a nagy mechanikai igénybevétel miatt ráadásul minden lövésnél változott (nőtt) a cső (eredetileg 800 mm-es) űrmérete, így egyre nagyobb átmérőjű (előre számozott) lövedékeket kellett beadagolni. Nem beszélve a logisztikai nehézségekről, nevetséges tűz"gyorsaságról", brutális élőerő szükségletről.
Hitler persze le volt nyűgözve, mikor megmutatták a Krupp mérnökei neki a terveket, ha pedig ő le volt nyűgözve, az előbb-utóbb megvalósult.
Egy vitaposztot egyébként talán megérne annak kibeszélése, hogy Hitler ésszerűtlen döntései hadviselési szempontból milyen hátrányokat okoztak a német haderőnek.

Trónkövetelő 2016.12.27. 18:49:24

@Gordiusz:
ezért volt hülyeség huzagolni a csövét, mert az kb. az első lövésnél jelentett valamit. A szövetségesek hasonló nagykaliberű szuperágyúi például huzagolatlanok voltak, pont ezért.

Untermensch4 2016.12.27. 22:59:23

@Fredddy: "csak hadifegyverként értelmetlen, mert a tűzgyorsasága kicsi, a lőszere viszont feleslegesen erős a hadipuskáktól elvárt lőtávolsághoz"
Ezt sztem a mesterlövészek által használt fegyverek egy részére is rá lehetne mondani... :)

Untermensch4 2016.12.27. 23:02:21

@Gordiusz: "Egy vitaposztot egyébként talán megérne annak kibeszélése, hogy Hitler ésszerűtlen döntései hadviselési szempontból milyen hátrányokat okoztak a német haderőnek."
Úgy tudom az akkori angol becslések szerint akkorát hogy bárki a helyében kevesebb hátrányt okozott volna. Ezért is rakatták mindig fiókba annak a lelkes fiatalembernek az egyre újabb terveit akinek hitler kinyírása volt a rögeszméje, hogy azzal lerövidülhetne a háború.

Fredddy 2016.12.28. 13:06:22

@Untermensch4: az kicsit más, ott a felhasználók nem a gyorstalpalón kiképzett bakák, a gyártás és a lőszerek minősége pedig jóval magasabb annál, amit a tízezerszám készülő alapfegyvereknél még elfogadhatónak tartanak. A tűzgyorsaság pedig szükséges áldozat a pontosságért cserébe, a lövésismétléshez mozgó alkatrészek kellenek, olyanokat pedig csak a pontosság rovására lehet használni.

for-avar 2017.01.01. 02:28:06

amúgy az SD-2 vagy pillangóbomba is kifejezetten szenya volt. a németek kezdték el használni. Akkora volt mint egy nagyobb babkonzerv(2kg) a kioldáskor szétnyílt és levírozott siklott pörgött a fémlapokkal. A belsejében a robbanóanyag leeséskor aktivizálódott onnantól már életveszélyes volt. igazi istencsapás volt mert bárhova eshetett mérete okán. Az amerikaiak persze gyorsan tovább gyártották és szinte sajátként reklámozták
www.youtube.com/watch?v=CWsnfK-MeCE

Minorkavidor 2017.01.06. 15:26:11

„Németország, korlátolt anyagi és természeti erőforrásai miatt a minőségileg fejlettebb fegyverektől, később a "csodafegyverektől" remélte a végső győzelmet. A német gyárakban, laboratóriumokban valóban készültek meglepően fejlett, szellemes és hatásos fegyverek, sokszor messze megelőzve korukat. A legtöbbjük azonban vagy túl későn és/vagy túl alacsony számban jött ki, és csak a győztesek fejlesztették tovább őket a háború után, a fejlesztő gárdát is magukhoz "invitálva".

