Első alkalommal a lemil.blog.hu történetében jelenik meg vendégoldal, amelyet Bet-li, egy kínai játékos barátunknak köszönhetünk. Mások is ígértek már ilyet, de Bet-li vitte be az első jobbegyenest. Nem is akármilyet. Nem vitás: kétszer ad, ki gyorsan ad. A brit SAS kommandóról lesz tehát szó. Akik:

1940 nyarán Dudley Clarke alezredes meggyőzte feljebbvalóit, hogy fontolják meg egy speciális egység létrehozását, amely az ellenség elleni villámtámadásokat hajtaná végre. Ötlete egészen Sir Winston Churchillig jutott, és így hamarosan megérkezett az engedély az egység felállítására. (Úgy látszik, a demokráciákban is gyakran egész magas szinten dőlnek el a dolgok.) 1940 végére az akkori 2. kommandó minden tagja részt vett ejtőernyős kiképzésen, és döntés született arról is, hogy az egységet 11. SAS zászlóaljnak nevezik el. Az első bevetésükre 1941 februárjában került sor, amikor az olaszországi Tragino folyón egy római kori vízvezetéket támadott a SAS X. százada.   

Az ejtőernyős kommandó ötlete nem bizonyult egészen életrevalónak, amíg a németek le nem rohanták Krétát.

1940-ben egy fiatal titán, bizonyos David Stirling főhadnagy megunva a Skót Gárda szolgálatát, átjelentkezett az akkori 8. kommandóba, amelyet később két másikkal együtt dandárrá szerveztek, és az észak-afrikai hadműveletben szántak nekik szerepet. Nos főhadnagyunk gyakorolgatta az ejtőernyős ugrásokat, és az egyik kevésbé sikeres földet érés után két hónapra kórházba vonult. Ez adott számára lehetőséget és időt, hogy rádöbbenjen: az ellenséges vonalak mögé mélyen ledobott kisebb egységek komoly károkat okozhatnak a könnyebb célpontokban. Legjobb megoldásnak az ejtőernyősök tűntek erre a feladatra. A kórházat elhagyva elvitte ötletét a Közel-Keleti Főparancsnokságra de nem engedték be a Főparancsnokhoz. Stirling nem adta fel, csak szintet váltott és Neil Ritchie vezérőrnaggyal - az akkori vezérkari főnökkel - osztotta meg elképzelését. A vezérőrnagy továbbította az ötletet Sir Claude Auchinleck tábornoknak, aki vevő volt az ötletre. Ezután Stirlinget már semmi sem mentette meg az előléptetéstől és feladattól: parancsot kapott egy 66 főből álló új egység felállítására. Ez lett az SAS L különítménye. Az első időszak kiképzéstől rögös útján, nagy hangsúlyt fektettek a sivatagi tájékozódásra, a fegyvertípusok megismerésére, az éjszakai mozgásra és a fizikai állóképesség növelésére.

Az ejtőernyős földetérés gyakorlása eleinte úgy történt, hogy az egység katonái mozgó tehergépkocsikról ugráltak le háttal - milyen kitűnő módszer ?!  Az egység 1941 novemberére elérte az alkalmazási képességet, már akinek a teherautóról ugrálás nem törte porrá a bokáját...

A SAS - angolul Special Air Service, azaz Különleges Légi Szolgálat megalapítója David Stirling 1915-ben született. Képünkön jobbszélt láthatjuk cseppet sem légies szituációban. A Jeep-ekben ücsörgő Vickers géppuskát szorongató fickók viszont a látszat ellenére nem beduinok. Stirling - neve is ízig vérig skót - meglehetősen nyugtalan ifjúkorában építészetet tanult a Cambrigde-ben, szerette a szabadtéri elfoglaltságokat, kiváltképpen a hegymászást. Az általa létrehozott egységbe megnyert kiemelkedő képességű emberek éltették tovább az SAS-t, amikor Stirling 1943-ban fogságba esett. Stirlinget 1990 elején lovaggá ütötték és sajnos az 1991-es esztendőt már nem érte meg.

Ismertető pedig nincs jelvény bemutató nélkül.

