Mivel az utóbbi időben domináltak a fajsúlyos, már-már komor témák - szolgálati nyugdíjtól a nukleáris balesetekig - úgy éreztem, hogy ideje elővezetnem egyik régi kedvencemet, ami az előttünk álló hosszú hétvége kezdeteként (remélem) könnyed szórakozást ígér: 

Ilyen adóbevallós, reálhozam-számolós időkben a Lemil sem vonhatja ki magát a téma hatása alól, és a híres bűnözők rovatban sort kell kerítenie minden idők talán legbravúrosabb csekkhamisítási ügyére, amely egyben maga a tökéletes bűntény, főleg hogy idestova 50 éve ütik bottal az elkövető nyomát a hatóságok.

A jelentéktelen külsejű, de megnyerő modorú szürke öltönyös, szemüveges emberke a személyi okmány-másolástól, térfigyelő kameráktól és elektronikus átutalásoktól mentes boldog békeidőkben, tehát 1962. július elsején lépte át az egyik párizsi kisbank fiókjának küszöbét.

- Milyen számlaforgalomra számít? - tért a lényegre az igazgató.

- A nyitáskor 5 millió régi frankot helyeznék el Önöknél, mert most nem állok valami fényesen, éppen csak annyim van, amivel megindulok. Aztán ha az üzlet beindul, szeptember-októberben elérhetjük akár a 100 milliót is.

- Ó, az cseppet sem rossz - lelkendezett az igazgató, a mai áron majd másfél millió eurós forgalom hallatán - És milyen módszerrel fog dolgozni?

- Alapvetően újsághirdetések elhelyezésére akarok szakosodni a megrendelők igényei szerint, természetesen megfelelő jutalék ellenében. Nem akarok nagyot szakítani, elvem a sok kicsi sokra megy.

- Hát a 100 millió így sem kevés…

- Ez csak forgó tőke. Ebben a szakmában nagyok a kiadások is, a haszon ettől messze el fog maradni. Kívánja látni a cég alapító okiratát?

- Hagyja csak. Kikísérem a kolléganőmhöz, vele el tudja intézni a formaságokat.

Szeptemberig aztán tényleg semmi sem történt a rajta pihenő 5 millió frankkal, de ezen senki sem csodálkozott. Hisz a nyár a nyaralásé: nyilvánvalóan Pilon úr is a tenger mellett sütteti magát kis családjával, ilyenkor Párizsban a fű se nő.        

- Beindul az üzlet? - kíváncsiskodott a banktisztviselő.

- Ó, igen. És meg kell mondanom Önnek, hogy velem sok bajuk lesz. A mi szakmánkban egyszerre csak kis összegek futnak be, de általában sok átutalás van egyidőben.

- Nem tesz semmit uram, ez a dolgunk.

- Üdvözlöm, monsieur Pilon. Hogy megy az üzlet?

- Remekül, álmodni se mertem jobbat.

- Remélem elégedett a munkánkkal.

- Természetesen. Ezért is kerestem fel ismét: a segítségére, pontosabban a tanácsára lenne szükségem.

Alig egy hónappal később jöttek helyette dühös rendőrök és pénzügyminisztériumi ellenőrök, hogy a több mint 150 millió franknyi eltűnt adó nyomára jussanak. A nyomozás során az alábbiak derültek ki: a magát Pilonnak kiadó ismeretlen (a valós személyazonosságára soha nem derült fény) pontosan tisztában volt vele, hogy honfitársai egy lusta nemzetet alkotnak, és szeretik az utolsó pillanatban (az 1961/62-es adóévben szeptember 15-én éjfélig) feladni a kivetett jövedelemadójukat.

A különböző bankok által kibocsátott csekkeken az állt, hogy X.Y. úr - mint számlatulajdonos - átutal a francia Államkincstárnak ennyit és ennyit (betűvel, számmal).

Államkincstár franciául: Trésor Public, míg Pilon úr cégének neve (ugye emlékszünk) pont három betűvel: „~ité” volt hosszabb ennél. A nyilvánvalóan megfelelő kalligrafikus képességekkel és egy nagyobb írószerbolt teljes tollválasztékával rendelkező elkövető pedig nem tett mást, mint hogy minden csekkre gondosan ráírta a hiányzó három betűt, majd azokat immár a saját bankja címére adta fel a következő hetekben. Mivel a csekkeken szereplő adatokat senki nem vitatta (X.Y. úréknak  - egyelőre - lövésük sem volt róla, hogy csekkjeiket fondorlatosan eltérítették) a kibocsátó bankok a kért átutalásokat minden további nélkül teljesítették. Pilon (jobb híján használjuk ezt a nevet tovább) áldozatos munkájával tehát betűnként 50 millió régi frankot – úgy 700.000 eurót keresett.   

Emberünk nemcsak azt tudta, hogy a franciák lusták, de azt is, hogy mindezzel az Államkincstár is tisztában van, így kellő türelemet fog tanúsítani legalább október közepéig, amikor is kiküldi az első felszólító leveleket az érintett adózók címére. 

Jól gondolta azt is, hogy még további hetek fognak eltelni az egyre ingerültebb levélváltásokkal, majd a személyes egyeztetésekkel, míg X.Y. úr és társai a csekkjeik náluk maradt ellenőrző szelvényeivel végre meggyőzik a hivatalt, hogy ők rendben feladták az adójuk összegéről szóló átutalást, és nem felelősek azért, hogy az állam oly trehányul (pontosabban sehogy sem) őrzi a saját levélszekrényeit.

Adózz pajtás, adózz folyvást, s ne haragudj Pilonra!

Az állam, aki a nagy lóvét, a zsebedből kilopja…