A második világháború után az USA nem csak a világ legerősebb hadseregével és légierejével rendelkezett, de átvette a vezető szerepet a hadiflották tekintetében is, megtörve az addigi brit egyeduralmat. A világháború egyben a nagy csatahajók kipusztulásához vezetett, egyben előretörtek a tengeralattjárók és a rakétákkal felszerelt cirkálók, fregattok. A hagyományos hajótüzérség jelentősége és mérete csökkent, és át is alakult. Létrejöttek a nagy repülőgép-hordozós csapásmérő erők. Ezek védelme nagy sebességű, és erős fegyverzetű, korszerű hajókat kívántak. Az 1970-es években az USA haditengerészete megrendelte az Oliver Hazard Perry osztályú rakétás fregattok első példányait. Mind a hajó, mind a névadó rendkívül sikeresen szolgálta nemzetét.

Oliver Hazard Perry

Hősünk 1785 augusztus 23-án született South Kingston városában, Rhodes Island-en. Első szülött gyerkőc volt, utána még született négy öccse és három húga. Mivel apai és anyai ágról is voltak haditengerész felmenői, sőt, az apja Christopher Raymond Perry is haditengerész volt, szinte adta magát, hogy a kis Oliver Hazard is tengerésznek álljon. (Gyors elöljáróban: az összes Perry fiú haditengerész lett, az egyik lánytesó pedig egy tengerésztiszthez ment feleségül). Anyai ágról közvetlen leszármazottja volt a skót William Wallace-nek… 13 éves korában Oliver, apja hathatós támogatásával megkezdte haditengerész pályafutását. Első szolgálati helye a USS General Greene 30 ágyús fregatt volt, aminek pont a fater volt a kapitánya. A Karib-tengeren cirkáltak, és kereskedelmi hajókat kísértek az USA és Kuba között. 1798 és 1800 között ezzel a hajóval vett részt a franciák elleni úgynevezett kvázi-háborúban. Első csatáját is ekkor éli át, Haiti francia kolóniáit ágyúzták. Az 1810-es évekre az USA adta a világtengerek második legnagyobb létszámú kereskedelmi flottáját, amelynek egységeit az egyre jobban elszemtelenedő észak-afrikai kalózok módszeresen fosztogatták. Az USA új flottaprogramja alapján megépített hadihajók egy részét a Földközi-tengerre vezényelte, hogy szüntessék meg a kalózveszélyt. Ekkor került Oliver a USS Adams naszád fedélzetére, majd később már mint korvetthadnagy a USS Nautiluson szolgált. Innen került át a haditengerészet büszkeségére USS Constitution-re, ahol a legendás John Rodgers kapitány tiszti karát erősíthette. 1808-tól egy évig részt vett hadihajó építkezéseken, ahol jelentős tapasztalatokra tett szert. 1809-ben megkapta első parancsnoki kinevezését: A USS Revenge kapitánya lett. 1811-ben a Revenge Rhode-Island-nél a rossz időjárási viszonyok miatt zátonyra futott. Az ifjú Perry kapitány először a hajót próbálta menteni, majd mikor kiderült, hogy ez nem lehetséges, akkor a legénység megmenésére koncentrált. Igazi tengerész parancsnokhoz méltón utolsónak hagyta el a hajóját. A balesetet követő vizsgálat felmentette, bár egy ideig nem kapott új hajót. Noha úgy tűnt, szakmai élete zátonyra futott, magánéletében révbe ért: feleségül vette Elisabeth Champlin Masont, aki házasságuk ideje alatt öt gyerkőccel örvendeztette meg. 1812-ben az USA hadat üzent Nagy-Britanniának, ekkor Perry egy 12 ágyús naszád parancsnokságával bízták meg, de nagyon nem jött be neki a partközeli vizeken való járőrözés, és kérelmezte, hogy helyezzék át a nyílt tengeri flottához. Ehhez képest azt a parancsot kapta, hogy csatlakozzon Isaac Chaunchey irányítása alatt álló flottához- a Nagy-Tavakra. Chaunchey Perry-t a Sacket’s Harbor-i flottillához vezényelte, és megtette a hajóraj parancsnokának. Már sejteni lehetett, hogy az angol egységekkel a harc elkerülhetetlen, a tét óriási: a Nagy-Tavak feletti teljes ellenőrzés. Perry lelkiismeretesen készült a harcra, folyamatosan építették a hajókat. Az angolok is bőszen készülődtek, az ő parancsnokuk Robert Heriot Barclay kapitány volt, aki együtt harcolt Nelson admirálissal. Perry zászlóshajója a USS Lawrence volt, amit elesett barátjáról, James Lawrence-ről nevezett el. Zászlajára Lawrence utolsó szavait hímeztette: Ne adjátok fel a hajót! Perry a legénységet a környék telepeseiből, felszabadított rabszolgáiból verbuválta, de katonák (értsd: szárazföldi gyalogosok) is csatlakoztak hozzá. 