Mivel az utóbbi időben domináltak a fajsúlyos, már-már komor témák - szolgálati nyugdíjtól a nukleáris balesetekig - úgy éreztem, hogy ideje elővezetnem egyik régi kedvencemet, ami az előttünk álló hosszú hétvége kezdeteként (remélem) könnyed szórakozást ígér:
Ilyen adóbevallós, reálhozam-számolós időkben a Lemil sem vonhatja ki magát a téma hatása alól, és a híres bűnözők rovatban sort kell kerítenie minden idők talán legbravúrosabb csekkhamisítási ügyére, amely egyben maga a tökéletes bűntény, főleg hogy idestova 50 éve ütik bottal az elkövető nyomát a hatóságok.
A jelentéktelen külsejű, de megnyerő modorú szürke öltönyös, szemüveges emberke a személyi okmány-másolástól, térfigyelő kameráktól és elektronikus átutalásoktól mentes boldog békeidőkben, tehát 1962. július elsején lépte át az egyik párizsi kisbank fiókjának küszöbét.
Az igazgatót kereste, akinek Jean Pilon néven mutatkozott be és előadta, hogy frissen alapított reklámcégének szeretne számlát nyitni.
- Milyen számlaforgalomra számít? - tért a lényegre az igazgató.
- A nyitáskor 5 millió régi frankot helyeznék el Önöknél, mert most nem állok valami fényesen, éppen csak annyim van, amivel megindulok. Aztán ha az üzlet beindul, szeptember-októberben elérhetjük akár a 100 milliót is.
- Ó, az cseppet sem rossz - lelkendezett az igazgató, a mai áron majd másfél millió eurós forgalom hallatán - És milyen módszerrel fog dolgozni?
- Alapvetően újsághirdetések elhelyezésére akarok szakosodni a megrendelők igényei szerint, természetesen megfelelő jutalék ellenében. Nem akarok nagyot szakítani, elvem a sok kicsi sokra megy.
- Hát a 100 millió így sem kevés…
- Ez csak forgó tőke. Ebben a szakmában nagyok a kiadások is, a haszon ettől messze el fog maradni. Kívánja látni a cég alapító okiratát?
- Hagyja csak. Kikísérem a kolléganőmhöz, vele el tudja intézni a formaságokat.
Így történt, hogy a Reklámkincstár (franciául: Trésor Publicité, jegyezzük meg, még szükség lesz rá) nevében monsieur Pilon megnyitotta az 5051-es számú számlát.
Szeptemberig aztán tényleg semmi sem történt a rajta pihenő 5 millió frankkal, de ezen senki sem csodálkozott. Hisz a nyár a nyaralásé: nyilvánvalóan Pilon úr is a tenger mellett sütteti magát kis családjával, ilyenkor Párizsban a fű se nő.
Szeptember 3-án aztán újra megjelent a szerény cégtulajdonos, hogy felvegye a csekkfüzetét.
- Beindul az üzlet? - kíváncsiskodott a banktisztviselő.
- Ó, igen. És meg kell mondanom Önnek, hogy velem sok bajuk lesz. A mi szakmánkban egyszerre csak kis összegek futnak be, de általában sok átutalás van egyidőben.
- Nem tesz semmit uram, ez a dolgunk.
Pilon úr szavatartó ember volt: szeptember közepétől elkezdtek áramlani a kisebb-nagyobb összegű csekkek. A számlán lévő követelés előbb 15-, majd harminc-, később 80 millióra hízott, sőt október elejére elérte a 150 milliót. Volt olyan nap, amikor egyszerre 6 milliónyi átutalás érkezett a cég nevére.
A csekkeket soha nem óvatolták meg, a bankhoz egyetlen reklamáció sem érkezett a pénz feladóitól: a cég ügyfelei szemlátomást megbízható emberek voltak, akárcsak maga a tulajdonos.
A méltán elégedett cégvezető október 15-én kereste fel a fiókigazgatót újra:
- Üdvözlöm, monsieur Pilon. Hogy megy az üzlet?
- Remekül, álmodni se mertem jobbat.
- Remélem elégedett a munkánkkal.
- Természetesen. Ezért is kerestem fel ismét: a segítségére, pontosabban a tanácsára lenne szükségem.
A szürke kis ember ezután elmondta, hogy visszautasíthatatlan ajánlatot kapott, amivel megduplázhatná a cégét, a forgalmát, és nem utolsósorban a hasznát, de ehhez mozgósítania kellene 150 milliót, méghozzá készpénzben, mert a leendő partner ragaszkodik hozzá. Mivel a számlán ekkora már 157 millió volt a jóváírt összeg, az igazgató nem látta akadályát a jövendő üzletnek. Főleg, hogy a nagy összegű készpénz csak másnapra kellett a kliensnek. Persze figyelmeztette Pilont, hogy nem tanácsos ilyen sok pénzzel sétálnia a városban, de az megnyugtatta, hogy maga is tisztában van a veszélyekkel, nagyon rövid utat kell megtennie, az üzletet viszont semmiképp sem akarja kihagyni. Abban maradtak, hogy másnap délutánra előkészítik a kívánt összeget, amiről a csekket az ügyfél előre ki is töltötte, és otthagyta az igazgatónál. Nincs az a bankár, aki becsületesebb partnert kívánhatott volna magának.
Másnap délután aztán Pilon elrendezte a mai értéken több mint 2 millió eurónyi összeget a táskájában, majd elköszönt és távozott. És ekkor esett becsületén az első folt: csúnyán hazudott. Azt mondta, hogy „viszontlátásra”, holott a büdös életben nem látták viszont.
Alig egy hónappal később jöttek helyette dühös rendőrök és pénzügyminisztériumi ellenőrök, hogy a több mint 150 millió franknyi eltűnt adó nyomára jussanak. A nyomozás során az alábbiak derültek ki: a magát Pilonnak kiadó ismeretlen (a valós személyazonosságára soha nem derült fény) pontosan tisztában volt vele, hogy honfitársai egy lusta nemzetet alkotnak, és szeretik az utolsó pillanatban (az 1961/62-es adóévben szeptember 15-én éjfélig) feladni a kivetett jövedelemadójukat.
A jelzett dátum lejárta után közvetlenül, tehát 16-án hajnalban meglátogatott néhány olyan államkincstári kirendeltséget, amelyek levelesládáiba az érintettek be szokták volt dobni az adójuk összegét tartalmazó csekket. Olyan tehetős párizsi kerületeket választott, amelyek lakóiról joggal feltételezhette, hogy nagyobb közterhet viselnek az átlagnál. Az ominózus levélszekrényeknél aztán körülnézett, majd kellő óvatossággal – úgy téve mintha ő is csekket dobna be – elkezdte kihúzgálni a már bedobott küldeményeket. Az is kiderült, hogy párat mindenhol hagyott benn, hogy ne okozzon feltűnést reggel az üres szekrény. Mikor eleget összeszedett vélhetőleg hazament, majd kezdetét vette a művelet második szakasza.
A különböző bankok által kibocsátott csekkeken az állt, hogy X.Y. úr - mint számlatulajdonos - átutal a francia
Államkincstárnak ennyit és ennyit (betűvel, számmal).
Államkincstár franciául:
Trésor Public, míg Pilon úr cégének neve (ugye emlékszünk) pont három betűvel: „
~ité” volt hosszabb ennél. A nyilvánvalóan megfelelő kalligrafikus képességekkel és egy nagyobb írószerbolt teljes tollválasztékával rendelkező elkövető pedig nem tett mást, mint hogy minden csekkre gondosan ráírta a hiányzó három betűt, majd azokat immár a saját bankja címére adta fel a következő hetekben. Mivel a csekkeken szereplő adatokat senki nem vitatta (X.Y. úréknak - egyelőre - lövésük sem volt róla, hogy csekkjeiket fondorlatosan eltérítették) a kibocsátó bankok a kért átutalásokat minden további nélkül teljesítették. Pilon (jobb híján használjuk ezt a nevet tovább) áldozatos munkájával tehát betűnként 50 millió régi frankot – úgy 700.000 eurót keresett.
Emberünk nemcsak azt tudta, hogy a franciák lusták, de azt is, hogy mindezzel az Államkincstár is tisztában van, így kellő türelemet fog tanúsítani legalább október közepéig, amikor is kiküldi az első felszólító leveleket az érintett adózók címére.
Jól gondolta azt is, hogy még további hetek fognak eltelni az egyre ingerültebb levélváltásokkal, majd a személyes egyeztetésekkel, míg X.Y. úr és társai a csekkjeik náluk maradt ellenőrző szelvényeivel végre meggyőzik a hivatalt, hogy ők rendben feladták az adójuk összegéről szóló átutalást, és nem felelősek azért, hogy az állam oly trehányul (pontosabban sehogy sem) őrzi a saját levélszekrényeit.
Mire kiderült, hogy minden pénz egy hülye nevű cég egyáltalán nem hülye tulajdonosának számlájára vándorolt, hogy onnan végképp kámforrá váljon a tulajjal egyetemben, addigra már nem volt mit tenni. A hatóságok megfutották a kötelező köröket, de szerintem már az elején tisztában voltak vele, hogy semmi esélyük nincs. A csalás a maga egyszerűségében volt zseniális, igaz csak egyszer volt felhasználható: a rendőrség és a PM rosszalló tekinteteinek kereszttüzében találta volna magát bárki, aki még egyszer Reklámkincstár néven akart volna számlát nyitni Franciaföldön.
Végső soron Pilon az egész költségvetést károsította meg, vagyis minden egyes adófizetőt, de azokat fejenként csak néhány frankkal, így rá aztán végképp nem haragudott senki, sőt közkedvelt fantommá vált. Még a párizsi kabarékban is megénekelték. Jellemző a dal refrénje:
Adózz pajtás, adózz folyvást, s ne haragudj Pilonra!
Az állam, aki a nagy lóvét, a zsebedből kilopja…
Az utolsó 100 komment: