Elérkeztünk hát négyrészes reklámsorozatunk utolsó felvonásához, amelyben fellebbentjük a (már eléggé átlátszó és szakadozott) fátylat arról a termékről, amelyet népszerűsíteni akartunk.
Sokak számára már nem meglepetés, hogy a hivatalosan az elkövetkezendő napokban megjelenő Operation Flashpoint: Dragon Rising című katonai taktikai játékra próbáltuk irányítani a figyelmeteket, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a hasonló szimulációs, FPS (First Person Shooter) típusú kihívásokra gerjedők minél nagyobb számban cuppanjanak rá.
Amint azt sokan tudjátok, a fejlesztő és a kiadó a brit Codemasters cég, de a gyökerek az általunk előzetesen már megemlített cseh Bohemia Interactive által jó pár évvel ezelőtt kitalált Operation Flashpoint: Cold War Crisis című játékhoz nyúlnak vissza (amelyről olvasóink tapasztalatait és szakmai véleményét ide kattintva olvashatjátok).
Lássuk, miről is szól az OFP-DR.
Ahogyan azt már az imént említettem, egy FPS-típusú cuccról van szó, ami ugye azt jelenti, hogy a játékos egy katona bőrébe bújik, aki aztán (egyedül vagy csoportosan) különféle, általában egymásra épülő, egymásból szervesen következő feladatokat hajt végre. Játszhatunk a program mesterséges intelligenciája (AI) ellen, de hálózati játékra, illetve on-line csoportos megmérettetésre is lehetőség van.
A szituáció történelmi előzményei és a taktikai-stratégiai környezet az alábbiakban foglalható össze:
A földrajzilag és geológiailag az Alaszkához tartozó Aleut-szigetcsoport egyik tagján, a Skira nevű szigeten vagyunk, valamikor a közeljövőben. A helyszínen az Orosz Föderáció zászlója lobog, vagyis orosz felségterületnek számít. Lévén, hogy a környéken nagyon jelentős szénhidrogénkészleteket fedeztek fel, a sziget stratégiai jelentősége hirtelen ugrásszerűen megnő, és a közeli Kína is feni rá a fogát. És nem csak feni, hanem (az orosz erőket lekötve a közös határ mentén) el is foglalja, méghozzá 2011. május 9-én.
Ezt látva Oroszország (amely megpróbálja elkerülni a két eurázsiai kontinentális nagyhatalom szárazföldi, totális háborúját) szövetségese (!), az USA katonai segítségét kéri: Moszkva Washingtonhoz fordul azzal a kéréssel, hogy: lécci-lécci-lécci, szálljatok már partra Skirán és foglaljátok vissza azt a vágottszeműektől!
Mielőtt továbbmennénk, pár szó magáról a szigetről, mint hadszíntérről.
A minél életszerűbb helyzetek előidézése érdekében a fejlesztők kinéztek maguknak egy, a valóságban is létező szigetet a környéken, és választásuk a Kiskára esett (melynek múltjáról és földrajzi-topográfiai adottságairól mi is írtunk egy posztot a múlt héten). Mivel a codemasteres srácok messzi földön híresek arról, hogy rögeszmésen ragaszkodnak az alapos munkához, fogták magukat és a Kiska-szigetet (gyakorlatilag négyzetméterről négyzetméterre) feltérképezték, digitalizálták és ezt választották a játékbeli Skira modelljéül.
Ezt most úgy tessék elképzelni, hogy gyakorlatilag minden ösvény, facsoport, vízfolyás, domboldal, öböl (és természetesen az északi vulkán is) a játékban pontosan ott van, mint a Kiskán. Megfigyelték, rögzítették és az OFP-DR-be átültették az uralkodó széljárást,a fényviszonyokat, a talaj összetételét, satöbbit, egyszóval létrehozták a Kiska virtuális tükörképét.
Az a távolság, amelynek leküzdésére a valóságban mondjuk másfél órára van szükség gyalogosan, a játékban is ugyanennyit kíván. Ahol a Kiskán – teszem azt – egy 80 méter magas domb emelkedik, északnyugati tájolású szakadékkal és egy másfél méter széles, hatvan centi vízmélységű patakkal, nos, ez a Skirán is pontosan ott van. Hogy a látvány (illetve a játékélmény) minél realistább legyen, a körülbelül 220 négyzetkilométerre közel másfél millió (digitális) fát, bokrot és cserjét „ültettek” – ugyanoda, ahol azok a valóságban is találhatóak…
Vissza a játék forgatókönyvéhez.