1813 szeptemberére az angol flotta hat hajóból, az amerikai kilencből állt. Lőfegyverekből viszont az angolok álltak jobban: nekik 63 ágyújuk volt, míg Perry-nek 44. Az angol ágyúk lőtávolsága majdnem kétszerese volt az amerikai ágyúknak, viszont a jenki ágyúk nagyobb pusztításra voltak képesek. A két fél szeptember 10-én hajnalban találkozott. Perry a USS Lawrence fedélzetén egyből megtámadta az angolokat, akik kényelmes távolságból el is kezdték lőni a hajóját. A Lawrence-t három angol hajó vette tűz alá, emiatt nagyon gyorsan elvesztette legénységének 80%-át, de a hajója nem süllyedt el. Perry bevonta a zászlaját, és csónakba szállva átvitette magát a USS Niagara-ra. Tudta, hogy csak akkor érhet el sikert, ha minél közelebb hajózik az angol hajókhoz. Ez a Niagara-val végül sikerült is, és a USS Caledonia segítségével betörtek az angolok közé. Ekkor érvényesülhettek az erősebb amerikai ágyúk, aminek következményeként Barclay súlyosan megsérült, és a többi tapasztalt angol tiszt is vagy elesett, vagy súlyosan megsebesült. A parancsnokok elvesztése és a nagy füst miatt az angol hadrend szétzilálódott, aminek az lett a vége, hogy a HMS Detroit és a HMS Queen Charlotte összeütközött. Ez az esemény végleg megtörte az angolokat, akik megadták magukat, a mindössze 27 éves Perry-nek. A győztes csata híre gyorsan terjedt, és Perry-t hőssé és híressé tette. Neki sikerült először úgy megütköznie angol hajókkal, hogy a sajátjai közül egy sem süllyedt el. Sőt, egyből zsákmányolt hét különböző méretű angol hajót. Természetesen nem maradtak el a kitüntetések és az előléptetés se, Perry-t kapitánnyá nevezték ki (ez most nem beosztás) és megkapta a Kongresszusi Aranyérmet (ami pedig nem tévesztendő össze a Kongresszusi Becsület Érdeméremmel). Egy évvel később már a 44 ágyús USS Java fregatt parancsnoka. 1815-ben ismét a Földközi-tengeren kergeti a kalózokat, amikor egy nápolyi kikötésnél elbocsájtja (egyszerűen kicsapja) a hajó tengerészgyalogos egységének parancsnokát, John Heath századost. A dolog annyira elmérgesedett, hogy bírósági ügy lett belőle, de ott a bíróság mindkét felet lényegében csak megdorgálta. Heath százados párbajt követelt. A választott fegyver pisztoly lett. Heath lőtt először, de nem talált, Perry viszont nem lőtt a századosra. Nagyvonalú tett volt. 1819-ben Perry fontos feladatot kapott: tárgyalásos úton kellett elérnie Brazíliánál és Venezuelánál, hogy a kikötőikből kiinduló kalózok ne fenyegessék az USA kereskedelmi hajóit. Persze a szavainak diplomatikusan finom nyomatékot adott a USS John Adams, a USS Constellation és a USS Nonsuch. Sikerült találkoznia Simón Bolivár elnökkel, és egy kedvező megállapodást írtak alá. A hazaút viszont tragikus véget ért: Perry-t és legénységének számos tagját sárgaláz döntötte le a lábáról. Már Trinidadnál jártak, mikor Oliver Hazard Perry kapitány 1819 augusztus 23-án, a születésnapján, 34 évesen meghalt. Először Port of Spain-ben temették el, a díszőrséget hajójának a legénysége adta. 1826-ban földi maradványait átszállították Newportba, ahol az állam emlékművet állíttatott a tiszteletére. Oliver Hazard Perry emlékét 10 megye és 22 település őrzi nevében, és a fene tudja mennyi minden még. Perry-ről több hadihajót is elneveztek. Időrendben: USS Perry vitorlás brigg, USS Commodore Perry lapátkerekes gőzös, USS Perry (DD-11) Bainbridge-osztályó romboló, USS Perry (DD-340) Clemson-osztályú romboló, SS Oliver Hazard Perry Liberty-osztályú teherhajó, USS-Perry (DD-844) Gearing- osztályú romboló. Végül a USS Oliver Hazard Perry (FFG-7) rakétás fregatt, amely névadója lett egy egész hajóosztálynak.Naerről lesz most szó.