Ez így igaz! Azzal a kiegészítéssel, hogy a németek legnagyobb ellensége az új fegyverek kifejlesztése és alkalmazása terén saját maguk voltak. Máig tartja magát az a hiedelem, hogy a III. Birodalom egy könyörtelenül hatékony központosított állam volt az élet minden területén. Ez a tudomány és technika területén igen távol állt a valóságtól, maga volt a totális káosz és szervezetlenség. A német tudósok eredményei nemcsak technikai eredményeik miatt bámulatosak, hanem azért is, mert gyakran szembeszélben érték el.
A MVH alatt 3 fontos, de egymástól teljesen független kutatóközpont csoport létezett:
1: A Wehrmacht létesítményei tartoztak, azonban ezek is tovább osztódtak a haderőnemi tagolódásnak megfelelően. A szárazföldi hadseregnél a Heereswaffenamt (HWA), a haditengerészetnél a Marinewaffenamt, a légierőnél a Légügyi minisztérium technikai intézete, a Technisesamt intézte az új fegyverek fejlesztését, tesztelését és beszerzését.
2: Ebbe a csoportba a konszernek (Krupp, I. G. Farben, Zeiss, Heinkel, Messerschmitt stb.) kutatólaboratóriumai tartoztak.
3: Az egyetemi kutatóintézetek és a Vilmos Császár Intézet alá tartozó 33 kutatóintézet kiegészítve a Postaügyi minisztérium alá tartozó néhány kutatóintézettel. A minisztérium alá tartozó kutatóintézetek beszálltak az atomkutatásba is valamint az ellenség kódolt üzeneteinek megfejtésébe is. A 3. csoport intézetei elméletileg mind összeköttetésben álltak Birodalmi Kutatási Tanáccsal, de e szervezetnek csak szépen hangzó neve volt, hatalma semmi.
Hitler mellett nem állt ott egy olyan befolyású tudományos tanácsadó, mint Churchill mellett Lindemann professzor. Elméletileg Németországban is volt egy ilyen személy, a náci Dr. Bernard Rust tudomány-és oktatásügyi miniszter. Azonban ő meg sem próbálkozott a koordináló szereppel, a tudósokról,- miniszter léte ellenére- úgy vélekedett, hogy „a tudósok eredeti ötletek nélküli sarlatánok”.
A náci állam képtelen volt megteremteni a tudomány és a kutatás valamint a szükségletek és a politikai irányítás közti együttműködést. A központi tervezés hiánya azon kívül, hogy a németek nem voltak képesek létrehozni a mindent eldöntő szuperfegyver(eket) felerősítette az olyan negatív jelenségeket, mint a személyi ellentétek ( Willy Messerschmitt vs. Milch), a haderőnemi sovinizmus, a rögeszmés titkolózás ( nemcsak a haderőnemek, hanem az iparvállalatok és az egyetemi kutatóintézetek között) és a magánvállalatok profitéhsége. Ezek a jelenségek természetesen a nyugati szövetségeseknél is jelentkeztek, de ott ezeket a központi tervezés kordában tudta tartani.
Nagy-Britanniában gyökeresen eltérő rendszer működött. Központi hivatalok ellenőrzésük alatt tartották a haditechnikai eszközök minden aspektusát, minden egyes tervnek ezeken kellett áthaladni. 3 központi hivatal működött eltérő profillal. Az atomügyeket a Maud Committee (Maud- bizottság), a harckocsik és katonai járművek a Mechanized Board (Gépesített Egysége Tanácsa) hatáskörébe, a hagyományos fegyverek a Krími háború óta működő Ordnance Board (Hadianyag Tanács) alá tartoztak.
Elégedetlen feltalálók elképesztő történeteket meséltek az OB állítólagos maradiságáról és makacsságáról. A legismertebb szerint megkérdezték az egyik tanácstagot, hogy mi végre a makacsságuk. Mire ő a következőket válaszolta: „Ha száz döntésünkből csak egy a hibás, azt úgy fogják értékelni, hogy rendkívül jó munkát végzünk. A bizottsághoz benyújtott 100 találmányból 99 használhatatlan. Így aztán „rendkívül jó munkát végzünk” ha mindegyiket elutasítjuk.”
A meg nem értett zsenik minden kritikája ellenére a MVH-ig nagy szaktudásra és tapasztalatra tettek szert, a Krími háborúig visszamenőleg meg volt az összes feljegyzés minden fegyvertípussal kapcsolatos kísérletről és vizsgálatról. Ha a feltaláló bejelentkezett egy új vagy újnak vélt fegyver tervével, a tanács gyakran rendelkezett a fegyver korábbi vizsgálatának eredményével. Ez esetben megkérték őt, hogy vezesse le, miként képzeli a fegyver fejlesztését. Utalhattak a hasonló eszközökkel végzett korábbi kísérletek eredményeire és a hibákra. Ha az új fegyver tényleg annyira új volt, hogy korábbi adat nem állt rendelkezésre, a tanácstagok akkor is rendelkeztek azzal a szaktudással, mely képessé tette őket a kérelem elbírálására. Ez után az ötletet egy kutatóintézethez küldték véleményezésre. Kedvező válasz esetén kezdődhetett meg a fejlesztés. Egyetlen gyártó, tervezőiroda sem foghatott komolyabb újításba, e testületek hozzájárulása nélkül.

Minorkavidor 2017.01.06. 15:37:57

Amennyiben az ötletgazda úgy gondolta, hogy politikai támogatással próbálja kikerülni a bürokratikus utat, ráfázott. A parlamenti képviselőknek írt levél végül az elkerülni kívánt testületek hivatalnokainak asztalán landolt.
Miután a náci államban nem teremtették meg az egységes központi irányítást mindenki ment a saját feje után. A magáncégek állami támogatás nélkül kezdték el gyakran ugyanazon típusú fegyver fejlesztését és abban reménykedtek, hogy az állam majd az ő ötleteiket fogadja el és nem a konkurenciáét. Központi hatóság híján minden területnek több, önmagát a végső döntés meghozatalára egyedül jogosult testület működött. Ha egy feltalálót az egyik helyen kirúgták még volt legalább fél tucat lehetősége, hogy támogatást szerezzen. A náci állam fejesei (Göring, Himmler, Speer stb.) is szívesen vették, ha hozzájuk fordultak. Azért is, mert így egymás rovására növelhették hatalmukat amennyiben megszerzik valamelyik „csodafegyver” kifejlesztése feletti irányítást, amivel közelebb kerülhetnek a Führerhez. Hitlert sem lehet kihagyni, ha megfelelően nagy és hatalmas fegyver tervével jött az illető, akkor nyílt kapukat döngetett a Vezérnél. Az is hátrányos volt, hogy mivel minden szervezetnek meg volt a titoktartási szabályzata, így az egyik szervnél dolgozó kutató nyugodtan eltitkolhatta az esetleg ugyanazon a fegyveren dolgozó, de másik szerv alkalmazásában álló kollégája elől az eredményeit. Végül, voltak olyan fontos fegyverek ahol maguk a kutatók döntöttek a fejlesztésirányáról. A fentiekből következően túl sok fegyvert fejlesztettek egyszerre, a legtöbbet párhuzamosan, amivel szétforgácsolták a szövetségesekhez képest szűkös erőforrásaikat.

Néhány példa a pazarlásra:
1. A Hochdruckpumpe
A „nagynyomású pumpa” története még 1885-ben kezdődött az USA-ban. Ez évben Lyman és Haskell olyan ágyút tervezett melynek csöve mentén meghatározott távolságra kiegészítő gyorsító tölteteket helyeznek el: amennyiben a lövedék elhalad egy ilyen töltet mellett, az berobban és a robbanás ereje tovább gyorsítja a lövedéket. Az ötlet megnyerte a hadsereg támogatását is. Egy kísérleti példányt elkészítettek, ám kudarc lett a teszt vége. A hibás tömítés miatt, amikor a lövedék saját indítótöltete berobbant, a láng előrecsapott a lövedék mellett és még azelőtt működésbe hozta a gyorsító tölteteket mielőtt a lövedék odaért volt. A projekt leállt. 1915-ben, Nagy-Britanniában is bekopogtatót egy (újra) feltaláló ezzel az ötlettel az OB-hoz. A Tanács azonban tudott az amerikai tervezők kudarcának okáról és a tervet helyből elutasították.
Majd 1943-ban jött egy német mérnök, Cönders. Ő nem volt kezdő a szakmában, amit az ún. „röchling lövedék” sikere bizonyított. Neki sem sikerült. Eddig egy átlagos történet lenne, nincs olyan feltaláló, akinek minden ötlete sikeres. Ám Cönders azt a feltételt kötötte ki Speernél, hogy a fejlesztés irányítása kizárólag az ő kezében marad, abba még a HWA sem üti bele az orrát. A dolgot Hitler tovább bonyolította, 50 darabot rendelt a még megfelelően le nem tesztelt lövegből. Így a projekt folyt tovább, amíg 1944 márciusában a HWA arra a következtetésre jutott, hogy még nézi azt a titokzatos löveget. A bemutató ismét kudarccal végződött, pedig már vagy 20.000 darab lövedéket is legyártottak. Schneider tábornok a következő értékelést adta: ha már rögtön az elején kikérik, a véleményüket a projekt nem indul el. De mivel már sokat költöttek rá, a kísérletek tovább folytak.

2. A sugárhajtású gépek fejlesztése sem a németek jellemzőjeként számon tartott precizitás szerint volt. Az Me-262-ről minden érdeklődő tud és tudni véli azt is, hogy Hitler bombázómániája veszett el az a lehetőség, hogy a vadász változat idejében történő hadrendbe állításával fordítsanak a légi háború menetén. Ez viszont távol áll a valóságtól.
Az első német vadászgép ugyanis már 1939. augusztus 27-én sikeresen felemelkedett a levegőbe, 21 hónappal korábban, mint a brit Gloster Meteor I. mintapéldánya. A He-178-as egyúttal a világ első sugárhajtású repülőgépe is volt, tervezői Siegfried és Walter Günter voltak. A gépet 1939. november 1-jén mutatták be a Légügyi Minisztérium képviselőinek, a bemutatón a gép 816 km/h sebességet ért el. Ennek ellenére az RLM fejeseit nem érdekelte gép. A mintapéldányt ezután a berlini repülési múzeumnak adományozták, ahol 1943-ban, egy bombatámadás során elpusztult.

Minorkavidor 2017.01.06. 15:43:03

Az történt, hogy a fejesek között ott volt Ernst Udet tábornok, az EVH egyik neves ásza, aki amellett, hogy a repülőgépgyártás,- utánpótlás befolyásos vezetője volt (egy időben a Technisesamt élén is állt), Göring barátja is volt, még „a régi szép időkből.” Az öreg harcos viszont nem haladt a korral, már a Messerschmitt 109-ekkel is voltak problémái. Annak ellenére, hogy elismerte műszaki teljesítményét, nyitott kabint kért, mondván a pilótának éreznie kell a szelet. A sugárhajtású gépek esetében már kezdetekkor elvesztette fonalat és 1941. novemberi öngyilkosságáig sikeresen hátráltatta az ilyen irányú fejlesztéseket, a cégek csak saját erőforrásaikra támaszkodhattak. Ehhez járult, hogy Hitler 1940 nyarán,- 1941. január 1-jei hatállyal- leállítatott minden olyan fejlesztést mely 12 hónapon belül nem hoz eredményt. A rendeletet később visszavonták, de Erhard Milch és a Luftwaffe vezetése még 1942 októberében is úgy vélte, hogy korai a sorozatgyártásra történő felkészülés.
A helyzet csak 1943. április 12-e után változott meg, ekkor ugyanis Adolf Galland ült az Me-262-es ülésébe és megtette híres kijelentését miszerint „mintha angyalok tolnának”.
Ekkor már a Me-262 projektje futott. A cég már 1938-ban elkezdte a fejlesztést, 1939-ben már odáig jutottak, hogy egy famodellt építettek. Jó felső kapcsolataik révén a Messerschmitt 1940. március 3-án 3 Me 262-es jelöléssel ellátott példány elkészítésére, melyekkel kísérleteket kellett folytatniuk. A hajtóművekkel nekik is meggyűlt a bajuk. A tervekben eredetileg 2 BMV hajtómű szerepelt, melyeket már ’39 végére le kellett volna szállítani, de a mintapéldányok első próbaüzemére ’40 augusztusában került sor, az ígért 600 kp statikus tolóerő helyett csak 150-et adott le, 1 év múlva is csak 450-et. A várt teljesítményt csak ’43-ban tudták teljesíteni.
Azért írtam a hajtóművekről ennyit, mert Henkel nem tett le sugárhajtású gép építéséről, mivel erősítésként a céghez igazolt Max Müller, aki azonnal neki állt a 109-006-os számú hajtómű tervezésének, ezzel kihívta a már a He 178-on is dolgozó Pabst von Ohaint, aki a 109-001-sel állt elő. Mind2 hajtómű típus a He 280-hoz készül. Az első sikeres próbarepülésre 1941. április 2-án került sor, a von Ohain-féle hajtóművet használták. 3 nap múlva a légierő és az RLM képviselői is megtekintették a gépet, akik most pozitívan reagáltak. Heinkel gyárához csatolták Hirth stuttgarti cégét, mely többek közt hajtóműveket is gyártott. Müller és csapata áttelepült, míg Ohain a helyén maradt és tovább fejlesztette az ekkor már 109-011 jelet viselő hajtóművét, melynek statikus tolóerejét 1300 kp-ra várták. Ezt azonban Müller közelítette meg előbb, 109-006-osa 900 kp-t adott le. Ekkor az RLM e típus fejlesztését leállította. A 109-011-es fejlesztése tovább folyt, de csak próbapadokon. A döntéshozók 1943 elején meghozták a régóta esedékes döntést, az erőforrásokat egy helyre összpontosítják: a Messerschmitt nyert. Csakhogy eddig a párhuzamos fejlesztések értékes erőforrásokat és időt pazaroltak el, márpedig időből volt a legkevesebb. Az Me 262-es végül hadrendbe állt, első igazolt légi győzelmét Joachim Webber hadnagy aratta 1944. augusztus 8-án egy Mosquitó felett. E győzelem azonban 4 nappal később született, mint a brit Gloster Meteor I első igazolt légi sikere, melyet egy V-1-es ellen ért el. Pedig a brit program 21 hónapos hátránnyal indult, a németeket a központi tervezés hiánya verte meg.

Minorkavidor 2017.01.06. 15:49:10

3. A V-1-es és V-2-es rakétafegyverek esete
Noha történelmileg ezeknek a fegyverek elődeinek a fejlesztése indult meg először, de még sem lett diadalmenet. A HWA már 1927-ben érdeklődött a tüzérség rakétával történő helyettesítése iránt. 1930-ban a projekt vezetését Walter Dornberger százados vette át. Szerencséje volt, mert épp ez időben az Úrhajózási Társaság, melynek ifjú tudósai a bolygóközi utazások iránt érdeklődtek. Tehetségükhöz nem fért kétség, ám költségesnek bizonyultak, az állandó pénzszűkén a hadsereg tudott segíteni, aminek ára volt. Csakhogy volt egy bökkenő, ők sem szántak rá elég pénzt. Dornbergernek még ’39-ben is csak 300 tudományos kutató állt rendelkezésére. Ennek oka az volt, hogy a hadsereg nem szívesen áldozott olyanra, ami csak a háború után hozott volna eredményt. A helyzet csak 1942. október 3-i sikeres kilövés után változott meg, amely felkeltette Hitler érdeklődését és megadta azt a támogatást, melyet a kezdetektől kellett volt, 50 millió font értében, akkori árfolyamon. Ezután Himmler is lépett, mert látta, hogy főnökét nagyon érdeklik ezek az izék. Úgy gondolta, hogyha megszerzi az irányítást, siker esetén közelebb kerülhet Hitlerhez. Ennek érdekében Degenkolb mérnököt helyezte a termelést irányító főmérnök pozíciójába. Ez jó döntés volt, mert jelentős lökést adott a programnak, megindulhatott a tömegtermelés. Ha a vezetés a penemündei tudós csapat kezén marad kérdéses lett volna, hogy a gyártás elkezdődik-e. Ők ugyanis tipikus tudósok voltak, amit elkészítettek sosem volt elég jó, mindig módosítani kellett, aztán módosítást tovább javítani és így tovább. A legenda szerint a 4-es rakétán az eredeti tervekhez képest, a rajzasztaltól a bevethető rakétáig 63.000 módosítást végeztek volna el.
A Luftwaffe is ellenérdekelt volt, ők a később V1-nek hívott fegyvert fejlesztgették. A 2 csapat között semmilyen együttműködés nem volt. 1943-ban világossá vált, hogy a szövik légitámadásainak visszaverésére nem megtorlófegyverekre van szükség, hanem hatásos légelhárító fegyverekre van szükség. A Wassefal és a Tájfun fejlesztésében viszont csak 335 kutató dolgozott, szemben a V2-es program 2.210 kutatójával. Speer az emlékirataiban így írt: „A mai napig azt gondolom, hogy a Wasserfal rakéta és a sugárhajtású repülőgépek visszaverték volna a szövetséges légi offenzívát… Ehelyett óriási erőfeszítést és összegeket öltünk a nagy hatótávolságú rakétákba, amelyek, amikor végre elkészültek, majdnem totális kudarcnak bizonyultak. A legköltségesebb programunk volt a legostobább.”

4. Az egyéb légvédelmi eszközök sorsa, így a radaré is hasonlóan alakult. A németek a MVH-ban a Freya-Würzburg kombinációra támaszkodtak. De ennél lett volna jobb. Dr. Esasu már ’38-ban megtalálta a 4,4 mm-es hullámhosszt, azonban csak 44 végén fejlesztették ki a Heidelberg radart, mely 390 km-es hatótávolságával messze jobb volt még az „óriás Würzburgnál” is. A hanyagság és a felsőbbség érdektelensége Hamburg 1943. évi bombázásakor is tapasztalható volt. A támadás eredménye és végrehajtásának módszer ismert. Csakhogy a németek már 1942 nyarán ismerték a Window-nak nevezett módszer hatását, ám a Luftwaffe vezetőinek közömbössége miatt nem kerestek rá ellenszert. Pedig Göring ugyancsak 42-ben így szövegelt: „Régóta tisztában vagyok vele, hogy a briteknek van mindene, ami nekünk is. Az ellenség bármely berendezésünket képes zavarni…Uraim, nem emberekből van kevés, az agysejtjeik kellenek, hogy kifejlesszék a szükséges találmányokat.”. Amikor felismerték a veszélyt iparkodtak, pl. 43 júliusa és decembere között 6 radarrendszert fejlesztettek ki. Mindig elkéstek.

