A mai nemzeti gyásznapon olyan elfelejtett szabadságharcosok emléke előtt tisztelgünk, akik ’de iure’ nem voltak a honvédsereg tagjai, mégis életüket kockáztatták és végül el is vesztették a szabadságharc sikere érdekében. A ”gerilla főhadnagy” és felkelő csapatának történetét – sajnálatos módon - eddig kevesen ismerik, nosza hát vágjunk bele a történetbe!
Harapófogóban
1849. júliusában a magyar honvéd haderő csoportjait minden oldalról ellenséges csapatok fogták körül. A dicsőséges tavaszi hadjárat után a stratégiai fölényt mégis csak azáltal vesztette el a honvédsereg, hogy az ifjú császár megkapta a kért orosz segítséget a szabadságharc leverésére. Európa legképzettebb és legkitünőbb tábornokzsenije, Görgey Artúr tehetségét halogató harcokra és menekülő bújócskára volt 
kénytelen vesztegetni, ebben az időben éppen a komáromi sereg egyik részét menekítette délre, hogy a magyar erők egyesülve eredményesebben harcolhassanak a déli cári – császári csapatok ellen. A nagy bújócska megkezdődött; július első napjaiban kezdődött a versenyfutás, a cári csapatok Miskolcról indultak nyugatra, a honvédsereg pedig Komáromból keletre. A cári csapatok összlétszáma 70.000 fő (orosz, ukrán, lengyel gyalogos egységek, kozák, lengyel és cserkesz lovassági alakulatok), a honvéderő 27.000 lélek, ez háromszoros túlerő. Nyílt terepen lefolytatott ütközetben ez végzetes, még egy középszerű vezérkar is sima győzelmet arathatott volna bármelyik magyar tábornok felett. Csak nem Görgey felett, aki tisztában volt azzal, hogy ki kell csúsznia a cári csapatok gyűrűjéből és állandó megtévesztő mozdulatokkal el kell kerülnie az ütközetet. Ilyen helyzetben lévő parancsnok számára elsődleges feladat a kimenő hírek tiltása, másodlagos feladat pedig az ellenségről szóló bármiféle hír beszerzése, ezen kívül a nyugtalanítás, és bármi, amit a gerilla harcmodor elbír. Csapatlétszámok, mozgás, felszereltség, hangulat, bármilyen információ, illetve bármilyen zavart okozó "partizánakció" kincset ért. A Komáromban csoportosuló csapatok számára a Vág menti, nyugatra irányuló ellentámadás kudarca miatt csak a keleti kitörés maradt, 
egyesülni a tizenötszörös (!!!) orosz túlerőt hősiesen visszatartó lengyel Jozef Wysocki hadseregparancsnokkal. Futárok útján egyeztetve Görgey és Wysocki az összevonás mellett döntött. Amíg Görgey 27.000 emberét 70.000 orosz kergette keletre, addig Wysocki 8.000 (főleg újonc) fős északi hadseregét, a IX. hadtest és a Lengyel Légió védekező egységeit 120.000 orosz hajtotta nyugatra. A cél egy Gödöllő környéki találkozás volt, de ezt a helyszínt később máshol voltak kénytelenek megtalálni a parancsnokok.