Az Oliver Hazard Perry osztályú rakétás fregatt

Az 1970-es évekre az USA haditengerészete elhatározta, hogy létrehoz egy olyan hajóosztályt, ami képes a repülőgép-hordozós flottakötelékek védelmére, vagy kétéltű hadműveletek támogatására, esetleg konvojvédelemre. Amolyan univerzális, tengeri svájci bicskában gondolkodtak: a hajónak gyorsnak kell lennie, hogy lépést tarthasson a hordozókkal, fegyverzetének korszerűnek és sokoldalúnak kell lennie, elektronikai berendezései a legmodernebb fejlesztések, és ami még fontosabb: költséghatékonyan és nagy darabszámban, sorozatban lehessen gyártani. A tervek szerint ezt a hajóosztályt kisebb hajógyárak is le tudják gyártani, a magas darabszám és a megfizethető ár, valamint a képességek miatt a szövetséges flották is vehetnek belőle (vettek is, de erről majd később). A fregatt legnagyobb vízkiszorítása 4100 tonna lett, hossza 135,6 méter, legnagyobb szélessége 13,7 méter (tehát elég karcsú), merülése 5 méter. A hossz az első 25 legyártott hajóra vonatkozik, ugyanis a taton kialakított helikopter-leszálló és hangár két darab SH-2 Seasprite helikopterre lett méretezve. A korszerűbb SH-60 Seahawk helikopterekhez viszont meg kellett hosszabbítani a hajótestet, így a többi fregatt már eleve 138,8 méteres hosszal készült. A hajó meghajtását két darab General Electric gázturbina szolgálta, ezek hajtották meg az egyetlen hajócsavart. A hajótest kedvező kialakítása és a két erős hajtómű miatt ezzel az egy hajócsavarral is képes volt 55 km/h sebességet elérni, ami igen szép teljesítmény. A kikötési manővereket a hajótestből kiereszthető kicsi, elfordítható hajócsavarok segítik. A legénység 13 tisztből és 287 matrózból állt. A fegyverzet legfontosabb elemei a rakéták. Ezekből 40 darabos készlettel rendelkezik, a 40 rakétából rendszerint 4 darab hajók elleni és 36 légi célok elleni. Tengeralattjárók elleni fegyverzete torpedókból áll, ezeket két indítóból indíthatja. A hagyományosnak tekinthető fegyverzetet egy OTO Melara gyártmányú, 76mm-es gyorstüzelő automata ágyú képviseli. Ennek tornyát a felépítmény tetejére szerelték, tűzgyorsasága 85 lövés percenként. A hatásos lőtáv lövedékfajtától függően 16 és 20km között van. A légvédelmet egy darab, hatcsövű, Gatling-rendszerű 20mm-es radarvezérlésű Phalanx CIWS gépágyú alkotja. A hajó elektronikai rendszere korának csúcstechnológiáját képviselte. Külön radarrendszer szolgálta ki a légvédelmet, a felszíni célok felderítését, más berendezések a tűzvezetést, és az elektronikai ellentevékenységet segítették elő. A tenger alatti célok felderítésére és leküzdésére megint csak külön rendszer szolgált. A Perry-osztály jól sikerült hajóiból az USA haditengerészete 51 darabot kapott. Ausztrália 4 darabot vásárolt, kettőt pedig maga épített, amelyeket Adelaide-osztály néven sorolt be flottájába. Spanyolország szintén megvásárolta a licencet, és 6 darabot gyártott Santa Maria-osztály néven. Tajvan 8 darab hajót épített licenc alapján, Cseng-Kung- osztály néven. Ezek az egységek fegyverzetben és elektronikában némiképp eltértek az amerikai szériától. Tajvan saját fejlesztésű rendszereket és fegyverzetet integrált az új hajóiba. A US Navy állományából Törökország 9 db-ot kapott, ezek alapos felújításon estek át. Egyiptom négy, Lengyelország kettő, Bahrein és Pakisztán pedig egy-egy Perry-osztályú fregattot vásárolt.