Tehát a jenkiket felkérik az oroszok, hogy foglalják vissza a szigetet a kínaiaktól. A megtisztelő feladatra a Pentagon a US Marine Corps-ot szemeli ki; az amerikai tengerészgyalogosok 2011. május 12-én, délután fél háromkor partra is szállnak. Te (vagyis a játékos) hozzájuk, közéjük tartozol.
(Hogy a közvetlen előzmények – például a kínaiak szigetelfoglaló lépése – még hihetőbb legyen, a Codemasters szépen felvázolja a sziget alternatív – fiktív – történelmét, amivel itt nem fárasztanék senkit, de higgyétek el, hogy ez a rész is egészen jóra sikerült…)
A rendelkezésedre álló fegyverzet a különböző maroklőfegyvertől kezdve a kézigránátokon és a gépkarabélyokon keresztül a tüzérségig terjed, amelyek természetesen mindazon kiegészítőkkel felszerelhetők és elláthatók, mint a valóságban. A fejlesztők ígérete szerint most már jobban odafigyelnek például a lövedékek ballisztikájára (ezt a hiányosságot olvasóink is szóvá tették az előd-játéknál). A programozók számtalan órát (napot) töltöttek valódi katonákat ábrázoló mozgóképes felvételek tanulmányozásával, hogy például egy-egy fegyver használatát, a lövész által megtett mozdulatsorokat minél élethűbben tudják ábrázolni.
Beszélhetnénk még a rendelkezésre álló járművekről (mintegy ötven, különböző típusú és rendeltetésű harci eszköz szerepel a játékban, a PSZH-tól a helikoptereken át a harckocsikig és a motorcsónakig), a harcosok kinézetének személyre szabási lehetőségéről, az együttműködési módozatokról, de nem akarunk minden poént lelőni (hehe, milyen stílusos voltam...).
Az igazi profiknak és a fanatikusoknak van egy Hardcore Mode, amely – á, de ezt inkább le sem írom, mert talán még terhes nők és szívbetegek is olvassák a posztot, és nem venném a lelkemre, ha valami történne velük…
Nem is szaporítjuk tovább a szót. Ha már kipróbáltad a Dragon Risingot (szerintünk két-három héten belül alkalmad lesz rá), oszd meg velünk tapasztalataidat itt, a kommentek között. Ha kérdésed van, ugyancsak felteheted itt, mert reményeim szerint a magyarországi terjesztők közül is olvassák a blogot és talán tudnak (és akarnak is) ezekre válaszolni.
Ja, amíg el nem felejtem: a hazai terjesztő, a CDProjekt honlapját ide kattintva tudjátok elérni, a Dragon Risingét pedig itt nézhetitek meg – feltéve, ha elmúltatok 18 évesek.
Tudnotok kell, hogy ez a cikk egy fizetett hirdetéssorozat negyedik, egyúttal befejező része. A reklámbevételekből egy majdani (mondjuk tavaszi) lemilbulit fogunk finanszírozni, mert az érdem közös: mi írtunk, ti pedig kommenteltetek és próbálgattátok a játékokat.
Természetesen arra kérünk titeket, hogy minél nagyobb számban vásároljátok meg a Dragon Risinget - noha (amilyen hülyék és kezdők vagyunk üzleti területen) a reklám-megállapodásunkban nem szerepel, hogy az eladott példányszám függvényében részesüljünk esetleg valami extra, utólagos ösztönzésben...
Hiába, a kezdeti lépések nehézségei. Sebaj, majd legközelebb.
Addig is köszönjük a figyelmet, és nézzetek el gyakran a CDProjekt honlapjára, mert tényleg frankó cuccokra bukkanhattok, na és onnan értesülhettek, hogy melyik pillanatban jelenik meg a játék. És biztosan tudjátok: ők adták a lemilbuli-vetélkedő győzteseinek kiosztott játéklemezeket is, amiért utólag is köszönet!