kénytelen vesztegetni, ebben az időben éppen a komáromi sereg egyik részét menekítette délre, hogy a magyar erők egyesülve eredményesebben harcolhassanak a déli cári – császári csapatok ellen. A nagy bújócska megkezdődött; július első napjaiban kezdődött a versenyfutás, a cári csapatok Miskolcról indultak nyugatra, a honvédsereg pedig Komáromból keletre. A cári csapatok összlétszáma 70.000 fő (orosz, ukrán, lengyel gyalogos egységek, kozák, lengyel és cserkesz lovassági alakulatok), a honvéderő 27.000 lélek, ez háromszoros túlerő. Nyílt terepen lefolytatott ütközetben ez végzetes, még egy középszerű vezérkar is sima győzelmet arathatott volna bármelyik magyar tábornok felett. Csak nem Görgey felett, aki tisztában volt azzal, hogy ki kell csúsznia a cári csapatok gyűrűjéből és állandó megtévesztő mozdulatokkal el kell kerülnie az ütközetet. Ilyen helyzetben lévő parancsnok számára elsődleges feladat a kimenő hírek tiltása, másodlagos feladat pedig az ellenségről szóló bármiféle hír beszerzése, ezen kívül a nyugtalanítás, és bármi, amit a gerilla harcmodor elbír. Csapatlétszámok, mozgás, felszereltség, hangulat, bármilyen információ, illetve bármilyen zavart okozó "partizánakció" kincset ért. A Komáromban csoportosuló csapatok számára a Vág menti, nyugatra irányuló ellentámadás kudarca miatt csak a keleti kitörés maradt, egyesülni a tizenötszörös (!!!) orosz túlerőt hősiesen visszatartó lengyel Jozef Wysocki hadseregparancsnokkal. Futárok útján egyeztetve Görgey és Wysocki az összevonás mellett döntött. Amíg Görgey 27.000 emberét 70.000 orosz kergette keletre, addig Wysocki 8.000 (főleg újonc) fős északi hadseregét, a IX. hadtest és a Lengyel Légió védekező egységeit 120.000 orosz hajtotta nyugatra. A cél egy Gödöllő környéki találkozás volt, de ezt a helyszínt később máshol voltak kénytelenek megtalálni a parancsnokok. Előre!
Az indulás napján, 1849. június 26-án jött a hír, miszerint már Bem erdélyi csapatait is orosz erők támadják, ezzel gyakorlatilag minden fronton összeomlás közeli állapotok alakultak ki. Mit tehet ilyenkor egy hadügyminiszter, egy katonai parancsnok, és mit tehet egy politikus? Görgey cselekedett, előbb Komáromnál megverte az osztrákokat, majd pár nap alatt gyorsan és csodásan kigyógyult a halálos fejsebből, ezután Tisza menti összpontosítási parancsot adott ki. Ám Kossuth sem nézte tétlenül az eseményeket, ismételt népfelkelést hirdetett. A népfelkelés eredményeképpen megnőtt az újoncok száma, de ezek kívül sok (ellenség által uralt) területen is felélénkült a gerillaharc. Nagy úr a kényszer, ahogy a mondás is tartja, ennek megfelelően azok a polgári személyek, a sorozáson kiszuperáltak, vagy csapatukhoz visszatérni nem tudó katonák ott és olyan fegyverrel harcoltak a megszállók ellen, ahogy tudtak. Egyenruha nélkül, kezdetleges fegyverekkel, lándzsával, pikával, kaszával, fejszével, fűrésszel, 
kötéllel, karikással, mindennel, ami csak a kezük ügyébe akadt. A hátország lelkes honfiúi csak az alkalomra vártak, ilyen pedig akadt bőven. A váci furcsa ütközet utáni napokban Pest és Heves vármegyékben nagyon nagy felfordulás képe alakult ki, minden mozgott, helyőrségek nem léteztek, csak hullámzó frontvonalak. A káoszra jellemző, hogy azt csak abban a percben lehetett megállapítani, hogy milyen egység halad az országúton, amikor már látni lehetett a zászlójukat, vagy zászló híján a sapkarózsájukat; nagy volt a mozgás az utakon. Csak a példa kedvéért megjegyzendő, hogy az osztrák tüzér egyenruha és a magyar gyalogos első pillantásra szinte megegyezett külalakra.
kötéllel, karikással, mindennel, ami csak a kezük ügyébe akadt. A hátország lelkes honfiúi csak az alkalomra vártak, ilyen pedig akadt bőven. A váci furcsa ütközet utáni napokban Pest és Heves vármegyékben nagyon nagy felfordulás képe alakult ki, minden mozgott, helyőrségek nem léteztek, csak hullámzó frontvonalak. A káoszra jellemző, hogy azt csak abban a percben lehetett megállapítani, hogy milyen egység halad az országúton, amikor már látni lehetett a zászlójukat, vagy zászló híján a sapkarózsájukat; nagy volt a mozgás az utakon. Csak a példa kedvéért megjegyzendő, hogy az osztrák tüzér egyenruha és a magyar gyalogos első pillantásra szinte megegyezett külalakra. Üss oda és fuss el!
