Olyan katonai alakulattal, amelyik egy Frederick Selous nevű fickó cserkészeinek nevezték magukat, a minap találkozhatott a Kedves Olvasó. Logikusan merül fel tehát a kérdés, hogy cserkészkémék hogyan kezdték a cserkészést, merthogy a mi korosztályunk azokkal a kispajtásokkal előbb találkoztak, akik az utat törték, mint zöldnyakkendős, kifúrtgesztenyés, nagyonkirálykalpagos társaikkal. Nekünk az MHSZ-ről, az Ifjú Gárdáról és ezek keleti társairól sem azonnal a katonai felkészítés és utánpótlás jutott eszünkbe, hanem a béketábor, a mozgalom, a dalok, meg a táborozás. Illetőleg mindezek alatt becserkészhető nagyszámú lányok - hogy a cserkészésnek egy újabb értelmére is rávilágítsak.
Ez a poszt azonban csak a szükséges és elégséges mértékben foglalkozik a cserkészéssel, vagy magával a mozgalommal, annál inkább visszont azzal a személlyel, aki kitalálta és Őfelsége Kormányának hathatós támogatásával létrehozta azt.

Az 1899-1901 között zajló angol-búr háború egyik igen nevezetes szereplője volt egy bizonyos Robert Stephenson Smyth Baden-Powell lovassági tábornok (1857-1941), aki, mint a cserkészintézmény megalkotója elévülhetetlen érdemeket szerzett. A cserkészek hősünk monogrammja után csak BP (a nem angolosok kedvéért: Bi-Pi)-ként emlegetik - ezt itt mi is tartjuk - de a brit olajtársasággal való minden párhuzamot kategórikusan tagadunk.

Egy valódi huszárral van dolgunk, hiszen BP 1876-ban a 13. Huszárezredhez csatlakozik hadnagyként, majd Sandhurstben tanul okos dolgokat a hadviselés és más hadtudományos témákkal kapcsolatosan. Itt vizsgázik kitűnőre Szun Ce, Jomini és Clausewitz hadtudományos elveiből, de Zrínyi Miklós Vitéz hadnagy c. munkáját, mint csak ajánlott irodalmat mellőzi a felkészülésben. Minősítése ezért csak cum laude lesz, de ezt senki sem bánja.

A következő állomás India, ahonnan 1884-ben távozik immáron századosként. A dél-afrikai gyarmatok jönnek sorra - miután önéletrajzírója a e ködös megjegyzéssel kapcsolja össze a kíváncsi szemek elől azt a 4 évet, ami az Afrikába történt tartós megérkezés (1888) és Indiából történt távozás közt feszül. Azt írja: "doing some home service", azaz némi otthoni (mármint az Egyesült Királyság) számára teljesített szolgálatot. Más források látták BP-t felbukkanni azért az Egyesült Királyságon kívül is. Kicsit zavaróan hat a sztori hihetőségéhez, hogy a London-Fokváros közt közlekedő utasszállító hajókon a pincérek 80%-a kérdés nélkül tudta, mit iszik BP és kér-e bele tejet.

A felívelő karrierben újabb állomás Málta, ahol hősünk már őrnagy. A sziget katonai kormányzója egy Sir Henry Augustus Smyth nevű pofa tábornok. Aki mellesleg BP nagybátyja. Itt BP beosztása igazán figyelemreméltó módon alakul: a saját nagybátyja titkára lesz, egyben a brit katonai hírszerzés helyi rezidense. Az itt töltött gyenge három év igazán irigylésre méltó. A jó környezet, a finom úri modor, a sok munka. Ezek t'án a legjellemzőbbek.

1897-től az 5. Dragonyos Ezred parancsnoka lesz, (a dragony mibenlétéről itt lehet olvasni bővebben) majd mikor 1899-ben szabadságra utazik a jó öreg Angliába, a Békeügyi Minisztériumból megszólítják, szervezzen lovas lövész egységet a dél-afrikai Mafeking helyőrségbe (képünkön), ahonnan majd jól támadhatók lennének búr célpontok. Újra bizonyít: a feladat teljesítve. A sikereket azonban a búrok is figyelemmel követik. Rövidesen a búr háborúban és Mafeking városában mint parancsnok jól körülzárva találja magát és ezredét. A várost 1899 októberétől 1900 májusi felmentéséig - 217 napig - sikerült tartania.

Az alsó képen BP az 5. Dragonyosok parancsnoka látható ezredesként és természetesen lóháton.

