A húsvéti sonkamérgezés után hétfő estére már általában csak a TV előtt punnyadás marad (persze csak ha valaki már/még elég józan hozzá). Szorgos Lemil olvasóknak gondolom nem is kérdés, hogy a műsorból az HBO Pacific című sorozatának aktuális része a kötelező választás. Mivel úgy látszik, már az HBO sajtósai is olvassák a blogot, landolt nálunk egy interjú, amit Simon Athertonnal, a sorozat "fegyvermesterével" készítettek. Köszönet nekik a figyelmességért, a cikket némi többlet információval megspékelve közöljük.

Simon Atherton számos hollywoodi kasszasiker (A múmia, München, Véres gyémánt, stb.) mellett most harmadszor dolgozott együtt a Spielberg-Hanks duóval a Ryan közlegény megmentése és az Elit alakulat után. Bár a Pacific-ot általában az Elit alakulat utódjának (sokan folytatásának) tartják, valójában egy teljesen önálló történet. Két konkrét memoárból és számtalan egyéb visszaemlékezésből táplálkozik és követi végig a számunkra sokkal kevésbé ismert csendes-óceáni hadszíntéren harcoló tengerészgyalogosokat az első guadalcanali ütközetektől Okinawáig és a hazatérésig.

A "Csendes"
A csendes-óceáni hadszíntér, vagy ahogy az amerikai irodalomban hivatkoznak rá, a PTO (Pacific Theater of Operation) szerepét sokszor alábecsülik azon egyszerű oknál fogva, hogy az itt harcoló alakulatok száma elenyésző volt az európai harcmezőkhöz képest. Még az éppen 65 éve kezdődött okinawai partraszállásban is csak négy hadosztály vett részt, 60 000 emberrel, a szigetet pedig mintegy 100 ezer fős japán sereg védte - ez a keleti fronton talán ha a második oldalára lett volna elég egy hadijelentésnek. Amit sokan nem vesznek figyelembe, hogy ezek az összecsapások a japán mentalitásból és körülményekből adódóan mindkét fél számára a Hegylakó "csak egy maradhat" deathmatch szabályai szerint zajlottak. Az első megerősített sziget, Tarawa elleni támadásnál a 2800 fős védőseregből tizenheten estek élve fogságba, a már említett Okinawán két hónapi harc mérlege több mint 62 ezer halottal szemben alig 450 hadifogoly volt. A veszteségek arányukban az amerikai oldalon is nagyon súlyosak voltak, Tarawán az első napon partra tett 5000 emberből estére 1500 volt halott vagy sebesült. Összehasonlításul: a hírhedt "Véres Omaha" partszakaszon Normandiában 10% volt a veszteség.


Hány fegyvert használnak összesen egy ilyen nagyságú produkcióban?

Az igazi fegyverek száma valahol 7-800 között van. Ez több, mint amire szükség van, de a hosszú forgatási napok miatt dupla mennyiségre van szükség, mert nem tudunk egész éjszaka fegyvert pucolni. Így aztán kicsit disznók vagyunk, elrakjuk koszosan a fegyvereket éjszakára, aztán reggel a főszereplők fegyvereit azonnal megtisztítjuk, a többit pedig cserélgetjük a fegyvertár készletéből. Hétfőn a jobb oldali polcokon lévő cuccokat adjuk ki, kedden a bal oldaliakon levőket. Ez kezdetben megnöveli egy kicsit a gyártási költségeket, de időt és fáradságot takarít meg.

