Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

A világ bármelyik hadtörténeti múzeumában jár is az ember, mindenütt láthat szolgálatból kivont régi harckocsikat, harci repülőgépeket, ágyúkat, kézi fegyvereket többé-kevésbé épségben megőrizve. Azon viszont talán nem mindenki gondolkodik el, hogy ezek a fegyverek milyen utat jártak be, míg egy laktanyából vagy épp egyenesen a harcmezőről egy múzeumi kiállításba jutottak.

Kedvenc blogunk hasábjain már többször esett szó magyarok és nemzetiségiek – románok, szerbek, horvátok – szembenállásáról az 1848/49-es forradalom és szabadságharc során. Nos, elérkezett az idő, hogy megismerjétek a Zentán 1849 februárjának legelején (Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén) lejátszódott tragikus eseményeket.

Brutálisan számító, kegyetlen és skrupulusok nélküli emberek tekintetében a szovjet/orosz történelem tényleg nem szorul importra; a Rogyina históriájának évszázadai során a Nagy Földön bőven termettek olyanok, akik – mindössze egy emberi élet időtartama alatt – annyi keserűséget, nyomorúságot és halált szórtak szerteszét, amennyivel egy átlagos ország évszázadokig ellenne.

Közülük is kiemelkedni látszik a szovjet NKVD (a Belügyi Népbiztosság) talán leghírhedtebb főnöke, a Kreml házőrző ebe, Sztálin földije, akinek állítólagos vérszomjasságánál (ha hinni lehet a visszaemlékezéseknek) csak szexuális étvágya volt nagyobb.

Mai posztunk főszereplője Lavrentyij Pavlovics Berija, akire a szavazataitok többségét leadtátok a legutóbbi témaválasztásnál.

Mai posztunk témája egy olyan konfliktus, amelyről a hadtörténet iránt érdeklődők szinte biztosan hallottak már. A legtöbben azt is tudják, hogy kb. mikor zajlott le, de arról, hogy mi történt valójában, még ma is a legvadabb legendák keringenek. Ideje tehát, hogy a Lemil lapjain kíséreljük meg rekonstruálni az eseményeket, még ha biztosak vagyunk is benne, hogy maradnak majd homályos foltok. Következzék hát a kínai-szovjet fegyveres összecsapások legsúlyosabbika, azaz a Damanszkij-sziget története.  

Biztosan ti is észleltétek azt az örvendetes jelenséget, hogy a Lemilblog egyre több, kiváló színvonalú vendégposztnak biztosít nyilvánosságot. Az alapító atyák is számos olyan magánlevelet kapnak, amelyben reménybeli szerzők érdeklődnek a blogon való megjelenés különféle feltételeiről.

Úgy gondoltuk, hogy most, túl a 368. poszton és a hárommilliomodik oldalletöltésen, a Lemil ötödik évében (2007 novemberében kezdtünk!) megérett az idő külön posztban összefoglalni azokat a tudnivalókat, amelyek (egyéb, általános ismeretek mellett) tartalmazzák a blogon való megjelenés feltételeit.

Egy gyors ajánlóval szakítjuk meg a vasárnap délutáni sziesztátokat. Bozótnéger olvasónk küldte ezt a linket, azzal a kéréssel, hogy ha arra alkalmasnak találjuk, ajánljuk a Lemilblog olvasóközönsége figyelmébe Monty H. kolléga posztját "A vadon szava" blogról.

Nos, a posztot elolvastuk és minden szempontból megfelelőnek találtuk ahhoz, hogy  erre a délutánra olvasni- és kommentelnivalóul szolgáljon nektek. A szóbanforgó posztot ide kattintva éritek el. Kommentelni is ott tudtok. Jó szórakozást!

Ez az írás nem a partraszállásról, nem a 101. Légiszállítású Hadosztályról és nem a Band of Brothers (Elit alakulat) által bemutatott Easy Company-ról szól. Nem akarom, mert nem is lehet egy ilyen cikkben bemutatni mindezen alakulatok életét, történetét. Bármilyen utalás vagy hivatkozás rájuk csak azért szerepel, hogy az írás főszereplőjét jobban megismertessem.

Grg kolléga posztját olvassátok, aki itt áll a szerkesztői státusz ajtajában.

A Lemilblogon már olvashattatok az Amerikai Haditengerészet azon repülőiről, amelyek igen rövid pályafutás után lettek leselejtezve. Aki nem olvasta, ide kattintva pótolhatja. A most következő poszt olyan repülőgépekről fog szólni, amik a Navy extrém kívánságait próbálták kielégíteni, hogy aztán a fejlesztés közben kiderüljön, mekkora zsákutcába futottak bele. Szinte minden esetben. És persze öntötték a jó amerikai dollárt ezekbe a tervezetekbe. 
 

2000. január 15-e: Belgrád még a juliánus-naptár szerinti újév-várás fáradalmait piheni. 17 óra tájban az illusztris Intercontinental szállodában lövöldözés tör ki. Merényletről van szó, melyben a helyszínen életét veszti egy személy, az elszenvedett sebesülések következtében pedig hamarosan elhunyt Dragan Garić, a szövetségi – ne feledjük: ekkor még a Szerbiából és Montenegróból álló, úgynevezett Kis-Jugoszláviában vagyunk! – belügyminisztérium munkatársa, és – három golyóval a fejében – az Arkan néven ismert Željko Ražnatović, belgrádi cukrászdatulajdonos.

Amikor a középiskolások a casus belli fogalmával ismerkednek, tanáruk az esetek 99%-ában az első világháború kitörésének klasszikus példájával szokta illusztrálni az új fogalmat. Aehrenthal kolléga bemutatkozó posztját olvashatjátok a szarajevói merényletről (amelynek komoly konteó-irodalma is van, amiről szívesen olvasnánk a kommentekben...)

A Konteóblog legújabb, most megjelent posztjában egy olyan témáról kezdeményeztem beszélgetést, amely joggal keltheti fel a lemilesek érdeklődését is: van benne hadsereg, külföldi és hazai titkosszolgálat, illegális műkincskereskedelem, sőt emberölés is.

Igen, a magyar kriminalisztika előtt tornyosuló egyik legnagyobb kihívásról (más megközelítésben: a magyar bűnüldözés eddigi legnagyobb kudarcainak egyikéről), a mindeddig megoldatlan Seuso-ügyről írtam egy meglehetősen terjedelmes összefoglalót.

Megtisztelnél azzal, ha kattintanál a fenti linkre, elolvasnád a posztot és megosztanád velem (továbbá a többi olvasóval) a véleményed ott, a Konteón. Köszönöm.

tiboru

A Lemilblog olvasói tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy fórumunk betegesen irtózik minden olyan témától, amelynek aktuálpolitikai zöngéi lehetnek, noha (zömében) mi is itt élünk, s hétköznapjainkat ugyanúgy befolyásolják a mindenkori hazai kormány (és Országgyűlés) döntései, mint mondjuk a Cukiság vagy az Autózz blogok törzsközönségéét.

Azt is tudjuk (és örülünk is neki), hogy a nagy számok törvénye alapján szerzőink, olvasóink és kommentelőink között egyaránt vannak jobb- és baloldaliak, centristák, megrögzött radikálisok és a politikától magukat távoltartók egyaránt, azt pedig külön köszönjük, hogy (ritka kivételektől eltekintve) ti is tiszteletben tartjátok a lemilpolicy vonatkozó szabályait. 

Biztosan mindenki látta a Kapj el, ha tudsz c. filmet, amelyben Leonardo DiCaprio egy zseniális csalót, Frank William Abagnale-t alakítja, miközben Tom Hanks, a történetbeli FBI nyomozó többszörösen átverve próbálja lekapcsolni. Ma róla és kisded játékairól lesz szó. Arról, hogyan csalt ki különböző módszerekkel 2.5 millió dollárt a világ több országán átutazva és szökött meg többször is elfogása után. Mindezt mielőtt betöltötte volna a 21-et. Nem mindennapi figura, ezért is került a híres bűnözőkről szóló sorozatba.

A Brijuni-szigetekről egy másik blogban már írtam egy-két apróságot, ezért igyekszem nem ismételni az ott elhangzottakat. Már csak azért sem, mert ez mégiscsak a Lemil, s ide az ember igyekszik valami katonai-rendvédelmi cuccot felpakolni.

És mivel úgy vélem, még sokan közülünk pihegnek a szilveszteri eszemiszom után, nem fogom túlzásba vinni a szövegelést sem.

 

A Lemilblog sem tudja kivonni magát az általános szilveszteri elvárások nyomása alól: egy könnyed, rajzos, jópofa témával búcsúzunk olvasóinktól (és a 2010-es évtől), bízva abban, hogy a holnapután kezdődő 2011-es sem lesz sokkal getvább, mint az idei volt.

Jockey11 az amerikai hadsereg tagjainak szóló, a múlt század közepe táján oktatási célból készült képregényekről értekezik mai posztjában. Ezzel kívánunk mindenkinek boldog, és fejfájástól legalább részben mentes új esztendőt!

Mivel is tudnánk szebben köszönteni a karácsonyt, mint egy olyan poszttal, amely a második világháborús német kísérleti páncélozott járművekkel és más tüzérségi eszközökkel foglalkozik?! Egyúttal megragadom az alkalmat és bemutatom legújabb vendégszerzőnket, Titan89-et, aki nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen sorozatot ígér… Lássuk, olvassuk és kommenteljük!

Minden foglalkozásnak megvannak a maga emblematikus figurái, akik mintegy megtestesítik az adott területet, s nevük még az érintett szakmán kívülieknek sem ismeretlen: ilyen volt idehaza sokáig Tonhauser László, aki bűnügyes zsaruk generációinak volt a példaképe, vagy Ambrus Attila, akiről mindjárt három társadalmi réteg (a whiskyfogyasztók, a jégkorongozók és a bankrablók) is mintát vehettek.

A kokaincsempészés valamivel fiatalabb szakma, mint az előbb felsoroltak, de legnagyobb alakjáról biztosan sokan hallottatok. Ma új sorozatot indítunk a Lemilblogon, s ki mással is kezdhetnénk a Híres bűnözők névsorát, mint a kolumbiai Pablo Escobarral. 

Biztosan nem vagyok egyedül azzal a problémával, hogy itt állok karácsony előtt két héttel, és bizony még fogalmam sincs, mi a fenével lehetne meglepni egyik-másik cimborát. Oké, vehetek neki egy üveg bort – de hát a tavaly is azt vettem és a köcsög meg sem kínált vele… Nyakkendőt és mandzsettagombot csak nők vesznek férfiaknak, szopóálarca és tuszmákolója már van (szintén karácsonyra kapta és szintén tőlem), dohányozni nem dohányzik, gyűjteni csak ezüst kiskanalakat gyűjt (ezt amúgy is vegyen neki a felesége), szóval mi legyen..?

Jockey11 folytatja a múltkor elkezdett sorozatát a hidegháborúban szemben álló nagyhatalmak kacérkodásáról a nukleáris meghajtású repülőgépek gondolatával. Ma az oroszok, izé, a szovjetek kerülnek sorra.

Ace22 kolléga nem az az idegbajosan kapkodó típus: a lőfegyverekről készült sorozatának nyitódarabját márciusban olvashattátok, s ahogyan ennek legvégén megígérte, elkészült a második rész, amelyben a XVI. század elejétől a napóleoni háborúkig tekinti át a lőporos távolbólölés technikáját.

Ma a szorgalmas, tehetséges (és roppant türelmes…) szerzők mintapédánya, Jockey11 kétfelvonásos dolgozatának első részét olvashatjátok, amelyben az angolszász nagyhatalmak (de főként az USA) azon próbálkozásait írja körül, amelyek a nukleáris meghajtású repülőgépek előállítására irányultak.

A szorgalmas és a tehetséges jelzőket szerintem nem kell megmagyaráznom. A türelmes arra vonatkozik, hogy az anyag elég régen vár arra, hogy bíráló szemeitek elé kerüljön – a balhé a szerkesztőségé, amiért innen is elnézést kérünk.

Büszkén tájékoztatjuk a Lemilblog olvasótáborát, hogy megjelent szerkesztő-, kommentelő- és olvasótársunk, a zentai illetőségű Molnár Tibor (MTi) harmadik könyve, melynek címe: Óbecse, Péterréve és Bácsföldvár első világháborús (1914-1918) katonai áldozatai.

A könyvbemutatótól szóló tudósítást ide kattintva olvashatjátok, a szerzővel készített rövid interjúval együtt.

Gratulálunk MTi-nek és már csak azt kérdezzük tőle, hogy az anyaországban hol lehet majd megvásárolni a  kétnyelvű (magyar-szerb) könyvet?
 

Azt már eddig is elég sokan rebesgették, hogy a titkosszolgálatok (roppant felelősségteljes feladataik maradéktalan teljesítése érdekében) néha bizony köztörvényes bűnözők szolgálatait is igénybe veszik, noha ez természetesen csak a külföldiekre igaz; magyar gumitalpú cég SOHA nem tenne ilyet, ezzel mindannyian tisztában vagyunk.

Mai hősünk kétkezi zsebtolvajként kezdte, profi kasszafúróként folytatta, majd a sors úgy hozta, hogy a második világháborúban éveken keresztül az orránál fogva vezette a nagyhírű német katonai hírszerzést, az Abwehrt, és (nagyon nem mellesleg) ezzel egy szakajtónyi pénzt is keresett.

A nemzetközi hírszerző közösségen belül ismét egy vicces kis történet kering, amelyet a  The New York Times pár nappal ezelőtt repített világgá: egy (mindeddig ismeretlen) csaló hónapokon keresztül az orránál fogva vezette a teljes afgán (és ami még súlyosabb: a teljes amerikai) politikai és hadvezetést, beleértve az Afganisztánban állomásozó NATO-csapatok hírszerzését.

Egy talpraesett fickó önmagát Akhtar Muhammad Manszúrnak mutatta be, és azt állította magáról, hogy ő a tálibok egyik csúcsvezetője, maga Omár mollah első helyettese. A nyugatiak kábé fél évig a tenyerükön hordozták, különgépeken hurcolták fel s alá, egy századnyi testőr vigyázott a biztonságára, kifizettek neki egy szakajtónyi pénzt (több százezer dollárról beszélnek a szakmában), ráadásul a csókát a kabuli elnöki palotában fogadta maga Hamid Karzai is, az afgán államfő, aki (akárcsak a többi zseni) hatalmas áttörésre és megbékélésre számított a tálibokkal folytatott tárgyalások során.

Biztosan sokan emlékeztek még arra a lemilposztra, amelyben molnibalage olvasó- és kommentelőtársunk azon cikkét ajánlottuk a figyelmetekbe, amely a légi harcászat alapjairól szólt.

Nos, két és fél hónap elteltével megszületett a második rész, amelyet erre a linkre kattintva tudtok elolvasni és/vagy letölteni. Kommentelni az adott oldalon is lehet, de ha úgy gondolod, itt is kifejtheted a véleményed, mert meghagyjuk a hozzászólások lehetőségét.