Mai rendkívüli különkiadásunk újabb mérföldkő a LEMIL történetében. Mivel Papírzsepi kolléga nagyobbik lánya éppen ma, április 1.-én lett három éves, az apukája ezen alkalomból ajándékkal kedveskedett Nektek és a blognak. Aztán arról se feledkezzünk meg, hogy ez a bolondok napja. Nem kell mindent komolyan venni.
Fogadjátok sok szeretettel a LEMIL blog első lovagos-királylányos meséjét!
Figyelem! A következő történet teljes egészében a borgőzös agy szüleménye. Bármilyen hasonlóság vélt, valós, vagy virtuális személyekkel és eseményekkel csak is az olvasottság következménye lehet. A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze alapító atyáját, szerzőjét.
Egyszer volt, hol nem volt, valahol a régmúltban volt egy távoli királyság, aminek az élén egy öreg király, XLVII. Emil király állt. Volt neki három fia, akiket némi protekcióval a dicső útra kívánt vezetni, hát első fiát, XLVIII. Emilt rendőrfőnöknek nevezte ki. Második fiából hadseregparancsnok lett. Igaz, hogy így több tábornok lett az országban, mint lakos, de a tábornokok éjszakáján mégis mindenki ünnepelt. Már csak a legkisebb gyerek maradt, ő volt L. Emil, aki viszont nem volt az kummantós fajta. Ő igazi lovag akart lenni, és dicső feladatokat végrehajtani. Így egy szép John Frum napon beállt lovagnak. Megtanult kardot forgatni, lovagolni és piálni is. Amikor betöltötte a 18. postját, úgy döntött, hogy elindul nemes cselekedeteket végrehajtani. Felcsatolta apja mágikus kardját, StuxKaliburt, felpattant hű paripájára, Péeszhára, és engedélyt kért apjától a lelépésre.
Fogalma sem volt róla, hogy merre induljon. Kellett egy romantikus, lovaghoz illő cél. Ezért találomra ment, és nézelődött. Látott gabonabeszedőket, zsoldosokat, írogató jogászokat és mindenféle kommentelőket. Végül beesteledett, betért hát a „Zöld hordó” nevű vendéglátóipari egységbe pihenni. Ahogy ott üldögélt, simogatta az üres üvegeket, egyszer csak az egyik üdítős üvegből nagy sziszegéssel – szs.szs.szs.- egy hatalmas gombafelhő emelkedett ki.
- Hát ez meg mi? – töprengett az ifjú – Egy Dzsin...? A Tonikból...? Dzsin-tonik!?
- Én a Kreatív Blogger Dzsinn vagyok. Te ki vagy? – kérdezte az előbújó alak.
- Hát ilyet még nem skót-dudáltam! Én Emil vagyok, az ötvenedik. Lovag. És te? Igazi dzsinn vagy?
- Most már igen. Valaha én is egy hétköznapi elit-kommandós voltam az Rangereknél. Jogászként és ejtőernyősként mindig oda dobtak le, ahol valahol meg kellett moderálni valakit. Én voltam Tibi Bácsi, aki elintézi…! Három kívánság helyett persze három csapás volt. Még dalt is írtak rólunk „The EJEs of Truth” címmel! Sokat fotóztak ugráskor is, ilyenkor persze hull a fotós is velem. Bejártam a fél világot, egyszer még Csurtus városába is eljutottam….
- Aztán mi történt? - szólt közbe a lovag.
- Hát, a kártyaszenvedély… minden pénzem telefonkártyákra költöttem. Erre nem beköszöntött a mobilok kora!? Elkeseredésemben blogozni kezdtem. Ez nagyon addiktív. Egy idő múlva már csak keményblogokatnyomtam, naponta nem is egyet. Aztán egy napon nem írtam meg időben egy háromrészes poszt második felét, ezért a gyepemen taposóaknákat telepített pár macska. Én meg beleléptem az egyikbe. Akkorát szólt, mint a Castle Bravo….
- Szomorú…
- És te milyen küldetésen dolgozol éppen?
