Ha már úgyis Pekingben járt, Professor Pizka gondolt egyet és átnézett az onnan alig 11 ezer kilométerre és 13 órányi időzóna-távolságban található St. Louisba (Illinois), ahol készített pár fotót az amerikai légierő Air Mobility Command-járól. És mivel úriember vagyok, nem is mondom ki, hogy mennyire irigykedem. Ti megtehetitek, benneteket nem köt a szerkesztői viselkedési kódex; adjatok neki!!!


Toborzás, szállítás, vakítás. A USAF Air Mobility Command

Kohn, a falu és a közeli nagyváros között ingázó izraelita mozgóárus megkérdezi a rabbit: Ó, mondd meg nekem rabbi, miért van olyan messze az állomás a falutól? Azért fiam, hogy közel legyen a sínekhez – feleli erre a rabbi.

Ezt a szép bölcsességet felejtette el néhány Saint Louis-i befektető, amikor úgy döntött, hogy a város közepén levő, lakónegyedek, repülőgépgyárak és egyetemi campusok közé ékelt Lambert repteret felváltja a MidAmerica Airporttal. Nem jött össze.

A kudarc magyarázata az, hogy a MidAmerica Airport a várostól vagy ötven kilométer (elnézést: harminc mérföld, tehát oda-vissza két gallon jófajta 86-os regular benzin) távolságra van. A helyiek szemében az is csak apró szépségflastrom a bibircsókos menyecskén, hogy ott van a St. Louis Metro végállomása, a belvárostól röpke 45 perc, eleinte afroamerikaiak által lakott negyedeken, aztán lepukkant ipartelepeken és végül kukoricatáblákon át vezető vonatútra. Tehát nem lett ott polgári reptér.

Felmerülhet a kérdés, hogy mit keres ott akkor egy reptér? A katonák építették, mivel pont az Államok kellős közepén van, Nyugat és a Kelet között félúton, ahogy a közeli St. Louis. Miután a legközelebbi ellenséges reptér (Castro elvtárs) vagy 3.000 km légvonalban, a reptéren nem a vadászerők, hanem a légierő szállítási parancsnoksága, az Air Mobility Command székel. Azért vannak a közelben vadászerők is, de ők nagyrészt a városközponti Lambert reptéren települnek, a kisszámú repülőbuzi nagy örömére, a környékbeli munkaerő megelégedettségére, a magyar származású kisnyugdíjasok bosszúságára és a lányos anyák nagy aggodalmára.

A szállítógépek tehát kint vannak a prérin, a Scott Air Force Base területén. A Scott AFB Magyarországon a maga 2707 lakosával nagyközségi rangot élvezne, de valahogy úgy érzem, erre a megtiszteltetésre nem vágynak.

Az AMC, mint az könnyen kitalálható, a Légierő szállítógépeit fogja össze. Ő magasabb egység, de még nála is magasabb a USTRANSCOM, amibe a tengeri és egyéb szállítás is beletartozik. Mindkettőt tábornok irányítja, és a helyettesük is tábornok, így a 2707 emberre négy tábornok jut. Hát igen, hozzánk képest van még mit fejlődni az amerikaiaknak…

A képlet nem volt mindig ilyen egyszerű; a szállítást és logisztikát párszor átszervezték a történelem során. A szállítók nem tudtak cserzett arcú és kemény öklű, alaposan dekorált ezredeseket felmutatni, akik „Nuts!” felkiáltással akadályozták volna meg az új hadrend bevezetését, így aztán huszonhétféle betűszó volt már azon az irodán, ahol a parancsnok dolgozik. (Hasznos lenne a paradicsomleves-betűtészta párost megmutatni a vezérkarnál. Egy munkaebédnél a teljes hadrendet átnevezhetik játékból, utána az igazit békén hagyják).
 
Végül, de nem utolsósorban itt székel a Defense Information Technology Contracting Organization, ami annyira semmitmondó név, hogy valami Men In Black-szerű elit bandát sejtek az alagsorában. Kisebb szervezetek is vannak itt, például az USAF 3. sz. Regionális Nyomozóhivatala, vagy a USAF Band of MidAmerica.

Mellesleg vannak itt repülők is, mivel az USAF még nem olyan fejlett, hogy repülők nélkül játsszon légierősdit. Egyebek között a 375th Airlift Wing, a 932d Airlift Wing (ez a Reserve Command alá tartozik, az egyszerűség kedvéért) 126th Air Refueling Wing.

