Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

Blogunk eddig – meglehetősen szégyenletes módon – hanyagolta Ázsiát, pedig a távoli földrész a múltban legalább olyan jelentős szerepet játszott a hadtudományban, mint jelenleg az alsónadrágkereskedelemben és a mérgező festékkel bevont gyermekjáték-iparban, ezért úgy gondoltuk, Clausewitz és Jomini mellett itt az ideje, hogy egy kínai kolléga is helyet kapjon elméleti oszlopcsarnokunkban.

Blogunk nevében és tervezett témakörei között a rendvédelem is szerepel, de eddig meglehetősen elhanyagoltuk ezt a területet a military kedvéért. Itt az idő, hogy még az arányok végzetes felborulása előtt orvosoljunk valamit eme hiányosságunkból.

A címben szereplő négy betű láttán/olvastán bizonyára olvasóink túlnyomó hányada rögtön tudja, miről is lesz szó. A Royal Canadian Mounted Police (ami Kanadai Királyi Lovasrendőrséget jelent, noha ORFK-s anyagban láttam már Kanadai Királyi Hegyirendőrségként is, a Teve utcai fordítók nagyobb dicsőségére), szóval a piroskabátosok testülete egyike a Föld legismertebb rendvédelmi alakulatainak; amikor a múlt század hatvanas éveiben hivatalos szimbólumot kerestek az észak-amerikai országnak, egyes rögtönzött közvélemény-kutatásokban a stilizált mountie alakja a később győztes juharlevél után a második volt, s a lakosságnak elég nehezen lehetett megmagyarázni, hogy milyen furcsán festene a nemzeti címerben vagy a lobogón egy nettó lovasrendőr.

Első alkalommal a lemil.blog.hu történetében jelenik meg vendégoldal, amelyet Bet-li, egy kínai játékos barátunknak köszönhetünk. Mások is ígértek már ilyet, de Bet-li vitte be az első jobbegyenest. Nem is akármilyet. Nem vitás: kétszer ad, ki gyorsan ad. A brit SAS kommandóról lesz tehát szó. Akik:

Közkívánatra:

A föld legzárkózottabb országa

Alig kerül ki információ a 38. szélességi kör mentén létrejött demarkációs vonal szögesdrótja mögül, ezért nagyon nehéz dolga van annak, aki nyílt forrásból akar valami megbízhatót írni az ottani valóság bármilyen aspektusáról. Ez az állambiztonságra és a hadseregre még fokozottabban igaz. Az ország által nyilvánosságra hozott adatok pedig, ha vannak egyáltalán ilyenek, legkevésbé sem tekinthetők megbízhatónak.

Mivel e sorok írójának nincs érdemi lehetősége személyesen meggyőződni az észak-koreai haderő a Népi Hadsereg (de ismerősen hangzik) ejtőernyőseinek, vagy más különlegeseinek ügyes-bajos dolgairól, a források szűk köre ellenére körültekintően kellett megválasztanom, milyen adatokra is támaszkodhatok. A nehezen megismerhető dolgok egyébként is vonzzák a találgatásokat, sokszor helyt adnak emberek híreszteléseknek, csúsztatásoknak, torzításoknak… A továbbiakban még sokszor lesz emlegetve az észak-koreai Népi Hadsereg, ezért NH betűszót kreáltam ebből ahelyett, hogy például az angolból bármely hasonló gyönyörűséget átvettem volna.

A szolgálat legendás, a történet klasszikus, a név ismerős. A kéz pedig láthatatlan. Mi ez, ha nem imázs?

London, Egyesült Királyság. 1909 forró nyara. Ekkor alapítják meg a meglehetősen fantáziátlan nevű szervezetet, a Biztonsági Szolgálatot. A Security Service unalmas név mögött nem egy őrző-védő kft rejtőzik, hanem maga az emájfájv, vagy ahogy gyakrabban előfordul: MI5.

A képen látható úr nem más, mint Vernon Kell teljes nevén: Vernon George Waldegrave Kell, aki ekkor századosi rangban szolgál a Dél-Staffordshire-i ezrednél. A kiváló katona 1873 ködös novemberében született és 1909-re már a fél világot bejárta. Katonai karrierje során szolgált különböző - köztük számos felderítő beosztásban Mandzsúriától Moszkváig, hogy csak az M betűsek közül szemezgessünk.

Melyik fiúgyerek ne akart volna háborúzós játszadozás közben mesterlövész lenni? Számtalan filmben megcsodálhattuk a látszólag egyszerű feladatot: tetőtől talpig terepszínben ülsz egy fa vagy szikla tetején, esetleg a szénakazalban vagy a dallasi könyraktár emeleti ablakában, suttogva beszélsz, miközben belenézel a távcsőbe, majd finoman meghúzod a ravaszt… Ha jól dolgoztál, van időd összepakolni a cuccot és lelépni még azelőtt, hogy a morcos ellenség rádtörné az ajtó/kaput, vagy rádgyújtaná az erdőt.

Mesterlövész. A fegyveres erők, illetve rendvédelmi testületek speciálisan kiképzett és felszerelt harcosa, akinek az a feladata, hogy az ellenség alapos megfigyelését követően egy-egy jól elhelyezett (és meglehetősen távolról megküldött) lövedékkel ideiglenesen vagy végleg kiiktassa a másik tábor kulcspozícióban lévő szereplőit: parancsnokokat, az ellen-mesterlövészt, a rádióst, a szakácsot vagy a nótafát (hogy magáról az Elnökről ne is beszéljünk).

Kavics kolléga feltette pár napja a kérdést: hogyan, mikor és miért alakultak ki a különleges katonai egységek, mire használják őket, miben különböznek a nemkülönlegesektől, satöbbi. Zig Zag és tistedur – nagyon okosan – rögtön lecsaptak rá és rávilágítottak arra a tényre, hogy ezen kérdés megválaszolása egyfelől jócskán túlmutat blogunk keretein, másfelől talán pontosítani kéne a kvescsönt.

Amíg Kavics gyűjti a muníciót, én arra vállalkozom, hogy mogyoróhéjban felvillantsam a szakmai gyökereket, s ideiglenesen megszakítva a konkrét különlegesekről szóló sorozatot, egy – ahogy a franciák mondanák – diagonális áttekintést nyújtok a téma elméletéről. Meglehet, az egész blogot, vagy legalábbis a „különlegesek” címkével ellátott részt ezzel kellett volna kezdenünk, de ez van; a logikai/kronológiai sorrend istenítése számos tudóst juttatott már a vérpadra.

(Erre a bombasztikus kijelentésre nem tudnék egyetlen példát sem mondani, de szerintem nagyon jól hangzik).

Blogunkban tiboru belekezdett egy igen nagy témába, amelyet nem hagyhatunk szó nélkül. Az utolsó posztján az NDK volt titokzatos szolgálatával, annak egy kissé röhejes momentumával, azaz kelet-német állambiztonság szolgálati telefonkártyájával örvendeztetett meg bennünket.

A témával (Stasi) kapcsolatban a minap láttam egy nagyon jó filmet - A mások élete (Das Leben der Anderen). Ajánlom mindenkinek.

Így első ízben rendészeti és katonai témák mellett felütötte fejét - az egyébként az előző kettőhöz gyakran szervesen kapcsolódó - titkosszolgálati témakör.
A kocka tehát el van vetve.

Másként pedig pont most került a kezembe régi barátunk: Bet-li egy kínai játékos (angolosoknak: Bet-Lee) irománya, amely a különféle felderítési irányokat taglalja nagy szakértelemmel. Tehát barátunk kimondott kérésére és előzetes írásbeli engedélye birtokában felhasználom e remekművét az eljövendőkben és  némileg  átvariálva, az ott írtakból elvéve, majd kiegészítve  kissé... szóval kanyarintok belőle néhány posztot. Az eredeti anyag olyan nagy terjedelmű, aprólékosan precíz és teletűzdelt különféle topikokkal, képekkel és egyéb kizárólag nyílt forrású adatokkal, hogy a blog műfaj keretei között azt így rövidebb elemekre szétszerkesztve kívánatos publikálni. Nem is beszélve arról, hogy olvasóink számára nem kívánunk feltárni olyan nüanszokat, minthogy a SIGINT és az ELINT között mik a különbség. (A válasz persze egyszerű: mert nem érdekli őket.)

Bet-li-nek még egyszer köszönet az anyagért.

Most eláruljuk, hogy tiboru rengeteg apró szarságot gyűjt hosszú évek óta: katonai és rendőrségi karjelvényeket, régi és új (hon- és rendvédelmi vonatkozásokkal bíró) könyveket és folyóiratokat, zászlókkal és címerekkel foglalkozó kiadványokat, lemil-kitűzőket és nyakkendőtűket, forgalomból kivont külföldi papír- és fémpénzeket, továbbá (tematikusan!) telefonkártyákat, illetve (ugyancsak military témájú) gyufásdoboz-tetőket, hogy csak a jelentősebb területeket említsük. Ezeket az információkat már csak azért is fontosnak tartottuk elmondani, mert nincs annál kellemetlenebb érzés, mint amikor meg akarunk ajándékozni valakit, de fogalmunk sincs, mik legyenek a meglepetés roppant értékes tárgyai, a 15 éves Laphroaig-on kívül.

Remélem, mindenki értette a finom célzást.

No, ebben a posztban a tematikus telefonkártya-gyűjteményem egyik kiemelt darabját szeretném bemutatni.

Ha jól utánagondolok, eddigi különlegeseink között nem szerepeltek olyan csapatok, akik főállásban, esetenként kötésig jéghideg (tenger)vízben gázolva - farkasszemet nézve az ezzel automatikusan együtt járó húgyúti megbetegedések és a sós víz bőröregítő hatása bestiális kettősének rémével - szereztek volna harci dicsőséget hazájuknak; sőt, úgy emlékszem, tősgyökeres angolszász-brit katonai egységet sem mutattunk még be tisztelt olvasóinknak (az Isten szerelmére: a gurkhákat most ne soroljuk az angolszászokhoz; van nekik elég bajuk enélkül is, az amerikai ejtőernyősök génállományáról meg - politikailag korrekt csávóként - inkább ne is beszéljünk!)

Ez a mostani poszt tehát a klasszikus két legyet egy csapásra, hiszen mindkét fenti hiányosságunkat egyszerre, egyetlen elegáns mozdulattal pótoljuk, ami csak a legjobbak sajátja. Hölgyeim, uraim, ellenségeim: következik Őfelsége a brit uralkodó tengerészgyalogosa!
 

Antoine-Henri de Jomini a napóleoni hadtudomány egyik legnagyobb elméleti művelője volt, de mivel (nagy vetélytársával, Clausewitz-cel ellentétben) kilencven életéve alatt nem bírt kisajtolni magából egyetlen frappáns, jól megjegyezhető, bulvárjellegű mondatot sem („A háború a politika folytatása más, erőszakos eszközökkel”), a szűk értelemben vett szakmán kívül nem sokan hallottak róla.

 

Kevés olyan nemzeti hadserege van a világnak, mely akkora népszerűségnek örvend hazájában, mint az Izraeli Véderő (ami a zsidó állam hadseregének, a Tzahalnak (fonetikusan és magyarosan: a Cáhálnak) hivatalos, és egyúttal kicsit eufemisztikus elnevezése). Ezen belül is kiváltságos helyzetben vannak a Tzanhanok, az izraeli katonai ejtőernyősök, akik hatvan éve gyakorlatilag egyfolytában háborús körülmények közepette csiszolhatják elhanyagolhatónak amúgy sem mondható bevetési és - khm... - problémamegoldási technikájukat.

A kor hadiflottáinak fejlesztése: torpedónaszád, vagy tengeralattjáró?