BP egy sor könyvet ír, így saját életéről is, amelyből tekintélyes részt a katonai kémkedés szolgálatában töltött. Életrajzi indíttatású, a tapasztalati megismerés legmélyebb bugyraiba hatoló könyvei sok tekintetben hasonlított a Papára, meg Posta Imrére is, de más tekintetben viszont nem, ezért ezt a mellékszálat a továbbiakban hanyagoljuk. BP összesen tehát 39 könyvet írt, melyek témái közül a katonai felderítés és a cserkészet nem meglepő módon előkelő részarányt képvisel. Vannak persze lovassággal kapcsolatos, vagy a helyi  katonai rendészettel foglalkozó könyvei, sőt amolyan katonautazós dolgok is - ez utóbbi témában a magyar vonatkozások iránt érdeklődőknek javasolom Nagy Miklós Mihály kitűnő munkáit: förder ríding itt és itt. Az alábbi képen BP által írt könyvek szerény gyűjteménye látható, persze nem az összes:

1915-ben, majd 1924-ben újra kiadja "Indiai emlékeim - kalandjaim kémként" című önvallomását – bár sokszor csak általánosan és eléggé romantikus színekben fejtegeti kémszereplését a világ minden részében, a kémkedés történetének mindenesetre érdekes fejezete, úgyhogy ennek rövid ismertetése posztunkból sem maradhat ki. Itt olvasható angol eredetiben.

Lord Robert Baden-Powell már 1888-ban, majd 1895-ben kitűnt a zulu-kafferek és ashantik elleni gyarmati harcokban (a törzsnevek szintén zh-gyanúsak!). 1896-97-ben mint vezérkari törzstiszt a dél-afrikai matabélék lázadásának leverésében vett részt, a búr háborúban pedig mint tábornok vezetett csapatokat. A háború lezajlása után az angol lovasság főfelügyelője lett. Később, 1910-ben nyugdíjba ment, hogy egész működését a cserkészintézmény fejlesztésének szentelhesse. Úgy tűnik, innen datálódik, hogy Őfelsége Kormánya fantáziát lát BP cserkészmozgalmában.

A cserkészet gondolata a búr háború alatt született, amikor a körülzárt Mafeking ostroma alatt BP meggyőződött, hogy a 10-18 éves fiatal fiúkat milyen kitűnően lehet felhasználni portyázó, hírszerző, sőt kémszolgálatokra is, ha megfelelő módon kiképzik és vezetik őket. A kezdetben ifjúsági hadijátéknak induló cserkészet az évek során teljes mozgalommá fejlődött. Pilch Jenő (A hírszerzés és kémkedés története I-III, Franklin Társulat, Budapest, 1936.) szerint az egész világot átfogó olyan intézménnyé vált a cserkészet, amely mint egészséges világnézet, a nemzetek jövőjének kialakításában nagy feladatra hivatott. Ez kétségkívül Baden-Powell érdeme.

E nagy angol katonának nem csak ilyen irányú működése érdemel szót, hanem életének az a szakasza is, amelyben, mint az angol hadügyminisztérium hírszerző irodájának tagja, Európa minden részét felkereste – nem vitás: kémkedés céljából. Mesterségét valóban odaadással és szeretettel űzte s igyekezett magát abban tökéletesíteni. Anglia akkori ellenségeinek földjét éppúgy bekalandozta, mint szövetségeseinek országait. Az osztrák-magyar monarchia hadseregének berendezéseit éppen olyan buzgalommal igyekezett kikémlelni, mint az olaszokéit. Éppúgy kémkedett Dél-Afrikában, mint Anglia ázsiai gyarmatain. Munkálkodásának legnagyobb részét azonban a német hadsereg életének kikémlelésére fordította. Ez a kitüntetett figyelem a két birodalom részéről meglehetős szimmetriát mutat, ahogy erre egy korábbi posztunkban már rámutattunk.

Hadtudományos, katonai, vagy éppen hírszerzéssel kapcsolatos gondolatait nem átallotta Baden-Powell papírra vetni, így például könyvben kiadott fenti önvallomásaiban megmagyarázza a kémek különféle fajtáit és azok eljárásmódjait is. Leírásaiból ismertetjük a következő érdekesebb jeleneteket.

A matabélék elleni harcokban egy Jan Grootboom (képünkön) nevű a xosha néger törzsből származó kém volt nagy segítségére, aki mint vadász, sokat érintkezett fehérekkel, megtanulta az európai öltözködést és folyékonyan beszélt angolul. Ravaszsággal, erőszakkal mindig meg tudta állapítani az ellenséges felkelő törzsek táborhelyeit, s mivel maga is szerecsen volt, közéjük lopódzott s kihallgatta beszélgetéseiket.

