Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

Nem tudom, hányan olvastátok ezt a cikket és láttátok már ezt a videót; én négyszer is megnéztem és még mindig nem hiszek a fülemnek/szememnek. Kérdések tucatjai tolulnak fel bennem, de végül korrekt módon visszafojtottam őket, mert nem szeretnék egykori fészkembe piszkítani.

Egyet azért mégis megkockáztatok: ha mindaz igaz, amit ez a kopasz ember mond az akcióról és annak előkészítéséről, akkor mi a jó büdös franc folyik az Aradi utcában..? Tényleg  ennyire tombol a szakmaiság? Vagy van valami más magyarázat?

Noha néhány nappal ezelőtt Zig Zag Alapító Atya drámai hangvételű posztban tudatta a nagyérdeművel, hogy pár hétre leszalad a térképről, az azért mégsem járja, hogy olvasmány nélkül maradjon a blog közönsége.  Erről Markgraf kolléga már gondoskodott, én csak csatlakoznék szerényen. Az előző három rész után itt az újabb, amerikai plakátokat bemutató poszt, ami most az Amerikai Haditengerészet kedvcsináló posztereivel foglalkozik. Mint azt látni fogjuk, a tervezők, grafikusok néha egészen jó kis plakátokat rittyentettek össze, de azért találunk majd olyat is, ami a már ismert infantilizmussal próbál kedvet csinálni a tengerészléthez. Éppen csak hogy nem hívták segítségül a két leghíresebb amerikai tengerészt: a tetovált karú bunyóhős Popeye-t, és az idegbeteg beszédhibás Donald kacsát.

Ma, november 11-én a világ számos országában az I. világháború befejezésére emlékeznek. Az USA-ban azonban a mai nap egy kicsit különlegesebb: ott november 11-e a Veteránok Napja néven ismeretes: ez az a nap amikor megemlékeznek valamennyi amerikai veteránról.

Egészen 1954-ig Amerikában is „csak” az I. világháború befejezésének emléknapja volt november 11-e, ekkor azonban egy kansasi boltos ötlete nyomán a Kongresszus úgy határozott, hogy a Fegyvernyugvás Napját az amerikai háborús veteránok emléknapjává teszi.

A mai nap kiemelt jelentőséget kap egy emlékmű, amely az Arlingtoni Nemzeti Temetőben található és az Ismeretlenek Sírja néven ismeretes.

Eszembe jutott egy párbeszéd a halhatatlan alapműből, a Kelly hőseiből.

Ókori titkosszolgálat - amiről az agyagtáblák mesélnek 

A lemil egyik – méltán – legnépszerűbb sorozata a történelem homályos részének hőseit bemutató kém-füzér. Nos, ha aa. tiboru műveivel nem is tudom felvenni a versenyt, megpróbálkozom egy hasonló témával, amely már évek óta birizgálja a fantáziámat, s amelynek időről időre különböző lecsapódásai vannak életemben.

Miután egyik előző posztomban ígéretet tettem a saját tördelésre, hát ezennel megtettem (majd' hosszabb ideig tartott, mint megírni az egészet). És izé... Legközelebb jobban fog sikerülni!

 Harci elefántok és az ókori Európa – görög saláta

Az első részben vázlatosan megismerkedtünk azzal, hogyan találkoztak európai eleink a harci elefántokkal. Ideje a címben ígért tárgyra térni, ezen állatok történeteire a vén Európa csataterein.

Miközben a hellén világ súlypontja erőteljesen kelet felé tolódott, azért a félszigeten maradt görögök és elgörögösödő barbárok sem maradtak elefánt nélkül, ha megfelelő kapcsolatokat ápoltak a keletre szakadt rokonokkal. Az eredetileg Indiából származó állatok így eljutottak a civilizált világ nyugati határaiig is, ha nem is túl nagy számban – és nem is túl nagy sikert aratva, pedig próbálkozásból akadt bőven.

Defekt Megalopolisznál

Egyik első, mondhatni bemutatkozó akciójuk Megalopolisz ostroma során történt. Az ostrom kereteit biztosító polgárháború-hatalmi harc kusza viszonyait leginkább egy olyan PowerPoint ábrával lehetne visszaadni, amit nemrégiben az afganisztáni műveletekkel kapcsolatban követtek el, ilyen mélységeket most inkább nem érintenénk. A szemben álló vezérek Kasszandrosz és Polüszperkhon, ez utóbbi ostrom alá vette az előbbi városát, Megalopoliszt, ami nevéből ítélve sem lehetett kis falat. Ókori viszonyok közt egy rendesen kiépített város ostroma elég nehézkes volt. Vastag falat, védműveket építeni már tudtak, normális tüzérséget kevésbé, nem csoda, ha a legtöbb sikeres ostromot hosszas kiéheztetéssel kötötték össze.

Újabb posztot ajánlok megtisztelő figyelmetekbe, úgy is, mint hadtörténelmi vonatkozást: a Csurtusblogon (egy római hosszú hétvége emlékeként) írtam egy rövid szösszenetet a Római Birodalom (szerintem legalábbis) első számú összetartó erejéről, a légiókról.

Érdekelnének további részletek erről a semmi máshoz nem hasonlítható, egykori katonai szervezetről, amelyet - nektek bevallhatom - kamaszkorom óta csodálok. Persze nem vagyok szakmabeli, ezért is fordulok a Lemilblog szakértő közönségéhez. Kattintsatok erre a linkre, olvassátok el a posztot és fejtsétek ki véleményetek a Legio Romana-ról.
 

 avagy hogyan veszítsünk el egy pasit tíz nap alatt mindent három nap alatt

Ez a post Storm barátunk tollából olvasható most egy nem is annyira egyszerű témában. A minap Pearl Harbor rejtélyén kaphattunk hajba a társblogon. A nagy számú (200+) és igen értékes komment hegyek jót tettek a témának. Feszegettük a nagy jelentőségű II. vh-s vállalkozás sikereit, kudarcait, ahol szintén a flotta légiereje és maga a repülőgépanyahajó bizonyította képességeit. No de olvassuk csak a  szerzőt:

Neoprimitív kollegának a Market-Garden művelet bemutatását olvasván viszketni kezdett a tenyerem, hogy egy másik, hasonlóan sikeres vállalkozást kivesézzek itt én is, ezúttal a másik oldalról. A dicsőséges Japán Birodalmi Haditengerészetről lesz szó, és arról, hogyan voltak képesek gyakorlatilag egyetlen ütközettel elveszíteni az egész Csendes-óceáni háborút.

Az első részre érkezett, 300-at is meghaladó komment alapján bátran állíthatom, hogy darázsfészekbe nyúltam a témával, noha érzésem szerint túlságosan provokatív megjegyzéseket nem tettem. A poszt témája nem az Egyház 2000 éves történelmének megítélése volt, de ilyenkor persze a kommentekben a hívők-hívek és antiklerikálisok vitája erre éleződik ki előbb-utóbb. Remélem, a második rész olvasása nyomán újra bőséggel érkeznek tőletek reakciók. Köszönöm a cseppet sem közömbös fogadtatást, és elsősorban a biztató, pozitív, a tárgyhoz érdemben hozzászóló kommenteket, de az értő és nem személyeskedő, nem kötekedő kritikát is, természetesen.

A következőkben az inkvizíció struktúrájába, működési szabályzataiba, személyzeti politikájába, bűnüldözői gyakorlatába, és persze börtöneibe bonyolódunk bele.

 Harci elefántok és az ókori Európa

Háborúzni gyakorlatilag bármivel lehet, főleg egy olyannal, ami nagy, erős és agresszív. A legnagyobb szárazföldi emlős tehát minden szempontból megfelel a célnak. Habár természetes közege nem éppen Európa, hadtörténetileg legismertebb esetei mégis valamilyen módon ehhez a földrésznek kinevezett félszigethez kötődnek.

avagy „szép deputáció megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni”

Az 1848 - ’49–es forradalom és szabadságharc közben és utólagosan kivégzettek, bebörtönözöttek és egyéb módon meghurcoltak számáról csak nagyságrendi kimutatás létezik, így pontos adatokat a mai napig nem ismerünk. A meghurcoltak száma csak becsléssel állapítható meg, ugyanis a bíróság által elítélt személyekről nincsen pontos kimutatás (mint ahogy az egyes haditörvényszékek ítéleteiről sincsenek pontos összesítések), az ítélet nélküli büntetések száma szintén ismeretlen. Azt sem tudjuk, hányan voltak azok a menekültek, akiket a hadsereg felbomlása után a schwarzgelb katonák üldözés közben agyonlőttek, vagy a román és szerb csapatok agyonvertek, összegszerűen százfőnyi nagyságrendben becsüljük számukat.

Ezen blog hasábjain is már többször szóba került, hogy történelmünk egyes jeles személyiségeit nem származásuk és nyelvtudásuk, hanem nemzetünk felemelkedéséért tett cselekedeteik minősítették magyarrá. Ilyen személyiség mai posztunk hőse, Leiningen-Westerburg Károly gróf is, a legfiatalabb aradi vértanú. Következzék az ő története.

Tisztelettel tájékoztatom a Lemilblog széles olvasótáborát, hogy a Konteóblogon egy olyan téma került ma terítékre, amely szinte kiált a military iránt érdeklődő kommentelők után. Igen, az 1941-es pearl harbori japán rajtaütést járjuk körül egy kicsit.

Ha ráértek és van kedvetek, kattintsatok erre a linkre, olvassátok el a posztot és egészítsétek ki további érdekes részletekkel.

Ha nem értek rá, vagy nincs kedvetek, a felhívás ugyanúgy él. Ami a szerzőt illeti, tiboru csak úgy estefelé tud csatlakozni a társasághoz. Kellemes időtöltést!

Azt, hogy a harctéri skót dudások nem lehetnek teljesen normálisak, gondolom senki nem vitatja. Grg mai vendégposztja egy extrém módon nemnormális skót dudás életpályáját villantja fel, és azt azért gyorsan hozzáteszem (félreértések elkerülése végett), hogy egy nemnormális ember még lehet tökéletes katona, szeretetreméltó bajtárs és tisztelni való ember is egyszemélyben; akárcsak mai hősünk, Bill Millin, a skót, aki a dudának köszönheti az életét.

Mindannyian ismerjük a jó öreg Murphy törvényeit. Előszeretettel szoktuk idézni is őket, hiszen számtalanszor bebizonyosodott, hogy legalább olyan szilárdan kiállták az idő próbáját, mint Newton kolléga dinamikai, avagy Pithagorász síkmértani meglátásai.

Ma posztunk egy kis szórakozást kínál, hiszen a legkiműveltebb emberfők is igénylik néha a felhőtlen kacarászás által biztosított kikapcsolódást. Az alábbi aranyköpések egy részét saját tapasztalatból, más részét hazai és külföldi barátaim, ismerőseim sok éves rutinjából szűrtem le az évek folyamán, harmadik része pedig itt-ott összeolvasott habókosság, rendőrösítve.

Dőljetek hátra tehát és élvezzétek Murphy felügyelő alapigazságainak első részét. Ha van hasonló tapasztalatotok (és miért ne lenne), kommenteljétek be, mindannyiunk okulására.

Akik emlékeznek még olyan időszakra, hogy útlevelet sem adtak, vagy volt az a bizonyos ablak nevű pecsét, amelynek birtokában néhány napra el lehetett hagyni a legvidámabb barakkot, szóval számukra meglepő lehet, hogy útlevelet, ráadásul teljesen szabályosat törvényesen lehet vásárolni, mint mondjuk egy kiló almát.

Tehát nem hamis útlevelekről, hanem úgynevezett “második útlevelekről” és “üzleti állampolgárságokról” lesz szó kérem szépen.

Professor Pizka lendületből folytatja a kivégzésekről írt posztsorozatát az első rész után, s immáron a huszadik század kapuján kopogtat, amikor is eljutottunk odáig, hogy (legalábbis a nyugati világban) mindenütt arra törekedtek, hogy az elítéltnek gyorsan, minél kevesebb fájdalommal vége legyen. Megmaradt viszont a hóhér intézménye.

És hogy ebből mi következik? Megtudjátok a "tovább" linkre történő kattintás után.

Házitroll kolléga mai posztja a Lemilblog kulturális szegmensét erősíti, azon belül is a főként Professor Pizka által fémjelzett (katona)zenei összetevőt. A Sabatont ugyanaz a Svédország adta a világnak, amelyik a Jägareket, XII. Károlyt, a jóléti állam fogalmát vagy a klasszikus pornómodellt; megérdemli hát, hogy odafigyelve olvassátok (természetesen csutkára feltekert hangerővel).

Noha a címben ott szerepel a különlegesek kifejezés, nem lesz szó ejtőernyősökről, speciális kommandóról, de még különleges harctéri meteorológusokról sem. Az Egyesült Államok Légierejének Kisegítő Szolgálatáról (USAF Auxiliary), a Civil Légi Járőrszolgálatról (Civil Air Patrol) olvashattok egy rövid összefoglalót. Ebből azt hiszem, mindenkinek világossá válik, miért is biggyesztettem a címbe a kitüntetésnek is felérő „különlegesek” szócskát. 
 

Óriási volt a megdöbbenés Lisszabonban 1961. november 10-én, amikor egy menetrend szerinti utasszállító repülőgép néhány méterrel a házak felett lavírozva menekült az őt üldöző vadászgépek elől. Ennek a furcsa eseménynek a hátteréről olvashattok az alábbiakban.

 

Mai posztunk két szempontból is mérföldkő itt, a Lemilblogon.

Először is: Gloria Mundi személyében az első női szerzőnket üdvözölhetjük körünkben. Glória (én már csak ilyen ékezetesen írom, ha nem a teljes nickjén hivatkozom rá) haladó blogger; figyelmetekbe ajánlom, hogy az idei Goldenblog verseny kult-szórakozás kategóriájában a Szex/csaták annó blogja a negyedik lett, de látni fogjátok, hogy komolyabb témák sem állnak távol tőle.

A másik szempont a téma: eddigi, közel négyszáz posztunk egyike sem érintette az inkvizíciót, még kevésbé a portugál változatát, pedig ennek az intézménynek (a  nyilvánvaló vallástörténeti vetületén kívül) bizony több olyan vonatkozása is van/volt, amelyek bennünket, hadtörténeti és rendvédelem-históriai érdeklődésűeket a monitorok elé szögeznek olvasásuk közben. 

Mindannyiunk nevében üdvözlöm tehát Glóriát, tőletek pedig azt kérem, hogy - a katonákra oly jellemző udvariasságon túl - ne kíméljétek: kommenteljétek félholtra a szerzőt :-)

tiboru

A múlt héten a Lemilközösség szavazói meggyőző többséggel döntöttek úgy, hogy blogunk „Kémek és hírszerzők” sorozatának legújabb posztjában arról az emberről szeretnének megtudni valamicskét, aki (többek között) létrehozta a világ talán leghíresebb és legnagyobb múltú magándetektív-irodáját. Mivel létezésünk egyik alaptétele a demokrácia, íme Allan Pinkerton élete és munkássága.

Elöljáróban csak annyit szeretnék elmondani, hogy a választás tökéletes volt – mint minden olyan döntés, amelyet a lemilblog olvasói hoznak. Mint látni fogjuk, Allan Pinkerton legalább három szempontból is beleillik blogunk tematikájába: rendvédelmi szakember, akiből katonai hírszerző, majd bestsellereket is író magándetektív lesz.

1945 után az amerikai haderő szinte minden fegyverneménél lázas munka folyt, hogy a kezdődő hidegháborúban minél több és jobb eszközzel rendelkezzenek. A technológia rohamos fejlődése, és a mérnöki lelemény sok újítást eredményezett, amik nem egyszer igen rövid életűnek bizonyultak. Az Amerikai Haditengerészetnél számos olyan repülőgépet rendszeresítettek, ami csak pár évig szolgált, aztán már ki is vonták a hadrendből.

A tegnap egy elég érdekes hír jelent meg az Indexen, amelyből a nagyérdemű arról értesülhetett, hogy kemény idők jönnek ám a magyar katonatisztképzés fellegvárának számító Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatóira.

Foglaljuk tehát össze röviden, miről is beszélt az oktatási rektorhelyettes, és mire lehet következtetni a szavaiból.

Biztosan sokan emlékeztek még arra az ajánlóra, amelyben (közel nyolc hónappal ezelőtt) Ezüstveréb blogjára, illetve az ebben felsorakoztatott militaria-gyűjteményre hívtuk fel olvasóink figyelmét.

Örömmel jelenthetem, hogy a dolognak fejleménye van: Ezüstveréb időközben egy könyvkiadót alapított, s az általa kiadásra szánt reprint-könyvek közül az elsők már meg is jelentek. Innen (a lenti „tovább” linkra történő kattintás után) átadom a szót magának Ezüstverébnek. Persze kommentelni, kérdezni továbbra is kötelező!