A mozgolódást, kiszámíthatatlanságot, ezt a zűrzavart használták ki a ”mátrai gerillák”, Posztóczky István – önmagát főhadnagyként beállító tiszt - vezetése alatt. Neki ugyan nem volt 32 neve, de ha Potoczki Gyula, Mosóczy István, Almássy Gyula személyéről hallunk, akkor ugyanőt kell a háttérben sejteni. A soknevű tiszt vezetésével a váci csata okozta káoszt kihasználva a különítmény szabadon mozgott Gyöngyös térségében, kereste az alkalmat a lecsapásra. Várták a nagy fogást, amely július 26-án el is érkezett egy utasokat szállító szekér formájában. Már több ízben hagytak futni lovas egységet, néhány fős tüzérosztagot, vagy egy poroszkáló gyalogos szakaszt. Ezeket nem támadták meg, félve attól, hogy felszereltségi hiány miatt nem sokra mennek. Egyre türelmetlenebbül várták hát a lecsapást a "németre", népfelkelő esküjükhöz híven hazájuknak akartak szolgálni. Az a szekér, amely lassan előtűnt az úton, ráadásul fedezet nélkül, legnagyobb megdöbbenésükre két magas rangú tiszt utast szállított, ekkor érezhették, hogy eljött az 
idő a lecsapásra. Nem kellett nagy haditerv a szekérkerék besatuzására és az utasok foglyul ejtésére. A szerencse ezúttal a gerillák pártjára állt, a szekeret hajtó közkatona rögtön égbe emelte a kezét, mihelyt leállt a szekér és pár öblös hang felé szólt az éj sötétjében. A rajtaütés helyszíne nagyon erős valószínűséggel egy Nagyrédéhez közeli erdős rész lehetett, ezt a helyszínt még a kihallgatási jegyzőkönyv alapján sem lehetett pontosan beazonosítani.
idő a lecsapásra. Nem kellett nagy haditerv a szekérkerék besatuzására és az utasok foglyul ejtésére. A szerencse ezúttal a gerillák pártjára állt, a szekeret hajtó közkatona rögtön égbe emelte a kezét, mihelyt leállt a szekér és pár öblös hang felé szólt az éj sötétjében. A rajtaütés helyszíne nagyon erős valószínűséggel egy Nagyrédéhez közeli erdős rész lehetett, ezt a helyszínt még a kihallgatási jegyzőkönyv alapján sem lehetett pontosan beazonosítani. Kihallgatási jegyzőkönyv (képzelt)
”..Nevezett személyek, név szerinti felsorolásban fővádlott Posztóczky István (született Gacslad, Gömör vm., 1819. augusztus 19. római katolikus, özvegy, földmíves) parancsnoksága alatt egyéb négy fő sokadrendű vádlottak sommás eljárása alatt felvetetett adatok szerint az alábbi tényálladék nyert megállapítást. Posztóczky István, aki a' saját magát főhadnagyi státuszba állítva Palik Ignác solymosi erdőkerülőt, Márkus János abasári segédtanítót, Foith Alajos és Foith József gyöngyösi lakosokat arra csábítva, hogy népfelkelést színlelve császári tulajdonban lévő értékeket tulajdonítsanak el, 1849. július hó 26-án az éjszakai órákban a vértesfedezet nélkül irányt vevő von Karl Hacke báró, 
császári 's királyi alezredes szekerét megtámadták. A szekéren utazó Szemjonov cári százados írásbeli vallomásával megegyezően a' szekeret hajtó bakos is azonos vallomást téve az éjszakai cselekmények Nagyréde mellett, attól 3-4 mérföldre keletnek egy országúti fogadó mellett történtek. Von Karl Hacke báró, császári 's királyi alezredes a' Kettő Hattyú fogadóban éjszakázván, sürgős futárüzenetet kapott, amely szerint azonnal Miskolcz felé kell vennie az irányt. A megébresztése után a' futár mellett érkező cári százados által ismert miskolczi cél felé tartva éjszakai kettő órakor nevezett vádlottak feltartóztatták egy szekeret, a' heves ellenállást tanúsító von Karl Hacke báró, császári és királyi alezredest agyonlőtték, majd a' cári századost és a' bakost foglyul ejtették és magukkal ismeretlen helyre hurcolták. Az agyonlövetést kizárólag az elsőrendű vádlott által lehetséges elképzelni, mivel egyedül jelen személy bírt lőfegyvert birtokolni a csapatból. A' többi vádlott kaszával, pikával és fejszével volt szerelvényezve. A' holttestet és az iratokat, térképeket magukkal vívén annak megfelelő helyre való elszállítását nem tudták megoldani, ezért többszöri