Valamikor az időszámításunk szerinti harmadik század hetvenes éveiben (amikor – bármennyire is fáj ez török barátainknak – fél Kis-Ázsiában görögül beszéltek) élt a Római Birodalom Kappadókia nevű tartományában egy keresztény család (biztos több is élt, máskülönben nagyon unatkoztak volna a vasárnapi mise alatt, de mai posztunkban csak az egyikkel foglalkozunk).A család két felnőtt tagjáról viszonylag keveset tudunk: a férfi a végnapjait élő, egykoron dicsőséges római hadsereg középvezető jogállású tisztje volt, a nő pedig (aki – radikális olvasóink hergelésére mondom – Judeából származott) háztartásbeli. Az egyre izmosodó új vallást főleg a mama gyakorolta, de a papától sem állt távol, hogy az olykor véres eredménnyel járó, de munkaköri kötelességének számító kardforgatás után elmormoljon egy-egy Miatyánkot.
A Föld második legnépesebb államaként India nemcsak autógyártásával, hanem hadseregével is igyekezett lépést tartani a fejlettebb országokkal. Nem kell csodálkozni azon, hogy az elsődleges mintát az egykori gyarmattartó, a nagy példakép, a szeretve gyűlölt és tisztelve lenézett Egyesült Királyság szolgáltatta.
Mentula kolléga utolsó vendégposztját olvassátok. Nem, nem kell valami szicíliai típusú leszámolásra gyanakodni; mindössze annyi történt, hogy Mentula kommentezőként és szerzőként is bizonyított már blogunkon, s az alapító atyák elismerésként szerkesztői jogosítványok megadásáról határoztak irányában.
A három fő haderőnem - szárazföldi csapatok, haditengerészet, légierő - közül ez utóbbit eddig kissé 
A békefenntartásról és a béketeremtésről számtalan jótollú irodakukac írt már tanulmány-hegyeket Anchorage-től Wellingtonig, a ZMNE kópipészt-bajnokairól nem is beszélve – nem áll szándékunkban megmérkőzni velük. A különféle – általában jóindulatú – nemzetközi civil szervezetek béke, barátság és egyetértés melletti szánalmas görcsölésére sem szeretnénk pikírt megjegyzéseket tenni; azért javasolnám meghallgatni mondjuk azon – humanitárius célból például Irakba vagy Afganisztánba érkezett – egészségügyi alkalmazottak vagy újságírók hozzátartozóinak véleményét a témáról, akiket az őslakosok olykor elrabolnak, majd a fejük konyhakéssel történő levágását diadalüvöltések közepette videóra veszik, így tiltakozva az életükbe és országukba történő méltánytalan külföldi beavatkozás, az ingyen gyógyszer és az idegen élelmiszerszállítmányok ellen.
A dél-amerikai kontinens eddig valahogy kimaradt a különleges egységekről szóló sorozatunk látóköréből. Az az igazság, hogy Latin-Amerika valahogy nem ugrik be az embernek, amikor speciális alakulatokról esik szó, pedig a szóbanforgó földrész bírt ám katonailag meghökkentő megoldásokkal szolgálni az elmúlt ötven évben - elég, ha Pinochet tábornokra, vagy számtalan diktátor kollégájára gondolunk, akik a múlt század hatvanas éveitől kezdve a legváratlanabb helyzetekben ragadták magukhoz a hatalmat és tették világszerte ismertté a katonai junta jelzős szerkezetet.
Blogunk eddigi egyik legnagyobb tartozását jelentik a katonai repüléssel foglalkozó posztok, pontosabban ezek fájó hiánya. Olvasóink között számos olyan kolléga van, aki a terület szerelmese (ideértve Zig Zag aa-t is), de mindeddig érdemi cikk nem született a légierőről; reményeink szerint ezt az áldatlan állapotot hamarosan orvosolják az érintettek.
Kedves Olvasóink! Eljött az idő. A Hadvédelem blog - így keresztelt el bennünket a Zindex stábja - elérkezett az 50. poszt publikálásáig szűk öt hónapos fennállásunk alatt. Az aa-k mája hízik, olvasótáborunk gyarapodik rendületlenül, az internacionalizmus pedig szintén ottan van. Ez tényállás. Az elkövetkezendőkben néhány tényadattal rukkolunk elő, amely jól jellemzi blogunkat.
Az alvó számlák, a kakukkos óra és a tejcsokiban utazó Milka-tehén országa nem tartozik azon régiók közé, amelyek említésekor - egyfajta militáris pavlovi reflexként - különleges alakulatok képe ugrana elő a katonai témák iránt érdeklődők memóriájából. Persze 
Ahhoz képest, hogy mindösszesen hat és fél évet voltak a történelem színpadán, a rhodéziai Selous Scouts markánsan letette névjegyét a különleges alakulatok asztalára; nemcsak az afrikai kontinens mindeddig legfaszább elit-egységét alkották, de – véleményem szerint – a boldogabb (vagy legalábbis a világosabb bőrszínű) földrészek különlegesei közötti versenyben is esélyesek lennének valami különdíjra.
A britektől már szerepeltek ezeken az oldalakon a 
A huszadik század érdemi katonai szereplőit szép lassan sorra vettük, már-már ott tartottunk, hogy a másodlagos frissességű hollandokat és portugálokat kezdjük cincálgatni, amikor tiboru a falán elterpeszkedő térképre nézett és megállt benne a szisztolé: Bazmeg - mondta kulturáltan, mintegy önmagának -, azokról a köcsög franciákról majdnem megfeledkeztünk!!!
Utolsó öt komment