A Perry-osztály lényegében az USA minden komolyabb haditengerészetet érintő konfliktusánál jelen volt. Ilyen volt például az 1980 és 1988 között zajló Irak-Iráni háború. Persze az USA nem volt hadviselő fél, de korántsem volt érdektelen számára, hogy a két, olajban gazdag öbölmenti ország mit csinál egymással. Mivel ez a poszt nem ennek a háborúnak a leírásával foglalkozik, csak nagyon röviden: minden galádságot, a civilek mészárlásától kezdve a vegyifegyverek bevetéséig. Az egyik ilyen bosszantó húzás volt, hogy olajjal megtöltött tankereket próbáltak elsüllyeszteni a Hormuzi-szoros környékén. Ez persze nagyon nem tetszett sem a hajókat üzemeltetőknek, sem az olajért fizetőknek. Főleg az Egyesült Államoknak, aki az öbölbe irányította néhány egységét, hogy a tankereknek védelmet nyújtson. Az egyik ilyen hajó volt a USS Stark. Ez a hajó a Perry-osztály 23. legyártott egysége volt, és 1980-ban bocsájtották vízre, névadója pedig Harold Rainsford Stark tengernagy lett, aki a 2. Világháború első felében volt az US Navy hadműveleti főnöke. 1987 május 17-én a USS Stark épp járőrözött, amikor támadás érte. Egy átalakított iraki Dassault Falcon 50-es business jet két, szintén francia gyártású Exocet hajó elleni rakétát indított a Stark-ra. A támadás teljesen meglepte Glenn R Brindell kapitányt és legénységét. Bár egy ideje „rajta voltak” a gépen, az nem válaszolt a hajó felhívására, hogy azonosítsa magát. Ezt még egyszer megtették, méghozzá úgy, hogy a hajó rendszerei érzékelték az iraki gép radarjának jeleit, ami arra utalt, hogy a hajót célba vették. Ez a felszólítás is eredménytelen maradt. A Falcon viszont eleresztette az első rakétát 35km távolságról, ami a USS Stark oldalába csapódott. A harci rész „nem működött el” (ahogy a szakzsargon mondaná), így csak a rakéta üzemanyaga okozott tüzet a hajótestben. A második rakétát 24km-ről indította az iraki gép, és ez az Exocet is a hajó oldalába csapódott és fel is robbant. A robbanásban 29 tengerész halt meg azonnal, 8 később halt bele sérüléseibe, 21 megsebesült. A hajó oldalán keletkezett résen víz tört be a hajótestbe, emiatt az megdőlt. Brindell kapitány az ellenkező oldal elárasztásával elérte, hogy a sérült rész a vízszint fölé kerüljön, ezzel megmentette a hajót az elsüllyedéstől. A segélyhívásra a USS Waddell érkezett (Charles F. Adams-osztályú rakétás romboló) és segített a Stark-nak Bahreinbe vánszorognia. A veszteségek miatt az amerikaiak kivizsgálták az esetet. A USS Stark bár az iraki gépet észlelte, annak a hajó ellen indított rakétáját nem, emiatt a hajó védelmi rendszerei némák maradtak. A kapitány felelősségét is megállapították, mert az iraki gép tűzvezető radarjának jeleit fogva sem rendelte el az ellenintézkedéseket, nem adott parancsot a gép lelövésére, vagy zavarására. (A kapitány védelmében: az USA a háború alatt Irak mellett és Irán ellen „szurkolt”, a kapitány pont nem számolt egy iraki támadás lehetőségével) Az amerikai felderítés sokáig Mirage F1-es vadászbombázónak tulajdonította a támadást (ciki lehetett belátni, hogy egy átalakított utasszállító volt), Irak bocsánatot kért, Irán meg teli szájjal röhögött, és deus ex machina-nak nevezte a támadást. Az iraki pilótát állítólag kivégezték, más források szerint meg nem. Brindell kapitányt leváltották és nyugdíjazták, a fegyverzeti tiszt leszerelt. A USS Stark ki lett javítva, és 1999-es tartalékba helyezéséig erősítette az Egyesült Államok flottáját. 2005-ben leszerelték és eladták ócskavasnak, 2006-ban bontották szét.