próbálkozás után tiszti holttestet és az iratokat is ismeretlen helyen eltemették. Miután fellelték Repetzky Ferenc lázadó "kormánybiztost", temetési helyet ismételve felásván a' katonai térképeket és iratokat a' sírból kiemelték és Repetzkynek átadták. Ezután a' cári tisztet és a' bakost valamely Tisza melletti erdős területen a lázadó katonai hatóságok felé fogságba tették. Szemjonov cári századost több ízben kihallgatásnak vetették alá, amelyben alattomosan italos állapotba helyezték, ezáltal őtőle fontos katonai információkat csaltak ki a' seregek mozgásával, létszámával, felszereltségével 's egyéb állapotjával kapcsolatosan. Ezen hírszerzés miatt a' lázadó seregek menekülése, üldöztetés alóli kicsúszása 's hátvédekezése sikeresebbé vált. A' rablott lovak 's szekér sorsáról ellentmondó vallomások születtek, ezáltal tényállási elemek között ezek tovább nem szerepelhetnek. 1849. augusztusától vádlottak Hellmann József csapatával együtt Gyöngyös környékén portyáztak, 's zaklatták a' jó érzelmű polgárokat, amely által a' köteles rendet erősen több ízben és többféle bűnös cselekedettel megzavarták, egész településekre félelmet és nyomort hoztak. Lefegyverzésük után nevezettek otthonukba vissza nem térhetnek, az öszves vádlott addig, míg a' hadeljárás folytán rendelkezés tétetik, tömlöcben fognak beszállásoltatni.…”
császári 's királyi alezredes szekerét megtámadták. A szekéren utazó Szemjonov cári százados írásbeli vallomásával megegyezően a' szekeret hajtó bakos is azonos vallomást téve az éjszakai cselekmények Nagyréde mellett, attól 3-4 mérföldre keletnek egy országúti fogadó mellett történtek. Von Karl Hacke báró, császári 's királyi alezredes a' Kettő Hattyú fogadóban éjszakázván, sürgős futárüzenetet kapott, amely szerint azonnal Miskolcz felé kell vennie az irányt. A megébresztése után a' futár mellett érkező cári százados által ismert miskolczi cél felé tartva éjszakai kettő órakor nevezett vádlottak feltartóztatták egy szekeret, a' heves ellenállást tanúsító von Karl Hacke báró, császári és királyi alezredest agyonlőtték, majd a' cári századost és a' bakost foglyul ejtették és magukkal ismeretlen helyre hurcolták. Az agyonlövetést kizárólag az elsőrendű vádlott által lehetséges elképzelni, mivel egyedül jelen személy bírt lőfegyvert birtokolni a csapatból. A' többi vádlott kaszával, pikával és fejszével volt szerelvényezve. A' holttestet és az iratokat, térképeket magukkal vívén annak megfelelő helyre való elszállítását nem tudták megoldani, ezért többszöri próbálkozás után tiszti holttestet és az iratokat is ismeretlen helyen eltemették. Miután fellelték Repetzky Ferenc lázadó "kormánybiztost", temetési helyet ismételve felásván a' katonai térképeket és iratokat a' sírból kiemelték és Repetzkynek átadták. Ezután a' cári tisztet és a' bakost valamely Tisza melletti erdős területen a lázadó katonai hatóságok felé fogságba tették. Szemjonov cári századost több ízben kihallgatásnak vetették alá, amelyben alattomosan italos állapotba helyezték, ezáltal őtőle fontos katonai információkat csaltak ki a' seregek mozgásával, létszámával, felszereltségével 's egyéb állapotjával kapcsolatosan. Ezen hírszerzés miatt a' lázadó seregek menekülése, üldöztetés alóli kicsúszása 's hátvédekezése sikeresebbé vált. A' rablott lovak 's szekér sorsáról ellentmondó vallomások születtek, ezáltal tényállási elemek között ezek tovább nem szerepelhetnek. 1849. augusztusától vádlottak Hellmann József csapatával együtt Gyöngyös környékén portyáztak, 's zaklatták a' jó érzelmű polgárokat, amely által a' köteles rendet erősen több ízben és többféle bűnös cselekedettel megzavarták, egész településekre félelmet és nyomort hoztak. Lefegyverzésük után nevezettek otthonukba vissza nem térhetnek, az öszves vádlott addig, míg a' hadeljárás folytán rendelkezés tétetik, tömlöcben fognak beszállásoltatni.…”Fuss az életedért!