(X)
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.10.09. 12:37:12
Werewolfmayer 2009.10.09. 12:39:14
tiboru: Tényleg, nem lesz poszt valamikor katonai/repülős órákról?
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.10.09. 12:49:48
Nem már, hanem még nincs...
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.10.09. 12:50:46
Amint megjelent, ASAP hírt adunk róla!
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.10.09. 12:52:18
Zzoorroo 2009.10.09. 12:57:10
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.10.09. 12:58:00
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.10.09. 13:02:55
rgranc 2009.10.09. 13:05:34
( Játék jónak tűnik, bár az előd(ök)kel nem játszottam, így az irányítást a youtube videók alapján kicsit túl komplexnek tartom, de lehet, hogy kipróbálom... )
rgranc 2009.10.09. 13:06:06
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.10.09. 13:15:35
Minimális gépigény:
OS: Windows XP SP2
CPU: Dual Core 2 x 2.4 GH
RAM: 1 Giga
ROM: 8 Giga szabad terület
Videókártya: Shader 3.0 (GeForce 7600 GT / 256 MB VRAM
Ajánlott gépigény:
OS: Windows XP SP2
CPU: Quad Core
RAM: 2 Giga
ROM: 8 Giga szabad terület
Videókártya: Shader 3.0 (GeForce 8800 GT / 512 MB VRAM), DirectX 9.0c
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.10.09. 13:17:07
Hm, nálam is : A kiszolgáló nem található
Nem tudom, mi lehet...
rgranc 2009.10.09. 13:20:59
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.10.09. 13:40:06
Tényleg van egy visszatérő olvasónk Hai Phong-ból (Vietnám)?
Megköszönnék egy (akár csak egyszavas) megerősítést itt, a kommenteknél...
Flankerr 2009.10.09. 13:53:51
MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2009.10.09. 14:43:49
parateddy · http://www.parameter.sk 2009.10.09. 14:43:52
Hullafotós 2009.10.09. 15:12:05
De sebaj Tiboru, az ázsió nő, s ez még csak a kezdet. Kívánom.
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.10.09. 15:48:40
Köszi a jókívánságot!
Mellesleg megjavult a CDProjekt honlapja, már megint katttintható.
theo 2009.10.09. 16:08:43
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.10.09. 17:30:26
Hehe, ezzel az érzéssel nem vagy egyedül :-)
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.10.09. 18:37:52
A honlap lehet azért nem jön/jött be, mert vacakolt ma a net országosan. Én is kénytelen voltam guitar herozni :D
Na de mostmár elkezdek kocsmázni, mint minden tisztességes ember péntek este;)
GlaP 2009.10.09. 20:16:57
Először is, tudatosítsuk, hogy a néven kívül semmi köze nincs az eredeti (BIS által fejlesztett) OFP-hez, vagy a leszármazottaihoz, az ArmA-hoz, vagy az Arma2-höz, ill. a VBS1-2-höz. Ettől még valószínű, hogy megpróbál hasonlítani rájuk, de az eredeti szériával kapcsolatos tapasztalatainkat/elvárásainkat szerintem nem vetíthetjük ki erre.
A Codemasters egy kőkeményen profitorientált cég, ezért személy szerint valószínűnek tartom, hogy a játék fejlesztését alapos piackutatás előzte meg, amiben felmérték, hogy mennyit áldozzanak be a hardcore szimulációból, hogy maximalizálják a potenciális (és persze a későbbi tényleges) vevők számát. Ezt az én értelmezésemben csak alátámasztja a "hardcore" mód ígérgetése, tehát alapesetben a játék valószínűleg tartalmaz olyan hiányosságokat (szimulációs szempontból), amit ezzel kell feljavítani, ezt pedig nem veszem jó jelnek, ill. további problémákat sejtek mögötte.
