Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

Alkotmányos berendezkedéstől függetlenül a mai napig a legtöbb országban az államfő egyben a hadsereg főparancsnoka is. Ezúttal nem részletezzük, hogy ez jelenleg milyen tényleges vagy szimbolikus jogkörökkel jár, de képzeljük csak el Sólyom Lászlót lóháton (aki maga is sokat tett azért, hogy e hatáskör nálunk virtuális maradjon), ahogy a harcmezőn a „nem írom alá” csatakiáltást harsogva, személyesen vezeti rohamra a köztársaság harcosait. Hmmm.

Na jó, inkább térjünk vissza olyan korokba, ahol az ország első embere szükségképpen ténylegesen a legfőbb hadvezér is volt, sőt, királyi mivoltát éppen hadvezéri képességeinek köszönhette. Új sorozatunk olyan királyokat/császárokat kíván  bemutatni, akik egyben a harcászat terén is maradandót alkottak. Kezdjük a sort Írország első, és lényegében egyetlen igazi főkirályával, a nagy taktikussal, Brian Boruval (esetleg Borumával). Ha úgy tetszik, következzék Brian Élete.

Bár blogunk a témájánál fogva főleg férfi olvasókat vonz, nagy örömünkre szolgál, hogy rendszeres látogatóink között a hölgyek is szép számban képviseltetik magukat. Tekintsék ezt a kis történelmi összefoglalót amolyan - majdnem megkésett - nőnapi ajándéknak és tisztelgésnek egykori hölgytársaik előtt, hóvirággal együtt!

Folytatjuk Hoerbi munkájának közlését, a Lusitaniáról szóló második résszel. Az első rész által kiváltott érdeklődésből kiindulva ezt a posztot is sokan fogják olvasni, és abban is biztosak vagyunk, hogy a jóízlés határain belül maradó vitákat és kiegészítéseket sem kell nélkülöznünk.

Az első rész után lássuk, hogyan folytatódik és fejeződik be Mária Terézia leghűségesebb huszárának története.

Katonai pályájának csúcsát az 1774-ben elnyert tábornagyi rang, a marsallbot megszerzése és a bécsi haditanács elnökévé való kinevezése képezte.

Szolgálatainak elismeréséül 1763-ban Mária Terézia grófi rangra emelte, 1771-ben pedig neki adományozta a futaki kamarai birtokot – innen a család előneve: Hadik von Futak – a hozzá tartozó hat településsel: Futak, Glozsán, Petrovác, Kiszács, Piros és Begecs. 1773-ban az uradalomhoz csatolták a Duna túlsó partján fekvő 7 ezer holdas cserevicsi birtokot is.

vagyis: Tzva HaHagana LeYisra’el. Nemzetközi híradások gyakori vendége, ahol Israel Defense Force (IDF), vagyis Izraeli Védelmi Erő néven szokták emlegetni. Most mit mondjak? Megértem, némileg egyszerűbb a héber verziónál.

Ezzel a kétrészesre tervezett poszttal Hoerbi kolléga lepett meg bennünket. Amint azt olvasóink látni fogják, a Lusitania témája olyannyira többfunkciós, hogy tán még a konteóblogba is beleférne, de tiboru - miként az igazán nagy formátumú férfiak - tényleg tud veszíteni...

Kezdődjék tehát a finom felvezetés, amit a horgászok beetetésnek hívnak; olvassátok a Lusitania katasztrófájának előzményeit, és a titokzatos utolsó napok történéseit. Hoerbinek pedig mindenki nevében köszönöm a melót. tiboru.

Borsod barátunk, aki a hadtörténet különféle bugyraiban már jócskán elmerült, és már egy másik blogon is megörvendeztetett minket írásaival, ezúttal nagy bátorságáról adott tanúbizonyságot. Egy olyan magyar katonafigura bemutatására vállalkozott, akinek tevékenysége, karrierje meglehetősen ellentmondásos. Különböző politikai rendszerek finoman szólva is eltérően értelmezték értékeit - az egyik szerint már-már sztárolt mintakatona, majd kegyvesztett és mellőzött lett, a másikban pedig nagyjából az ördöggel magával került egy lapon említésre. Barátunk írása talán képes ennek ellenére megmutatni, hogy a valóság mégsem e két szélsőség valamelyike, hanem a kép sokkal árnyaltabb is lehet. Következzék hát Prónay Pál a katona története.