A kémhírek közvetítésére a dél-afrikai háborúban sokféle módot találtak ki. A jelentést kis golyóvá göngyölt papirosra írták, azt kifúrt sétabotba, pipaszárba dugták. Máskor kis golyókká összenyomva ólommal vonták be és nyakuk köré fűzött zsinórra erősítették. Ha az ellenség körülfogta a kémet, akkor ezeket a golyócskákat a földre ejtette és jól megjegyezte magának a helyet. A szürke ólomgolyó, a hasonló színű kavicsok között valóban senkinek sem tűnhetett fel. Ha az ellenség eltávozott, könnyű volt megtalálni az elejtett golyókat.

Baden-Powell tapasztalta, hogy az együgyűnek vagy érdektelennek látszó és buta ember szerepét játszó kém sokszor többet végezhet, mint az erőszakos, vagy igen furfangos. Azt állítja, hogy az angolok ilyen szerepekben kitűnően tudnak dolgozni. Külföldi kémek, akik Angliába jöttek kémkedni, gyakran gyerekjátéknak tartották azokat az ellenkémeket kijátszani, akik szerintük igen bárgyún viselkedtek. Arról persze sejtelmük sem volt, hogy ezek a butáknak látszó emberek már nagyon jól ismerik őket és minden lépésükre már régen felfigyeltek. Az egyik fontos angol kikötőben minden hajó megérkezésénél megjelent egy szürke, igénytelen, alacsony öregúr, akiről senki sem sejtette, hogy minden idegen emberről már előre tudta, hogy kémkedni jön-e Angliába, s partraszállása után rövid idő múlva már lakását, foglalkozását is meg tudta állapítani. (Ez biztos erős túlzás, mindenesetre Pilch könyvében jól mutatott.)

Idegen országokban gyakran elnézőn mosolyogtak olyan angol utazókon, akik naphosszat álltak a patakok, vagy tengerpart mentén, hogy horgásszanak, hegyek között lepkéket, bogarakat gyűjtsenek, vagy templomokat, tájképeket rajzoljanak. Pedig az ilyen ártatlan lepkegyűjtők, botanizáló tudósok rajzai igen ügyes kémjelentések is lehettek. (Angol kémek által rajzolt ügyes lepke-, vagy falevél-rajzokba kémjelentéseket rejtettek.)

Maga Baden-Powell is előszeretettel alkalmazta ezt a technikát. Ilyen lepkevadászként barangolta be Dalmáciát, hogy a monarchia akkori Cattaro (ma Kotor - az OMM Haditengerészet 2. számú hadikikötője) környéki igen nagyjelentőségű erődrendszerét kikémlelje. Feladata volt a tengerparti erődökbe hír szerint újonnan beépített ütegek helyét megállapítani. Sohasem kapták el.
Ezek egyébként ma is jórészt láthatók - posztunk olvasóinak, ha arrafelé járnak mondjuk nyaralni, javallott az itteni emlékeket megtekinteni. Pl. Prevlaka félsziget, OMM partvédő erőd. Ez egy korabeli partvédő löveg képe itt:






















Festőszekrénnyel, lepkehálóval és vázlatkönyvvel a kezében barangolta be Baden-Powell ezt a vidéket és még az erődök közvetlen közelében sem gyanakodott rá senki sem. Angol felfuvalkodottsággal egyenesen az ott járókelő tiszteket vagy polgári egyéneket szólította meg, megmutatta nekik vázlatkönyvének egy-két lapját, amelyre színes pillangókat festett s a legártatlanabb arccal megkérdezte őket, nem láttak-e ezen a vidéken ilyen fajta lepkét, mert ez még hiányzik gyűjteményéből. Azok, akikkel szóba állt, megmosolyogták a bolond angolt, pedig ennek a beszélgetések alatt sikerült a lepke szárnyaiba, kellő helyeken, pontokkal és különféle jelzésekkel belerajzolni az ütegek helyét és az erődítmények egyéb részleteit. (Lásd a rajzot, click oda és nézd meg, amit elrejtettek a rajzon.)

Baden-Powell természetesen az alakoskodásnak is nagy mestere volt s kémútjai közben nemcsak álöltözetet, szakállt és hajat viselt, hanem testtartását, mozdulatait is annyira meg tudta változtatni, hogy senki sem ismerhetett rá. A dél-afrikai háború alatt egyszer személyesen indult kémszemlére felismerhetetlenségig megváltoztatott alakban. Az angolok által megszállt egyik városkában véletlenül egyik legjobb barátjával ütközött össze az utcán. Pillanatig kiesett szerepéből s örömmel rákiáltott: “Halló! Ezredes! Mit keres maga itt?” Az ezredes csodálkozva végignézte a torzonborz csavargót és azután faképnél hagyta. Baden-Powel jót nevetett magában és nyugodtan folytatta kémútját.

Aki nem hiszi, járjon utána.

A cserkész mozgalomról pedig itt egy elég jó link, érdemes kicsit belekukucskálni.