Szintén az Irak-Iráni háború szereplője lett a USS Samuel B. Roberts. Ez az egyik utolsó Oliver Hazard Perry-osztályú fregatt, amit építettek. (A névadó egy matróz volt, aki a guadalcanali harcokban egy partraszálló hajó (higgins-boat) kormányosaként számos sebesült tengerészgyalogost mentett ki a szigetről heves ellenséges tűzben, és az egyik ilyen fordulónál kapott halálos lövést. Nem ez az első hajó amit róla elneveztek: először egy John C. Buttler-osztályú kísérő romboló, majd később egy Gearing-osztályú romboló viselte nevét). A USS Samuel B. Roberts 1988 április 14-én éppen randevúra készült a Perzsa-öbölben a USS San José harci ellátó-raktárhajóval, hogy feltöltsék készleteit és üzemanyagot vételezzen, mikor aknára futott, egy olyan helyen, ahol pár nappal azelőtt már egyszer elhaladt. A robbanás kiiktatta a hajtóműveket, sőt, a hajó gerincét is megroppantotta, ami a legtöbb ilyen esetben a hajó elvesztésével jár. A legénység öt órás megfeszített munkában mentette a hajót, folyt a kárelhárítás. A sérült matrózokért helikopterek érkeztek, akiket először a San José fedélzetére vittek. Az áramellátás pár percre megszűnt, emiatt a robbanás ellenére is hibátlanul működő radarrendszer elveszítette az addig követett iráni tengerészeti járőrrepülőgépet. A haditengerészet egységei némi kutatás után több aknára is leltek a környéken, és megállapították, hogy iráni eredetűek, és az Arya Rakhsh nevű iráni hajó rakta le azokat. Ez annyira felbőszítette az USA hadvezetését, hogy ahaditengerészet Operation Praying Mantis keretében ellencsapást hajtott végre. A USS Enterprise repülőgép-hordozó vezetésével tizenkét felszíni hadihajó kíséretében nekirontott az iráni flotta fellelhető egységeinek. A fő csapásokat az Enterprise 11. HarcászatiRepülőezrede hajtotta végre. Az akcióban sikerült elsüllyeszteni egy fregattot, egy ágyúnaszádot és három gyorsnaszádot. Súlyosan megsérült egy fregatt. Az amerikaiak vesztesége egy balesetben elvesztett helikopter volt, és annak kétfős személyzete. A USS Samuel B.Roberts a holland lobogó alatt hajózó Mighty Servant II nevű nehéz-dokkhajó segítségével jutott hazai kikötőbe. Kijavítása után 2015-ig volt állományban, mikor is kivonták a rendszerből és tartalékba helyezték.

Szintén a Perzsa-öböl aktív szereplője lett egy másik Perry-fregatt, a USS Simpson. (A névadó Roger Whitten Simpson ellentengernagy, a két világháború veteránja). A USS Simpson két másik egységgel, a USS Wainwright (Belknap-osztályú )rakétás romboló cirkáló, és a USS Bagley (Knox-osztályú) romboló társaságában járőrözött, mikor egy bátor iráni hadihajó, a Joshan (Kaman-osztály) rakétás gyorsnaszád Harpoon rakétákkal megtámadta a köteléküket. A támadásra a USS Sipmson reagált a leggyorsabban, és azonnal viszonozta a tüzet. A Joshant találat érte, majd a rakétás ellencsapást a Sipmson ágyútűzzel fejezte be, és elsüllyesztette az iráni hadihajót. A USS Sipmson mozgalmas szolgálati éveket tudhatott magáénak, lényegében az összes jelentős amerikai és ENSZ-vezetésű hadműveletben részt vett, egészen 2015-ös kivonásáig.