A produkció készítői valóban nagyon akkurátusak voltak. Az első két rész guadalcanali harcaiban nem csak az általánosan használt fegyverek jelennek meg, hanem olyan, csak az ottani ütközetekben használt ritkaságok is, mint pl. a Reising géppisztoly. Ezt a fegyvert a tengerészgyalogság és a Parti Őrség rendszeresítette a közismert Thompsonnal szemben, mert a próbákon könnyebbnek és pontosabbnak bizonyult. A csapatpróba intézményét úgy látszik akkoriban még nem ismerték, így fordulhatott elő, hogy a harctéren "apró" problémák jelentkeztek az eredetileg rendőrségi célra szánt fegyvernél. A finom mechanika rosszul tűrte a sárban fetrengést, a sok apró alkatrészből álló fegyvert vakon szinte lehetetlen volt összerakni, ráadásul a rossz nyelvek szerint a frissen megpucolt fegyver már az alatt az idő alatt képes volt berozsdásodni, amíg tulajdonosa a hajóról a partra ért, olyan gyenge volt a felületkezelése. A Reisinget Guadalcanal után le is cserélték a jól bevált Thompsonra. A mellékelt képen is látszik, hogy ez utóbbit akkor is viszonylag könnyű volt szétszedni, megtisztítani és újra összerakni, ha nem volt tanácsos lámpát gyújtani.

Milyen egyéb fegyverekre volt szükség a puskák mellett?

Mindenre, ami a személyi felszereléshez tartozik: késekre, kardokra, gránátokra. Ezek eldöntése ránk volt bízva. Minden a málhaszíjakkal kezdődik, mert ezek határozzák meg, milyen fegyvert használ vagy hordoz a szereplő.  Az összes tárnak és szükséges felszerelésnek meg kell legyen a helye. A sorozatot Springfieldekkel kezdtük, ezek egylövetű, forgó-tólózáras puskák voltak, vagyis minden egyes löves után hátra kellett húzni a závárt és új töltényt nyomni a csőbe. Aztán ahogy a háború haladt, áttértünk az M-1-re, a Garandra, ami már félautomata volt. Sok tengerészgyalogos azonban ragaszkodott a régi típushoz és nem akart megválni tőle, a felszerelésnek ehhez igazodnia kellett.

Nem véletlenül ragaszkodtak sokan az elvileg korszerűtlenebb Springfieldekhez. Egyrészt a fegyver hosszabb távon sokkal pontosabb volt, mesterlövész fegyverként szinte kizárólag ezt használták. Másrészt a Garand nagyobb tűzgyorsaságának volt egy, sok katona számára idegesítő árnyoldala is. Amint az a képen is látható, a nyolc töltényt gyárilag egy fém sínbe rögzítették, ez helyettesítette a hagyományos fegyverek tárját. Azon kívül, hogy a félig kiürült sínt csak nagyon macerásan lehetett eltávolítani, az utolsó töltény ellövésekor egy jellegzetes és jól hallható "pinggg"-gel repült ki a fegyverből (Medal of Honor és Call of Duty játékosoknak ismerős lehet), pontosan tájékoztatva az ellenfelet a lövész pillanatnyi harcképtelenségéről.

Ezek a fegyverek a cégüké? Használták őket az Elit alakulatban is?

Ezeknek a fegyvereknek nyugdíjba kellene már vonulniuk ez után a film után. Megjárták a II. világháborút, a Ryan közlegény megmentését, aztán az Elit alakulatot és most végigcsinálták ezt! Még mindig működőképesek, átlagosan filmenként 3-4% a veszteségünk, mert egyszerűen szétesik valamelyik. A beszerzésükről annyit, hogy a japán fegyverek nagy része különböző kellékes cégektől jött a világ minden tájáról és sokat vásároltunk gyűjtőktől is, mert ezek ma már meglehetősen ritkák.

Volt, amit maguk csináltak?

Voltak kamu fegyverek, az eredetiek másolatai, de ezekkel persze nem lehetett lőni. A japánok által használt puska nagyon hasonlított a Springfieldre, amit az amerikaiak használtak a háború elején, így ha a jelentben nem kellett lőni velük, azokkal dolgoztunk.

Ön is ott volt a kiképzőtáborban?

Igen, ott voltunk a táborban, hogy a fegyveres kiképzésen velük legyünk. Mikor Dale (Dale Dye, a produkció vezető katonai szakértője) és emberei a menetelést és a vezényszavakat tanították nekik, mi kisebb al-táborokat csináltunk az egyes fegyverek kezeléséhez. Átadtuk a tudásunkat, aztán kimentek lövészetre, gyakorlatozára, valahogy így. A mi srácaink is kilenc napig sátorban aludtak, de a Ryan közlegény és az Elit alakulat óta már egy csomó kiképzőtábort csináltunk.

Ezekben a fegyverekben lőszer is van?

Ezekkel a fegyverekkel lehet lőni. Éles fegyverek, csak mi speciális, a filmipar számára kifejlesztett vaktöltényt használunk hozzájuk. Amerikából szállítottuk őket Ausztráliába és mivel ott elég szigorúan veszik a fegyvertartást, egy nagyon komoly rendszert kellett kiépítenünk a nyilvántartáshoz. Mindenki, aki átment a fegyverkezelési kiképzésen, kapott egy általunk kibocsájtott személyi azonosítókártyát. Ha reggel jött valaki mondjuk a 12-es puskáért, akkor ott hagyta helyette az azonosítóját, így mindig pontosan tudtuk, kinél van. A kártyán az aláírása is szerepelt, így az egész folyamatot fel lehetett gyorsítani. A rendszer szépsége, hogy mivel minden fegyvernek saját helye van, első pillantásra látszik, ha valahol lyuk van. (Ez egyébként minden normális katonai fegyverszobában is így működik. - neo) Így, ezzel a rendszerrel a hátam mögött most nyugodtan alszom. Ez az egyetlen lehetőség, ha ennyi fegyverrel kell dolgozni.

Hogyan viszonyult ez a munka az Elit alakulathoz?

Az első munka a legnagyobb kihívás, mert az a legijesztőbb. Ha már csináltál ilyen nagyságú filmeket, van egy rendszered és ez könnyebbé teszi a dolgokat. De mindegyiknek megvannak a saját apró problémái. Ha nem tanulunk minden filmből, akkor valami rosszul fog elsülni. Ez igazából jót tesz nekünk, olyanokká váltunk, mint egy jól olajozott gép. A Trójánál például – bár az nem egy lövöldözős film volt – a kétezer statisztával való munka jelentette a gondot. Ez a film számokban nem akkora, mint a Ryan közlegény vagy az Elit alakulat, de piszok sok muníciót elpuffogtattunk.

Mennyit használtak el?

Az Elit alakulat némely nagyobb támadásánál 8-12 ezer lőszert is elhasználtunk, szóval ilyenkor úgy 24 ezerrel kezdtük a napot. Ennél a filmnél valahol egy milliónál járhatunk, legalább is ez volt az utolsó szám, amire emlékszem, de még rendeltünk újabbakat és persze a kiképzésnél is elhasználtunk egy csomót, ami soha nem fog látszani a képernyőn.

Mi a helyzet az aknavetőkkel és hasonlókkal?

Az aknáink egy patront tartalmaznak. Mikor becsúsznak a csőbe, az ütődés az alján begyújtja a patron és az egy szép kövér füstpamacsot produkál. A következő megy a tetejére, így három aknát lehet “kilőni” úgy, hogy azok nem jönnek ki a csőből. Azért mindig a frász jön rám, mikor belenézek és ott vannak egymás tetején! (Nem katonaviselteknek: az aknavetőnek lövéskor nincs erős hangja, a kisebbekét a környező csatazaj el is nyomhatja. Biztonsági okból a töltő el is fordul a csőtől, így nem látja, hogy kirepült-e a gránát. Ha viszont egy bedöglött éles aknára rátöltik – gyakorlatilag ráejtik – a következőt, az nagy valószínűséggel a kezelőszemélyzet utolsó pillanata.)