A vitorlás sorhajók korát követően a flották gerincét az acélépítésű páncélozott hadihajók alkották. Ezek a hadihajók felépítménye egyre erősebb páncélzatot kapott, amelyet ún. páncélövekben helyeztek el. Ez az egyensúly, illetve a stabilitás biztosításán túl a hajótest különböző fontosságú részeinek a védelem terén való differenciálási lehetőséget is biztosított. A páncélos hadihajók védelme első sorban a tüzérségi tűz elleni védekezésre koncentrált, így a vízvonal alatti részek nem voltak ellátva jelentős páncélzattal – ezáltal egy esetleges torpedótalálat könnyen elsüllyeszthette őket.

Az amerikai hadsereg ejtőernyős fegyvernemének nemcsak a születése napját, de óráját is pontosan lehet tudni: 1940. július elseje, hétfő reggel 07.00 óra; a Georgia állambeli Fort Benning kiképzőbázis fellobogózott alakulóterén a 29. Gyalogos Hadosztály ott felsorakoztatott 50 emberének (48 sorállományúnak és két tisztnek) ünnepélyes parancsismertetést tartanak, melynek értelmében létrejön a US Army első, kísérleti ejtőernyős szakasza.

Kurvasok (számos jó, még több gyatra) filmet láttunk róluk, ezek egy részét bármikor szívesen újranézem - gondolom, ezzel nem vagyok egyedül; evidenciákról csak röviden írok, elvégre az alapdolgokról minden olvasónk hallott.

Igen, jól olvassátok; a nevezetes francián, továbbá a Svájci Gárdán és a gurkhákon kívül létezik még egy további fegyveres erő, ahol a sorállományú katonák állampolgársága nem feltétlenül egyezik meg parancsnokaikéval és/vagy kenyéradói gazdáikéval. A spanyol légióról (múltjáról és jelenéről) keveset hallani, ezért posztunk valóban súlyos hiánypótlási igénnyel lép elétek. Mivel tényleg van egy csomó érdekesség velük kapcsolatban, ne szarozzunk: vágjunk bele!

Ki ne találkozott volna Olaszországban járva a fináncokkal? Már a határátlépéskor láthatjuk szürke-sárga színekben pompázó egyenruhájukat, csillagos parolival és sapkájukon aranyló lángokkal. Menet közben pedig az autópályák fizető kapui után is gyakorta találkozunk velük és láthatjuk – szerencsés esetben – hogy másokat milyen szakszerűen ellenőriznek, esetleg szednek szét.

A harmincas évek első felében a szovjet hadvezetés a világon elsőként ismerte fel az ejtőernyő harcászati jelentőségét. 1935-ben a Kijev mellett - külföldi katonai megfigyelők jelenlétében - végrehajtott komplex hadgyakorlaton európai és amerikai főtisztek döbbenten figyelték, amint Sztálin kézmozdulatára a fejük fölött dübörgő szállítógépekből 1.500 katona ugrik ki, s másodperceken belül fehér selyemgubók borították be az ukrán eget...

A Vörös Hadsereg politikai okokból történt lefejezése ellenére 1939-ben már három bevethető ejtőernyős dandár állt a szovjet hadvezetés rendelkezésére. Az éles megmérettetés sem váratott sokáig magára: ugyanezen év novemberében a finnországi hadjárat során az emberiség történelmének első tömeges katonai ejtőernyős-bevetése megtörténik. 

A XIX. század nagy „burzsoá katonai teoretikusa” (Ölvedi Ignác szíves közlése és jelzős szerkezete) 1780. június 1-jén született egészen kicsi gyermekként a poroszországi Burgban, a későbbi NDK területén, Magdeburgtól 25 km-re észak-északkeletre. Édesapja obsitos katonaként a helyi érdekű APEH-nél dolgozott, mint adóbeszedő – innen is látható, hogy a család nem örvendhetett valami nagy népszerűségnek, jellemformáló erőként azonban nem elhanyagolható ez az adalék sem.