Minorkavidor 2017.01.06. 15:50:34

5. Párduc vs. Tigris
A németek már 1937-ben hozzáláttak egy 33 tonnás harckocsi fejlesztéséhez, abban az időben ez nehéz harckocsinak számított. A programot 1,5 év múlva törölték, pár hónappal később újraindították, ’40 elején újra leállították. Az átütő sikert hozó franciaországi hadjárat után felmerült, hogy a németeknek szükségük lenne egy nehezebb harckocsira, mint a Panzer IV, a francia Char B harckocsi ellen szerzett tapasztalok nyomán merült fel az igény. De a siker és Hitler döntése miatt a fejlesztés lekerült a napirendről, így a régi típusokkal indították meg a SZU elleni támadást. Pedig a németek már 1940-ben megismerték és tanulmányozták a szovjet KV-2 harckocsit. Ugyanis a téli háborúban a finnek jó néhányat kilőttek közülük. Az egyik ilyen harckocsi a finn állások melységében maradt és így alaposan megvizsgálhatták. Ahol is hamar szembekerültek a T-34-kel és KV1 és KV2-es harckocsikkal. ’41. november 14-én Hitler elnöksége alatt a hadsereg és a hadipar vezetői értekezletet tartottak, melyen döntöttek a T-34 lemásolásáról. A kísérleti példányt a Daimler-Benz el is készítette. Mikor azonban Speer vezetésével az ipar vezetői megtárgyalták a sorozatgyártás kérdését megoldhatatlan problémába ütköztek. Ugyanis az elmúlt 5 év töketlenkedése miatt elmaradtak azok a technológiai fejlesztések, melyek lehetővé tették volna az öntöttacél torony és az alumínium öntvény motorblokk gyártását, elmaradt a vastag acéllemezek elektromos ívhegesztésének tökéletesítése (a német páncélosok építésekor szegecselést is alkalmazni kellett a hegesztés mellett). Guderian is akcióba lendült. Az általa létrehozott vizsgáló bizottság november 25-én benyújtott jelentésében 3 feltétel soroltak fel: döntött páncélzat, nagyméretű futógörgők a megfelelő sebesség eléréshez és hosszú csövű löveg.
Ezen feltételek a németek mozgás centrikus hadikultúrájából adódtak. E feltételnek a Párduc felelt meg, amely így tökéletesen beillet a Pz I, Pz II, Pz III, Pz IV fejlődési sorba. Fejlesztésénél figyelembe vették a hadiipar műszaki lehetőségeinek a korlátait. Itt is létrejött a párhuzamos fejlesztés. Guderian felfogásával szemben, mely a sorrendet úgy határozta meg, hogy mozgékonyság, tűzerő, védettség, Porschéé állt, ő egy nagytömegű, nagy erejű löveggel felszerelt mozgó erőd híve volt. A védettség, tűzerő, mozgékonyság volt a sorrend. Hitler Porsche mellett tette le a voksát. De nem csak ő, hanem Speer is. Speer és Hitler által a maximális védettséget előtérbe helyező harckocsi építési elvei alapvetően gazdasági indíttatásból születtek meg. Speer ugyanis meggyőzte főnökét, hogy a német páncélosok gyártási kapacitása adott, nem növelhető, mert a vasúti járművek gyártása nem csökkenthető a magas szállítási igény miatt, a gépkocsigyártást sem lehet csökkenteni a Wehrmacht mozgékonyságának veszélyeztetése nélkül! Ezért kell a védettséget annyira megnövelni, hogy a saját veszteség minimális legyen mind az ellenséges páncéltörő tüzérséggel, mind az ellenség páncélosaival vívott harcban. E koncepció eredménye lett a Tigris, Királytigris és Maus létrejötte.
Azonban ez a vonal zsákutcának bizonyult, 2 okból is:
- nem felelt meg a mozgás centrikus hadikultúrájuk követelményeinek,
- Drágasága ellenére a Tigris harcértéke közel azonos volt a Párducéval. Az ekvivalens páncélvastagságot mm-ben megadva az adatok a következőek: homlokpáncélzat felsőlemez: P 140, T 100 mm, alsólemez: P 113, T 103 mm, toronypáncélzat: P 102, T 120 mm, törzs-oldallemez páncélzata: P 100, T 80 mm, torony-oldallemez páncélzata: P 64, T 80 mm.
Mindezeket az eredményeket úgy érték el, hogy a Tigris 250.000 márkába, míg a Párduc csak 117.000 márkába került. Ha csak Párducra koncentráltak volna az 1.350 Tigris helyett 2.880, míg a 495 Királytigris helyett 1.500 Párduc készülhetett volna el. Ha ehhez hozzáadjuk a Vadászpárduc okozta veszteségeket, úgy a 6.042 Párducnak a dupláját gyárthatták volna.
Ez esetben az ekkor 2 zászlóaljból álló páncélos ezredeik mind2 zászlóalját Párducokkal láthatták volna. Ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy tervezték a már elavult Pz IV-ek gyártásának leállítását a Párducok javára…

Minorkavidor 2017.01.06. 15:53:58

6. Az atomfegyverek

Itt jelentkezett kifejezetten a náci rezsimre jellemző speciális probléma, az antiszemitizmus. Németország Hitler hatalomra jutása vezető szerepet töltött be az atomkutatás terén. Hitler viszont az atomfizikát zsidó fizikának nevezte, a nem zsidó atomfizikusok pedig az egyáltalán megtisztelő „fehér zsidó” elnevezést kapták. E hozzáállás következtében 1.200 egyetemi oktató távozott Németországból, ami az egyetemi/főiskolai oktatók 10 %-a volt.
Itt sem létezett semmilyen céltudatos és hatékony központi irányítás. Elméletileg 3 helyen folyt atomkutatás:
1: A Birodalmi Posta laboratóriumában Von Ardenne professzor vezetésével. Egyedül ő látta meg az atombombában rejlő lehetőségeket, ám elméleteit sokan elutasították.
2: A Vilmos Császár Intézetben Heisenberg vezetésével. Ő amellett, hogy nem volt náci, az elméletek embere volt. A gyakorlatok helyet szilárd elméleti hátteret igyekeztek biztosítani, a bombáról úgy vélekedett, hogy az nem lesz nagyobb, mint egy ananász. Az elméleti beállítódása következtében kevés pénzt és anyagot igényelt, ami megtévesztette Speert.
3: Göring égisze alatt működő kutatócsoport. Csakhogy dr. Esau, aki címe szerint Göring első atomfizikáért felelős biztosa volt, kézzel-lábbal hadakozott az ellen is, hogy az atombomba lehetséges megvalósításának ötlete is kiszivárogjon. Attól félt, hogy csapatának kell majd elkészíteni a fegyvert.
Összefoglalva