- Azért megyek, hogy valamilyen lovaghoz méltó hőstettet hajtsak végre! Még apámtól hallottam, hogy van valami királylány, akit megmenthetnék, de nem tudom, merre.
- Ez csak a szépséges Glória lehet. Szegényt az inkvizíció elrabolta és Proletair egyik erődjébe zárta, hogy ott egész álló nap katonai propaganda-plakátokat és képregényeket fordítson spanyolra, portugálra és mundira.
- Majd én megmentem! – ugrott fel az ifjú lovag.
- Lassan a testtel! Proletair erődje nagyon erős betonból van, és igen vastag a fala. Ráadásul maga a gonosz hétfejű Blogmotor sárkány őrzi, aki képes egyetlen pillanat alatt eltüntetni vagy megtöbbszörözni a kommentedet, és ha nem vigyázol, egy pillanat alatt kimoderálja az összes erődet! Csak nyers text fájlokat és szűz jpg képeket eszik! Már sokan próbáltak csatázni vele, de az ismeretlen katonákon kívül a nagyok is kudarcot vallottak: Bet-li, a kínai játékos például madarakkal támadta… De még a híres Mentula hadvezér hajóit is visszaverte..!
- Akkor mit csináljak? – hőkölt vissza a lovag. Hirtelen nagyon Niece-telennek érzete magát.
- Szívesen segítek neked, veled tartok az úton! De akkor most döntened kell: Glóriát ugyanis csak két módon lehet megmenteni: vagy szex kell neki, vagy csata.
A kis L.Emil elgondolkozott, és eszébe jutott, hogy miket is tanult a Kitty-szalonról…
- Akkor inkább a csatát választom!
- Jól van, de jól vigyázz: ez egy nagyon-nagyon zig zag-os út! Könnyű eltévedni, és sok arra a veszélyes állat: vadkan, harci elefánt, zum trucc… a házitrollokról nem is beszélve!
- Bátor vagyok!
- Ha jól szolgálsz, kaphatsz tőlem egy szerkesztői kiscsillagot. Ha két ilyen összegyűlik, akkor jár érte egy szerkesztői halálcsillag. Ha pedig abból is összejön kettő, akkor azért is jár négy újabb szerkesztői kiscsillag!
- Merre induljunk?
- Temesvár felé, természetesen.
Így történt, hogy ketten folytatták útjukat. Épp egy nagy üres placc mellett haladtak el, ami felett csak pár postagalamb repült el. A távolban egy haarkály kopácsolt, a réten éppen egy macska vadászott csendben.
- Hát ez meg mi? Teniszpálya? Csak nem itt rendezik a helyi Grand Slam tornát? – Kérdezte az ifjú lovag.
- Nem. Itt valaha egy templom állt, amit egy lovag őrzött. De egyik napról a másikra eltűnt. Hiába építették vissza, megint eltűnt. Állítólag valami levél volt az oka… A lovag azóta is szolgáltatóról szolgáltatóra költözik, hátha valahol végre megbecsülik.
Egyszer csak Emilke egy repülő plüssmacit pillantott meg az út szélén.
- Jé, 1 teddybear! Hát te ki vagy?
- Én nem teddybear vagyok, hanem maga XI. Jockey király, az atomrepülők ura!
- Nem úgy nézel ki… talán álcázva vagy?
- Nem. Sajnos III. Amanitin, a gonosz varázsló elátkozott. Így kerültem ebbe a Neoprimitív állapotba. Azóta itt élek a Market Gardenben.
- Én L. Emil vagyok, lovag; ez meg itt a szellem a palackban. Azért megyünk, hogy megmentsük Glóriát a gonosz Blogmotor sárkánytól.
- Az nehéz lesz! Pedig a Blogmotor nem volt mindig gonosz. Kétpupú tevéjén gyakran látták a jót reklámozni, de ez ma már nincs így. A régi katonatörténet szerint még a Víz- vagy a Futball- vagy a Gyémánt háborúja idején – már nem is tudom -, úgy 30km-rel és 300 évvel odébb történt, hogy valami Vérnűsző Barom úgy felidegesítette, hogy skint váltott, és azóta fordított Optikán át nézi a világot. Bedeszkázta az égboltot, elásta a centiket és bezáratta a kocsmákat.