Az itteni olvasók (és én is), feltételezem, hogy egy minél inkább valószághű harctéri szimulációt szeretnének kézbevenni. Ezekkel kapcsolatban nekem az a tapasztalatom, hogy rengeteg szempont, ami a mainstream játékoknál elsődleges (grafika, hangok, speciális effektek, stb.), egy igazi szimuláció esetén másodlagossá válnak, csupán eszközök ahhoz, hogy a _rendszert_ jól szimuláljuk. Kis túlzással, egy jó szimuláció legyen "ronda" :)
Az ilyen jellegű képességek túlzott előtérbe helyezée nekem azt sejteti, hogy az OFP2 erőteljesen el fog mozdulni a mainstream vonal felé, vagy ha nem is, de szerintem semmiképpen nem fogjuk visszakapni a BIS-vonal mellbevágóan nyers és egyszerű játékélményét, nem is beszélve az olyan dolgokról, mint pl. a BIS-vonalon fellelhető kvázi fejlesztési keretrendszer (scriptek, modok készítésének lehetősége), ami még jobban összeköti a játékot és a játékost.
Összességében az a véleményem, hogy nem várható, hogy az OFP2 tényleg hozni fogja azokat a dolgokat, amiket egy hardcore szimulációtól elvárhatunk. Aki erre vágyik az szerintem maradjon az OFP-VBS1-ArmA-VBS2-ArmA2 vonalon, amivel kapcsolatban még azt is megjegyezném, hoyg a neki felrótt hiányosságok nagyrésze már régóta javítva van, vagy létezik mod a megkerülésére, nem is értem, hogy pl. a ballisztika, szél, meg ilyenek miért kerülnek elő állandóan mint hiányosság, a legelső változat (OFP) 1.75-ös (Resistance) verzója óta, -kb. 5 éve- javítva van.
Egyébként ne legyen igazam, én is örülnék neki, ha a Bohemia-vonal mellett lenne egy másik jó harctéri szimulátor is, csak sajnos az előbb említett dolgok nem errefelé mutatnak és emiatt a hurráoptimizmust indokolatlannak érzem.
SchA · http://katpol.blog.hu 2009.10.10. 15:44:58
Tiboru, mitől jobb az Op Flashpoint - Dragon Rising, mint az ARMA 2? :P
www.youtube.com/watch?v=khG8pVEmzO4
rognork 2009.10.10. 20:07:34
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.10.10. 22:34:39
Majd ha az Arma-2 is nálunk akarja reklámozni magát, megmondom :-)
GlaP 2009.10.11. 13:20:57
Már volt itt poszt a régi OFP-ről (ill. ArmA-ról) és a VBS-ről, pedig azok a "másik oldal". Azok csak "saját hatáskörben" készültek?
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.10.11. 16:03:12
Hát, mondjuk úgy, hogy felvezetésként :-)
LouiS 2009.10.12. 09:56:49
1. konzolos verzió van portolva PC-re.
2. grafika jó, de nem eget rengető. Felejtsétek el a videókon látottakat, azok biztosan XBOX-ról felvételek.
3. a fegyverzetet nem tudod módosítani (legalábbis hadjárat módban) - amit a programozók adtak, azzal mész. Nincs fejlesztési lehetőség sem (én legalábbis 4 küldetés után nem találtam meg). Persze az elesettek fegyvereit fel tudod venni. Amivel eddig dolgom volt: M4, M16, a társaimnál láttam MP5-öt és M21-et. A kínaiaknál valami saját fejlesztésű cucc van, illetve tegnap felmarkoltam egy AK47 klónt.
4. Az AI viszont jó: támadás esetén azonnal fedezékbe vonulnak, és láthatóan megpróbálnak oldalazva megtámadni. Elég hamar kiszúrják, hogy hol vagy, és össztűz rád. Szóval csak óvatosan :)
5. a terület tényleg hatalmas, elég sokat kell rohangálni egyik pontból a másikba.
6. játék közben nem lehet menteni, a checkpointoknál (merthogy vannak) a gép magától ment.
Röviden ennyi. Ha moderáljátok, ám legyen...
leonov 2009.10.12. 10:07:34
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.10.12. 11:18:12
Természetesen mereven elhatárolódunk a kommented szellemiségétől, de moderálni nem moderálunk :-)
saul 2009.10.12. 11:38:08
amikor jelenleg nagyobb veszély nem létezik az orosz tulajdonu természeti forrásokra, mint az éhes és megvadult USA, hehe, ezt nagyon is életszerü fegyverzet szituaciókkal kell elfedni, s ha a játékos belebonyolódik a modern gyilkolászati eszközök gazdagságába, franc aki ilyesmire gondol...