A náci államnak, pont az állam diktatórikus jellegéből következően nem sikerült megvalósítani a központi tervezést és irányítást. A diktatúrák ugyan kivétel nélkül központosított államok, de a központosítás nem fenyegetheti a diktátor hatalmát. Ugyanis a brit Hadianyag Tanácshoz és Maud- bizottsághoz hasonló személytelen testületek léte hatékony korlátot jelentett a politikusi beavatkozással szemben azáltal is, hogy a feltalálók nem kerülhették ki. Ezzel megszüntetve az információ monopóliumot, mely az erőszakszervezetek mellett a totális diktatúrák hatékony támasza (lásd a német tábornokok visszaemlékezésit, vagy a szovjet vezetékes rádiók). Az ugyanazon területet felügyelő párhuzamos szervezetek versengése az erőforrásokért igényelte a diktátor döntését, ezáltal is stabilizálta a hatalmát. Mikor egyszer –engedve Thomas tábornok unszolásának- mégis aláírta egy ilyen testület alapításáról szóló rendeletet, még az nap visszavonta.
A 12 hónapot meghaladó fejlesztések leállítása 1940 nyarán nem csupán Hitler önteltségéből következett, hanem a német hadviselés jellegéből. 1914-18-ban az antant nem döntő csatában, hanem kimerítő anyagcsatákban merítette ki Németország emberi és anyagi erőforrásait, a vereség nem csak egy „sima” katonai vereséget jelentett, hanem politikai rendszerváltást is.
Hitler visszavágót akart, aminek módját a politika és az ország nyersanyag szegénysége határozta meg (a szén kivételével minden nyersanyagból behozatalra szorult.
A politika azért volt meghatározó, mert Hitler nem puccsal, hanem alkotmányos választással került hatalomra. A népszerűségből nem engedhetett és félt egy újabb forradalomtól. A stratégiailag fontos nyersanyagok, a már említett szén kivételével 45-80 % közötti behozatalra szorult az ország.
A megoldást az európai állomok közti szolidaritás hiány adta. Ez lehetőséget nyújtott arra, hogy kiszemelt államokat külön-külön verje le. Ez a stratégia eleinte olyan jól működött, hogy Ausztria és Csehszlovákia háború nélkül pottyant az ölébe. Majd a lengyelországi és nyugati-európai hadjáratok is olyan gyorsan véget értek, hogy a gazdaságot nem kellett átállítani hadigazdaságra. Ezt nevezték Blitzkrignek. A Blitz lényegéhez nemcsak a villámgyors páncélos manőverek tartóztak, hanem az is, hogy a gazdaság megmaradt a békegazdaság szintjén. 1942-ig nem kellett választani a vaj és az ágyú között, és az életszínvonal a háború végig nem romlott az 1918. év szintjére, végig magasabb maradt, mint a brit, köszönhetően a megszállt területek és a szövetségesek gazdasági kifosztásának.
Először ’40 szeptemberében merült fel az átállás a hadigazdaságra, mikor kiderült, hogy a britek nem hódolnak be és megkezdődött a felkészülés a SZU elleni hadjáratra. Másodszor a moszkvai vereség után, de a ’42-es nyári győzelmek miatt halasztást szenvedett, majd ’43 februárjától történt az átállás, későn.
A szubjektív okok között kell említeni az ideológiát. Ez Hitlernél az antiszemitizmus jelentette (Sztálinnál a burzsoá áltudományok kijelölését). Végül Hitler bohém, művészi hajlamait. Ennek következtében képtelen volt a rendszeres munkára, a fejlesztési prioritások meghatározására (1938-tól pl. egyáltalán nem is tartott kormányülést). Mint „nagy művész” vonzódott a nagyhoz, a hatalmashoz.

ace22 2017.01.07. 06:27:32

@Minorkavidor: Köszönöm a miniposztnak is beillő hosszászólást! Sok újat tanultam belőle.

@Untermensch4: Hitler rekordszámú merényletet élt túl karrierje során, ebből többet a Szövetségesek szerveztek (a héten az Index-en egy állítólagos nővé változtatási merényletről írnak az OSS hangszerelésében, répába injekciózott női hormonok által (index.hu/tudomany/til/2017/01/04/a_cia_elodje_megprobalta_nove_valtoztatni_hitlert/) Hááát, a Farkasodúban eldurrantott bombához képest kispályának tűnik.)

@Gordiusz: Ezt a technikai megoldást a korábbi világháborúban alkalmazott "Párizs-ágyú" avagy "Vilmos császár ágyú" esetében olvastam csak. Biztos vagy benne, hogy a Schwerer Gustav is sorszámozott lövedékekkel tüzelt?

David Bowman 2017.01.07. 14:17:26

@Untermensch4: Az oroszok meg azért fújták le Dolfi kinyírását, mert akkor az imperialisták szövetkeztek volna a németekkel az oroszok ellen.

David Bowman 2017.01.07. 14:46:09

Ha nem építik meg a két nagy csatahajót, helyette 75 tengeralattjárót építenek, megnyerték volna a háborút.