Felmerül a kérdés: mit csinálnak ezek ott? A munka dandárját és egyéb magasabb egységeit, mivel innen repül Irakba, Afganisztánba, Európába az utánpótlás, ide jön vissza és itt osztják el az Államok egyéb repterei felé. Magyarán: ez az amerikai hadigépezet egyik nagy logisztikai központja. Ez megfigyelhető például olyankor, amikor az ember meccsre akar menni és a metrómegálló (a metró vasúti síneken megy) peronjáról egyszercsak látja, hogy a Union Pacific egyik böhöm mozdonya vagy harminc szép új Abrams harckocsit húz a reptér felé. Sajnos ezt nem tudtam lefotózni, de a hasonló szállítmányok mindennaposak.

Tehát szállítanak, berakodják, továbbítják, iktatják, csisztüj szpirt árban eladják… izé, miket beszélek én itt, az az ellenség.

Ez nem túl izgalmas dolog. A vadászpilóta-toborzás egyszerű. Macsó dolog, a lányok szeretik, tehát a fiúk csinálják. Egy hangsebességgel, dobra-villanygitárra repesztő vadászgépes videó minden egészséges szexualitású fiút a vadászgépek felé terel, legalábbis élete bizonyos időszakában.

De mi van a szállítógépekkel? Gyere szállítópilótának és repülj nyolc órát egyenesen az éjszakában, majd szállj le a sivatagban, aludj egyet egy légkondicionált konténerben és irány vissza? A rakodómesterek élete csupa móka és kacagás? A villástargonca a győzelem fegyvere?

Nem, ezek a szlogenek nem stimmelnek. Toborozni kell. Az meg úgy megy, hogy toborzónapot tartanak. Ennek voltam én vendége, immáron két éve, 2007 dögletesen forró nyarán a Scott légibázison. Scott egyébként az első tiszthelyettesi (enlisted) rangú személy volt, aki [1917-ben. tiboru] meghalt repülőbalesetben. Ez sem lenne rossz toborzónak, de ennyi reptér nincsen, másrészt meg senki nem meghalni megy a seregbe.

Tehát toborzás. Ennek a kevésbé látványos része a különféle ösztöndíjak és életút-programok rendszere. Egyszerűsítve valami olyasmi a képlet, hogy az X év szolgálatért cserébe tanulmányokat finanszíroznak, ösztöndíjakat adnak. Ez rengeteg kevéssé tehetős fiatalnak vonzó, ezért a repülőnap egyik fő attrakciója a haderőnemenkénti toborzás volt. Óriási sorok, nem álltam be egyikbe se, de elég biztosnak tűnt, hogy aznap több száz fiatal választotta az egyetlen utat kifelé a középszerből. Volt ilyen osztálytársam is ott. Öt év hajón, és utána diploma. Minden felvételin előresorolás a veterán minősítés miatt. Toborzóirodák vannak a városban is, de úgy sokkal hatékonyabb a dolog, ha van hozzá spektákulum, amelyre ezennel rá is térek.
A hatástalanított gépágyúkkal lődöző csemeték és a rájuk vigyázó MILF-ek után az első nagy attrakció a Spirit of Oklahoma (Oklahomai Szesz, ahogy a bizonyos csatornák ismeretterjesztői mondanák), egy hús-vér (kompozit-alu-egyéb) B-2 Spirit bombázó. Vigyáztak rá, de azért mégis, tíz méterről sokkal szebb látvány, mint hatezerről, égháttérrel. Úgy nem szeretném látni. Bár ha valaki látja úgy, akkor nézze sokáig, mert utoljára látja…

A következő látványosság a BigMac. A C-17 szállítógépek a Pápán is alkalmazott típushoz tartoznak (az megvan, hogy amikor majd Pápára kell repülni, akkor a „Go to Papa to see some Mama” lesz az amerikai fiúk csatakiáltása?). Ez repült már a Kecskeméti Repnapon is, szóval sok szót nem vesztegetnék rá.
A légierő mélyen szexista beállítottságát jelzi a Vultee Vibrator iskolagép, ami a hülye nevén kívül nem nagyon érdekes. Persze lehet, hogy igen, de nem volt ráírva. A fallikus szimbólumok a hangszóróból ropogó géppuskás Jeep-nél folytatódnak, minden lány kötelezően lőtt a puskával. Itt most eszmefuttathatnék, de nem, mert a végén még engem is a szexizmus vádja ér.

Van itt néhány commie gép is, kezdve a MiG-17-tel. Azt hiszem, hogy ennyire szép állapotban, repülőképesen sose volt egy se, csak a csehszlovák légierőben sejtek ilyesmit, Radek Smrz és Jirí Hrdvbrzik törzsőrmesterek keze alól. A következő viszont Samuel Huntington, Fukuyama és más tudósok minden elméletét összekuszálja. Tehát figyelem: a róm. kat. Csehországban tervezett és gyártott, a pravoszláv Ukrajnában a kommunista rezsim által üzemeltetett gépet megveszik amerikai protestáns veteránok és egykori kedves alakulatuk, a US Navy Blue Angels köteléke színeire festik. Politológusok rajzolják be a szöveges feladat alapján a vaktérképre a politikai, vallási és kulturális erővonalakat.
A tűzpiros L-29 Delfin viszont szimplán ízléstelen, a nagy melegben viszont minden dolog napernyő, még egy B-25 Mitchell is.

Akkoriban volt új és szépreményű eszköz az Osprey (Halászsas) a billenőrotoros helikopter-repülőgép. Körbefényképeztem, és számos szenzora, műszere, képernyője mellett megállapítottam, hogy ez is árnyékot ad. Biztos vagyok benne, hogy tíz százalékkal sötétebb és mintegy harmadával kiterjedtebb árnyékot, mint a konkurens európai típusok.

Ekkor már felszálláshoz készült gépeivel a Geico Sky Typers alakulat. Kitűnő móka. A kis Texan gyakorlógépek szoros alakzatban repülnek és összehangolt számítógépek összehangoltan adagolják a füstöt. Ezzel aztán bármit fel lehet írni a (tiszta) égboltra. A genius loci itt egy amerikai zászlót és a SCOTT AFB feliratot diktált a himnusz kíséretével. Mindenki vigyázzban az ég felé nézve. Lefényképeztem volna, de épp vigyázzban álltam és az eget bámultam… (a Geico amúgy egy biztosító, ők a szponzorok).

A só és bors következett, a repülőgépbe mászás. A legnagyobb élmény a Galaxy pilótafülkéje volt, először egy létrán kb. másfél-két emeletnyit fel, aztán balra, végül kicsit le, és már ott is állt egy csinos szőke hadnagy kisasszony (nem fényképezhettem le). A hölgy huszonhat éves és a nagy böszme dög első tisztje. Hát igen, én meg hajtogathatok papírrepülőket…

Aztán közismert tény, hogy az amerikai elnököket repülőn hordják külföldre, de a kisebb nacsalnyikok is szép címeres gépeken utazhatnak. Itt is volt kettő, egy harmadik fajtát néztek a felkészült riporterek anno Ferihegyen „az elnök dzsambójának” (dzsambo bwana, habari?), mielőtt az igazi dzsambó megérkezett volna.
Még sok gép bemutatta kiváló árnyékoló képességét, például egy C-135 légi utántöltő, A-10 csatagép, vagy a New York Air National Guard Herkulese. Ez a vas a sarkvidékre járó hótalpas változat. Egyik feladata a kisszámú kutató kimentése jegesmedvék, leopárdfókák és eszkimó népdalkörök karmaiból, a másik, kevésbé reklámozott meg a NORAD sarkkörön túli radarjainak utánpótlás-szállítása.

És végül néhány pillanatkép. A kis Edge 540 műrepülő mindenféle szájtátiaknak mutatott be „rendőrkanyarokat”, míg az ejtőernyős paletta-hajigálás arra szolgált (szerintem), hogy bemutassa: a rakodómester, az ejtőernyő-hajtogató és a targoncakezelő igenis macsó foglalkozás.

A hazautat viszonylag eseménytelenül bonyolítottam le: miután megfigyeltem a teljes Hawaii szigetcsoportot egy kövér amerikai ingén, metróra ültem és egyszerű egyetemistának álcázva magam visszamentem a campusra. Persze nem tudták rólam, hogy Iszájev néven ezredes vagyok…