Utoljára álljon itt egy érdekes befejezésű történet, melynek főszereplője a Perry-osztály 36. megépült egysége, a USS Thach. Már a névadó is külön hajóosztályt érdemelne. John Smith Thach kerek negyven év szolgálat után (négycsillagos) tengernagyként vonult nyugdíjba. A haditengerészet hat légigyőzelmes ász pilótája, a róla elnevezett légi harcászati újítás (Thach-weave) kitalálója, a japán kamikaze támadások elleni légvédelmi jelzőrendszer, a „Big Blue Blanket” megalkotója. A koreai háború alatt a USS Sicily, majd a USS Franklin D. Roosevelt repülőgép-hordozók parancsnoka. 1959-től egy évig a USS Valley Forge repülőgép-hordozóra telepített tengeralattjárók elleni harcra létrehozott kísérleti repülőegység parancsnoka. Ebben a munkakörben is példátlanul sikeres, fel is került a Time magazin címlapjára. Ennyi, már önmagában egy blogbejegyzésért kiáltó életút után szinte sértés, hogy „csak” egy rakétás fregatt viseli a nevét. A USS Thach első szolgálat útja a Csendes-óceánon járőröző 21. Torpedóromboló különítményben volt, ami később a USS New Jersey csatahajó vezette harccsoport alá lett beosztva. 1987-ben a USS Thach is részt vett a Perzsa-öböli konvojkísérési feladatoknál, majd az Operation Nimble Archer keretében két iráni olajfúró platform elleni támadásnál. A hajót 2013-ban vonták ki a szolgálatból. 2016 július 14-én a RIMPAC 2016 nemzetközi haditengerészeti gyakorlaton a USS Thach lett kivontatva célhajónak. Először a dél-koreai haditengerészet ROKS Lee Eokgi nevű tengeralattjárója indított egy Harpoon hajó elleni rakétát, majd következett az ausztrálok HMAS Ballarat ANZAC-osztályú fregattja, szintén egy Harpoon-nal. Természetesen telitalálat, mindkét részről. Aztán az ausztrál haditengerészet egy SH-60-as Seahawk helikoptere indított Hellfire rakétát, majd a US Navy tengerészeti járőrgépe adott a hajónak a rend kedvéért még egy Harpoon-t és a változatosság kedvéért meg egy Maverick rakétát. Következett a USS Princeton (Ticonderoga-osztály) rakétás cirkáló, a már jól ismert Harpoon rakétával, és egy amerikai SH-60-as helikopter szintén Hellfire rakétával. Ezek mindegyike telitalálat volt, de a hajó nem volt hajlandó elsüllyedni, jöhetett a USS John C. Stennis (Nimitz-osztály) repülőgép-hordozó F/A-18 Hornet vadászgépe, Mk-84-es hagyományos 925 kilós bombával. Talált, de csak nem süllyedt. A légierő B-52 Stratofortress hadászati bombázógépe következett, egy 230 kilogrammos GBU-12 Paveway lézerirányítású bombával, ami szintén betalált. A USS Thach még a vízen volt. Végül egy meg nem nevezett amerikai tengeralattjáró egy Mark 48-as torpedóval ért el telitalálatot. A USS Thach 12 (tizenkettő) óra múlva elsüllyedt.

Az Oliver Hazard Perry-osztályú rakétás fregattokat kifejezetten sikeres pályafutás után sok szakember és laikus foteltábornok (vagy inkább foteltengernagy) legnagyobb meglepetésére a kétezres években elkezdték kivonni a rendszerből, és mára egy ilyen hajó sem szolgál csillagos-sávos lobogó alatt. 2017-ben történt egy kísérlet, hogy a még meglévő hajókat újra aktiválják, de a Trump-kormányzat a reaktiválás túl magas költségei miatt a tervet nemtámogatta. A Perry-osztály lényegében utód nélkül lett kivonva a rendszerből.