Werewolfmayer 2009.10.12. 12:07:56
PC-vel rendelkezőknek jó hír lehet, hogy kisebb a gépigénye, mint a nagy konkurensnek. Az Arma II nálam egyenlőre a polcon csücsül, és azt várja, hogy feleségem gépe kapjon egy erősebb videokártyát, mert a jelenlegivel minimális beállítások mellett is játszhatatlanul lassú (15-20 fps). Ezzel szemben az OFP2 hasonló, vagy valamivel jobb beállítások mellett 22-34 fps-t tud ugyanazon a gépen.
Amúgy nekem minden hiányossága ellenére is nagyon tetszik, pláne mivel PS3-ra jelenleg más realisztikus FPS nem nagyon létezik.
Todd. PT 2009.10.12. 14:26:41
@LouiS: Fejlesztés ? Miféle fejlesztés ? Ez nem imperium galactica :P Amúgy a kínai fegyver, sztem , a QBZ 95 illetve az AK klón a type 81
LouiS 2009.10.12. 14:56:16
LouiS 2009.10.12. 15:01:40
Ahogy az sem, hogy a marketingesek szépen eladták a becsomagolt "kakit", beígértek fűt-fát, csak sajnos ezek egy része nagyon nincs benne a játékban (lásd: te választasz fegyverzetet). És valahogy a videók is sokkal szebbek voltak, mint amilyen a végeredmény lett.
Ettől függetlenül nem rossz játék, de első blikkre - és a szintén hardcore játékos ismerőseim szerint is - az ARMA II élethűbb (meg persze gépigényesebb is).
Werewolfmayer 2009.10.12. 15:21:16
Amúgy ilyen konfiguráción teszteltem: AMD 5400+ AM2, 4 Gb memória, Nvidia 8600GT.
_Toto_ 2009.10.12. 22:13:26
Azt kell mondjam: nem rossz, határozottan nem rossz! Viszont ha olyan szintű taktikai szimulációra vágyunk, mint amit az OFP tudott, akkor azt ebben azt ne keressük.
Sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a játékélmény, hiszen az teszi eladhatóvá a játékot, nem a valósághű taktika.
(Arma2 nekem még nincs meg, majd let... megveszem. :)) )
Ezen blog törzsközönségének gondolom ez kevésbé jó hír, mindazonáltal munka utáni fáradt estéken kifejezetten kellemes élmény, én ajánlom.
szigor 2009.10.13. 03:58:33
Ja igen a tüzérség egyenesen ijesztő lett
LouiS 2009.10.13. 12:49:12
Egyébként, ahogy haladok előre, nekem is egyre jobban tetszik a játék, szóval esélyes a közeljövőben boltba menetel.
samsal 2009.10.15. 12:35:32
3. hete barátkozom a gámával. A héten végre megjelentek a szerverek. Ill. ha én inditok szervert, akkor jönnek rá. Ahogy többen írtátok, a szingli játék szép, jól fut, viszonylag élvezhető. Na a multi egy kalap sz*r. Az OFP-ArmA-ArmA2 sorral ellentétben 0 a moddolási lehetőség. 3 féle játékmód van, de a magyar OFP gyülekezet által legjobban kedvelt CTF, sectorcontroll, CTI(warfare) nincs benne.
vzsiros 2009.10.15. 16:22:32
már nem műxik az arma.hu?
gondoltam CTI-zek egy jót, és kellettek volna a MOD-ok az OFP-hez...:-(
parateddy · http://www.parameter.sk 2009.10.15. 17:19:06
samsal 2009.10.16. 17:56:15
bonobonohu · http://bono.hu 2009.10.17. 16:40:07
ja, igen, PS3 platform.
Todd. PT 2009.10.18. 19:01:30
Emree 2009.10.22. 18:23:47
Vannak pozitív tulajdonságai is de szerintem ez a játék inkább a fanokat célozta meg és nem a nagy közönséget.
sztrelnyikov 2009.10.28. 14:41:27
Az AI-ja viszont tényleg jobb, mint az ArmA2.
izlésrendőrség 2009.11.05. 23:36:17