A jelvény állítólag Bob Tait őrmester találmánya, aki 1941-ben ezzel nyerte meg a jelvény megalkotására kiírt versenyt. A tőr valójában az Excaliburt jelképezi, amely az igazságosság szimbóluma. A szárnyak színe megegyezik az oxfordi és cambridge-i kékkel, mert az eredeti L különítményben szolgáló „Jock” Lewis Oxford, míg Langton hadnagy a Cambridge csapatában evezett. A penge alsó részén a csavart szalagon (amely a szárnyakkal megegyező kék) olvasható az egység jelmondata: "Who dares wins", vagyis aki darázik, az nem parázik. Na jó, jó. A mottó helyesebben: „Aki mer, az nyer”. Az egység jelmondatát állítólag David Stirling találta ki, 1941-ben miután vett egy szelvényt a Skandináv Lottón. Jelvényük ritkán láthatóak, a SAS bázis falain kívül, hiszen az egység tagjainak személyazonossága (is) kevésbé nyilvános. Meg még egy sor dolog velük kapcsolatban. Ha látni is képet róluk, az arcukat felismerhetetlenné teszik - utólag. (lásd a lenti képen) Mindenesetre a sapkájuk jól felismerkető. Ime a legendás bézs színű barett jobbra a képen.

A kiképzés
Őfelségének a Hereford megyei Credenhill-ben állomásozó 22. Különleges Légi Szolgálati Ezredéhez csatlakozni szándékozó hivatásos  állományúak rendkívül kemény felvételi eljáráson esnek keresztül. Csak olyanok jöhetnek számításba, akik a brit hadsereg más reguláris erejénél is teljesítettek szolgálatot, legalább három év és három hónap időtartamban. Az ördög tudja, hogy ez a hármas számmisztika honnan jön? Mindenesetre ennyi idő alatt az ember azért meg szokott tanulni biztonsággal tárat cserélni a fegyverén.
Maga a kiképzési tematikát nemigen marhatta ki az idő vas foga, mert még mindig az 1953-ban megírt program alapján dolgoztatják meg a friss húsokat. A válogató kiképzés egy hónapig tart, majd egy kicsit alapoznak is. A tisztek két hétig, más állomány-kategóriájúak három hétig. A fizikai állóképességre helyezik a legnagyobb hangsúlyt ezért az első hetet csak az egyre hosszabb futásokkal teszik változatossá.
A hagyományos harci állóképesség vizsgát tekintik alapnak az SAS-nél. A nyilvánvaló lemorzsolódás miatt csak igen kevesen vághatnak neki az utolsó időszaknak, ami a „Próba Hete” nevet viseli.
A rendes kiképzés előtti utolsó nagy vízválasztó „program” a „Hűsítő Tánc”. 60 kilométeres tájékozódási gyakorlat, 20 óra alatt a Brecon Beacons legmagasabb pontjain. Aki ezen is túljutott, megkezdheti a 14 hetes SAS alapismereti kiképzést. (A jelentkezők közül átlag minden ötödik katona jut el ide.)
A kiképzés záró fázisában a túlélést gyakorolják, majd az utolsó nap 24 órás „ellenállás a kihallgatásnak” foglakozás veszi kezdetét. Ez nemigen hasonlít arra, mint amikor az egyszeri férj hajnalban ér haza; haja kócos, ingnyaka rúzsfoltos, lehellete acetonos :)
Aki még bírja szusszal, feledhetetlen 30-40 napot tölthet el a Távol-Keleten, egy izmos dzsungelkiképzésen. Helyi diétán természetesen, ami az azt eszel, amit találsz konyhát jelenti.
Nyilván a záróvizsga eredményes abszolválása váltja meg a belépőt a négyhetes ejtőernyős kiképzéshez. Ez idő alatt nyolc ugrást kell teljesíteni, ebből egy éjszakai. Ezek után tűzheti fel magára a hallgató a „Sabre” szárnyakat, és a SAS elismert tagjává válik. Igaz, a kiképzés ezek után a terrorelhárítással folytatódik, meg még ki tudja mivel, hiszen ezek a fiúk ha éppen nem harcolnak valahol, újabb és újabb képzési programokkal múlatják az időt. 

Дальше читать:

Kicsit bővebben az SAS-ről, ugyancsak magyarul
http://www.sasrogues.co.uk/index.htm
http://en.wikipedia.org/wiki/Special_Air_Service
Steve Crawford: SAS enciklopédia, ISBN 9630030497
M Ryan-C Mann-A Stilwell: A világ különleges katonai alakulatai, ISBN 9638633387