- Ujjujujj…
- Azóta nem tárgyal senkivel. Vendégposztra hívta a ... a…. mti-t is? Ja, a „Titus Pullo Urbino”- díjas építészt, Proletairt, tőrbe csalta, és megkötözte a Forró dróttal. Úgyhogy én is veletek tartok, segíteni!
- Azt sem tudjuk, merre induljunk.
- Nem gond. Nálam van Pinkerton Haarpja. Egy mindig nyitott szem. Még Kim Philbytől kaptam ajándékba. Innen a neve is: Harold Adrian Russell "Kim" Philby. Ha eltévednél, jobb, mint egy Pathfinder!
Így hát mentek tovább, most már hárman. Ám ahogy mentek, mendegéltek, egyszer csak rángatni kezdett alattuk a ló, majd meg is állt.
- A francba. Ezek a mechanikus lovak…! – mondta Emil. - Valami rejtett hibája van Péeszhának. El kell már vinnem egy igazán Intelligens Szervizbe, hogy végre felderítsék…. Ilyenkor mindig lefullad, és újra be kell rúgni…
- …van nálam pálinka és sör…
- … és máris mehetünk tovább.
Egyszer csak az út három irányba ágazott el: „Különlegesek”, „Hírszerzők” és „Kalózok” – hirdette az útjelző tábla.
- Most melyiket válasszam? – kérdezte L.Emil a Dzsinnt.
- Hát, a különlegesek élete nagyon kemény. 30 évig tart a kiképzés (igaz, hogy a munkahelyteremtő program miatt csak 3 nap az esztendő). 99%-os a lemorzsolódás. A különlegesek megtanulnak ejtőernyőzni, robbantani, búvárkodni és hegyet mászni. Meg persze a tűzfegyverek történetét is, és mindenki legalább 22-szeres Ace mesterlövész lesz a lőgyakorlatokon. Túl tudnak élni a dzsungelben, a sivatagban és az erdőben, sőt, akár egy egész hónapig is életben maradnak egy havi korkedvezményes nyugdíjból! Maga Machaerophorus isten, a Bajonettek Ura védi őket.
- És a hírszerzők?
- Ők még keményebbek. Gumitalpú cipőt és fekete öltönyt hordanak. Legalább 2-3 cégnek dolgoznak egyszerre. A kiképzésük során a legjobb oktatóktól tanulnak: többek között Mark-gráf-elméletet és Sandinizmust is. Ők is tudnak robbantani, de hamisítani is. Ám a legnehezebb Pizka professzor katonazene-kurzusa... Ráadásul a prof. válogatott kivégzési technikákat ismer, ha az ember esetleg összekeverné az anyahajót a repülőgép-hordozóval, a pisztolyt a revolverrel, vagy véletlenül tankot mondana harckocsi helyett…
- De a tankokat végül szétszedik, ugye?
- Pszt…! Ha csak Guderian mester rendbe nem teszi őket…
- És a kalózok?
- Ááá.. Kismy kapitány óta már ez sem a régi. A hírszerzők egyszerűen elcsábítják a jelentkezőket. A régi kapitányok, hősök és huszárok ideje már lejárt; Széchenyi, Woroniecki, Dugovits Titus; ezek ma már mind Bemt fekszenek Camp Tombs sírjaiban...
- És ha letérnénk a helyes útról?
- Nem érdemes. – folytatta XI. Jockey maci. - Eléggé ingoványos a terep. Ráadásul csupa hínár és Moszad. A legtöbben még addig a Pilonig sem jutnak el. Az ember könnyen Iustizmord börtönébe kerülhet, ott meg aztán úgy táncol, ahogy fütyülnek!
- Na jó. Nincs valami gyorsabb út? – érdeklődött tovább Emilke. - Mondjuk egy hétmérföldes csizma, vagy ilyesmi?
- Hát, a US Navynek sok jó ötlete volt erre. – folytatta Jockey - Nekem is van egy régi surranóm, B-70 Valkyrie típusú. Automata és jó gyors. Egyenesen az erődhöz visz.
Így történt, hogy nem sokkal később már a hatalmas sárkányt méregették.
- Ha hárman támadunk egyszerre DDoS támadással, akkor legyűr minket, mert 7 feje van. – gondolkozott L.Emilke. - Pedig már öt is sok lenne. A kardom, StuxKalibur, ugyan bushereri acélból készült, de csak egy Galvanicus kapcsolatot lehet vele megbontani egyszerre…. Ha lenne valamilyen csodafegyverem...
- Sárkány vs. Medve… – gondolkodott a macivá varázsolt Jockey. – Nem vagyok én gladiátor, inkább kellene egy cár bomba. Vagy legalább egy az eltűnt atombombákból..
- Kéne egy Vago hadművelet. Sárkányfej-leVágó. – morfondírozott a Dzsinn. – Nem is egy, legalább hét. Így ha MI6-an lennénk, az is kevés lenne. Kár, hogy nincs itt Tucano kolléga és az ő BOPE….
Ekkor Emilke rájött, hogy a sárkánynak ugyan hét feje van, de csak egy teste. És nem védi pajzs! Ez súlyos konstrukciós hiba! Tehát a Mission:Possible. Ezzel élesítette a kardját, és mások halálát megvető bátorsággal a sárkány adminfelületébe döfte.
A sárkány felüvöltött, lángot szórt, az égbolt forró lett. Majd a sötétség elmúlt, az átkok feloldódtak, megjelent egy szívárvány, és hirtelen minden olyan színes lett, mintha kalikóba csomagolták volna a világot. A három hős az erődhöz lépett. Már csak egy óriási ajtó zárta el az útjukat.
Az ajtót egy hatalmas ezüstveréb díszítette, körülötte rejtélyes betűk sorakoztak.
- Vajon kik laktak itt régen? Te értesz a titkosírásokhoz és szimbolikához. – mondta Emilke a dzsinnek.
- Ja. Azt mondja: „Conteo Ergo Sum”. Szerintem a szabadkőművesek voltak, de lehetett a Bilderberg-csoport is. Vagy az Illuminátusok. Vagy esetleg az Alapító Atyák alulról és felülről zárt Kasztja. Vagy…
- Utálom az összeesküvés-elméleteket. – szakította félbe a lovag. - Inkább nyissuk ki az ajtót. Nem akarok ostromolni, ha egyszerűbben is átléphetjük a küszöböt. De hogy nyílik?
- Itt az áll, hogy valami jelszót kell mindhármunknak egyszerre mondania: "LEMIL BULI"! Megjegyeztétek?
- Nem felejtjük! – vágták rá a többiek - LEMIL BULI!!!!!
Ekkor az ajtó kitárult, és maga Proletair kolléga lépett ki rajta, jobbján a szabad Glória.
Így lesz poszt a jövő héten is.
Örömükben együtt táncoltak Hakát az erdei manókkal, ettek-ittak, s addig írtak és írtak, míg meg nem haltak.
Vége.
u.i.: Köszönet mindenkinek a remek posztokért és a poénokért!
tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.04.01. 08:21:19
Köszönjük Papírzsepinek a mai mesét, valamint Zig Zagnak az elképesztő mennyiségű (és minőségű) szerkesztési melót!
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.04.01. 08:22:46
tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.04.01. 08:24:11
vén betyár 2011.04.01. 08:41:33
@tiboru:
Csatlakozom!
@molnibalage:
Ehhez is!
Titus Pullo Urbino 2011.04.01. 08:59:58
hazitroll 2011.04.01. 09:06:15
Zseniális!
proletair · http://lemil.blog.hu 2011.04.01. 09:10:48
:D
:D
:D
Király volt!
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2011.04.01. 09:15:28
Szerkesztéssel nem volt túl sok gond, mert Papírzsepi barátunk vizsgafeladatként a lényeget abszolválta, így szerkesztővé válhat, ha végre valahára ráklikkelne a szerkesztöi meghívónkra. Csak ő tudja, hogy miért nem teszi :P
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2011.04.01. 09:16:19
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.04.01. 09:20:39
Amúgy az eredeti koncepció az volt, hogy nincsenek linkek és jelölések, de fizetek egy sört annak, aki minden utalást megtalál. Valami 150 van benne...
De végül Zig Zag rábeszélt, hogy inkább tegyem bele a linkeket is. Így most a sör bukó, bocs...
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.04.01. 09:22:28
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2011.04.01. 09:23:45
Leadfoot 2011.04.01. 09:48:13
De Péeszhá, a ló se semmi teremtmény. :-D
Titus Pullo Urbino 2011.04.01. 09:48:31
Jockey11 2011.04.01. 10:08:10
Mr. Bean: - Nem
Bizt.főnök: - Pedig kéne...
(Bean, az igazi katasztrófafilm)
juditmanó 2011.04.01. 10:23:06
juditmanó 2011.04.01. 10:24:13
Gratulálok a szerző(k)nek!
hiryu2,0 2011.04.01. 10:51:49
milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.04.01. 11:06:27
(igazándiból persze csak akkor, ha majd trónra is lép a két báty után, de elnézzük a poénért cserébe :)
nagyon beteg írás, örülhetsz, hogy nincs már opni.
sok-sokáig éljenek:
L. Emil
Papírzsepi
kis Papírzsepcsi
vivát
vivát
vivát
Titus Pullo Urbino 2011.04.01. 11:06:50
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.04.01. 11:12:57
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2011.04.01. 11:14:53
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2011.04.01. 11:16:51
juditmanó 2011.04.01. 11:22:19
csak a hejesirásal :P
MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2011.04.01. 11:51:03
Kismy 2011.04.01. 12:14:09
a kapitányi rangot külön köszönöm :)
Kullancs1983 2011.04.01. 12:18:09
Titus Pullo Urbino 2011.04.01. 12:33:47
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2011.04.01. 12:46:56
Breaking:
Ismét Mihály bácsi a vámosok főnöke.
index.hu/gazdasag/blog/2011/04/01/ujra_arnold_mihaly_a_fovamos/
ON
qbr 2011.04.01. 13:04:26
:)
hazitroll 2011.04.01. 15:39:10
hazitroll 2011.04.01. 15:40:14
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2011.04.01. 17:50:01
A lánynak pedig sok boldogat! :)
Kismy 2011.04.01. 18:15:57
tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.04.01. 18:18:37
A káder tényleg nem vész el. Örülök, hogy (ezek szerint) a sok tisztázatlan ügye mára megnyugtatóan tisztázódott.
ace22 2011.04.01. 19:38:44
eMM2 2011.04.01. 23:12:53
A Colosseum megfelelne?
A cikknek hála remekül végződött az április 1.-ém még mindig könnyezem a röhögéstől.
Az ünnepeltnek sok boldogságot a szerzőknek meg gratula!
tucano 2011.04.01. 23:18:59
Gondoltam írok vmi magvasat, de nem nagyon találok szavakat. Boldog szülinapot a kisasszonynak! Illetve gyakorlati kérdés, mennyi idő alatt írtad meg?
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.04.02. 07:18:31
Aztán mikor jött a határidő, akkor addig legóztam, míg egységbe nem került. Utána finomítani kellett.
A finomítás során sokszor el kellett olvasni, és a közben jövő ötletek szerint módosítani. Néha vissza kellett keresni a blogban (mindenki emlékszik Tiboru gyepére.. de mikor is volt az..?)
Amikor Zig Zag azt javasolta, hogy írjam be a linkeket, akkor átmentem az egész LEMILEN, de nem csak a linkeket raktam be, hanem újabb ötletek is jöttek. Tehát még tovább finomodott.
Összesen a megírás úgy 4-6 óra volt sok darabban, a cinkelt ábrák (azokat is én kerestem és preparáltam) még 2-3, a linkelés újabb 2, minden másra ott a Mastercard...
(Az ilyeneknél ez szokott lenni a szintidő, tehát szokásos. És mielőtt megkérdezed: igen, van több ötletem is. Majd.)
Machaerophorus (Zoli) · http://usbayonet.blog.hu 2011.04.02. 07:39:13
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.04.02. 09:27:48
Felelős dolog ám istennek lenni...
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.04.02. 09:52:55
Én is jót nevettem, majd még végigmegyek párszor, mert egyszerre valahogy nem bírtam végignézni az összes hivatkozást :)
Grat a kislánynak.
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2011.04.02. 10:46:21
wekkew 2011.04.02. 15:15:02
:-)
Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2011.04.02. 15:20:33
katpol.blog.hu/2011/04/01/kie_az_erkolcsi_foleny_az_andokban
kószák egyike 2011.04.02. 17:18:27
"Többet nem tudok elmondani kérem kapcsolja ki..."
Ez zseniális ötlet volt! :))))) Gratulálok!
Machaerophorus (Zoli) · http://usbayonet.blog.hu 2011.04.02. 17:41:47
Most látom, mindenkinek azért át kell olvasnia 2szer, 3szor, hogy tényleg minden lejöjjön belőle. Megnyugodtam...
Egy kicsit - OFF.
Isteni az idő, szeptember közepén voltam utoljára vízen, most végre kijutottam megint egyet evezni a Mosoni-Dunára és már gép elé is kerültem. Néhány képet töltök éppen fel egy másik blogomra, a voluta.blog.hu -ra. 2 hét múlva szerintem tiszta zöld lesz minden, még kopárok a fák, de a víz isteni! Óvár-Halászi-Óvár 1.25 perc kényelmes tempóban. Nagyon-nagyon jó volt!
Maga Machaerophorus isten, a Bajonettek Ura... :o
ON
Mégegyszer gratulálok, megint átolvastam, kicsit vonyítok még a röhögéstől! :) :)
Machaerophorus (Zoli) · http://usbayonet.blog.hu 2011.04.02. 18:33:42
Maga Machaerophorus isten, a Bajonettek Ura... :o
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.04.02. 20:38:59
Machaerophorus (Zoli) · http://usbayonet.blog.hu 2011.04.02. 20:59:44
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.04.02. 22:32:01
1. Igen, valóban poénkodunk.
2. Tényleg nem volt elég a cikk. Csak hát ahogy a Dzsinn írta: "egy jó posztot nem lehet befejezni, csak abbahagyni".
3. Nem vagyok én rossz... csak két hete elfogyott a gyógyszerem, és azóta nem tudtam újat venni: a patikában túl hosszú volt sor valami jód miatt.
4. Az istenek NEM tévednek. De előfordul, hogy elszólják magukat....
:)
zum trucc 2011.04.03. 13:07:18
A kisbabához gratulálok, ez nem vicc.
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.04.04. 08:17:01
Panaszkodnak is az óvónénik. De hát mit csináljak? Néha engem is lefagyaszt... azt sem tudom, honnan örökölte ezt a gyermek..!
zum trucc 2011.04.04. 08:59:38
Kérdésem lenne: mit tudsz arról, hogy a busheri (Irán) zsírúj erőművet le kellett-e tényleg állítani holmi rossz helyen, a reaktorban fellelt fémmorzsák miatt? Vagy csak hoax?
kcrg.biz/2011/02/iran-announces-shutdown-of-the-reactor-in-bushehr/
Annyi ebben a helyesírási hiba, hogy nem lehet komolyan venni.
www.chandlerswatch.com/2011/02/26/the-tehran-syndrome-bushehr-reactor-shutdown-and-iaea-informed/
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.04.04. 09:30:07
Bloodscalp 2011.04.04. 13:49:28
Bloodscalp 2011.04.04. 13:50:55
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.04.04. 13:53:16