Választási kampányában Barack Obama többször is úgy tett említést a guantánamói öböl haditengerészeti bázisán található, és világszerte hírhedtté vált fogolytáborról, mint egy olyan szégyenletes létesítményről, amelyet – megválasztása esetén – az Egyesült Államok soron kívül fel fog számolni. Tekintsük át röviden, hogyan kerültek az amerikai katonák Kubába, és miként képzelhető el egy amerikai katonai támaszpont a Castro fivérek országában?

A címben szereplő furcsa szavak írül íródtak (hehe), és szó szerinti fordításban annyit tesznek: Írország Békeőrsége. Igen, a szerző (nem is annyira) titkos kedvencét, az ír rendőrséget, a szerintem legpolgárbarátabb és legrokonszenvesebb rendfenntartó szervezetet röviden bemutató posztunk következik.

Az angol (brit) uralom mintegy hétszáz éve során az írek igazán megtanulták, hogy az állami hivatalosságokat (főleg az egyenruhásokat) csak utálni érdemes. Szinte mindent elvettek tőlük, amit el lehetett, a földjeiken megtermő krumplitól kezdve a birkanyájakon keresztül a vadvizek lazacain át egészen a nyelvükig. Na és persze az állami szervezetekbe (a hadseregbe, a bíróságokba, a rendfenntartókba) vetett bizalmat.

Új állandó szerkesztőt üdvözölhetünk a lemilen: testvérblogjaink egyikén MTi kolléga már többször bizonyította, hogy bérelt helye van az (örvendetes módon) egyre gyarapodó közösségünkben. Itteni első posztja Mária Terézia leghűségesebb huszárjáról, gróf Hadik Andrásról szól. A második részt is hamarosan olvashatjátok.

Átadom tehát a szót MTi-nek, sok sikert kívánva neki. tiboru.

Ha jól számoljuk, két és fél hónapja nem jelent meg különlegesekről szóló poszt a lemilen; utoljára a lengyel testvérekkel foglalkoztunk december elején. Nem magyarázkodni akarunk, hiszen tudjuk: vannak megmagyarázhatatlan dolgok, amiket egy férfi emelt fővel maximum beismerni tud, s nagy levegőt véve, dacosan várja a következményeket.

Ma igyekszünk helyrehozni, amit lehet, s egy olyan alakulatot mutatunk be nektek, amellyel már régóta kacérkodunk, de valahogy mindig kimaradtak a szórásból. Kedves olvasók, íme, a költői hangzású Grenzschutzgruppe 9, vagy ahogy a betűszavak szerelmesei becézik őket: a GSG-9. Történelmi szövetségesekről lévén szó, ők is kapnak két posztot; a mai az első.

Nem a posztok számát akarom fölöslegesen szaporítani, de úgy gondoltam (na és Peat is noszogatott), hogy most, amikor már a helyszínét és időpontját is tudjuk a blogbulinak, kéne egy külön poszt a jelentkezéseknek, az önkéntes felajánlásoknak és a legfrissebb tudnivalóknak - hogy az újaknak ne kelljen végigolvasniuk 200+ kommentet az előző blogbulis posztból.

Szóval ide kérjük mégegyszer a jelentkezéseket, méghozzá (ha megoldható) oly módon, hogy az új jelentkező kópipészttel hozza át az előző jelentkezőket és önmagát szíveskedjék a következő sorszámmal a lista végére írni.

Emlékeztetőül: 2009. március 14., szombat, 1800 órai kezdettel a Budapest, VII. kerület, Erzsébet körút 51. szám alatti Erzsébet Kávéház hátsó különtermében.
 

Blogunk olvasói már többször bizonyították, hogy felelős állampolgárokként, továbbá a rendvédelmi és katonai témák szakértőiként érdemben tudnak megvitatni bizonyos témákat. Azt is tudjuk (de nem mondjuk meg, honnan...), hogy blogunkat előszeretettel olvasgatják a különféle (államigazgatási és más, szakosodott) kormányzati szervezetek munkatársai is, akiknek döntésétől sok minden függ ezen a 93 ezer négyzetkilométeren.

Mai vitaposztunk szervesen kapcsolódik blogunk tegnapi posztjához, amelyben Guantánamo múltjával (és egy kicsit jelenével meg jövőjével) foglalkoztunk.

Bemetszettük, hogy ki az, aki a Lemilblogra oly sokat kattintgat a kies Belgiumból. Az illető "sandinista" néven nagy ritkán megosztja velünk bölcsességét. Ezúttal felkerekedett és ellátogatott egy Bastogne nevű városkába, amely a hadtörténészek és blogunk olvasóközönsége számára bizonyosan ismerősen csengő helységnév. Ezzel kapcsolatban írogatott kissé, amit nagy örömünkre az alábbiakban közlünk veletek. Jó szórakozást: Zig Zag

A bűnügyi (tágabban: a rendőrségi) hírek olvasóinak népes tábora nap mint nap szembesül az újságírók által előszeretettel használt büntetőjogi terminus technicusokkal, s közülük csak azon keveseknek szúrnak szemet a következetlenül használt (gyakran megtévesztő) szavak, akik valamiféle jogi előképzettséggel (vagy legalábbis ilyen irányú érdeklődéssel) rendelkeznek.

Blogunk – közszolgálati küldetéstudattól eltelve – egyik feladatának tekinti a nagyközönség tájékoztatását, továbbá azt, hogy elősegítse az idióta tudósítások és cikkek szerzőinek kipellengérezését.

Úgy tűnik, a nyugati szövetségesek elhúzódó afganisztáni katonai jelenléte egyre több belső problémát okoz az országot megszálló az országban tartózkodó külföldi nemzeti hadseregeken belül is. Itt van például a francia fegyveres erők példája, ahol a vezérkar sajtósainak egyre kínosabb kérdésekre kell válaszolniuk.

Mai vitaposztunkkal bizonyos szempontból közszolgálati feladatot látunk el, más megközelítésben pedig becsületbeli kötelességünknek teszünk eleget.

Azzal a felhívással fordulunk hozzátok, hogy véleményetek megfogalmazásával, az eltérő álláspontok és szemléletmódok ütköztetésével segítsetek Péter barátunknak és olvasónknak, aki a következőkben fogalmazza meg az egyik, őt foglalkoztató kérdést (a levélből kihagytam olyan részleteket, amelyek talán egy szerzői jogvédelem alá eső tervről szólnak; ezeket Péter majd megosztja azokkal, akikkel – ha úgy dönt – majd felveszi a kapcsolatot a kommentek alapján).

A lemilblog szerzői (hasonlóan olvasóink döntő többségéhez) elkötelezett környezetvédők: nem dobálják szanaszét a sörösdobozokat, nem gyújtanak tábortüzet benzinkutak közvetlen szomszédságában és visszaviszik az üres lőszerhüvelyeket a színesfém-kereskedőkhöz. Innen is látszik, hogy a Greenpeace-szel szemben semmiféle negatív prekoncepció nem terhel bennünket, ugyanakkor – mély levegőt véve – azt az ősrégi közhelyet is ki kell mondanunk, hogy ami hülyeség, az hülyeség. Punktum.

Mai posztunkban egy régi, ámde tanulságos esetet elevenítünk fel, amely a titkosszolgálatok és a környezetvédők közötti örök szemléletkülönbség eredője – hogy finoman fogalmazzunk. Fogadjátok megértéssel és környezettudatos empátiával a Szivárványharcos történetét.

Azt már a Horthy-trilógia óta tudjuk, hogy régi olvasónk és vendégszerzőnk, mr nemo nem az a kapkodós típus. Mostani posztja sem a hebehurgyaság jegyében készült: alsó hangon is három hónapja várunk rá :-)

Sebaj; a lényeg, hogy az írás elkészült és olvasható itt lent. Rajongóinak mondom, hogy szerzőnk új posztokra vonatkozó megrendeléseket már csak a harmadik negyedévre vesz fel :-)

Mighty8 barátunk felvetésének adunk itt helyet, mely szerint szigorúan szubjektív megközelítésben bemutathatnánk néhány hadtörténettel erősen kapcsolatba hozható múzeumot kívül-belül. Ennek hatására sokakban felmerülhet a gondolat, hogy ha épp arra járnak, ahol, akkor érdemes betérni (bekukucskálni) oda, ahova. Mások pedig épp nem járnak arra, azok hát tervezgethetik, hogy majd ha járnak, akkor aztán de bemennének. Megint mások pedig, akik egyáltalán nem mennek arra fizikai mivoltukban, mégis fogalmat szerezhetnek arról, hogy mi újság arrafelé.

Ma a harckocsi-fan olvasóink tobzódhatnak. Mighty8 barátunknak köszönjük ezirányú erőfeszítéseit. Még annyit őróla, hogy nick-jének megfelelően meglehetős járatosságot mutat a 8. Légihadsereg dolgaiban, ennek kapcsán a B-17-es nehézbombázók precíziós bombatámadásainak sikerességéről, amiről sokunknak sokminden eszébe jut, csak a sebészi pontosság nem.

Itt viszont a Saumur-i haditechnikai múzeum látogatásáról készített - igen részletes, mondhatjuk sebészi pontosságú - beszámolót olvashatjuk tőle. Íme:

Kedves olvasóink, kommentelők, vendégposztolók, satöbbi!

Ahogyan azt a kiskorú prostikat futtató egyszeri strici mondta az őt kihallgató erkölcsrendészetis nyomozónak: de felügyelő úr, maga is tudja, hogy nem lehet elég korán kezdeni!

Régóta felvetődött egy olyan összejövetel megszervezésének ötlete, ahol a több, mint 400 napos blogunk szerkesztői és olvasói IRL is válthatnak egy-két mondatot egymással, behajthatják kiegyenlíthetik az (italokban és egyéb valutákban) felhalmozódott tartozásokat, jól megnézhetik egymást (nagy élmény lesz, érzem...) és egyáltalán. 

Történt pedig, hogy rendszeres olvasónk és kitartó kommentelőnk Markgraf küldött egy mélt, hogy az évet valami lazával kéne kezdeni. Mondjuk ezzel:

"Unalmukban eszméletlen baromságokra képesek a katonák" - írta valamelyik könyvében Andy McNab.

És hát hol unatkozhatna jobban egy katona, mint egy barátságtalan külföldi állomáshelyen, ahol szabad időből ugyan nincs túl sok de azt se könnyű értelmesen eltölteni?
A XXI. század technikai vívmányaival felvértezett harcos azonban talál megoldást: egy videokamera, néhány vállalkozó szellemű (kellően pihent agyú) bajtárs, valami jó kis zene és már is kész a házilag készített videoklip a lá fegyveres erők.
A műfaj az utóbbi időben az internetes videomegosztóknak köszönhetően egyre népszerűbb. A legjobbakból gyűjtöttem össze egy kis csokornyit, íme:

A másfél éve hivatalban levő francia köztársasági elnök (többek között részbeni magyar származása okán) megkülönböztetett figyelemben részesül idehaza; politikájának a magyarok között is számos ellenzője, ugyanakkor legalább ennyi lelkes híve van. Ellentmondásos személyiség, akinek minden döntése két részre szakítja a francia közvélekedést (a német-francia közös dandárral kapcsolatos elképzeléseiről mi is megemlékeztünk egy poszt erejéig, akárcsak a német katonák tervezett franciaországi állomásoztatásáról alkotott véleményéről). 15 évvel ezelőtti szerepvállalása egy súlyos túszügyben azon kevés megnyilvánulása közé tartozott, amely előtt még ellenségei is kénytelenek voltak fejet hajtani.

Mai posztunk, mint azt láthattátok, sem időben, sem tartalmilag nem követi szorosan az első részt. De hát még tart Yule ünnepe, és amúgy is, legutóbb az óskandináv népekről szélsőségesen egyoldalú posztot írtunk, aránytalanul eltúlozva az erőszakra és vagyon elleni bűncselekményekre való hajlamukat. Ezért, mielőtt összeülne a MÚOSZ etikai bizottsága, gyorsan szögezzük le, hogy az átlag viking sokoldalúságával csak Pandacsöki Boborján vetekedhet. Lehet itt sorolni, hogyaszondja: nagyszerű hajós, felfedező, rafinált kereskedő, amúgy otthon békés földműves és kézműves, romantikus lelkű költő stb. Hangsúlyozzuk tehát, hogy e korukat megelőző polihisztor harcosok nem csak romboltak, hanem építettek is. Sok egyéb mellett pl. hajókat. Mai posztunk fő tárgya a legendás viking hajó, amely nélkül hőseink nem válhattak volna a 9-11. század világhatalmi tényezőivé, hanem maradtak volna olyan, azóta elszlávosodott/kihalt törzsek, akik fagyos hazájukban egymástól rabolják a jellemző helyi termékeket (rénszarvashús, rénszarvasprém, rénszarvaszsír). Beszámolunk továbbá egy tengeri csatáról, amelyet a kor legendás hősei vívtak.