Minorkavidor 2017.01.07. 16:18:24

@David Bowman:

Vagy igaz, vagy nem.
A cikk 2005-ben az atombomba ledobásának 60. évfordulójára íródott. A 4. oldalon szerepel az alábbi részlet:

" amely beszámolt egy német atomfizikus, Uwe Keyser 2005-ös helyszíni talajminta-vizsgálatairól is. A braunschweigi Fizikai-Technikai Intézet szakértője olyan radioaktivitási szintet észlelt, amelynek alapján nem zárta ki valamilyen egyszerű nukleáris töltet egykori felrobbantásának lehetőségét. Mindazonáltal a végleges következtetések levonásához még egy évet kért."

Az az 1 év már 2006-ban letelt, több, mint 11 éve. Milyen eredményt hozott?

Más:

75 + búvárhajó nem lett volna elég a háború megnyeréséhez, Dönitz ugyanis 300-at kért. 1939-ben a németeknek 57 búvárhajójuk volt, +75-tel is 132 U-Boot-juk lett volna, az igényelt darabszám fele sem. Arról nem is beszélve, hogy hiába foglalták el a nyugat-európai államokat, azok kereskedelmi hajóinak zöme a szövetségesek oldalán harcolt tovább. Csak a norvég kereskedelmi flotta 4 millió BRT-t tett ki 1939-ben.

Trónkövetelő 2017.01.07. 16:24:26

@David Bowman:
Kevés lett volna még az a 75 is. Dönitz a háború elején úgy számolt, hogy 300 tengeralattjáró kellene ahhoz, hogy Nagy-Britanniát elszigeteljék a külvilágtól. A II. világháború kitörésekor a németeknek volt 65 tengeralattjárójuk. Nyilván rengeteget segített volna rajtuk, ha meglett volna még az a 75 is, de így sem nyerhettek volna, csak tovább tartott volna, és még keservesebb lett volna.

Trónkövetelő 2017.01.07. 16:42:18

@David Bowman:
Ez egy Churchilltől származó toposz, hogy a németek bármikor is olyan helyzetben lettek volna, hogy megnyerhették volna a tengeralattjáró háborút. Ez egyáltalán nem igaz. Egy-egy különlegesen merész és szerencsés akcióval időnként okoztak pár nehézségeket, de komolyan soha nem veszélyeztették a britek ellátását. Az egész háborúban talán 2 db. néhány hetes krízis volt, amikor akadozott a szállítás, de ezeknek a kríziseknek a folyamatosan fenn kellett volna állniuk a háború alatt ahhoz, hogy a britek megadják magukat. Az amerikaiak 1942-43 folyamán gyakorlatilag gond nélkül áthajóztak több millió katonát és a felszerelésüket Angliába és Észak-Afrikába. Szóval ez a híres német tengeralattjáró hadviselés az első perctől reménytelen volt.

David Bowman 2017.01.07. 17:24:41

@Trónkövetelő: Hát, vagy így van, vagy nem. Ezt utólag már aligha dönthetjük el. Mindenesetre nagyobb szükség lett volna rájuk.

David Bowman 2017.01.07. 17:29:28

@Minorkavidor: A második világháborús német ügyekkel kapcsolatban semmilyen utólagos méregetésnek, vagy vizsgálatnak sem lehet hinni.
Mind hazudik, vagy legalábbis félrehord. Csak az eredeti dokumentumok, vagy a háború vége előtti vallomások értékelhetőek.

ace22 2017.01.07. 17:37:20

@Trónkövetelő: @David Bowman:
@Minorkavidor: Az ám, de a 1941.augusztus 12.-án aláírt Atlanti Charta (amiben Churchill gyakorlatilag lemondott a brit gyarmatokról az USA javára cserébe a [nem ingyenes, mai napig törlesztett ún. "land-lease"] hadiszállításokért: www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/k10812.html) után az angol konvojokat amerikai hadihajók kísérték, amelyek (bár ekkor még nem volt hadiállapot Németország és az USA közöt) figyelmeztetés nélkül lőttek az U-Bootokra. Így már könnyű volt a szállítmányokat áthajózni Angliába.

Az Atlanti Charta lényege a "a kereskedelem szabadságának, és a népek önrendelkezési jogának kimondása" (azaz üzlet) volt, nem pedig Hitler és a nácizmus elleni harc.

ace22 2017.01.07. 17:38:38

Korrekció: "lend-lease", "kölcsönbérlet" a leggyakoribb fordítása.

Minorkavidor 2017.01.08. 10:27:53

@David Bowman:

„A második világháborús német ügyekkel kapcsolatban semmilyen utólagos méregetésnek, vagy vizsgálatnak sem lehet hinni.
Mind hazudik, vagy legalábbis félrehord. Csak az eredeti dokumentumok, vagy a háború vége előtti vallomások értékelhetőek.”

Akkor minek tetted be a linket. Kb. annyit ért, mint az esetleges zombi támadás hatásáról szóló spekulatív kutatás közlése:

index.hu/tudomany/brittudosok/2017/01/07/szaz_nap_alatt_kiirtananak_minket_a_zombik/

Az általad belinkelt cikk 4. oldalán az alábbiak szerepelnek:
"Élménybeszámolóval" szerepel a könyvben a nemrég elhunyt Clare Werner, aki 1945. március 4-én a türingiai Wachsenburg tüzérségi megfigyelőerődjéből látott egy különleges robbantást, és elmondta Karlschnak, hogy másnap a helyszínen elégették a súlyos égési sebektől eltorzult holttesteket. Egy magas rangú SS-tiszt azt mondta, hogy olyasmi történt, olyan újdonságot próbáltak ki, amelyről az egész világ beszélni fog.

Szovjet forrásból idéz a könyv egy hírszerzői jelentést, 1945 márciusából, "megbízható forrásra" hivatkozva, miszerint Türingiában két nagyerejű robbantást hajtottak végre, és "a magasba emelkedő bombák feltehetően 235-ös uránnal voltak töltve, erős radioaktív hatás volt. A robbanás központjában lévő hadifoglyok elpusztultak, nyom nem maradt".

Ennek az gyengéje, hogy ma nem találják nyomát, pedig ezeket általad elfogadott korabeli források említik. Ha ezek igazak lennének, lenne nyomuk, mert bár igaz, hogy a híroshimai és nagaszaki atombombák erejét nem érték el, de a csernobili atomkatasztrófa teljesítményét el kellett, hogy érjék, márpedig a csernobili katasztrófa nyomait nemcsak az atomerőmű 30 km sugarú körében (2.826 km²) tudják kimutatni, hanem Európa szerte:

hu.wikipedia.org/wiki/Csernobili_atomkatasztr%C3%B3fa

Trónkövetelő 2017.01.08. 12:15:48

@Minorkavidor:
Én jártam Haigerlochban, a német Los Alamosban. Az egész német "atomprogram" alig nagyobb helyiségben zajlott egy pincében, mint az a lakótelepi lakás, amiben ezeket a mondatokat most legépelem :) Szerintem nagyjából jelzi a német atomprogram komolyságát a haigerlochi "atompince" és a los alamosi létesítmény közötti különbség.

David Bowman 2017.01.08. 14:05:36

@Minorkavidor: Nem mondtam, hogy elfogadtam igaznak. Mindenesetre a pasi akkor és volt. Mind a kettő. Sugárzó szennyezés esetében nem biztos, hogy egy atombomba többet szennyez, mint a Lenin Atomerőmű felrobbant blokkja. Az tonnaszám dobta ki a radioaktív matériát, míg egy bomba összes hasadóanyaga is csak pár kiló.

David Bowman 2017.01.08. 14:09:50

@Trónkövetelő: Honnan tudod, te, hogy hol voltál? Lehet, hogy egy huszadrangú helyszint mutogatnak azóta is.

ace22 2017.01.08. 14:31:16

A posztban "piszkos" atombombát írtam, hagyományosra nem találtam forrást. Pontosaban: "A német atombomba-program azonban egy másik szálon is futott, amelyet a tudományos kutatásokat gyakorta támogató Birodalmi Posta finanszírozott. A dr. Wilhelm Ohnesorge és Paul Harteck vezette csoport egy úgynevezett alacsony hőmérsékletű reaktor létrehozásán munkált, amely ugyan energiát nem fejlesztett volna, ám működése során katonai alkalmazásra megfelelő radioaktív izotópokat és plutóniumot állított volna elő. Ez a program sem járt sikerrel, de a mérnökök köztes megoldásként egy radioaktív porral ellátott hagyományos bomba megépítésére tettek javaslatot. A fegyver detonációja során szétszórta volna a szennyezőanyagot, és a levegőbe kerülő méreg komoly pusztítást végzett volna a civil lakosság körében."

Egy kis konteó a végére: "A német atombomba-program Birodalmi Posta által támogatott vonala később legendák táptalajává vált. A második világháború után szárnyra kapott összeesküvés-elmélet szerint a németek az utolsó napok során az U-234 jelzésű tengeralattjáró fedélzetén radioaktív anyagot és tervrajzokat indítottak Japán felé, amelyet az amerikaiak elfogtak, és a rakományát elszállították. Történelmi tény, hogy a szóban forgó tengeralattjáró útnak indult a szigetország felé, miként az is, hogy az amerikai flotta az U-234-et feltartóztatta és hadizsákmányként lefoglalta, de hogy mi is volt a hajó rakománya, az máig nem ismert."

Forrás: Géczi Zoltán: Hitler titkos fegyverei

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.01.10. 13:01:51

@David Bowman: Semmi alapja nincs ennek még a háború korai éveiben sem.

1. A torpedók csapinvalók voltak.
2. Személyzet is lett volna ezekre?
3. Volt olyan kikötő, ahol elfért volna még ennyi hajó?
4. Ezek olajfogyasztása?

stb. stb...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.01.10. 13:06:37

@Trónkövetelő: Az hagyján, de az elején elenyésző mennyiségben volt Type VII és IX akkor, a Type II óceáni bevetésre No-ból indulva nem volt alkalmas.

bz249 2017.01.20. 16:32:57

@Trónkövetelő: Ami ha belegondolsz logikus... az amerikaiak ugye a Manhattan-projektre forditott teljes eroforrasmennyisegukkel a hatorszagban zavartalanul 1945 juliusara keszultek el az atombombaval. Hat jo sokat ert volna a nemeteknek 1945 majus 8-an egy felig kesz atombomba. Ha egyaltalan 1945 majusaig kitartanak az atombombaba olt eroforrasok nelkul.

ace22 2017.01.23. 12:43:56

@molnibalage: @bz249: Egy "félkész" atombomba, azaz "piszkos" atombomba is elég lett volna a D-napon elrontani a partraszállást. Az amerikaiak másrészt hátrányból indultak, főleg európai tudósokra támaszkodva:

"Egy ANEKDOTA *** szerint, a negyvenes evekben valamikor, az amerikai atomkutatast iranyito tudomanyos tanacs osszeult - 4 tag + 1 elnok (Oppenheimer)
Az elnok egy adott pillanatban felallt es kiment par percre, mire az egyik tag megszolalt:
- Uraim, addig talan folytathatnank magyarul...
A negy tag Szilard Leo, Wigner Jeno, Teller Ede es Neumann Janos volt..."

ace22 2017.01.24. 10:50:00

@bz249: @David Bowman @molnibalage: : 1939–40 között az angolok vitték a szövetségesek atomkutatásainak oroszlánrészét a Birmingham University-n (O.R. Frisch and R.E. Peierls vezetésével):

www.atomicarchive.com/History/british/index.shtml
süti beállítások módosítása