A rajtaütést végző csapat ellen az oroszok és az osztrákok mintegy 250 fős lovas különítményt küldtek, amely egy havi folyamatos, fárasztó üldözés és egy héttel a világosi fegyverletétel után a benei pincénél hat gerillát elfogott (erős rendőrspicli behatásra, hosszas üldözés után), köztük a 
különítmény két tagját, Palik Ignácot és Márkus János segédtanítót. A Foith testvérek elmenekültek és elbujdostak, ezzel elkerülték a felelősségre vonást, sőt, a bűnrészes harmadik (falusi jegyző) testvérük, akinek a segítségével menekültek, ő is sértetlenül megúszta a történéseket. A testvérek szerencséjére az is jellemző, hogy a sorozóbizottság alkalmatlannak találta őket a honvédi szolgálatra, ezáltal a katonai szolgálatot és az 1849-es kényszerbesorozást is elkerülték. Visszatérve a tömlöcbe vetett gerillákra: az, hogy egy héttel a fegyverletétel után is fegyveresen találtak a szabadcsapatra, súlyosabbá tette az amúgy sem könnyű helyzetüket. Az elfogatásukról értesülő Görgey – mint orosz fogságban lévő parancsnok – nem tehetett mást, mint írásban felszólította a még bujkáló szabadságharcosokat, ”hogy a továbbiakban halálbüntetés terhe alatt tartózkodjanak a hasonló akcióktól.” Ekkor még úgy nézett ki, az ellenfél tisztességgel fog bánni a legyőzöttekkel, de sajnos a történelem mást hozott. A gáláns orosz tisztek helyett a Vae victis! elvet megvalósító svarcgelb gárda vette át a megtorló hatalmat. Görgey felhívása után a még mozgó, harcolni vágyó alakulatok nem tehettek mást, mint Komáromba szökni és ha szerencséjük volt, be is jutottak az utolsó északi magyar erődbe (az utolsó déli magyar erősség, Pétervárad elérése és az erődbe való bejutás szinte lehetetlen feladatnak bizonyult volna).
különítmény két tagját, Palik Ignácot és Márkus János segédtanítót. A Foith testvérek elmenekültek és elbujdostak, ezzel elkerülték a felelősségre vonást, sőt, a bűnrészes harmadik (falusi jegyző) testvérük, akinek a segítségével menekültek, ő is sértetlenül megúszta a történéseket. A testvérek szerencséjére az is jellemző, hogy a sorozóbizottság alkalmatlannak találta őket a honvédi szolgálatra, ezáltal a katonai szolgálatot és az 1849-es kényszerbesorozást is elkerülték. Visszatérve a tömlöcbe vetett gerillákra: az, hogy egy héttel a fegyverletétel után is fegyveresen találtak a szabadcsapatra, súlyosabbá tette az amúgy sem könnyű helyzetüket. Az elfogatásukról értesülő Görgey – mint orosz fogságban lévő parancsnok – nem tehetett mást, mint írásban felszólította a még bujkáló szabadságharcosokat, ”hogy a továbbiakban halálbüntetés terhe alatt tartózkodjanak a hasonló akcióktól.” Ekkor még úgy nézett ki, az ellenfél tisztességgel fog bánni a legyőzöttekkel, de sajnos a történelem mást hozott. A gáláns orosz tisztek helyett a Vae victis! elvet megvalósító svarcgelb gárda vette át a megtorló hatalmat. Görgey felhívása után a még mozgó, harcolni vágyó alakulatok nem tehettek mást, mint Komáromba szökni és ha szerencséjük volt, be is jutottak az utolsó északi magyar erődbe (az utolsó déli magyar erősség, Pétervárad elérése és az erődbe való bejutás szinte lehetetlen feladatnak bizonyult volna). Nincs kegyelem!
A jegyzőkönyvben említett Hellmann – csapatnak óriási szerencséje volt, bejutottak 
Klapka városába és ezáltal megúszták a későbbi kötelet, de nem mindenkire várt a szerencsés amnesztia. A Mátrában felfegyverkezve elfogott Palik Ignácot és Márkus János segédtanítót 1849. november 16-án állították hadbíróság elé Pesten, majd 1850. első heteiben hallgatták ki őket. A vádlottak ezt az egy cselekményt nem tagadhatták, kénytelenek voltak a sok terhelő tanúvallomás miatt a beismerés mellett dönteni. Az ellenük felhozott erőszakos cselekmények bizonyítottság hiányában nem szerepeltek a vádiratban, pedig nagy valószínűséggel pár lovasfutár nyomtalan eltűnése és nagy adag nyugtalanító akció is szerepelt a repertoárjukban.
Klapka városába és ezáltal megúszták a későbbi kötelet, de nem mindenkire várt a szerencsés amnesztia. A Mátrában felfegyverkezve elfogott Palik Ignácot és Márkus János segédtanítót 1849. november 16-án állították hadbíróság elé Pesten, majd 1850. első heteiben hallgatták ki őket. A vádlottak ezt az egy cselekményt nem tagadhatták, kénytelenek voltak a sok terhelő tanúvallomás miatt a beismerés mellett dönteni. Az ellenük felhozott erőszakos cselekmények bizonyítottság hiányában nem szerepeltek a vádiratban, pedig nagy valószínűséggel pár lovasfutár nyomtalan eltűnése és nagy adag nyugtalanító akció is szerepelt a repertoárjukban. A kötél
A hadbíróság január 22-én mindkettőjüket halálra ítélte a gyöngyösi cselekedeteik miatt, kegyelmi kérvénynek nem adtak helyt ("Úristennél a kegyelem!"), így az ítéleteket másnap, 23-án a pesti Újépületben végrehajtották. A gerillákkal együtt akasztották fel Kolosy György honvédszázadost, Lamberg altábornagy feltételezett meggyilkolóját is. A vezért, Posztóczky István főhadnagyot csak 1850. június elején fogták el, majd rövid kihallgatás és pár szembesítés után június 30-án halálra ítélték. Védekezésének egy alapja volt: cáfolta, hogy rablásban vett volna vészt, a megszerzett javakat és iratokat, térképeket Repetzky Ferenc kormánybiztos részére kívánta ugyanis átadni; ezt meg is tette pár nappal az esemény után. A bíróság persze ezt a védekezést nem fogadta el, de még ha méltányolták volna is, az sem mentette volna meg a halálos ítélettől. A kötél általi halál ítéletét másnap, július 1-jén reggel 8 órakor Gyöngyösön, a hatvani országút mellett hajtották végre. 
Ezzel kimúlt Haynau dühe, Posztóczky főhadnagy volt az utolsó, akin 1848-49. évi cselekedetei miatt halálos ítéletet hajtottak végre. Kivégzésük és haláluk nem kavarta fel a megfélemlített és elhallgattatott magyarságot, személyük és történetük kevésbé ismert a 48-as megemlékezések között. Ennek ellenére (vagy pont ezért) őrizzük meg az emlékezetünkben az Ő neveiket is! Nyugodjanak békében!
Az utolsó 100 komment: