Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

A korábbi részek pozitív fogadtatásának hatására úgy döntöttem, hogy az ágyúkról és kézifegyverekről szóló részt kissé kibővítem és önálló posztként jelenik meg. Fogadjátok szeretettel a sorozat utolsó előtti darabját!

Papírzsepi kolléga beleerősített, s az isten sem mossa le róla a gyanút, hogy előre kitervelten szerkesztői babérokra tör (amire - elismerjük - elég komoly esélyei vannak).

Mai posztja egy 43 évvel ezelőtti eseménysorozatot dolgoz fel, ahol egy elsüllyedt szovjet tengeralattjáró legalább olyan fontos szerepet játszik, mint az amerikai technológiai és hadászati hírszerzés. No és az összeesküvés-elméletek.

Ahogyan azt a történelem iránt érdeklődő lemilesek milliói tudják, a nukleáris izékkel nem kizárólag a jenkik szórakoztak. Papírzsepi sorozatának második részéből megtudjuk, hogy a szovjetek (ebből a szempontból) bizony sokszor überelték a Nagy Vetélytársat - és most nem csak Csernobilra gondolunk...

Van egy kis szigetcsoport a Csendes-óceánon, amelyet ma Kiribati Köztársaság néven ismerhetünk. Területe összesen 811 km², de az általunk említett kis sziget (konkrétan a szigetcsoport fő szigete), amiért a második világháborúban elkeseredett harcok dúltak: Betio. Néhány focipályányi a területe; amiről beszélünk: 2 és fél mérföld hosszú, fél mérföld keskeny földdarab.

Végeredmény: 76 óra pokol, 5532 halott, 2188 sebesült
Az akció fedőneve: GALVANIC

Machaerophorus kolléga erről rittyentett egy posztot nekünk.

A Lemilblog nem mehet el szó nélkül a mai ünnep mellett. Kapacitásunk és szoros időbeosztásunk nem tette lehetővé, hogy speciális poszttal készüljünk (persze Titus barátunk tegnapi írását továbbra is figyelmetekbe ajánljuk), de ha ezen kívül is szeretnétek valami igazi márciusi posztot olvasni, Klapka Györgyről tiboru aa. emlékezett meg egy bloggal odébb.

Menjetek ki a házból, örüljetek a tavasznak, és persze emlékezzetek a szabadságharc hőseire.

Sokkal tartozunk nekik.

Az Olasz Légió, avagy a csizma a sas farába rúg

A ’48-as magyar forradalom sikere számára létfontosságú volt, hogy a környező államokkal és nemzetiségekkel milyen külpolitikai viszonyokat tud kialakítani a függetlenedő magyar állam. A lüke Ferdinándot követő Ferencjóska felséges császár a bécsi forradalom gyors leverése után mindent elkövetett annak érdekében, hogy a magyarság egyedül maradjon függetlenségi törekvésével a birodalomban. Igyekezett tehát az összes nemzetiséget ellenünk uszítani. Ez sikerült is, a régi feszültséget újragerjesztették, ősi római példával éltek, a ”divide et impera” elvet követve először a szerbeket, majd a horvátokat, végül a románokat szították fel a magyarság ellen.

Mivel az utóbbi időben domináltak a fajsúlyos, már-már komor témák - szolgálati nyugdíjtól a nukleáris balesetekig - úgy éreztem, hogy ideje elővezetnem egyik régi kedvencemet, ami az előttünk álló hosszú hétvége kezdeteként (remélem) könnyed szórakozást ígér: 

Ilyen adóbevallós, reálhozam-számolós időkben a Lemil sem vonhatja ki magát a téma hatása alól, és a híres bűnözők rovatban sort kell kerítenie minden idők talán legbravúrosabb csekkhamisítási ügyére, amely egyben maga a tökéletes bűntény, főleg hogy idestova 50 éve ütik bottal az elkövető nyomát a hatóságok.

Papírzsepi kolléga most induló posztsorozata az atomenergia (többé-kevésbé) békés célú felhasználása kapcsán azokat a katasztrófákat elemzi, amelyek az elmúlt évtizedekben jó párszor beletették az ideget az emberiség tájékozottabb (és mennyiségi szempontból minden bizonnyal kisebb) hányadába.

A mostani, első rész alapos tanulmányozása pedig különösen azoknak javasolt, akik odahaza a sufniban esetleg egy kisebb atomerőművet szeretnének barkácsolni; a gázárak és az elektromos energia költségének alakulását figyelembe véve ez lehet, hogy nem is olyan hülyeség.

Eredeti terveim szerint a három inkvizíciós poszt egy-egy hónap különbséggel követte volna egymást (az első tavaly szeptember 13-án, a második október 13-án jelent meg), de ezt nem tudtam megvalósítani, elsősorban azért, mert egy, a témához közvetlenül kötődő, XVI. századi portugál szöveg fordításán dolgoztam. Elnézést tehát a hosszú, majdnem fél éves kihagyásért, de igazoltan voltam távol, és persze mindvégig eszemben volt, hogy ezzel a harmadik, befejező poszttal még tartozom nektek.

Ma Samuel Usque, az egyetlen portugál nyelvű zsidó mű (Vigasztalások Izraelnek megpróbáltatásaiban, 1553, Ferrrara) szerzőjének metaforájával élve arról lesz szó, miként vadászta le az inkvizíciós szörny áldozatait, hogyan juttatta el őket a gyomrába, mely gyomornedvek felhasználásával emésztette meg őket, majd milyen formában távoztak a testéből …

A nyitóképen látható Hyeronimus Bosch-festmény (A gyönyörök kertje triptichonja Pokolt ábrázoló szárnyának kis részlete) ezt egész plasztikusan ábrázolja.

Egy bloggal odébb wp kollégánk és barátunk emlékezik meg a Terrorelhárítási Központ hétvégi líbiai akciójáról (vagy minek nevezzük...), melynek keretein belül magyarokat (és további európai államok polgárait) hozták haza a testvérháború küszöbén (?) álló észak-afrikai ország fővárosából.

Ha van mondanivalótok a témával kapcsolatban, fejtsétek ki a véleményeteket az egészről a belinkelt poszt kommentjei között.
 

Az első és a második rész után a sorozat folytatásaként ezúttal különféle hadihajók és tengeralattjárók - olykor szomorú - sorsáról olvashattok. Kellemes időtöltést!

Ma a Parlamentben belengetett reformcsomagban megpendítették (vagyis inkább kilátásba helyezték) a fegyveres testületeknél dolgozók korkedvezményes nyugdíjbavonulási lehetőségének megszüntetését. Abszolút logikus, hogy a Lemilbloghoz hasonló fórum ne menjen el szó nélkül a hír mellett, függetlenül attól, hogy az év második felében ebből végül mi is fog megvalósulni.

Ráadásul a Lemil házitrollja (mit csináljak, ha ez a nickje?) ezt a levelet küldte a Szerkesztőségnek:

Nos, Ace22 barátunk megrázta magát, és sorozatának december elején megígért harmadik részét (pontosabban: a harmadik rész első fejezetét) máris a Lemilblog olvasóközönségének értő és kritikus tekintete elé terjeszti. Ha az ilyenkor szokásos csúszópénzt anyagi ösztönzőt is soron kívül átutalja az Alapító Atyák számlájára, semmi sem fogja megmenteni attól, hogy szerkesztővé váljon.

Egyik olvasónk az elmúlt napokban Londonban járt, s az ottani Metro újságban egy érdekes apróhirdetésre lett figyelmes. Nem volt rest és megörökítette számunkra.

Egészen véletlenül semmiféle konkrét célunk nincs ezzel a poszttal, csak úgy eszünkbe jutott, hogy vajon mikor fogunk először találkozni (mondjuk ugyancsak a Metro lapjain) egy olyan hazai álláshirdetéssel, amelyben az AVH-nak becézett egyik polgári titkosszolgálatunk keres munkatársakat (NEM téglákat; munkatársakat!)...

Biztos vagyok abban, hogy ha a klasszikus feladvány Lemilre aktualizált film-, avagy könyv-verziójával szembesülne ("Ha csak tíz/húsz/ötven  háborús filmet/könyvet vihetnél magadra egy lakatlan szigetre, melyik lenne az?"), számos olvasónk listáján ott szerepelne A piszkos tizenkettő című opusz.

A dallamos és roppant könnyen kiolvasható és megjegyezhető nickű Machaerophorus kolléga (tudjátok, ő az a bajonettes srác) ma bebizonyítja, hogy nem csak a döfő-szúró-vágó fegyverekhez ért, hanem egy – minden szempontból korrekt – Lemilposzt megírása sem áll távol tőle, ráadásul az előző mondatban szereplő témáról.

Hallgatom a híreket és nem tudom, csak nekem tűnt fel a kísérteties hasonlóság, ami az 1989 decemberi romániai, illetve a mostani líbiai események között fennáll? Utcai zavargások, terroristáknak nevezett titokzatos mesterlövészek a tömegbe lőnek, majd eltűnnek, a vezető előzetesen üzenget, fenyegetőzik, majd beszédet tart, miközben mindenki arról pusmog, hogy a fia lehet az utód...

Csak emlékeztetnék arra, hogy a híres  (?) bukaresti Ceaușescu-beszéd után négy nappal a Kárpátok Géniusza már egy Târgoviște-i kivégzőosztag előtt toporgott...

Gyertek, agyaljunk egy kicsit biztonság- és katonapolitikai szemszögből azon, hogy mi (és miért) történt az elmúlt hetekben az arab világban. Kinek az érdeke, mi jöhet még és mi a közép- és hosszútávú kifutása az eseményeknek?

És igen, akár még összeesküvés-elméletek is jöhetnek; legfeljebb majd felhasználom őket egy jövőbeni konteóposzthoz :-)  

Harci eszközök roncsaival és felkutatásukkal foglalkozó cikksorozatunk második részéhez érkezett: ezúttal a repülőgépek kerülnek sorra.

Egyúttal ismételten szeretnék elnézést kérni a késedelemért, de sajnos technikai akadályok merültek fel, emiatt csúszott a II. rész.

 Felderítők, kémek, titkosügynökök és gabonabeszerzők

 Egy szomszédos blogon, egy kiváló tollú kolléga állandó szófordulata a „30 kilométerrel és 300 évvel odébb” kifejezés. Jelen esetben tegyünk mindkét szám mellé egy-egy nullát, cseréljük fel a mértékegységeket, és Asszíriából kiindulva nagyjából megkapjuk mai posztunk helyszínét, a Földközi-tenger körül elterülő Lómai… akarom mondani Római Birodalmat. Ez alkalommal sem kívánok belemenni a Birodalom történetébe, hiszen elég jól ismert államalakulatról van szó. Kicsiből nagy lett, aztán jöttek a balbálok és más notólius bűnözők (oké, oké abbahagytam), mire az utolsó római császár nyugdíjba vonult, és békésen tenyészthette kedvenc tyúkjait.

A múltkori, nagy sikerű börtönposzt kapcsán több olvasónk kommentje érintette a hazai közbiztonság örökzöld témakörét. Mivel klasszikus (és általában komoly olvasottságra számító) vitaposzttal már jó régen rukkoltunk elő, a Lemilblog szerkesztősége úgy döntött, hogy ma egy olyan témát dob elétek, amelyről sokaknak van markáns véleményük.

Kedves olvasó! Itt a ragyogó alkalom, hogy kifejtsd álláspontod az önkormányzati rendőrség vonatkozásában. Segítsünk azoknak a politikusoknak és más állami, illetve önkormányzati döntéshozóknak, akik évek óta kóstolgatják a témát, de konkrét intézkedésre még nem szánták el magukat.

Úgy látszik, hiába létezik a Lemilblog (pillanatnyilag 169 tagot számláló) indás közössége, valami miatt nem szoktátok látogatni; a múltkor egy hét alatt összesen 11 (tizenegy) fő vette a fáradságot a voksoláshoz, aminek a Berija-poszt lett a következménye.

Születésileg jóhiszemű lévén nem tételezem fel, hogy meguntátok volna a blogot (a látogatottsági és oldalletöltési statisztikáink nem erről árulkodnak), hanem inkább betudom a kényelmességnek és annak, hogy macerásnak tartjátok azt a módszert. Én is sokat bosszankodom miatta, mert körlevelet például nem szeret küldeni, akadozik, úgyhogy innen is üzenem az illetékeseknek, hogy elég szar.

A  Lemilblogon a vallásról eddig csak egy-két katonaszent és hadisten képében emlékeztünk meg, no és az inkvizíció kapcsán. Mai posztunk egy vallási ünnepről, a John Frum Day-ről fog szólni, amelyet ma ünnepelnek Vanuatun, korábbi nevén az Új-Hebridákon. Hogy mi köze ennek a had- és/vagy rendvédelemhez? Ki az az ismeretlen katona, akinek nem sírja van, hanem kultusza?

Kattints és megtudod.

Mivel az utóbbi időben igencsak megszaporodtak a Lemilblog posztjait ért, khm, virtuális inzultusok, a Szerkesztőség úgy látja, hogy eljött az idő ejteni pár szót a szerzői és szomszédos jogokról.

Nem szaporítjuk a szót, és pillanatnyilag még nem hozunk fel példákat sem, mert nem akarunk megszégyeníteni senkit. Mindössze az alábbi, pár soros nyilatkozatot szeretnénk tudatosítani minden olyan vállalkozó kedvű olvasónkban, aki úgy gondolja, hogy minden, ami a képernyőn megjelenik, szabad préda.

Sonko kolléga mai ajánlója egy ingyenes, online élvezhető játék, Guderian mester késői rajongói számára minimum a kipróbálása kötelező. És mielőtt megkapnánk a kritikát: igen, tudjuk, hogy csak a pancserek, a nők, valamint az ötvenen túli bölcsészek és OKJ-s lemezlovasok használják a „tank” szót, de egyrészt leütésspórlási, másrészt stilisztikai sokszínűségi megfontolásokból olykor ezt tördeltük be a „harckocsi” helyett. 

Akik próbálták, kivétel nélkül azt mondják, hogy a börtönvilágot csak az ismerheti igazán, aki eltöltött odabenn egy kis időt. Szerzőktől nem szoktunk priuszt kérni (még erkölcsit se nagyon), úgyhogy maradjon Iustizmord kolléga titka, honnan ez a tárgyi tudás, amely a most következő poszt mindegyik (szám szerint 627) sorából árad...

Következzék tehát egy - általunk eddig meglehetősen elhanyagolt - különleges rendészeti terület bemutatása, a linkrajongók meg dörzsölhetik a kezüket. Hölgyeim, uraim: a Lemilblog átfogó börtönposztját olvashatjátok, az elsőposztos szerzőt pedig bátorítsátok, mert olyan ő is, mint bármelyikünk volt az első saját poszt megjelenésekor...

Mai rövid ajánlónkban Machaerophorus oldalát szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani. Amint azt látni fogjátok, a kolléga harci késeket és szuronyokat gyűjt; a darabokat képileg és szövegileg egyaránt korrekt módon dokumentálva tárja az érdeklődők elé.

Kommentelési lehetőséget ott nem találtam, ezért itt fejthetitek ki a véleményeteket az oldaláról és a gyűjteményéről, ugyanakkor kérdéseket is feltehettek neki. Remélhetőleg válaszol is rájuk, amint ráér.

Jó szórakozást!