„Az 1850-es években, amikor a tengerészetek gyors ütemben tértek át a vitorláshajókról a gőzhajókra, a minőségi fejlődés új támadó és védő fegyvereket követelt. Az eddigi fatestű hajókat vas-, majd acélszerkezetű hajótestek váltották fel, a tüzérség elleni védelem jelentősen megerősödött.”[1]

„A katonai találmányok története folytonos huzavona a támadó- és védőeszközök kőzött. Ez a szinte a végletekig vitt harc vezetett a haditengerészet terén is azokhoz a milliókat fölemésztő vízi szörnyetegekhez, amelyekkel a tengeri hatalmasságok egymást megfélemlíteni igyekeznek s azoknak az aránylag apró vízi fegyvereknek egész rajához, amelyek ezeket a szörnyetegeket hivatvák mintegy lopva tönkretenni." [2][Az itt szó szerint dőlt betűkkel idézett szöveg szerintem a legszebben összefoglalt eszenciája a torpedó alkalmazási céljának. - Zig Zag]

"Amióta a Luppis  osztrák-magyar fregattkapitány által feltalált s Whitehead fiumei

gépész által tökéletesített torpedó a múlt század hetvenes éveitől kezdve a világ minden haditengerészetében rendszeres és igen kiterjedt alkalmazást talált, a törekvés mindenütt odairányult, hogy ezt a veszedelmes fegyvert minél sike­resebben tudják az ellenséges felek egymás hajóinak tönkretételére felhasználni. S csak természetes, hogy mindenki szívesen szeretne belemenni abba a kockázatba, - mint egy német admirális elmésen megjegyezte - hogy szardellával bálnát fogjon, vagyis hogy egy kis torpedóval tönkretegyen egy óriás csatahajót, emberben, fegyverben és pénzben rettenetes kárt okozva az ellenfélnek.”[3] [Mindazonáltal a figyelem középpontjába e megjegyzés nagyon kívánkozik, hiszen a nagyon drága és nagy hadihajó egységek, pl csatahajók, páncélos cirkálók ellen relatíve kis, olcsó és gyors hajó egységek, mint a torpedónaszádok, tengeralattjárók és ezek nagy szériában szintén olcsón előállítható torpedók rendkívük hatékonyak voltak már ekkor alkalmazhatók. Néhány torpedó és egy ilyen gyors és olcsón előállítható hajó néhány fős személyzete igen jó átváltási árfolyamnak számít egy negy flottaegység renkívül magas költségei, a felépítés és rendszerbe állítás időigényessége, illetve az akár 2000 fős legénységével szemben. Erről bővebben a következő haditengerészeti témájú oldalakon is lesz szó - Zig Zag]

Az olasz családból származó Luppis János Balázs (Giovanni Biagio Luppis) fregattkapitány, az önjáró torpedó feltalálója Fiuméban született 1813. január 27-én. Apja tengerészkapitány volt, így Luppis is fiatalon az osztrák–magyar haditengerészethez került - melyben a teljes létszámot tekintve kb 15-20% olasz anyanyelvű tengerész volt. Ott fogalmazódott meg benne az önjáró torpedó ötlete, s elkészítette első, kezdetleges modelljét is.

Meg kell itt jegyezzem, hogy Luppis olyannyira volt magyar a mai fogalmaink szerint, mint kb Verne Gyula. Na jó, egy kicsit jobban. De miért kell itt ezt pont nekem kissé hangsúlyozni? Mert a kapcsolódó magyar nyelvű szakirodalom előszeretettel hivatkozik arra, hogy a torpedó magyar találmány. Nos: nem. Legalábbis a korrektség azt kívánja, hogy kimondjuk: nem teljesen. A kor szokásai szerint előszeretettel fordították a neveket, ami ma már egyáltalán nem divat minálunk. Persze vannak ma is nyelvek, kultúrák, ahol ez ma is természetes, de legalábbis következetesen "átírják" a neveket. [Így lesz pl Majkel Dzsekszon.] Visszatérve a mi jó Giovanninkra, születésekor Fiume nem igazán volt magyar város, hiszen ha visszagondolunk: ezidőtájt Haynau még hozzá se látott élete főművéhez. Fiume a kiegyezést követően nyerte vissza magyar királyi státuszát, ahol Luppis János olasz nyelvet szívott magába az anyatejjel, de biztosan jól beszélt németül, horvátul is, ha zökkenőmentesen akarta kérni a boltostól a laktózmentes tejet. Persze nem zárhatjuk ki, hogy pötyöghetett magyarul is, ámde ami a lényeg: egyúttal az (egy személyes) osztrák császár és magyar király alattvalója lett - ha lakóhelyet nem változtatott, akkor a Magyar Királyságban. A Luppisok pedig Dalmácia tengerparti részein lakoztak emberöltők óta - sok száz szintén olasz származású családdal egyetemben. (persze volt a történelemben néhány tényező ami mára e családok számát kissé csökkentette, de ez egy másik történet.)

    Visszatérve a remekműre, amiben tehát Luppis kétségtelenül igen nagy energiáit fektette, szóval az tulajdonképpen egy hajtószerkezettel ellátott kis csónak volt, amelyet, hogy vízen maradjon, kétoldalt parafa lemezekkel erősítettek meg. Az orrában gyújtókészülék, a csónaktestben robbanótöltet volt. Az első változatot egy óraszerkezethez hasonlatos izé, majd a második prototípustól az alkotmányt sűrített levegővel meghajtott hajócsavar mozgatta előre. Ekkor még nem igazán gondoltak elektromos meghajtásra, a gőzgépet pedig (nem vicc) hamar elvetették. A szerkezet kormányzására két, egymás mellé szerelt, a partról zsinórokkal mozgatott kormánylapát szolgált.

A hadügyminisztérium nem ismerte fel a találmány jelentőségét, ezért Luppis 1864-ben Robert Whitehead angol származású hajógyárossal társult, s a fiumei üzemben - ahol a Monarchia két legfontosabb közül az egyik hajóépítő és haditengerészeti dokkja települt -  1866-ra elkészült az első haltorpedó. Itt látható a vállaklozás logója, természetesen olaszul, ahová Giovanni egy nyugdíjas tengerész barátja tanácsára ellátogatott:

A hajtóerőt egy 25 atm nyomásra feltöltött légtartály szolgáltatta. Két fontos alkatrészét, a giroszkópot (pörgettyűt) és váltótolattyút, valamint az expandáló levegő megfagyását gátló fűtőberendezést és a vele egybeépített vízpárologtatót is magyarok találták fel: az előbbit Obry Lajos, az utóbbit Gesztessy János. A sűrített levegő előmelegítése számottevően fokozta a teljesítményt. [lásd: 6. osztályos fizika, gáztörvények] A torpedót alkalmassá tették felszíni, víz alatti, később pedig repülőgépről való indításra is. Sorozatgyártását 1868-ban kezdték meg. Anglia, Németország, Olaszország, Franciaország, Japán és Oroszország nagyobb mennyiséget vásárolt az új fegyverből, így a fiumei torpedógyár gyorsan fejlődött. A Luppis–Whitehead-féle torpedó első harcszerű bevetésére a perui polgárháborúban került sor, 1877. május 29-én. Tömeges alkalmazása az 1904-es orosz–japán háború tengeri harcaiban kezdődött. Luppis János találmányáért 1869-ben nemesi címet kapott.[4]

    A nemesi cím kapcsán szintén meg kell jegyezzük, hogy a kapcsolódó magyar nyelvű szakirodalom "magyar nemesi cím"-et említ, amit legalábbis enyhe kételkedéssel fogadunk, hiszen von Rammer előtagot kapott, így Giovanni Biagio Luppis von Rammer lett a teljes és helyes megszólítás. Az orosz szakirodalomban pedig 1917 után csak Ivan Lupis. (Rendben, ide írom úgy ahogy ottan írnák: Иван Лупиш)

   Habár - mint láttuk - a hivatalos szerveknek akkor sem volt erőssége a helyzetértékelés és a támogatásra érdemes feltalálók/találmányok felismerése, a torpedó mégis gyorsan elterjedt a kor haditengerészeteinél. Ma már pedig az egyik fő fegyvere a felszíni, még inkább a víz alatti hadihajóknál.